Tolnai Napló, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-04 / 29. szám
2 v m no 10,-s FF.msrAií 4 A Szovjetunió iráni nagyhövetének levele Moszadik miniszterei nőkhöz Vatikán az amerikai imperializmus szolgálatában Moaxleva (TASZSZj: A Szovjet Ézociaíi&ta Köztársaságok Szövetségének kormánya és Irán kormánya 1327 olMber 1-én egyezményt kötött a Kar-.-langer deli partvidékén lévő h-i’gasdaságok kiaknázására. Az egyezmény értelmében annakidején megalakult, az Irántiba nevű szovjetit áni társaság. Az Irántiba társaság tevékenységének határidejét az említett egyczsiény huszonöt évben állapította mey, Az 1327 október 1H egyezményt, a lelek teljes egycnjo- ffúeága, valamint, az iráni állami szu- ■ erénitusnnk ép az iráni nép nemzeti t.rdekí.nek tiszt/zletb'mtarUjtsa alapéin kötötték meg. A szovjet kormány — tekintettel arra, hogy az Irántiba társaság tevékenységének határideje 1053 január 31-én lejárt — még <j határidő ■tjurta tilőil javaslatot terjesztett elő, hogy a társaság tevékenységét hosz- seabbúsák meg. Január 29-én Moszadil:..' iráni mi- nisztterelnök közölte a Szovjetunió 'róni nagykövetségével, hegy ár iráni kormány határozatot hozott a társaság tevékenységének megszűnte ié- *áről. A miuistófcrtaTiáeij a következő ki- liinteíő jelvények adományozását engedély esi: Befcigyminissi'ériimi: ..A belügyi izazgatá,.-, kiváló dolgozója“. Helyi ipar miulsstérUmiá: . A helyi ipar kiváló dolgozója“. ..Kiváló fámi- ?yii jtö**. AUalánrn gépipari minisztérium: .,A rópipar kiváló dolgozója’’, ,, Kiváló Öntő“. Kohászati minisztérium: K>áió kohász1-, „Érdemes kohá.rz", ,.A ko- h&szat kívá'ó dolgozója“', -A kobá «sat érdemes dolgozója“. Kőzépgéptpori minisztérium: ,.'A >-'tzópgópipa-r kiváló dolgozója.“ (lány*, és energiaügyi, minisztérium: ..Kiváló bányász**. ,.Ér»lemea bá- ~yiua.,‘, -.A bányászat kiváló dolgozója“, ,.A bánytóat érdemes dolgozója“. ..A viliamoöenergiaipar kiváló, dolgozója“. Vegyipari minisztérium: - A vegyipar kiváló dolgozója“. A/, olaj- ás •bauxitbányáftz.al.bai, dolgozók, részére: ..Kiváló bányász“. ..Érdemes bányász.“. Könnyűipari minisztérium: ..A ktiny nvűipar kiváló dolgozója'-. Építésügyi minisztérium: ...Az építő ipar kWáló dolgozója“. i:pHőanyágípari mii&sztirium: ..A// építőanyagipar kiváló dolgozója“. Közlekedésügyi minisztérium: .A mólyópítöiparba n do 1 gozók rószérc: „Az építőipar kiváló dolgozója“. A toinbsztériapi, valamint más •minise-, tóriumokhoz -tártoáró '• joleniSeeM) sze- mc’y <"? téhorfuvarozú váll-alatöjoa.’!. Ezzel egyidejűleg az iráni kormány kijelentette, hogy teljes mértékben betartja az 1927. évi szovjet-iráni egyezmény 4.. cikkelyében vétkét kötelezettség eil. Az említet f cikkely értelmében ugyanis az iráni kormány kötelezettséget tállal arra. hogy ha az Iranribn társaság tevékenységét nem újitják meg a következő huszor,r öt év folyamán harmadik államnak, vagy harmadik állam alattvalóinak nem adja koncesszióba ezeket a halgazdaságokat. Az iráni kormány arra kötelezi: magát, hogy ez ekei a halgazdaságokat kizárólag