Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-06 / 104. szám

Termefőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások dolgozói! Harco'iaiok a virágzó szocialista mezőgazdaságén! Az egészségvédelem fejlődése a Símonlornyai Bőrgyárban A háború óta újjáépített és kor­szerűsített Simontornyai Bőrgyárban lényegeden magasabb a termelés, mini a ícíszab'adulás előtt volt, tűi­nek az oka az, hogy a inukban nem törődtek a dolgozók egészségvédelmé­vel, nem vették figyelembe, hogy- munkaképességük a betegség »tádiu. mának e'örehaladotteá-gávat fokozato­san ősökként. Nem voltak abban az időben műnk a védetni i intézkedések, kötelező tbc-, vér. é-s trahoma-vizsgá- lau-k. Vem törődő!' seiiki azzal sem. hogy a betegség általv megrokkant dogozó eSatátija miliői és hogyan él. A fe’szabadúlá»; óta gyökeresen megváltozott a dogozók egészségvé­delme, « ennek egyszerű következőié tiye az. hogy a betegségek fokozot­tat) (x-ök-kennek-.- Alis egvhannadára szorították le az üzemben a tuber- kulótikus megbetegedések számát. Az új gyóg.ykeze'éssél, a haladó or- vustudománv vívmányait felhasznál va, 6 tüdőbeteg dolgozót gyógyítot­tak meg teljesen, tettek teljes értékű munká-ssá. Az ötéves tervben kapott korszerű fürdők, étkezőhelyiségek, két. hő’ég- fiilike — egyik az egész test, a másik a testrészek kezelésére —• valamint a «.»lux-lámpa, amely mesterséged napfényt biztosít a rászorulók számá­ra. Emellett dr. Kiss István orvod és a mellé beosztott Dudás István ápoló fáradhatatlanul óvják a dolgo­zók egészségét. Lelkiismeretesen vég­rehajtják a kormány utasítását: két­hetenként ellenőrzik a munkavédelmi berendezéseket. Ennek köszönhető, hogy az 1*953. év I. negyedében csu­pán egv baleset volt. de azt sem a gén o'kozita, hanem egy véletlen el­csúszás. Kormányunk gondoskodik arról is, hogy aki ártalmas szerekkel dolgozik az olyan védőételt kapjon, ami ellen, súlyozza a szer hatását. Ötéves ter­vünk sokszázmillió forintot fordított egészségvédelemre. Az ötéves terv ideje alatt már a dolgozók képvise­lői hozták a határozatokat egészsé­günk védelmének érdekében. A nép­front felhívásán ott van újra a dol­gozók egészségét védő intézkedések sorozata. A népfront programmja vi. lúgosán mutatja, hogy kormányza­tunk fokozatosan megvalósítja a dol­gozók szocialista egészségvédelmét- a munkák gépesítésével könnyíti a fizi­kai dolgózók munkáját, s most újabb rendeleiekkel szabályozta a védő­eszközök és a védőét eleik fokozato­sabb bevezetését. A népfront prpg- ramtnja a dolgozók programmja, mert egyedül a népfront váltotta valóra eddig, eniit vágtáit: és a népfront ivi tartoznak a do’gozók élcsapatának tagjai, a kommunisták, a kommunis­ták pedig ígéretüket mindig valóra- vá ltot fák. Deli György Simontoirnyai Bőrgyár. A bonyhádi járás kultúragitációs munkájáról . . . A választás nagy csatájában szép és megtisztelő feladat vár művészeti együtteseinkre é- kul túrmunkás a in k- ra. Feladatún,),. az. hogy a művé­szet és a kultúra eszközeivel segítsék pártunk 'harcát, neveljék a dolgozó tömegeket és alakítsák ki helyes meg,győztesükét.- Kul túrcsoportja* ink az eddigiek során már bebizonyí­tották azt, hogy számíthatunk rá­juk. meg tudnak birkózni a rájuk váró feladatokkal és komoly mér­tékben lendíthetik elő kultúragitáci­ós munkájukkal a napi gazdasági és politikai problémák megoldását, A felszabadulási héten nagv energiával sodró lendülettel harcollak művé* sseti együtteseinkből alakult kultúr- brigádok 3. nagyobb termelésért, a jól dolgozók népszerűsítésén és- a le­maradók klpel'engérezésén keresz­tül. Most az a feladatuk hogy ezt a nagy energiát és lendületei átvi" gvék és továbbiéjles-saék a most «'fittünk álló célok sikeres njegvaió- s'tása érdekében. A bonyhádi járás művészeti együt­tesei erő'6/i.-sen és aktívan kapcso­lódtak be mindjárt kezdetben a vá­lasztási csatába. Tudatában vannak annak, hogy a jó kultúragitációs munka igen nagy mértékben segít­het bármily probléma, vagy munka megoldásában, elvégzésében. A bony hádj járási pártbizottság és a járási tanács is kellő fontosságot tulajdo­nít működésüknek és a népművelési előadóval mindig megtárgyalják, hogy hol mit keli végezni. Ennek nyomán az utóbbi tíz napban a já­rás községeiben 234*sz,er szerepeltek kultúragitációs brigádok. Különösen jól működlek Máza, Zomba. Kisvej- ke és Zóvod községekben, ahol nem feledkeztek meg a lemaradók ser­kentéséről sem. Ez a nagy szám azt bizonyítja, hogy 213 gazdát keres­tek fel 18 tszcs'ben megfordultak és három gépállomás dolgozóit ser- jjentetfék még fokozottabb munkára. A bonyhádi képzőművész kör az egész járásnak grafikonokat készít, minden egye« községnek külön fel­tüntetve azt. hogy mi* kaptak és mit kapnak rnéq ezután a tervektől. Elkészítik a falitérképeket és karika­túrákat rajzolnak. Ugyancsak min" den község számára diafilmeket is állítanak össze, amely szintén azt mutatja be, hogy milyen fejlődésen mentek *t a felszabadulás óta. A pedagógusok pedig elkészítik a köz­ségek. falvak történetét, amelyeket Szabad Föld Vasárnapokon ismer­teinek a dolgozókkal. A járásban öt alkotmány-kör is működik — Mázán Bonvhádon. Zom* bán Lengyelben, — ahol a dolgozók megismerkedhetnek részleteiben a- kotmányunikka! és megtanulhatják azt. hogy milyen jogokat biztosít minden dolgozó számára. A bonyhádi járás sok új módszert és eszközt alkalmaz, bebizonyítják egyben azt is, hogy megértik a kul* ‘.ürmünkások igazi feladatát, azt, hogy. a kultúrmumka nem lehet ön­célú. nem szakadhat el a termeléstől és a mindennapi élettől. Példát vi­hetnének tőlük a. avönki járás köz­ségei is, ahol meglehetősen gyengén megy c kultúr agitáció. Pedig művé­szeti csoportjainknak minden lehető segítséget meg kell adniok a válasz­tások sikerreviteláhez, minden erő* vei azon kell dolgoxrkok hogy né­pünk egységesen tegyen hitet a bé­ke megvédő.