Tolnai Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-15 / 63. szám

n NHPLO 1W3 MÁRCIUS 1« r így dolgoztuk ki a helyi normákat Gerő Ernő ©Ívtárs az MDP Köz­ponti Vezetőségének múlt év novem­ber 29-én tartott beszámolójában a mezőgazdasági termelés főfeladala- ként a növénytermelésben és az ál­lattenyésztésben egyaránt a hozam növelését jelölte meg. Terme’őszövet­kezetünk éves tervének elkészítése­kor állandóan szem előtt tartottuk Gerő elvtárs szavait. Újból és újból megvizsgáltuk azokat a lehetősége­két, amelyeknek jó kihasználásával mi is jelentősen növelhetjük eredmé­nyeinket. Tudjuk, hogy az új ter­melési eljárások bevezetése alapve'3 feltétele a hozam növelésének. Emel­lett természetesen eJengedihetetilepül szükséges az is. hogy a növényterme­lési és az állattenyésztési munkákat mindenkor a legkedvezőbb időben és a lehető* legjobb minőségben végez­zük el. Hasznosítottuk tavalyi tapasztalatainkat Az idejében végzett, jóminőségő munkának nélkülözhetetlen feltétele a helyes munkaszervezés és az erős munkafegyelem. A mi szövetkeze­tünkben tavaly voltak hiányosságok ezen a téren. Sok zavart okozott munkánkban például az, hogy a nő­vén ytgrmoléshe beosztott tagok leg­szívesebben a zöldségtermelésben dolgoztak vagy a dohány és a kuko­ricatermelésben adódó munkákat vé­gezték, de a gyaipot munkáit lehe­tőleg kerülték. Most már tudjuk, hogy ■ azért húzódott a tagság egy- része a gyapottól, mert egyes teljesítmcnynorrná! * amelye­ket tavaly alkalmaztunk, nem feleltek meg a mi helyi viszo nyainknalc. Olyan normák a helyi normát. A cukorrépaegyelés normáját a munkaegysógikönyvben szereplő 120 négyszögül helyett 160 négyszögölre emeltük. A kukorica sül-kapálására, a sorok előzetes meg­művelése után egyeléssel vagy faty- tyúzással együtt 800 négyszögölben állapítottuk meg a helyi normát, a ínuiikaegységkönyvben szereplő í5Ö négyszögöl helyett. Vannak munkák, amelyek­nek normáját a munkaegység­könyvben szereplő iránynor­mákhoz képest csökkentettük. A kukoricaszár vágására például az iránynorma 1200 négyszögöl. A he­lyi normát ennél a munkánál mi 1000 négyszögölben állapítottuk meg. A pailánták hely én ok kijelölésére do­hányültetéskor 1100 négyszögöl a m unkaegységköny vbon feltün teteti norma. A bizottság ezt a normát 1000 négyszögölre változtatta. Adódnak olyan munkáik is, ame­lyekre nézve a munkaegységkönyv nem tartalmaz iránynormái. Ezekre a munkákra mi magunk állapítottuk meg a normát, eddigi tapasztalataink ajlapján. Cnkorrépabeíakarításkor a kiemelt cukorrépa összes zedést'ne, le- feje’ósére, kupacokba dobálására és betakarítására 130 négyszögölben hi.:i ározta meg a bizottság a teljesít­ménynormát. Ez a norma egy főre vonatkozik,, s a norma teljesítéséért 1.23 munkaegységet kell a tag javára írni, A szántóföldi növénytermelésben előforduló munkákhoz hasonlóan sorra vette a bizottság a kertészeti, állattenyésztési és a mezőgazdasági iparos munkákat is. Különösen sok gondunk volt a kovács- és bognár- munkák normáinak megállapításá­val, mert ezen a téren bizony elég munkájában pártszervezetünk titkára és én magam is. Komoly felvilágosító munkát kellett végeznünk Eleinte különböző hangok hallat­sz o’j'ak a helyi normák kialakításá­val kapcsolatban. Voltak, akik azt mondogatták, hogy napi nyolc órá­ban állapítsuk meg a munkaidőt. Mások fölöslegesnek tartották a bi­zottság munkáját, „Úgyis benne van a munkaegységkönyvben, minek azon változtatni", — mondogatták Voltak olyanok is, akik egyxe-másra csökkenteni szerették volna a mun- kaegysóg'ikiniyvben szereplő irány­normákat. A pártszervezet és a szövetkezel vezetőségének segítségével megma­gyarázta a bizottság az akadékosko- dóknak, hogy miért szükséges a he­lyi normák gondos kialakítása. So­kat beszélgettünk a különböző kifo­gásokat felhozó tagokkal. Megma- gyarázi'uk, hogy nyof.cjxrás munka­időt megállapítani a mezőgazdaság­ban annyit jelentene, mintha sajat magunk akarnánk tönkre tenni szö­vetkezőt linket, mintha mi magunk írnánk elő, hogy ne vessünk, ne kapáljunk, ne arassunk idejében és így gyengébb legyen terméseredmé­nyünk. Be is látlak, hogy jó gazda módjára dolgozó, becsületes szövet­kezeti tag nem kardoskodhat a nyolcórás munkaidő mellett. Akik a helyi normák kialakítása élen voltak, azoknak elmondtuk, hogy tavaly mennyi bajt okozott ép­pen a megfelelő helyi normák hiá­nya. A norma csők k c n tés híveinek pedig azt magyaráztuk meg, hogy azfeal csak gyengítjük szövetkezetün­kéit, ha sok munkaegységünk van, mögötte nincs elvégzett munka, iadásul éppen a legjobban dolgo- legok járnának rosszul a munka- y se ghigi teással. Szigorúan alkalmazzuk Is a helyi normákat Amikor a bizottság befejezte mun- ját, közgyűlésen felolvastuk, hogy Jlyen módosításokat javasolunk. A izgyűlés jóváhagyta a javasolt <lyi normákat. Ezután írásban fel- rjeszteltük a kialakított holyi nor. lkat a járási mezőgazdasági osz- lyhoz, s egy példányát kitettük a rdető táblára, hogy minden tag jgismerhesse. Most, a helyi normák kialakítása án egyik legfanl'.osabb feladatunk- k tartjuk, hogy egész évben gaz­ságunk minden munkaterületén ztosítsuk a teljesítmények mérésé- 1 a megállapított normák szigorú kalmazását. Csak így érhetjük eh így ebben az évben ne legyen szö- kőzetünkben m u nk aegy s égh. i gi t ás érvényesüljön az igazságos jöve- ■óemelósztás elve. Hosnyánszky János a tengelici Petőfi tsz Kossuth-díjas el'nöko. Vasárnapi labdarúgó műsor Megyei bajnokság: Sz. Dózsa—Máza Sz-ekszárd 15.15 Völgyesi (Ligeti, H ura esi). bz. Petőfi—Tamási Szekszárdi 13.30 Streei (Steinbach, Kollár). Nagy mán\V<k—Dunaföldvár Nag-ymánycck 15 Paillos (Jónás, Berta). D. Lokomotív—D. Portás Dombóvár 15.30 Mecseki (Kitszka, Fátrai). Si inon tornya—Bonynád Simontornya 15.30. Pető (Paár, Söilei). Bátaszék—Tolna Bátaszék 15.30. Majoros (Varga- Pettrits). Decs—Építők Decs 15. Pogány (Zsigmond, Takács). Tartalékba jnoksáfí Sz. Dózsa II.—Máza II. Szekszárdi 9-3C­Ligeti (liaracsi). Sz. Petőfi II.—Tamási 1L Szekszárd tl.15­Steinbacb (Kollár), Nagymán) ok II.—Dunaföldvár II. Nagfiná- nyok 13.3ü. Jónás (Berta). D. Lokomotív 11 —D. Postás II. Dombévá* 13.30. Kuszka (Fátrai). Simon tornya II.—Bonybád U. Simontornye 13.45. Paár (Söllei). Bátaszék 1L—Tolna II. Bátaszék lé. Varga (Pei rite). Deos 11.—Sz. Építők II. Decs 13. Zsigmond (Takács). Párt hír eh Március 16-án, hétfőn d. e. 9 akor Szekszá rdon a Pártcktatás / bán iníkii zer aui iné, Ihm st tartunk a Párttörténet I. évik tníereneia vezetői részére. Kér­ik az elvtársak pontos megje- nését. MDP Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztálya. Vasárnap 1 órakor kerül sor a megyei labdarúgóbajnokság ünnepélyes megnyitására Az MTSB úgy határozott, hogy a vasár­nap m. ginduió megyei és tartalék labda- rügóbajnokságot ünnepélyes keretek között nyntj-a meg. A tartalékbajnoki mérkőzések lejátszás ára a délelőtti órákban kerül sor- A tartalék bajnoki mérkőzések lejátszása után délután 1 órakor sportinduló hangjaira felvonul a Labdarúgó Társ-ada.oni bzö.etoég vezetőinek részvételével a Szekszárdi Dó asa,' a Szekszárdi Petőfi, a Tamási Petőfi és a Mázai Bányász a megyei bajnokságban szerepdő csapáitok közül, a felsorolt sportkö­rök tartalékos« patai, valamint a többi szek­szárdi sportkör, nevezetesen: a Szekszárdi Lendület, a Szekszárdi Spartalcu&z, a Szek­szárdi Kinizsi és a Szekszárdi Postás. A felvonult csapatok előtt déntán 1 órai kez­dettel mondja el megnyitó beszédét Pintár Antal elvtárs, a Megyei Testnevelési és Sportbizottság elnöke. A hivatalos megnyitó után fél 2 órai kezdettel kerül sor a me­gyei labdanígóbajnokság első mérkőzésének lejátszására, aimeilyen a megye két Petőfi sportköre csap majd össze egymáss-al: a Tamási és a Szekszárdi Petőfi. A Sz. kszár di Dózsa—Mázai Bányász mérkőzésre 3 órai kezdettel kerül sor. Ha a szép idő ked­vez a megyei labdarúgóbajnokság megnyitá­sának, akkor mar az első fordulóban nagy közön ,éget várnak, hiszen a meg vei baj­nokságok megszervezése óta első ízben sze­repel Sz’ kszárdról 3 együttes a megyei bajnokságban és így Szokszárd szurkolói lesznek egyedül a megyében abban a kivé­teles helyzetben, hogy minden második va­sárnap kettős mérkőzésekben gyönyörköd­hetnek. A szekszárdi szurkolóknak az idei bajnokságban sokkal harcosabban kell ki- állniok a hazai egvtíttesrk mellett. EIm"lf már az az idő, amikor langyos szemlélők lehettek a megyei bajnoki mérkőzéseken. A szurkolóknak csapatot kell választaniuk és az nd méltó keretet a mérkőzéseknek éa különösen a rangadó mérkőzéseknek, ha a mérkőzés közben a szurkolók is megmér­kőznek egymással — természetesen csak hangerő tekintetében. Vasárnapi sportműsor Március második vasárnapja mindössze három sportágban hoz komoly eseményeket. Ezek az események azonban annál* nagyobb jelentőségűek, hiszen a két legnagyobb népszerűségnek örvendő labdajáték: a lab­darúgás és kosárlabda megyei bajnokságá­nak a megnyitására kerül sor. Mindkettőt ünnepélyesen nyitják meg ^zekszárdon. így tehát várható, hogy mindkét esemény’ a szurkolók hatalmas tömegét mozgatja majd meg. A három sportág részletes sportműso­rát az alábbiakban adjuk: A megyei labdarűgóbajnokság ünnepélyes megnyitására délután 1 órakor kerül sor a városi sporttelepen. A feilvonu Jóson a kettős bajnoki mérkőzés résztvevői, tartalék csapatai, va'amint a szekszárdi sportkörök játékosai vesznek részt mezbeöl- tözötten. A Labdarúgó Társadalmi Szövetség vezetőinek vezetésével a rendőrzenekar ál- ( tál iutonált sportinduló hangjaira vonulnak ; majd fel a játéktérre. A himnusz elhang­zása alatt két sportoló felhúzza a zászlót, majd pedig Pintár Antal elvtárs, az MTSB elnöke tori megnyitóbeszédet. Az elvonulás után kezdődik meg a Szekszárdi Petőfi— Tamási Petőfi rangadóval az 1953. évi me­gyei labdarúgóbajuokság. A Petőfi rangadó biztos hazai győzelmet ígér. Szekszárdon a kettős mérkőzés második mérkőzésére 3 órai kezdettel kerül sor. A Dózsa el'enfeie a Mázai Bányász együttese lesz. Ezen a mér­kőzésen is hazai győzelem esedékes. Szék- szóidon kívül Nagvmáiívok, Dombóvár. Sí- montornya. Bátaszék és Decs lesznek a szín­helyei az első forduló mérkőzéseinek. Nagy- mányokon Dunaföldvár vendégszerepel. Si- montornyán pedig Bonybád. Ez a két mér­kőzés ígérkezik a legérd kesébbnek. Elő- re’átlintólag mindkét mérkőzésen a hazai egy ültre szerzi majd /meg a győzelmek- Domibóvárott helvi rangadóra kerül sor már az első fordulóban. A Lokomotív gvő- zflmét érzékünk szerint a Postások ezúttal sem tehetik kétségessé. Bátas/éken Tolna vendégszerepel. Érzésünk szerint a Lokomo- tívnak legalább az** egyik pontot po’keriil maid otthon tartania Á hetedik mérkőzés­nek n Deesen a 'Székszórdi Építők és a De- esi SK. lesz a résztvevője. Ez a mérkőzés is nagy harcot ígér és valószínűleg meg fog­nak majd osztozkodni a bajnoki pontokon. HÍREK VASÁRAAl*, MÁRCIUS 15 GYELETES GYÓGYSZERTAR. 1/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP; lemzetj ü. — llmJÁRAaJELENTES: 'ánhaitó időjárás vasárnap estig: ki- ebb felhüáivoWlások, ma. még né lány helyen, főleg .keleten .kisebb ha- azás. Mérsékelt, idónkénit élénk sz-akkeleti, keleti szél. Az éjszakai agyuk tovább tartanak, a nappali hő- uérsékle: kijsé emelkedik. Vállható lőmérsókleti értékek az ország terite- ére: vasárnap reggel mínusz 6— uínusz 9, a hóborította helyeken, mí­tosz 9—mínusz 12 fok, délben 1—4 ok közúti. A várható napi közéip- lőmérsékCei március 15-én, vasárnap légv fok alatt ksz. PARTÉ Pl TÉS ŰJmutatóst nyújt a mindennap! párímunkában A megyei kosárlabdabajnokság ünnepélyes megnyitását reggel fél 9 órai kezdettel tartják meg az alt. gimn. torna­termében. A bajnokság megnyitása felvo­nulástól kezdődik. amelyen a Szekszárdi Bástya, a Dombóvári Lokomotiv, a Szek­szárdi Bástya II. Paks férfi, valamint a Szekszárdi Meteor, Dombóvári Fáklya, a Szekszárdi Építők, a Paksi Traktor, a Szekszárdi Bástya és a Dombóvári Lokomo­tív női csapatai vonulnak fel. Az MTSB ki- kiildöHie nyitja meg az idei megyei férfi és női kosárlabdabajnokság küzdelmeit, majd pedig az elvonulás után a Bástya— Dombóvári Lokomotiv női mérkőzéssel in­dul az idei kosárlabdaszezon. A mérkőzés­nek nincsen eaélyeso, ogée*en • soros ered­ményt várunk. Az Építők—Paks női mérkő­zésen a hazai együttes győzelmét a paksiak nehezen akadályozhatják meg. Ugyancsak bizton hazai győzelem várható & Meteor- Dombóvári Fáklya mérkőzésen is. A felső rolt női mérkőzéseken kívül még két férfi mérkőzés kerül Szekszárdon lejátszódna. A Bástya-—D. Lokomotív és a Bástya II.— Paks mérkőzések esélyesei is a hazai együt­tesek. Szekszárdon kívül Bátaszéken és Dombóvárat! lesz még mérkőzés. Bátaszéken a Szekszárdi MTSE II. vendégszerepel, nem sok reménnyel, míg a Dombóvári Fáklys ellen az I. cíapat határozottan esélyes. Decs csapata ezúttal ellenfél hiányában még néni lép pályára. Kosárlabda Szekszárd *49: A megyei kosárlabdábaj noksag ünnepélye« megnyitása. 9.00Szék- szárdi Bástya—Dombóvári Lokomotív női* 10.10: Szekszárdi Bástya—Dombóvári Loko­motív férfi. 11.20: Szekszárdi Vörös Meteor —Dombóvári Fáklya női. 12.30; Sezkszárdá Bástya II.—Paksj Traktor férfi. 13.40-. Szek­szárdi Építők—Paksi Traktor női. Bátaszék; Bataszéki Lokomotiv—Szekszárdi MTSE 1L férfi. Domb vár: Dombóvári Fáklya—Szek­szárdi MTSE I. férfi. Atlétika Szek«zárd, Bonyhád, Dombóvár, Paks, Gyünk, Tamási: Járási mezei bajnokságok Milyen átminősítést kérelmeket hagyott jóvá az MTSB labdarú gásban és kosárlabdában? Vasárnap megindulnak n két legnépazo* tubb labflajátéknak: a labdarúgásnak é* ® kosár’abdának a bajnoki küzdelmei. A* MTSB a bajnokság megindulása előtti feétea tárgyalta az átminősítés! kérelmeket- Saj­nos 'az derült, ki hogy komoly erősödé«?, nenn jelent az idén a megye kosár és lae- darúgósiportja számúra a kedvezően elmu rúlt átminősítési kérelmekkel a miegyebe került új labdarúgók. A kosár’abdázoket meg sem említjük, mert kosárlabdasportunk cgvet len új játékossal sem ^erősödött. sót Kovács Katalin távozásával csak gyengült DaibdarúgÓRportunk Kárpáti Szekszárdi Pe tőfi, Somodi Paksi Kinizsi, Kugler biraoö^ tornyai VL., Farkas Szekszárdi Dózsa, Ora^ vetz és Woicsik Dombóvári Po*tás. Sági Pajcsi Traktor, Tóth Bataszéki Lokomotív játékosokkal erősödött. Az MTSB az alabbt átminősítési kérelmeket hagyta jóvá. Labdarúgás Minősített Játékosok: ( Oombövári tx.komotiv hon BánheJyt Bét* Dombóvári Postás. Szekszárdi Petőfihez» Lépő László, Cziráky János Szekszárdi épí­tők. Kárpáti András Pécsi Haladas. Bata- széki Lokomotivhoz: Adóm Antal tolna VL-, Oszkó btván Szekszárdi Petőfi. Deákvári Mihály Dccsi SK. Paksi Kinizsihez: G»M Zsipniond, Váczi József, Bálint Buicsu. Mé szaros Ferpnc, Bankó Pál, Bahnt ^ Attilö Asztalos László. Borzai László Paksi Trak- tor. Somiodi András Veszprémi Vasas. Simon- tornyai VL-hoz: Kugler 'György Bp- Vasa» Kismotor. D csi SK-hoz: Schild József Szele szárdi Dózsa. Bagoly Árpád Pincehelyi Traktor. Szekszárdi Dózsához: Farkas Fe rcne Szolnoki Dózsa. Csutorán János Napv. mánsiiki Bénvász. őcsényi SK-hoz: Molnár István. Brandt György és Tóth Sandoi Szekszárdi Dózsa. Nem minősített játékosok* Paksi Kinizsihez: Molnár József Faddii Ki­nizsi. Paksi Traktorhoz: Sági András vtw liaghegyi Építők. Dombóvári Postáshoe Woicsik Gvőző Balaton földvári SK., Oni vetz József Gyulai Építők. Bátoszéki La koniotivhoz: Tóth János Sáregeresi SK. • • Kosárlabda Szekszárdi Bástyához: FertőezBgi Béla Berkénvi Miklós, Debreceni István, Ve*»- tergombi Zoltán. Romvári Ferenc, Gyulai Géza. Kardos- Györsry és Szűcs Judit Szek­szárdi Építők, Szekszárdi MTSE-hez: Foga­rass y I >ajos, Péterbencze István, Várnftí János. Pozsonyi Sándor. Barcs Rezső Szek­szárdi Építők. Bataszéki Lokomotivhoz: Vá­ra di ííennk és Szittya Tmre Szekszárdi Épí­tők. Dombóvári Lokomotivhoz: Marosi Hó^i Szekszárdi Vörös Meteor. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő1 SOMOGYI LASZLG Felelős kiadó KTRAL? LÁSZLÓ A szerkesztőség e«* kiailohivata! telefoaszám*: 20-10 20-11 Szekszárd Szérhenvi-ntea ti M. N R egvv/6ailaszám OO.STS —48 Előfizetési díj: havi fi.— forint Baranvamegvei Szikra Nvomd® PéC/ McckSr«» Mihálv utca 10 cft. Telpfon: 20-27 A oyomdáért feleli MELLES REZSŐ Több g?yiimtt3c«s Erősebb szervezet! Jobb egészsőg! Hasznosítsa házikertjét! Ültessen g-yümölcsfát, málnát, szamócát, sző­lőt! Levélben! megrendelést, utánvéttel szállítunk. Személyesen is vá­sárolhat. BUDAPEST, ÜLLŐI-LT 84. ALATT. A közepes törzsű, gyümölcsfák ára 10— Ft. Részletes felvilágosítást a helyi Földművesszövetkezet ad! KERTI MAC* VÁLLALAT Gyümölcsfa és Sző!őoli'ván yforgalmi Kirendeltség Budapest. VII. Rottenbiller-u 33. Tetlefon: 229-028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom