Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-22 / 118. szám

1853 MÁJUS 22 N A P L 6 5 PÁR'l ÉS PÁRT ÉPÍTÉS » A választási munka felszínre hozta a györkönyi pártszervezet eredményeit és hibáit Becsületes munkával, komoly fel* készültséggel biztosítottuk községünk ben a választás sikerét, Népnevelő- hálózatunkat kibővítettük, ezen felül húsz kisgyüléseiöadót biztosítottunk, hogy a felvilágosító munka az egész község területén lendület eseti foly­jon. A választás napján 156 nép­nevelő harcolt azért, hogy községünk az első legyen a járásban. Munkánkat siker koronázta, 11 órára a járásban elsőnek minden szavazó községünk, ben leszavazott. Népnevelőink kiállták a próbát, jól megálltak helyüket a választási munkák soráu. Külön dicséretet ér­demel ifj. Kardos János és Stern Imre fáradhatatlan munkájáért. Be­csületes munkát végeztek a párton- ki vülii népnevelők is, (köztük Hor­váth Mibályné, Drappan István. Va- nya Károly és Koch András, akik a körzetükbe tartozó dolgozókkal együtt már reggel hét óra után le. szavaztak. Külön dicséretet érdemel­nek az úttörő pajtások, akik csasz- tuska brigádokat alakítottak és lel­kesítő rigmusókkal járták végig a falut. .4a élenjáró gazdáliat felköszön töt lék és virágcsokorral ajándékoz• Iák meg. A választás napján már a kora hajnali órákban harmonika kí­sérettel mozgalmi indulókat énekel­ve ébresztették a falut. A választás alatt minden egyes leszavazott pol­gárnak békegalambot tűztek a mellé­re. Ez mellett egész nap, kultúrmű­sorral szórakoztatták a falu dolgo­zóit. A választási munkák során jól dol­goztak a tömegszervezetek és a pe­dagógusok is. Dicséretet érdemel Kántor György, Harag Izabella, Ba­logh Pál, Krekó Imre, Lene Henrik és Binder Gáspár, akik jó népnevelő munkájuk mellett lelkesen vezették le a kiegyüléseket is, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. A választási munkánk eredmények ben gazdag, de ez mellett vannak még hibák is, amit sürgősen ki kell javítanunk, ha azt akarjuk, hogy községünk az élenjárók közé tartoz­zon. Az egyik hiányosság abban mu­tatkozik meg, hogy a pártszervezet a népnevelöhálózat kiépítésével a súlyt főleg a mennyiségre fektette, s kevesebb gondot fordítottunk az agitációrik tartalmára. Nem adtunk elég segítséget népnevelőinknek ah. hoz, hogy munkájukat megkönnyít­sük. A másik hiányosságunk az. hogy párttagságunkat nem egészen tudjuk aktivizálni. A választás előkészíté­sénél iis csak a párttagság 50 száza­léka vette ki részét a pártmunkából. Az esrész párttagságunkat az utolsó napokban tudtuk beállítani agitációs munkára. Népnevelőinknek most az a feladatuk, hogy ezt a lendületet, amit kifejtettek a választásokkal kapcsolatban, továbbra is megtartsák. Akkor ki tudja harcolni községünk az elsőséget a növényápolás, aratás, betakarítás, adófizetés és a termény­beadás terén. Ehhez az is szükséges, hogy a pártoktatási évet sikeresen fejezzük be, hogy népnevelőink még jobb felkészültséggel végezzék to­vább felelősségteljes munkájukat. Katona Lajos párttitfcár, Györköny. A németkéri Ságvári Endre tsz tagsága okulva a tavalyi hibákon idejében végezte e] a vetést, utána megkezdte a növényápolási munká­kat. Pártunk és kormányzatunk gon. doskodott arról, hogy a gépállomá­saink gépi munkával mentesítsék a nehéz munkáktól a tagságot. De nem utolsó sorban köszönhető azoknak a becsületes termi-.lösizöveikezeti tagok­nak, akik fáradságot nem ismerve dolgoztak. A termelőszövetkezel ve­zetősége és tagsága lényegesen meg­javította a munkaszervezést. A javulás mellett azonban még mindig sok a tennivaló a termelő, szövetkezetben, Nem