Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-02 / 180. szám

ó NAPLÓ 1953. AUGUSZTUS *• SPORT fjjabb 200.000 Ft kertll beépítésre a szekszárdi sportpályán Most értesültünk az OTSB-nek arról az el­határozásáról, hogy a szekszárdi sportpályá­ba újabb 200.000 Ft kerül meg ez évben beépítésre. A magunk részérói is ölömmel fogadjuk ezt a hírt, mert ez annyit jelent, hogy a pálya hamarabb lesz majd kész az előirányzatnál. Már pedig érre a jelenlegi körülmények között nagy szükség van, mert tapasztala tinik szerint az a ' körüfpiéiiy, hogy a pályának nincsen gazdája, nagyban éreztette hat;ását. A szomszéd megyékben követett gyakorlatról érdeklődve azt ta­pasztaltuk. hogy másutt sportkörök tulajdo­nába juttatta a TSB az egyes sportelepeket. Ez az intézkedés helyesnek bizonyult, mert a sportkörök iiikábt) gondját viselték a sportlétesítményeknek, mint egyéb köziile- tek Ismeretes a szekszárdi pályával kap­csolatban előállott az a huzavona, hogy a városi tanács csak az esetben lenne hajlan- d > a pálya fenntartási költségeiről gondos­kodni, hu a sportkörök bevételeik egy tekin­télyes res/.ét feláldoznák a pályabérre. Vagy még kirívóbb eset: a városi tanács addig nein hqjlandő a fenntartási költségeket elő­irányozni es a fenntartás költségeit tény­legesen viselni, anyádig a pálya el nem 1 'szül. A pálya gazdájának legalkalmasabb sportkör szerintünk a Petőfi SK lenne. A ] ;i/sa-pálya épjtését' értesülésünk szerint még ez év ben niegkezdik. a mási k szekszár­di sportkör pedig: az Építők, nem hinnék, hogy pályatulajdono-si reményeket táplál­na M indezeket csak úgy zárójel között a ért vetettük fel. hogy illetékesek gön­ci !kozzanak a szomszéd megyében követett fi akorlat felett. A megyei TSB a hamarosan megnyíló újabb 2ÜU.00Ü í t-os hitel kivitelezőjéül a me­gyei Tanács Építési Osztályúnak segítségé­vel a Tolnamegyei 'latarozó Vállalatot nyer­te meg, amely még ebben az évben elké­szíti a gondnoki lakást és vaskerítéssel vá­lasztja el a pályái a nézőtértől. £zen kívül nmg uéhány apróbb munkát végez majd el. \em lesz érdektelen ha ezzel kapcsolat­ban egy kis helyzetképet adunk a pálya jelenlegi készültségi fokáról. Az öltöző be­fejezése most van folyamatban. Az öltöző sikerültnek mondható és az a lehetőség sze­rint minden kényelemmel el lesz majd lát­va Még a Csepeli Vasas labdarúgóinak is megnyerte a tetszését a zuhanyozókkal el­látott öltöző. Az előregyártott betonelemek legyártása már hetekkel ezelőtt megtörtént és a napokban kezdik majd meg a lélátó további részének a kiképzését. Ezáltal a le­látó közepén a munka befejeztével már közel 1.000 néző lesz elhelyezhető a kényel­mes ülőhelyeken. A legvontatotíabban a füves játéktér el­készítése halad. A Szekszárdi Kertészeti Vál­lalat a szerződés szerint kétszer kaszálva és hengerelve tartozik a pályát átadni. Valami keservesen megtörtént a kétszeri haszálás, azonban hengerlésre egyszer sem került sor. így azután q játéktér teljesen hepe-lntpás, a pálya talajának összetétele sem sikerült a legjobban, mert a játéktér máris erősen pss?eyepedezett a szára? idő hatására. A száraz időre tekintettel sürgősen szükség volna a játéktér öntözésére is, egyrészt ab- bpl a cplb.pl, hogy a íp ki ne vesszen, másodszorra is, másrészt pedig azért, hogy a játéktér hengerelhető legyen. A Szekszárdi Kertészeti Vállalattól sokkal lelkiismeretesebb munkái várnak a