Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-04-13 / 87. szám

8 NAPLÓ A malomipari Egyesülés szerelőbrigádja tízezer forintos megtakarítást ért el A Tolnámé gyei Malomipari Egye­sülés dolgozóinak 93 százaléka vállalt szocialista kötelezettséget felszabadulásunk 7. évfordulójára. Felajánlásukat az egyesülés dolgo­zói teljesítették. Elért eredmé­nyeiknél nem álltak meg, hanem meghosszabbították vállalásukat má­jus 1-re s 2*95 dolgozó vállalt szo­cialista kötelezettséget. Az év elején &z orosházi malom dolgozói tisztasági versenyre hív­tak ki az egyesülés malmainak dolgozóit. Az értékelés szerint ez e verseny az elmúlt negyedévben a következő sorrendben alakult: i. n bonyhádi malom, 2. duna- földvári, 3. n simontornyai ma­lom, míg negyedik helyre a dombóvári malom került. Igén szépen kiterjedt megyénk malmaiban a Gazda-mozgalom, melynek keretén belül komoly eredményt értek el a szakcsi ma­lomban, ahol egy 70 mázsás rozs­ai iát készítettek teljesen hulladék- anyagból. Az elkészítéshez fel­használt szegeket, vasrészeket ócs­ka hulladékvasból állították elő. Ennek az értéke 1800 forint. Az egyesülésnél dolgozó szerelő Ebből az iskolából nem hiányzik senki! Ma, amikor üzemeink, gyá­raink. termelőszövetkezeteink mun­kásai, de az egyénileg dolgozó pa­rasztok is egyformán versenyben vannak a béketerv nagy célkitűzé­seinek eléréséért, mi úttörők, ta­nulók is teljes tudatában Tagyunk annak, hogy mit kíván tőlünk a szocialista haza. Március 26-án ezért az áttörő esapaitanács az egyik óraközi szünetben röpgyűlést tartott, melyen megbeszéltük, ho­gyan lehetne az iskolai mulasztá­sokat megszüntetni? Elhatároztuk, hogy senki sem mulaszt. Most a sürgős és fontos tavaszi munkák idején minden nap valamennyien Itt leszünk az iskolában. Szüléink­nek is segítünk, de csak az iskolai munka idején túl. Ők tisztában vannak mímgáifk fontosságával. Még akkor sem hiányzunk, ha ru­hát vagy cipőt akarunk venni. A vásárlási beszervezést, az iskolai brigád i0.000 forintos megtaka­rítást ért el április 4-ig. A szerelő-brigád teljesen használt és hulladékanyagokból dolgo­zik. A mtmkaveEseny-kiériékelésnél megállapíthatjuk azt, hogy az áp­rilis 4-i versenyszakaszban a leg­jobb helyezést a dunaföldvári ma­lom dolgozói érték cl. Itt az üzemi bizottság éa a pártszerveaet a versenyt helyesen szervezte és biztosította annak kiértékelését és megfelelő nyilvánosítását. Ennek a malomnak dolgozói már megtették vállalásaikat május 1-re. A malom dolgozói a napi S órai munkaidejü­ket hasznos termelő munkával töl­tik el, a munkafegyelem megszi­lárdult, igazolatlanul hiányzó az elmúlt hónapban nem volt. A Na- zarova-mozgalomba való bekapcso­lódást a dolgozók fontosnak tar­tották, felismerték annak jelentő­ségét, ma már minden dolgozó a termelő gépet sajátjának tekinti. Az elmúlt egy, hónap alatt üzem­zavar mindössze 3 és félóra volt. Yetstein István művezető vezetésé­vel a Gazda-brigád 2500 forintot takarított meg. munka idején tűi intézzük. Ez al­kalommal kérjük a helyi föld- művesszövetkezeiek vezetőségét, hogy tartson raktáron elegen­dő gyermekruhát és lábbelit, ne kelljen ruha- vagy eipővétel miatt 3—4 vásárra is elmenni. A tőlünk 3 kilométerre levő Pa­tak-pusztai és a 4 kilométerre fek­vő Rigó-tanyai pajtásoknak rossz idő esetén szállást biztosítunk bent a faluban, hogy az idő viszontag­ságai miatt ne kelljen mulaszta- niok. Egészségünkre is vigyázunk, hogy a betegség el ne vonjon ben­nünket a tanulás munkájától. Ezen elhatározások alkalmával versenyre hívjuk ki megyénk ösz- szes iskoláit a mulasztások száz- százalékos megszüntetésére a kö­vetkező jelszóval: „A mi iskolánk­ból nem hiányzik senki". Nagy Lajos VIII, osztályos tanuló. A művezetők között verseny fo­lyik azért, hogy ki nyeri el az egyesülés legjobb művezetője cí­mét. A* április 4-i munkaversenyben a művezetők közül a legjobb eredményt Fehér Károly, a bonyhádi malom művezetője érte el. Munkaterületén bizto­sította « szükséges előfeltétele­ket és az igazolatlan mulasztá­sokat teljesen felszámolta. A lisztmérőik versenyében igen jő eredményt ért el Herczeg An­tal, a dombóvári malom dolgozója, aki 112 százalékra teljesítette havi tervét. Tóth Katalin, ugyancsak a dombóvári malom női dolgozója normáját 106 százalékra teljesítette. A Tolnamegyei Malomipari Egye­sülésnél nagyobb hiányosság a versenyjelentéseknél tapasztalható. Egyes malmok versenyfelelősei nem tekintik fontosnak a pontos és időben jelentendő adatszolgálta­tást, így az április 4-i verseny fo­lyamán is hét üzemet nem tudtak kiértékelni, mert a versenyfelelős hanyagsága miatt az üzem dolgo­zóinak verseny kiértékelését nem küldték be. l*arthíre k Párt» és állami, íomegszervezefí és gazdasági vezetők és funkcioná­riusok, népnevelők és propagandis­ták részére április 17-én (csütörtö­kön) este 7 órakor a Pártoktatás Házában a Központi Előadó Iroda fog előadást tartani: ^Az időszerű nemzetközi kérdésekről“. * A Politikai Gazdaságtan közép­fokú káderképző tanfolyam hallga­tói részére a konferencia április 18-án (pénteken) lesz Szekszárdon a Pártoktatás Házában és a járási székhelyeken. PÁRTOKTATÁS HÁZA. Szekszárd város lakóinak kőtelező hastífusz elleni védőoltásáról Égése égügyi kormányzatunk el­rendelt® ít—TO éves korig a lakoa- ságnak tífusz elleni védőoltását. A védőoltások kötelezőek! A vá­rosi tanács felhívja a lakosság fi­gyelmét. hogy az oltások alól senki nem vonhatja ki magát. A betegek és mindazok, akik igazolni tudjál;, hogy a hastífusz betegségen átestek, mentesülnek az oltás alól. Akik a védőoltáson nem jelennek meg, azokat tekintet:,el az oltások kötelező voltára, rendőri karhata­lommal fogják előállítani s azon­kívül a rendőri büntetőbírói eljárás során magas pénzbírsággal fogják sújtani. Az oltásra kötelezetlek saját érde­kükben jelenjtenek meg a védőoltás- sokon, mert ezáltal egy igen súlyos, tíz százalékban haláltokozó beteg­ségtől egy évig terjedő mentességet nyernek. A védőoltásra kötelezettek értesí­tést kapnak az oltás pontos idejéről és helyéről. Dr. Major György tisztiorvos. A postás dolgozók takarékbélyeg- árusitó versenyben állnak egymással A postás-dolgozók saját munka- területükön harcolnak a tervek tel­jesítéséért. A postás-dolgozók ma már mind nagyobb számban felis­merték a taka rékbetétgyüj lésnek a közösségre és az egyénre vonatkozó előnyeit. Éppen ezért versenyt kez­deményeztek, a verseny célja, hogy minél nagyobb Összeget jut­tatni népgazdaságunk vérkeringé­sébe, ezáltal is meggyorsítva a szocializmus építését. Megyénkben ezidáig 84 postahivatal 177 dolgo­zója kapcsolódott be a versenybe és egyéni betétkönyvben 28 eaer forint összeget helyeztek el. Kultúrforradalmunk erős bázisa Hogyészen az óvónőképzőben Hogy észen vagyunk, ahol a felszabadulás előtt még a\ herceg Lichtenstein Alfréd- féle népnyúzók, sanyargat­ták a dolgozókat. Hatalmas kastélya fenyegető nagysá­gában is. de a belőle ki­áradó lenézés folytán is réme volt az egyszerű epi- bereknek. Be vannak itt más nagyobbnál nagyobb épületek is, amelyekhez bi­zony azelőtt a dolgozó tö­megnek semmi köze sem -mit. Itt van például egy nagy­szerű épülettömb, iskola. Azelőtt a. tőkések és azok kiszhlgálóinak esem éléi ta- v a lhat talc itt. Ma az ország minden részéről a munká­sok, dolgozó parasztok leg­jobbjainak gyermekei mű­velődnek itt pártunk és népi. demokráciánk jóvoltá­ból. óvónőképző intézet lett. ahol a hallgatók bent is laknak. S mióta 4 községben van­nak, a kulturális munka élénk fejlődésnek indult. Bőven niegmietatkozott ez a mostani járási kidlúrvcrse- nyen, ahol a nyolc legjobb szám közül öt a. högyészi óvónőképző jó munkáját di­csérte. Bátran kezdemé­nyeznek, nem féltek a ba­lettől sem, és munkájukat siker koronázta. Tomboló sikert arattak a község dob gozó parasztjai között. Az MNDSZ asszonyok is moz­golódni kezdteJi példájukra, ők is készülnek, ősze- gyűjtve a helyi székely tán­cokat, ezzel készülnek má­jus 1-re. Tehát leuttúrforradalmunk erős bázisa, leit nz óvónő­képző In'ézet Hogyészen.. Megszerették a dolgozók a lelkes fiatalokat és követik is, amint a példa is mu­tálja. Csak a gépállomás fiataljaira nem, hatott ez a nagyszerű példa. A helyi DISZ-fiatalok is tanulmá­nyozhatnák módszereiket a kultúrmunJea területén. Mgsl is nagy készülődés folyik a hallgatók között. Még erőteljesebben be alcar- nak kapcsolódni a falu kul­turális életének fellendíté­sébe. Szükség is van - rá, mert a helyi kuUúrcsoport bármilyen jó eredményei mellett azért még van javí­tanivaló a munkáján. A dol­gozó parasztság széleskörű bevonása területén még van javítanivaló éppen elég. Tippen c területen ad ha- talmas segítséget az óvónő­képző tanulóinak -jelentős kezdeményezése. Irodalmi, ankétok keretén belül könyvismertetésekei készül­nek tartani a falu dolgozói­nak, Az Ujbarázdát szánt ez eke, az Araiás és más hasonló Inváló müveket is­mertetnek. Segítik ezzel dolgozóinkat, az új, a jobb megismerésében és' felhasz­nálásában. Most az a feladata a helyi kuUúrcsoportnak és a DISZ fiataloknak, hogy e nagy segítséget az eddigieknél, még fokozottabban gyibnöl- csöztessék. Bátran lépjenek a lelkesen küzdő ifjak nyo, mába és kövessék őket, s eredményeik még nagyob­bak, szebbek lesznek. A Párt és népi, demokráciánk továbbra is minden támoga­tást megad számúira, hogy a tudomány és művészet segítségével a szocializmus építésében, a békeharcban minél nagyobb eredménye­ket érjenek el. Lassan esteledik, ki gyűl­nek a villanyok és a kollé­giumban a tanulás csendjét ■a kultúrmunka hangja veri fel. Zene és énekpróba, fo­lyik. hisz •mindezek mellett készülnek nagy ünnepünk­re, a munka ünnepére, má­jus í-re is. ,,A mi iskolánkból nem hiányaik senki!si Á vérongí úttörők versenyre hívjak a megye összes általános iskola tanulóit »952 ÁPRILIS 15 Az éllovasok egymás ellen mérkőznek a VII. fordulóban A megyei bajnokság VTI. fordulója a baj­nokság vezető csapatait ezen a vasárnapon szembe állítja egymással. Ebből adódik az is, hogy a hátsó régiókban tanyázó csapa­tok in fontos mérkőzéseket játszanak a ta­bella kialakítása szempont jóból. A legérde­kesebb mérkőzésekre Szekszárdon, Tolnán és Bonyhádort kerül sor. Szekszárdon a Dó­zsa ellen a dunaföldvári együttes, Tolnán a D. Lokomotiv, Konyhádon pedig s. tavalyi bajnok: Nagymányok Vendégszerepei. De érdekesnek ígérkeznek a többi mérkőzések is. Simontornyára á Sz. Építők, Bátaszókre Ilőgyéaz, Dombóvárra a Postás ellen a paksi együttes látogat el, míg ezen a vasárnapon Máza éé Tamási marad ellenfél nélkül. A Dózsa—Dunaföldvár mérkőzés szombaton kerül lejátszásra és ezzel a mérkőzéssel már foglalkoztunk, a többj összecsapás esélyeit az alábbiakban látjuk: Bonyhádi Vasas—Nagymányok) Básvnsz. A két csapat összecsapása mindig csemegé­je volt a labdarúgásnak, különösen Bonyhá- don. A két csapat, közül a bányászokat fel­tétlenül jobbnak kell tartanunk. Az elmúlt vasárnap az eddig az élcsoportban tanyázó Postásokat a bánvászesapat 9 góllal ..küldje haza, ezzel szemben a bonyhádi együttes 4:1 arányban vereséget. szenvedett a D. Lo- komotívtól. Annyi bizonyo®, hogy vasárnap nézócsúes lesz Bonyhádon és a bonyhádi együttes nem egykönnyen fogja magát meg­adni. Mi reálisan 1 gólos bányász győzelmet tartunk valószínűnek, bár az >e lehet, hogy a Vasasnak sikerül az egyik pontot odahaza tartania. Tolnai Vörös Lobogó—D. Lokomotiv. Két jó formában lévő csapat találkozik ezen a mérkőzésen. Mindketten az elmúlt vasárnap 4:1 arányú győzelmet arattak. Tolna az Épí­tők ellen Szekszárdon, a Lokomoti/ az Épi tőket 5:0 arányban verő Bonyhádi Vasas éllen. A Lokomotivnak rossz emlékei van­nak Tolnával kapcsolatban, mert a tavalyi bajnokság során is meglepet ésszerű súlyos vereségét szenvedett Tolnán. Ezúttal a ha­zai csapat ismét esélyese a mérkőzésnek, fi különösen azért, mert a mérkőzés Tolnán kerül lejátszásra. Itt is nézőcsúcsra lehet számítani, lia jó idő lesz. Simontornyai VL.—Szekszárdi Épitők. Sí- • montornya rossz rajtot vett, de most már i feljövőben van. Ezzel szemben az Építők j viszonylag jó rajt titán a hullámvölgy mé­lyén vannak. Minthogy a mérkőzés a teteje- í ben Simontornyán kerül lejátszásra és nem '. hkinők, hogy az Építők 1 hét alatt tetemes ■- forma javuláson esnék át, 4—5 gólos siinon- y tornyai győzelmet tartunk valószínűnek, ami ;s azt jelenti, hogy az Építők, melyet Báta- l szék is meg fog előzni, a 10. helyre esik ; vissza. Bátaszék—Hőgyész. A bátaszéki együttes nem úgy indult, bogy a bajnokság VII.^ for­dulója előtt a 10. hellyel kelljen megeléged­nie. Több is van a csapatban, mint »meny­nyi eddig kijött belőle. Ezen a mérkőzésen nem lesz kétséges a vasutasok győzelme és ezzel a győzelemmel meg kell kezdeniük a felzárkózást, mert nagyon veszélyes he Íven tanyáznak. D. Postás—Paks. A Postás kitűnő kezdés ntán immár a 3. vereségét szenvedte el va­sárnap. Most azonban újra alkalma nyílik pontszerzésre. Bár a paksi együttes neiv megvetendő ellenfél, amit bizonyít a Dózsa vasárnapi esete is. Küzdelem lesz ezen a mérkőzésen és csak küzdelem után siker'!* majd a Postásoknak a bajnoki pontokat ott. hon tartaniok. D. Lokomotív—Iregsremcae és Fadd—Sió. agárd mérkőzés lesz a Körzeti bajnokságok 13-i fordnlóján A körzeti bajnokságok 13-i fordulóján a nyugati csoportban a két bajnokjelöltei állítja egymással szembe. A másik kiemel­kedő mérkőzés Faddon less, ahol a sió- agárdi együttes vendégszerepel.' Az egyes mérkőzéseit: esélyeivel rövidesen az alábbiak­ban foglalkozunk: Nyugati csoport; Piíteehely—Regöly. Regöly még pont nél­kül van, ezzel szerűben Pincehely vasár­nap je döntetlenül mérkőzött I regszemcsén. Biztos hazai győzelem a valószínű. Szaké»--Hőgyész mérkőzés Hőgvés* vis*- ssalépése miatt elmarad. Postás II.—Tamási 11. Tamási 11. éppen az elmúlt vasárnap ért el döntetlen eredményt Simontomya IL-rvél. Van esélye Dombó­váron is áöntetlenre. D. Lokomotiv 11.—»regszemcse. A két baj- nokjelölt összecsapása érdekes harcot ígér­ne, ha IregsZemcße nem lenne hullám­völgyben, dem lenne kénytelen középfede- zetét nélkülözni és a mérkőzés nem Dom- bóvárott lenne. így azonban a vasutasoknak 2—-3 góllal biztosan kell nyerniük a rang­adót. Simontomya—Szakály. Érdeke« mérkőzés után a hazái csapat győzelmét várjuk. Déli csoport: Nagymányok H.—őcsény. őcáény jó kez­det után teljesen visszaesett, így a hazai csapatnak biztos győzelmet kell aratnia. Bátaszék—Váralja. A váraljai csapat nem lebecsülendő ellenfél, azonban a vasutasok őcsényi győzelme arra vall, ho-gv otthonuk­ban megszerzik a bajnoki pontokat. Decs—Bástya. Bármilyen szépen javul a Bástya, a decsiek jobbnak is látszanak é» ezen kívül a mérkőzés is számukra ismerős környezetben, hazai közönség előtt kerül le­játszásra. Ezért biztos decsi győzelmet he­lyezünk kilátásba. Meteor II.—Bouyhád 11. A Meteor tartalé­kok ezen a vasárnapon jutnak elősaör szó­hoz. A mérkőzés a feljutás szempontjából ugyan nem bir érdekességgel. Ennek elle­nére jó mérkőzést várunk és szerintünk a vendégcsapat fog győzni. Zomba—Mórágy. Zomba pont nélkül van. Igaz, _ hogy Mórágynak is eddig egyetlen győzelme van. Könnyen lehet, hogy meg- osztozkodnak a pontokon. Keleti csoport*. Fadd—Sióagárd. Fadd 4 mérkőzésből már !5 pontot vesztetE Sióagárd eddig 5 mérkőzé­sen csak egyszer szenvedett vereséget. Fadd minden bizonnyal minden erejét össze fogja szedni és ezúttal legyőzi a sióagárdiakat. Nagydorog—Paks II. A mind jobban fel­jövő uagydorogi együttes a mérkőzés esé­lyese. Palánk—Építők II. Élvezetes mérkőzés után lehetséges a palénkiak pontszerzése, ha azonban a diákok hazautaznak, az Építőknek kell nyernie a mérkőzést. Épül * Szekszárdi Dóssá pályája A Szekszárdi Dózsa pályát épít, A volt szekszárdi sporttelep mögötti réten most egyengetik a talajt. A gödrök betemetése már megtörtént. A talaj állandó fogasolásá­val elérték, hogy a fű nem fulladt bele, hanem máris áttört az új talajo» és gyö­nyörű gyepszőnyeg várja a pálya üzembe- helyezését. Azt az árkot, amely annakide­jén a pálya mögött húzódott és a mostani pálya sarkát éri, betemetik. Úgy számítják Dózsa berkekben, hogy a pálya május i-re alkalmas lesz mérkőzés lejátszására. A Dózsa sportközpont lelátó építését is terv­bevette. Mi a magunk részéről a legnagyobb örömmel üdvözöljük R Dózsa pályaépítését és annak a meggyőződésünknek adunk ki­fejezést, hoíTV a Dózsa új pályája még in­kább elő fogja segíteni a megyeszékhely sportjának a fejlődéséi. Tolna) Napié góllövő listája 13 gólos2 Hetesi (5*. Dózsa). 10 gólos: Galambos (Tolna). 0 gólos: Böröcz, Wéber (Nagymányok), Bizony (Tolna). 8 gólos: Nagynémedi (Sz. Dézsa). 7 gólos: Szigeti (Dföldvúr), Gebhardt (Ta mii si). 6 gólos: Markovics (Mázai. 5 gólos: Dósai, Marosé (Sz. Dózsa). Be- der (Bonyhádi, Takács (Dföldvár), Glérin- ger (Tolna), Baum II. (Simontomya), Lépő (Építők). 4 gólos: Németh (Bonyhádi. Isgum (iolna), Feil (Máza). Kálmán (Építők). 3 golos: Barbócz (Nagymányok), Hurrái, Jcrabek (D. Postás), Zsolnai (Tamási). A Hőgyész—Bouyhád és Hőgyész—Simon- lornyá mérkőzés góllüvői nincsenek beszá-. Dlítva. ÉRTESÍTJÜK előfizetőinket és ügyfelein­ket, hogv megváltozóit egj-számlaíiámunk í követhető; 00,878.065—38. 57? Gorjen—Tolna II. Tolna nem mehet biz­tosra Gerjenben. Ennek ellenére nagy'ob) a valószínűsége r vendégcsapat győzelme nek. Meteor—Rácegres. Ez lesz Szekszárd első napi legnagyobb labdsrúgóeseménye. A ha zai együttesnek végre idehaza is komoly arányban kell győznie. Bogyiszló—Dózsa II. Nem hisszük, hogy bogyiszlóiak meg tudnák akadályozni Dózsa győzelmét. ÖKÖLVÍVÁS Somogy—Tolna 13:5 Felszabadulásunk 7. évfordulóján Domb* váróit került lebonyolításra Somogy és Tol na megyék válogatott ökölvívóinak öaszecsa pására. Zsúfolásig megtelt a Lokomoti’ sportcsarnoka, ahol mintegy 1000 néző vök kíváncsi w izgalmasnak ígérkező rnérkő zésekre. Tolna megyét a Dombóvári Lokomotív Bonyhádi Vasas és a Szekszárdi Dózsa csa patai képviselték, bár Egte II. a szekszárd. versenyző nem jelent meg. Igen sportszerűt­len magatartás ezl Részlete* eredmények; (Elől Somogy). Hegedé*—Aszmus*: a technikúsabb Hege düs győz. Wágner—Juhász; a válogatott Wagner eh len Juhász szépen küzd. Pontozással győ Wágner. Gérdos—Horváth; izgalmas és remek küz­delem a két fiú összecsapása. Győz Hon váth. Koca I.—Kadnrkuti; a rutinosabb somogyi fiú győz. Fiilöp—Szalai: a két nagyteehnikéjú ver­senyző döntetlent csinált. Xiőty— Hergyó; a válogatott Dőry szép stí­lusban öklöz, fölénnyel győz „ Húgért—Komlós: a somogyi versenyzó jói küzd, Komlóst leléptetik. Yáci—Németh: nagy csapkodásban a tisz­tábban ütő Váci megérdemelten nyer. Búzás—Farkas; nagy ütések folyunk. * mérkőzésen. A III. menetben Búzás megsé­rül, és feladja a küzdelmet. Komlouccz—Várhelyi; a rillanyhiba miatt a mérkőzés elmaradt. Várhegyi minden bi­zonnyal győzött volna! HÍREK VASÁRNAP, ÁPRILIS 13 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR; 11/1. sz. Á1L gyógyszertár. NÉVNAPI Hűsvétvas. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS« Y'arható időjárás vasárnap estig: Ke­vés felhő, száraz idő. Mérsékelt dél­nyugati-déli szél, a meleg tovább tart. Rasznált fényképező gépeke! uj felemelt áron vásárol az OFOTÉRT bolt 42. sz. bolt Szekszárd, Szt. István tér 2. MOZI VIDÁM VETÉLKEDÉS.' Hogyan hódlítja meg az MHK mozgalom egy prágai üzem dolgozóit. — Akciójegy érvényes. Előadások vasár- és ünnep nap 4, 6 és 8 órakor, hétköznap 6 és 8 órakor, TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LÁSZLÓ. Felelős kiadó: KIHALT LÁSZLÓ Szerkesztőség tclefoDSzáma: 2B-I9. Kiadóhivatal iclefonszáms: 20-lO M. N. B. ogyszátnlaszáui 00.87S.063—3?. Előfizetési díj: havi ti.— forint. Pécsi Szikra nyomda Pée», Munkácsy Mihály-utc* t®. *&. Telefon: 20-27. A syemcláéit felel.: MELLES REZSŐ {

Next

/
Oldalképek
Tartalom