Tolnai Napló, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1953-04-12 / 86. szám

i*sa április n NAPLÓ A Tatarozó Vállalat dolgozói a II, negyedévbeo az élüzem cím elnyeréséért harcolnak tervük teljesítésével A TOLNA-HEGYEI Tafanoizó és Épí­tőipari Vállalat műszaki veizetiöi és brigádvezetiöii április 6-án értekezletet » melyein ismertették az el* inul negyedév, ezen belül a felszraiba- cluíiiá bét elért eredményeit, majd megbeszélték a II. negyedéves terv telje sí lésének sikere érdekében a to­vább: Celladaéotkavt. A jelenlévő elvtár­suk tudomásul vették, hogy a válla­lat'on belül a felszabadulási héten igen szép, k Inmagasfó eredmények szülje titok, első negyedéves tervüket 115 száza­lékra teljesiitették. A háta,széki építés- t ezetőségnél élen járt a termelésben a Pálit! Adám síztahamovisVa brigádja. Tervüket 200 százalék fölött teljesí­tetitek. A tolnai építésvezetőség,nél Né­meth Adtán) szitaüainovistia brigádja és Várszegi József építésvezető járt az élem. Ennek az eredménye, hogy első negyedéves tervünket március 19-én már befejeztük. A MŰSZAKIAK és a brigád vezetők a felszabadulási Írét állatit szerzett ta­nulságokat leszűrve, tovább fokozzák a lendületei a II. negyedéves terv tű Ítélj es Résé re. Még szarosabbra fű­zik a csoportvezetők és a műszakiak közötti kapcsoltai ot, hogy ezzel tölkié- liettesebben biztosítsák ,a műszaki fet­tételeket és a minőségi munkát. En­nek a kapcsolatnak szorosabbra fűzé­sével és a munkafegyelem megszilár­dításával kívánjuk eddig .fiiért eredt ményeiimket fokozni és ezzel az él- üzem ctaff, megszerezni, A fenti cél­kitűzésekbe,n lelikes.it bennünket a kö­zeledő május 1. és a május 17-én mjcgitiairtaindó szabad választás. Elha­tároztuk, hogy a budapesti nagyüze­mek példája nyomán mi is további műnk,álversennyel készülünk ezekre a nagy ünnepekre. AZ I, NEGYEDÉVBEN tapasztalt hiányosságokat; kiküszöböljük vúllala- turckniáil Éppen ezéint legkésőbb má­jus l-re mindéin munlkaterülefen bri­gádokra felbontott operatív terv alap­ján dolgozunk. A havi mumikaversenvt teljesen a felbontod, operatív tervre építjük, ezzel a legkonkrétabb értéke­lésre biztosítjuk a lehetőséget, vala­mint kézzelfogható, konkrét támpon­tot adunk a brigád eűlieniterv készí­téséhez. Sztahanovistáinkat minőségi sztahanovistákká neveljük nemcsak a minőségi mimika teljesítése szempont­jából., hanem arra is gondot fordí­tunk, hogy vajában sztahanovista módszerrel érjék éj eredményüket, ne pedig lülfeszit.et.t fizikaii munkával. EZEKET A MÓDSZEREKET rend- sízeres oktatással ismertetjük és to­vább adjuk. Jó munkaszervezéssel úgy a műsizaiklak, mint a mu-nlkatterü- tettel közvetlenül érintkező brigádve- zetiök arra törekszenek, lucigy a feles­leges anyagfelhasználást ikiküszöbölr jék és ezzel: építkezéseinket olcsóbbá tegyük. A ni umkafegytóiméit olyan mér­tékben kívánjuk me.gszilárdí tani. hogy <az I. negyedévvel szemben az igazo­latlan és igazolt mulasztó,tit órák szá­mát 5 százalékkiaj csökkentjük. - A fent említett szempontok figyelembe­vételével úgy végezzük munkánkat ebben .a negyedévben, hogy elnyerjük az éliizem címet, amelyért vállalatunk m/ár régóta nagy harccal küzd. Má­sodik negyedévi munkáink jelszava: „Előre tervünk túlteljesítésével az él- üzem cím elnyeréséért!“ Susák János Szűcs József párttitkár igazgató I'rajila Vendel Gyenci Ernő f őmiétnnők f ő ép ítósvezető Népi demokráciánkban legfőbb érték az ember A felszabadulás előtt ha­zánkban egészségvédelmi intézkedések legfeljebb pa­píron voltak ha voltak. Egészségügyünk fejlődése mutatja, hogy nálunk ma már több kórházi ágy jut 10.000 lakosra, min. Fran­ciaországban, vagy Belgi­umban. Hazánkban minden 833. Franciaországban 1000 Hollandiában 1.1 Ó0 lakosra jut egy orvos. Népünk ma egészségesebb, mint vala­ha volt .A halálozási arány nálunk alacsonyabb rhint Angliában vagy Ausztriá­ban. A csecsemőhalandó­ság az 1948 évinek csak­nem telére csökkent. A gü- mőkórf valamikor magyar betegségnek nevezték, amely 10.000 számra szed­te áldozatait. Egészség­ügyünk mind eredménye­sebben harcol a pusztító betegségek ellen 1952-ben a gümőkórban elhaltak száma az 1938 évine^ 43 százaléka volt. Kormányzatunk messze­menően fejlesztette a szek­szárdi kórházat, is. Az 5 év.es terv során 5 osztály­ból 13 osztály lelt, s a régi 18 orvos helyett ma 50 orvos dolgozik a kór­házban, Az új osztályok: szemészet gégészet, bőr, gyermekosztály, tüdősebé. szét és a múltban együtt dolgozó röntgen, laborató­riumi és proszektúra osz­tályokat különválasztot­ták. Átalakítottáp a rönt­gen laboratóriumot. Há­rom új készüléket kapott ez az osztály, köztük a legmodernebb tüdöréteg telvételező gépei. A tüdő. osztály a hörgők vizsgála­tára szükséges bromhosz- kópot kapott aminek se­gítségével korai stádiumá­ban is lel lehet fedezni a tüdőrákot. A szemosztály a legmodernebb vizsgáló gépet kapta meg és még tervbe van véve az, hogy 5 éves terünk során újabb vizsgáló készülékkel gaz­dagodik ez az osztály. Két év alatt 65 ággyal fejlődött tovább a kórház, úgy, hogy ma már 845 ágy áll a beteg dolgozók ren­delkezésére. Ez is híven tükrözi azt, hogy kormány, zatunk mindent megtesz annajf érdekében hogy a termelő munkából kiesett beteg dolgozók minél előbb meggyógyuljanak. A múlt­ban a kórházba csak a kiváltságosok jutottak be, mert n nem biztosított-dol­gozók közül senkisem tud­ta megfizetni azokat a ha­talmas összegeket, amibe kezelésük került. Most igen szép eredményt ért el azzal is a kórház, hogy az ápolás napi átlagos tar. tárnát az 1951. évi 17 nap­ról az 1952-es évben 13 napra sikerült leszorítani. A napj ápolási időtartam lényeges csökkenése túl­nyomó részben az orvosok és középkáderek öntuda­tos munkájának és a Szov­jet gyógyító módszerek mind szélesebbkörü alkal­mazásának köszönhető. Így többek között most veze­tik be a Pavlovi-tanokon alapuló gyógyító-kímélő rendszert amely jobb be­tegellátást és gyorsabb gyógyulást biztosít. Tudományos munkálko­dás is folyik a kórházban. Különösen kiemelkedő eredményt ért el Tóth Sán. dór tanár, aki 5 éve íoly. tartott kísérleteinek alap­ján olyan tudományos megállapításra jutott, amely az orvosi világiroda­lomban mindezideig nyi­tott kérdés volt. Nemcsak felfedezte és szemléletesen bebizonyította a méh ide­gi ingervezető berendezd. sét, hanem a hosszú év­tizedek óta a tudomány­ban mintegv dogmaként szereplő léteit döntött meg, nevezetesen alapjaiban vál. toztatta meg lelíogásunkal a szív ingervezetéséről. Erdélyi János kórházigaz­gató főorvos pedig Fila- tov sz°vjet professzor sző. vetbeültetési gyógymódjá. val kísérletezik. Több mint 600 betegen végzett már tudományos kísérleti mun­kál. A másodorvosi kar is bekapcsolódik a tudomá­nyos munkába sőt közü­lük Malatinszky doktor a tüdőbacillussal folytat igen komoly és eredményes kí­sérleteket. A kórház vette kezébe a megye orvosainak tovább, képzését is. Minden héten más járásban tartanak elő­adásokat. Fletenkéni pedig a kórházban vannak tudo­mányos ülések, ahol a kórház orvosi kara az élenjáró szovjet gyógymó­dokkál ismerkedik meg. Hatalmas fejlődésen ment át a szekszárdi kór­ház a tervek során. Kor. mányzatunk igen nagy be­ruházásokkal biztosította azt hogy megbetegedett dolgozóink megfelelő kör­nyezetben, jó kezelés mel­lett gyógyuljanak meg mi­nél hamarabb. Ez is azt bizonyítja, hogy népi de. mokráciánkban legtöbb ér­ték az ember és nem kö­zömbös pártunknak és kormányzatunknak az, hogy egészséges dolgozók építsék hazánkat. Flafaíok! Miisíok harcba a „20 vas és egy kiló íémiviijlés“ mozgoíoni sÉeriri A DISZ Központi 'Vezetősége ja- vaslatára kormányunk április 1-től 30-ig „Fémgyüjtési hónap“ meg. szervezésére hozott határozatot. Pár- tuiifc és kormányunk nagy jelentő­séget tulajdonít; a fémgyűjtésnek .A vas és fémhulladék felhasználásával sok olyan anyagot takarítunk meg, amit külfödrői kellene behozni. Az idei fémgyüjtési kampány sokkal na­gyobb követelményeket állít DISZ szervezetink elé. Arra van szükség, hogy minden egyes fiatal bekapcso. lódjon a fémgyűjtésbe. A DISZ Megyei Bizottság íémgyüj. lési versenyt indít el: Ki tud több vasat, lémet gyűjteni a hazának, ki járul hozzá példamutatóan ezzel is drága hazánk építéséhez“ jelszóval. Nagyok a követelmények megyénk­ben, 200 vagon fémhulladékot kell gyűjteni. Ezt a tervet csak akkor tud­juk teljesíteni, ha megyénkben min­den fiatal legalább 20 kiló vasat és 1 kiló fémet gyűjt. Ez nem jelenti azt, hogy csak ennyit kell gyűjteni, hanem azt jelenti, hogy ez a legke. vesebb ahhoz, hogy minden diszista teljesítse a párttal, államunkkal szem­beni kötelességéi. „Előre a 20 kiló vas és egy kiló fém gyűjtéséért!“ — ez legyen a jelszó. Minden fiatal arra törekedjen, hogy ennek a jel­szónak eleget tegyen. JJlSZ vezetők! Legyetek azon. * ^ hogy a nemes versengést k - fejlesszétek a fiatalok közölt. Tekint­se minden vezető szívügyének e fel­adat elvégzését.. A lémgyüjtésj kam­pány eddigi tapasztalatai azt bizo­nyítják. hogy az alapszérví DISZ ve­zetők részéről sok helyen nagy a megalkuvás, és a fémgyűjtés lebecsü­lése. Számoljúlok fel az ilyen leves nézeteket .„Előre a 20 kiló vas és 1 küó fémhulladék gyűjtéséért“ jelszó-, val szervezzétek az ifjúság munká­ját lelkesítsétek buzdítsátok őket a sikerek elérésére. Kormányunk az élenjáró Halálokat jutalomban részesíti. A kiváló {Me­lók megkapják ■ Népköztársaságunk ..Kiváló Fémgyüjlő“ jelvényé/. Kerék­párt, rádiót, könyveket kapnak azolc a liatulok, akik élenjártak a gyűj­tésben .A DISZ Megyei Bizottság több alapszervezet javaslatára etha/ározta, hogy a kampány alatt két Íémgyüj tő vasárnapot szervez. Az első fémgyüj­tési vasárnap április 12-én ,a másik április 26-án lesz. Ezeken a napokon szervezzétek meg a területi hulladék gyűjtést vigyétek sikerre a lémgyü:- tési kampányt. „Előre' a 20 kiló r.xs és 1 kiló íémhulJadékgyüjlés“ moz­galom kiszélesítéséért! DOLGOZÓ IFJÚSÁG SZÖVETSÉGE Tolna megyei bizottsága. Értekezleten beszélték me^ megyénk üzemeinek vezetői a IL negyedéves tervfeladatokat Muszka Imre, az R. M, Kossuih-díjas sztahanovista vasesztergályosának felhívása a„Fémgyöftő Hónap*1 alkalmából A felszabadulási hét az ország minden üzemében hatalmas lendületet adott a munkaversenynek. A nemes vetélkedésből a bányákban, kohókban, vasművekben olyan csúcseredmények születtek, amilyenekre azelőtt gondolni sem mertek. A versenyek legörvendetesebb je. fensége az volt, hogy a régi sztahanovistákhoz újak zárkóztak fel, a normájukat túUeljesDőkhöz olyan mun­kások csatlakoztak, akik azelőtt a száz százalékon alul maradtak. Ötéves tervünk, amelynek negyedik és ötödik évé­ben olyan hatalmas müveink felépítésért, berendezését feeU fejlesztenünk, mint Sztálinváros, Inota, ezenfelül pedig új, nagy üzemeket kell létesítenünk és a dolgo­zókat új, korszerű, kifogástalan iparcikkekkel bőven kell ellátnunk. Mi szükséges azonban ahhoz, hogy kohóink, vasmű- veink, vasgyáraink ne. csak teljesítsék, hanem lényege­sen túlteljesíthessék tervüket? Mindenekelőtt az idején rendelkezésre álló, folytonosan emelkedő mennyiségű és megfelelő minőségű nyersanyag. Mi, a nehézipar legfontosabb, legnélkülözhetetlencbb, éltető nyersanyaga? — A vas, az acél! A felszabadulási hét megmutatta, hogy olvasztár­jaink, martinászaink akarják és tudják adni a több és jobb vasat és acélt. Csepel, Diósgyőr, Ózd Martin-ke­mencéi azonban a nyersvason kívül óriási mennyiségű ócskavasat, vashulladékot követelnek, mert csak ezek egybeolvasztásával termelhetik ki a szükséges acélt. Az áprilisi fémgyüjtő hónapnak az a célja, hogy népgazdaságunk megkapja az ócskavassal leli vagonok­nak azon sokezreit, amelyekre emelkedő acélgyártásunk­nak .elengedhetetlenül szüksége van. Mit kell tenünk, hogy a fémgyüjtő hónap ezt a célt elérhesse11 Alaposan ki, kell takarítanunk minden üze­münket. Egyetlen darab fémtörmedék sem heverhet a gyárak, telepek, munkahelyek eldugott sarkaiban. Ez azonban még korántsem elegendő. Az ország minden házának, minden háztartásának, a városokban, falvakban, tanyákban egyaránt hozzá kell járulnia ah­hoz, hogy minél gyorsabban együtt legyen a szükséges vas. Nincs olyan háztartás, amelyben nem lehet haszna­vehetetlen ócskavasat, fémet találni. Ezekből felbecsül­hetetlen értékű nyersanyagok lesznek, ha azokat össze- gyűjtik és a megfelelő feldolgozó üzemekbe szállítják. A vas. és fémanyagoknak, népgazdaságunk e rejtett nyersanyag tartalékának felkutatása, egybegyűjtése nagy és szép feldat, amelyet sikerrel megoldani csak úgy le­het, ha abban az ország egész lakossága, fiatalok, fér­fiak és nők egyaránt részt vesznek. Fontos feladat vár a fémgyüjtőhónapban tömegszervezeteinkre, tanácsaink­ra és minden bizalmunk a dolgozó és tanuló ifjúságban van, a lelkes diszistáhbem, az úttörőkben, akiit a múlt év májusában oly eredményes gyűjtőmunkát végeztek. Májusban választások lesznek. A fiatalok úgy ad­hatják már le áprilisban szavazatukat, hogy a fémgyüj- tésben való részvételükkel fejezik ki hálájukat pártunk­nak és kormányzatunknak, amely elsősorban az ő fényes jövőjüket, szép életüket alapozza meg. De nemcsak a fiatalokat kérjüJt arra, hogy a fém- gyiijtőhónap eredményéért küzdjenek. Kérünk minden­kit, aki elölt nem közömbös ötéves tervünk teljesítése és ezzel mindnyájunk boldogulása, — vegye M részét a vasgyüjlés munkájúból. Ki kell vennünk részünket ebből a harcból a tár­nákban, a kohókban, esztergapadoknál, mindenkinek a maga munkahelyén, ki kell vennünk részünket minden közhasznú társadalmi munkából is. A fémgyűjtéssel, a nyersanyagok egybehordásával is hazánkat és a Szov­jetunió vezette béketábort erősítjük. Előre a „Fémgyűjtő Hónap“ sikeréért! MUSZKA IMRE A Megyej Pártbizottság, valamint a Szakszervezetek Tanácsa összehívá­sára megyénk üzemeinek vállalatve­zetői, párttitkárai és ÜB elnökei ér­tekezletet tartottak. Az értekezleten megjelent Som; Benjámin elvtárs a Megyei Pártbizottság másodtilkára is, aki felszólalásában a II. negyedéves terv teljesítésének fontosságáról be­szélt, majd ismertette a Gheorghiu* Dej Hajógyár dolgozóinak felhívását, A beszámolót Iváncsj^ Lajos elv* társ a Megyai Pártbizottság ipari osz­tályának vezetője tartotta, ismertet­ve az üzemek I. negyedévében elért eredményeit hiányosságait, majd megjelölte a további feladatokat. — Megyénk üzemeinek dolgozói — mondotta többek közt— a felszaba­dulási hét alatt bebizonyították, hogy tehet jó munkáit végezni. A Simon- tornyai Bőrgyárban 17 százalékos napi túlteljesítés tette lehetővé, hogy tervüket 101.5 százalékra teljesíthet­ték, de a minőségi munka is javult. Mint a Tolnai Textilgyár példája mu­tatja a DISZ fiatatok is jól kivették részüket a munkából a felszabadulási hét alatt. Elmondhatjuk, hogy me­gyénk üzemei, összevetve az. ered­ményeket, 107.1 százalékra teljesí" tették I. negyedévi tervüket, A jó eredmények mellett azonban vaima^ még komoly hiányosságok, melynek kiküszöbölése elengedhetet­len feltétele annak hogy a felszaba­dulási hét lendületét töretlenül tovább" víve eredményesen segíthessük a II. negyedéves tervek teljesítését. A párttagoknak kell még jobb felvilá­gosító munkát végezni a dolgozók között, fokozottan szemel ött tartva a Központ; Vezetőség határozatát. — Ezután az egyenletesen emelkedő tér" melés megvalósításának fontosságá­ról beszélt, felhívta a Bonyhádi Cipő­gyár, a Téglagyári Egyesülés és több üzem figyelmét a hóvégi rohammun­kák megszüntetésére .Bírálta ;l szak- szervezeteket is a verseny nyilvános ságiéinak kiszélesítése terén végzett mimikájukban, kiemelte, hogy ne az események illán kullogjanak mint a Simontornyai Bőrgyárban Kondor elvtárs, vagy a Bonyhádi.Cipőgyár" bán Dér elvtárs. Feladatul tűzte ki a kommunisták számára, hogy olyan mozgósító, fel­világosító munkát végezzenek a dol­gozók között, hogy a május 17.i vá­lasztásokra való készülődés a terme, lés újabb nagyszerű győzelmeiben mutatkozzon meg. — Vonják felelős­ségre — mondotta Iváncsik elvtárs — a hanyagul dolgozókat, minden erővei a minőségi munka megjaví­tására törekedjenek. Több gondot fordítsanak a fiatalok niunkaverseny- be való bevonáséra is, hogy ezen keresztül a Ghoorg'hra-Dej Hajógyár dolgozóinak példája nyomán a mi megyénk dolgozói is, sikerre vigyék a választási békemüszakot és méltó­képpen ünnepelhessük május 17 ét. A hozzászólásokban Perger elvtárs a Simontornyai Bőrgyárból, Övári elv* társ a Bonyhádi Zománcgyárból, Ká­roly elvtárs a 73/2. Építőipari Válla­lattól s a többiek is mid arra tettek ígéretet hogy hazamenve üzemükbe ismertetik a Gheorghiu-Dej Hajógyár dolgozóinak versenyfelhívását, s csat­lakoznak ,a felhíváshoz, hogy még nagyobb eredményeket érhessenek eh Diákok a magyar—szovjet barátságról... A végső győzelem legfontosabb biztosítéka a Szovjetunió ereje. Azé a Szovjetunióé , amelyet a nagy Sztá­lin kovácsolt az első és legyőzhe­tetlen rohambrigáddá. Erről számol, nak be a tolnamegyei fiatalok dől" gozataj is. „Történelme során a magyar nép nem egyszer állott s,zemben győztes ii,agyhatalommal, miint legyőzött fél, de csak azt tapasztalta, hogy a „fel­szabadítók“ újabb függőséget, újabb kifosztást hoznak. De 1945-ben nem is­métlődött meg ez a történelmi ha­gyomány. A Szovjetunió nem mint hódító hanem mint felszabadító jött. Nemcsak a hitleri Németország igá­ját vette le nyakunkról hanem meg" nyitotta előttünk a szabadság, a bé­kés építés, a népi demokrácia útját,“ — írja Kovács Mária — a dombó­vári tanítóképző tanulója. Ezt a gon­dolatot fűzi tovább Guth Mária le­veli VIII. osztályú tanuló Is. „A ma. gyar"szovjet barátság révén a ma­gyar nép tagja lett a hatalmas béke- tábomak. Ez a szövetség nagy segít­séget nyújt hazánknak a szocializ­mus építésében. Hazánkban hatalmas, építkezések folynak. Ezekhez reng-e. teg tapasztalatot, módszert kapunk a szovjet szakemberektől, de nemcsak az iparban hanem a mezőgazdaság bán is és a kultúra területén, is ren" geteget tanulunk a szovjet emberek­től. Nincs olyan üzem termelőszövet­kezet, egyetem, vagv iskola, ahol ki­sebb vagy nagyobb mértékben ne alkalmaznák a szovjet tapasztalata, kát. Terveink sikerének valóraváltá- sában döntő segítséget ad a Szovjet" unió“ — írja Halasi Márta — dombó­vári általános iskolai tanúié, A Magyar-Szovjet Társaság felada­ta az, hogy megszerettesse a dolgo­zókkal a Szovjetuniót és ezért írja Pintér Endre a paksi közgazdasági technikum tanulója: „Népünk azt várja az MSZT-től, hogy a jövőben még inkább segítse felhasznáini a szovjet példa és tapasztalat óriási erejét népi demokrácián^ felvirágoz* tatására. Az ország népe ®zt várja az MSZT-tő] és a nép pedig a barátsági hónap alatt ismét hitet tett amellett, hogy örök és megingathatatlan a Szovjetunió iránti barátsága a béke iránti hűsége,“ — majd pedig Endré- dii Júlia bonyhádi közgazdasági tech­nikum tanulója úgy fejezi be dolgo­zatát: „A Magyar-Szovjet Barátság hónapját ünnepeltük most és, hogy nagv vezérünk, Sztálin elvtárs hala" Iáról értesültünk, ez az összekötő- kapocs még szorosabbra fonódott, gyászuk a mi gyászunk fájdalmu^ a mi fájdalmunk és tovább ápoljuk ezt a barátságot, tovább szeretjük a Szovjetuniói úgy, ahogy • wv ha. zánkat.“

Next

/
Oldalképek
Tartalom