Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-04-11 / 85. szám
NAPLÓ io« Apu tus ti Kanyargóé földúton, halad autónk Ujireg felé. F.z ú., elnevezés nem is olyan régi. A fel szabadul ás előtt még Muth-puszta néven ismerték. E£ az aránylag fcicsj község hatalmas eredményeket ért el: a múlt évi beadási kötelezettség teljesítésében a megye első községe lett. Az ott élő dolgozó parasztság élőiébe is a felszabadó- las hozott döntő változást. Ä hajdani nincstelenek, akiiének jóformán meg otthonuk sem volt. földet kaptak. a maguk gazdái lettek, A hajdani nincstelenek tudták kötelességüket. T:elismertek azt, hogy ebben az or- s fásban móri már e dolgosó nép a gúiu*. minden, érni ebben az országban van, a nép föleiét, anyagi és .kulturális felemelkedését szolgál, yx. Tudták azt is, hogy országunk fejlődését neki}.: minden erejükkel elő 'télj segíteni, Most, ezen a késő délutáni napon is szorgalmasan dolgozna^ kint a földeken, nagy ütemben folynak a. vetések és az őszi gabonák ápolási munkái. Több .Hazaiélé tartó fogátta-i is fáiútkoz- htnk, amelyék már végeztek a napi munkával. Régi. káStélySiérü. épület előtt ál. lünk meg. Amíg bemegyek, önkéntelenül is arra gondolok, ez a kas. tSly valamikor talán intéző lakás volt, amelynek lakája zsarnokoskodott it cselédek felelt. Innen indult ei réggé!éhként <iz „intéző úr'* hetyke lovaglóttlIzmában-, »étúpáJcávak mely fry aknán n cselédekre is lesújtott, a béjárdl te lett most iehér zománctábla van, sajtó Nép köztársaságunk elftere, s * felírás: „Ujireg község ta- nácshám". At irodát már a tavaszi alkony burkolja, homályba . Beszélgetni kezdek a tanács dől. gosóival. Csikós József tanácselnök a. halárban- vari körülnézni, hogyan haladnak a tavaszi munkák. Rátérek jöveteleit1 tulajdonképpeni céljára, hogyan érte él Ujireg község, hogy a beadási kötelezettségek teljesítésé ééfr a megye első községe leit. — A se'rtésbeadásnál például, amikor megkaptuk a községre elönti kötele- r'rttségéi, gazdagyüiést hívUvik össze. A dolgozó parasztokkal ismertettük réázíeleten « beadási kötélezéttségel és mindén- gazda bejelentette. mL >y** sertést tud beadni. Munkába tiflltoltuk * népnévelögárdát js. A WSZ-szdrvézét begyűjtési iárgyüktd búr előadásokkal népszerűsítette u be. gyűjtést-, * tevékenyén réüztvett a népnevefőmunkahim az MNDSZ tagságé. is, érmál te inkább, mért ok is csatlakoztuk c dunaszentgyörgyi. fiseonyöti baromfi- és tojásbegy » K-czdéhiényevéséhez, Beadási kötelezettségünk iúlteljesi lését legjobban áz Ségi tétle élő, hogy ft pártszervezet Kasza Einánue; párt- íh'á: irányításával jelentős segítsd. éfc~£ adott, h tanácsnak. A párivézetó- ..ség óH-mdóan résztvéit « tanácsüléseken, ahol pontosan meghatározták az előttük álló feladatokat. \ beadd- *i kötelezettség teljesítését az állan- (főbizottságok jó munkája {3 elősegíti tte. Rendszeresen értékelték az ál. Ui-ndébizottságok munkáját és a bizottság tagjai személyes példamuta• tusukkal mozgósították a község dol- ?ozó parasztságát a beadási kötele, vettség teljesítésére. Nagy gfmdgt fordítottak 07. állandó politikai felvilágosító munkára. Megmagyarázták a község do'gozó pótátszifidgáhak, pút jelent a béke- Hp.xeban á szocializmus építésében a Űjireg a megye első községe a beadási kötelezettség teljesítésében beadási kötelezettség maradéktalan teljesítése. Felhasználták az agitáció ban a jegyrendszer megszüntetését, amely a begyűjtés jó eredményeinek volt. bizonyítéka. Ár uj>regi-ck ebben az évben is meg akarják tartani első helyezésüket. Ezért még többet akarnak termelni, mint eddig, ezért, amint, az idő engedte, hozzáfogtak a tavaszi munkák elvégzéséhez. Á község dolgozó pa. rasztságá, hogy föld ne maradjon bevetetlenül, nagyszerű munkát végzett. A község tulajdonában lévő tar. talékterületeket közösen elmimkálták, elvetették. Minden dolgozó paraszt egy napi munkát fordított e tartalékterületek ehnunkálására.. A távássti munkákban Bugyi János, KöStyái Imre, Harangi Lajos, Kozma Alajos, Eppél Ferenc és Szécsi József járnák az élen, akik jó munkával akarnak elérni nagyobb terméseredményt, s esen keresztül beadási kötélézéttsé. güket is teljesíteni tudják. Már későre jár az idő, amikor Uj- ireghöl visszafelé indulok. & község dolgozó parasztsága már házaiért a munkából. s lassan nyugovóra tér. Holnap újból hozzáfognak a munkád hoz. hogy ők is minél fotíbáp kivegyék részüket a szocializmus építéséből. mint o.hogyan eddig is kivet- ték. Tszcs fiatalok, jelentkezzetek építőipari tanúiénak! A inogrei tanács «pítési csoportvezetője /elhívja é tszos-k fi a táljainak figyelmét arra, hogy 14 értői 16 évig jelentkezni lehet a Munkaerőtartaíé- kok Hivatáiáabáí, (Szekszárd. Sztálin- tér 1. szám alatt) akik ipari tanttlők akarnak lenni. Ezek az ipari’ tanulók a tszcs dolgozó tagok fiai és IánVai tehetnék. A tanulóidő más-fél év, egyenruhát és munkaruhát a tanuíók ingyen kapnak. Jelentkezési idő: tílá- jus 15-ig. Minden fiatal jelentkezhet a tszcs elnökénél is, akinek kötelessége .9 jelentkezők névsorát beküldeni á megyei tanács építési csoportveze. tőjéhéz, vagy pedig a Munkaérőlar- t a lékok íiiratnlához Szekszárdi-». A tanulók * tszes-én belül olt tanulnak, ahol építő csoportok, vagy építő brigádok vannak a csoportban. A fizetésre vonatkozólag a kollektív szerződésbén meghatározott fizetést kapják a fiatalok. Ez á tanulás nagyjelentőségű je^z úgy a fiatal ole, mint a íszcs-k tövábbi fejlődésére, mert ingyen és díjniefntékeit másfél ér alatt mesterséget kapnak és a tszcS-nél előforduló építkezéseket heíyhcfl. otthonukhoz koz-él végezhetik el, H I R K K PÉNTEK. ÁPRILIS 11 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. ««. All. gyógvszariár. NÉYPíAPi Laura. — IDÖJÁRÁSJÉLÉNTÉS: — Várható időjárás péntek estig: kisebb felhőátvonulások, az. északkeleti megyékben egyes helyeken ma még eső, Mérsékelt délkeleti-déli, majd délnyugati szél, a hőmérséklet északkeleten emelkedik, máshol álig változik. I* á r t h í r e k A Bolsevik Párt Története közép, fokú káderképző tanfolyam hallgatói részére a konferencia április 12-én (szombaton) lesz Seeks zár don. a Párt- oktatás Házában és á járási Székhelyeken. A Politikai Gazdaságiam feisőíoáuí káderképző tanfolyam hallgatói részére a konferencia április 12-én (szombaton) lesz Szekszárdin, a Pártokta- tás Házában, A Politikai Gazdaságtan középfokú káderképző tan Folynál hallgatói részéré a konferenciát április 1É áa tárt juk Szekszárdi»», á Pártoktátás Hizá ban és a járási székhely »‘kén. PARTOKTATAS HÁZA. Az SZTK közleménye A Tolnamegyei Szakszervezeti Tár- sadaJómbittositó Aöközpóirtj* felhívja ■az érdekellek fi gyeiméi, hogy a 75 százalékos táppénzre . jogosultak az egyéb feltételek fennállása, esetében: t. A szovjet vállalatok dolgozói tekintet nélkül' árrá. hogy á magyár állam érdekeltsége a vállalatban elét1 i.é az 50 százalékot, vagy se. 2. A szocialista gazdasági szervesetek ÍKIOSZ, KISÜSD, OKISZ, stb.) funkcionáriusai, valamiiiit munkaviszonyban álló dolgozói, ide értve az einllí- fcott szervezetekbe tartozó szövetkezeit munkaviszonyban álló dolgozóit is. Nem jogosultak azonban a szövetkezetek dolgozói. Kigiult a fény április 4-éu ICesző h i degk utón Csak a györtki és a tamási játási TSB látja e feladatát jól az MHK területen Örömtéljes hapjaiuk voltak, április 4-e, hazánk felszabadulásának évfordulója. Keszőihidegkutnak ehhez a nagy naphoz még más is fűződik. Fűződik már az az eredmény is, bogy a Szovjetunió segítsége és tapasztalatai nyomán hálunk is egy III. típusú tszcs, Uj Étet névén megkapta a működési engedélyét. Válóban új élet indult meg a faluban és példát tud mutatni még a kívülállóknak. Mert mint minden kezdet nehéz, így itt is volt nehézség. De .mert mellette állt és áll a póri, és ma egy jól működő termelőszövetkezet fejlődőit belőle. Ezen felül még egy harmadik esemény ís emlékeztetni fogja községünket erre a nagy napra. Az,, hogy Ihóit április 4-én ki gyűlt a fény a faluban. Megváltozott községünk arculata, világosak a szobák, világosak az utcák. hirdetik a szociaüzmus nagy c.red;rnénveit. Összekötött a. villany a fővárossal, szorosra fűzte a falunkat a városi, üzemi dolgozókkal. Most szólnak 3. rádiók, úgy érzem, hogy közvetlen Rákosi elvtárs közelében vagyok én is és az egész falu. Szóljon köszönetmik mindezekért Sztálin elvtársihoz és dicső népéhez. Szóljon Ivöszönelünk 3 ini nagy pártunkhoz, $ annak vezetőjéhez, Rákosi elv társhoz. Eilenségéink felé ökölbe szorított kézzel kiáltsuk, vesszenek a vérés- kezü, hazafiak gyilkosai, a baklérium- fegyver használói. Madaras László levelező. Af MHK .»Portrepdszer sr.ületéséBek hér- madik évii üniepli, Mindéa évben rbkons/.onvuseUb. lesz e mozgalom mind áz ifjúság, míari 8z. idősebbek kös.öít. íz első érek »»'fiofrátóísásrüi nvoitaán ebben az év bon niár'. kiálaktilt edzések teszik tetőtöké • jélycnyék áiefisacrzését ' Megyéikben iS megindúít égy mozgaJdin, az ..Áfiri- listúl-—OktóbpH iépróbáziink".mozgalom, mely hálálni as arányokat ke.zd jülterii. S dombdvávi sportkorok, a bonyhádi Vasás» a. Szekszárdi építők és a. Pincehelyi ÁOM sportköre tóin fiai ind csatíakórcak, de ezen. CeHjl. * dombóvári ált. fin iskola úttörők sportköre Js véó 8«Byge, hívta a megye össoes áh., iskolai sportköreit. Megyénk tó elmjitt. évben szőrén yea . .a középén húzódott meg a megyék versenyében áz MflK próbálások fcnífetéá. É^pen eüért az „Aprilistói—;Okiőberig lepróbá- zóok'Uáipzgaltfm arra való, hogy a sport- körök egymást buzdítva, versenyszer 51eg, Je., nein kampány módon „a sportolókat, lé- píóbijztaasa. és így áz évvégen a megyék vér- senyében Tolná megye he a 1Ö—-12, hanem aá éleök között legyén. A fáwat TSft élnötUk közttt a hgjoW» Á ayönki jAt elöl. Az .LMHE-ra 508, a MflK-ra 194 f.r'ézcat jélehtett; Á TSt? elnök ielenfáseit n»r> torán ktildi. jé mánkét végez. A tamási járási TSB- ctaök mnnkájá í* jó, S55 I-MMT, 2tf MHK jelentkezőt jeleátett be. Nagy a lemaradás a dombóvári járásban, ahonnan inig a jelentés sem érkezett ittéf a MTSB-hez. Hogyan' fognak ott prőbázni, ahol még _ , em teíncs elkéáiítre. Az őszkor Dombóvár ftegnyérté a SZOT Ydndéréászlá- ját, ámetv nagyszerű teljeaítménv volt. Ez- idén már nem akarja elnyerni? Ha hem dolgozunk, néki Iksz éredménv! A paksi járás sem jár az élen. A munka itt sem mégy; ahogy kellene, LMIIK-ra 257, km és MHk-r : MHK-ra Ili nevezett be. Az előirényw kicáiny százaléka ez csak. A bonyhádi . járásról is ugyanezt leheti) mondani. Nem volt élég ió 3 MHK-ra víl prop ágál Is? LMHK-ra 151, MF-lK-iá é? jr tontkezett. Szekszárdi jáfáaban. ahol á sok iskola é ó: népesség a Ifegkétívézőbb, .itt. iá jele,ütközők számé. LMIIK-ra 297, 5J a jétenlxezok száma. S'zekszá-rd város a löjfóitányahlj talán, aht hz LMMK-ra csak 65, MHK-ra 91 jelénlkc zett: , ,|ó volna, h* * megyei i'gß — míg nem késő — tüzetesebben vizsgaina felül a járási TSB-eloöfcök wnükajSt, nézzen mánk az eddig végzett munkájúk atán. így a paksi elnök még a fejlesztési tervét sem bontotta í«l. Milyen eredmény várható ezulén. ha mar a TSß-_felt)ök sem uóz a doloe után? , Egyes sportkörök sem törődnek az MJ-JK váj. így á jelciitéeü 1. i-t t>7 alábbiak ne: küldték utfg: Bátaszék, Decs. öcséti) Bpgyiszló, Tolnái Textilgyár. Lehetne mii sokat f«lebrolni. Ezeken a helyeken ez év ben netni akarnuk M.HK-zni? . Lgyánéfckor téliét felsorolni - igáé nein ; sokat --- kisebb holységeket. áJtonnau pon (osan és lelkiismeretssen elvégezték a; ezzel járő feladatot, így Fadd, Slóagárd.. Megyénkben, edui? sehol nem volt MHK próba. Több helyén c hó 20-Su akarják meg kezdeni. Reméljük, hogy aztán ez nem esak e?' két helyen lesz, liánéin égési megyénk tr -tiletén, mert az idő hamar eljár és újr- kampány szérű lésé a próbézás, aminek ép péti nem ez a célja, Sportkörök! A dombóvári, bonyhádi é a pincehelyt sportkörök Versénykihívásaikn fogadjátok el, hogy a nemes versenybe) valóban a legjobb győzzék! Már áss általános iskolák is bekapcsolódnak áss „Áprilistól októberig leprőbázünki(-mozgalomhoú A dombóvári áltáláao* fiú iskola „Előre Sportköre Tálaménnyd iskolát megyénkben kivívja az MHK-pröbák »inéi hamarabbi Iciéíéléré. A dombóvári ált. fiú iskola a következő tévőiét intézte hozzánk: ,,A dombóvári ált. iskola ..Előre“ sjfórt- köré versenyre hívja ki * megye össze* ált. iskoláinak sportköréit tó ,,áprilistól—Öktóbérig léptdbizónk“-mokgalbm, kereteben. Versenyszempontok; 1. Évvégére, júniti K l-re a terv elöirány-zatot 100 százalékra tel- jesítjilk. 2. Június 1-re á jelentkczetioke' » minden számból lépróbázlatjuk. 3. A ha*'| jelentéseket minden hó 31-ig bekiildjilk, -t j Az FMHK akadálypályát mecépítök“. fCürc.z György Mil K-felelős Kovács László ápurtkovi titkár. VIDÁM VETÉLKEDÉS „Yiétáffi vétélkedéY'-ben mérik össze erejüket a Prágái villamosvasúti főműhely és a Hadsereg sportolók Először csak a labdarúgópályán találkoznak, — ríe Mi'ada, ä Hátát üzemi orvosnő nem. nyugszik bele, Hogy cs«k ennyiből álljon áz üzem sportélete. Sok vt- dántkög ás kaland során eléri, hogy ö7 üzem izgatott ,szurkolóiedzett sportolókká válnak és elnyerik a büszke MN K-j élv égy eket. ,.n>éh {firmában még Soé*m voltunk. ílolruib majd «•■apoefin megizzad n Hadserég csapata.- A Főműhely győzni főj/“ ftyén bizakodva néznék d prágai villamos- vasúti iörrtühélyben a nagy labdarúgó találkozó elé. A film egyik, legszebb jelenete a kővetkező: • Elv lámák! Mi, kalozt.dk győztünk, de bérűidé, két tekintünk győzteseknek. I,«gyűrtétek a nehézsége- két!1* — köszöntik versenytinsokai a nagy vetélkedés után a Hadsereg sportolói. — .,Hcmvéfj elv társak! Köszönjük. hogy meglanitottatol, bennünket, hogyan kelt versenyezni — mondja válaszában Javorin — nehéz volt, csikorgattuk a fogunkat, béléi?,vádiunk, de sike. lük. Megszereztük az MHK jelvényeket. Továbbra is iparkodunk', hogy munkára és harcra készen Védjük hazánk békéjét. A. bronzjelvénnyel vem érjük b*, azpri leszünk, hogy minél többen megszerezzük az orrány, jelvényehet UM Javorin arcáról csak úgy sugárzik a bo’dogság. szinte vetekedve' a mellén büszkélkedő MHK-jélvény csitogásával Nem. kicsinység, amit mint gz üzemi sport- egylet elnöke elért\ Emellett éppen ni a jár le a pályáról váló kitiltásának ideje. Mától ismét mehet a pályáié:. de most már nem, izgága szurkolókén>. hanem mint fegyelmezett -vpártoló. nii ládának és V lágy áriák pedig a legyalogolt húsz kilortlétét Után niég hátra van néhány szár. méter — áz út ax aHyakönyvverétöig. Dunaföldrári Pctefí—Mé»»i Ráayás* 5:5 (t:ít DunaföldTar, áOO n.éz.6, vezette; Renke. — Gólt övék: Takács, Mátnska, Mászló (öngól). Markoties (2). — Tíz percig tartó mezőny játék; után Máris ovira szerzi meg a vezetést A 14. percben Földvár öngóllal egyen lit.,1:1. A 2?. percben Szabadrúgásból Máza újra megszerzi a vezetést V.arkóvics révéit \ 50. percben Iá .ősön áZigoritóil szabadrúgást .nőm tud a bőJyi csapat kihasználni. Szünet ti táti Petőfi erősíti az iramot, a 4. percben Takács egyenlít. A 11. percben a mázai kapus sportszert flen visel kedéséért 11-eet ítél, Maiusk* a labdát * helyére küldi, 5:2. 5 Petőfi fölénybe kerti', de eredményt már nem idd elemi. Sz, Dójtsa —Biritói ÁG 5:2 (t.T) Ririfö, 500 néző. vezetie: Détrctári. — GoMövök: Ffettpr,, Sehlarb. tletesi, Bázsó. Géczj. — Dózsa azonua) támad, de a helyi ve del ein szilárdan visszaveri a tánuidásbkat. \ U). percben Péri ébélyós .játékért szabadrúgáshoz jut á Dózsa. llétesi átl ti labdának, a lövés a kapufáról pattan vissza- A 24). percben Fetter formás támadás után mejfszferzi a vezetést esápatánák. ü.t. A dl pei-cbem bchlárb kétszeri lövés után kiegyenlít, 1:1. A TT. félidő után * helyi csapát nagy lelkesedéssel- játszik, szinte percekig kapujához szegezi A Dózsát. A 12. percben szöglbtát .ér él * tendégt!$ápát s majdnem gólt érnek el. A 15. percben szabadrúgásból ffetesi szerzi meg k vezetést, L’:l. Biriló nem adja meg magái, tovább támad. A. 26. perc-ben Péri—Feitet—Bazsó a labda dija, niajd az utóbbi a kifutó kapus mellett egyenlít. 2:2. Nagy' báré indul meg a győztes gólért és a 43. percben Géczi belövi n győztes gólt, 5:2. A partjelző lest intett, de a játékvezető ? bc.iótést nem fogadta el. Dombóvári lokomotív—BonVhádi Vasas 4:1 (1:1) Dninbóiáf. 500 néző, vezette: Tgnáczy. — Gól lövők: Berta, Nagy B.. Bődoki 2. illetve tléder. — Szemerkélő esőben kezdik a játékot. A Lokomotív azonnal támad, majd váliozatossá válik. A 15. percben szép támadást vezet a vasutas csapat, a labda -a védők lábáról .Betts, élé pattan, ki közelről a hálóba gurítja, 1:0. Ezután Sony kád erős ellentámadással válaszöl. A 2Ö. percben Foftró kiugrik, lövését Pintér nagyszerűen fogja. V 56. perebén Forró újra kiugrik, tisztán áll, 'de kicsit kitár, közben G. Kiss a veszélyes helyzetet megmenti. A 40. perében szögletből .Szabó majdnem gólt ér eb a kapufáról pátián vissza a labda. A II. félidőben is a Lokofntoiv támad. A 2. percben Nagy B. egyéni kitörése révén szerzi még a második gólt, 2:0. A 10. percben Berta kiáll, helyette Bodoki jön be. A csere jó volt mert a gólok számát Bo- dr-ki nééyrre emeli fel. Az, utolsó percben G. Kiss kézzel üti le a. labdát, a megítélt 11 -est Bődét' fél magasan a hálóba kti'di, 4:t. A szekszárdi Cipész-szövetkezei házi sakk bajnokság eredménye A szekszárdi Cipée?,-Szövetkezei dolgozói nemrég tartották üteg á házi gakkbajnoksá a'ot. A versenyen erős küzdelem fejlődött ki és végeredménybe* Mire Salamon nyerte még. Riszt Józseffé! együtt tó—10 gy-Szzs lemmel, 3. helyezőt Sebők J éráét 8 győ- aeiétítmel, 4. Budái József helye**!, Simon István * győzeierartssl. Pák» IL—Palánk t;1 (1:6) Kövzéli bajnokság. Egyenlő erők ki}? dcline. Dombóvári Káklva -Koeeolai Vörös Csiliag 5.1 (3:9) Vezette: Vöigyesi. — A Fáklya jói kézil I A 10. pewtiee Fenyvesi. U-esből szerzi me, fl a rezető gólf._ A 20. és 54. percben Rezote I rics kétszer léez eredményes. 3:0. A ézüne* I utéfi Koesolá is többe/ör ifeljön és a 20 I percben. Uorrátb szépít az, eredményen, 5:1 | Sisombat-vánárnap lesz a megyéi felnőtt I áSztníiteniszbá jnokság A megyéi TSB szombaton és vasárnál’1 rendezi meg a felnélt férfiúk és nők rie- r sz.ére az asztalilenivz illeg; ci ha jnokságá). *' A verseny színüélye a Gnrai-téri ált. fiú- f iskola toi’natenne. A verseny reggé! 0 óra- 1 kor kezdődik. A megyét bajhokságbán résziresanek a I. járási bajnokság 1—5. helyezettjei, vatemiui I Székazáld város lie.lyézéltjei. A meeyri bájntiksag t 5 lieJvekctfj* »# j országos versenyen fog részívenni, illetve ft jogosuitsfigól szerez a résztvételre. ÖKÖLVÍVÁS Széky/árdon tartják meg a megyei ifjúsági j egyéni bajnokságát Szombaton és vasárnap Szckszárdon - áh I ásztalitfeniSz. megyei bajnokságon kívül, még i az ifjúsági., ökölvívók egyéni bajnokságát >- j megrendezik. A versenyt a llózsa búit«)'; 1 tetmébeh bönyolítjúk te, m.etv reggel 1 I órakor kezdődik. A megye legjobb ökölvívói fognak megye- I ie/int e- versenyen.' így á obrivbóiáriát, I boiíyhádiSk. iiálliszckiek, decsick és a Dóz:-á 4 ökiözőt. Nagy mányok—D. Posíá' *>:í (<:4) Nágymántok. 50Ö néző, vezette: Pallós. - [; GóUördk: Biiröcz 4. IV'ébpr 5, Barbúcz 2, il- f lelve Hurrái. — Kellemetlen, hűvös és sáros talajú pályán a hátiéi csépát indítja el • a labdái. Már az első percben lehetett iát- » ni. hogy a vendégek nem késiiiltek fel a I nagy feladatra. A 20. perellen születik meg I az első gól Böröez révén, 1:0. \ 28. -pereben J Hurrái kibgyeriiit. 1:1. Ezután t'tősödik v : bányászok, támádásni és sorrendben estiek a gólok: ÍVéber, Barbócz, Böröez. Szünet ultin újra a bányászok nagy nyomást gyakoreteak és :tz éteö percben Weber, majd újra yVéber, tt-esból Böröez. 7-re állítja az eredmény t. V 23. percben Savanya beadását AVé.ber lövi be. és nz utolsó gólt a 53. percben Bfirltócz szerzi meg. 9:1. RlÜvLÁt. A bányászok lelkesen játszottak végig a mérkőzést, a Postások rsnk az első 20. pereben voltak méltó ellenietek, ezután ú csapat összeroppattl. n o z: 1 F héten is jól fizet #* TOTO! ISf tér tálai ra ~ II IÜ nyeremény eiefl 7.ss a,— rt2S0'-~ ft. f .r - Ft. Vásároljon tippsroiváiiyi! VIDÁM VETÉLKEDÉS. Hogy»« hódítja meg a-z MttK mozgaí-om eyr? prágai üzem dolgozóit. — Akció jegy örvényes. EEőadásofc vasár- és ünnep nap 4. 6 és 8 órakor, hé‘köznap 6 és 8 órakor, A TÖLNAMEGTKI Termény forgalmi Vállalat kérés vágy «Ibcrlcfi 2 szobás bútorozott konykáhasznáíatial rendelkező lakást, vagv 2 szobád lakást átadásra. A I Ol X AMF.’G VEI ’1 erméiivforgnlmi Yálla- lát keres gyors- és gépírókat, tabláskőnyvelőket és mezőgazdasági képesítéssel rendelkező dolgozókat. Jelentkezés: Szekszárdi Ssteelienvi-u. 37/'5?. sz. álátt. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LÁSZLÓ, felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefoöszámat 22-tü. Kiadóhivatal telcfonszáma: 20-10 M. N. B. cgyszumlaszáro 986.571-38 Előfizetési díj: havi ti.— toriul. Pécsi Szikra nyomd* Pécs, Munkácsy Míhály-utc« 10. *8, Tslefou! 20-77. A nyomdáért felelt MELLES REZSŐ