Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-07-20 / 169. szám

6 NAPLÓ 1RM JTTTTT* 94) Jé eredmények cl sssa bástisághareos kiképzésben TolTiia tae^ye területén a tksigozók napról-napra m i nd jobba n ismerik és szerelik meg a szövetséget, mind job­ban, bekapcsolódnak annak sport­körévé . •,. Ezt bizonyítja az, amikor Tolna községben jártunk és érdeklődtünk a szövetségi műnkéről, Kubanek eivlárs azt mondta el, hogy ő már idős em­ber, dé feltétlen a szövetség tagja lesz, mert még ő, is szerelne megtanulni he­lyesén, lőni és be akarja bizonyítani a tolnai fiataloknak, hogy nemcsak a tánciskola a kulturális élet kifejezője, hanem a szövetségi munka, a kikép­zés, mert ezen keresztül is biztosi íjuk a Tartós yiiá^békét, ötéves tervünk na gy sa&r ű eredm én vei I. ,A. tolnai .fiatalok vegyenek példát a bátas'zékj MAY forgalom fiataljaitól, ík*:k, Mármarosí , eivTárs vezetésével' nagyszerű szabadságbaro-js munkát vé­geznek és minden esetben a páriánk programját valósítják meg poiitikái- lag, gazdaságilag és kulturális téren. Igen sók új tagot .szerveztek és nagy­szerűéin viszik előre az MSZHSZ nép­szó rüst-tésétl igazi bék©harcosok! ' . Ezen s téren a Dombóvár .MAY fű- tőliáz dolgozói serf) mafadbák lé; mert egy. szabadságba rcos * brigádo t szervez ­tek,. mert tudják, hogy, -ezzel* a béke isacry -ügyét* a szoci^izmust- építlkv-JÉte- még jobb eredményeik lennének,,, akn kior, ha. a szövetséget népszerűsjtp^ és oktató, politikai, sz.er,yezeti . éltetet elő-, segítő brpssurákat,, falitóblákat jiem a szekrénybe ti tartogatníák beparosodva,'. hanem , a do.i,goz*ók kezeibe adnák! hogy igen sokat iamiIjanak, belőle.. Mi .bízóink abban, hogy minden be­csületes dolgozó és- MSZHSZ-ta,g és vezető tanul ezekből a hiányosságok­ból' és azon igyekszik., hogy minden dolgozó az MSZHSZ tagja legyen és olyan. alapos , kiképzést nyerjen. óit, ami a szipcíatlfe'ta. haiza védelmét, biz­tosítja és lehetőséget blztosíb. a tartós viliágbéke fenntartására.' MSZHSZ Megy ébi/otiság. N váron is műk őrinek n iTinzrulóriin A Szaeteszárdpm alig ,fé eskeendővel ezeiőií,,.megalakult műzeológiai szak­kör lagjai az iskolai tanév alatt ko- rskvlv társadalmi munkával vitték szakkör laofai zéum fa‘a inak. A dolgozó fiá.ÜaísSg azonban továbbra is szívén viseli a hala dós,zeilemű m ú ze um-f e j.le s z: t é s ügyét. előbbre' a múzeum fejlesztésének ügyét.- , Harminc' főből, leányokból és fiúk- biVi álló lelkes gárda, a Garay János ál raíá'nos gimnázium tanulói serén y- keditek .a múzeumi kiállítások felépí­tésénél, raktár és könyvtár rendezésnél, régészeti anyag bes-zá'lüftásá-nál mú- z/umpropagand.a terjesztésénél.. A szakkör megalakulása után pár hónappal már átoga'ók szakvezetéséi is sikerrel Végezték, sőt múzeumi ösz- szej ö v eteteinke-n önálló- tudományos, előadásokat, felolvasásokat is tartnt- tak (Németh Magda: Munkácsy Mi- bá'.V. Babits István: Tanulmány Bee the vénről. Gáti Szabolcs: A nagy felfede­zők, Nagy Zoltán: Baudelaire.) \ műzeológiai szakikor mega’iakílá- sáaak fő célja: Múzeumfej 1 észtés rriel- let/t az általános szociális'a műveltség emelése, az ifjúság figyelmének mun1 ka felé való irányítása, önálló szerep­lésre, találékonyságra nevelés. A mú- zeológiai szakkör elősegíteni kívánja az új típusú, öntudatos, harcos szocia­lista ifjú egyéniség kiaiakítását. A szakkör tagjai az iskolai év befejezté­vel egyelőre búcsút mondtak a mú­I-'lelsz Zoútán ,aki a nyári Szünetre félheratktia Iskiolakönyveit, s az egyik legnemesebb; leg dicsőségesebb munka­eszközt: a bányászcsákányt ragadta kezébe, hogy bányászainkkal együtt, vállvetve harcoljon a föld mélyén gyáraink, üzemeink, közlekedésünk fenntartása, továbbfejlesztése érdeké­ben, — nehéz szokatlan munkája köz­ben is gondol a szekszárdi múzeumra. Felvilágosítja munkatársait a fejlődés — és társadalom-történeti ‘emlékek megbecsüléséről .azok megmentésének fontosságáról, összegyűjti a' tárnák mélyén az ős tengerek állaitv Hágának ma ra d vány ait, go nőj a iba vesz i az üzem közeiében, felszíni munkálatok­kal előkerülő régészeti leleteket, azok megmentésé érdekében tárgyal az üzem vezetőségiével. Szabad idejében körülnéz falujában: Gikón, ahol régi temetőt nyomoz ki, s minden megfi­gyelését késedelem nélküi jelenti a múzeumnak. F'eisz Zoltán öhtudátos munlkájával szolgáljon példaképül nemcsak a rnú- zQológiai szakkor .többi, tagjai, hanem dolgozó ifjúságunk vai tameinnyi tagja élőit. Könyvtáraink az aratás- csépié« sikeréért Kultúrmunkásaink minden eszközt megmigúidnak, hogy munkajukkail elő. segítsék dolgozó paraszíságsinik műn. kaját,; így íélliürsznáijáik a könyvtára . kát is. Szerbacsics Frzsélbet a szekszárdi körzeti könyvtár dolgozója elmondja., hogy a könyvtár minden egyes dodge.- , zó ja patronál egjv egy községet. Megl magyarázzák dolgozó parasztja.i-n.knak. a könyv jelentőségét- a , termelő műn. kában., hogy a könyv mennyire segíti elő a termelést. Ennek mag ,is látssftk ’áz eredménye, !I nvert vidéki könyvtáraink jó munkát végeznek, mint például Kajdacs köz­ségben, ah Óit a mait hónapban íő9 köl­csönzés volt. Szentág Jánosné a könyv, tár vezetője ez! jó ágitáeiós és propa. gamete munkával Hídja elérni. A köny­vek propagálására felhasznál minden eszközt, így az értekezleteket is. Az ér. í tekiezletlón, miindie felhívta az elvtársak f fj.gye’inét a könyvek olvasására. De azt hogy id yen szép eredményeket taido't elérni, nemcsak jó igatációs munkájú, nak köszönheti, hanem annak is, bogy a könyvtárat mindig szépen rendiben. tartotta, otthonossá, kedélyessé tiette, így a dolgozó parasztok mindig öröm. met menteik oda. Előfordult már az is, hogy este 10 órakor jöttek érte, hogy adjon kf könyvet. De nemcsak itt, hanem más közsé­gekben is vannak jó eredmények pél­dául Gyönkön, ahol 342, Udvari köz­ségben 110 dolgozó látogatta meg mali hónapban a könyvtárat. Kiemelkedő a várdombi könyvtár múlt hó-napi látogatottsága, ahol 4‘il könyvet vittek ki a dolgozó parasztok. Ezzel szemben Fácánkor ten mindössze 14 könyvet vittek ki. Hogy dolgozóinkkal miég jobban megszeret tessék a könyvet,, elhatároz. ták a könyvtár dolgozói hogy a csép. lögéphez visznek kj rövidebb eübeszé. lésekből átló könyveket és ott ebéd­szünet alatt a cséplőgép egyik dolgo­zója olvas fel belőle, így elérik azt, hogy azoknak a dolgozó parasztoknak is alkalmuk nyílik könjn-et olvasni, akik kint dolgoznak a határban. Ezenkívül a községiben könyv Ismer, tetőseket tartanaik. mint például Bölcs, kén«, Kisvejkén, Kétyen, ahol Nagy7 Sándor „Megbékélés“ című' könyvet ismertették. Ezzel egyidőben már meg. vetették a talajt az őszi tszcs tagtolmr. zásokra. ijMFPlftK MEG AVALÓ.VAGOT Az elmaradoHság vámsiedoi (Folytatás)-. A csalás eléggé - szokványos a kü­lönböző jósok és javasasszonyok űzői­méiben. Ezek kihasználják az emberek ■hiszékenységét, de ugyanakkor igen óvatosak jóslásaikban. Poniosan fel­tett kérdések-íe, például, hogy hány éves az apám, vagy él-e az- anyám? — vagy -nem felelnek, vagy kitérő vála­szokat adnak. Arra a kérdésre: hány gyermekem van? — e sorok írójának azt felelte egy jósnő: felesleges gyer­mekeid nincsenek, többre pedig nincs szükséged. A jóslatok ilyen természetűek: ön nem gazdag, tehát tehetős család fia. Élete kény elemben folyt le, ebből szár­származnak kudarcai. Jellemének fo­gyatékosságai meggátolják abban, hogy sikereket érjen él. A közelmúlt­ban helyzetében váltezés állott be. A jövőben sokszor meg fog változni a helyzete. Kerülje a kékszemű, szöke­ll a jú nőket. A házban, melyben lakik,! titkos ellensége él. Ha az áldozat nem látja, hogy ezek a jóslatok híján vannak minden érte­lemnek, elhiszi, hogy a jós mindent tud. Valóban: csalódom nem nagyon gazdag, akadnak gazdagabbak is: ku­darcaim is voltak, jellemem is szHér- d-abb lehetne, változások — persze, hogy voltak már életemben. Szóval?, minden igaz, amit mondott. Egyesek szívesen fordulnak kuruzs- lókhóz és jav a s as sz-onyo k fi oz betegség esetén is. Lelepleztek már olyan ku­ruzsló t is, aki úgy gyógyított furunku- lust, hogy el.morgoit valamilyen értel­metlen varázsigét, ráköpött a daga­natra és háromszor végighuzta rajta az ujját. A babonás emberek hisznek bizo­nyos előjelekben. Bagoly huhog, vagy kutya ugat — halált jelent. Viszket a tenyerük: pénzt fognak kapni. Balláb- bal kelnek fel -— rossz napjuk lesz. Feldöntik a sótartót —< veszekedés fesz, sib. Elég kissé" elgondolkozni a dolgok felett és mindenki előtt világossá vá­lik. hogy semmiféle belső kapcsolat nincs e jelenségek között. Ha egybees­nek, aikkor csak véletlenül esnek egvbe. Számos előjel, babona kapcsolatos az időjárással, a mezőgazdasággal, a terméssel. Ezek hatása alatt sok falu­si ember hiszi még ma is, hogy a jő termés valamiféle égi lényektől függ. Természetesen a mezőgazdasági munkánál figyelemmel kell lenni az időjárás, az éghajlati viszonyokra stb.' Mindez azonban nem azt jelenti, hogy az előjelekből, hanem hogy a tapasz­talatokból, a gyakorlatból, a tudomá­nyos megállapításokból kell kiindul­nunk, h.a jó termést akarunk. Majakovszkij, a nagy szovjet költő, kitűnő verset írt Ferapont parasztról. A vers címe: „Előjelek.kárnál egyebeit ,nem hozna,K..“ Ferapont kisfia m ^be­tegedett. Az apa -elsiet a.z ormosért de sehogy sem jut el hozzá. Először pap­pal találkozik, majd fekete macska fut vele szembe. Ferapont babonás, tehát mindannyiszor utat változtat. Amíg aztán nagy kerülőkkel megtalálja az orvost, fia meghal. Mesének — írta Majakovszkij — az a tanulsága, hogy a bajban nem a babona, hanem a gyorsaság segít. Ilyen Ferapont akad ma is — nálunk is. Igaz, vannak megbízható elő jetek is. Azt szokták például mondani, fájnak a csontjaim, időváltozás jön. Este erő­södik a szél —eső lesz. a só nedves — vihar várható. A fecskék alacsonyan repülnek — esőt jelent. A szúnyogok rajzanak — meleg idő várható. Valóban: ezek helyes előjelek. De miért? Mert ezek az emberek évszá­zados megfigyeléseinek eredményei. Az ilyen megfigyelések nincsenek el­leniéiben a tudománnyal ,sőt össz­hangban vannak vele. Mindegyikük megmagyarázható. Például: a reumá­sok csontjai a rossz idő beállta előtt fokozatosan hasogatnak — mert a nedves levegő fokozza a reumatikus féjdai’makia/t. Vájjon hisznek-e maguk a jósok, kuruzslók, javas-asszonyok a jóslataik­ban? Természetesen: nem hisznek. Ha valaki — ők kitűnően tudják, hogyan Cehet becsapni műveletlen és hiszé­keny embereket. A csalók céljai igen átláiszóaík: munka nélkül akarnak, megélni. Az ilyen csalások elleni küzdelmet persze nem is elsősorban rendőri úton, hanem főkép a tudományos is­meretek terjesztésével kell folytat­nunk. A helyes, tudományos világné­zet kialakításában nagyjelentőségű a természettudományok terjesztésének népszerűsítése. A babona terjesztése is a régi rend­szer eszköze volt az elnyomás Coko- záisában. RADIO-MUSOK ÁLLANDÓ MÖSORSZÁM: Eossáth-rádiő JULIUS 22. KEDD Kossuth-rádió 5.5&: Hírek. Lapszemle. — 15.45—S.50: Reg­geli zenés műsor. — 6.45: (Hétfő kivételé­vel ) A Szabad Nép vezércikkéből. — 7.40: Naptár. — 7.45; (Hétfő kivételével.) leve­lezőink jelentik. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. Hangos Újság. — í4.00; Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek Szerbül. — 17.00: Hírek. Külpolitika. —• 18.40: Hírek németül. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.00: Hangos Új­ság. — 22.00: Hírek, sport. — 24.00; Hírek. PetőG-rádió ,41.45: J6 reggelt, gyerekek* 7.(5: Hí­rek ezlbvénöL — 10.00: Hírek. 11,30: Mű­sorzárás. — 17.50: Hírek.. — 18.25: Hírek szlovénül. — 19.15: Sportnegyedóra. — 21.00; Hírek franciául. — 21.30: Hírek németül. JULIUS ti. HÉTFŐ 5U9& P*?«?éd5éu fi. Gezáakaleadárium. %■ ka üres főldeke* végezzük el a tarlóhán- iisi. 3. Egy hónappal az alkotmány ünnepe •lőtt. — 5.35: Vasárnapi sporteredmények. —- 6.45: Hírek — 7.45: Külföldi lapszemle. — 11.30: A tolvaj. Elbeszélés. — 12.30: Kő- rösi Dndus Zoltán és zenekara. 13.15: Szórakoztató zene. — 14.15: Heti zenés ka­lendárium. — 15.00: Úttörő híradó. — 15.30: Liszt-művek. —• 15.50: » Hanglemezek. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.15: Ifjú­ság Hangja. — 17.30; Helyszíni közvetítés az olimpiai, játékokról. — 18.00: Jó mun­káért szép muzsikát! — 19.00: A magyar rádió énekkara énekel. — 20.40: A begyűj­tési verseny hírei. — 20.45: Az argentin ®ry- Rádió szatíra. — 22.20: Helyszíni köz­vetítő« az olimpiai játékokról. — 23.20: Ma­gyar zenekari hangverseny. PelőG-rádió A 00: Operarészletek. — 7.00: Népdalok. — 7.35: Hanglemezek. — 8.15: Magyar ze~ »ekari muzsika. — 9.00: Beethoven: Klári­mét trió. — 9.20: A Gvermekrádió műsora. — 9.45: B észélgessilnk oroszul. — 10.10: Szovjet és magyar könnyű zene. — 11:00: Óvodások műsora. — tt.20: Goldmark: Téli rege'— nyitány.. — 15,00: Zenekari hang­verseny. — '16.00: ömlik búzánk aranya. — 16.30: Népi zene. — 17.40: A rádió népmű­velés) híradója. — 18.00: Couperin: Lanto­sok felvonulás a. - 18.10: Beszélő • atlasz. ff!.4Ó: Zenés részletek az Utazás a naey fo­lyón című hangjátékbóf. — 19.00: A ieg- lÖkéses motorok. Előadás. — 19.30: Műsor- szünet, — 19 33: Szív küldi szívro-k szíve- o*,,r, — 19,50: 7.úg a traktor — 20 00; \]r>­rar* műveiből — 32 00: 4s-a“ dalok. ?,? 40: A magvar murikósmoz-ulom harci da. **iből. 5.0Ó: Falurádió. í. Gazdakalendárium. 2. Hogyan javítsuk ki a cséplésnél meglévő hibákat. 3. Egy magyar falu élete Cseh­szlovákiában. — lt.3Ó: A rádió asszony- rovata. — 11.50: Weprik: Az! ujjongás dala. — 12.3Ö: Hanglemezek. — 13.00: Borsodi da­lok és csárdások. — J3i30: Erkel, Másonyt és Doppler műveiből. -2 14,15: Szórakoz­tató zene a moszkvai rádió műsorából. — 15.30: Régi magyar dalok. — 15.30: Szovjet operákból. — 16.20: A vén teknős kapitánya. Rádiójáték. — 17.15: Zúgva száll dalunk. — 17.30: Helyszíni közvetítés az olimpiai já­tékokról. — 18.00; Vidám sportműsor. — 19.0Ö: Egy falu — egy nóta. — 20.40: A be­gyűjtési verseny hírek — 20.45: Ábocra a zászlói, tengerészek! — 21.25: A „Vörös Grivica** ifjúmunkás kórus énekel. — 22.15: Tánczene. — 22.20: Helyszíni közvetítés az olimpiai játékokróL — 23.00; Operarész­letek. PefSFi-rádló < 6.00: Operett- és filmdalok. — 6.45: Szép a reggel Csillebércen. — 7.00: Áz Oszipot- együttes műsorából. —- 7.55: Szihes mu­zsika. — 8.30: Operarészletek. — 9.20: Olimpiai híradó. — 9.40: Daltanulás. ~~ 10.10: Átképzősök oktatása a MÁVAG-ban. — 10.25: Hegedűjáték zongorakiséreftel — 10.40: Szórakoztató zenekari művek. — 11.20; Chopin: f-rnoil mazurka. — 15.00: Indulók fúvós zenekarra. — 15.15: Szórakoztató zene. — 16.00: Déry Tibor Kossnth-díjas író úti- naplója^ A) rész. — 16.30: Bach és Mozart müveiből. —■ 17.40: Magyari Imre és zene­kara muzsikál. -- 17.55: Válasz hallgatóink zenei kérdéseire. — 18.40: Szív küldi szív­nek szívesen. — 19.00: A magyar rádió tu­dományos híradója. —- 19.30: ’ Műsorszünet. — 19.33: A belügyminisztérium központi kultúregyiittesének zenekara játszik. — 22.00: Magyar műrészek hangversenye ma­gyar szerzők műveiből. — 22.45: Hangle­mezek. JULIUS 23. SZERDA Kossnth-rádíó 5.00: Falurádió, 1 Gazdakalendárium. 2. Ne mulasszuk el a kukorica pólbepor/.ását. 3. Gergely bácsi megmagyarázza... — 11.30: Mindennel' történetek. — 11.40: Opera, részletek. — (2.30: 'S/endbiv T.ászló és ze­nekara játszik. — 13.15: Szórakoztató zene.- 14.15: Pataki Imre brácsuzik. — 14 3(1: Ivanov és Makszukova énekel. -- 15.00: Út­törő híradó. — 15-30: Hangszeres népzene, 15.30: A mapvAr rádió ünnepi műsora ft I engyel Népköztársaság nrm/z-li ünnepe hl- ka'óiéból. — 16.20: Karcsi szerződést k.öL Elbeszélés. — (6.40: Tanuljunk énekszóra oroszul! — 17.15: Kínai és koreai dy.tok. — 17.30: Helyszíni közvetítés az' olimpiai játé­kokról. — 18.15: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 19.00: Építőipari félóra. — 20.40: A begyűjtési verseny hírei. — 20.45: Ko­reai gyermekek között. — 21.00: Szimfoni­kus zene. 21.50: Kodálv—^Vörösmarty: Óda Liszt Ferenchez. — 22.20: Helyszíni közvetítés bz olimpiai játékokról. — 23.20: Hanglemezek. — 23,30: Beethoven hegedű­zongora szonátái. = Petőfi-rádió 6.00: Zengjük a munka dalát. — 7.00: Táncok. — 7.35: Mai meseoperákból. — 8.00; Szórakoztató szovjet muzsika: — 9.00: llang- szerszóiók. — 9.20: A Gvermekrádió mű­sora. — 10.10: Operettrészletek. — 11.00: Óvodások műsora. — 15.00: Hangverseny gyermekeknek. — 15.30: Szovjet és népi demokratikus hiradó. — 15.45; Klasszikus operettekből. — 16.45: Magyar dalok. — 17.10: A béke erdeje, összeállítás. — 17.30: Hangszerszólók. — 17.40: Állami gazdaságok híradója. — 18.00: Magyar népdalok. — 18.40: Tánczene. —• 19.10: Tömegdalok. — 10.30: ötperc műsorszünet. — 19.40: Hang­lemezek. — 20.10: A politikai irodalom új könyveiből. —. 22.00: Az opera története. VII. Mozart művészete. JULIUS Si. CSÜTÖRTÖK Kossnfh-rádló 5.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium, 2. Szakcsoportok eredményei. 3. Korea harca a békéért. — 11.30: Tárul az új szabad élet. összeállítás. — 12.30: Magyar népdal- kórusok. — 13.15: Szórakoztató muzsika. — 14.15: A Rádió Gvermekujság műsora. — 14.50: Magyar népzene. — 15.30: A görbe nyírfánál. Zenés elbeszélés. — 16.00: Kész­letek Wagner Tannhäuser című operájából. — 16.30: A magyar ipar fejlődése 1848 e'őtt. Előadás. — 16 45; A Komszomol dicsőségé­ről. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre vála­szolunk. — 17.15: Ifjúság Hangja. *— 17.50: Helyszíni közvetítés az olimpiai játékokról. — 18.00: A Néphadsereg Híradója. — 19.00: Egy főin — egy nóta. — 20.40: A begyűj­tési verseny hírei. — 20,40: Román tánc- zene. — 21.05; Hanglemezek. — 22 20: Hely. sz*n? közvetítés az olimpiai játékokról. — 23.20: Hanglemezek. »­PetőG-rndló 6 00: Az Oszinov-egviUtes iátsz:k. — 7 00: Magyar k'-usok. — "35: Szimfonikus tán­cok. — 8.50: A Szovjetunió a szocí'ilUni'is országa. - 8,40: K.'bnún Imre operettje!ből. 0.20: A Gycrnv kr.áüiö műsora. - 10 (0: A Zeneművészeti Főiskola liaTb'atóina.k l’-in- versenyp. - 10.'0: Népdalok. — U °0: Gyermekráil'ó műsora. - 15.20: A béke ífu- tá'bél. 15 40: Fiatalok zenei újságja. — 16 10: Szórakoztató zene. —■ 16.40: Aiándék. I Ibeszélés. — 17.00: Orosz és szoviet zene­kari muzsika. — 17 40; A kapások nyári ápolása. __17.35: Weiner: 1. vonósnégyes. (E sz rbjr). — 18.29: Kneh inoirnov: g-rnoH pveHld. — 18.40': Szív küldi szívnek szíve­sen. — 19.00: Egy holdból — másfél. — 19,30:. Műsorszünet. — 19.55: Tánczene — 22.Ó0: Nagy mesterek kórusaiból. — "22.35: Orosz és szovjet kamarazene. JULIUS 25. PÉNTEK Kossoth-rádió 5.00: Falurádió. í. Gazdakalendárium. 3. Nyári elletések a sertéseknél. 3. Látogatás a legjobb termelőszövetkezetek egyikében. — 11.30: Mi itt akarunk jobb jövendőt! Irodalmi összeállítás, — 12.30: Magyar fú­vószene. — 13.13: Népdalok Petőfi-versekre_. — 14.15: Szórakoztató zene. — 15.00: Úttörő hiradó, — 15.50: Obuhova és Ljemesev éne­kel. — 15.55: Hanglemezek. — (6.20: Úttörő sporthíradó. — 16.45: Beszélgessünk oroszul! — 17.30: Helyszíni közvetítés az olimpiai játékokról. — 18.00: Tánczene. —* 19.00: Gyógyszerkutaíásaink feladatai. — 19.15: Uj szovjet operett- és fitmdalok. — 20.40: A begyűjtési verseny hírei. — 20.45: A rádió énekkara énekel. — 21.00: Szimfonikus zene. — 22.20: LIelyszini közvetítés az olimpiai játékokról. — 23.20: Szovjet szerzők művei­ből. PeffifJ-rádló 6.00: A Falurádió mezőgazdasági híradója. — 6.15: Operarészletek. — 7.00: Készletek a Fátyol titka című daljátékból.'— 7.35: Ma­gyar dalok és hangszerszólók. — 8.15: Szov­jet népek dalai. — 9.20: Huckleberry Finn kalandjai. — 10.10> Földművesek dala. — 10.40: Kürthangverseny. ~ ,11.00: Óvodások -műsora. — 15.00: Színes magyar népi mu­zsika. — 16.00: A jövevény. Elbeszélés. — 16.20: Részletek a János vitéz című daljáték­ból. — 17.00: Szív küldi szívnek, szívesen ._ 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. -- 18.10: Farkas Károly, az L intemacionálé magyar­országi megbízottja. — 18.40: Az Újszeged' Kender- és Lenszövőgyár énekkara énekel. —, 19.00: Egy falu — egy nóta. —■ 19.50: Műsorszünet. — t9.35: já munkáért szép muzsikát. — 20.00: Tánczene. — 22.00: Vi­dám zenés tnrkaest. JULIUS 26. SZOMBAT Kossuth-rádió 5.00: Falurádió, t. Gazdakalendárium. 2. Versengés a szabadpiacért. 3. Kénporos és rézporos permetezések. — 11.50: Téged da­losak én szabadság édesapja. —11.55: Hang­lemez. —• 12 30: Rúcz Béla zenekara játszik 14.00: Szórakoztató muzsika. — 15.50; A Szovjetunió népeinek dalaiból. — 14 15: Onereftk -Hősök. — 14.30: Vörös Proletár- brigód. Iroda1 mi rinort. — 15.09; Népzene. — 15.30: TGszé’n atlasz.. Helsinki. — 15.4'»: Uifiní vú'ln hatok hírei. — UHU. A rádió művészeti hiradó,p. —- 16.19: Szőriét naivak szoviet emberek. - 16 20: Kodály Zoltán műveiből. -- (7.15: Zenekari hangverseny. — 17.50: Helyszíni közvetítés az olim'iiai júlékokról. — 18.00: Falurádió. 18 50; S/iv Vilid!szívnek szívesen. — 19 00: I- gv fáin ... egv nóta. 20.40: A bcgyüítésl Ve rsenv h;rei. 20.45; Szóm bal es íi muzs'ka. — 21.30: A r a tóbál Zenés irodalmi műsor — 22.20: Helyszíini közvetítés az olimpiai játékokról. — 23.20: Tánczene éjfélig. Petőfi-rádió 6.00: Szórakoztató muzsika. — 7.00: Deli­bes: A király mulat — szvit. — 7.35: Hang­lemezek. — 8.00: Lehár operettjeiből. — 8.40: Népek dalai. — 9.45: Görög gyerme­kek műsorau —■ 10.10: Hangszerszóiók. — 10.50: Verbunkosok, csárdások, népdalok. — 15.00: A békéért, szabadságért. — 15.25: Részlet Erenburg: A kilencedik hullám cí­mű regényéből. — 15.45: Szovjet filmdalok. — 16.00: Zenei Újság. — 16.35: Közgazda­ság! negyedóra. — 16.50: Szív kütdi szív­nek szívesen. — 17.10: Tanuljunk ének­szóra oroszul! ^ Í7.40: Népi zene. — 18.40: Tánczene. — 19.30: Műsorszünet. — 19.55: Verdi: Traviata: Ismerteti Sólyom György. — 21.30: Hírek németül. — 22.00: Részletek a Déryné című film kísérőzenéjéből. —; 22.30: Beethoven kamaraműveiből. JULIUS 27. YAS.ÍRNAP Kossuth-rádió 6.00—9.00-ig: Zenés vasárnap ragget. 8.00: Hírek. Lapszemle. — 9.00: E<y falu - egy nóta. — 9.30: Könnyű út a komoly zenéhez. — (0.00: Egy kis móka — egy kis nóta. — 11.00: A magyar rádió békeműsora — 11.30: Chopin: Két mazurka — 11.33. Csajkovszkij műveiből. IV. — 13.00: Ma­gyar népdalok. ■— 14.13: Táncdalok'. 14.45: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 15.30: Szórakoztató zene. — 16.00: A Szov­jetunió szocialista mezőgazdasága. — 16.30: Az elmúlt hónap új táncdalai. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.20: Dalok a kot hozrói. — 17.50: Helyszíni közvetítés a* olimpiai játékokról. — 18.00; Kincses ka lendárium. — 19.00: Szovjet tánczene. ~ 20.20: Segíteni nem szégyen. Vígjáték. — 21.35: Sport- és totóhirek. — 22.20: Hely­színi közvetítés az olimpiai játékokról. - 23.20: A Magyar Állami Hangverseny zene­kar játszik. PefőfI-rádió 8.00: Magyar dalok. — 8.30: Falurádió. I. A Falurádió levelesládája. 2. Rendeletét magyarázata. _ 9 00: Református vallás»* fé lóra. — 9.30: Evangélikus istentisztelet. — 10.15; Operakel tősök. — 11.00: Miska bácsi lemezeslúdúju. — 11.35; A világiródá­iéin nagyjai: Walt Whitmnnn. összeállítás. — 12.03: A III. VIT koreai és német műsor­számaiból. — 12.50: Költemények. — (3.00: Szórakoztató zene. — 14.00: Hangverseny közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagy­terméből. — 15.00: Tudományon fejtörő ne­gyedóra. — 15.20: Csárdások, polkák. — 15.45; A Tartós békéért, népi demokráciáért C'uiű lap ismertetése. — 10.00: A Rádió < i vertnek«7*phúzűnak. műsora. 16 40- Sriv liilldi szívnek szívesen. — 17.00: A kacsa­lábon forgó vár. - (7 40: Tánczene. — (<s uv 8,Innal és Jacob' operettjeiből. 19.39; Műsorszünet. —- '9 3D: Hanglemez. •>9.10: \ Piai néni zenekar játszik. 22.OO: Chopin ' fi|A"0!h-V V’v- R é - /letek Erkel Dózsa Györgj című operájából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom