Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-17 / 114. szám

1953 MÁJUS 17 NAPLÓ 7 Kössségeink, tsz-eink jelentik; Teljesítettük május 174 felajánlásunkat Döbrököz községben 82 dolgozó paraszt tett felajánlást a begyűjtés, a vetés és növény ápolási munkák teljesítésére. Adott szavukat teljesítet. ték és mind a 82-en félévi tojás és baromfibeadásukat 100 százalékra, tőt egyesek 100 százalékon felül tel }e sít ették. Egész évre teljesítette to­jás- és baromfibeadását Tarai Imre, Zornbai György, Gábor Sándor, Szalai József, Csullog János, Tóth József né. De a többi dolgozó parasz­tok is félévi tojás-, baromfi, és tej beadásukat 100 százalékon felül telje­sítették. Azok a dolgozó parasztok, aJtik nem tettek felajánlást, azok is nagy többségben eleget tettek esedékes baromfi, és tojásbeadásuknak. Ez eredményezte azt, hogy a község a járási viszonylatban élenjár a begyűjtésben, de a növényápolási munkák elvégzésében is. Kurd községben 50 dolgozó paraszt telt felajánlást a választás tiszte, létére, a beadás; teljesítésére és a n övényápolási munkák elvégzésére. A vállalást tett dolgozó parasztok lendülete magával ragadta a község többi dolgozó parasztját és 216 dolgozó paraszt teljesítette már 17-e előtt beadását és végezte el az időszerű növényápolás! munkát. Egész évre teljesítették Srtikinácz György, Máté János, Martinka Mihály, Lehőez Fe­renc, Id. Máté István, Gyarmati Péter, Bencze Károly, G. Varga Ferenc, G. Varga János dolgozó parasztok tojás- és baromílbeadásukat. * A dombóvári Vörös Sugár tszcs beadási kötelezettségét a választások tiszteletére teljesítette. Elvégezték 30 hold cukorrépa kétszeri kapálását, az őszi és tavaszi kalászosokat acotolták, betakarították az őszi takar­mánykeveréket, s elvégezték ennek silózását. Az őszi takarmánykeverék földjét pedig előkészítették és rövid tenyészidejű kukoricával vetik be. "k A gyulaji Kossuth termelőszövetkezet tagsága versenyben harcolt a választás győzelméért. Elvégezték az őszi és tavaszi kalászosok acatolását, a kertészetnél a paradicsom és papr ika-palántákat kiültették, elvégezték * cukor, és takarmányrépa sarabolá sát,, bevonták a nőket a munkába, a területet felosztották egyénekre, társadalmi munkával kitisztították az Istállókat és rendbehozták annak környékét. Adott szavukat valóraváltotfák és a további jó növényápolást munkával is szavaznak a népfront jelölt­jeire. M A kocsolal Vörös Csillag termelőszövetkezet tagsága vállalását telje­sítve, négyzetesen vetette el a kukoricát. Az őszi és tavaszi kalászosok acaiolás&t is elvégezték. Az állattenyésztésben 10 százalékkal emelték a tejhozamot, teljesítették tojás- és tej beadásukat. Az őszi takarmánykeve­réket lekaszálták, besilózták és a földet napraforgóval vetik be. Kime­szelték az istállót, környékét rendbehozták. A földeket egyénekre felosz­tották, minden nőt bevontak a munkába. A tsz tagsága adott szavának valómváltásával ünnepli a választások napját.-A A nakl Ut a szocializmus felé ts z nem hiába harcolt jólszrrvezctt munkával vállalásának teljesítéséért, mert már 17-e előtt valóraváltotfák adott szavukat. Az összes kukoricáju kát négyzetesen vetették. A cukor- és takarmányrépát mcgsarabolták, az őszi és tavaszi kalászosokat a gyomtól megtisztították, elvetették a z összes kerti véleményeket és ott Is elvégezték az időszerű kapálást. 