szívlelték meg a minisztertanács határozatát, mely előírja, hogy a családtagokat és a nőket is fokozottabban kell be­vonni a termelőmunkába. A nők és családtagok bevonására hozott javas, latot a gépállomások és termeiőcso- portok élenjárói értekezletén is el­fogadták a szövetkezetek vezetői és dolgozói. Ennek ellenére mégsem történt komolyabb intézkedés a né­metkéri Ságvári Endre tsz’ben a nők és családtagok bevonásának ér­dekében. Nem tanultak abból, hogy az elmúlt ősszel azért nem tudták idejÉben betakarítani burgonyáinkat és kukoricájukat, mert nem volt elég munkaerő. Jogosan követelik azo.v a becsüle­tes tagok, akiiének családjuk fele­ségük dolgozik: be keld vonni min­den munkaképes családtagot, nuhogy az elkövetkezendő növényápolási munkáknál vagy majd a betakarítás­nál emiatt munkacsúcsok kelethez, zenek, ne tudják elvégezni a soron- kövelkező munkákat. A iagok jogos és igazságos kérése eddig süket fü­lekre talált, nem volt. aki komo­lyabban foglalkozott volna a női mun kaerők bevonásával. A termeiöszöl vetkrzetben i 75 — 80 családtagból alig 15 feleség jár dolgozni a -zövet- kezetbe. De vájjon lehet-e e?en cso­dálkozni, amikor a vezető tagok tele. ségei is odahaza vannak és várják a siülyaiumbot: A pártszervezet veze­tősége sem foglalkozik a nők bevo­násával kellőképpen. ‘Majoros Mi­hály ptortvezetőségi tag t iesége sem dolgozik, azon á helytelen nézeten van hogy ,,dltárt -engem a férjem munkája után." Ez tapasztatható á tsz vezetőségé, nek többségénél. Nem mutatnak pél­dát, az asszonyok nem járnak dol­gozni. Farkasinszky Lajos tsz-elnök, vagy Gyuricza Bálint elnökhelyettes felesége sem veszi ki részét a közös munkából. Ugyanez tapasztalható Tóth Ferenc, Sírni János igazgatósági tagoknál, de hiányzik a példamuta­tás ezen a téren Vinkovits Imre. a felügyelőbiizottság elnökénél és Woli József ellenőrző bizottsági el­nök részéről is. Nem megengedhető és tűrhetetlen az az állapot, hogy addig, amíg egyes becsületes nőtagok mint Ilunya Elek né, Rácz Istvánéé és többen rend­szeresen szorgalmasan dolgoznak, addig a vezetők feleségei nem törőd­nek azzal, hogy az ő munkájuk is elengedhetetlenül fontos volna ah­hoz, hogy idejében végezzenek el minden munkát, magasabb termést érjenek ©1, emeljék a tagság jöve- delmér. Az elkövetkezendő növény- ápolási, továbbá az aratási, betaka. ritási és cséplési munkák megköve­telik a németkéri Ságvári Endre tsz vezetőségétől is, hogy a magasabb termés elérésének érdekében von­ják be feleségeiket és családtagjai­kat a munkába, mutassanak példát. Azok a tagok, akik húzódoznak a munkától. hanyagok, vagy eltűrik azt, hogy a családtagok odahaza tétlenkedjél, nek, ezek olyan emberek, akiket nem fegyelmezett a régi kapitalista kény­szer de még nem fegyelmezi őket a szocialista öntudat sem. Ezek az emberek még nem értették meg, hogy az övék a csoport, hogy egyéni jólé­tük a csoport gazdálkodásának ered­ményétől függ. Az eredményekért viszont meg kell küzdenünk: a sült­A szovjet munkamódszerek, a szov j&t tapasztalatok, a szovjet találnia- nyok és újítások mindjobban elmé­lyülő tanulmányozása és átvétele a magyar újítómozgalomban kezdettől fogva nagy szerepet játszik. Dolgo­zóink, vezetőink állandóan észszerű, illenek újítanak, hogy ezen keresz­tül minél hamarabb, minél könnyeb­ben tudják elvégezni a reájuk háru­ló feladatokat. A Szovjetunió — mint mindenben —. az újítómozga. lom terén is nagy segítségér.; van államunknak, nem egy szovjei mun­kamódszer által javult meg megyénk üzemeiben, vállalatainál a munka. A DUNAROST Vállalat versenyt indított még az év elején 15 kender- gyáva között, s versenyzászlóval, il­letve pénzjutalommal tünteti ki a legtöbb és legjobban újító kender, gyárat. Ez a verseny , meg is van az üzemek között, valamennyien harcba indultak az első helyért. Az elmúlt hónapban értékelték az üzemek kö­zött folyó versenyt. Az első hciyet a Furkópusztai Kendergyár újítói sze­rezték meg. amiért versenyzászlót, s 200 forint pénzjutalmat kaptak. Az üzem dolgozói áprilig végéig 18 újí­tást adtak be ebből ezideig hetet el is fogadtak, ami nagv megtakarítási jelent az üzemnek. Az elmúlt negyedévben Körösi An­na pénztáros adta ba a legjobb újí­tást. amiért 1558 forint jutalmat ka­pón. Körösi Anna a tűzrendészet! víz. tároló medencék módosításával ha­talmas összeget takarított meg álla­munknak. Bakó Ferenc gépész a komplex kapcsolók átalakításáért 500 forintot, Étid József viiianysae­gaiamb nem fog a szánkba repülni. Az. élmunkás kolhozparasztok első kongresszusán mondotta Sztálin elv- társ a következendő megszívlelen­dő mondatokat, melyből tanulhat a németkéri Ságvári termei őszöve tive­zet vezetősége és tagsága is: „Néha azt mondják: ha egyszer szocializ. mus van, minek akkor még dolgoz­ni. Dolgoztunk azelőtt, most is dol­gozunk — nincs-e itt már az ideje, hogy abbahagyjuk. Az ilyen beszéd elv társak nagyon helytelen, a sem­mittevők filozófiája ez, nem pedig a dolgozóké. A szocializmus egyálta­lán nem tagadja a munkát, ellenke­zőleg: a szocializmus munkán épül fel. A szocializmus és a munka el­választhatatlan egymástól“ Sztálin elvtárs szavaiból érthetnek a németkéri termelőszövetkezet ve­zetői is. Ha visszatekintenek a múlt­ra, jól emlékszik minden tag arra az időre, amikor feleségével, család, jával látástól vakul ás ig robotolt a földbirtokosnál vagy a kuláknál és munkájáért alig kapott valamit. Ma pedig, amikor saját maguknak dol­goznak érdeke minden tagnak, hogv családjával együtt becsületes mun­kát végezve építse ötéves tervünket, saját és családja boldogságát. relő a porszívó motorok léghűtésének még változtatásáért 100 forintot, — I.impek János törős, csoportvezető a ülőkések módosításáért 200 forintot kapott jutalmul. Az újítód között van Bongó János újítási felelős, aki amel­lett hogy újít állandóan a dolgo­zók között van. a helyszínen kérde­zi meg: nem lehetne-e valamit újíta. ni a munkán, vagy munkaeszközön. S ennek a módszernek van is ered­ménye. Az ő újítása a meós-munka megkönnyítésére irányult. Ugyanis a tilolt anyagot színre és minőség­re is el kell választani egymástól. Amit azelőtt lábbal végezte^ el. mosl egv elválasztó gép segítségével job­ban és könnyebben lehet elvégezni. Ezért az újításáért 100 forint pénz­jutalmai kapott. Ahhoz, hogy a Furkópusztai Ken­dergyár dolgozói ebbén a negyedév­ben is elnyerjék az újítómozgalom terén a DÜNAROST Vállalat ver- senyzász’aját. az szükséges, hogy a szovjet újítások minél szélesebb ta­nulmányozásával még több, még jobb újításokat adjanak be. Ezzel nemcsak országunk fejlődésére, de saját maguknak is segítségére van­nak, mert könnyebben végezhetik munkájukat, c amellett több anyagot, több pénzt tudnak megtakarítani. A beadott újítások időbeni alkalmazá­sával vigyék győzelemre II. negyed, éves tervüket. Pongó elvtárs úgy mint eddig, továbbra is járjon a dol­gozók közé, kérdezze meg tőlük, dolgoznak'e újításon van.e ■ valami észszerűsítésük mikor adják bs — s akkor az eredmény nem marad el. A DUNAROST legjobb újító-üzeme a Furkó-pusztai Kendergyár A Béke Yildglamics budapesti ülése előtt A magyar népben a választási küz. delem, során még jobban elmélyült a felelősség érzése a béke megóvásá­ért folyó világméretű harcban. Né­pünk tudja, hogy hazánk további felemelkedésének, ötéves terveink megvalósításának .együk döntő felada­ta a béke megőrzése. A magyar nép oéjükitűzései, mint történelmünk leg­fényesebb napjaiban, mindig, egybe­esnek az egész haladó emberiség küzdelmével. A magyar nép békét akar, béké­ért harcol és vallja, hogy egyetlen állammal sincsenek megold­hatatlan vitás kérdései. A ~ ma­gyar nép a maga részéről meg is tett eddig mindent, hogy a békét biz­tosítsuk. Mi óhajtjuk a békét, de tud­juk, hogy a béke megőrzésére nem elegendő a jámbor, óhajtás, hanem következetes tettekre van szükség. Tudjuk azonban azt is, hogy a vilá­gon n-em minden ember óhajtja a békét. Vannak, akiknek a háború üz­letet, pénzt, hasznot jelent, akik a maximális profit biztosítása érdeké­ben minél hamarabb vérbe és könny­be, romlásba és pusztulásba szeret, nék belehajszolni a világot. Ezért kell egységesen a világ minden né­pével együtt küzdeni, harcolni a bé­kéért. A Béke Világtanáes június 15-én ül össze Budapesten, hogy megtár­gyalja a. béke, a gyermeknevelés és a nők jogainak legégetőbb probléma, ját. Ez a kitüntetés, hogy Magyar- országon ülnek össze tanácskozni a világ békemozgalmának vezetői, arra kell, hogy ösztönözze a magyar báke- Harcosokat, hogy' még szilárdabban, még egységesebben sorakozzanak fel a béke zászlaja alá, minden mun­kájukat hassa árt az a tudat, hogy a békéért , a további fölemelkedésért küzdenek. „Békét aJiwrimk, mondotta ki a népfront választási felhívása, mert tudjuk, hogy a háború nyomort és könnyeket, vészt és romlást jelent, hálunk nincsenek hadiipari monopó­liumok, amelyek megszedik magukat emberek millióinak pusztulásán. Ná­lunk törvény tiltja és bünteti a hám borús uszítást. Mi nem félünk attól, hogy a nemzetközi feszültség eny­hülése a profilok csökkenéséhez, gazdasági válsághoz vezet.“ A ma­gyar nép az országgyűlési választá­sok során hitet tett hazája, békéje és szabadsága mellett. Hatalmas munkaeredményekkel ünnepeltük a választások napját. Ennek a munká­ban megnyilvánuló békeakaratnak kell tovább mennie, kiszélesednie a Béke Világtanáes budapesti ülés­szakára. Dolgozó parasztjaink és ter- rnelőszövet'kezeteiník a beadási köte­lezettség időelőtti teljesítésére és a növényápolási munkák határidő előt­ti 'terjesikiésére kötnek békevédet’mi szerződést. Ezeket a békevédelmi szerződésekéi a Béke Világtanáes bu. dapesti ülésszakára utazó tolname­gyei küldöttség viszi magával. Üze­meink békeörséget szerveznek. A győztes üzem megkapja a Megyei Békebizottság selyemzászlaját. A Bé­ke Világtanáes ülésszakára való ké­szülődés szervesen kapcsolódik ősz. sze a mezőgazdasági és ipari munkák időbeni elvégzésére való mozgósi- tássa!. A kisgyülések előadói arra mozgósítsanak, tudatosítsák a dolgo­zókkal, hogy a béke megvédése a szocializmust építő Magyarországon a tervek teljesítése, illetve túltelje­sítése. Mi békét akarunk. Nagy épitőmun- kánk zavartalan folytatásához béke kell. A múlt háborús szenvedéseinek könnyei még alig száradtak fel né. púnk arcán, a háború okozta sp- bek még alig hegedtek be, az özve­gyek és árvák bánata és fájdalma még alig csitult el, nem akarunk több vészt és romlást, könnyeket és szenvedést: békét akarunk. Hazánk népe egybeforrott- * békeakaratban. Egységesen és egyöntetűen bélkét akar. ez; bizonyítják a választás és a választási béke verseny nagyszerű eredményei, A választások befejezé­sével is nyilvánuljon meg a magyar nép törhetetlen békeakarata, tettek­ben is a Béke Világtanáes budapesti ülésszakára. Gondos növényápolással a ió termésért Fejlesszük a mezei munkákkal kapcsolatos politikai agitációt A mezőgazdasági munka újabb fon to8 állomáshoz érkezett: most dűl el, milyen lesz a cukorrépa és burgo­nyatermés, A mezed munkák jó el­végzése komoly feladatokat ró a fa­lusi pártszervezetekre és valameny. nyi kommunistára: az ő feladatuk, hogy a dolgozó parasztságot előbbre segítsék a bő terméshez vezető úton. A soronlévő munkálatokat még a tavaszi vetésnél is sokkal jobban kell megszervezni. A cukorrépa egye lésénél minden hét késés 7 10 szá. Zalákkal csökkenti a termésered­ményt, ami egy hektáron 25—30 má­zsa répa-, illetve 450 kilogramm cu­kor veszít eség-et jelent. A késedelem nélküli munka bizto­sítása érdekében meg kel! javítani a politikai agítáoiót; kisgyűléseken kel] megbeszélni a soromköveíkező fel-adatokat. A gyűlése]c eredménye konkréten jelentkezik a munkaver­seny fellendülésében és a dolgozók felajánlásaiban, A népnevelők fel­adata továbbá az is, hogy ismerte», sék és terjesszék az élenjáró szov­jet tapasztalatokat és rámutassanak azok eredményeire. Az ö feladatuk minél több dolgozó; bevonni a bő cukorrépa termésért folyó verseny­be. Az agitáció fontos eszköze: a fa. liújság, a verseny tábla és a villám, újságok amelyek tájékozta' ják a dolgozókat a munka állásáról a terv- teljesítésről, népszerűsítik a legjobb dolgozókat, s egyben bírálják a hátul kullogókat. A dolgozók politikai é® szakmai oktatása fontos eszköz a falusi ősz* tályellenség, a kulákság eliisni harc­ban. A kuiákok azzal igyekeznek ártani, hogy helytelen ,,elméleteket“ terjesztenek az agrotechnikai határ, idők a mezőgazdasági növények he. lyes gondozásáról. A népnevelők éré* lyesen lépjenek fel a maradi nézetek és a munkafegyelem lazitói ellen, A népnevelők állandóan foglalkoz- zanak a dolgozókkal beszélgessenek a feladatokról és problémákról, győz. sék meg őket a munka állandó javí­tásának szükségességéről. A falusi pártszervezetek vezetőinek kőnkre' tan irányítaniok kell a népnevelők tevékenységét, fel kell hívni ügyel* műket a legfontosabb feladatokra, amelyek a munka folyamán az adott helyzetben jelentkeznek. A mezei munkálatok fontossága megkívánja, hogy a falusi pártszer­vezetek fejlesszék az agitációs mun­kál, a legfejlettebb elvtársakat bíz­zák meg a népnevelői teendőkkel. A jó agitáció biztosítja a tavasza mezőgazdasági munkák másodig- sza* kaszában kitűzött feladatok eredmé­nyes teljesítését. De emellett a nép. nevelők személyes példamutatása is hozzájáru; ahhoz hogy a termelősző. vetkezetekben és állami gazdaságok" bán sikeresen végezzék el a -oron* lévő feladataikat. Szabad Föld Vasárnapok megyénkben Április folyamán 327 Szabad Föld Vasárnapot tartottak megyénkben, amelynek közel fele a választások­kal foglalkozott. A választások be­fejezése után a Szabad Föld Vasár­napokon a szovjet agrotechnikai el­járásokat ismertetik. Legutóbb Duna- fö'dváro-n Rojkó József, ..Termesz- ezütuk több és jobbminőségü paradi­csomot“ című előadást tartott, ame­lyen szerződéskötésre hívta fel a megjelenteket. Jól működik az előadói munka­közösség Szakoson, ahol a pedagógu. sok, és az orvos melleit a dolgozó parasztok és tszcs tagok is bekap­csolódnak, mint előadók. Különösen kiemelkedik Kanizsa Vendel tsz-tag, aki ebben az évben 12 agrotechnikai előadást tartott. Egyik előadásának címe: Uj mezőgazdasági gépek a Szovjetunióban, A községben szere­tik a Szabad Föld Vasárnapokat, amit a magas látogatottsági szám i# bizonyít. A vezetők nem mutatnak példát — ezért dolgozik kevés családtag a németkéri Ság vári Endre tsz-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom