Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)
1952-10-18 / 245. szám
ÍM2 OKTÓBER IS w n p t. o * Termelési értekezleten lárgyalfák meíg feladataikat a Dnsafö'dvári Kendfrgyár dolgozói A Du na földvári Kendergyárban ok. t-óber 8án tartották .termelési érte : kei le tűket a dolgozók, melyen a vél, i tálat vezetője, Varga elv társ ismer- :;í tette az üzem munkáját, a III. negyedéves tervtőljesítést és a kender ,-. gyár elölt álló feladatokat. ;( Varga elvtárs beszámolójában elő szőr a külpolitikával . foglalkozott, mogemlitette a Szovjetunió Kommu- j nista (bolsevik) Pártja XIX. kongresz szusán'ak jelentőségét, majd beszélt : arról, hogy milyen nagy halassal van e kongresszus a népi demokratikus or_ ezág.ok dolgozóira és fordulópontot jelent a békéért vívott harcban. Ez után ismertette a szeptembrr havi tervteljesítést. Szeptemberben az idő járás kedvezőtlen volt a kenderki- készítő üzemek zavartalan munkája hoz. De ennek ellenén? a munka jó megszervezésével elérték, hogy a ha- vi tervet, szálból 102r kőéből 103 szá '/alékra tel j esi lőtték. Megállapította, hogy az üzemben az utóbbi időben nagyot javult a munka, ami annak tudható be. hogy a pártszervezet még többet foglalkozik a termelés problémáival, segíti a gazdasági vezetőt a munkájában. Majd foglalkozott a szakszervezeti bizottság nmnkaver. seny szervező munkájával és a hosz. szil lejáratú versenyszerzódések meg., kötésében elért eredményekkel. A jó eredmények mellett hiányosság is tapasztalható a Kendergyár munka jóban, ami a munkafegyelemnél ta ; pasztaiható. Legluóbb például -el kel. ■ lett bocsátani az üzemből és bírói eljárást kellett indítani Csesznek £va és Biacsik. Sándor munkavállalók el. len. Az előbbi 8 napét, igazolatlanul mulasztott., míg Biac.sik Sándor 2 munkakönyvvel rendelkezett és ezzel megsértette a munkakönyvekkel kap cső la to s rendelkezéseket. De ezen a két munkafegyelmet Jazítón kívül még 4 igen sok esetben előfordul, hogy a dolgozók igazolatlanul mulasztanak. Ezektől a dolgozóktól büntetésképpen elvonjak a fizetett, ebédidőt. Ismertette az október havi tervet, amely szie. rint minden tilosnak napi 57 kiló kendert kell gyártani, ugyancsak ismertette a törősök, rázósok és áztatósok napi tervelőirányzatát is. A vállalatvezetői beszámolóhoz elő . szőr Puha László né szlahánovista tilos szólt hozzá, aki ígéretet tett a tilósok nevében, hogy a tervelöirány. zatot maradék nélkül teljesítik. ha még jobban biztosítják az előfeltételeket, mint az eddig volt. Több dolgozó kötelezettséget vállalt a terv teljesítésére, majd Bugyi Mi. háyy segédművezető megállapította, hogv az október havi tervelőirányzat teljesíthető, ha minden dolgozó be csülettel, lelkiismeretesen ledolgozza a napi munkaidőt, ha nem követnek el igazolatlan mulasztásokat, ha meg szüntetik a munkafegyelmet. Juhás2 Gyuláné tilos ugyancsak a munkaiegyelem megszilárdításával fog’alko- zott. Felhívta dolgozó társai figyelmét a terv teljesítésének fontossága ra és megállapította, hogy ha a mun kafegyelmet még jobban megszilárdít, juk. akkor a tervelőirányzatot teljesíteni tudják, becsülettel valóra tudják váltani adott szavukat. A tenne lési értekezlet végén Bálint Karoly, a pártszervezet titkára szólott a dolgozókhoz, A Dunafötdvári Kendergyárban megtartott termelési értekezlet mérlege volt annak, hogy az elmúlt ne gyedévben milyen munkát végeztek. Jól előkészítették a termelési értekezletet. amit bizonyítanak a hozzászó lások, melyekben a dolgozók bírálták a ve/.tést és egymás munkáját is. A termelési értekezleten tapasztalt lelkesedést vigyék át a dolgozók a Iterv teljesítésére és maradék nélkül (valósítsák meg a havi operatív kr íveket. 1 fl Szovjetunió Kosmunista Pártja XIX. kongresszusának kflläfilt táviratban tettek tolnáimat a még jobb munkán az értsii’/i Dózsa tsz tagjai Az értényi Dózsa termelőszövetkezet tagsága is felismerie a Szovjetunió) Kommunista Pártja XlX. kongresszusának jelentőséget és az alábbi táviratban fejezte ki háláját a kongresszus iráni. „Hálával, lelkesedéssel és boldog örömmel köszöutjük a Szovjetunió Kommunista Pórija XIX. kongresszusát és az egész szovjet népet. Forró szeretetünk kíséri minden cselekedetüket. Boldogok vagyunk, hogy abban az időben élünk, amelyben a mi nagy Sztálin elvtársuuk és a szovjet nép « felszabadulást, szabadságot, jólétet és boldogságot hozott számunkra. Úgy érezzük, hogy egész szívünk kel ott vagyunk a kongresszuson. A szovjet nép (nagyszerű eredményei példaképül állnak előttünk, ami a szorlaliz- nms építéséhez erőt és bizakodást ad számunkra. Hálánk kifejezésének jeléül és a szocializmus építésének sikere érdekében megfogadjuk, hogy térmelőcsoportiunkban úgy fogunk ^dolgozni, ahogy azt a nagy Bolsevik «’árt által irányított szovjet embereket öl tanultuk. Munkánkban fennálló jiiányosságokat kiküszöböljük,; az, őszi mezőgazdasági munkákat kommunista Helytállással és minden odaadással . wlgez/.iik. Az őszi vetést október fS- ra, a kukorica törését é.s szárvágását október 20-ra, az őszi mélyszántást november ]-re, a gyapot betakarítását november 1-re elvégezzük, az ös/.i kalászosoknak 60 százalékát négyzetesén vetjük. Ezeket a munkákat üröminél végezzük, mert tudjuk, hogy munkánk gyümölcse nemcsak a magyar dolgozók, hanem az egész világ dolgozói boldogabb és jobb jövőjének építését segíti és erősíti a világ békeszerető népének összefogását. F.l.jrn a Bolsevik Párt XlX. kongresszusa! Éljen. a szovjet nép nagy vezére, Sztálin elvtárs! Az értényi Dózsa tagságának nevében: SZABÓ JÓZSEF üzemi párttitkár.4* PA RT ELET IMREI Megkezdődött a párttagok és tagjelöltek összeírása Toliiamegyei kuíturcsoportok is szerepelnek a kaposvári Őszi Vásáron Nagy sikerrel zajlottak le országszerte augusztus 20-án az ünnepi vásárok, amelyek híven bemutatták szocialista iparunk, mezőgazdaságunk fejlődését. Az ország területén most öt városban rendeznek őszi vásárt, amelyek ismételten bemutatják iparunk, mezőgazdaságunk és kulturális felemelkedésünk eredményeit. Ma, 18- án és 19-én Somogy, Baranya és Tolna megyénk részvételével lesz megtartva az őszi vásár Kaposváron. Gazdag kultúr- és sportműsor szórakoztál ja a vásár résztvevőit. Fellép az Állami Falu számház és a három megye legjobb kulbúrcsoportj.ai, így megyénkből a decsi állami gazdaság kuüúrcsoportja, a bátai népi együttes és a bonyhádi bábjátszó csoport szerepel. A sportműsoron Labdarúgás, kézilabda, kerékpár és motorverseny, ökölvívás, birkózás szerepel. A sportműsor kiemelkedő eseménye lesz a Somogymegyei Váloga tort—Budapesti D ó z sa La b d a r ü g ó m ér k ő z é s. A kaposvári őszi vásáron a kiskereskedelmi vállalatok, földművesszövetkezetek bő választékban árusítják szocialista iparunk termékeit, bizonyságot téve ötéves tervünk hatalmas ■eredményeiről. Az elárusító pavilonokban textiláruk és 'egyéb iparcikkek hatalmas mennyiségben állnak a ■dolgozók rendelkezésére. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, dolgozó parasztok felesleg terményeiket, eladásra szánt állataikat értékesíthetik a vásáron, Legyen ez a vásár szocialista építésünk lerén ölért eredményeink hatalmas seregszemléje. A tolnainegyei békebizottságok küld ott v ál a s z tó gyűl esek k cl k észül n ck az országos békekongresszusra A hét elején Tolna megye községeiben megkezdődtek a magyar hé. kekongresszust előkészítő falusi kis- gyűlések. A dolgozó parasztok mindenütt lelkesedéssel választják ■ meg legjobb dolgozótársaikat a járási kongresszusra és sok helyen készítenek ajándékokat, béketarisznyákat. Eddig mintegy 150 békékLsgyűlést tartottak Tabui megyében, melyeken közel 300 küldöttet választottak meg. Pakson eddig 5 küldöttváluszló gyűlés volt. is járási küldött lett többek között Tied József dolgozó paraszt, a községi tanács tagja is. Tlel József meghalotían köszönte meg a béke. bizottsági tagok bizalmát s vállalta, hogy november 7.re eleget tesz egész évi beadási kötelezettségének, mert ezzel is a béke ügyét akarja szolgálni. Bonyhád 54 békebizottsága közel két és félezer békeharcos közül eddig hat küldöttet választott. A békebizottság: tagok örömmel adták bék'e- megbizatásukat Szabó Dezsőnek, a Dózsa Népe tsz tagjának, aki Bonyhád egyik leglelkesebb békeharcosa. Xagymányokon. Deesen. Pakson. Konyhádon és több más helyen már készítik a falu békeharcos asszonyai a béketarisznyát, melyben a falu dolgozói elküldik üzenetüket a ma. gvar békekoneTesszusnak. A Paksi Konzervgyár dolgozói az élüzem kitüntetésért harcolnak Két hónappal ezelőit lelkes hangulatú ünnepi gyűlés volt .a paksi konzervgyárban: ekkor adták át az üzem. nek a MIRELITÉ Vállalat dolgozói a minisztérium vándorzász-lójál, A második negyedéves terv teljesítése közben eredményes munkát végeztek. Túliéi jesaiették az előirányzatot és ezzel az. élüzem második helyezettjei leltek. Ezen az ünnepségen fogadták meg az üzem dolgozói, úgy dolgoznak, hogy a harmadik negyedév u!án is kiérdemeljék a büszke, megtisztelő címet. Minden igyekezetükké:! azon lesznek, hogy az ötágú élüzem jelvény hirdethesse üzemük homlokzatán: a harmadik negyedévben még jobban dolgoztak, mint az előző negyedévekben. Az ünnepség lelkes hangulata álterjedt a további munkára, a dolgozók még nagyobb lelkesedéssel végezték termelő munkájukat. Az üzem dolgozóinak még nagyobb százaléka kapcsolódott bele .a szocialista munkaversenybe. Júliusban a tervet 100 százalékra teljesítették, augusztusban is 100 százalékos volt a terv teljesítése, de akkor a munka szervezetlenebb voll, nem taríották be a 100 százalékos tervszerűséget. A szeptemberi terv teljesítése már javult, ekkor már KH) százalék lelett leljesítetlék az előirányzatot, a minőség még jobban javult és tervszerűbbé vált a munka is. Igen nehéz problémák megoldása elé á'j flotta a vállalat vezetőségét az idei beszállítás, a termelt nyersanyag átvétele. Ezeket a nehézségeket jó munkaszervezéssel lekiizdütiék és töb- bé-kev-ésbbé b;ziosították a zavartalan termelést. Az elmúlt héten termelési értekezlelet tartottak az üzemben, melyen Pataki elvtárs tartott beszámolót. Pataki elvtárs megemlékezett az üzem. dolgozóinak lelkes munkájáról, majd ismertette a havi előirányzatot. A dolgozók ezea a termelési értekezleten foga"’-álmát tettek, hogy túlteljesítik a havi lervelőiránv- zatol. Az értekezletet követő napokban sorra jelentek meg a dolgozók a szakszervezeti bizalmiaknál, ahol bejelentették szocialista kötelezettségvállalásaikat. Több, mint 240 dolgozó vállalt szocialista kötelezettséget a havi terv sikeres teljesítésére. Most ezeken a vállalásaikon dolgoznak, becsülettel valóra akarják váltani adott szavukat, újabb mmikasi- kerekk-1 akarják köszönte ni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának nagy napját. Az elmúlt napokban megyénk va 'amennyi pártszervezetében megkezdődött a tagok és tagjelöltek ossz. - írása, a pártélet egy jelentős esetné, nye. Egyes alapszervezeteink cél azon ban az tapasztalható, hogy nem apárt útmutatásainak szellemében láttak hozzá ehhez a fe e ősségié.je-y fon tus tennivalóhoz. N:m az aktivisták segítségé vél, hanem csupán néhány kommunista bevonásával akarják el végezni ezt a munkát, becsén a párt. szervezet nem okiaíta ki a pártbizal miakat. a szervezőbizottság utasításé ban megjelölt feladatok végrehajtása ra. Pártszervezeteink többsége nem He meg. hogy a párttagság ösízsz -írása. a tagkönyvcsore zavartalan cbonvoh'tása nagymértékben a párt. bizalmiak jó munkáján múlik. Küionosén nagy feladat vár a partbizalnji elv-társakra Felsőnyéken, ahol 29 párttag elmaradt a tagdíjfizetéssel. Tehát az összeírást végző párt bizalmit készítse fel a pártszervezet a technikai feladatok me eü arra is, hogy gondos politikai munkát végezzen, hogy meggyőzze a tagdíjfizetéssel elmaradó párttagokat: minél előbb rendez, zék hátralékukat, hogy ezzel is megszilárdítsák a párttá; való kapcsolatukat. Nem megfelelő ütemben folyik a DlSZ-oklalí'á előkészítése Szekszárdi városban A szekszárdi városi, pártbizottság néhány hiányosságtól eltekintve jól elkészítette az 1052—53-as.pártoktató, sj évet, de ugyanakkor nem segítette megszervezni a DISZ-oktatást. Ezt bi zonyítja a DISZ propagandisták hiánya. A pártbizottság és DlSZ-bizotlság munkatársai segítsék, jobban a fiatalokat abban, hogy tanulhassanak, művelődjenek. hogy a. párt igazi tartó ék. csapatává váljanak'. Tekintsék a DISZ oktatást, a pártoktatás szerves részének, s sürgősen pótolják a hiányzó propa-gandi siókat. Nagyobb gondol fordítsanak az oktatásba való beosztás kérdésére a tamási Vörös Szikra tsz-ben is Az elmúlt oktatási évben szép eredmények születtek a tsz-ben, s ez jórészt a tagság tanulásának, fejlődé sének, a jó oktatási munkának volt köszönhető. Érthetetlen azonban, hogy a tavalyi jó tapasztalatokat miért n:m használta fel a pártszervezet az új oktatási év beindításánál. Nem fordí tótták kellő gondot, a hallgatók kiválasztására. s bürokratikusán kezel téik ezt az igen fontos munkát. Kijelölték, azokat, akik részt vesznek az oktatásban. de a felvilágosító munkának már nem tulajdonítottak különösebb fontosságát. Ez igen nagy hiba, hiszen tapasztalták az elmúlt évben, is, milyen szívós munkára volt szükség a lemorzsolódás megszüntetésére. A tagságnak — pontosan a helytelen kiválasztás miatt — csak 18 százaléka vesz részt az oktatásban. Javi'-sa meg a párisz.crvezel e téren sürgősen munkáját, mert az oktatás helyes megszervezése, annak jó menete a munkában, is gyümölcsözik. Október 22-én kezdődik a Bolgár Filmhét Népünk soha nem látott érdeklődés, sei-fordul a testvéri népek élete, mű vészeli alkotásai, új, szocialista kultúrájának friss hajtásai felé. Ennek az érdeklődésnek nagyszerű példái azok a filmhetek is, amelyeket az elmúlt évek során rendeztünk. 1952 október 22-én rendezzük meg hazánkban elsőízben a Bolgár Film. hetet, hogy a bemutatásra kerülő alkotásokon keresztül ismerkedjünk meg a baráti bolgár nép kultúrájával, éle tével, harcával. A bolgár és a magyar nép testvéri barátságát ezernyi szál köti össze. Mindkét nép évszázadokon keresztül szenvedett az idegen elnyomás alatt és nyolc esztendeje múlt, hogy a bolgár nép csapatai résztvettek Dél-Dunántúl felszabadításában is. Pécs. Ka. posvár, Harkánvfürdő és még egy sor helység őrzi hazánkban a felszabadító bolgár hősök emlékét. A felszabadu lás óta egyre erősebb gazdasági és kulturális kapcsolatok a akuliak ki a két ország között és ez a most meg rendezésre kerü-ő első bolgár filmhét is szorosabbra fonja népeink kő. zött. a testvéri barátságot, A filmhét során bemutatásra kerülnek a bolgár filmművészet kiemelkedő új alkotásai: ,.A harcokban edződött“ című doku- mentumfilm a Bolgár Kommunista Párt történetét mutatja be. művészi emléket állítva a bolgár munkás-osztály élcsapatának. A „Kiadó'* című játékfilm a fasizmus ellen küzdő par- fácánokról szól és a tavalyi nemzetközi filmfesztiválon a „Szabadságért vívott harc” díját nyerte el. A ..Boldogság felé” című film a munkásosztály .küzdelmeit örökíti meg. azt a harcot, amelyet a bolgár dolgozók folytattak elnyomóik ellen. A ,,Hajnal a haza lelett”, a népi ifjúság hősies munkáját mutatja be művészi játékfilm keretében. Ezen a négy új filmen kívül filmszínházaink ismét műsorukra tűznek két már régebben nagy sikerrel bemutatott filmet, mint a történelmi témájú „Katin, a sas“-t és az ,,/van Szuszanyin’ című operafilmet. A bolgár kultúra eredményeinek ismertetésével filmalkotásaik széleskörű bemutatásával is erősítjük népeink közötti barátságot és új lendületét adunk békéért és szocializmusért folyó közös harcunknak. Á megye dolgozó parasztjai versenyben végzik az őszi vetést Megyénk dolgozó parasztsága nagy lelkedéssel készül november 7-re. a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának ünnepére, löbben szocialista kötelezettséget válla.tak és felajánlották, hogy az őszi munkálatokat haláridő élőit elvégzik, beadási kötelezettségüknek pedig a minisztertanács határozata szerint maradéktalanul eleget tesznek, főbben pedig annak t ii’i teljesítését vállalták. A szocialista 'kötelezel tségváila’.ás- ban termelőcsoportjaink imitálták példát. így például a szakadáti Aranykalász. kölesdi Haladás, vagy a mözsi Úttörő, az őcsényi Béke és a hátai Vörös Zászló. De sorolhatnánk tovább a többi járások élenjáró terme.őszü- vetkezetelnck is felajánlásaikat, mely- íren vállalják, hogy a betakarítás'! munkálatokkal egyidőblven eleget tesz. nek beadási kötelezettségüknek is. Az őszi vetési munkálatokat pedig a mi- niszlerlanács határozatában megjelölt végső határidő előtt fogják teljesíteni. Az egyéni dolgozó parasztság is köveit’ az élenjáró lermelöszö vetkezetek példáját. Böröez Imre miszlai egyénileg dolgozó paraszt a naiv nap iisz- tclctére felajánlotta, hogy az őszi munkálatokat, így a gabona vetését is a minisztertanács batározatában megjelölt határidő előtt fogja elvégezni. Hasonló felajánlást telt Bartók József mözsi dolgozó paraszt is, aki kukoricabeadás; kötelezettségének teljesítését 107 százalékban, vállalta és azt már teljesítene is. Bartók JózsT vállalta még azt is, hogy gabona vetését öt nappal a határidő előtt fogja elvégezni, szántóterület ének pedig egy harmad részét fogja trágyázni istálló- trágyával. A verseny sikere érdekében versenyre hívta Mex József hátai dolgozó parasztot, valamint a járás ösz- sz-es dolgozó parasztjai!. Mex József a versenykihívást elfogadlak melyet azzal tetéztek be, hogy az ősz: mé-.y- szántási munkálatokat legkésőbb október 26-ig befejezik. Ezeknek az élenjáró termelőszövetkezeteknek és egyénileg dolgozó parasztoknak példáját kell, hogy kő'esse megyénk valamennyi dolgozó parasztsága és valamennyiökn ; k oda kell hatniuk. hogy a minisztertanács határozata szérűit elvégezzék az őszi munkálatokat, az! a felajánlást pedig, melyet november 7. tiszteletére leltek. maradéktalanul teljest':.sék is. Tartsák szem előtt az!, hogy ;i szocialista kötelezettség vá.la- lás teljesítésével népgazdasági tervünk sikeres megvalósításúi szolgálják és a béke védelmét erősítik. 1