-?, a szocializmus építé­se, jövőnk szebbé tétele mellett. Alii vasat gyűjt — aranyat is Hhlliet Kétyen történt, 1953 áprilisában a fépigyüjtö hónap alatt. — A kélyi úttörők és DISZ fiatalok mint szerte az országban, szorgalmasan gyűjtőt- ték a vasat. Nem hagytak ki egyet­len egy házat sem mindenütt be­néztek a fészerbe, padlásra, kertek al ját. vizsgálták át, hogy nincs-e va­lahol hasznavehetetlen, de a kohók számára értéket képviselő vasanyag, Dani Antal DlSZ’titkár így gyűjtött össze egymaga 4 mázsát. Stracz Hen­rik szövetkezeti alkalmazott 6 mázsát és a lelkes gyűjtés nyomán Kéty község 210 százalékban teljesítette vasgyüjtési tervét. Illés József ta­nácselnök szintén lelkes vasgvüjtő, A fiatalokat követve ő maga is egyéb do’ga mellett benézett egy- pgy házba, nem talál'e vashuUadt- kot? Schmidt Petemé volt kereskedő kuiákasszonv házatáj., felé közeled­tek. A kulákasszony lánya ijedten pislogott, jobbra-balra és zavartan fi­gyelte a vas,gyűjtők tevékenységét. Viselkedése gyanút keltett. — Úgy látszik, —- mondíg Illés József elv­társ, — mintha ezek a kulákok itt valamit féltenének és rejtegetnének. Talán lisztet, búzát ami könnyen le­het mert a kupakoknál egy kis áru­rejtegetés nem okoz különösebb lel' kiismorotfurdalást. Megkezdték tehát a kuláltház lomtalanítását és a fém* gyűjtők, akik között ekkor már a tanácselnök hivatalosan is közremű­ködött. érdekes leletre bukkantak. Egy egész kiállításra való különbö­ző aranyórákból, aranypénzekből ál­ló gyűjteményre, amit a kulákasz* szony ..elfelejtett" annakidején beje­lenteni. De találtak ott jócskán dol­lárt is elrejtve. És annyi textir anyagot, amennyit talán Kéty köz­ség összes boltjaiban sem tárolnak. Schmidt Péterné kulákasszony lánya nem hiába volt zavart aktkor, mikor házukat kerülgették a tómgyüjlők. Hiszen olyan nemesfémeit talállak nála, amelynek tartása bejelentés »61 küj tiltva volt. Ma már a kulékasz- szony gipszfigurája kezében az aranyórákkal, aranyláncokkal tele» aggatva a nyakán, az egyik kélyi üzlet kirakatában látható. Kéty szomszédságában van Zomba község. A zembai fémgyüjtőb. ered­ményeiről már beszámolt a Tolnai Napló. Az eredmények igen kiváló­ak, de itt is a kétyihez hasonló áru- rejtegetőt lepleztek le a fémgyü.jtők. Itt Kiss Gyula volt kovácsmester feleségéről vart szó. A fémgyü.jtők abból a feltevésből indultak ki, hogy a kovácsmühely környékén biztosan nagymennyiségű vas fordul elő, olyan vas. amit már nem igen hasz­nálhatnak semmire. Kiss Gyulámé nem igen akarta a fémgyüjtőket a padlásra felengedni. Mindenhova Szí­vesen beengedte őket, csak éppen a padlásra nems Vájjon miért? Ez egyszerű. Rejtegetett holmikat tárolt a pad'áson. Volt ott vagy 120 kiló liszt, 150 kiló búza és egy csomó cukor is. De öj vadonatúj férfiruhát is találtak nála bár férje meghalt, és csak lányai vannak neki. íme egy kis csokor a vas* és fém- gyüjíők izgalmas munkájáról. , Ml* közben vasat gyűjtenek, azzal is szolgálják népgazdaságiunkat, hogy árurejtegetöket lepleznek le. Áliraháinson Frigyes. Jöjjön el a május (J -10 i üzekiKárdi Tavaszi vásárra Allatvásár ! Sportműsor l Kultúrműsor ! Utazási Uedvezméiiy! Május 2 szekszárdi sporteseményei A május 2-i munkaszüneti napon Szekszár- dou több sporteseményre került sor. Röviden az alábbiakban számolunk be: Reggel 9 órai kezdettel a városi sport­telepen röplabdatorriara kerüli sor. Mint­hogy csak a Lendület női röplabdázói ''‘leli­tek meg. így csak a férfi tornát I; olí- tották le. A Petőfi mindkét mérkőző. . biz­tosan inerte és így fölényesen szerezte meg az MTSB díszoklevelét. Második helyen a Léndület végzett, mely a Spartakuszt győz­te, le. Részletes eredmények: Lendület — Spartakus/, tí:tl (15:6). Petőfi—Spariakusz 1”):"» (l5:-6). Petőfi—Lendület 15:4 (15:2). 1. Petőfi 4 pont, 2. Lendület 2 pont, 3. Sparta­kus/. 0 pont. * Délelőtt 11 órai kezdettel az ált. gimná­zium tornacsarnokában szabadon választott gyakorlatok bemutatásával torna versenyre került «or. A férfiak 3. a nők 3 szeren merték össze erőiket. A férfi versenyt Ber­csényi Lajos, a női versenyt Steinccker Ju­dit nyerte meg megérdemelten. Részletes eredmények. Férfi összetett: 1 Bercsényi Lajos 46.1, 2. Ambrus Péter 45.3. 3. Pergel* Gábor 45. (6 induló). A verseny műsorán a lólengés nem szerepelt. Női összetett: í. Steinecker Judit 27.1. 2. Dicső Lenke 26.9. 3. Csíki Irén 26.9. A nők gyűrűn, talajon és lóugrásban merték össze erőiket. $ * A Széchenyi-utcai Meteor-pályán délelőtt 11 órai kezdettel kellett volna a Meteornak az Építőkkel megmérkőznie. A mérkőzés időpontjának a megváltozása miatt azonban az Építők nmi volt teljes, majd pedig idő­hiány akadályozta az összevont megvei baj­noki mérkőzés lejátszását. Igv a két .sport­kör megegyezett egymással, hogy rövidített idővel barátságos mérkőzést játszik egymás- mI. A barátságos összecsapáson a Meteor 2 ponttal legyőzte az Építőket. Részletes ered­mény; Sz. Vörös Meteor—Sz. Építők 26:24 <24:15). V. Lovrics. Az e'ső félidőben a Vö­rös Meteor jól játszott és vezetésre tett «/.ért. a ÍL félidőben erősen lemorzsolódott az előny, mert a Meteor a tartalék játékosait vetette harcba, azonban így is győzni tudott. Legjobb dobók: Barchacsiné 10. illetve Bence és Idei 9-9. * Szekszárdi Bástya Bátaszéki Lokomotív 44:23 (16:6). összevont megyei bajnoki ko­sárlabdamérkőzés. Férfi. Vezette: Lovric* és Bakó. A hazai együttes az első félidőben 10 pontos vezetésre tett szert. Abból az első félidőben 10 pontos vezetésre tett szert. Abból az előnyből a II. félidő elején mor- / oltak le valamit a bátaszékjek, de az utolsó percekben a hazaiak sok kosa .rat dobtak és végeredményben biztosan győztek. Legjobb dobók: Romvári 19, Wallaclier 11, illetve Kő­vári 8. * Szekszárdi Petőfi—Bajai Lendület 7%—il/t. Barátságos mérkőzés. Szekszárd. Élénk ér­deklődés előzte meg a bajai «akkozók ven­dégjátékát. mert Baján a Lendület győ­zött. A visszavágón azonban a szekszárdi «akkozók jobbnak bizonyultak és végiilis biztosan nyertek. Részletes eredmények: Szemző—Rockenstein Mí—Vi, .ablonszky— Tóth 1:0. Palásty—Laky t :0. Szegesdy—Bö­szörményi 0:1, Dömötör—Freidinger 1:0. Se­best véli- Asztalos V>—V*», Szondi—Siklósiné G—í*», llodász—Utry 1:0. Gergely—Sági 0:1, László—Pajor 0:1. Nagy—Jakab 1:0, Vanit- sek— Juhász. 1:0. Nagy érdeklődés kísérte a Szondi—Siklósiné játsszmát. A bajai csapat egyetlen női játékosa azonban megállta Iip- lyét és körültekintő játékkal döntetlen eredményt ért el. Mint az eredményből is látható, a Petőfi Kugelmayer cs Zsil ka nél­kül állt fel. * Délután a városi sporttelepen a Kinizsi—- Lendület járási bajnoki. helyi rangadó mérkőzésre, került sor, amelyen a Kinizsi megszerezte győzelmét a Lendülettel széni­ben 2:0 arányban. A Budapestre véndegszerepclt szombaton a Szekszárdi Dózsa két motorosa: Tllyés és Paksi, n BTSB meghívásos motoros salak- ver-cnyén. V 000 néző előtt mindkét ver­sei. v/önk " helyen végzett. Különösen meg­lep í Paksi tel feMi mén ye. aki nemrégiben kezdett csak metávozni. Illyés a 250 é« a "50 köbeen tiniéi eres motorok versenyében m indul*. Mindkét futamban csak nagy küz­delemben szorult a 5. helyre. Megyebajnoki labdarúgó eredmények Szekszárdi Építők-Tamást Petőfi 5:2 ((:!). Szckszárd. 1.200 néző. Vezette: kovács. Építők: Greilich — Frídrinh, Lehelvári, wlsy 1‘ohér. \ igh — Mftller, Werner, Kiss II..' Fülöp, Zsoldos. Tamási: Szánkó — Katíii. Mágócs. Vasas — Hegyi. Gvugvi — Símoiifalvi. Kórsak. Gebhardt. Zsolnai. Szi­geti. — Az I. fétidőben nagy a küzdelem, változatos a .iálék. A Jh percben Zsoldos a Tamási védelem hibájából megszerzi a ve­zetést, 1:0. Három percre rá Gebhardt 5 védőt is átjátszik és egyenlít. 1:1 Innen kezdve fölénybe kerül a hazai együttes, visszaesik a tamási osapat. A II. félidő is építők támadásokkal kezdődik. A 0. peré­ben Müller b ndását Szánkó Kiss II p'é nyomja, aki kényelmesen a hálóba punt, 2:-l. Továbbra is az Építők támad, de a tamásiak jól védekeznek. A 30. pereben a játékvezető indokolatlanul II-esi ítél az Építők javára. Fehér értékesíti. 3:1. Most megzavarodik n vendégcsapat a hclvtelen ítélet minit és három percre rá Kiss II. lö­vésé is utal talál a hálóba. A Petőfi lest vitatva le akar vonulni és csak a labdarúgó szakszövetség titkárának közbelépésére ma­rad a pályán. A 40, percben Zsoldos végre jól eltalálja a labdát és a Szánkó hálójá­nak jobb sarkúban köt ki, 5:1. A befejezés .előtt Gebhardt még egyszer fellángol és a kifutó Greilicb mellett az üres kapuba gu- V.’i.1, 1:2. jók: fiilöp (a mezőny legjobbja), Kiss II., illetve Gebhardt és kersák. Dombóvári Lokomotív— Mázai Bánvász 5:0 (1:0). Dombóvár. 1.000 néző. Vezette: Po­cán v D. Lokomotív: Pintér — Gál. Dömü- 1’1 r■ bábái — Sipos. Herbai — Gelencsér, Bodoki. Kerecsenti, (i. Kjss. lékért, ((se­re: Bertas). Máza: Zöld — l.ászló, Újházi, Szemes — Láng. Rutló — Feil. Ébert. Gyu- Iny. Ifenczi. Kiss, Az 5. percben lövi a félidő egyrthm gólját Gelencsér kavarodás­ból hátraloizással. Többet támad a Loko­motív. dr Máza jól védekezik. \ If. félidő­ben 20 méterről Gelencsér lövi a másodi­kat. 2:0. Allandósit'nak a Lokomotív lárná- dásni é« l.ászló sérülése után a Ifi. nercben Rév tus öles szö-ből a jobb alsó sarokba lő. "0- ' lq percben Bodoki lő gól! G. Kiss ^pdásáböl nagy védelmi hiba után. majd Dömölör szöglet tltúni fejese jelenti a vég- eredmónvt. -,:n fők: Piniér és Dömötör, il. letve Zölrl ós íladó. Tolnai VI.. Dunnfölflvóri Sparta ki»*/. 4.0 Tolna. f.SOO nó/ő Vo/r^to: Kloibev. rolna: Rot-r-lc - Schäffler. Worlincr I.inok ffT. -- L'ol-r.«!. I '»»k T. — Tisffnni. Baj/a. Gn- latnhns. Joó /. Bizonv Du nnföblvár: Jpnd- *'r> 1 <Aviís — Bi"ly»s. Fnwnrn««I. S/anfo« — f'olií/s. TTorráth'— S'/alai. Sz^ofi. Onnai. Rj'bnf. C znltnr. A / ol<co pr>rf* kb^ri VÓHozó 'nlrlv pi''kul ki. \ fplidó If. folóhon folíji- korokorl k n lm zni r«mr*at r« a "f poi-olmn R'/nnv kí’TvtSbi'il ptíi| Jő. rm ír] jrt porc nmlvn 1on«8 7 k«-**f'»rp niivoli a "ólok svamat. ?0 \ Tr r<>l jfli>l>r*n m ■" H i m " I n ?. pfH-mn Raj»a ií.mI-Iv re/.if lő fo'íön r'nnfifolr|v>r. .!«• Rr--ok pftory^rrVn Válforatos j»í­fók után a 42. percben BiVonv h^Inms gól- í*r j"!f*n 1 i éi A-pjjßrodmónyf 4:0 Jók: Borok. Wor 1 iti/r. F'í’kos. illőivo S/ijyefi és a köz­A'ptJr*n ródolom. Bfi|ac-»»k{ l okomotív- Po^pfi 1 j Bífa^vék. S00 nó*ő Vi‘nd>'o« Baf^TÓk. Fr-t TT. _ 0«zkó. Fábik. HorváUi — Maciin. Bibi; — 1’oronyi ^dtím. Krix. Froi T. Petőfi: Kár páti — Diófási. IR I 11 K H SZERDA, MÁJUS B ÜGYELETES GYÓGYSZER TAR. 11/1. sz. All "vósvszprtár. NÉVNAP; Fri4a. — 1DŐJÁRÁSJELENTÉS: — Várható időjárás szerda esti«: fe'hő- átvonulíi^ok, több helyen öső. időn­ként élénk északi ezél. Az é.iwzakai lehűlés főként északon erősödik. A nappali hőmérséklet alisr változik. Várható hőméjeékleti értékek az or­szág területére szerdán reggé; észa­kon 1—4. délben 5—8 délben ország­szerte 15—-16 fok közeit. M 0 Z 1 Sz«b*W Hjufáilf. Májú* 6-án: SZOVJET LtOlEB0K NAPJA. Akciós jegy érvény^! Uj kezdések május 1-től: vasár- és ünnep­nap: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, hétköz* nap: fél 7 és fél 9 órakor. Simon. Korsó« II. — Balogh, Baka — Zöré- nyi. It-pő. Cser, Gál. Szentpáli. (Csere: (Atirákx). - Az első félidőben Bálaszék so­kat támad. Ezeknek a támadásoknak az eredményeképpen a 33. percben Toronyi a hazaiaknak szerez vezetést, 1:0 A TI fél­időben feljön a Petőfi és a 13. percben kavarodás után Szentpáli egyenlít, M A II. félidő eseménye még. hogy a 20. percben Varga sarokrúgása után Toronyi hatalmas lövése kipattan a kapufáról. Jók: Varga (a mezőnv legjobbja). Frei T. és Toronyi, il­letve Cser, Szentpáli cs Gál. Szekszárdi Dózsa—Decsi SK 9:2 (5:2). Decs. 800 néző. Vezette: Szendrovíts Dózsa: • elnnidt — Horváth. Berkes, Schlarb — No- n'^* ^n.,ios — Dósai. Iletesi, Tercbesi, Ihá«z. Farkas. Decs: Janusck — Miklósi, Schmidt. Tóth - Schatz, Schild - Miba- loyits II.. Mihalovits L, Kőfalvi, TornÓc/.ky, Nem etil. (( sere: Gál). — Nagy technikai fölényben volt a Dózsa A gólok a következő sorrendben estek: 4: Mihnlovits II. 0:1. 7: Horváth 1:1. 9: Tóth öngól 2:1. 11. Miha- lovits IL 2:2. 12: Dósai. 34: Hetcsi 4:2. 44: Hctcsi 5;2. IT. félidő: II: fletesi, 15: Sárosi, 53; Perebcsi. .43: Sátosi 9:2. Jók Dósai. He­tcsi. i erebusi, Sárosi. Berkes, illetve Janu­sck, Schmidt és Milosovits II. Bonyhádi Vasas—Dombóvári Postás 4:1 (2:0). Bony hád. 600 néző. Vezette: TÚL —- Bony lind Lugosi Karsai. Szabó, É:gi — Steib. Hálák — Heil. Forró, Réder, Szabó IL. Németh. Postás: Kotok — Tobak, Ta­kács. Lakatos «— Varga, Csabai — Kiss, \avy. Hurai. Vigh. Keszthelyi. Változaton iátok után Réder • szerzi meg n vezetést a hazaiaknak a 10. percben. A 19. percben Tobak 11-est vét. de Forró a kapufára lövi a büntetőt. A TI, félidőben a 10. percben Heil beadó«át Réder értékesíti. 3:0. A 17. percben Égi miatt 11-eshez jut a Postás, mc- ’yet lakács juttat rr dtetésj helyére: 3:1. A félidő utolsó percéi) n esik az utolsó gól ugv. hogy Heil beadását Forró juttatja a hálóba. lók: Lugosi. Szabó L, Hálák, illetve V igh, Takács, Hurai. Nagy mán vök i Bányász—Simontornyai VL. 1:1 (1:1). Simontornva, 800 néző Vezette: Púldi Pée«. Sí inon tornya; Ferenczi — Se­bestyén IL, Sebestyén I.. Biró — Dobrndi. Baum Ili. — Mikulás. Sebestyén 111 (Ra- bócz.kv). t'nneii. Baum TV.. Baum TI. — Nagymányok: Bajza — Tóth.* Dormány. Ta­kács — Baumgartner — Füzesi — Khizi. Sa­vanya, Alt. Wéber. Fazekas. — Az. I. félidő légén Rúna állt be Wéber helyet! Végig hatalmas- küzdelmet vívott n kél együttes a rangadón. Nagymányoki fölénnyel kezdődött a mrrkőzé«. Fnnek eredményeképpen h 20 percben Alt megszerezte á vezetést. A gólra nagv erővel támadt a VL és n 30. percben Mikulás nagy erővel lőtt bajza fölött a hálóba. A ÍT félidőben tovább foly­tatódott a gyilkos küzdelem. A 28. percben Mikulás a kapufát találta el, majd a 50. percben kavarodás keletkezett a nagvmá- nyoki kapu előtt, de újabb gól már nem esett. Jók: Dormány. I ii/csi cs Fazekas, il­letve Dobrádi, Baum TV., Sebestyén I. Tekintse meg a május 9—10-i szekszárdi Tavaszi vásár Minden darab a helyszínen megvásárolható. TOLNAI NAPLŐ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal lelcfopszátna: 20-TO, 20-11. Szekszárd, Szécheoyí-utca 18 M. N. B. cgyszámlaszám: 00.878.065-—'5f Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baraoyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mibálv utca 10 sz. Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom