Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-14 / 111. szám

m ¥ Vruo ppoi criRJAt egyesül irma Éljen a munkásság, parasztság, értelmiség testvéri szövetsége: a Magvar Függetlenségi Népfront! v ______________________________; X. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM AKA aU PILLÉK CSÜTÖRTÖK, 1953 MÁJUS u A begyűjtési terv teljesítése is szavazás a népfrontra i VÁLASZTÁSI BÍKl l lllSIWYII A BŐ TERMÉSÉRT! A iáéi éllsmi gazdaság dolgozói minden vetést határidő előtt nyolc nappal előbb végez ek el Hazánk dolgozó népe nagyje­lentőségű eseményre készül. Má­jus 17-én az urnák elé járul min­den becsületes magyar hazafi, hogy megválassza képviselőinek azokat, akik a közösségben vég­zett munkájukkal kiérdemelték, hogy a következő négy év folya­mán a dolgozó népet az ország- gyűlésben képviseljék. A választás előkészítésének ezekben a napjaiban minden be­csületes dolgozó foko'zott lelkese­déssel dolgozik, hogy ezzel is bi­zonyságát adja, szilárdan és hatá. rozottan, munkára és harcra ké­szen áll, hogy részt vegyen a Ma­gyar Függetlenségi Népfront vá­lasztási felhívásában kitűzött Pro­gramm: a béke, munka, jólét, fel- emelkedés megvalósításában, s ha kell — e programm megvédé­sében is. Megyénk dolgozó pa­rasztjai az állam iránti kötelezett, ségek terén tett versenykihívá­sokkal és azok teljesítésével ké­szülnek a választásra. Molnár Gáspárné dolgozó parasztasszony hőgyészi lakos versenyre hívta ki a szomszéd utcák dolgozó paraszt­jait, s vállalta: évi beadási köte­lezettségének tejből, tojásból és baromfiból az 5 hónapra eső ré­szét május 17-ig 120 százalékban teljesíti. Keszőhidegkuton Jakab Ernő elvtárs, a begyűjtési állan­dóbizottság elnöke vállalta: fél­évi, tej, tojás és baromfibeadási kötelezettségét május 17-ig, a vá­lasztás napjáig teljesíti. Lehetne sorolni tovább azok­nak a dolgozó parasztoknak a ne­vét, akik az állam iránti kötele­zettségük maradéktalan teljesíté­sével, illetve túlteljesítésével ké­szülnek a választásra. Nincs köz­ség, ahol ne lenne olyan dolgozó paraszt, aki ezekben a napokban versenyez gazdatársával, hogy a szavazócédula mellett az állam iránti kötelezettségek teljesítésé­vel is a népfrontra szavazzon. — Megyénkben 2.900 egyénileg dol­gozó paraszt között bontakozott ki nemes verseny a begyűjtési tervek teljesítése területén a vá­lasztási békeversenyben. A mi megyénk dolgozó parasztjai tud­ják, hogy minden vállalás annyit ér, amennyit teljesítenek belőle, és tudja dolgozó parasztságunk azt is, hogy falun az állam iránti kötelezettségek teljesítése a fok­mérője annak, hogy ki milyen hazafi, hogyan áll helyt a szocia­lizmus építésében. Hogy ez meny­nyire így van, azt bizonyít ja, hogy a 2.900 dolgozó parasztból 2.100 a május 17-re tett fogadalmát má­jus 8-ig teljesítette, 200 pedig túlteljesítette. Csakis ennek alap­ján történt meg, hogy áprilisban több tejet, tojást, baromfit adtak megyénk dolgozó parasztjai az ál lamnak, mint az egész I. negyed­évben. Számos olyan község van me­gyénkben, ahol a dolgozó parasz­tok valamennyien teljesítették vállalásukat és a beadási kötele­zettségük tej, tojás és baromfi májusra eső részét, mint Váralja, Várong, Szakadát, Sárszentlőrinc és Zomba. De vannak még olyan községek is, mint Madocsa, Bo- gyiszló, Mórágy és Majos, ahol a választási békeverseny sem na­gyon segítette elő a község be­gyűjtési tervteljesítését. Itt az a feladat, hogy a választási béke­verseny még hátralévő napjaiban minden dolgozó paraszt teljesítse vállalását. Népnevelőink kössék össze a választási agitációt a ter­vek teljesítésére való mozgósítás­sal. El kell érni, hogy ezekben a napokban fokozódjon dolgozó pa­rasztságunk öntudata, tisztábban lássanak, érezzék, hogy begyűj­tési kötelezettségük maradéktalan teljesítésével járulnak hozzá szo­cialista hazánk felvirágzásához. Magyarázzák meg a népnevelők a dolgozó parasztoknak, a miniszter- tanács legutóbb megjelent rende­letét, amely kimondja, hogy min­den olyan dolgozó parasztnak el kell engedni kártérítést, aki tel­jesíti beadási kötelezettségét. ,,Ma már a dolgozó parasztság előtt világos, hogy a munkásosz­tályban megtalálta' azt a követke­zetes harcostársát, aki biztos kéz­zel vezeti a felemelkedés útján — mondotta Dobi István elvtárs fel­szólalásában a budapesti válasz­tási napvr'vülésen. -- Amíg ama. gyár városok a tőkések kezén voltak, addig nálunk is kiuzsoráz- ta a várps a falut. Mióta a ma­gyar városok a munkásosztály és a dolgozó nép kezén vannak, az­óta a városból szüntelenül áram­lik a segítség a falu dolgozói felé.'1 Mivel tudnák a falu dolgozó pa­rasztjai a munkásosztálynak, a vá­rosi dolgozóknak ezt a sokoldalú segítségét viszonozni? Csakis az­zal, hogy maradéktalanul teljesí­tik az állam iránti kötelezettségü­ket. A dolgozó parasztok a Füg­getlenségi Népfront felhívását, nemcsak azzal teszik magukévá, hogy a választások napjáig tel­jesítik félévi beadási kötelezett­ségüket, hanem ahol kellően is­mertetik a népnevelők ezt a gyö­nyörű programmot, ott messzebb, re néznek, már a jövő évekre is terveznek. Ahol megmagyarázzák a népnevelők, hogy mit jelent a felhívásnak az a része, amely a következőket mondja: ,,A beszol- gáltatási rendszert egyszerűsíteni kell, a kivetéseket több évre kell megállapítani, hogy a dolgozó pa­rasztság biztonságosan gazdálkod­hasson, pontosan, jó előre ismer­je kötelezettségeit, feleslegeit aka dály nélkül értékesíthesse a sza­badpiacon, fokozottan hasznát lás­sa termelése emelésének" A Függetlenségi Népfront . fel­hívását sok helyen nem használ­ják fel arra, hogy az állam iránti kötelezettségek teljesítésére moz­gósítanának vele. Sőt: a törvé­nyeket sem tartják be. Ez minden esetben visszaüt a rossz begyűj­tési eredményekben. A Függet­lenségi Népfront felhívása is megállapítja; „Vannak... ható­ságaink, melyek ridegen bánnak a néppel, bürokratikusán dolgoz­nak. Vannak hatósági személyek, akik visszaélnek a hatalommal, önkényeskednek, megsértik a tör­vényeket.“ A nagydorogi volt ta. nácselnökhelyettes, Kocsis István például 400 forinttal több adót fizettetett Sebestyén György, 10 holdas dolgozó paraszttal, mint kellett volna. Mi ez, ha nem a törvények megszegése. Az ilyen intézkedés esetleg csak arra jó, hogy szembeállítsák dolgozó pa­rasztságunkat a dolgozó nép hoz­ta törvényekkel. A begyűjtési tervek maradék­talan teljesítése egyet jelent a Függetlenségi Népfront programm jához: a béke, munka, jólét, fel- emelkedés programmjához való hozzájárulással. Szavazógédulája mellett szavazzon hát minden dolgozó paraszt a népfront pro- grammjára, a beadási tervek ma­radéktalan teljesítésével is! A juhéi állami gazdaság pártszer­vezete rendszeresen beszámoltatja a szakszervezet vezetőségé^ ■ hogyan foglalkozik a verseny szervezésével, és a vállalások értékelésével, A szak- szervezet így nap, mint nap értékéli az adott szó valóraváltását, gazdá­jává válik a munkaversenynek. Nem várják, hogy lejárjon a vállalás ha­tárideje, hanem időközönként győ- •ződneik meg róla, ki hogyan teljesí­tette adott szavát. Ennek eredménye meg is mutatkozik, mert. a gazdaság dolgozóinak 90 százaléka versenyvál­lalást tett május 17-re, a képviselő- választás napjára. Az értékelés so­rán bebizonyosodott az, hogy az ál­lami gazdaság dolgozói mindennap munkájukkal is szavaznak a Magyar Függetlenségi Népfrontra. Minden vetést határidő előtt, a minisztertanács határozata által elő­irt határidő előtt 8 nappal előbb fe­jeztek be. Május 17. tiszteletére elvé­gezték a fűmag kétszeri, a borsó, répa, kapáslucerna egyszeri kapálá­sát. Megfogasolták a burgonyát és folyamatosan végzik a kukoricaföld fogaso'lását is. Alig pár nap választ el bennünket a képviselőválasztás napjától. Ezek­ben a napokban minden becsületes hazafi fokozott leikiismerettel dolgo­zik, hogy a választás napján több es jobb munkával szavazzon a nép­frontra. A farnádi állami gazdaság­ban a gépesítésben, a növényter­mesztésben. és az állattenyésztésben dolgozók valamennyien csatlakoztak a választási békeversenyhez. A gaz­daság versenybizottságának legutóbbi értékelése szerint a dolgozók követ­ik ezők éppen teljesítették v átlátásai kát. Bállá József Zctor-vezető válHailita, hogy május 17-re teljesíti éves tervét, amely 704 normálhold. Május 10-ig 699.5 normálholdnak megfelelő talaj­munkát végzett,. A traktorosok kö­zül nincs olyan, aki ne kapcsolódott volna be ebbe a mozgalomba. A trak­Több dolgozó vállalását teljesítve adta le szavazatát a népfrontra. Pencz József vállalta, hogy május 17-ig 80 ikerrel növeli a gondjaira bízott tehenek eddigi tejtermelését, május 7-ig 45 literes emelkedést ért el. Faragó Bernát 30 literes vállalása helyett 42 literről fejt többet már 7-én. Kurucz György 10 litert vállalt, május 7-én 27 literrel fejt többet. Véber János 142 literes terve helyett május 17-re 180 litert válj alt és má­jus 7-én már 184 liter volt a fejósi átlaga. A mesterséges borjúoevelőik fel­ajánlották, hogy az előző havi 21 kilogrammos átlag súlygyarapodás helyett 28 kilogrammot érnek el. Május 7-ig 29.5 kilogrammos súly- gyarapodást értek el. Hoffner Kata­lin és Zentai Károlyné mesterséges borjúnevelők, egy hónap alatt 1082 forintot kerestek. Heffner Katalin DISZ fiatal és Zentai Károlyné meg­mutatják, hogyan kell hareotai az adott szó vaílóraváltásáérf, és napon­ta harcolni a választások győzelmé­ért. torosok vállalásának teljesítése ez- ideig osaknem 100 százalék. Pár nor­málhold választ el valamennyi trak­torost az éves tejvének teljesítésétől. Süvegjártó Jánosné darányipusztai növénytermesztési brigádtag vállalta, hogy a növényápolásban átlagban 120 százalékot teljesít. Április 10-től május 10-iig átlagteljesítménye 147 százalék. Vincze Pál fejőgulyás vál­lalta, hogy 9.6 literről 11 literre eme­li fejésd átlagát. Vállalását május 10- ig teljesítette. Kuvik József fejőgu­lyás vállalta, hogy 6.5 literről 9 literre emeli fejéei átlagát. Május 10-én már elérte a 9.8 literes fejósri átlagot. Az állami gazdaság dolgozói foga­dalmat tettek, hogy a választás tisz­teletére tett fogadalmukat maradék­talanul teljesítik, sőt túlteljesítik. „Határidő elüti 700 holdat fogok négyszer megkapálni“ Benke István elvtárs, a szedi'esi gépállomás zetorvezetője írja: ,,A közvetlen előttünk álló választások tiszteletére nemcsak ezavazócédulával akarok hozzájárulni a választás győ. zeiméhez. Hogy választási győzel­münk még biztosabb legyen és méltó lehessek a szedresi gépállomáson a tengelici Petőfi termelőszövetkezet tagjaként a zetoron dolgozni, a ter­melőszövetkezet növényápolás! mun­káinak határidő előtti elvégzése ér­dekében vállalom, hogy 700 holdat fogok négyszeri megkapátei, válla­ló ni, hogy 300 kataszteri holdat fo­gok ltok aszúim, egyben vállalom, hogy az őaz folyamán 1000 holdon végzem el a vetést. Azon leszek, hogy elérjem a sztahanovista, szin­tet. Egyben kihívom az egész ország zetorvezetőit versenyre. BENKE ISTVÁN zetorvezetö, Szedres. A zombai Béke tsz tagjai a többtermésért A zombai Béke tsz tagjai, mint a* ország valamennyi dolgozója, nagy. jóientőségíí eseményre készül: * vá­lasztás napjára több és jobb mun­kára, újabb termelési győzelmek ki­vívására készülnek. A tsz valameny- nyj dolgozója megfogadta, hogy min­den kapásnövény egyszeri illetve kétszeri kapálását elvégzi. Vállalá­sukat eddig több. mint 80 százalékra teljesítették. Most azért harcolnak, hogy a még hátralévő napokban vál­lalásuk még nem teljesített ' részét1 maradéktalanul befejezzék. A kapálás mellett vállalták a tagok, hogy a ré­páik egyelését is elvégzik. De nemcsak a növénytermesztési, hanem az állattenyésztési dolgozók is jobb munkával készülnek a vá­lasztásra. Április 10-én vállalták, hogy 300 literrel- több tejet adnak az álltamnak, mint az előző hónapban. Vállalásukat túlteljesítették. Április 10-től május 7-ig 350 liter tejjel ad­ták többet az államnak, mint az elő­ző hónapokban. A fejőgulyások vál­lalták, hogy május 19-ig bevezetik, a háromszori fejest. A tsz valamennyi dolgozójának az az elhatározása, hogy május 17-én fellíbogózott kocsikkal, vidám ének­szóval mennek Zombára szavazni. Zomba községben elsőnek szavaznak egységesen a népfrontra. Róna István, a Simontornyai Bőrgyár főmérnökének felhívása: Megyénk lőmérDÖkei! Csatlakozzatok a „legjobb minőséget gyártó üzem“-mozgaÍomhoz! A Simontornyai Bőrgyár dolgozói eredményesen fe­jezték be a felszabadulási műszakot. A választási béke­verseny és a felszabadulási műszak azt mutatja, foko­zott figyelmet kell fordítani a minőség megjavítására. Ennek érdekében a bőrgyár műszaki dolgozói javasolták a Zsédely-mbzgalom bevezetését. Fő célul tűzték ki a készáru minőségének megjavítását. A különböző üzem­részek egymás között versenyt indítottak a „legjobb minőséget gyártó üzemrész" cím elnyeréséért. A mű. szaki dolgozók is bekapcsolódtak és Tolna megye ösz- szes üzemelt kihívták szocialista munkaversenyre a „leg­jobb minőséget gyártó üzem" cím elnyeréséért. Róna István, a bőrgyár főmérnöke felhívást intézett üzemek, vállalatok főmérnökeihez, mely így szól: A választási békeverseny üzemünkben sikeresen fo­lyik. Hogy még nagyobb lendületet adjunk ennek és megjavítsuk a termelt áruk minőségét, bevezettük a Zsé. dely-mozgalmat. Felhívással fordulok a főmérnökök felé, csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz. A versenyből az a vállalat kerül ki győztesen, amelyik forintértékben ki­fejezett vállalását teljesíti, vagy túlteljesíti, A vállalások teljesítésével a következő többlet ter­melési értéket biztosítom. Az első negyedévben 203.641 forintot, a második negyedévben 242.163, a harmadik ne- gyedévben 268.787, míg összesen 1953-ban a minőség megjavításával 714.591 forint túlteljesítést érek et. Meggyőződésem, hogy megyénk üzemeinek, vállala­tainak főmérnökei csatlakoznak ehhez a versenyhez. Hisz a minőség megjavításának nagy feladata és országos jelentőségű kérdése a mi mindennapi munkánk gerince. At ml gondoskodásunktól függ az, hogy a magyar dol­gozók jöminöségű, tartós fogyasztási cikkekhez jussa, nak. A versenyt a szakszervezetek megyei tanácsa érté­keli minden negyedévben a vállalatok lelkiismeretes e* pontos adatszolgáltatása alapján. Kívánom azt, hogy et a szocialista munkaverseny, illetve kötelezettségvállalás, győztese legyen egész dolgozó népünk, hogy vállalá­saink teljesítése segítse győzelemre vinni az ötéves terv nagy célkitűzéseit, a népfront programmjának megvalósí­tását. RÓNA ISTVÁN a Simontornyai Bőrgyár főmérnöke. A fornádi állami gazdaság dolgozói valóráváltják igérctUkei

Next

/
Oldalképek
Tartalom