Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-05-23 / 119. szám

T01.NÄE NAPLÓ 1 VfLie PROLETÁRJA! £€Y£fUU£7E9C! Közöljük a Békekölcsönsorsolás I csütörtöki búzásának 1 teljes listáját H 6 W * ^ IX. ÉVFOLYAM, 119 SZÁM ÁRA 30 FILLÉR PÉNTEK, 1952 MÁJUS 23 Tí&mittiónégy&zázezer forintot sorsoltak ki as első napon Megkezdődött az Első Békekölcsön nyereményeinek második sorsolása a Pécsi Nemzeti Színházban Még messze járt fél négyló! a mu­tató csütörtökön dé'ben, amikor már hatalmas tömeg vette körül a színház épületét, hogy felen legyen az Első békekölcsön második, sorsolásának megkezdésénél, öregek, Hatolok, fér­fiak és nők egyforma izgatottsággal várták a színház kapuinak megnyi­tását, a sorsoUis kezdetét. Végre elér­kezett a pillanat! Kitárultak a szín. ház kapui és özönlött befelé a nép olyan tömegben, amilyet még a legsi­keresebb előadásoknál is ritkán látni. „Államkölcsönökkel magad és ha­zád javát szolgálodEz a felirat hir­dette a színpadon az államkölcsönök, igy az első békekölcsön célját és azok, akik az ünnepélyes megnyitóra békegalambbal díszített fehér meahí­vójukkal bejutottak, jól tudták, meny­nyire igazat mond eZ a felirat. A vö. rÖs drapéria másik oldalán békega- iamb terjesztette ki fehér szárnyait, Mintha védeni, óvni akarná a kohót, az aknát és az arató kombájnt, me­lyek fölött szállni látszott. A vörös drapéria alatt ott ültek a sorsolóbizotL ság tagjai, Tolnai Klári kétszeres Kós. suth-díjas, Kadia Márk délszláv szta. hánovista, Hámos György Kossuth­dijas rendező, Széntágothai János, a Pécsi Egyetem Kossuth-dijas pro­fesszora, Kaszapovics András délsz'áv tszcs-clnök, Kossuth-dijas, országgvű lesi képviselő, Sudár Ferenc Kossuth- dijas sztuhánovista vájár és a többi­ek, dolgozó népünk, Baranya és Pécs dolgozóinak legjobbjai És a nézőté­ren ott ültek megyénk vezetői és azok a dolgozók, akik jó munkájuk­kal, harcos életükkel érdemessé vál. ta/c arra a megtiszteltetésre, hogy az ünnepé yes megnyitón résztvehesse- nek. Az egyik páholyban a rádió helyez­kedett el. Érthető ez, hogv Pécsre lá­togatott a rádió hiszen ezekben a napokban Pécs felé fordul az egész ország és érdeklődve várják az innen érkezett híreket. Dolgozóink ezrei zonyosodtak meg ezekben a napok­ban ismét arról, hogy pártunk szavá. ra úgv lehet építeni, mint a kősziklá­ra, hogy kormányzatunk szava meg­egyezik a tettekkel, A békekölcsön pécsi sorsolása újabb szárnyakat ad annak az országot átfogó mozgalom­nak, mejy a június elsejei béketalál. kozó tiszteletére indult é,? egyre szé­lesebb tömegeket mozgat meg. A nézőtéren ülök szeme a három csillogó keréken akad meg. Az egyik hatalmas, akkora, mint egy nagyobb malomkő, és alacsony lábakon, vörös, se! bevont talapzaton áll. A második már jóvá.] kisebb, szinte fia lehetne a nagykeréknek. Ennek már hosszú- ranyúlt állványa van míg a harma­dik — az elsőnek nagyságban az uno­kája — valamive] alacsonyabb az előző kettőnél. Ebben a három ke. rékben helyezték el a sorozatszámo- kát, kötvény számokat és az 5.000-től felíeJé terjedő nyereményösszegeket. A nézőtéren ülök lőerőiben is papirla. pok vannak Rajtuk számok, akárcsak a szerencsekerekekben, kinek-kinek Haját kötvényszámai. Hol azokat né­zegetik, hol a kerekeket. Egyszerre azonban elcsendesül a nézőtér. A pénzügyőr zenekar a Hirnm nuszt intonálja. Utána o sorsolási bi zott ság elnöke, Tarján Endrcné, az Országos Takarékpénztár vezérigaz. gatóhelyetieee megnyitja a sorsolást, majd Pogácsás elv társ, pénzügyink niszlerhelyettc3 áll fel a-/, elnöki asz­tal mellől, hogy elmondja ünnepi be­szédét, * Pogácsás Antal elvtárs pénzügyminiszterhelyettes beszéde Kedves elrtársak! — Ma kezdjük meg a Magva- Nép köztársaság kormánya által kibocsá­tott államköesőnök hatodik sorsolá­sát. Ezzel a hatodik sorsolással 300 millió forintra emelkedik az az ösz- szeg, amelyet rövid két és fél eszten­dő alatt az első államkölcsön, az öt éves íervkölcsön kibocsátása óta kor­mányzatunk visszatérít azoknak, akik megértették a nép államának felhívá­sát, örömmel és lelkesedéssel adták oda megtakarított forintjaikat a dolgozók hazájának további erő­sítésére, hazájuk ragyogó jövőjé­nek,. a szocializmus építésének meggyorsítására. —■ Amióta első álilamkölcsönünket 1949 őszén kibocsátottuk, azóta nép­gazdaságunk fejlődésében hatalmas eredményeket értünk eL Az általá­nos fejlődésen belül az ötéves terv Baranya megyének is sok újat adott és jelentős fejlődést biztosított. Ba­ranya megye területén, amelyet ré­gen az egyház és néhány föídesűr birtokolt és zsákmányolt ki, az öt­éves terv eddigi eredményei következ­tében 21 új állami gazdaság és 14 gépállomás létesült. Mohács-Homorúd szigeten új tanyaközpont létesült, új fanácsházzal, iskolával és 70 családi házzal. Az ötéves terv végrehajtása során elkészül Komlón az új szénosztályozó. Ebben az, évben a bányászok ré­szére 466 üj lakás épül. A 250 fő befogadóképességű épülő munkás- szálló, a szülőotthonok, a rendelő- intézetek bizonyítják, hogy álla­niánk nagy szeretettel törődik a baranyamegyei dolgozók egészsé­gével is. Kiépült a főcsatorna és a vízvezeték­hálózat és felépült a 200 személyes vájáriskola. De még hosszan lehetne felsorolni a beruházásokat, mint pél­dául új iskolák Piskón, Kaposszek- csőn, Komlón és Pécsett, vagy 35 köz­ség villamosítása, vagy a mintegy 37 km es új útépítés. 31 millió kommu­nális beruházás Pécseit és így tovább. Az ötéves terv eredményeiből bő­ven jut az ország minden részére. Nincs az országnak olyan városa, vagy akár legkisebb faluja, amely ne erezné az ötéves terv áldásait, ne val­lani magáénak az ötéves tervet, amelynek eredményeihez szorgalmas, áldozatkész munkájával], egyéni meg­takarításaival maga is hozzájárult. Kedves elvtársak? Mialatt dolgozó népünk hatalmas erőfeszítéseket tesz hazánkban a szocializmus építésének meggyorsításáért, mialatt soha juan látott méretekben folyik hazánkban a békés építő és alkotó munka, az imperialista gonosztevők és Tilo-féle láncos kutyáik gálád ter­vet készítenek elő, hogy megkísé­reljék bűnös kézzel lángralohbán­tani egy üj világháború tüzet. Egv új* világháború lerobbantásában látja az amerikai imperializmus az egyetlen lehetőséget arra, hogy meg­akadályozza vagy legalább késleltesse egy minden eddiginél hatalmasabb gazdasági válság kirobbanását, A bé­ke és a szocializmus táborával szem­beni dühük és gyűlöletük olyan esze­veszett, vadállalias tettre késztette az amerikai dolíárpoíitikpsokat, mint a baktérium Fegyver bevetése a hazá juk felszabadításáért hősi harcukat vívó koreai katonák és kínai népi önkén­tesek ellen. Az amerikai imperializ­musnak ez a galádsága óriási felhá­borodást keltett az egész világ becsü­letes emberei között. Az egyszerű em ­berek százmilliói látták a baktérium- bombák alkalmazásánál, hogy milyen elvetemült, milyen embertelen eszkö­zöket képes kigondolni és alkalmazni a német, japán fasizmust túlszárnyaló amerikai imperializmus. — Az amerikai baktériumlovagok és csatlósaik pedig nem menekülhet­nek a felelősségre vonás elől. Azt a harcot, amelyet a világ békeszerető százmilliói folytainak a békéért az angol-amerikai imperializmus ellen, egyre szélesebb tömegek vállalják. “ Mi büszkék vagyunk arra, hogy ma azok között a ncinze lek között haladunk, akiket az alkotás, a jövőért, a szocializ­musért, a népek boldogságáért fo­lyó harc nagyszerű eszméi vezé­relnek. Nálunk’ békéről írnak az újságok, bé­kéről beszélnek a költők versei, béké­ről szólnak a zeneművészek dalai és a békét fejezik ki festőink képei. Mi a béke jegyében dolgozunk, építünk és a békére, embertársaink megbecsü­lésére neveljük gyermekeinket. — Kedves elvtársak! A békekölcsön ma megkezdődő második sorsolásán több, mint 48.5 millió forint összeg­ben sorsolunk ki nyereményeket. A békekölcsön második sorsolását, mint a többit is, igen nagy érdeklődés elő­zi meg országszerte és ez az érdeklő­dés érthető is, hiszen az első béke­kölcsönt több, mint 2.800.000 fő je­gyezte, í’ mitiliárdon felüli összegben. “ A sorsolást természetesen Bara­nya megyében és Pécsett is igen nagy érdeklődés kíséri. A Baranya megye dolgozói által jegyzett eddig közel 100 millió forintból a békekölcsönre mintegy S2.5 millió forint «3ik. Bara­nya megye dolgozói tehát komoly ösz- szeggel járultak hozzá államkölcs-ö. ne'tnk sikeréhez és megtakarított fo­rintjaikat népgazdaságunk rendelke­zésére bocsátották. Különösen ki kell emelni Baranya megye jegyzéséből Komló város nagyszerű jegyzését, amely az egy főre számított G55 fo­rintos átlaggal a legjobban jegyző vá­rosok között van, Természetesen, ha Baranya megye dolgozói becsülettel tettek eleget ha­zafias kötelességüknek a jegyzés te­rén, nem maradhatott el a megfelelő számú nyeremény sem. Baranya megye dolgozó! eddig 41.000 kötvénnyel több. mini 6 millió forintot nyerlek. Ezek kö­zött egész sor nagy nyeremény akad. Igy: 3 kötvény egyenként 50.000 fo­rintot, 5 kötvény egyenként 25.000 forintot, 22 kötvény egyenként 10.000 forintot és 53 kötvény egyenként 5000 forintot hozott tulajdonosának. Az 50.000 forintot nyerők között van a 60 éves Novak Ferenc, pécsbá- nyateiepi bányász. Novak efvtárs a nyeremény átvételekor elmondotta, hogy mennyit szenvedett és nélkülö­zött a kapitalista világban. Elmondot­ta azt is, hogy nem a nyert 50.000 forint feledtette el ezeket a sötét em­lékeket, hanem állandóan szépülő é.eie. Navákék.náí már a nyeremény előtt megjavult az élet. Azt is elmon­dotta, hogy ezután még jobban, még lelkesebben dolgozik, hadd legven minél előbb valósággá a terv. Ugyancsak 50.000 forintot nverl a mostani. legutolsó fervkölcsön- sorsoüásnál Baranyában Béres József állatorvos is. Béresék is elmondották, hogy mar az 50.000 forintos nyerő­méin- előtt is mennyivel szebb volt az életük, mint a felszabadulás előtt. Míg azelőtt az év nagyrészében munka- Hél.kiU volt, ma szép fizetése van, mun­káját megbecsülik. És így sorolhatnánk a példák szá­zait és ezreit. Beszélhetnénk Schmidt János állami gazdasági időszaki mun­kás 25,000 forintos nyereményéről, Bartók Ferenc Iszcs.tag" 10.000 forin­tos nyereményéről. Gyalus Katalin középparaszt 5000 forintos nyeremé­nyéről. A sorsolás« kerékl ma innét forog­ni kezd és bőségesen fiáét azok­nak, akik híztak az áÜainkölesün­kén és jegyzésükkel segítették dó sikerét. A békekölcsön második sorsolásának négy napján összesen 144.500 nyere ménvt és 242.100 kötvényt fognak ki­sorsolni, kereken 48.700.0*00 forint ér­tékben. A dolgozók figyelme ma országszer. te Pécs felé fordul. Mindenfelé az or sz ágban kíváncsian várják a híreket Pogácsás elvtárs megnyitója után ismét Tarján Endrénc. a sorsolási bi zottság elnöke emelkedett szólásra: „Felkérem a technikai személyzet tagjait, hogy foglalják el helyeiket' Három úttörő kislány — nem lehelet! eldönteni, hogy izgalomtól tüzelő ar­cuk vagy nyakkendőjük volt-e piro­sabb, — állt meg ti szerencsekerekek mellett. Velük együtt az Országos Takarékpénztár három tisztviselője ioglalta el helyét a kerekek melletti asztaloknál. A technikai személyzet bevonulását követő moraj elülte után Tarján elvtársnő folytatta szavait: is. mentetve a sorsolás technika-] lebo­nyolítását. Elmondta, hogv az egyes számú nagykerékből a sorozatszámo kát és velük együtt a kőtvényszám százas szénáit, a kettes számú ki­sebb kerékből ar 5 10—25 50 és 100 ezer forintos nagynyeremények sor. számainak tizes és egyes számvég- zöcléseit, a harmadik, legkisebb ke­rékből pedig a nagynyeremények ki­sorsolandó összegeit húzzák ki. az üt törők. Ezután a. bizottság tagjai el­lenőrizték a kerekek épségét és a pe­csétek sértetlenségét. Tolnai Klári kétszeres Kossuth-dL jas színművészünk az egyes számú kerékhez került. Gaszt Bálint szia ha, novista építőmunkás a második, Ka­szapovics András Kossuth díjas tcnnC- löcsoportelnök a harmadik szerencse, kerék, mellé került és Szentágofhai Já­nos Kossuth-dijas professzor a jegy­zőkönyvet ellenőrizte. Ezután átvette a szót a sorsolási bizottság titkára, Pécsről, melyek a sáros é* a falu dolgozóiunk új örömet fognak okozni és újra megerősítik azt a meggyőződést, hogy dolgozó népünk, pártunk és Rá­kosi elvtárs vezetésevei helyes úton jár. győzelmesen halad előre a cializmus építésében. bárány Ferenc, az Országos Takarék* pénztár revizora: — Kérem, a kerekeket megforgatnit Kémem a kerekeket, rögzíteni! — Kérem a?, ajtókat felnyílni ca a húzást megkezdeni! A nézőtéren felerősödött a moraj, A kezekben megrezdültek a papírok, irkalapok, a kötvények — ki mit ho zott magával — az úttörők felkapasz­kodtak a. kerekek melletti kis dobo­góra, kinyitották az ajtót és a nagy- kerékből kikerült a gwmikankával összefogott első számlevélke. A légy zümmögését meg lehetett hallani, mi. kor a Takarékpénztár egyik dolgo­zója kibontotta és Tolnai Klári ellen­őrizte a számot. Azután mindenki c-% dutája fölé hajolt és ielhallaiszoll az első nyerő szám: — Sorozatszám 4477, SOI—900-ig: Ez száz darab 300 forintos nyere­ményt jelentett, de pillanatokkal sőbh már közölték a második szám­keréktől a tizes és egyes számvégzó- dést is, amely a nagynyeremény köt vényét határozta meg: — 810-es kőtvényszám! és rögtön rá megszólalt a harma­dik keréknél Kaszapovics elvtárs melK lett a Takarékpénztár tisztviselője: Tízezer forintot nyert! És a sorsolás folyt tovább, hogy dolgozóink ezrei jussanak hoz­zá készpénzben is az államnak köl­csönadott forintjaikhoz, melyeket a béke megvédéséért adtak és amit a teremtő béke most kamatosán vissza is fizet. Az első húzás Ötvenezer Sorozat,. Szám; forintot nyertek: szám: Sorozat Szám: — szám: & 4656 727 4728 735 117 715 4819 540 2797 217 4839 736 1329 430 5284 724 4938 243 5783 527 Huszonöté ZflT 5950 796 forintot nyertek: 5959 763 6089 871 2350 357 8039 689 2773 Í23 4083 474 Ezer 4920 015 forintot nyertek: 5267 624 (sorozat. 4009 004 húzással) Tízezer Sorozat­SzÁmió forintot nyertek: szám: számig: 17 289 1369 801—900 386 005 1604 301—400 1079 180 1705 001—100 1130 193 1720 401—500 1692 928 2428 101—200 2212 219 2630 001—100 2505 350 2330 301—400 2624 033 2956 ooi—ioo 4153 749 3942 201—300 4159 408 4011 301—900 4274 5t5 4411 601—700 4777 310 4889 701—800 5413 376 5456 501—600 5765 493 5467 501—600 ötezer 5770 601—700 forintot nyertek: ötszáz 46 333 forintot gyertek.­86 002 (sorozat­496 062 húzással): 808 70,9 1024 998 Sorozat­Számtól 1093 604 sz am: számig: 1742 027 6 101—200 1995 456 47 601—700 2330 240 184 001—100 2702 343 33*3 101—200 2936 168 391 301—400 3220 301 414 501—600 3900 199 438 801—900 4002 048 537 801—900 4005 874 616 201—300 4058 77 4 776 901—1000 4133 892 786 301—400 4395 916 851 201—300 4437 620 1302 101—200 4636 468 1304 201—300 szám: s®ámig: szám: számig: 1444 801—900 1615 701—800 1827 201—300 2316 201—300 2691 301—400 3152 201—300 3715 101—20C 3764 101—200 3796 301—400 3854 401—50C 3977 301—400 4014 601—700 4344 201—300 4501 801—900 4751 601—700 4324 301—400 4828 701—800 4902 601—700 4909 001—100 5130 701—800 5233 101—200 5272 901—1000 5359 901—1000 5498 901—1000 5755 601—700 5760 501—600 5879 001—100 5971 601—700 Háromszáz forintot nyertek: Sorozat­saim: 612 691 706 720 734 808 820 86! 923 963 1021 1024 1025 1071 '.079 1091 1093 1105 1130 1173 1242 1306 1412 1420 (sorozat­húzással): szám: 1? 46 51. 86 90 112 117 143 157 213 224 291 317 386 390 412 496 504 552 Számtó' számig 201—30f 301—40C 301—40Í 001—100 901—lOOf 001—100 701—80f 901—100C 301—40C 401—50C 601—70f 401—500 901—100C 001—100 601—70f 101—20f 001—1 Of 601—70f 101—20Ö 1549 L591 1600 1687 1692 1714 1742 1779 1780 1782 1822 '840 '995 2206 2212 2282 2330 2336 2343 2350 2351 2403 2505 2587 2624 2680 27 29 2732 Számtó" számig: 201—300 601—700 101—200 201—300, 601—700 701—300 001—100 501—600 701—800 901 — 1000 701—800 901—1000 401—500 901—1000 101—200 701—800 601—700 001—100 101—200 001—100 801—900 501—600 401—500 901—1000 801—900 801—900 001—100 401—500 501—600 401—500 201—300 901—1000 901—1000 001—100 401—500 501—600 001—100 201—300 901—1000 401—500 401—500 201—300 401—500 201—300 001—100 101—200 301—400 101—200 301—400 301—400 101—200 001—100 101—200 201—300 301—4ÜU

Next

/
Oldalképek
Tartalom