város sportolói Most az ő munkájukon nyugszik az a kérdés, hogy a város sportolói váj­jon mikor vehetik majd birtokba a füves játékteret A szekszárdi sportolók nevében éppen ezért a leghatározottabban követel­jük, l\ogy a Kertészeti Vállalat a szerződésben vállalt kötelezettségének haladéktalan wl tegyen eleget, és a játékteret minél előbb hozza olvan állapotba, liQgy az átadható legyen. Kzekután pedig gondoskodni kell a gyepe« terület állandó karbantartásáról, locsolásá­ról, stb. A tavaszi felbuzdulás után teljesen el lany­hult a pályán a társadalmi munka. Pedig a avom ugyancsak felütötte a fejét a pákán, és^ ha a pálya köriilete hasig érő gyomnö­vénnyel van tele, vájjon várható-e az. hogy a játéktéren a gyep legyen a? egyedural­kodó A futÓRálváa talaja is feltétlenül javítás­ra szorul A motoros salakpálya karbantar­tására is sokkal nagyobb gondpf kell for­dítani. Itt említjük me? azt. hogy sok esetben maguk' a sportolók sem járnak elől í épéi diával ezen a téren és az esős időben felázott motoros salakpályára különböző oda nem való jármüvekkel ..rontanak“ he. A pálya mielőbbi elkészítésének érdeké hen helves volna, ha maguk a sportolók es a szurkolók is állandó éberséggel kísérnék a pálya építését és a tapasztalt hiányosságokat a TSB és a kivitelezést ellenőrző Beruházási Vállalat tudomá­sára hoznák. A másik feladat az, hogy a pályát kivi­telező vállalatok nagyobb lelkiismeretesség­gel és lendülettel végezzék el q rájuk bí? zott munkát. Harmudsorban, de nem utolsó, sorban pedig a szekszárdi sportolóknak sok­kal nagyobb igyekezetei kellene kifejteniük a társadalmi munkában, amely kétségtelenül előbbre is vinné a pályaépítés munkálatait, másrészről pedig a szekszárdi sportolók ré­széről is más érzés lenne egy olyan pá­lyán küzdeni a győzelemért, amelyben az ő verejtékük is benne van. DUNAFÖLDVÁRI SZPÁRTÁKUSZ SPORTOLÓK A MUNKÁBAN IS ÉLEN- JÁRNAK Szpártákusz Sportkör 1952. nyarán alakult meg Dunaföldváron. A Szpártákusz Sport­egyesület a Kisipari Szövetkezetek Sport­köre, azonban kisebb városokban, felöleli az egész község, vagy város sportéletét. A Duualöldvári Szpártákusz Sportkör egyéves működésében nagyszerűen megnyil­vánul a szocialista sportfejlődés minden te­kintetben. A sportélet kihatással van a termelésre, amikor a sport életkedvet, erőt, erős akaratot és öntudatos harckészséget fej­leszt ki a dolgozókban, és ez megmutatko­zik a termelés vonalán is, amikor valósággal felfrissíti, megeleveníti a sportoló dolgozó­kat a sportolási lehetőség. Nézzük meg a kisipari szövetkezetekben. \ . .y a mezőgazdaságban, sőt a továbbtanu­lásban is, milyen hatással van a sport a dolgozókra. A munka versenyt a sportbrigá- dok kezdeményezték. A Dunaföldvári Mező- gazdasági KTSZ Szpártákusz brigádja Tóth Imre és Juhász Lajos 170 százalékos munka- teljesítésével érte el a KTSZ Tolna megye legjobb üzeme kitüntetést, és elnyerte a vándorzászlót, amikor tervteljesítésüket tll százalékra teljesítették. A Szpártákusz bri­gád kiemelkedő, sztahánovista szinten lévő munkája vezetésével 1500 forint jutalmat k nőtt a KTSZ. Hasonlóképpen láthatjuk a Cipész KTSZ Szpártákusz brigádjánál, amikor májusban a választási munka verseny alkalmával a Szpár­tákusz brigád 178 százalékos tervteljesbés- se.l nyerte el az üzem legjobb brigádja vándorzászióját. Mecseki László, Horváth József és Kilián László cipész szakmun­kások ,,a szövetkezet legjobb brigádja“ cí­met és a 200 forint jutalmat nyerték el. A czövetkezel állandóan tartja az elsőséget a KTSZ megyei műnk a versen vek ben. Épiiletkarbantartó KTSZ-né) a Szpártá­kusz brigád H6 százalékra teljesítette a Béke Világtanács tiszteletére tett felajánlá­sukat. A Szpártákusz sportkör tagjai egyé­ni teljesítéssel elért eredményeik is kiemel kedők. Taksonyi János 210 százalék, Nemes Ferenc 203 százalékos teljesítéssel dolgo­zik Jendroiovfts, a Szpártákusz kapusa 126 százalékra teljesítette felajánlását A szö­vetkezet II. negyedéves tervét 126 száza­lékra teljesítette. Ebből láthatjuk, hogy a Szpártákusz dol­gozók mindegyike a szövetkezetben élenjár­nak a termelésben és a munkában, ezzel szövetkezetük eredményeit nagyban előse­gítik A Fodrász KTSZ dolgozói is 115 szá zalékra teljesítették. II. negyedéves tervü­ket Elnökük Kóbor László, a Szpártákusz elnöke, aki a KTSZ iigvei mellett minden idejét a Szpártákusz munkájával tölti Mun kajának eredménye meglátszik a KTSZ-nél. de legfőképpen a Szpártákusznál és a szö­vetkezetei sport beli és termelési fejlődésé ben. A Szpártdkuez Sportkör tagjai között ott látjuk Szulay Gyurkát, a csapat jobbezél- sőjét. Édesapja 5 holdas kispara&zt, aki as aratási munkákban és a beadásban is élen jár, maps 100 százalékig teljesítette be­adási koleiezéitséget. Takács Janos 9 holdas kisparaszt fia, a Szpártákusz sportolójaként ment szakérett­ségire, aki n>ári szünetben nemcsak spor­tol, hanem a mezőgazdasági munkákban is élenjár. Bálint Pál, a Kendergyár dolgozója, aki mint sportoló munkahelyén is jó példát ma­tat. Ugyanúgy ki kell emelnünk azokat az éhpqr tolókat, akik Dunafoldváron, vagy Sztálin váró: Dán üzemekben dolgoznak és iíiukájukkal kiemelkednek: S?aüter Ferenc, Szigeti Lajos. Fogai assy Andor, Csizmadia József, Német Lászl «, Fekete István, a Rapp testvérek es még több sportolót felsorolhat­nánk, akik ir.ünkaliélylikön is élenjárnak. A Dimaföjclvan Sportkor fejlődése helyes úton ‘liala-1, jó vezetés é& megfelelő jó sport­emberek, mint Levies Gyula és Faragó Antal testnevelési tanárok, akik minden ide­jükben oktatják és irányítják a sportoló­kat. Minden lehetőség meg van Dunaföldvá­ron a sportélet igazi szocialista fejlődésé­hez, csupán egy a mái több évtized óta (•hajtott új spmtelep az, arai akadályozza a szehskorű . szcV.alisla sportélet tökéletes kifejlődését, mert a Drnaparton |évő lah- darígó-pú'yá semmiféle formában nem felel­het in eg a mai köve'.eiinéuyeknek. Amikor látjuk a dunafpldvári sportélet kibontako­zásai <s szép eredményeit, termelésünkre és tervünk sikeres 'e icsítésére való kiha­tását, ner lehet kozöjjuös felsőbb szervek­nek sem az hogv Lun-iföldvár végre meg­kapja az új ßpoMielepu. \i edjig elért er$:..menyek és a Szpár­tákusz Sportkör ictui szocialista fejlődésé­nek kibontakozásában nagy Segítségre volt Eigner György MDP-tnkár elvtárs és Pintér István tanácselnök elvtárs, akik a sportkör­nek eddig minden támogatást megadtak. TQLNA MEGYE IFJÚSÁGI USZÓBAJNOKSÁGA TOLNÁN Tolna megye ifjúsági úszóhajnpkságát jú? lius 29-én rendezték meg Tolnán, melyen közel 50 résztvevő indult és egy-két egész szép eredmény született meg. Eredmények: 100 gyors, női: í. Hermann Teréz (Tolna) 1 p. 19.4, 2. Takler Eszter (Tolna) 1 p. 29. 100 méteres, férfi pillangó úszás: 1. Udvardi Attila (Szekszárdi 1 p. 18, 2. Gaál Szabolcs (Bonyhád) 1 p. 23.6. 400 méteres, férfi g> orsűszás: 1. Király Ernő (Bonyhád) 6 p. 39, 2. Vida László (Tolna) 6 p 41. 100 mé­teres, női mellúszás: 1. Takács Éva (Tolna) 1 p. 33, 2.^ Tomecskó Emma (Tolna) 1 p. 43.8. 100 méteres, férfi hátúszás: 1. Inhoff József (Tolua) 1 p. 19.6, 2. SzeFényi Ká­roly (Tolna) 1 p. 33.5. 100 méteres, férfi gy-orsúszá,s: l. Link Ferenc (Tolna) 1 p. 06.9. 2. Király Ernő (Bonyhád) 1 p. 25. 100 méteres, női pillangó; 1. Engel Zsuzsa (Bonyhád) 1 p. 37.6. 200 méteres, női gvor.9- I úszás: 1. Hermann Teréz (Tolna) 3 p’. 01. 200 méteres, férfi mellúszás: 1. Csurgai Zoltán (Tolna) 3 p. 10, 2. Udvardi Attila (Szek­szárdi 3 p. 15.4. 200 méteres, női mellúszás: í. Takács Éva (Tolna) 3 p. 23.4, 2. Tomecskó Emma (Tolna) 3 p. 43.2. 100 métere«, női hátúszás: 1. Tomecskó Emma (Tolna) 1 p. 38, 2. Bányai Ilona (Bonyhád) 1 p. 59. 200 méteres, férfi gyorsúszás: 1. Link Ferdjp (Tolna) 3 p. 01, 2. Vida László (Tolna) 3 p. 06. Í00 méteres, férfi mellúszás; 1. Ezer György (Tolna) 1 p. 25, 2. Csurgai Zoltáh (Tolna) 1 p. 30. H ! K E fi AUGUSZTUS 2. VASÁRNAP ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Alfonz. — IDÖJÁRASJELENTES. Várható időjárás vasárnap estig: Ma túlnyomóan felhős idő, többfelé eső­vel, vagy zivatarral, élénkülő dél­nyugati, nyugati szél. Holnap csök­kenő felhőzet, élénk helyenként vi­haros, északnyugati szél. A nappali hőmérséklet kissé csökken. Várható hőmérsékleti érfékek az ország te­rületére vasárnap reggel; 12—15, délben 21—24 fok között. A miniszlertanács határozata a dolgozó parasztság javára redős tolta a kötelező jégaiziosiiásí rendeletet A termelőszövetkezetek és az egyé­nileg gazdálkodó parasztok munká­ját segíti a kötelező tűz- és jégbizto­sítás is. íllamunk gondoskodik ar­ról, hogy tűz vagy jégverés np foszt­hassa meg dolgozóinkat szorgalmas qninkáptk gyümölcsétől. Az eddigi tapasztalatok alapján a Minisztertanács a kötelező tűz- és jégbiztosítási törvényprejű rendeletét a dolgozó parasztság javára jpletttö- sen módosította. A? eredeti rendelet úgy Intézkedik, hogy tűz- vagy jégkárosult kártérí­tést csak akkor kaphat, ha a kár­esetet megelőzően a kötelező bizto­sítási díjat megfizette. A Miniszter- tanács, figyelembevéve azt, hogy az elmúlt évi rossz termés a parasztság számára a díjfizetési kötelezettség határidőre való teljesítését megnehe­zítette, úgy határozott, hogy n kár­térítés abban az esetben is jár, ha a biztosításra kötelezett a díjat ciak részben vagy egyáltalában nem fizet­te meg. A módosítást 1953. január 1-ig visszamenően kell alkalmazni. En­nek értelmében, ha valakinek ez év­ben a kötelező biztosítás keretébe tartozó tűz- vagy jégkára volt és kár. Igényét nem jelentette be, vagy azt díjfizetés hiányában elutasították, a kárfelvétel végett jelentkezzenek az Állami Biztosító illetékes járási fel­ügyelőségénél. A Minisztertanács nagyjelentőségű intézkedése lehető­vé teszi, hogy a tűzkárosultak 1953. január 1-ig visszamenően kártérítést kaphassanak így például K. Szántó József iregszejnesei, Nagy Vilma Iregszemcsei, özv. Varga Jánosné kocsolai, F r i c k e r János kurdi, Potocska István mászlonypusztai dolgozó parasztok a Minisztertanács elhatározásából most jutnak olyan pénzösszeghez, amelynek felhaszná­lásával tűzkárt szenvedett épületü­Megjelent az Építőipari Szkramtajev: Építőanyagok. Fog­lalkozik a könyv az ipari és lakó­építkezés, a hidrotechnikai és a me­zőgazdasági építkezések, valamint az épületszerkezetek tanszékének anyagával. Ismerteti az anyagok fi­zikai, vegyi, kőzettani tulajdonsá­gait és szilái’dságukat. A könyv az építéstudomány elsa­játításának kiinduló alapja, ezért a műszaki dolgozók minden munká­jukban értékesen felhasználhatják. Takács István: Építőgépek al­kalmazása. A könyv a gépesített épí­tőipar technológiájával foglalkozik. Fő fejezetei: az építőipar felépítése, a gépesítés, termelési tényezői: a földmunka: a szállítás és rakodás, kőműves munkák, beton és vasbeton két, mezőgazdasági felszerelésüket, helyreállíthatják, annak ellenére, hogy a kötelező tűzbiztosítási díj­tartozásukat a tűzkáruk keletkezé­séig nem egyenlítették ki. A kötelező biztosítási rendelet to­vábbi nagyjelentőségű módosítása a jégkártérítés glapjgt képező biztosí­tott érték, a biztosítási „normák“ feleroeléséyői intézkedik. A tapasz­talatok szerint a kártérítési normák a gahoniáéiíkte’ alacsonynak b a»- nyultak. Ezért g Minisztertanács úgy határozott, hogy ez évben a kárté­rítési m műiket in'cd az egyéni gaz­dálkodóknál, mind a szövetkezetek­nél lényegesen felemeli. A kártérítési normák felemelése ellenére a díjak változatlanok ma­radnak. A magasabb összegű kár­térítés az alacsonyabb normára meg­állapított díj mellett jár minden jég­károsultnak. Azpknak a termelőszövetkezetek­nek és egyéni gazdálkodóknak, akik­nél a jégkárbecslés már megtörtént, az Állami Biztosító a kártérítést az új, magasabb biztosított értéknek megfelelően utalja ki. A gyakorlat­ban ez azt jelenti, hogy például a majsi „Táncsics“ termelőszövetkezeti csoport a korábbi szabályok szerint járó 119.000 forint helyett a határo­zat értelmében körülbelül 160.000 fo­rint kártérítést kap. A Minisztertanács határozata le­hetővé tette, hogy azok a tűz- és jégkárosultak is kaphassanak kárté­rítést, akik a kötelező biztosítás dí­ját még nem fizették meg. Mindazok­nak, akik a biztosítási díj befizeté­sét eddig elmulasztották, állampol­gári és dolgozó társaik iránti becsü­letbeli kötelességük, hogy ezt mielőbb pótolják. Az idei gazdag ter­més, a nagyobb jövedelem erre bő­ségesen módot* ad. Könyvkiadó kiadásában: munkák, végül pedig az előregyártó* gépesítése. A könyv 41 táblázatot és 239 ábrát tartalmaz. MOZI: Szabad Ifjúság: Augusztus 1, 2.án: ACÉL- KATONÁK. Kínaá film. Matiné műsor: Augusztus 2-án d. e. 10 órakor: Lányok beleszólnak. Kezdések: Vasár- és ünnepnap 4. 6 éa • órakor, hétköznap fél 7 és fél 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LÁSZLÓ Feielős kiadó: KIRALT LÁSZLÓ A szerkesztőség es kiadóhivatal telefonszámPI 20-10, 20-11 Szekszárd, Sziéchenri-ntca 18 M, N B egvs zárni aszóra: 00.878 065—38 Előfizetési díj: havi 11.— forint Baranvamegvei Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Míihálv utca tó. Telefonj 20-27 a nyomdáért **»ir*i MM 1 RADIO-Iflt§OR ÁLLANDÓ MfSORSZÁMOK: Kossuth Rádió: %.»U—S.30-1*: Reggeli lene. — 5.30: Hl­rek. Lapszemle. — b.45: A Szabad Nép mai »ezercikke. — ?.40: Napiér. — 7.45: (hétfő kivételével): Levelezőink jelentik. — 7.55; Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek- — 14.00: Időjárás és vízállás jelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 17.00 Hírek. — 18.40*. Hírek nemeiül. — |9.ll(|. Hírek szerbül — 20.00*. Ti2 per* külpolitika —* 22.00: Hírek. Sport. — 24.00 Hírek. Petőfi-ródió: 4.00: Hanglemezek. — 0,45; Jó reggelt g>erekekl — 7.15; Hírek szlovénül. — 10.00; Hírek — 11.30*. Műsorzárás. — 18.25; Hírek szlovénül. — 19.45: Sportnegyedóra. — 20.00: Műsorzárás. Augusztus 3., hétfő KOSSUTH-RÁDIó 6.00: Vasárnapi sporteredmények. — 11.30: Operett részletek. — 12.10: Román népzene. — 12.30: A magyar rádió énekkara. — 12.50 A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: — magyar rádió népi zenekara. — 13.30: Operett- és filmzene — 14.15: Úttörő-hír­adó. —- 14.35 Heti zenés kalendárium. — 13 30: EngeJ Iván zongorázik. — 16.00: Dalolj völünk! — 16.20. Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Aliikor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10; A rádió népművelési híradója. — 17 30: Barta József balladája — 18.00: Jó munkáért szép muzsikát — 20.00: Tíz perc külpolitika. - 20.10: Tánczene. — 20.35: Anyegin. Részlet Puskin verses regényéből.- 21.15: Hanglemezek. _ 21.30; Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22.20: Zenés hangképek a VIT sporteseményeiről. — 22.40: A berlini rádió szimfónikus zenekara. PETŐFLRADIÓ 7.00: Keringők, polkák. — 7.35: Vidám dal­lamok. — 8.35: Magyar népzene, — 9.00: Gyermekzene. — 9.20: Orosz nyelvlecke. — 9.40: VIT-doIok, S 10.10: Hanglemezek. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: Délelőtti hangverseny. — 15.00: Győzelmes Vietnam. — 15.50: Hanglemezek. — 16.50: Tánczene. — 17.40: Koflsuth-dfjasok a mikrofon előtt. 17.55: Bartók; VI. vonósnégyes. — 18.40: Szív küldi szívnek. — 19.00: Gabos Gábor zongorázik. Augusztus 4., kedd KOSSUTH-RÁDIó 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: ke­ringők, polkák - 12.10: Híres indulók. — 12.30. Behár György népdalfeldolgozásai. — 12 50. A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Hanglemezek. — 13.30: Operarész­letek. — 14.15: Mai operettekből. — 15.30: Vidám muzsika. —- 15.50; Részletek Szép Ilonka és Álmos c. operákból. — 16.20: Ifjú­sági rádiójáték. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.40: Tudományos híradó. _ 18.00: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 20.10: Közvetítés a Fővárosi Üpertiltszínházból: Poci boci tarka. — 22.20: Zenés hangképek a VIT sporteseményeiről. — 22.40: Népzene. PETŐFLRADIó 7.35: Lengyel és román muzsika. — 8.35; Hanglemezek. — 9.00: Vass József népi éne­kes műsora. — 9.20; A Gyermekrádió mű­sora. - 10 10: Balettzene. — 10.40: Brahms: g-nioll négyes zongorára és vonós hármasra. — ti.25* Ipari tanulók versenyhíradója — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese. — 15.40: A rádió nyelvművelő előadása. — 16.00: Hanglemezek. — 17.00: A magvar rádió bányász műsora. — 17.30: Népzene. — 18.00' A szovjet technika új eredményeiből — 18.15: Vidám muzsika. — 18.40: Szív küldi szívnek. — 19.00: Nagy zeneszerzők híres karmesterei. — 19.30: Filmdalok. Augusztus 5., szerda KOSSUTH-RÁDIó 6.00: Levelezőink jelentik. — 11,30: Rész­letek Szabó Pál Kossuth-díjas író „Nagy temető“ c. regényéből. — 11.40: Keringők. — 12.10: Dalok. — 12.30: Vidám traktorosok. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgála­ta. — 13.00: Részletek a Viharsarok c. film zenéjéből. — 13.30: Hanglemezek. — 14.t5: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Hangle­mezek. — 14.50: Dalok. _ 15.30: A gitár, IIL Ádám Jenő előadása. — 15.50: A magyar rádió népi zenekara. — 16.20: A Gyermek­rádió műsora. — 17.10: Keringő^, polkák, — 17.25; Szív küldi szívnek. — 17.40: A bé­ketábor országaiban. Előadás. — 17.55; Ze­nekari muzsika. 20.00: Tíz perc külpoli­tika. — 20.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.40. A magyar rádió szimfonikus zene­kara. 21.30: Bukarest hívja a világ ifjú­ságát. — 22.20: Zeués hangképek a VIT sporteredményeiről — 23.40: Hanglemezek. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35: Vidám zene. — 8.20: Hanglemezek. — 9.00. Hungszerszólók. — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. —- 10.10; Részletek a Cárnő cipője c. operájából. — 10.30; Óvodások műsora — 11.00: Hangleme­zek. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese. — 15 30: Irodalmi műsor. ™ 15.50: Fiatal ze­neművészek hangversenye. — 16.45: Szend- rev Imre zongorázik. — 17,10: Begyűjtés a cséplőgéptől Riport. — 17 30: Könnyű mu­zsika. — 17.55: Építőipari dolgozók félórá­ja. — 18.40: Gárdonyi Géza elbeszélése. — 19.10: Glinka-dalok. —. 19.30: Tánczene. Augusztus csütörtök KOSSUTH-RÁDIó 11.30: Kamarazene. — 12.10: Charles Imbert énekel, 12.30: Ifj. Magyari Imre és zenekara. — 12.50: A magyar rádió diszpé­cserszolgálata. — 13.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 13.30; A belügyminisztérium fiívószenekara. — 14.15; A rádió Gyermekújsága. — 14.50: Népek da. Iái. — 15.30: Városok és emberek. — 16.00: Jó munkáért szép muzsikát. — 16.30: Elő­adás. —. 16.45; Két részlet a Kantáta a ha­záról c. műből. — 17.00: Külpolitikai kér­désekre válaszolunk. — 17.15: Az ifjúság hangja. — 17.45: Hanglemezek .— 18.00: A néphadsereg híradója. — 20.10: VIT-hang- verseny. — 21.30: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22.20: Zenés hangképek a VIT sporteseményeiről. — 22.40: Szép esti mu­zsika. PETőFT.RÁDIó 7.00: Csárdások. — 7.55*. Hanglemezek. — 8.20: Hanglemezek. — 8.50; Színes muzsika. — 9.20: Hegyen-völgyön szép hazánkban. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Hanglemezek. — 10.45: M ed gyesi Nándor és zenekara. — 15.00: IJttörő-mikrofonnal az országban. — 15.20: Máthé Jolán énekel. — 1^.50: A magyar rádió kisegyüttese. — 16.25: Szív küldi szívnek. — 16.45: Az ember. aki... szatira. — 17.00: Fiatalok zenei újsága. — 17.40: Tánczene. — 18.40; Szovjet és népi demokratikus híradó. — 19.00: Mai magyar muzsika. — 19.30: Balassa Tamás táncdalo­kat zongorázik. Augusztus 7., péntek KOSSUTH-RÁDIó 6.00: Levelezőink jelentik. 11.30: Hang1- ltmez. — 12.10: Mahler dalaiból. — 12.30: Operett- és filmzene. —* 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: A ma­gyar rádió népi zenekara. — 15.30: Kórus- nínvek. — 14,15: Úttörő-híradó. — 14 35; A magyar rádió kisegyüttese. —- 15.30: Puszták dalai. — 16.10: Erő — egészség Előadás. — 16.20: Uttörő-sporthíradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17 10: Történelmi előadás. — 17.25: Ifjúsági dalok. — 18.00: Nemzetközi kérdések. — 18.15: Tánczene. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: EgyXfalu — egy nóta. — 20.40: A Lenin-hegyen. Költemény­— 21.10: Tánczene. -- 21.30: Bukarest hívja a világ ifjúságát — 22.20: Zenés hangképek a VIT sporteseményeiről. — 22.40: A magyar rádió szimfonikus zenekara. PETŐFLRADIó 7.00: Szépen szól a harmonika. — 7.33: Hangszerszólók. — 8.15: Hanglemezek. — 9.20: A Gyermekrádió mfistfra. — 10.10: Ber- nát Jenő énekel. — 1030: óvodások műsora. — 10.50: A Gyennekrádió műsora. — 11.00; Operarészletek. — 11.25: Ipari tanulók ver­senyhíradója. —- 15.00: Operettrészletek. — 15.30: Vihar egy kultúrházban. — 15.50: Fúvószene. —* 16.10: Szív küldi szívnek. — 16.50: Képek a szovjet életből. — 17.05: J. S. Bach: 202. sz. kantáta. —- 17.30: Hang­lemezek. — 17.40; Gazda Géza Kossuth-díjas válaszol a hozzáintézett levelekre. — 17.50: Hanglemezek. — 18.40: Tánczene. — 19.00: Beethoven VII. szimfóniája. Augusztus 8., sxombat KOSSUTH-RÁDIó 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: Elbe­szélés. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: Operettrészletek. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.30: Hanglemezek. — 14.15; Állami vállalatok hírei. — 14.20: Gyere pajtás katonának. — 14.40: Abánói történet. — 15 00: Könnyű zene. — 15.30^ Román népi muzsika. — 16.00: Beszélő atlasz. — 16.15; Hanglemezek. — 16.30: A magyar kórusművészet útja. — 17.10: A bu­karesti VIT dalaiból. _ 17.55: Mi történt a külpolitikában. — 18.00: Szív küldi szív­nek — 18.10: Falurádió. — 20.10: Könyv, muzsika, színház. — 21.30: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22.210: Zenés részletek a VIT sporteseményeiről.. — 22.40: Tánczene. PETŐFLRADIó 7.00: Hanglemezek. — 7.35: Ettem szőlőt, most érik. — 8.05: BaUettzene. — 8.40: Jo­hann Strauss keringőHből. — 9.00: Szóra­koztató zene. — 9.45: Gfcrög gyermekek mű­sora. — 10.10: Lubik Hedvig hárfázik. — 10.38: Katica — szvit népi témákra. -— 10.50: Vígoperákból. — 15.00; Csárdások, verbunkosok, népdalok. — 15.30: Mindenki operája, — 16.30: R'apsaódia zenekarra. — 16.40: Tíz pere közgazdaság. — 16.50. Tanul­junk énekszóra oroszul! — 17.10: Szív küldi szívnek. — 17.30; Gliuka: Ivan szuszanvin — nyitány. — 17.40: Mozart G-dur trió. — 18.00: Tánczene. — 1^.40-* Morva népzeue. — 19.00: Román művek. — 19.20: Aubrey Pankey énekel. Augusztus 9., vasárnap KOSSUTH-RÁDIó 6.00—9.00-ig: Zenés vasárnap reggel — 9.00: Egy falu — egy nóta. r- 9.30: Zené« fejtörő. — 10,00: Vasárnapi levél. 10,10: A rádió új magyar könntyű zenei bemuta­tója. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Zenekari hangverseny. — 13 30: Béke és szabadság. — 14.15: Operehtmuzfiika. 14.40: Üdvözlet a vasút dolgozóinak. — 15.00: Nép­zene. — 15.30; Művészlemezek. — 16.30: Filmzene. — 17.00: Egy hét a külpolitiká­ban. — 17.15: Tánczene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Táínczene. — 20.20: Vidám zenés irodalom! m#űsor. — 21.20: Hanglemez. — 21.30: Bukanest hívja a világ ifjúságát. — 22.10: Zenés részletek a VIT sporteseményeiről. — 22.30: A magyar rádió szimfonikus zenekara. PETŐFLRADIÓ 8.00: Hanglemezek. — 8.30i Falurádió. —» 9.00: Vidám zene. — 9.30: Miska bácsi le* mezesládája. — 10.30: Világirodalom nagy­jai. — 11.00: Zeneművészek hangversenye. — 11.30: Idegennyelvű vfzjelzőszoigálat. — 11.35; Népek dalai. —- 12.25; Kaesób: János vitéz. — 15.00: Tudományos fejtörő. — 15.20; Szív küldi szívnek. — 15.45: A Tartós béké­ért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. — 16.00: A magyar rádió ajándékműsora. 16.40: Vasárnap. Elbeszélés, — 17.00: Chopin-. Polonéz — fantázia. — 17.15: Irodalmi ri­port. — 17.30: Petőfi és a zene, — 18.402 Tánczene. — 19.00: Brahms: Klaritoét-ttió. 19.27: Népzene. — 19.45: Farkast BábtáncoL tató — szvit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom