Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-01-17 / 13. szám

ttot 3XSÜJL* 17 rAm és p Am ép nt s w A p t. o Usí segíti a teugeiiei Petőfi pártszervezete a terméshozam emelkedését Mífiyính fermelcszcvet: ezetei felajánlásokkal késeinek a ecpáliomísok és iszcs-K január 20-t laRáoskozésán A teng olid Petőfi termelő-szó vetke t*í hata más munkát végzett az el­múlt esztendőben is. A párttagok pót. « damutatásá a termelés frontján és jó fel világóra tó, népnevelő munkájuk já­rult hozzá ahhoz, hogy eredményesen tudták mozgósítani a szövetkezet egész tagságát a feladatok megoldásá­ra. Az eredmény: a szó vetkezet tagjai még vannak elégedve az elszámolássá ésf.;fogadl:oznak, hogy' az idén még következetesebben megfogják a mun­ka végét. ■Különösen az új pártvezetőség meg­választása óta. a pártszervezet mun­kája még élénkebbé vált. Rákosi elv társ beszéde pedig még nagyobb len­dületet adott ehhez a komoly mun­kához, hogy a szövetkezet kommu­nistái vezetésével minden egyes tag ötéves tervünk harmadik esztendejé­nek sikeréért ereje és tudása legjavát sdja. Nyúlást István e.vtárs. a párttitkár, * vezetőséggel együtt tudja, hogy a pArtépítés egyik legfontosabb része a tag- és tagjeíöWfelvétel állandó fel. ssín-en tartása. De azt is tudják, hogy « mi pártunkba az élcsapatba, cio1- «paxoink legkiválóbbjai kerülhetnek Ire. Exért vették fel Horváth Józsefet $5, akinek a kocsisoknál a legtöbb, 189.89 munkaegysége volt. E kitünte­tés mellé rábízták a szövetkezet köny­velését is. Acsádi István még ugyan nem régen van a szövetkezetben, de már eddig is jó munkát végzett, de még mint egyéni gazda, becsülettel álltéi jesi tette jóval beadási köte érett­ségét. Nyúlhasd elvtárs szavaival — itt a munkahelyén szinte húzza ma­gával a többieket. Közöttük van Ká­roly Istvánná is, aki házimunkája mellett 112.54 munkaegységet szerzett. A pártópítés nagy és szép munkája azonban nem merülhet ki csak a tag­os tagjelöltfelvétel jó viteléből. Eh­hez szorosan, elválaszthatatlanul hoz­zátartozik az oktatás fontos munkája ia. Itt még vannak javítanivalók. Nem is az a baj, hogy a hallgatók nem jönnek össze, hanem előadóválság mutatkozik. Nvulási élvtárs, aki most jött. meg iskoláról, látja is a hiányos eágot és tervében szerepel ennek ki 'javítása, még predig sürgősen. A sző: vetkezet dolgozói akarnak is tanulni. Ezt bizonyítja, hogy jól megy az. ál­lattenyésztési iskola, a számolási-mé­rési tanfolyam, még egészségügyi is­kolát is tartottak. Népnevelőhálózatunk szélesítését, Erősítését is szem előtt tartják. Min. den hétfőn rendszeresen megtartják az értekezletüket, ahol megbeszélik a következő hét agitációs feladatait. Ki­cserélik egymás tapasztalatait-, fel­használva a jókat, kiküszöbölve a (nem megfelelőket. Nagy súlyt helyeznek a DlSZ-fiata- lok munkájának megjavítására is Sa­ját ügyüknek tekintik a fiatalok ne­velését-, Politikai oktatásukon rend- szeresen megjelenik Nyúlást elvtárs. Személyesen js harcol, hogy a DISZ- fiatólnk az őszi kü:túrversenyen mi­nél eredményesebben szerepelhesse­nek. Kultúrterem is épül számukra, már csak az utolsó simítások hiá­nyoznak. A termelő munka terén is biztosít­va van a. még nagyobb eredmény. A Pé rtszervezet vezetőségének javasla­tára kidolgozták, hogy az egyes mun­kacsapatokba a legjobb kommunista agitátorokat osztják be. Olyanokat, mint Szilágyi Ferenc elvtársat a nö­vénytermesztőbe, aki tavaly is 350 se>.mk(t egységet. szerzett. Rudolf György elvtársat a kocsis brigádba, aki jó munkája nyomán 335 munka­egységet ért el. A pártszervezet javaslatára p<itro- nálják a termelő szövetkezet vezetősé­gével a pusztahencsei József Attila termelőcsoportot. Emellett azonban még terjeszkednek is újabb hatalmas földterület megművelésével gazdasá­gosabb kihasználásával gyarapítják vagyonukat. Tehát nem árt a jó terv­szerű munka, amit a pártszervezet is tesz, de ennek nyomán a szövetkezet vezetősége is. Térképen már előre ki van rajzolva a gazMasági év tartamá­ra az egyes munkacsapatok, brigádok de a tagok számára is, hogy melyik földterület lesz gondjaira bízva év vegéig. Most még a pártoktatási munka tö­kéletesítésén kívül az a nagy teiarla- vár a pártszervezetre, hogy nagyoLn gondol fordítson az asszonyok poli­tikai fejlődésére, ne csak a pástól, belül, hanem a pártonkívüliék közölt is. Az eddigi jó eredményeik legye­nek arra jók, hogy mindig új erőt me­rítsenek belől»' nemcsak a terme'és emeléséért vívott küzdelemhez, hanem a külső és belső ellenség kíméletlen leleplezéséhez is. így segítse a pártszervezet fokozó­dó erővel továbbra is saját munkái­nak állandó javításán keresztül a termelőszövetkezet fejlődését.' Igv hajtja végre a téngeliei Petőfi tsz az országos tanácskozás fölhívását, így válik a mi nagyüzemi mezőgaz­daságunk valóban szocialista mező­gazdasággá . Fegyelmezett és minőségi munkával a béke megvédéséért! — írj. leretexőnli a gerj , Most, hogy az őszi munkák beíe- ieződtek, legfontosabb feladat a gép­javítási munkák elvégzése. A gépek minőségi kijavítása nagyban hozzá­járul a. tavaszi munkák mielőbbi el­végzéséhez. Gazdaságiink gépműhm lyében tervszerű munka folyik. Tu­rné Zoltán gépcsoporlvezetö elkészí­tette a szerelők tervét, hogy mit mi­korra kell, mennyit kijavítani. Szere­lőink és traktorosaink meg is kezd­ték terhük elkészítéséi, a munkagépek kijavítását. Tumó Zoltán és Vajda Jó­zsef végzik a tárcsák kijavítását. A vetögépeket Bokros István, Iglói Són dór és Heller Józseí javítják és azon vannak, hogy határidő előtt átadják a tavaszi munkára. Az erőgépeknél szorgalmasan dolgoznák Vörös Béla és Szedányi József, azon dolgoznak hogy minél előbb kilcerüljön kezük alól a traktor, teljesen kijavítva és másik kijavításra váró traktor kerül­jön be. Gert-ve István és Petz Jénös erőgép fele'ősök, egymás köztyfyés:- a^yiöbbi dolgozókkal is megbeszélik, hogyan tudják az erőgépeket határidőre, tel­jesen kijavítani. Elmondják; hogy a tervet teljesíteni kell és teljesíteni is tudjuk, csak odaadó lelkes munkával eni áltatni gazda tágból kell dolgoznunk és minden egyes per­cet ki kell használnunk. Nem kell megfeledkezni Lazánv Elek és Rózsa Józseí elvtársakról sem, akiknek fel­adatuk a kintlévő javításra szoruló gépek bevontatása a műhelybe. Már reggel korán berreg a kis 2.0 as Cor- mie'c és megindul az üzemegységek­be, hogy a gépeket, amelyek javí­tásra szorulnak, bevóntassák. Balogh István és Szabó Lajos kovácsok is a gépjávítási munkákat végzik Rá­juk is sok munka vár a tavaszig. Ne. Idle kell a fogasaidat, kapálógépeket, és a kézi szerszámokat kijavítani. ­Ezeknél a munkáknál szorgos ke­zek dolgoznak, özek az elvtársak meg­értették pártunk célkitűzéseit, hogy: előre a terv teljesítéséért és túltelje­sítéséért. Vannak még olyanok, akik nem értették meg Rákosi elv társ no­vember 30-i beszédét n munkafegye­lem megszilárdításáról, gúrikévá, kell tennünk■ pártunk ha­tározatát. hiszen a párt a.z, amely ve­zet bennünket a jobb és boldogabb jö­vő, a szocializmus építése felé. Harcoljunk fegyelmezett és minő­ségi munkával a béke megvédéséért! MATICS ISTVÁN gerjeni állami gazdaság. B Szovjet-Magyar Barátsági Hónap sikeréért 4 bonyhádi tűsoltóőrs tagjainak versenykihívása as MSZT’hónap sikeréért A Bonyhádi Állami Tüzotltóörs dol­gozói az MSZT hónap tiszteletére ver­senykihívást tettek. Február 15 tői áp­rilis 4-ig terjedő időre, mely a Ma­gyar-Szovjet baráti kapcsolat elmélyí­tése a.z MSZT hónapja lesz, tűi a bonyhádi őrs dolgozói versenyre hív­juk ki a szekszárdi és dombóvári al­osztály dolgozói:. A versenypdntok i következők: . 1. A megtartandó -MSZT napokban kultúrműsorral rés»:veszünk, és előse­gítjük az MSZT napok sikerét. 2. Az MSZT tagjainak lg'szama! a mostanitól 100 százalékkal emeljük. 3. Az Uj Világot, az MSZT hetilap ját kampányszerűen terjesztjük Bony­hádi'' község dolgozói között és őrsün­kön elérjük a 100 százalékos előfize­tést. 4. A barátsági hónapban a rende­zendő filmhéten valamennyi beosztod elvtárs az élenjáró szovjet filmművé­szet filmjeit kivétel nélkül tne-giekmii. 5. Január 2t-én, Lenin elvtárs, ha­lálának; évfordulóján házi ünnepség keretén belül emlékezünk meg nagy lanítamesterünkről, Lenin elvtársitól. Fenti verseny elbírálására és kiérté­kelésére a járási MSZT szervezőiek ’esznek hivatva. Tudjuk, hogy a Szov­jetuniónak mi ti köszönhietünk: sza bad­ságunkat és jobb életünket. Ezért mi, a Bonyhádi TüzoLóörs dolgozói úgy akarjuk meghálálni, hogy megismer­tetjük dolgozóinkkal a kommuniz­must építő Szovjetuniói; Előre a Magyar-Szovje! barátsági hónap sikeréért és versenykihívásunk teljesítéséért és annak túl teljesé ősé­ért . A Bonyhádi Tüzoftéör.s dolgozó; nevében': ttudolf József Járási MSZT sajíópropaguudisn. Megyénk termelőszövetkezetei és tértnél öszövedocaeti csoportjai ké­szülnek a gépállomások és termelő- szövetkezetek megyei tanácskozására. Megbeszélik a tagságijai a fontos ten­nivalókat ős felkészültek, arra, hogy a tanácskozáson beszámoljanak ar­ról, hogyan fogják a muhkaíegv e.met megszilárdítani, továbbá arról ho­gyan szervezték meg a brigádok a munkacsapatokat és hogyan osztották fc! a terű.eteket. A tanácskozáson ki­hozzák az eddig elkövetett hiányossá­gokat a munkálatiak elvégzése terén és azt, hogy a jövőben ezeket a hiá­nyosságokat hogyan küszöböljék ki. Itt számolnak be arról, milyen rend­szabályokat fognak alkalmazni a mun. kaf egy elem megbontó: eilen. Ez a tanácskozás rneg fogja szabni azt az útirányt, amelyet Pszcsin,k-nek megyei viszonylatban követni kell és azt a vonalaamit a gépállomások és termelőszövetkezetek országos tanács­kozása határosadként megvalósításra kitűzött, hogy ezáltal termelőszövet­kezeteink maradéktalanul betöltsék a nagyüzemi gazdálkodás jellegét-, hogy'' megerősödjenek és meggazdagodjanak és ezen. keresztel a mezőgazdaság te­rületén a szocializmus építésének kö­vetelményeit megvalósítsák.. Megyénkben legtöbb tenhelőszövét. kezet és termelőszövetkezeti csoport érezve a megyei tanácskozás nagy jelentőségét a tagsággal átbeszélve, a tanácskozás tiszteletére felajánlások­kal készült. így többek között az. uj- iregi Béke tsz vállalta, hogy január 15-re a munkafegyelmet megszilárdít­ják, nmely a t-ovábbiakban is állan­dó lesz. Vállaltak, ltogY egy darab sertésíiaztatót saját erőből május I- re felépítenek... Továbbá vállalták, hogy- a romépületeket, amely birto­kukban van, lebontják és äx_jgv nyert anyagokból újabb épületeket építenek április 4-ig. Ugyanekkcff az építési bri­gád vállalta, hogy Ä serté.-fiaztatón kívül május Ere egy stildőszabadszál- tást is felépítenek. A nagyszokótyi Béke tsz tagsága egyhangúlag vállalta, hogy íebruár hó 15-ig befejezik a ser'ésfiaztató építé­sét, továbbá vállalták, a fák és gyü­mölcsfák fenti 'határidőig való szak­szerű kezelését. Válla, fák továbbá, hogy az egész tagság résztvesz '% szakoktatáson ós <i munkaegységeié­tatáson. Vállalás; tett a tanácskozás tiszte* ötére a felsőnyéki Vörös Csiliag tev is. A ódaja nkisban vállalták, hogy r. tagsággal az alapszabályt ismertetik részleteiben és azt áttérgyaljék éí ezen keresztül a munkafegyelmet meg­szilárdítják. Megszervezik a munka- egységoktatás:, melybe irevonják' az általános iskola igazgatóját és taní­tóit f,-1 kérik, hogy hetenként egyszer a tagságot tanítsa i helyes munka- egységei számolásra. természetesen már az új munkaegységkönyv sze­rint. Megszervezd,', a nkliószeminárhiái rendszeres hallgatását és elérik, hogy azon minden esetben az egész tagsúg résTtvegYcv. ^ téli foglalkozás térért vállalják, hogy megszervezik a tszcsn be ül a kosárfonást, ahol a tszcs ré­szére szükséges kosármennyiséget el készítik és ha a, csoportnak nem. kei; az egész, akkor eladják, amiből külön jövedelemre tesznek szert Továbbiak bon vállalta a csoport, hogy a iarrv'- ár 12-én leszállított 50 darab süldő takarmányozását szakszerűen meg­oldják és az állatok gondozására meg­felelő szaktársat állítanak be. A t<r- kannányozást úgy végzik, hogy a. sül­dőket júliusra kihizlalják és leszállít­ják. Ezen kívül vállalták, hogy* a kor- mányzat által előirányzott és leszállí­tandó 20 hízómarha helyét előkészí- tik és az istállót fertőtlenítik. Vállal­ták továbbiakban, hogy a csoport- kő. zös á’latáliomanyába 20 süldőt to vábbtenvész,lésre beállítanak. A felső- nyéki Vörös Csillag tszcs ezen tal­aján ásait olyan formában tette, hogy azok január 15-én maradéktalanul be­indul amik. A fentiekből világosan látható, hogy tszcsink milyen lelkesedéssel készülnek cl megyei tanácskozásra. Ezen felajánlások megyénk többi tér­in etószövetke/eti és termelőszövetke­zeti csoportjai részére is példát mu­tatnak főleg azoknak, ahol a munka- fegyelem laza és ahol a tanácskozás­ra még megfelelően nem készültek fel,. körzefi kultúr verseny január 20-án Medinán A szekszárdi járásban nagy előké­szület elöri meg a körzeti kultúrver- senyek bemutatóit. Három helyen lesz bemutató: január 20-án Medinán, ja miár 27-én Tolnán és? öcsényben. A járás községei megértették, mit jelent a szocializmus építését kuli úr- munkával támogatni. Ma nemcsak mennyiségben, de minőségben is ala posan felkészülnek a csoportok. Pár­tunk II. kongresszusa hozott határo­zatot magukévá tették a járás dolgo­zói Sok község nevezteti bé a, ver­senybe. A helyi népitánőekat. népda­lokat dolgoznak fel műsorukba A haladó népi hagyományok fognak felcsendülni a. sárpiUsi, énekkarban, a bátai lánccsoportban, a decsi énekkar­ban és tánccsoportban és a bogyiszlói tánccsoporthem. A versenyben So- gyiszló dolgozói is beneveztek. Ez hatalmas fejlődés:, jelent a község életében, ugyanis még versenyen so­ha nem szerepeit ebből a községből kuitúrcsoport. Az MNDSZ-asszon vök és A' DISZ­A PÁRTFUNKCIONÁRiUSOKNAK IS „ILLIK" TANULNI E bét elején tartottuk meg a fe .sö- k«Jer Bolsevik' Féri tört-éhet hnl’igalói- áak III. konferenciáját. A mi csopor­tunkból több vezelö funkcióban lévő öiv.árs hiányzott,. {K-dig nem is oiyan régen, pontosabban az előző konferen. cián vitattuk meg az elméleti színvo­nal emelésének óriási ' jelentőségéi. 'Megéli*!«tóitu-k, hogy fejlődésiünk je* temlegi' szakaszában, miért van egyre növekvő jelentősége az elméleti szín­vonal emelésének. Leszögeztük, hogy az a vezető, aki .»-endszeresen, állandóan nem tanul, visszaél a munkásosztály bizalmával, tudatosan vágj- tudatlanul gyengíti a vbékelábor erejét. Tehát, hogy a jelen « a jövő feladatainkat helyesen és jól oldjuk meg, hogy a szocializmus építésében még nagyobb sikereke' «todjunk elérni, hogy el tudjunk iga­zodni a* egyre élesedő és bonyolult fmmmlkóó helyzet kérdéseiben szük­séges. hog\ a kommunisták, a Fárt, az állami és tömegszervez«'.ek veze­tői állandóan növeljék marxista-leni. nis'la tudásukat. De lám, alig egy hó­napja a konferencia után már nem- veit részt a DL konferencián olyan fontos vezető funkcióban lévő elv- társ, mini Mónus István elvtárs. aki a megyei pártiskolán szemináriumve­zető. Tgaz. hogy Mónus elv;árs nem'- csak most hiányzott, hanem az előző két konferencián sem vett részi Ambrus Lukács elvi árs. aki a DISZ Megy ebizol" ság tagja az eddigi három konferenciából egy és félről hiány­zott. De tanulókörön Sem jtóentek meg eddig még egyszer sem az elv- társak. Ugv vélem az elvtársik részéről sokszor elhangzód már Lenin élvtárs; nak az a megállapítása, hogy „forra­dalmi érméiét nélkül nincsen forra­dalmi gyakorlat.“ De azért magukra nézve nem alkalmazzák, legalább.s példamutatásuk őzt bizonyítja. Már mos! önkény telem ül is az a kérdés me­rül fel, hogyan tudja Mónus eíviárs az iskolán résztvevő elv társa kát meg­győzni az elmélet jelentőségéről, ha maga nincs erről meggyőződve? Ho­gyan tudja Ambrus 'elvtárs a megye fiataljai! nevelni, ha maga nem tanul? Vagy talán arra az álláspontra he­lyezkedtek, hogy akinek az isten hi­vatali: ad, észt is ad hozzá? Aki így gondolkodik, azon előbb, vagy utóbb beteljesedik Sztálin elvtárs szava: ,.A gyakorlat vakká lesz, ha nem vilá­gítja meg útját forradalmi elmélet.' Engem a konferencia kollektívája megbízott, hogy pártunk megyei lap­ján keresztül e kérdésekre az elvtár­sak figyelmét felhívjam. A konferen­cia hallgatói elvárják Mónus és Ambrus elvtársaktól, hogy a tanulás­hoz való rossz viszonyukon haladék­talanul és gyökeresen vál.tnz .ássanak. Elvárjuk, hogy mint vezető-funkcio­náriusok példamutatóan eleget tegye­nek pártunk szervezed szabályzatá­nak. mely kötelességévé' teszi á párt­tagoknak, hogy .szakadatlanul fej­lesszék politikai tudásukat és' emel­jék műveltségi színvonalukat, igye­kezzenek elsajátítani o marxizimts íe- uinizmus tanítása ri Elvárjuk, hogy a légközéóebbi tan­köri és konferencia foglalkozáson pontosan részév egyenek. A rendszeres tanulással állandóan emeljék elméleti színvonalukat. hogy munkájukban felhasználják a marxis'.aJleninista tu­dományt, mely iránytű és biztosan mutatja az egyedüli helyei utat, a győzelem útját, A Vörös Balogh eíviárs úttal vehetett konferencia hallgatói ©evőbe?»? ifjúság karöltve végzi az eíókésrríó próbákat. Fáradtságot nem ismerve tanulnak, mert tudják, hogy a kultúr forradalom győzelméért harcolnak. Lelkes munkát végez Kovács István tanító, aki most vette át a népművelé­si ügyvezetői munkát. Kissé szokat­lan még, de már nagyszerűen elvég­zi a reábízott feladatokat Majdnem ugyanígy áll a munka Deesen is. A kul túrmunkában .jó úttörő munkál vé­gez Horváth Károly kullúrotthónigar.- gató. Most. sikerüli neki a csoporto­kat összeszedni, hogy ők is szere pelhessenek n körzeti versenyen. A körzeti verseny legjobb csoport­jai kerülnék majd be a járási ver­senybe. Bt. a csoportok bebizonyítot­ták, hogyan harcolnak a kultúrfórra- dalomért és megmutathatják határtá.- ian szerc-tetűket pártunk iránt, A bí­rálóbizottságokra komoly feladat há­rul. Amikor véleményt alkotnak egv- egy csoport munkájáról. A kiértéke­lés a teljesítmény figyelembevételé­vel történik Minden csoportnál felül­vizsgálják a teljesítménynaplót és megnézik, hogy a csoport munkájá­val hogyan támasztotta alá pártunk és kormányunk politikai és gazos.'ci­gi feladatait. A kultúrverserív nem pusztán az erő összemérése egyes csoportok kö­zött, hanem' tapasztalatcsere is kultúr- munkásaink között. Uj módszerrel ÜL mondaniva ók kerülnek a verseny b'í. ' kaiméval felszínre, amely úi lendüié-' tét ad a kuHúrcsoportok további műn-- kajához. Nyéki József népművelési e;öadó. Olvasd a 11*1 i3Uli uhuI OÍ/GHHOi minden számát. Elméleti fejlődésedet segíti «lő?

Next

/
Oldalképek
Tartalom