1 A Kisvejke községben a Boldogulás tszcs teljesítette vállalását, meg- sarabolták a takarmány- és cukorrépa földjüket, megkapálták a mákot, a baromfi, és tojásbeadásukat félévre teljesítették. Bevontéit a nőket is a termelő munkába, A kisvejkai Szabadság tszcs tagsága is elvégezte az őszi és tavaszi kalászosok acatolását, az időszerű növény ápolási munkát, az őszi takarmánykeveréket lékaszálták és már be is süósták. Teljesítet­ték hátralévő tejbeadási kötelezettségüket. A termelőcsoportok példamu­tatása magával ragadta a község do Igozó parasztjait. Azok a dolgozó parasztok, akik vállalást tettek, teljesítették ts adott szavukat. Egész év­re teljesítették beadási kötelezettségüket: Csíki Albert, Szegedi Ferenc, Pék József né, Pucsli Mihály, Pankó Árpád, alig van olyan dolgozó pa­raszt, aki május 17-re ne rendezte volna baromfi- és tojásbeadási köte­lezettségét. * ZáTOd községben az Előre tsz tagsága alkalmazta az élenjáró agró- teehnlkaí eljárást, négyzetesen vetették az összes kukoricát és naprafor­gót, Elvégezték a növényápolást, amit felajánlottak, teljesítették, Elvégez­ték az őszi és tavaszi kalászosok aca tolását, megkapálták a takarmány- répát és cukorrépát, tejtermelésüket 60 literrel növelték. A terme­lőszövetkezet példája nyomán a dolgozó parasztok Is versennyel készül­tek a választás napjára. Ifj Németh Ferenc és Szeifcrt Mártonná tojás-, tej- és baromfibeadásukat egész évvé teljesítették. Félévi beadásukat túl­teljesítették: Madaniczki István, Lénárd Kálmánná, Hunyadi József, Do­bos István, Mészáros Károly, Czanik Boldizsár, Bíró Imre. Papp Albert, id. Nagy Gyula. Szabó János, Palkóvics József, Lovász Piusz, de még számos dolgozó paraszt bizonyította be jó munkával és beadási teljesíié. sével, hogy a népfrontra szavaz. Jó munkával, beadással szavaznak * a tolnanémedi dolgozó parasztok ' Toűmanémedi község dolgozó pa-f raszt-sága soha nem tapasztalt lelke.? se eléssel indult harcba a vállasz tás i győzelméért. A községben 60 dolgozó ' paraszt tett felajánlást, hogy félévi baromfi- év tojásbeadásukat teljesítik. A községben sok dolgozó paraszt vállalta még, hogy az időszerű be­adási kötelezettségét teljesíti. A 60 dolgozó paraszt közül 37-en már a félévi, de van aki a háromnegyedévi f beadási kötelezettségét is teljesítette.? Elvégezte határidő előtt a vetést, sőt? a növényápolási munkák nagy részét? is. ‘ ? Túlteljesítették vállalásukat Takácsi István. Lázár István, Gárdonyi Sán-á dór. Csoglai József. Gosztola Gyula. (I Oláh György, Mészáros Istvánná, Elek ? Lajos, de sorolhatnánk tovább azok? nak a számát, akik valóraváBtották adott szavukat. Rákosi elvtárs vasárnapi beszéde után meggyorsult a községben a. be. gyűjtés üteme, a tojás és baro-mfibe- adás kétszeresére e&elkedett, de lé­nyeges emelkedés van a tejbeadás terén is. Rákosi elvtárs vasárnapi beszéde után a község is felismerte azokat a hatalma* beruházásokat, amit rövid pár év alatt kapott a köz­ség. Ezért kötelességüknek tartják, hogy az állam iránti kötelezettségü­ket ők is teljesítsék. A szekszárdi tangazdaságban a választás előtt A szekszárdi tangazdaság dolgozói között kemény harc folyt, hogy ki kerül ki győztesként a választási békeharcból. Az eddigi értékelésnél élenjár Bebrosz András, aki erőgé­pével vállalta, hogy 050 százalékos tervtelj.esítést ér él. Április hónapban már 104 normálihoCdat teljesített évi normájából. Ezzel kiérdemelte a ver. seny élzászlóját. Bebrosz András megfogadta, hogy a vándotrzászlót továbbra is megőrzi eddig elért ered­ményét fokozza és mindennapi jó munkájával is szavaz a népfrontra. A DISZ fiatalok közül is egyre töb­ben követik az élenjárók pé5dáját. Matusek Magdolna DISZ fiatal, aki az elmúlt évben is kiváló eredményt ért el a gyapot-termesztés vonalán, s kitüntetést is kapott kormányzatunk­tól, a választások tiszteletére válal- ta, hogy 120 százalékos átűa-gteTjesit- ményt -ér eh Vállalását már eddig túl. teljesítette, állandóan 130 százalékot teljesít. A növénytermesztésben, párosver­senyben van a Petőfi és » Kossuth munkacsapat. A választási hét hőse Faddi József Petőfi munkacsapata, 105 százaMtos váflüafása helyett 138 százalékos átlagteljesítményt értek el. Bien Gertrud vezetésével a Kos­suth munkacsapat tagjai is szorosan zárkóztak fel a Petőfi munkacsapat mögé. s ISO százalékos vállalásukká! szemben naponta ISO százalékot ér­tek él. Tamási Lajos: Mikor az ég csillagos lett Mikor az ég csillagos lett, A fagyos szél korbácsot vett, Köriilfujta a mezőket, Kereste a dinnveföldct. (A tamási Vörös Szikra tsz dolgozói tavaly Péti János elnök vezetésével hősies muo. kával 3000 dinnyepalántát mentettek meg * fagytól úgy, hogy a palántákat njságpa. pírral letakarták ) A kemény fagy villant körbe S lecsapolt a dinnyeföldre, Kis palánták megremegnek: He csak nem is dideregnek! — Hejh legények, liejh leányok, .Mentsük meg a palántákat! — Takarjuk be puha gyóecsal, Gyenge ujságpapírossal! S háromezer kis palánta Bújt a meleg papírzsákba. Egymáshoz is alig szóltak, Egészen betakaróztak. — Ne remegjünk, gyöngyvirágok, -Megóv minket Peti János, Olyan ereje van neki, Hogy a vihart szétkergeti! Vörös.Szikra sok kertjében Hózsa nyílik hideg télben, Bársony sziromleveleit Péti János melengeti.! ■Szabó István paksi dolgozó paraszt: „Vasárnap én is arra a szép jövőre szavazok, amiről Rákosi elvtárs beszélt Rákosi elvtárs a budapesti válasz­tási nagygyűlésen mondott beszédét falun is hallgatta minden olyan dol­gozó, akit egy kicsit is érdeked az ország ügye. Pakson Szabó István és még 4 dolgozó paraszt társa, Molnár JánosékmáJl hallgatták meg Rákosi elvtáirs beszédét. Szabó elvtárs Ráko­si elVtárs beszédével kapcsolatban á következőket mondja: — ..Rákosi elvtárs beszédéből legjobban azt je­gyeztem meg, hogy a béke megvédé­sének mindenki harcosa, aki jól végzi munkáját. Én is harc-odtam és harco­lok is azért, hogy kivegyem a része­met abból a harcból, melyért most a választás e’Jőtti napokon megsokszo­rozott erővel dolgozik minden hazafi, aki békét akar. — Én nem vagyok párttag, de büszke vagyok arra, -hogy a válasz­tás élőkészülteteiben, mint népneve­lő részit vehetek. Szívesen beszélek gazdatársaimnalk A keserű múltról, a szép jelenről és ragyogó jövőnkröl. Most, Rákosi élvtárs beszéde után világosabban (láttam, hogy a népfront megvalósította, amit 1949-ben célul kitűzött. Én nem a betűk és a sorok között nézem, hogy mit valósított meg a népfront a kitűzött program, jával, azt tartom, Igazoljon bennün­ket a gyakorlat, a tettek beszedjenek. A népfront programjának minden egyes pontját megvalósította, Illetve a kitűzött célokat messze túlszárnyal­tuk. Csak mi paksiak mennyit kap­tunk eddig az ötéves tervtől. Beton- i\üat .napköziotthont, korszerű tüdő­gondozót és még sok másít. Esténként amint kiegyűlésre összejövünk, elbe. szélgetünk arról, hogy a múltban ki­ket és hogyan választottak. A leg­utóbbi kiegyűllésein Mayer Antal, egyik gazdatárvám azt jegyezte meg, hogy békénk védelmének biztos zá­loga az, hogy egységesen felsorakoz­zunk a Magyar Dóljgozók Pártjának zászlaja alá, e & népfrontra szavaz­nunk. így, és csakis így haladhatunk ■bizton tovább szocialista hazánk épí. A Ifi! KEPVIJELOJELOLTJEIAK Dr. Kamik Ernő Lidórchyomásos, rossz álomnak hat ma, ha visszaemlékezünk a múlt