Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-07-20 / 169. szám

i s w ä p r. <5 1052 JITLTTTS 90 Medina község dolgozói a cséplőgéptől teljesítik beadási kötelezettségüket Medina fcöaségtben a föltdműves&ző" eeí4oez«t már airakáe előtt elkészíttette és tertóttenítet-be a giaboiLaraik tó rakat. Ez megnntuitöftkoaik most is, mert a fegk nagyobb rund és üsTJtiaság fogadja, saokat a dogozó parasztokat,, a'kák az éUammaii szembeni köteliezettségütkinek eleget téve viszik gabonájukat a ter- ményraiktárba. A szöveflcezet megtérő- sa nagy gondot fordít a búza ée az árpa átvevéséné] a minőség megvizs­gálására. A raktárba külőinskülön tá Pölfják a különböző minőségű gaboná­kat. Mtodem beérkezett gabonáit gondo­sam megvizsgál, megmért a fajsúlyút és tenyerében összedörzsö-lvte á1 lapítja meg nem üszkös-e, nehogy megfertőz, ze azt a galbonét is, ami tjsizta állapot­ban kerül a raktárba. Ezek mese it a munkák meflúett nagy gondot fordít, hogy minden dolgozó parasz* búzája fajsüVyozva Legyen és ezután megkapja arat a felárat, ami a minőségi búzáért jár. A zsákokat gondosam vázamért, nehogy ezáltal is károsodás érje akár a do'gozót, akár p»dig a íőldmüves- sraövetkezetet A búza átvételnél Jó felvilágosító mimikával mutatja meg dolgozó parasztjainknak, hogy mit je. lent az idejében v-ailó kötelezettség tel­jesítés. Ezért a dolgozók szívesen vi_ szik gabonájukat a cséplőgéptől azm- c»3ul a termén yraiktárba, Medina köz­ségben oz Uj Élet tszcs volt az első, mely ünnepélyesen adta át az első gabonát államunknak. Ezideig már több, mint 80 mázsa búzát adott be a tszcs a szövetkezet magtárába. A tszcs példája nyomán egyre több dol­gozó paraszt teLejsítette beadási kö­telezettségét. így például Szabó Györgyeié 2 hoftdas do gozó paraszt- asszony búzából 100 százalékon felül teljesítette beadását és C-jegyre is beadott 100 kiló rozsot, özvegy Pö liöskei Anitáimé 10 holdas paraszíasz- szony mindenből 100 százalékig ele­get l!?'tt az -ál) ám mail szembeni kötete, zjettségéndk. Pömöskei József 7 hold földje után a cséplőgéptől teLjesí teilte beadását és hogy búza beadási köte­lezettségének eleget tegyen egy zsák árpával tett eléget hiányzó kötetezétit- ségténiek. Pölösikisd József nemcsak ga­bonából, hanem baromfiból és tojásból1 is edeget tett kötelezettségének, Széna. beadáöát pedig túl is teljesítette Földi Péter az Uj Élet tszcs tagja eLmomdja azt, hogy Medina község doGgozói átérzik a begyűjtés fontossá gát és tudják azt, hogy az állammal szembeni kötelezettségüknek ha eéget tesztnek ezzel elősegítik a népgazda­sági tervünk teljesítését. Azért is ér­zik át a begyűjtés fontosságát annyira mert a mullitban a község dolgozódnak nagy többségié Appo-nyi grófnál dolg0_ zott, akinek tulajdonát képezte a je- tenßegi gabomar aktár. Munkájúikért csupán annyit kaptak, hogy keserve­sen tudták tengetni életüket és tavasz- sza\ annyi kiommenciót mértek ki szá_ maikra, hogy egy papírza csikóba elvi hették a ma ómba. Most pedig minden szem gabonát, amit headuruk a ter- ményraktárba a dolgozó nép jövő évi kenyerének biztosítását szolgálja, ami­re példa, hogy mimdenitoi annyi kényé, rét vásárolibáit szabadon, amennyire szüksége van. Ezzel befejezte beszé­dét — felült a kocsira, hogy újabb staálítmányt hozzon a magtárba, hogy ezzel ie segíthesse a nép áPuamét. és ©’mélyítse a munkás paraszt szövetség megtszMtárd í-t ásá L r Az Árvízvédelmi Hivatal évi tervének 85 százalékát már teljesítette Á Szekszárdi Árvízvédelmi Hivat ál­nál a dolgozók már az év elején bo-sz- «zá lejáratú párósversem-be léptek egy­mással. Mun ka versenyben harcoltak a tervek teljesítéséért, a napi előirány­zatok túlteljesítéséért. A napokban értékelték ki a gátőrök féléves verse­nyének eredményét. Ebből az értéke­lésből meglehet állapítani azt, hogy' a hivatali dolgozói mi-yen lelkiismerete­sei! végezték rounkájukat, meg lehet állapítani azt is, hogy mennyire szív­ügyüknek tekintették a terv teljesíté­sét, milyen harcot folytattak, hogy adott szavaikat becsülettel valóra tud­ják váltani. Ä szakasz-szertárakat is kezelő gátőrök közűi az első helyre Ret­ter János jelvényes sztahanovista gátőr kerüli. If unkahelyen Bálán ran, ahol példás rendben tartja a szerszámokat és sok értékes újítást nyújtott már ezideig be, mellyel a termelést mindig előbbre lehetett vinni. A második helyre a Fadd' domborí munkahelyen dolgozó Fehér József gátőr került, a harma­dik helyezett Fejős József, aki a sió- agárdi munkahelyen dolgozik. A csak gátőrjárási szertárral ren­delkezők közüt az első helyre Schmidt Antal sztahanovista gátőr kerülj munkahelye Szekszárd, Keselyűs. A helyezések további sorrendje a követ­kezőképpen alakult: Mátyás Ferenc, Szőnyi József, Huszáriik János és Ku­tak Ferenc. Iía megnézzük azt, hogy a legutób­bi dekád alatt milyen eredmények születtek a terv teljesítésében, akkor meg ikelG állapítani azt, hogy újból .ki­magasló eredményeket- értek el a dol­gozók, mert a hivatal évi terv előírá­sának ezidáig S3 százalékát teljesí­tette. A karaszifoki munkahelyen a tervet a dolgozók 138 százalékra tel­jesítették, ezen a munkahelyen kiemel­kedő eredményt ért el a Fábián sztahárnovista kubikos-bri­gád, előirányzott tervét 180 száza­lékra teljesítette. A fiatalok is követik tanítóik példá­ját, eredményeiket szinte napról-nap ra növelik. Legutóbbi eredményük a terv teljesítésében ISO százalékos volt. így harcolnak az Árvízvédelmi Hiva­tali dolgozói a terv teljesítéséért, így harcolnak ilyen lelejsíi mény-eredmé nyék elérésével a békéért, a tervek túl teljesítésével jobb jövőjükért, szebb életükért. Tanácsaink nyújtsanak több segítséget a munkaerőtoborzoknak ötéves tervünk teljesítése közben rengeteg új munkaerőre van szükség, ezek legnagyobb részét a mezőgazda­ság szocatiista átszervezése útján, tud­ják biztosítani üzemeinkben. Éppen •ezért nagy gondot kell fordítani az új munkaerő toborzására. A Nagymányo- ki Szénbányáik 1« eLküld'ték toborzóju- kat: Reisz Istvánt, Kovtász Lászlót, Füredi Ferencet és Kovács József elv- társakat, alkik nagy lendülettel végzik a falusi dolgozók toborzását. Meg kell állapítani, hogy egyes helyi tanácsa­ink nem a rendieletekben előírtak sze­rint támogatják őket. Különösen ki­rívó eset volt Cikó községben, ahol- a tanács olyan névjegyzéket adott át azokról, akük munkába állíthatók, amikor a nevezetteket lelátogatták, kellemesen csalódtak, mert azok már 5—7 hónapja a bányánál, vagy a be­tonútépítő és más vállalatoknál van­nak alkalma zásban. Karsai József vb. titkár igen rossz támogatást nyújtott. A 4 tohorzó ennek alapján egy fél­napra kiesett a munkából. De a to- borzók nem vesztették el tendiilétü­két és egyénileg keresték fel a dolgo­zó parasztokat. És ennek eredménye az, hogy az előirányzott 4 főve! szem­ben 15 férfi és 3 -női munkaerőt tud­tak toborozni. Mucsfa községben a ta­nácselnök elvtárs semmilyen támoga­tást nem nyújtott a boborzóknak, « természetes, enedmény nélkül záródott a tohorzó nap. De nemcsak a tanácsoknál mutatko­zik meg ilyen hiányosság. Előfordul nem egy esettben például a N-agymá- nyoki Szénbányák hidasi, üzemének főmérnöke vasárnap a toborzott dol­gozókat nem a toborzók által megígért munkakörben foglalkoztatta és ha a dolgozók követelésére földalatti mun­kára osztja be őket, de két három nap után újból felszíni munkára irá­nyítja őket, ahoi a kereseti lehetőség jóval kisebb, hisz ezt a munkát csök­kent munkaképességűek is el tudják végezni. Ugyancsak ennél a vállalat­nál tapasztalható az a hiányosság, hogy a toborzási jutalmat a toborzott dolgozónak késve huzva, hategatva fizetik ki. A szénbánya vezetőségének nagyobb gondot kellene fordítani az újonnan toborzott dolgozók nevelésé­re, hogy azokkal megszerettessék a bányát. Éppen ezért nagy feladat há­rul a szakszervezeti bizottságra és a pártszervezetekre, hogy a toborzott dolgozókkal megszerettessék az ipart, a termelést. Balogh József bonyhádi járási munkaerőgazdálkodási előadó. Közel 4.000 forint értékű koreai bélyeget vásároltak eddig a szekszárdi kórház dolgozói A tolnannegyei bélyeggyűjtők körének alakuló gyűlése ' Á Magyar Bélyteggyüjtók Országos Szövetségének alapszabályai értőimé ben vidékein lakó gyűjtők csak lakó helyük szerint iLlietékes bélyeggyűjtő köröknek lehetnek tagjak Ezért vált sürgőssé és szükségessé a tolnám egyel héCyeggyüjtőkör megalakítása. Az alakuló gyűlés, a kiküldött meg­hívók szerint július 20-án vasárnap délelőtt 11 órakor lesz Szekszárdon, Széchenyi-u. 37. sz. alatt, a Kelet európai Általános Biztosító helyiségé­ben. Igen sok gyűjtő, kinek neve, vagy das ismerőt tea volt a szervező előtt nem kapott meghívót, ezért ezúton is hidasi tjük az alakuló gyűlés meg tartását árunál is inkább, mert fontos és kívánatos, hogy azon minden gyűj­tő megjelenjen, sőt azok is, akik ed­dig nem voltak gyűjtők s cs-aik most kívánnak tagjai lenini az Egyesületnek. Ez a gyűlés ‘vsz hivatva megválasz­tani a kör vezetőségét is.. Minden gyűjtőnek órdelce, hogy a megái akitandó körnek tagja legyen, mert csak így juthat új tagsági iga­zolványhoz, s csak így részesülhet a szervezett gyűjtőket megillető bélyeg juttatásban, s egyéb előnyökben. Büszke vagyok, hogy az ország legszebb városában tanulhatok Egy ipari tanuló1 levele EneCött 4 hónappal jelentkezett a tamási járásból Kecsege-pusztáról Bedé Mária, dolgozó panasz tteánv ipa­ri tanulónak. Mikor elindult, ígéretet tett falubeli fiatal -társainak, hogy inni fog nekik az ottani életéről és arról, hogyan dolgoznak, hogyan építik Sztá­lin városi. Levele 3 kővetkezőképpen hangzik: Fiúk, Leányok! Jelentkezzetek mi­nél többen szakmát tanulni, segítsétek építeni országunkat, hatalmas beke- műv,eteket, jelentkezzetek ipari tanuló­nak. Már 3 hónapja, hogy tanuló va­gyok Sztálinvároshan. Nagyon szere­tek itt lenni, és büszke vagyok arra, hogy az ország egyik Legszebb városá­ban tanulhatok, mégpedig oCyan he­lyen, amit a felszabadulás után épí­TOLNAI NAPLÓ Fele!«* »serkesu«; SOMOGYI I AS7IÓ. Felelés kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség íelefonszáma: 22-10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20-10. Szekszárd, Széehenyi-ntea 18. U. N. B. egyszámla?*ám 00.878.(KA—38. Előfizetési díjs havi ti.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Wihály-utea tffl. BE, Telefon: 20-27 A nyomdáéit feleli MELLES RKXS& \ tett hős munkásosztályunk. Büszke vagyok arra, hogy én is építője lehe­lek hatalmas békemű vünknek. Én vasbetonszerelő szakmában dol­gozom, boldogan tanulunk, elmondha­tom, hogy örxjm itt élni, dolgozni. A tanulási idő után felszabadulok és szakmunkás leszek. Meg van adva min den lehetőség továbbtanulásunkra. Én ezt kihasználom, építészmérnök aka­rok lenni. Hogy tanulhatok, ezt csak annak köszönhetem, hogy bátran je­lentkeztem ipari tanulónak. Falusi fiatalok! Ne hallgassatok a kulákok és reakciósok híresztelésére, jelentkez­zetek minél többen az ország külön­böző részére ipari tanulónak. Ne higy- jétek el azt a mesét, amit a reakció terjeszt. A ini ellátásunk olyan, ami­lyenhez hasonlót el sem tudtunk kép­zelni. Biztosítva van számunkra a szó­rakozás, tanulás, műveCődés. Szeretet­tel várunk minden ifjúmunkást, csak gyertek «egíteni országunk építkezé­seit mmél előbb befejezni. Jelentkez­zetek ipari tanulónak a toboraóaá’l, vagy * községi tanácsoknál BedŐ Márta 16^, sa Könyvismertetés; Könyvek a békéről, **a Vatikán háborús szerepéről A Szikra könyvkiadónál az elmúlt hetek során két nagyfanlosságú könyv jelent meg. Mindkét -kiadvány a béke- harc mai 'szakaszában foltos fegyver: különösképpen fontos azért, mert amerikai imperializmus féke veszett háborús uszítása, talán soha nem volt a! van nagymé rvű, m in t iua p jóink ham. Orlov szovjet szerző műve „A világ népeinek harca a békéért“ című köny­ve kimerítő , a Lapos ismertetését adja a békemozgalom jelieiú’cgi helyzetének. Az első rész foglalkozik a tőkés or­szágink gazdasági állapotával, elemzi a M.arschall-tervet, rámutat az Atlanti Szövetség igazi jellegére és céljaira, feltárja az amerikai segély valóságos célját, amely a nyugateurópai államok gazdasági és politikai leigázásához vezet. Orlov könyve a békeharc eredmé­nyeit, Sejmmao könyve pétiig „A Va­tikán a második világháborúhan“ cím­mel a Vatikán szerepét tárja fel az im­perializmus korszakában. Kimutatja, hogy a Vatikán a tőkések támogatása folytán egyre nagyobb szerepet játszik még azokban az országokban js, ahol a katolikusok száma csekély. Az USA és a Vatikán között szóró, együttmű­ködés jön létre, s az egyház a tőkés országokban az államapparátus szeT- vcszösze lett. Részletesen elemzi a pápa politikáját München idején, ki­tér a Vatikán szerepére Ausztria és, Cseh Szlovákia meghódításával kapcso­latos eseményekben. Rámutat arra, hogy a pápa milyen tevékenyen vett részt a szovjetellenes reakciós CTŐk fejlesztésében és * háború ki robban­tásában. MOZI Szabad rfíbéir. A STEVTLLAf BORBÉLY. Akció* jegy nőm érvényes! Hétfőtől közkívánatra: BÉRŰN ELJESTE. U. ré*a. Akciós jegy érvényes! Előadások: vasár- és dnnepnap; fél 5. fé! f, fél A AétkSmaps fél 5f és fél 9 órakor. A felszabadulás után a. dolgozók mind nagyobb mérvű betegellátása következtében megnövekedett a szek­szárdi megyei kórház fogalma is. A modern gyógyászati eljárások, első­sorban az élenjáró szovjet orvostu­domány ered meny ein ek alkalmazá­sa következtében, ugyanakkor állan- adóan csökken a halálozási arány­szám. A bete£ létszám növekedése szükségessé tette az egyes osztályok bővítését, de a meglévők mellett kü­lön gégészeti, gyermek, szemészeti és fogászati osztály is létesült, s a most épülő tüdősebészeti osztállyal a szek­szárdi kórház a legmodernebb köve­telményeknek is megfelel. A felszabadulás óta több, mint 70.000 dolgozó hagyta el gyógyultan a kórházat és az ápolási napok szá­ma megközelíti a 2 milliót. De * szekszárdi kórház dolgozói tudják, hogy amíg ők békében végzik gyó­gyító munkájukat a bős koreai nép élet-halál küzdelmet vív az amerikai agresszorokkal, akik gyermekeket és aggokat gyilkolnak le és tehetetlen dühükben kórházakat döntenek rom­ivá. A koreai hónap ideje alatt ezért végzik anunkájukat fokozott gond­dal és ezért küldik megtakarított forintjaikat a baráti koreai népnek, A kórház dolgozói eddig közel 4.000 forint értékű koreai bélyeget vásároltak. Dr Tóth Sándor profesz- szor 100 forint. Erdélyi János igezgató 100 forint, Biczó Ferencné ápolónő 60 forint., Pold Antaln-é vezető bába 50 forint és Juhász Gábor segédorvos 50 forintos bélyegeket vásároltak. tekoHánkat Szigligeti 51 elhelyezte fe- jettes hatóságunk. A földművelésügyi minisztérium dolgozóinak gyermekei fognak itt üdülni 6 hétig, Iskolánk Nyáriak községbe költözik át és szep­tember 1-én ismét itt kezdődik a könyvelői tanfolyam. A jövőhét folyamán gyakorlatra me­gyünk azokba, a tazcsk-be, ahol a könyvelés még nem rendszeres és rendsaerbi&hozzuk naprakészre, de hogy hova .milyen községiekbe me­gyünk, airt a járási mezőgazdasági osztály jelöli ki számunkra. Háromi hétig kin,t vagyunk és újra visszabérünik a szaikiskólába, $ újabb három héteig elméleti oktatásban ré­szesülünk. Trexel Jenöné, levelező. KEbVES TOLNAI NA.PLÖ Levelemben először is a kastélyról szeretnék írni, ameiyben az iskola van. Ez a kastély egykor gróf Eszter- házy Pál tulajdona volt. Ma népi demokráciánkban az ország különböző részeiből jöltünk ide, hogy jól képzett belső irányítói lehessünk a nagyüzemi gazdálkodásnak. Köszönjük pártunknak, hogy lehető­vé tette számunkra, hogy tanulhassunk és előre segítsük a nagyüzemi gazdál­kodós ügyét. Soha lc nem, róható hálóval és kö­szönetté! tartozunk a szakiskola elő­adói karának, akik kivétel nélkül mindannyian éjt nappallá téve doL- gosmafk azon, hogy jól betöltsük hiva­tásunkat a gyakorlati életben. Változás áULt b« életünkbe, mert A RK mérkőzések közöl a Dombóvár Lokomotív—Simontornya emelkedik ki A Népköztársasági Knpa (NE.) L forduló­ja után már csak nyolc csapat áll, d« vasárnap estére ez négyre fog csökkeni. A négy mérkőzésből a legérdekesebb Iiombé- várott fog lezajlani, hisz ezt a mérkőzést mondhatnánk döntő mérkőzésnek is, mert a megyei bajnokságban szereptó csapatok kö­zül ennek a két csapatnak van1 a legjobban összeszokott együttese. Tolna—Decs találkozó eredményét nem no- héz megjósolni, mert a hazai környezetben játszó tolnai csapat lényegesen jobb. __ A múlt heti kisiklást Pincehelyen az erősen tartalékos Tolna érte el, tehát más szem­szögből kell nézni ezt ez eredményt. Az otthonában teljes csapattal kiálló Tolna 3—-f góllal fogja mérkőzését megnyerni. HÍR EK VASÁRNAP, JULIUS 20 11/1- sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: UM*. -- IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: — Várható időjárás vasárnap estig: Fel­hőátvonulások, néhány helyen, főleg északon, záporeső, zivatar. Mérsékelt északnyugati, északi szél. A meleg tovább mérséklődik. Várható hőmér­sékleti értékek az ország területére vasárnap reggel 12—15, déliben 24— 27 fok között. KERESÜNK csak budapesti építkezési munkákra segédmunkást, ácsot, vasbeton­szerelőt. kőművest, állványozót és vizsgázott építkezési gépkezelőt azonnalra Szállást, ét. keztetést és SO^-os utazási kedvezményt biztosítunk. KOM. Építőipari Vállalat, Buda- pc*t, VII. Dohány-u. 40 Hőgyés*—Tómba mérkőzés heves összecsa­pást fog eredményezni. Mindkét csapat elég erős ellenfelet terített le a múlt héten. Jő és izgalmas játék után a hogy eszi belsőhár- raas csak maguk javára fogja a mérkőzést fordítani és mennek a további küzdelembe. Bonyhád—Szekszárdi Petőfi győztesét nem nehéz eltalálni. Bonyhád gólokkal fogja megnyerni az erősen tartalékos és sok be­tegét nélkülöző Petőfit. D. Lokomotív—Simontornyn a nap mérkő­zése lesz. Ez a mérkőzés beillett volna » döntőre is. Mindkét csapat jó formában van, csatáraik ez, évben 10? gólt lőttek a bajnoki mérkőzéseken, a vasutasok 5t-et, a bőrösök 5f> gólt. Ugyanennyi a különbség a kapott gőlok számánál is, de ez a vasutasok ja vára, vagyis 25:28. Ebből arra lehet követ­keztetni, hogy a bőrösök csatárai jobbak, s vasutasoknál pedig a védelem ál! jobban a lábán. Az eredményt nehéz megjósolni, egy gól különbséggel fog győzni a jobb idegrendszerrel rendelkező csapat. Állami Mélyíts Vállalat víztároló hordákat keres megvéie're, Ajánlat Duuafoldvár, Sztálin-tér 20. szám ■/ A Levél egy könyvelő-tanfolyamról

Next

/
Oldalképek
Tartalom