Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-04-12 / 86. szám
A ¥ h O ms ÁPBXLXS 12 fa m n< I —w— O A SZOVJETUNIÓ ÉLETÉBŐL A Komszomo! moszkvai szervezete a tervteljesítésért Irta: N. KRASZARCySENKO. a Komszomol moszkvai bizottságának titkába. A moszkvai vállalatoknál soha nem látott mértékben fokozódik a mun.ka- ieadülei. Az állami terv föladatainak teljesítése közben új győzelmek, új munkai! őstét lek születnek. A moszkvai Komszomo 1 -szervezet a párt útmutatása nyomán mozgósítja az ifjúságot st kitűzött feladatok m-ogvalósítására és következetesen küzd azért, hogy minden egyes ifjú hazafi teljes erejét és tudását az állami terv határidő előtti töljfe&íté^éhek szentelje. Az újí- iók és a verseny élharcosai között szép számmal találunk fiatalokat. S moszkvai Komszomol szervezel kezdeményezésére az Ifjúmunkások az évi tervet napokra, sőt órákra felbontva kapják meg a vállalatoktól, A feladatoknak a pártszervezetek és gazdasági vc_ ne tök által kidolgozott konkrét megállapítása nagy jelentőségű az Ifjúmunkások számára. A párt azt a feladatot állította a Komszomol-szervek elé, hogy állandóan ellenőrizzék és tartsák számon * kötelezettség vállalások teljesítését. Ezért szentelnek a Koinszomol-szer-. vek nagy figyelmet arra, hogy minél szélesebb körben használják fel a személyi lapokat és a grafikonokat, amelyek naponta visszatükrözik a kötelezettségek teljesítését. A Kom szompí-szervezetek en-nek alapján rendszeresen értékelik a verse.nyered. menyeket és a legjobbakat népszerűsítik.' Különösen jó munkát végeztek a . lvrasznij Proleíaríj“, a „Sztankon- szírukcia", a ,,G. P. Z.-l". a ,.Kalibr“ és a „Trphgornaja Manufaktúra“ gyárak Romszoinoi-szervezetei. Ezekben az üzemekben minden ifjúmunkásnak meg van a személyi lapja, amely kimutatja, a tervenfélüli termelést, a megtakarítást és a kitűnő minőségi munkát. Az itteni Komszoinoil-szerve- zitfü gyakran szerveznek tapasztalat- sere taiáiivOzókat az ifjú szíaháno- visták között. Moszkva ifjúsága aktívan részt vesz a takarékosságért, a forgóeszközök jobb kihasználásáért é:s a tervenfelüli felhalmozás megvalósításáért folytatóit küzdelemben. A Komszomol re püiő b'zottságok segítenek feltárni a termelés új tartalékait és ügyelnek a takarékos anyagrehaszná 1 ásra. Vladimir Utkin Komszomol tag. a „Kalibr“ gyárból és Valentina Fo mina Uomszomolka a ljublinl .,Kaganovlc*>*‘-gyárból takarékossá gi tervet dolgoztak ki brigádjaik számára. A terv alkalmazása ma ga után vonla a technika tökéle tesitését, lehetővé tette a munka még jobb megszervezését és új mim kamódszerek bevezetését. A kezdeményezéseket azóta csaknem valamennyi moszkvai vállalat átvette. A moszkvai vállalatoknál több, mint ISO ezer ifjú és lány nyitott takaró kossag személyi lapot. Mar'jn Rozsnyevának és Lidia Ku A íornádi átomi gazdaság dolgozói, hogy méltóan' ünnepelhessek meg felszabadulásunk 7. évfordulóját, lelkes vállalást tettek április 4-re, mely nemcsak .vállalás maradi, hanem ezt mjnd.-aamyiian teljesítették, de sokan túl i-s szárny alfák. Ezt bizonyítja a gépműhely dolgozóinak yá'llaláöa. mikor 50 százalékos telj esi fésűkről 100 százalékra emelték teljesítésüket és a tervbe vett gépek kijavítását elvégezték, A bognármöh-ely felajánlotta, hogy két cséplőgép faaíka; részeit és a rájuk háruló munkátatok'at április 4-re elvégzik, ezt a vállalásukat 100 századosad! teljesítették. De telje- sítetóe válilaiésát a kovács-műhely is-' amely vállalta két- strajfának és két aonyenjkonak az a kezdeményezése, hogy indítsanak nyersanya-gmegtaka- rftási versenyt és minden kilogram gv;i pótból, gyapjúból és selyemből a .(Aiclö legnagyobb termelési eredményt hozzák ki, lelkes visszhangra talált a fővárosi ifjúság körében. A moszkvai ifjúmunkások nemcsak arra törekszenek, hogy takarékos gazdái legyenek a nép javainak, hanem kitűnő minőségei i? állítanak elő. Több, mint lő ezer moszkvai Komszomol-brigád nyerte el a „Kitűnő minőség brigádja'* megtisztelő címéi. A fővárosi fiatalok ezrei serény védelmezői a technológiai követelmények legszigorúbb betartásának, a munkahelyek tisztaságának, a példás rendnek és fáradhatatlan harcosai a technikai haladásnak. Moszkva fiataljainak kommunista öntudata munka, aktivitása és kez.de ményezőkészsége 'új, kimeríthetetlen lehetőségeket nyit a főváros iparának további fejlesztése terén. cséplőgépnek kovácsmunkája elvégzését a napi munkáján felül, ezt a vállalatot 100 százalékra teljesítette. A növénytermesátésben a- korai és középvetés i,érvét vá&a&ák, hogy 100 százalékban elvégzik, vállalásukat 1.30 százalékra teljesítették a kiszabott határidőre, Az rHatte o y ész,t ésb en két műsza kos fejősnél vállaltak a 13 literes Ádftgfejé-sl, melyet 100 százalckban teljesítettek a dolgozók és teke ivenként egy fél liter tej emelkedést értek el, A mesterséges bor júsne velők vááa'- ták, hogy a 85 deka napi súlygyarapodás helyet*. 100 dekát érnek, el, vállalásukat, ,103 dekám emelték fel. Élenjáró dolgozók ® mesterséges bor- -júnevelésné! Sákovits József fejogfu lyás. Szabó József és Hóbort Gergely fejőg'ulyások. A borjúnévelők-ne' Pete János, Stoöker Katalin. Munkamódszerátadással készülnek május I-re az iregszemcsei kísérleti gazdaság dolgozói ö r> td A fornádi állami gazdaság sertésgondozói 22 százalékról 24-re emelték a daraértékesítést A MEDOSZ. mint új' mezőgazdasági szakszervezet, egyre inkább betölti hivatását és tesz bizonyságot, hogy a. Szovjetunió szakszervezeteinek példája nyomán megoldja a ráháruló feladatokat. A jó szervezés és példa- mutatás nyomán egyre több üzemben születnek versenyvállalások és az ipari munkások nyomán haladva, mezőgazdaságunk dolgozói is egyre többen adják át munkamódszereiket » gyengébb dolgozóknak. Ez megmutatkozik az iregszemcse! kísérleti gazdaságban, ahol a megtartott szakszervezeti taggyűlésen lelkes vállalások szüieitek meg május 11 .méltó megünneplésére. -VáMalták, hogy ugyanúgy, mint az április 4-i vállalása,kát. maradéktalanul telje- sitiit, bebizonyítják ezzel pártunk és * haza iránti szereietüket mindany- »■cían. Ennek tudatában nak érdekében vállalta, hogy a. „Harc. a percekért"1 mozgalom jelentőségéről meggyőzi munkatársait és május 1-re elérik, hogy mindenki pontosan megjelenjen a munkahelyén és az idő jó kihasználásával egy perc kiesése sem lesz a gazdaságnak. Budai Ernő felajánlotta, hogy május 1 tiszteletére selejtmentese® dolgozik és tervét 100 százalékon felül teljesíti. Erdői Béla a kísérleti telep kutatója, a verseny fontosságát szem előtt tartva, az ösz- szes kutatókat kihívja versenyre és vállalta,- hogy a vállalásokat átbeszélik, megvitatják és kiszélesítik -a gazdaság dolgozói között jó népnevelő munkával. így a vállalások teljesítésével, amit maradéktalanul végrehajtanak, hatalmas csapást mérnek az Imperialistákra és ügynökeikre, akik mindenáron háborút akarnak. A szarvasmerbahíz’aSásná! a dói gőzök vállalták, hogy a 70 szűz a lékos súlygyarapodást 75 száza, lékra emelik, amit 100 száraiák ra ieljesíilettek. A ser téshíztel ásnál a 22 szávaé-ákos da ráér lékeié s helyett 24 százalékot értek el ... A traktoros növény termesztésben a, elmúlt 70 százalékos. eredmény helyett 100 százalékban teljesítették tervüket Ezek a leljesírniények azt mut-at- j-ák, hagy az állami gazdaságok dolgozói egyre inkább mágúkév.á teszik a verseny jelentőségét és munkájú, kon keresztül járulnak hozzá a szocializmus építóséhé-z. Bognár Jáno-s váltatta, hogy a Krizádon Tődül elvtársi segítséget RjTijt az elmaradottaknak, munka módszereit átadja és ezen kérész Uít? elérik, hogy a brigádon belül nem les® egyetlen dolgozó sem. ».kJ. tervét nem teljesítené. Copf Róza szintén felajánlást tett, kogy brigádján belül tanítani fogják az elmaradottakat,, segítik őket és. a termelési értekezleteken módszerét átadja a brigád tagjainak, hogy tervük teljesítésével- segítsék az ötéves t érvünk e t e! őbbr e, ócsal Margit vállaita, hogy ö új munkásnak átadja monkamódsze rét, hogy HM) százalékon felül tel jesíth essenek. Hasonló vállalást tett Kupi Erzsébet, aki a ramie tüzdelésénét és elültetésénél adja át módszereit dolgozótársainak. ihmár József a percek kihasználása. , Sitit fttiHitjt, pArtépitfs Úfmvfefós! nyujf c mindérmopl párfmyrtfiúbpfi A természet kezdi mindjobban iet venni tavaszi köntösét. Helyenként egy-egv gyümölcsösben ' a korai barackfa már kezd rügyezni, virágozni. A természet éled a téli íásiütságá- hói', megkezdődik az évröl-óvre megismétlődő törvényszerűség. A tavasz közeledtét tapasztalhatjuk akkor is. ha a Paksi Konzervgyárban jobban körülnézünk. Mindjárt észrevesszük azt. hogy' a dolgozók nagyrészt' készül a- tavasii, majd a nyári szezonra. Serényen dolgoznak az üzemíenn tartók, lakatosok, gépészek, a muri. kagépeket határidő előtt ki'akarják javi tani, generál ózni. Legutóbbi találmányán végzi az utolsó simításokat az üzem nagy. szerű feltalálója, újítója: Pataki János. Találmányával megoldotta a ba~ rackfejesést, I aláint dny áv-a; megszüntet/ azt. hogy nem kell sok dolgozót foglalkoztatni a barack íölözéssel és mag ozással. De nemcsak, ez az egy laláJmánya van Pataki elvtársnak Ezenkívül két jelentős találmánya van melyekkel évente hatalmas ősz. szegeket, lehet megtakarítani. A? üzem. dolgozói ag dprifH j re tett ielajánlásaik teljesítésében komoly eredményeket értek el. Az utóbbi időben a 100 százalékon aul teljesítőket csaknem teljes egészében megszüntették, mindössze hat dolgozó teljesített norma alatt a legutóbbi dekádban. Azol: is olyanok, akik alig -néhány hete. hogy az-üzembe kerül lek dolgozni és még nem tudták teljesen elsajátítani o. munka egyes jobb íogásait. Éppen ezért az üzemi pártszervezet a dolgozók kezdeményé, zésére elhatározta, hogy a -szakma; oktatást megszervezik, hisz anélkül a technika;, minimum nélkül, amit a dolgozók ott szereznek, nem tudnák megállni helyüket méltóképpen a termelésben. ■ Alig néhány -napja, hogy n Ta nai Napló egyik cikke bírálta a pártszervezete! . mely nem állt hivatása magaslatán Az üzem kommunistái megszívlelték a bírálatot és hozzáfogtak a hiányosságok kijavításához megszüntetéséhez. Ma már büszkén beszélnek arról a pártexopo:[bizalmiak, hogy a párt titkártól kapnak ick adatokat és azokat eredményesen végre is hajtják. Péjda erre ae. hogy Magyarkeszi versenyre hívta ki Nagysssokoly községet as évi munkák ebégíéséniés a beadd»* kölele»e<lség haláeido előtti teljesítésébe Magyarkeszi község dolgozó paraszt sága az egész évi mezőgazdasági munkák elvégzésében és a beadási köte Lezettség teljesítésében versenyre hívta ki Nagyszokoiy dolgozó parasztságát, Az eddig elért eredmények alapján felismerték, milyen jelentősége van a verseny-mozgalomnak, számukra is bebizonyosodott, hogy a szocialista építést csak széleskörű verseny-mozgalommal lőhet megvalósítani. Tudják azt. hogy a beadási kötelezettség teljesítésének alaptényező j je a mezőgazdasági munkák, a vetés és a növényápolási munkák mielőbbi elvégzés«. A beadási kötelezettség teljesítése pedig a szo-cializm;»s építését. népünk életszínvonalának eme lését .segíti elő. A község dolgozói tudják azt, hogy a munka mielőbbi elvégzése, a nagyobb terméseredmények elérése, a béketábor erejét is növeli. Sztálin elvtárs az elmúlt napokban az amerikai lapszerkesztőknek válaszolva, megállapította, hogy a harmadik vi. iágiiáborű nincs közelebb, mint két vagy három évvel ezelőtt. A békesze- reiő népek, köményen meggátolják az imperialisták háborús törekvéseit, s a békémozgalmat népünk munkája, a szocializmus építésének eredményei is elősegíti. Énért vállalt*« Magyajrkeáiw dől gőzé parasztsága, hogy a még hátralévő vetési mn-nkák at a ha iárldő előtt öt nappal befejezik. A kapásnövényeket rendszeresen gyomtátállítják, a kukoricát lehetőség szerint háromszor-négyszer snegkapálják. Az aratást a lehető legkev esőbb szemveszteségge" fogják elvégezni. A csópjés mielőbbi elvégzését azzal biztosítják. hogy immkatervet készítenek, amelyben meghatározzák, melyük gép hol dolgozik s a munkaerő helyes elosztásával biztosítják -a gepek á:. iagos napi teljesítményének legalább 110 százalékos (eijesitéséi. A tarló- 'hántá-st a betakarítás után nyolc nappal elvégzik. A begyűjtés téré» elérik ar,L hogy a gazdák egyenesen a cséplőgép töl teljesítik, a többi termény éknél p«dkg a betakarítás után nyoie napra teljesítik. Állandó, rendszeres népneveiomunka- val biztosítják azt,, hogy minden dolgozó paraszt maradéktalanul teljesíti beadási kötelezettségét, s ezen kérésziül mielőbb megkapják a szabad forgalmat. Az őszi vetési és betakarítani munkákat a minisztertanáeö áltat kitűzött határidő előtt elvégzik. Az őszi árpát 5 nappal, a rozsot 8 nappal, a búzát tó nappal a határidő előtt elvetik. A két község közötti versenyt rend. szeresét! értékelik, amelyről a dolgord parasztságot állandóan tájékoztatják, Magyarkeszi község versenykihívása újabb bizonyítéka »ónak, hogy dolgozó parasztságunk megértette pártitök, kormányzatunk célkitűzéseit és tevékenyen reszt is vesz azoknak ínegv-u. iósttásában, ötéves tennink mielőbb.: sikeres végrehajtásában, a szov'a'ii- mus .é|!Ítésében. Mindig szeretettel gondolunk a magyar népre Mi. görög gyermekek, .akik Ma- gyax-országoo. élünk, köszön tjük a ma. gyúr do-ig«zó né-peí, a pártot és Rákosi. Máivá*!',' a görög nép ig-a-z barátját. Nem fogunk elíeáejíteni sohasem berat étekéi!, .mert Ti megmfcn let lé tek a.mi éietünk-et. Tudjátok nagyon jól, bogy a mi Görögországunkban a mo n archofasiszta rendszer és az a me riífcai megszállás' aiat-t a 'nuuikás.paraszt do-sgozók gyermekei, az egész ! görög d-olgozó né'p, & legnehezebb kő rü'Isn-ények között él, Az ainerikaiak és a mion-ardiofas.iszták a görög :::-ép becsületébe akaTna-k gázoin-i. Azt akarják, hogy Gaiogország arlyas hk bonis tervük végrehajtója, legyen. Sokai szenved a görög nép. de nen« lö-rj meg a véres terror. Mi, akik egy pár ezren élünk a Th hazátokban, boldogan, élünk; kapfUíftt iskolát, szabadon fcairuiunk az anya. nyelvünkön, nem mini: Göróg-orBzág' ban Mindig szeretettel g-ondo.-unk' ?, magyar népreI Joegosx Dzovairisz Vf. os-z-t. tan. §mjet mnnkainódszerehfaei a iiuitfus gyapoUermcsért Albániában .Her körzetében -a verdat term-eiöseö vetkezet tagjai lázasan késfaölödnak őst, ipari növények vetésére. Tavaly ősszói fokozott gondossággá!) végezték e! a mélyszántást a. gyapotföldnek kijelölt táblákon. Idejében szétszóftáác a kellő szervestrü- gy-a mennyiséget i«. 1951-ben a verriaí termeiős-zövetke- zet tagj-a; 8 mázsás hektáronkénti gyapottermést értek él és ezzel 133 száza-iékm teljesítebtók .'.crmésaió- irányzatulkai. Az eredmény elérését; a- növényápolási aitiökáiatok gondos eiyégzése és a gyapotcserje haj-tósái- n-ak a szovjet módszer szerinti teíá, jezés-s tette iehetövé. Idén a íegrsnciőszövelkezeí tagjai, vátokák, hogy az ipari növények és esősorban gyapot hektáronkéivíi termiósáfclngát jet&nt-ősen ameiik. Újításokon dolgozik Pataki János a Paksi Konzervgyár dolgozója az oktatásokon ma már valamennyi beosztotf dolgozó megjelenik és azon aktívan részivesz. Elért eredményeiknél uz üzem dolgozói nem álltak meg. ’ Ezt bizonyítja az is, hogy elért eredményük állandóan emelkedik. A ,,-Termeij ma többet, mint tegnapi-mozgalom mindinkább kezd valóraválni, csak még az a hiányosság, hogy nem. biztosítják kellően av előfeltételeket a terv naponkénti teljesítésének érdekében. A dolgozók I. negyedéves tervüket szépen teljesítették, nem maradiak adósok a terv teljesítésével. Győzelmesen kezdték meg a II. negyedéves tervet, az első napokban kiemelkedő eredményekéi érjele e! az üzem legjobb dolgozói. Varga Mihály né 145 százalékot teljesített az április havi első dekád alatt. Mátrai József-né 135. Müller Erzsébet 135, Kramazik Lajosné 156, Bodahelyi Pál né 165, Bárdos Jánosaié 118 százalékra telje, sítették átlagosan 10 -napi tervelőirányzatukat. Mindezek az eredmények beszélnek arról, hogy a dolgozók felismerték a terv teljesítésének jelentőségét és annak télj esi léséhez úgy fogtak hozzá, hogy a terv /törvény és azt teljesíteni minden, dolgozónak becsületbe:) ügye. kötelessége. Május 1-re készülnek az üzem dói. gozói. Az élenjárók már vállaltak szocialista kötelezettséget, akiknek a példáját mind többen követik a Pali* s-i Konzervgyárban. A dolgozók meg* iogadták. hogy újabb. még szebb munkagyőzelmekkel ünnepük a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepé! és azt tervük túlteljesítésével még ünnepélyesebbé teszik, Estefelé jár már a.£ idő, mikor ei- hagyjuk a gyúr területek & napi műszaknak vége, a dolgozók köziül az idősebbek igyekeznek ham vagy éppen a kultúrterembe, Jzogv napi jfb radságos munkájuk után, szórakozással töltsék el idejük egy részét. A szabadságharcos alapszGTVezetfte»7 ma vari a gyakorlati órája lövészetből, A kis .szakasz vállukon a ki3 puskával, vidáman dalolva vcmuhmg, fai a lőtérre, hisz a napokban Jssg « vizs, ga. a kispuskalövészeIböl és arra méltóan akarna.!: felkészülné tz SZHSZ tagjai,