rend­szer éveire, 'arra az ínségre amelyet a magyar értelmiségnek, a tőkések és nagybirtokosok országában el kel­lett szenvednie. Abban az alkotó munkában, amellyel értelmiségünk a népi demokrácia nagy épíiőmunkújá- hoz hozzájárult, újjáéled, kivirágzik a magyar tudomány és művészet. Dol­gozó népünk megbecsüli a néphez hű, a szocializmust építő értelmiségi dol­gozókat, Ennek fényes bizonyítéka az. hogy megyénk dolgozói képvise­lőjüknek jelölték dr. Kurnik Ernő munkaérdemrendes Regszemcse! ku­tatót. Kurnik elvtárs már fiatal korában megismerkedett a múlt minden ne­hézségével, problémájával. Apja sze­gény-sorsú bánya-altiszt volt- akinek sovány keresetéből nem tellett fia iskoláztatására. Ezért ö, hogy mégis elvégezhesse a középiskolát és egye­temet, a nyári szünidőben vállalt kü­lönböző adikaCimi munkát. Tanulmá­nyait mindig kiváló eredménnyel vé­gezte, mégsem kapott állást. Csak a felszabadulás után nvilt alkalma ar­ra, hogy tehetségét igazán kibontakoz. tathassa. 1945. októberében megbízták az Iregszemcsei Növéeynemesítő Te­lep vezetésével. 1949-ben pedig kine­vezték vezető-kutatónak. Kurnik elvtár&nák hatalmas szere­pe van abban, ho-gv az Iregszemcsei Növónyneimositö Telep olyan nagy­szerű és kivái'.ó eredményeket ért el a különböző növények meghonosítása és nemesítése terén. Ma már az egész országban ismerik a híres iregszem- csei kukoricát. De ugyancsak erről a telepről látják el a niegye és az or­szág jelentős területeit kenáf, gumi­pitypang és más, azelőtt ismeretlen növények vetőmagjaival is. Kúriák elv-társat jó munkájáért 1950-ben a toílnamegyei tanács tagjai közé választották. És ugyancsak 1950-ben a növényneme-sStés terén el­ért eredményeiért népköztársaságunk munkaérdemrend,jenek bronz fokoza­tával -tüntették ki. Értelmiségi képviselőnkre az a tör­ténelmi feladat vár, hogy az új or­szággyűlésben a munkás és paraszt képviselő társaikkal együtt «Kisegít­sék az első ötéves terv befejezését, létrehozBók az új ötéves terv törvé­nyét, s ezzel elősegítsék hazánk fej­lesztését -és a szocialista Magyaror­szág feHéjjitéséí, Hermann Károlyné Képviselőjelöltjeink között egy­aránt helyet foglalnak nők és férfiak. Ez kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy hazánkban a nő egyenértékű a férfival. Ennek alapján választották meg a gyijnki és a környező közsé­gek dolgozói Hermann Károlyné elv­társnőt kép viselő jelöltjüknek. Hermann elvtársnö cseíédemberek gyermeke volt. Édesapja korán meg­hált. Már 6 éves korában dolgoznia kelett. Kanászbojtár volt. Hol ment iskolába, hol nem. Azután a beílecs- kai uradalomban dolgozott 14—17 éves koráig. Szőlőmunkás volt. Egy mázsa búzáért, 1 mázsa rozsért és 1 kiló avas szalonnáért dolgozott egész évben. De a szalonna olyan avas volt, hogy nem lehetett megenni. Ugyanitt történt vele, hogy nyáron -nem kaptak vizet, és amikor szenrbe- szállltak ezért a vincellérrel, elbocsá­tották őket. 1939-ben ment férjhez. Szabaton-pusztára kerültek akkor. Reggel fél öttől este tízig dolgoztak. A bér 60 pengő volt, meg egy-egy fogás vöröshagyma. Úgy hajtották őket» hogy este lámpánál is morzsol, niok kelett. A közel 300 holdas gaz­daságban csak négy cseléd volt. Egé­szen * felszabadulásig ott éltek. Ak­kor aztán ők is földet kaptak. 1949-ben Hemnanm elvtársnő férjé­vé! együtt a termelőszövetkezetbe lé­pett. A felszabadult éllet napról-nap- ra növelte önbizalmát. Példája lett annak, hogyan változik át az új sza­bad életformák között a múltban le­nézett, egyszerű parasztasszony. Ho­gyan válik jó vezetővé, harcos hatá. rozott, férfiakkal egyenrangú dolgo­zóvá. Hermann elv-társnő mo-st a gyönki járás MNDSZ titkára. De Hermann elvtársnő nemcsak jó vezető, hanem szerető és gondos édes­anya és feles-ég is. öt gyermeke van, akik mind iskolába járnak. 10 éves a legnagyobb, és tíz hónapos a legki­sebb. Útm-ém-ök lesz Károlyból, a leg­idősebből. Nehéz és fáradságos mun­kája mellett kifogástalanul látja el anyai feladatait is. Hermann elvtárs­nőt a párt nevelte harcos vezetővé. Eredményeinek forrása, hogy min­denkor a párt útmutatása szerint dol­gozik. Hermann elvtársnő Megválasztásá­val olyan képviselője kei-ül a par- famentbe a dolgozó asszonyoknak, aki szívvel-Jélekikél ügyüket képvi­seli és akire büszkék lehetnek. lésében. — Rákosi elvtárs beszéde után gonddikoztam azon, lujgyan válto­zott meg Magyarországon is a pa­rasztság élete. Miként is van ez a mi községünkben. De mikor arra gon­doltain, hogy -én magam miként vál­toztam meg, hirtelen az jutott eszem­be, hogy néni változtam semmit, mert ma éppen úgy, mint négy évvel ez­előtt dolgozhatok az én 4 és fél ho'd földemen és pontosan teljesítem be­adási kötelezettségemet. De ha mé­lyebben gondolkozom, rájövök, hogy mégis megváiiíoztam. Ma már egészen máskép dolgozom, mint ezelőtt 4—5 évvel. Ezelőtt 4 évvel néni történi mag-am azo-n, hogy első gazda legyek a községben. Ma aludni se tudok, ha valamelyik gazdatársam megelőz. Azon versenyzők, hogy első lehessek. Piacon vetettem meg a feleségem­mel azt a 100 darab tojást, hogy tel­jesíteni tudjam, a-mit a tanácsülésen a választás napjára ígértem. Vállal­tam, hogy május 1‘7-re teljesítem fél­évi baromfi- és tojásbeadásomat, va la mint. adófizetésemet. Tojásból 100 százalékra teljesítettem ígéretemet. Baromfiból már háromnegyedévi be­adásomat teljesítettem. Pénzbeli adó­ban pedig már nyolc havit. Vasárnap pedig az egész faluval együtt én is megyek szavazni boldog életünkre- arra a szép jövőre, amiről Rákosi elvtárs a választási nagygyűlésen beszélt. A Vegyesipari Vállalat a választási békeverseny II. dekádjában 1531 százalékot ért el A Toln-amegyei Vegyesipari és Ja­vító Vállalat dolgozói az elsők kö­ltött cmtlakoztak a Gheorghiu-D-ej Hajógyár kezdeményezéséhez, egy­hónapos választási békemüszakot in­dítottak eh Azóta is becsülettel tel­jesítik adott szavukat. A béke-műszak második dekád- ; jábas 153.1 százalékot lelj esi tet­tek átlagosan. Az anyagtakaré koasság terén 20.060 forint meg takarítást vállaltak, a második- dekád végi ég 16.400 forintot tel­jesítettek, A minőségi mimikában is valóraváit- ják Ígéretüket, az utóbbi dekádban egyetlen munkadarabot sem kellett minőségi kifogásolás miatt leérté­kelni. Az említett eredmény csakis * dolgozók áldozatos munkája nyomán születhetett meg. A dolgozók brigá­dokba tömörülve végzik munkájukat, akik valamennyien a 120 százalék fölött teljesítik napi, illetve dekád* tervüket. Az elmúlt dekádban legjobb ered­ményt a Molnár festő brigád crte el 180 százalékos teljesítméuyéveL Jó eredményt értek el a Nagy asztalos brigád, amely 179 száza­lékra, a Taksonyi lakatos brigád, ’ mely 162, a Nagy kőműves bri­gád, amely 160 és az Andróczkl asztalos brigád, amely 158 száza­lékra teljesítette legutóbbi dekád- tervét. Az elmúlt dekádban, „leggyengébb“ eredményt a Németh gátter fűrész brigád érte el, 123 százalékra teljesí­tette tervét. Az eddigi eredmények mulatják, hogy a Vegyesipari és Ja­vító Vállalat dolgozói becsülettel teljesítik, sőt túl is teljesítik a vá­lasztási békeversenyben vállalt köte­lezettségüket

Next

/
Oldalképek
Tartalom