megfelelő szervei útján aknázza ki és e halgazdaságok kiaknázására iráni állampolgárságú szakértőkön Iával más szakértőket nem vesz igénybe. Szadcsikov, t: Szovjetunió iráni nagykövete az iráni kormánynak az Irántiba társaság megszüntetéséről hozott határozatával kapcsolatban el szovjet kormány megbízásából február 2-án levelet nyújtott ár Moszc- dik iráni miniszterelnöknek, amelyben hangsúlyozza: Amikor a szovjet '.ormány előterjesztette- javaslatát,' hogy az Irántiba tevékenységét hosszabbítsaii dolgozók rószóri*: - A gépjármüközle- kedés kiváló dolgozója“. Foslaiigyi minisztérium: ,.A po-jja k I váiÓ <1 oig’O'ZÓ ja’‘1 Begyűjtési mlnis-térinm: ..A begyűjtés kiváló do'gozója“. ..Kiváló tikuígondozó“, ElehnLszerfpari nyúlsz tér Ívni: ..'.In 1 :Oi!iL>'.zei’i:pa:' kiváló dolgozója''. Belkereskedelmi mm! ss térni um:' ..-A i: dkeréskcüflcm kiváló- dolgozója"! K ülkPraskcdchní Minisztert unt: A l.ii'kereskedelem kiváló dolgozója“. Pénsügymirnsztérimi: ..Kiváló pénz ügyi dolgozó'’'. Igázságügy-miviszlértum: ., A / igazságügy kiváló dolgozója“. Népművelési minisztérium: ..A fzo- elaliéita kultúráért“.. Kiizoklatdsüffyi niinisnléri>mt: ,. A közoktatás kiváló dolgozója“. Felsőoktatási minisztérium: fel-•-iiokptatú-3 kiváló dolgozója“. Egészségiig pl minisztérium: ..Az egészségügy, kiváló dolgozója.“ Állami gazdaságok ós erdők minis:, tárhatta: ,.Az álam! gazdaságok, ki- vájó dpigozója“, ..Kiváló növényiem ri'.-'ilö“, „Kiváló 'gyapottermolő“. „Kiváló kc.’.’t'V.z“. ..Kiváló áMattenyt-. z- tö“. ..Az erdőgazdaságok kiváló dolgozója“. Földművelés ügyi minisztérium: - A mezőgazdaság kiváló dolgozója“. „Kiváló gépállomás! dolgozó'1. .,Kiváló növénytermelő“. ..Kiváló állattenyésztő“. ,.Kiváló kertész“. ..Kiváló gyapotterraelö“. *Uuráiaerótprtálého}: Hivatala: .-A’' ipari tanulóképzésért“. meg « következő határidőig, abból indult ki, hogy az Iran-riba társaság tevékenység': mindkét fél szempontjából előnyös, elősegíti a gazdasági együttműködés elmélyítéséi Irán és a Szovjetunió körött: Az iráni kormán>> az lrcnribn társaság összes bsvctotéásk halviumégv százalékút 1,-aptai; As Iranriba társaság fennáUásávak egész ideje alatt biztosította c vidéken a lakosság je- leritékehv részének létiermtartásút. A levél a lovábbía.klxrn,.leszögezi: A szovjet kormány. tudomásul veszi gz iráni konnáninait óz hantiba társaságra vonatkozóan hozott említett határozatát és 1 szükségesnek tartja, hogy az Irán és a Szovjetunió közötti jószomszédi kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében, .kiemelje: rendkívül jelentős, hogy az iráni kormány teljesítse az említett egyezmény 4 cikkdy&>ea jogiáit kötelezettségeit. Szadbsikov béh főzésül rámutat: Tekintette! az Iranribn társaság kiszámolásával kapcsolatos intézkedések végrehajtására, szükségessé vált egy szovjet—iráni felszámoló b iz o t t súg al gíri tá s a. SZfiUOSZ: ..Kiváló föl duói vessző- ve ti; cm ti dolgozó“. A kztüatétö jelvény elnyerésének ró.-zl’-tcs szabálya* I az liléd ékes mi- nlszter, ;(a SZŐ VOSZ elnöke, az MTH elnöke) a mim’'zte.rt;inácaí ■ határozatnak megfelelően kiiléért wllarviijá meg. A kiáüntető jelvény ugyanazon sze-. tnélynek többísben !,> adomány ózható. Azokon a munkatc-rttlotekon. ahol adományozható két fokozatú jelvény, a magasabb fokozatú jelvény tulajdo. ■nosának 'az alacsonyabb fokozatú jelvény is adományozható. A kittln- tereit a jelvényt ükkor is Megtarthatja. ha más munkaterületre kerül. A mjrstezterek a vezetésünk alatt álló terüíet olyan kiváló dolgozói resztre, akik valamely más miniszU- r!u-n> hatáskörébe tartozó speciális munkakört töltenek be (p’. loöimyűl.pán n*dnis4téatimp gazdaságéban dől* pezó úiiafteayéa?tő) a musikalvör je> iago szerint jllebékos minisztertől a uKefcie’ö kitűntotő jelvény adómé* uvozésút Ik-drhatilé. A ..Rákosi Mátyás" tanulmányi érdemérem, a’. kiváló tanító és kiváló tanár kitüntető cím, a kiváló orvos és érdemes orvos kitüntető dm .a Jáváid yasutas és érdemes vasutas jelvény a közbiztonsági érem. a tűzrendészet::, érem. c pénzügyőrségi érem, c polgári ’égdorgálom kiváló munkása című jelvény, „ „Kisipari Szövetkezetek /elváló dolgozója* című jelvényt ctapftó határosotok rendelkezései (ov&bbra Is hatályban maradnak. .4 Vat&án II.. ySágháborü előtti ** es alatti tevékenysége végtelen bűatajst-rom. A pápa üdvözölte a fasiszta Mu.jCo.'ijri uralomra jutását, mivel a pápa szerint Mussolinit egyenesen r. „mindenható küldte." Szívből gratulált Francának én salvélyv- san üdvözölt© Salazart, a portugál ásiszrtdt. Hitler még börtönben ült, de a Ve* ókán. a ragadozó szúuatával már Akar ésarevette Witiarben álmainak emberét. Ezért a pápa gondoskodott arról, hogy Hitlert cellájában, egy maga«rangú egyházi személyiség látogassa mag. akivel együtt, aztán megírták a hírhedt „Mein Kampf-tif. Később, a Vatikán anyagiakkoi és a katolikus Cenrtnnppárt szavazataivá; íámocfátfa Hitler uralomra jutását, majd éveken ét áldását adta rá, ösztönözte az ugrásrálíász vadállatot „az istentelen komnmnúzmus orezágá’'- na'K megtámadására. A iíáború végefeié- XII. Pi-us csodá latorképpen ..rájött arra”, hogy a háború istennek nem tetsző dol-og, halált ás pusztulást jelent az emberiség milliói szántára. Egymásután, harsantak fel a Vatikán rádiójában az Irgalmat, kőnyörületességet, keresztény emberszereteleí. a háború befejezéséit kérő rádiószózatok. A mérhetetlen lasissta öldöklés első éveiben a pápának sohasem jutott eszébe a háború ellen beszélni. De Sztálingrád után. azután, hogy minden józan ember számára nyilvánvalóvá vak, hogy a háborút a német fasiszták elvesztik „már keresztény könyörüietet'’ kér,* a pápa a „meg* tévedettek“ — fasiszták — számára. Ezzel és egyéb diplomáciai salokhú- zásűkka] akarta a. "Vatikán a német fnálznuist még az utolsó pillanatban Is megmenteni a népek haragjától. Terve azonban nem sikerült. A Vatikán és az amerikai imperializmus szövetségre iép Bár a Vatikán m!nden erejével a német, olasz és japán fasiszták mellé állt, nem feledkezett meg az amerikai nagytőkésekről r©m. Régi vágva volt már az, hogy felvegye a diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal. A Vatikán úgy „mellékesen'’ üzleti tevékenységgel is foglalkozik, s jó a szimatjuk az üzleti kérdésekben. Jói megérezték, hogy a fontsterling napja már leáldozott, most már a dollár mellett találják meg a hasznot. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya oliogadta a Vatikán feléje- nyújtott kezét. A Vatikán és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatba lépett 1940-ben. Az aracdklai kiiperielisták és a Vatikán szövetsége különleges aBőy«:* ség- Az amerikai • sagylőtkésok ez egy esetben eltekintettek az olyan ..szövetségtől”, aminek célja n „szö- vciségcs“ tönkretétele és kifosztása A viszonylag tapasztaktlan amerikai burzsoáziának szüksége ven olyan szövetségesre, mint a Vatikán, rneh^ n,sk a kémkedés, cselszövés területén évszir-deö tapasztalata van. Az amerikai James Ryan püspök, meg Is ista. hogy a . Vatikánnak van a világon b legjobb 'kémszervezete, tc- bát,‘c szövetségi ■■ előnyös. „A vatikáni felderítés a legjobb a világon — írta. — E felderítés katonái — e katolikus papság tagjai — érintkeznek minden társadalmi réteggel." Az USA kormánya elküldte a pápához Mvrem Tayior-1, az ácéltröszt volt tinókét, a Morgan bankház egyik emberéi. A pápa . és Taylor, a pápa és Spelilmaiin bíboros és a töt- bisk hosszú éjtszskákba nyúló tcliT* gyaiéxokat folytattuk; ahol „megibe- s’/.ákék n világpolitika összes kéndc- sől.*' Hogy melyek voltak özeik a trfedésiek,’ aat bebizonyítja a Vatikán tevékenységé. A Vafikán a népi deftiokiéciák eiien HaziiskUan a Vatikán főügynöke a félssabadúlás utáni első időkben — nilht tudjuk, — Mindssenty volt. — Minddzenty yok az, aki a háború cc- íejeződéee- után • azonnal azqxvezkéd- nti kezdett, maga .köré gyűjtve .a re- Bkciós, sz,étvr-nt fasiszta elemeket, földalatti összeesküvés.; szőtt népi demokráciánk ellen, Mindczonty kém jelentés©icc: adott le az amerikai nEjyicöyctsög'nek. állandóan vad. népi demokrácia ellenes uszító politikát folytatott, ellenezte e földosztást a köztársaság kikiáltását, a nehézipar államosításaikor „Karesztreíeszítve látjuk, -©mi a miénk i“ felhívással fordult a katoiikusokiioz. A katolikus iskolák áulaiinpsát&sakor már végkép kikelt megából és kereszteéhadjáratra szólítoiita fel a világot a magyar népi démoicrácia ellen. A pápa igen elégedett veit M.ind- szenty összeesküvő tevékenységével Szorgalmasan k-üidte Minöszemtynek a leveleket és utasításokat, bíborossá nevezte ki. Kfindszonly Amerikában és Rómában mogbaszéH e a pápával és az amerikai imperialistákká: ..egy nagy katolikus monarchia" tervét, amely, az amerikai, imporlh- iistálc, a pápa és Mindszenty tervei szerint a Habsburg- uonaydria felújítása lett - volna. Ehhez a „katolikus á 14áruhoz" számították ezek uz urak Bajorországot. Ausztriát, Magyarországot. Csehszlovákiát, Lengyelországot, Erdélyt és Jugoszfáviát tájiét mindazon országokat, amelyek vate- raákot a Habsburg-monarchia igáját nyögték. Nyakuiiiára a eb-generált Hnbsburg Ottc-t akarlak ültetni. De gazda nélkül csinálták a fczÁmitas'. Mind&zsnty összeesküvő tevékenységét leleplezték. Mindszenty megkap* ta méltó büntetését, az életfogytiglani, börtönt. Lengyelországban a Vatikán hasonlóan járt el, A felszabadulás után, a pápa kegyelmi kérvényt küldött a lengyel állami szervekhez, a halálír::- ítéLt náci helytartó, Arthur Greise ügyében. Erurv-k a náci vadáKatuák a kezén lengyelek mrtiióiaak vére szárad. Akkor, amikor Greis© lengyelek milliói;; égette el a halói táborokban. közöttük nagyobbrészt kato- ükusokat, közöltük több.zer katolikus papot, akkor a pápának sohasem jutott eszébe, hogy tiltakozzon a vaclállatiasuág ellen. A Vatikán Lengyolonszágban iá megalakította katolikus páJtjét, a fasiszta reakciós söpredékok gyűjtőhelyét. Magyarországhoz hasonlóan össeeesküvésőké; szőtt a lengyel nép ellen lengyel főpapok vezetésével és részvételével. A Vatikán vad. usrftó hadjáratot indított az ősi lengyel területek visszacsatolásé, ellen, amelyeket a német militaristák raboltak el a lengyei néptől. a hosszú évsáú* zadok folyamán. A pápa egy szóval sem tiltakozott Csehszlovákia német .ierohanú$a . ellen, a Mdicei vérengzés ellen. Örömmel üdvözölte Tiso szlovák pap. bábkormányát, c3 hálából kinevezte Izsót bíborosnak.. Tiso, neaueokkai később, büszkén joJentette Xtl. Piu«- nak, hogy Szlovákia óz első állam, ahol tel lesen kiirtották a zsidókat. Ezt „a Vatikán helyeslőéin veszi tudomásul“ — szólt a pápai' rádió. A Vatikán Csehszlovákiában is reakciós katolikus pártot szervezett. — 194G-ban, 1847-ben leleplezték a Vatikán által irányított földalatti terrorista Összeesküvéseket, Romániában Atiíonéscu és, más háborús bűnösök porének tárgyalásán kitűnt., hogy Cassuió, pápai követ visszaélt a diplomáciai aérthetel- lo’dséggel. azért, hogy íámogatlíaaea JBtíer ügynökeit. A román kormány kőveioléséro a Vatikán- kényfolen volt visszahívó! nun dúsát. Albániában o. pravoszláv és juuzu- man papság jelemtőe réssé támogatta a nép fasiszta- -íleares fcfezabaditó harcát, míg a katolikus papság az albán nép ellen harcolt, az. olasz fasiszták mailéit. Albánin feiazabadulá- sa után. 1946-ban egy fÖidalOítti-terrorista összeesküvést1 leplezitek I«. Az • ös&zeeslcüvést jezsuiták í-rányi- íottáki A Vatikán a kapiteiista országokban A \'at;kán 194S-l>an bíborosok^1 választott. Elősc-ör a törlénolember. többségében nem olasz, hanem aink- riikai és egyéb nemzétiségű bíborosokat választottak. De a Vatikán aro:- tókánizálódását m.ég jobban mogm«- tatja az a • tény, hogy az új pápa- jelölj- sem o'iasz már,, hanem a háborús uszító SpclBnann aatciúkai bibére». A Va.fókángaz összes vpágpoM-tikal kérdésélc m&gbsszéléeén-ek'’ értelmében Nyuga,-Németországban á-'né'. átótt folélesatette .a lóg,; ..Centrum pórbot. A nyugatoémetorsrági katolikus párt, közvetlen a háború utáti, a fasiszták .gyülekező helyévé vét. Léirehoztáii Franciaországban az MRP-t. A francia reakciósok a ijómc' megszállás idején az áruló' Petair,- kormányt támogatták, közvetlenül a háború után az MRF-be tömöíiilteb. Olaszországban a Va-lskián fájdá- lomikönnyelcet hullatott Mussolini kivégzése miatt, .juennybemen-cíel- fó.ét" rendezett tisz-téiotére, kolostoraiban vezető fasisztákat rejteget©', a háború után megszerveaite- été ura? lomrajuntatta a Kereszténydemokrata Pártot. Ausztriában a háború után meg- szarvc^té’^ az Osztrák Néppár'.-ot. a iclerikáiis és ..fasiszta elemek . pártját, A pápa büszkén hivatkozik az „esemény! katoíikuspért-vezette” Ausztriára. Ez az ,.c«»2ményi’‘ katolikus párt kegyetlenül elr.vcmja az osztrák népet és Ausztriát amerikai ijá- nyítás alatt alpesi 'erőddé építik A;. A Vatikán az „összes vüógpoKti- kai kérdések megbeszélésének" érteleiében mindenütt ott van. ahol az új. háborút szervezik." E sötét..erők szövetsége a fasisztákkal és vrashinc- ioai háborús gyujtögátókka] éppolv törvényszerű, mint a gyilkosok szövetsége a haramiákkal — írja Jarcr szláv Galan; a kiváló publicista. — Az emberiség szerencséje, hogy ez — halálráitéJl-tölC szövéieégc,’' , Magyar I usrlr' A Ti TÓ ISTA FTGYVERliEZÍSI IS ÍJ SZÍ JvgosMvUíbdn n fogy. verkeaétH hajsza lázasabb is kíméletlenebb. mini bárm&ly más tőkés ország- bán. 1 múlt év októberében a washingtoni urak és belgrádi lakájaik hatónál egyezményt kötöttek. A belgrádi fasiszta kormány ettől kezdve teljes egészében háborús vú. gúnyra állította az ország gazdasági éleiét. A Tito- lelikk tíz idén az állatni költségvetés 77 százalékát és az egész nemzeti jövedelem 60 százalékát hábo- rús készülődésre költi. A békés iparágak termelése' emiatt jelentősen csökkeni. 4 tiloisták hivatalos adatai szerint az idén 1951- hßz képest 45 százalékkal csökkent a textiláruk termelése, 40 százalékká! az élelmiszeripari, 62 százalékkal a húsipari, 77 százalékkal a gyümölcs- és zöldségkonzerv ipari, 68 Százalékkal a sütőipari, 52 százalékkal a tejipari termelés. Ezek a tiloisták hivatalos adatai. A békés iparágak termelésének valódi csökkenése jóval felülmúlja ezeket a számokat. Ugyanakkor a Títo-klikk * legfontosabb ipari üzemeket háborús termelésre állította át. A tiloista kormány az idén azt javasolta- hogy a, költségvetési előirányzatok mellett költ. sgnek niég mintegy ISO milliárd dinért új hadiüzemek építésére Vagy a régiek kibővítésére, továbbá hadi-fontosságú. utak és vasutak, repülőterek, hadi- kikötők és más katonai létesítményéi: építésire. Az amerikai monopállő- késeknek azonban nincs Ínyére, ha a gyarmat; és fiíggő országokban bármi- féle ipar is kifejlődik, h - gyen az akár a hadiipar. Olt inkább arra törekszenek, hogy megfojtsák ezőft ttok az országoknál: nem- zeti iparát és • teljesen vralmuk alá vessék őket. Így oslán a muU év július elején as Egyesül! Államok urai azt követelték a Tito- klikktől, hagyja abba a tőkebefektetést a hadiiparba, vagy bármely más iparba és használja minden pénzét hadifontosságú utak és vasutak, hadikikötők, repülőterek, slb. építésére. . I Tito-klikli engedelmességgel fogadta ezt a parancsot. Tito már július 27-cn hivatalosan bejelentette, hogy abbahagyják egy csomó- gyár építősét és az ezevi tervben szeretető ipari építkezések- több, mint 60 százalékúi beszüntetik. As alapvető tőkebefektetési összegeket és az ország legfontosabb “Xtnya- gi eszközeit útéJUtoítáf: a hadi-fontosságú utak és vasutak, hadikikötök, repülőterek építésére, fegyvervásárlásra. stb. Egyedül a Belgrád-bari hadifontossánú vasii' eniutt £-n-. fősére kb. 90 milliárd dinárt irányoztak elő. Bar kikötő ' építésére . kb. . 10 mitílárdot, a ' hndifontossá- tjú utak építésére. kb. 7 millidpdot. sib. 0 .4 hadiipari < * égnúli gyáruk és űzniük cpítú-< sőt viszont közvetlenül az amerikai mono pöltökcsoJ: >-et!ck kezükbe, annak ct meg egyezésnek aUtp ’én, amelyet az amerikai kor numy 1952. sucp’pntíiei elején kötött a belgrádi szolgáival. A szerződés érteimében az Egyesült Államok kormánya biztosit ia as amerikai n\óno- -póltőkések jugoszláviai ■ fő. . kebefektetéselt, 1 monopol tökeink ntji.vüh félnek, hogy'a jugoszláv nép fAszal’dítu harca elsöprj a föld színéről « Tito-rendsscrtt az 0 tői:-, bgfekietéseikksl egyik'. cs ezért követeti!:, hogy kormányuk biztosítsa tőkéiii. két. Az amerikai kormány neelig Jugoszlávia minden anyagi, eszközéi ellenőrzése és rendelkezése alí vonja. miit zálogot troli- síre?,ti mono póltőkések biztosítására. A jugoszláv dolgozó tömegek elviselhet eilen hely. selbe kerültek Jugoszlávia amerikai leigázása és az eszeveszett fegyverkezési hajsza miatt.. A tőkés-rendszer, helyreállítása és az ország gazdasági élt léptű; háborús vágányra állítás ! azt ered. ményezi-c, hagy a jugoszláv dolgozók százezrei ■maradlak munka nélkül,' lakás és kenyér nélkül. A munkanélküliek serem- Uüpról-napra, vő, 1950-ben .! uqoszlávidbpn mintegy 170 ezer mauhtmélknii volt, 1951-ben a mind:n- nólkvliel: száma túlhctjcyj.t-./ a200.91/0-A.. 1952-bem pedig romét 50.000-rrl emeikr- dcit. A munkások névleges bc-rc és reálbére egyaránt csökken. ,\em küv'éíibb.é súlyos a falusi dolgozók helyzete serit. A döígoaó parasztok 'orra“ töpxn-jntnnpk. hitnek következésben 1951. bet 2.5 miü'iárd . hektár szántóföld- maradt parlagon, oá idén pedig a szán- lóföldek 30 százaléka. .1 gabpínMérmés sokkol alacsonyabb a h óbor ítélő tűnél.' .1 vdrostdiban ás falvakban tízezrével íénferegnek a mezittdlhs, rongyos cm. bari:, akiknek nincs egy iaht kenyerük, az utcán és pgrkókbmi elszánó!:, lopásból iáiig étik; életüket. Ezekül óé nem is csodálkozhatunk azon, hogy Jugoszláviában <> 'hivatalos adatok szerint csupán .tüdő vészben több, mint 160.000 ahba-T rúd meg évente, a nur tálcásoknak átlag 80 ssázdlélpa tüdőbeteg és Jugoszlávia majdnmn na első helyen áll a világon a lakosság halálozási arányszáma. tekintetében. A ingoszt/íc dolgozói: azonban nem tűrik mind- ezt tétlenül. Tevékenyen harcolna-k a falssabddtdás- :rt, a fasiszta járom ús a gyarmati; clnyoiJtjis, alól o békéért, súlyos anyagi helyzetin: megjavításáért. Ez a harc Ku-pról-napru fokozódik és i,finden bizonnyal a - fasiszta Tito- uralom Megsemmisüléséhez is </ ‘jugoszláv népek f'elsTabadulásóhoz reze;. A Magyar Nrpltözíársn^áír M iitisz* eri a.mi csatiak határozata a miniszterek állal adományozható kitüntető jelvények elnevezéséről