Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-17 / 114. szám
4 j— fOlüM '» /iJg PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! * 1" ' " " ' 11 Egység az építésben — egység a vá'asztásokon. Szavazz a népfiontra! LNAMEGYEI PÄRTBIZOTT5ÄGANAK LAPJA ÉVFOLYAM, 114. SZÁM vitA l ll.LEIí VASAK NAP, 1953 MÁJ Eb i. ELŐRE A NÉPFRONT VÁLASZTÁSI GYŐZELMÉÉRT! A választások után is minden munkát határidő előtt elvégzünk a választja meg az ország — és benne Tolna megye dolgozó népe azokat a munkásokat, dolgozó parasztokat, értelmiségi dolgozókat, akiket érdemesnek talált arra, hogy ügyét — az egész ország ügyét — képviselje. Nagy nap ez a mai. Hatalmas a jelentősége országos, de nemzetközi méretekben is. „A választás egyben népszavazás is a legfontosabb célkitűzés, a béke megvédése mellett. Ezért a május 17-i választás nemcsak a dolgozó magyar nép belső ügye, de rendkívül nagy nemzetközi jelentősége is van, elsősorban a béketábor megerősödése szempontjából. ... Ha dolgozó népünk zárt sorokban, lelkesen vonul fel a Függetlenségi Népfront zászlaja alatt, ha egyemberként szavaz le jobb, szocialista jövőnk és a béke megvédésének nagy ügye mellett, úgy- ez újabb győzelmünket és az ellenség súlyos vereség A) 'jelenti... A mi elemünk a teremtő béke! A mi hazánk a béke országa! A magyar nép a béke népe! Ezért nyilvánítsa ki szavazatával egységesen, elszántan az egész nem.zct azt az akaratát, hogy tdntorithabatlanul halad tovább a br. ke megvédésének, jobb jövőnknek szocialista útján. Azon az úton, melyet eddig is követett és amelynek annyi eredményét köszönheti.. ‘‘ (Rákosi elvtárs választási beszédéből.) Az imperialisták mindent elkövetnek, hogy gátolják építő munkánkat, hogy megbontsák népünk egységét. Eisenhower legutóbbi nyilatkozata — bármilyen virágnyelven is fejezte ki azt, — nem téveszti meg a dolgozókat. Kilógott a lóláb; a >,békés szán. dóké' mögül előbújt az atomzsarolás. S akiket mégis megtévesztett Eisenhower, azokat gyorsan ,.Jelvilágosította" Duttes, amerikai külügyminiszter, aki nyíltan, félrenemérthető módon kifejezésre jutatta az Egyesült Államok kormányának háborús politikáját. Eisenhower békéről papolt, a. népek azonban már nem elégednek meg a szavakkal, tetteket, követelnek. És ez a követelés kényszerítette újra tárgyaló asztalhoz az imperialistákat Koreában. Ezért kellett — bármily nehezükre is esett — megkezdeni a sebesült és beteg hadifoglyok hazaszállítását,. A népek — ha összefognak és kitár témák a béke ügye mellett — ma. már képesek lefogni az imperialisták tűzcsóvát dobó kezet. A népek harca a békéért ma már győzelemre vezet, mert a népeknek nemcsak igazuk van, hanem erősek is, mert összefognak, mert a békeharc nemzetközi méretekben folyik, mert a kommunista pártok vezetik minden országban ezt a harcot — és győzelmes mindenek előtt azért, mert a béke zászlóvivője a nagy Szovjetunió, az egységesen összeforrott szovjet nép. x Mi fáj az imperialistáknak? Az fáj, hogy megszűnt az „egységes impe- rialistn világhogy nem zsákmányolhatják ki már a szocializmust építő népi demokráciák népeit? Igen, az fáj nekik, hogy mi szocializmust építünk, meg az, hogy ezt az elnyomott országok dolgozói is látják és nem nyugszanak bele helyzetükbe nagyobb kenyeret, több bért, békét, munkát követelnek. Fáj nekik Sztá- linváros, Inota, a hortobágyi csatorna, a Földalatti gyorsvasút. Fáj nekik, hogy , közép, és főiskoláinkon is tanulhatnak ma már a munkások és dolgozó )Htrasztok gyermekei. Fáj nekik a sok villamosított község, a dunai öld vári és a bajai Duna-híd, az új Éjudapest—pécsi müút, a dolgozó parasztok földjein szántó traktor. — Egyszóval szabad életünk, boldog jövőnk fáj nekik. Dolgozó népünk Hídja kinek köszönheti est a megváltozott éledet, tudja kinek köszönheti szabadságát, az új iskolákat, a munkás és paraszt vezetőket. Tudja, hogy pártunk szavára építeni lehet. Ezért vonulnak fel ma megyeszerte a dolgozók lelke. sen zászlókkal, táblákkal, zeneszóval, hogy leadják szavazatukat a Magyar Dolgozók Pártja által vezetett. Népfrontra. Mire szavaz ma dolgozó . vépünltd Szabadságunkra, boldog ,békés életünkre, gz eddig felépített hatalmas alkotásainkra, új, megváltozott munkásosztályunkra, dolgozó parasztságunkra, művelt ifjúságunkra, boldog gyermekeinkre, az utakra és iskolákra ,a hidakra és a traktorokra, a. kom bajnokra és a csatornákra; — mindarra, amit eddig megvalósítottunk. És szavaz dolgozó népünk új terveinkre, a még boldogabb életre, a magasabb életszínvonalra, a még több szociális és kulturális létesítményekre — a Függetlenségi Népfront programmjára, amelyet megvalósítunk éppenúgy mint eddigi terveinket. A tervek számok és rajzok, önmagáktól soha nem. valósulhatnak meg. Azonban a tervek mögött felsorakozik egész dolgozó népünk. A tervek m.egvalósításának biztosítéka népünk soha. nem látott ereje és egysége, felzárkózása a párt és a kormány mögé. És biztosíték, hogy az országgyűlésbe \olyan képviselőket küldhetünk, akiket az egész nép bizalma választ meg. Kik a mi képviselőink? Minden magyar dolgozó — üzemben és faluban egyaránt — első képviselőjének Rákosi elvlársat választotta meg Rákosi elvtárs vezetése biztosította eddigi előrehaladásunkat és biztosítéka a boldog jövő tervei megvalósításának is. Minden magyar dolgozó lelkes örömmel adja le szavazatát Rákosi elvtársra, a párt és az egész dolgozó nép nagy tanítójára- vezetőjére — édesapánkra. Legjobb munkásainkat, dolgozó parasztjainkat, értelmiségi dolgozóinkat küldjük az országgyűlésbe. Király László elvtársat, a megyei párt- bizottság titkárát, aki már eddig is több győztes csatában vezette. Tolna megye dolgozó népét. Hosnyánszki János elvtársat, a Kossuth-dijas tsz elnököt. Puha Lászlóné üzemi, munkást, Andi József traktorost, Kamik Ernő iminkaérdemrendes ku’alól és a többieket, akik valamennyien méltók orra a bizalomra, amelyet dolgozó népünk előlegezett a jelölő gyűléseken. Valamennyien méltók arra, hogy képviseljék ügyünket az egész ország ügyét, mert eddig is, mindig a jó gazda szemével vigyázlak azt a helyet ahová a dolgozók bizalma állította őket. A választás lelkes népszavazás lesz. Tolna megye dolgozó népe ezzel is megerősíti a békéért folyó harcot, fokozza erejét, egységét és újabb nagy csapást mér az imperialista háborús uszítókra és azok hazai cinkosaira. A választás új győzelmek forrása. A Népfront választási győzelme újabb forrása eredményeink fokozásának. A választáson Tolna megye dolgozói hitet tesznek a párt, a Népfront mellett, bizalmukkal megerősítik politikánk helyességét. S a választások után sem pihenünk meg babérain- kon. üj teltekkel, még nagyobb termelési sikerekkel erősítjük meg szavazatunkat, A Népfront választási győzelme titán még keményebben fog ja meg a csákányt a bányász, tollát az értelmiségi. Még nagyobb lendülettel végzi munkáját a dolgozó paraszt. A Népfront választási győzelme meggyorsítja a tervek teljesítését az üzemekben és a tavaszi munkát, a begyűjtési tervek teljesítését a. falvakban. Megerősödik, megszilárdul a munkás-paraszt szövetség, dolgozó népünk erkölcsi és poli’ikai egysége. Még erősebben állunk helyt a békefront, ránkeső szakaszán pártunk Rákosi elvi árs vezetésével. ELŐRE A MAGYAR FÜGGETLEN- SÉGI NÉPFRONT GYŐZELMÉÉRT! A nagykónyi Uj Étet tszcs vállalást tett, hogy beadási kötelezettségét május 17-ig teljesíti, elvégzi a fcapásnövények egyszeri kapálását., mely időszerűvé válik. Adott szavukat tett követte. Tej-, tojás, és baromfibeadásukat 10-ig teljesítették, félévi sertésbeadásuknak pedig 100 százalékig eleget tettek már a választások előtt. Az egyszeri növényápolás helyett kétszer sarabol- ták és kapálták meg a kikelt növény- féleségeiket. Soha nem látott lelkesedéssel dolgozik a tagság, bekapcsolódtak a nők is aktívan a termelésbe. Vállalást tettek, hogy minden növényápolási munkát határidő előtt teljesítenek a választások után is, hogy ezzel Í3 segítsék a Népfront Programmjának valóra váltását. imá’JhoUd hely éti 2601 normáiiholdat végzett el Hosnyánszky András traktorvezető 50 normállhold Tálalása helyett S8 normálholdat, Varga Sándor 60 noraiálhold helyett 90.5 nonmállholdat végzett el feleségével. A szerelők május 10-ig teljesítették a vállait javítási munkákat, Viedwnann József és Tóth István. Teljesítették vállalásukat a körzeti agronómusok is és a szerelőkkel együtt jó munkával biztosítják, hogy a tavaszi talaj- 'és növényápolási munkát időben és zavartalanul végezhessék el. További jó munkával harcolnak, hogy a gépállomás is aktívan vegye ki részét a Népfront programra jának megvalósításából. fl tamási Vörös Szikra isz tagjai valcraváltotiák adott szavukat Teljesítették választásra tett felajánlásaikat. Május 7-e helyett már május 5-én megkapálták a cukorrépát, takarmányrépát, spenótot. Május 14-re vállalták, hogy az őszi takarmánykeveréket lesilózzák és 12- én már teljesítették is. Tejbeadási kötelezettségüknek 110 százalékra tettek eleget. Vállalást tettek, hogy a tehenészetnél a tehenek tejtermelését 2 literrel emelik 17-ig és már 14-én 2 literrel emelték egy-egy tehén fejési átlagát. A vállalások teljesítése után továbbra is lendületes munkával fogtak hozzá a növényápolási munkák elvégzéséhez, hogy a május 17-i választások után is jó munkával harcolnak a Népfront Programmjának megvalósításáért. A gyönki járásban hat termelőszövetkezet teljesítette május 13-ra a tej-, tojás, és baromfibeadási kötelezettségének a májusra eső részét, így a simontornyai Alkotmány, a szakadáti Aranykalász, a kölesdi Uj Május 17-pn: 544*9 minikaegyséar! Séta József elvtárs a gyönki Vörös Csillag tsz büszkesége, tavaly sertéstenyésztési tervét 120 százalékra teljesítette. Augusztus hónapban 8 választási malacot kapott prémiumként. Az idén május 17-ig 844.9 munkaegységet teljesített, mellyel » tsz valamennyi dolgozóját «,megfől'özte‘‘ Ez annál nagyobb érdem, mert ő * tsz legidősebb tagja. Az őcsényi Ci a szocializmus felé tszcs lá'gjai a választási békeverseny keretén belül vállalták, hogy kukorica vetésterületüket négyzetesen vetik és május 1-re befejezik. Vállalásukat április 28-ig teljesítették. Május 5-re vállalták, hogy az őszi és tavaszi kalászosok acatolását befejezik. A cukorrépa, valamint a takarmányrépa kétszeri sarabolásái és egyelésé-t május 17-re vállalták és május 1‘5-re teljesítették. Ezen felül - vállalták a gazdasági épületek karbantartását, s már ezt a vállalásukat is teljesítették. Ezzel akarják bebizonyítani, hogy nemcsak a szavazócéduláikkal, hanem a termelékenység naponkénti fokozásával is a Népfrontra szavaznak. Élet. a toilnanémedi Meggyőződés és Felszabadulás, a kisszékely! Haladás és Felszabadulás tszcs-ék. Május 17-én büszkén mennek szavazni a népfrontra, mert a választás napjára tett Ígéretüket határidő előtt teljesítették. A mözsi gépállomás már má jus 10-én teljesítette vállalását A mözsi gépállomás dolgozói április 4-e után lelkes felajánlást tettek május 17-ra, a választások napjára. Párosversenyben