Tolnai Napló, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-04 / 80. szám
2 w « Pl o 1953 ÁPRILIS 4 A helyi Wépfrontbixoítságok ülései Az elmúlt napokban Jelent meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozata arról, hogy márjus 17 én országgyűlési választások lesznek. Megyénkben, járásokban községekben Ülést tartottak a helyi nép* frontbizottságok. A községekben számos helyen kibővítették a bizottságokat, s a dolgozók minden rétegéből a legklválóbbakat választották meg. .4 népnevelők munkájához clunaföldvári Népfronlbizottság lagjai becsülettel akarják szo.gálni a nép érdekeit A dunaföldvári tanácsházán tartott ülést a Magyar Függetlenségi Nép. front helyi bizottsága. Einger György elvtára a községi pártszervezet titkára, a helyi népfrontbizottság elnöke beszámolójában arra buzdította a gyűlés résztvevőit hogy a politikai felvilágosító munka és a termelőmunka fokozásával lendítsék előre a községet, pótolják a szégyenteljes lemaradást. Az egybegyűltek ígéretet tettek, hogy munkájukat becsülettel vészi-i. és új sikerekre lelkesítik a község dolgozóit. Utána megválasztották a bizottság új tagjait. Beválasztották Jáklii Ferenc nyolc holdas dolgozó parasztot, aki a vetés, beadás terén példamutató a községben. Puha Lászlóné kendergyári dolgozót, kétszeres sztahanovistát, aki elsőnek teljesítette vállalását, s állandóan élharcosa a terv teljesítésének. Beválasztottak még számos dolgozót, é’en. járó gazdát, tszcs tagot értelmiségit a lakosság minden számottevő rétege képviseletet kapott a bizottságban. Tolnán is kiegészítették a Népfrontbizottságot Népfrontbizottság ülésén Komáromi Sándor ehrtárs tartóig beszámolót. Ismertette a község eredményeit és felhívta a jelenlévők figyelmét' az elkövetkezendő feladatokra. A község bcsülettel helyt állt, teljesítette adott szavát. Ebben a harcban számos új munkagyőzelem született, számos dolgozó küzdötte fel magát az élenjárók soraiba. A javaslat alapján a legkiválóbb dolgozók, értelmiségiek kerültek a népfrontbizottság soraiba. így választották meg Bücher József dolgozó parasztot, aki vetésben beadásban példamutató a községben. Pa- s'inszkr Viktort a termelőcsoport elnökét, Schmidt Jánost és Buchmüller Vendetaét a selyemgypár élenjáró dolgozóit, Svébi Máriát, Virág Annát és Ferenc Károly DISZ titkárt a Textilgyár élharcosait ifj. Széles Istvánt, az áll. gazdaság dolgozóját és Végh János iskolaigazgatót, a helyi béke- bizottság titkárát Az ülés végén a népfrontbizottsóg tagjai megfogadták: minden tudásukkal, odaadó munkájukkal szolgálják a nép érdekelt a választások sikerét Pincehely is készül a választásokra A község a tavaszi munkák sikeréért vívott harcban számos eredmény, nyel büszkélkedhet. A népfrontbizottság ülésén a jelenlévő^ újra fogadalmat tettek, hogy becsületes munkával a kötelezettségek teljesítésével készülnek a választásokra .Takács Elek elvtárs párttitkár a népfrontbizottság elnöke, miután ismertette a feladatokat, javaslatot tett a bizottság sorain«^ kiegészítésére. A gyűlés résztvevői alaposan megví" tatták kik legyenek képviseletükben a bizottság tagjai. Beválasztották Mándi József, Papp Miklós, Hámén Györgyné élenjáró dolgozó parasztokat valamint Lukovics István érdemes orvost. A népfrontbizottság tagjai ígéretet tettek: úgy akarnak dolgozni, hogy a választások tovább erősítsék népünk egységét országiunk demokratizmusát. Szakadat dolgozó parasztjai jó munkával hálálják meg az ötéves terv ajándékait A felszabadulás előtt a tolnamegyei Szakadát község is magyar falvak elnyomott, szerencsétlen életét alté. Háromévenként ugyan megjelent a faluban a gyönki választókéra, let hivatalos jelöltje Pesti Pál, a szomszédos Uzd-puszta teljhatalmú ura, aki fűt, fát ígért a falunak, akit azonban a választások lezajlása után újabb három esztendeig nem is láttak. — Horthyék szerették az olyan embereket akÍ!c Legfeljebb ígértek, de nem tettek a dolgozókért semmit: Pesti Pálból is igazságügy miniszter lett. Szakadátnák .a felszabadulás hozta meg a szebb életet és á fejlődést, s most. amikor ismét választásra készül az ország, a szakadátí dolgozók egy. bevetik a Horthy-korszak nyomorúságos éveit a felszabadult falu fejlődő, gyarapodó életével. Szakadatnak, 1952-ben az ötéves terv adott villanyt s az elmúlt egv év óta a község 241 háza közül 53-ban van rádió a kul- túrotthonban pedig, mely szintén az ötéves terv létesítménye minden este szórakozhat, tanulhat a dolgozó parasztság. Az egykori rozoga iskola helyett új, tiszta, jól felszerelt 2 tantermes iskolát kapott a község, s a szakadátí fiatalok közül, ak;^ a múltban legfeljebb béresek lehettek kép viselőjük uradalmában ma ketten egyetemen tanulnak háromból pedig katonatiszt lett.' A szakadáti dolgozó parasztok jó begyűjtési eredményeikkel igyekeznek meghálálni a terv ajándékait- A megye falvai közül elsőnek teljesítették negyedév; begyűjtési kötelezettségüket: tejből 108, tojásból 100, baromfiból pedig 200 százalékos eredményt értek el .A tanács munkáját a falu legjobb dolgozó parasztjai segítik Szakiadáton: Kanter György párttag már félévi tojás- és baromfibe- gyüjtésének, Fridrich József pedig egészévi tojás és barcmfi-begyüjiésé. nek eleget tett. Ma már rájuk balgáinak a szekszárdi dolgozó parasztok, s az ö példájukat követik, nem- csali a begyűjtésben, hanem a tavaszi munkákban is. Gyorsan talál követésre a jó példa is mert Szakadátop jóval határidő előtt végeztek a kalászosok vetésével, s már csak a burgonya és a napraforgó vetése van hátra, de április 4-re ezzel is készen lesznek. Szakadát jól végzett tavasa munkával akarja ünnepelni hazánk felszabadulásának évfordulóját. A decs> asszonyok a munkában is példát mutatnak Sok hiányosság mellett csak kevés eredményt tud felmutatni a tavaszi munkákban a szekszárdi járás Tolna megyében a tavaszi munkák i során a járások versenyében a szekszárdi járás kezdettől fogva a dicstelen utolsó helyen áll A felszabadu. Iáéi hét lázas munka versenye erősen megjavította a megye eredményeit, azonban a szekszárdi járás községei a felszabadulási hét kedvező, meleg napjaiban is tovább alusszák téli álmukat. A járás 18 községe közül szerdáig mindössze Várdomb végzett az ösz- szes kalászos vetésével, a járás 51 terxhelösEÖyetkezte és csoportja közül pedig csak 20 fejezte be a vetést. A járásban a legnagyobb elmaradás az árpa vetésénél mutatkozik melyből egvt's községek még alig kezdtek hozzá a vetéshez .Harcon az elóirány tatnak mindössze 4 százalékát teljest" rette a község, amiben nagy része van a tanács megalkuvó magatartásának is. A dolgozó parasztságot megkésve figyelmeztették a vetőmag beszerzésének fontosságára nem mozgósították a népnevelőket a tavaszi munkákra. Harc az elmúlt év őszén szövetkezeti község lett, a tanács azonban megpihent a győzelem babérain, s ma a kulákokkal [s megalkuvó po. litikát folytat. Harcon még egyetlen kulák sem vetett árpát. Hasonló a helyzet Faddon is, ahol a község mindössze 10 százalékát vetette el árpaterületének. A tanács máj- kora tavasszal az ellenség uszályába került: ahelyett, hogy a vetőmag biztosítására mozgósította volna népnevelőit, maga is vetőmaghiányról panaszkodott. De megalkuvó a kulákokkal szemben is, akiknek elnézi, hogy eddig mindössze 2 holdon vetettek árpát. A szekszárdi járás hiányosságai mellett azonban vannak eredményei is s elsősorban a termelőszövetkezetek dicsekedhetnék jó munkájukkal. A mőzsi Úttörő tsz tagjai jól hasznátták ki a meleg tavaszi napokat s határ, idő előtt elvetették összes kalászosukat. A korai vetés eredménye máris megmutatkozik: a hét közepére a megyében elsőnek zöldült ki a tavaszi árpájuk. A felszabadulási hét különö. sen jó eredményeket hozott a tengerei Petőfi tsz-ben ahol a határidő előtti vetés mellett alkalmazták a modern agrotechnikát is. 20 hold zabot és 30 hold árpát keresztsorosan, 64 hold napraforgóból 46 holdat négyzetesen vetettek, de már földben vannak a burgonya, cukorrépa és takar- mánynövényeüí is. Megyénk dolgozói is nagy lelkese- j déssel, örömmel készülnek a válasz- j fásra. Ezekben a napokban, hetekben a népnevelőkre igen nagy feladatok várnak. Tőlük várnak választ, tanácsot számos kérdésben. A decsi népnevelők ennek tudatában becsü- utes munkával végzik fontos felada. tukat. Az elmúlt napokban és azóta állandóan, bekapcsolódtak ebbe a fontos munkába az asszonyok is. Az ági- tációs tanfolyam hallgatói, Perity Mihál yné, Báli Isitvánné, Vince Józsefné és még számos társuk sorra látogatják a dolgozó parasztokat és tolmácsolják a párt szavát. Az asszonyok külön brigádot létesítenek s csak olyanok lehetnek ennek tagjai, akik maguk is élenjárnak vetésben, szán. tásban, beadásban példát mutatnak. Perityné, Vincéné és a többiek is eleget tettek kötelezettségüknek. Jó munkájuk eredményét bizonyítja hogy ifj. Sallai Jánosné, akinek férje katona ígéretet tett, úgy járul az urnához, hogy az állam iránti kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Április 4-ig elveti az árpát. Már az elmúlt napokban szabadpiacon beszerezte a vetőmagot, hogy ígéretének eleget tegyen és ő is népnevelő munkát végezhessen mim többi társa. A népnevelők és az egészségügyi állandó bizottság „tisztasági hetet“ rendez, hogy külsőségekben is méltóan készüljön április 4. mén» megünneplésére, a választóra, Decs község. — Ebbe a munkába eredményesen kapcsolódtak be az úttörők és a fiatalok. Folyik a meszelés takarítás szerte a községben. Ez mellett nem feledkeznek meg a többi fontos feladatról sem. A kapukra kiszegezett felhívásokkal hívják fel azoknak a gazdáknak a figyelmét, akik kötelezettségüknek még nem tetteic eleget, sürgősen végezzék kötelességüket. A népnevelők számos érvet hoznak fel a község létesítményeiről, beruházásairól, amely a dolgozók életének megkönnyítését szolgálja. Visszapillantás a nmlira Néhány adat az Országos Munka- közvetjtő Hivatal jelentéséből 1929— 1931 között. Munikakeresők számának alakulása: Kiközvetítés: 1929 január 9,500 1929. jan. 2.4öő 1929 dec. 14.000 1929 dec. 3.500 1930 január 15.000 1930 jan. 4.000 1930 dec. 17.000 1930 dec. 6.500 1931 január 15.000 1931 jan. 3.500 1931. dec. 25.000 1931 dec. 8.000 Munkabérek alakulása ebben az időben: Egy gyári vas. és íémesztergályos 50—60 fillér órabért kapott. Asztalosok 40—50 fillér, géplakatosok 40 —60 fillér, napszámosok 25—30 fillér. A fenti adatok férfi munkaerőre vonatkoznak. Női munkabérek: Vas. és fémipari munkásnő 35 fillér órabért kapott, szemben az 50—60 filléres férfi mun. kabérrel. Egy háztartásbeli alkalmazott tízpengőt kapott egy hónapra. Hogy mennyire eladósodtak az alkalmazottak dolgozók ilyen fizetés mellett azt 1933.as év egyik törvényhatósági ülése bizonyítja, Többek között a bíróságtól visszatérítésre halasztást kérnek, vagy a bíróság ér. gedélyezze hogy részletekben tör- leszthessék. Ezen az ülésen hangzott el, ha az uzsorás végrehajtást rende el ellene, megifelelő indokka nyolc napi halasztást kérhet. De hozzáteszik azt is-, hogy aki azért kéri a halasztást, hogy időt nyerjen, s bizottság 1.000 pengőre bünteti. A rendelet többi pontja is csak ilyen halasztásfélét sorol fel am; semmi védelmet nem jelent az uszorázol- tak számára. * A Tolnamegyei Hírlap 1934 tebruá: 24.i cikke:, „Nem fizetődik ki a mácsonya böködés" A Tolnamegyei Hírlap ismerteti cikkében, hogy a gazdasági ismétlő iskolából kivitték a gyerekeket vitéz Vendel István ózsákpusztai birtokára mácsonyát böködni 80 filléres napszámért. Negyven gyerek jelent kezelt erre a munkára és a tanító vezetésével ki is mentek dolgozni a birtokra. Másnap az intéző már csak 60 fillért fizetett a napszámért. De mivel az iskolában tanítás volt a gyerekek be akar fák jönni a pusztáról. Az intéző azonban ezt megtiltotta nekik. A mulasztásért a gyerekeket 2—2 , pengőre büntették meg. Csak az kereste meg a büntetést, aki három napot dolgozott vitéz Vendel István birtokán. Egy választási agitációs tanfolyam tapasztalata Szerte a megyében folynak a választási agitációs tanfolyamok. Álla. Iában tapasztalható, hogy ezekun a tanfolyamokon nemcsak a hallgatók száma növekedett .hanem aktivitásuk is megsokszorozódott .Hiszen saját életükről, a szemük előtt növő egyre hatalmasabb eredményekről beszélhetnek, Ig-y volt ez a Szekszárd belvárosi alapszervezethez tartozó egyik tanfolyamon is, melyet Sárosi Antal elvtárs vezetett, Több mint húszán jelentek meg ezen a tanfolyamon, amikoris az első anyagot beszélték meg, melynek címe: „Mit adott népi demokráciánk a dolgozóknak?“ Sárosi elvtárs a tanfolyam vezetője már az elején különösen kihangsúlyozta, hogy minden hallgató úgy szóljon hozzá mintha egymást kelÍIHULIli 4-1 GONDOLATOK GTONKON Felszabadulásunk 8-ik évforduló, ’áf ünnepeljük. A mi megyénk dolgozói is a felszabadulási hét ideje alatt még nagyobb erőíeszí- éstíket tettek azért, hogy ezt a napot méltóképpen, termelési eredményeik növelésével is megünnepelhessék. Megyénk minden becsületes dolgozója ezen a napon visz. szaemlékszik az elmúlt évek nagy- . szerű sikereire, melyeket pártunk vezetésével, a Szovjetunió segítségével értünk el. Ezej- a tények segítettek bennünket abban hogy a lehetőségekkel élni tudjunk s az urak országából a dolgozó nép hazáját teremtsük meg. Gvönlc községben is • szinte felmérhetetlen változás történt a iel- ' szabadulás óta. S ezt a tényt a népnevelők agitációs munkájukban lel is használják. Elmondják, hogy mig régen a felszabadulás előtt csak egv orvos volt a községben, addig ma már két orvos és egy íogorvos vigyáz a dolgozók egészségére. Rajtuk kívül azonban egészségőr, védőnő látogalja rendszeresen a családokat, intézményeket, hogy hasznos tanácsokkal lássák el őket. Rendszeresen vizsgálják a kutak vizét, s a járványos betegségek ellen védőoltásokkal is bizonyítják pártunk igazát, államunk nagyszerű gondoskodását dolgozóinkról hogy nálunk legtöbb érték az ember. Ezekben a napokban, mikor az országgyűlési választásokra ír készülünk, az anya- és csecsemő- védelem terén a gyökeres változást is elmondják az agitátorok Példákat is tudnak mondani arra hogy a dolgozó nép állama mennyire megbecsüli a sokgyermekes anyákat. Így kapott Skultéti Istvánné 1400 forintot, Nagy Ödönné 1400 forintot, Molnár Mihályné 2000 lo- rintot, Varga Pálné 2600 forintot, Fenyvesi Jakabné 1600 forintot, Kőműves Györgyné 1000 forintot. A gyermekekre is gondol államunk. A régi egészségtelen óvoda az ötéves terv keretében nagyszerű új helyre költözött, ahol 1953 iebruár 9-én napköziotthon is léte. sült. Mintegy 30 gyermek étkezik rendszeresen a napköziotthonban, mely a dolgozó asszonyom munkáját segíti, könnyíti meg. A gyönki gimnázium is a leiszabadulás után lett a dolgozó népé. Föidesi Ödön szülei is. akik a Nap utcában laknak (az úri világba proli utcának hívták). Most a fel- szabadulás után gondolhattak arra, hogy fiúkat gimnáziumba járassák -Föidesi Ödön egész dolgozó népünk háláját, szeretetét rója le munkájával. Részese volt ö is annak a világraszóló győzelemnek, melyet sportolóink a Helsinki Olirn. plászon arattak. A távolugrásban harmadik lett. Herceg Sulkovszky Alfréd kastélyrí Gyönk legszebb helyén ma 82 munkában megöregedett dolgozó otthona. Állatállományuk is van, kertészetükben és gyümölcsösükben, melyet maguk művelnek meg mindent megtermelnek, amire szükségük van, úgy, hogy ebben az évben teljesen önellátókká válnak, de négy új szobával is bővítik az otthont, Ezey. a gondolatok élnek Gyönk község dolgozóinak szívében a mai napon. A népnevelők, az agitátorok e hatalmas eredmények bemutatásával lelkesítik még jobb munkára a dolgozókat. lene vagv éppen saját magát kellene megagitákii. Enn-ejj nyomán a hallgatók, mint például Fungmé elvtársira részletesen beszéltek a Szovjetunió hatalmas harcáról, mellyel a fasizmust barlangjában zúzta szét s amelynek a mi népünk is köszönheti felszabadulását . Kaszlerné elvtársnő népgazdaságunk hatalmas fejlődéséről beszél. Ennek nyomán a többi hallgatók is hozzászólásaikban Szekszárd város megvár tozott életéről számolna^ be. Elmondották, hogy milyen nagyot fejlődőt; Szekszárd város js az elmúlt néhány év alatt. Azelőtt húsz év atett sem volt ilyen változás. Ha elhagyjuk pél. dául a sorompót, láthatjuk a most épülő' Gépjavító Vállalat telepét, az épülő gy-apotegronálót. Sulcz András is többször felszólalt, holott azelőtt nem igen szólt hozzá. Elmondotta hogv igen jól emlékszik az uradalmi cselédek nyomorgó életére, melyet a kakastoltes csendőrök rémuralma tett még nehezebbé. Sok szór bizony nem jutott még kukoricás kenyérre sem, prdig dolgoztak Iá. tástól vakulásig. A hatalmas arányú gépesítéssel kapcsolatban megemlítette hogy az úri világban a gépesítést arra használták feli, mégjobban elősegíteni a napszámosok elnyomó, rodását. Még számtalan hozzászólás,, érv hangzott el, amely mind azt bizonyítja hogy az uraj^ országából a dolgozó nép hazája épült fel e néhány év alatt- s az elkövetkezendő évek is még hatalmasabb eredményekkel járulnak hozzá dolgozó népünk él ei-színvonalának felemelkedéséhez Megerősítette a hallgatókat még jobban ez a ahhoz, hogy kimenve a város dolgozói közé, újabb munkagyőzelmekre újabb sikerekre lelkesítsék őket, ___