indultak a brigádok, munkacsapatok és az egyének, hogy jobb munkával segítsék elő a Népfront győzelmét. Farkas Ferenc brigádvezető brigádjával vállalta, hogy 250 normál hold szántást végez el, 1.500 mázsa trágyát hord ki a faddi Szabadság Földje tsz-nél. Május 10-re vállalásukat túlteljesítették, 378 normálhold szántást végeztek el és kihordtak 4.000 mázsa trágyát. Vigth István brigádja 200 normálhold szántás helyett 208 normálholdat teljesített május 10-ig. — Gáncs Mihály brigádja pedig 200 nor. A nagyszokolyi Béke tsz tagsága vállalást tett május 17. tiszteletére, hogy május 5-re a cukorrépát, bonsóty mákot megsaraboilják, kiültetik a kerti palántákat. Tejtermelésüket tehenenként 1 literrel növelik, tejbeadásukiat 100 százalékra teljesítik. VálliáláSulkat határidő előtt teljesítették. A korai kapások kapálását már 4-én befejezték, 5-e helyett 4-re teljesítették tejbeadási tervüket. Tejtermelésüket pedig több, mint egy literrel növelték. Elért eredményeiket további jó munkával fokozzák a tsz tagjai, hogy a szavazás után napi jó munkává)! segítsék a magasabb termés elérését, ötéves tervünk megvalósítását, amit a Népfront célul tűzött ki programmjában. \ varsádi géttálloiná« tavaszi idénytervét 104 2 százalékra teljesítette Egy hónappal ezelőtt fogadták meg a varsád! gépállomás dolgozói, május 17-re, hogy a termelő- szövetkezetek terméshozamát és a munkák minőségét emelni fogják, A választási békeverseny kezdete óta becsületes munkával hareolnak az adott szó valóraváltásáért. A lelkes munka eredményeként állandóan teljesítik vállalásaikat. A tavaszi idénytervét a gépállomás 104.2 százalékra, a talajni unkákat pedig 122.9 százalékra teljesítette .A legjobb traktorosok Eestán Vendel 160.8 százalék, Üst István 172 százalékra teljesítette tavaszi tervét. A gépállomás dolgozói példát mutatlak és példát is akarnak mutatni továbbra is a választási békeversenyben ,A gépállomás dolgozói megfogadták, hogy munkájukat még jobbá teszik, fokozzák a versenylendületct, amelyet a választások után sem csökken, lenek, hanem kimagasló teljesítményekkel harcolnak a Népfront prog- rammjinak megvalósításáért, mert csak a tervek maradéktalan teljesítésével tudják megerősíteni a Népfrontra adott A gróbóci MSZT-brigád a bő termésért... Grrábóc szocialista község Alkotmány tszcs-jében igen élénk MSZT mozgalmi élet van. Az Alkotmány tszcs MSZT brigádja felajánlotta a választások tiszteletére, hogy 4! hold kukoricát és 11 hold napraforgót fog 17-ig megkapálni és ezt a vállalását már 13-ig teljesítette. Éleknél a munkálatoknál különösen kivált Villányi Pálné brigádvezető és rajta hívül igen jó munkát végzett Pere Istvánná, Kovács András, Kolozsvári Károlyné. Az MSZT tehenész brigád május 4-én elhatározta; hogy bevezeti a háromszori fejest. Az elhatározást lett követte és nézzük csak mi lett az eredménye. Tizennégy tehénnek, melynek ezelőtt, a napi átlaga 70 liter volt, 13-án már az átlag 112 literre emelkedett. A tehenész brigád tagjai közül kiválik Antal Domokosáé és Kardos A1- bertné. Antal Domokosáé jó munkájának jutalmául a Mátrába megy üdülni. De a férfiak sem maradnak el az asszonyok mögött. Villányi Pál MSZT titkár, Pere István és Antal Domokosáé MSZT brigád tag. jai vállalták, hogy a választásokig saját erejükből felépítenek 200 férőhelyes baromfiólat. Vállalásukat határidő előtt három nappal teljesítették. A grábóczi Alkotmány tszcs M SZÍ’ brigádja jó példa arra. hogyan kell megvalósítani az MSZT igazi c élkitűzéseit azzal, hogy szovjet tapasztalatokkal segítik elő hazánkban is a bő termést, bátran alkalmazzák a fejlett ayró- és zootechnikát. (T. F.j A gyönkl járásban