Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-04-04 / 80. szám

2 VI RPh 6 'M2 ÁPRILIS .4 PÁR T ÉS PÄ A jő párttitkár harcol a lemorzsolódás ellen Pártunk állandóan nagy gond­dal ellenőrzi és segíti minden párt­tag, párton Líviili tanulását, politi­kai és szakmai felkészültségük fo­kozását. A jó tanulásiéi, p.ropa­gandámunkától' függ nagy mérték-, ben ötéves tervünk sikeres, végre­hajtása. mezőgazdaságunk gyors ütemű szocialista átszervezése A jó elméleti felkészültség a biztosítása annak, hogy meg­feleljünk a párt által elénk tűzött feladatok végrehajtásának, öithetö tehát az, hogy mennyire kell har­colnia a pártszervezetek vezetősé­geinek a politikai iskolák rendsze­res megtartásáért, a dolgozók marxista-leninista ismereteinek fo­kozásáért. Néhán* hón apai ezelőtt még a tamási Vörös Szikra' termelőszövet­kezetben sem érleltek meg eléggé •a tanulás fontosságát és az előző pártvezeíőség lebecsülte a párt­októl ás jelentőségét. .Íz új vezető­ség élén Pilótás elvtárs üzemi párt- titkárral megszervezte az oktatást. Ennek a munkának máris megvan azt eredménye, mert a tsz legjobb dolgozói örömmel kapcsolódtak be az oktatásba. A jegyzetelés még ugyatt nehezei! megy, de megértik és' a gyakorlatban is tapasztalják a Vörös Szikra tsz dolgozói, hogy milyen segítséget jelent munkájuk­ban a marxizmus-leninizmus el­sajátítása. A tsz elnöke és ti lkára büsz­keséggel és örömmel újságolja a járási pártbizottságon, hogy azok a tsz tagok, akik részt vesznek a pártoktatásbaii, a munkában is élen járnak. Számtalan példával tudjuk bizo­nyítani, men a marxista-leninista elmélet a párt 'álláspontja mellett, forradalmi tettekre készteti és ■ ön­tudatra ébreszti a dolgozó embert. ! Helyes a párt és a. tsz vezetésé- j gének az a meglátása is. hogy a I politikai iskolának nagy nevelő ereje is van-. Mindezek alapján jól : látják azt is. hogy elsősorban az j oktatásban -rósz ive vő kollektívára kell támaszkodni Rákosi elvtárs útmutatása alapján a munka­fegyelem megszilárdításában is. i Ezen a téren a vezetőség jó úton jár. Igaz. hogy a mód is megvan I erre. mert a politikai iskolán mind­inkább több olyan hallgató neve­lődik ki mint Pék János elvtárs, , aki • mindén területen jó munkát, végez, bátran kiáll a párt állás- | pontja mellett, harcol a párt és kormányhatározatok megvalósítá- j sáért. Minden politikai iskolai fog-' ialkozáson, megjelenik, jól tanul, . aktívan hozzászól minden kérdés­hez. Mindezek mellett Pék elviurs nemcsak magával törődik, hanem segíti munkatársait. Szeret és meg­j amikor' az amerikai imperialisták a. legbarbárabb háború kirobban tu­sára készülnek. Pontos,! hogy har­coljunk erőink fokozásáért,, a ma­gasabb terméseredményekért, a dolgozók szakmai ás, politikai tu­dásának fokozásáért. Nemcsak Pék elvtárs, (nmem . a. többi dolgozónak munkájában is észrevehető a tanulás eredménye, a palitikai. iskola munkája; Éppen ezért még többoldalúan is meg tudjuk' világítani a szemináriumi foglalkozások erédmén yességét. .4 parasztkérdés tárgyalásánál Varró elvtárs tanulása kiváló volt. Szinte jóleső érzéssel, szabadon és boldogan mondta el a paraszt- cseléd sors nehézségeit. • Ugyan- iennél a kérdésnél azt is bebizo­nyította, hogy milyen nagy segít­ség volt számára is a földreform, az, hogy a dolgozó parasztság meg­menekült az élősdi. földesurak és főpapok kizsákmányolásától. A po~ j fitikai iskola többi hallgatója is ' elmondta,, hogy .teljesen csak most oldódott meg a sorsuk, hogy be­léptek a tszcs-be, mert még a föld­reform után is érezték, hogy meny­nyire lealacsonyító a, kulák robot, igauzsora, rész-aratás, negyedes ; vagy ötödös kapálás, j Helyes a tamási politikai iskola haliga tóinak meglátása. Mióta a i hatalom végérvényesen a munkás- osztály kezébe került, megvédi a dolgozó parasztságot a kulák ki­zsákmányolástól, napjainkban pe­dig segíti őket a szocialista nagy­üzemi gazdálkodás gyors meg való­sításához. Arra a kérdésre, hogy mit jelent a termelőszövetkezeti- gazdálkodás a dolgozó parasztság számára, szintén Varró 'elvtárs fe­leli. aki saját tapasztalatait ismer­tette. Azt jelenti, hogy mióta tszcs tag vagyok, vettem egy tehe­net, a télen 200 kilós disznót vágtam, hat gyermeket felöltöz­tettem, új ruhát vettem nekik, megvan az egész év i kenyerem. Mindezekből, amit Varró elvtárs elmondott, Sztálin elvtárs szavainak megvalósulását láthatjuk: „Az élet ellvársak. megjavult, az élet vidá­mabb lett, már pedig ha az ember vidáman ét, akkor szaporábban megy a munka,“. így van nálunk is. Varró elvtárs élenjár minden munkában. Már az elmúlt évbén is jóval több munkaegységet teljesí­tett . az átlagosnál és jelenleg is ő az első, aki minden reggel mun­kába áll. Legutóbb Csák Gergely sertésgondozót helyettesítette két hétig. Fokozott gonddal és kellő szakértelemmel végezte ezi a mun­kát is. Az eredmény itt is nagyobb lett a szokottnál. Csák Gergely elvtárs . meglepődve nézte, hogy milyen szépen fejlődtek a ser­tések. Helyes a tsz vezetőségének az a meglátása, hogy Csák elvtársnak is tanulnia kellene, úgy szakmai­lag, mint politikailag, hogy még nagyobb szakértelemmel, felelős­séggel gyarapítsa a tsz állatállo­mányát. Mindezekből arra követ­keztethetünk, hogy káros és hát­rányos termelőszövetkezeteink fej­lődésére, ha elhanyagolják a poli­tikai iskolát. Pilótás élvtárs a ta­mási A'őrös Szikra párt titkára, pro­pagandistája jól látja azt, hogy a politikai iskola munkája a tsz- hen is lényegesen elősegíti a itt melést, és azt, hogy a szovjet ta­pasztalat o k f elhas z n á la sávul, jobb módszerekkel, könnyebben és na­gyobb íemtéseri.-dményekei érje­nek eh Éppen ezért -Fiiőtás és Péti elvtársak ígérik, hogy a szakmai és politikai ismeretek bővítésében is versenyre kelnek a tengelici Petőfi isz-szel és azon lesznek, hogy min­den téren megelőzzék őket. Kurncz István M. B. politikai munkatárs. Követeljük a baktériumháború azonnali beszüntetését4 a bűnösök bíróság elé állítását A tamási járásbíróság uaiamenny- igazságügyi dolgozója é? a jogászxzÖ' vétség tamási tagjai rÖpgyülésen tiltakoztak az amerikai imperialisták bak tér-umháborúja ellen. A rop gyűlés ir-*n elhatározták, hogy tiltakozó távira tot küldenek a Magyar. Jogászszövetség Főtitkárának azzal, hogy az ENSZ- hóz továbbítsa. A távirat szövege a következő: ,,A tamási járásbíróság dolgozói és a jogászszövetség tamási tagjai, fel. háborgással Háljuk el ''azt az emberi erkölcsöt, az emberiség legelemibb tör­vényen. ae a nemzetközi jog legelemibb alapelemeit is sárba tipró, aljas . baktéripmháborút. Követeljük a baktériumháború azonnali beszüntetését és a bűnösök bíróság elé állítását. A pincehelyi békebizoftség tiltakozik az imperialisták baktériumháborúja ellen A pincehelyi békebizottság ülésén mélységes felháborodással tiltakoztak a község dolgozói az ameri ka' imperi alisták baklénumháborúja ellen. Kö­vetelik ,hogy a háború szörnyűségeit előidézőket állítsák bíróság elé és pél­dás büntetéssel vegyék el « kedvét mindazoknak, akik az emberi életre, a békére törnek. — Mi nem háborúra készülünk —. Írják tilt akozó táv Haluk­ban, — hanem a béke megvédését segítjük elő jó munkánkkal. Mi, pince­helyi dolgozók a világ minden dolgoz ójával együtt megbélyegezzük az ame­rikai intervenciósokat. bim» Mmm Muhi alszik a Bonyhádi Zománcgyár DÍSZ fiatalsága? A Bonyhádi Zománcgyár fiataljai jr!.i.g; igen fontos 194«—>0-1 hűi., amikor a SZH szerve- becsűié les fiatal az, hotrv IDISZ zotben működtek, igen jó eredmé­nyeket ének el. Egyidőben Tolna megye SZÍT-szervezetei között az első helyet foglalták el. Azonban a későbbiek folyamán visszaesés mu­tat kozoít inuIlkájukban. Pártunk létrehozta az egységes ifjúsági szervezetei, a DÍSZ-i. Az üzemi szervezetben azonban nem tapasztalható a lelkes munka a zo­máncgyári fiatalok részéről. A visz- szaesésnek az oka elsősorban az, hogy azok• a fiatalok, akikéi Pár­tunk jó' munkájukért kiemelt é- kiilönböző funkciókkal bízott meg. egyáltalán nem végeznek munkát a DíSZ-ben. az összes tagja íe­becsül minden olyan emberi, aki roecállja helyéi a termelésben. To- I födik a dolgozókkal, ezért bírái ja I. keményen azokat a tsz tagokat, akik hiányoznak, nem járnak el rendszeresén a politikai oktatásra. Legutóbb TilImánn elvtársat bí­rálta meg, mert nein készült, fel eléggé a foglakozásra. Eigyekncz- retie, hogy ha a munkában to­vábbra is jól meg akarja állni a helyéi, nem szabad, hogy a tanu­lásban lemaradjon, példát kel! mu­tatni. Pék elvtárs traktoros a tamási Vörös Szikra tsz-ben cs a ta­nultakat minden munkájában felhasználja. Felelősséget érez » párttal, a dolgozókkal szem­ben. Minden tudásával arra tö­rekszik, hogy termelőszövetke­zetük méltó versenytársa le­gyen a íengelici Petőfi tsz-nek és minél gyorsabban megvaló­suljon Rákosi elvtársnak az a mondása, hogy a ls/-ek önma­gukért ágit á Íjon a k Pék elvtárs eg\ :k legaktívabb segí­tője a tsz vezetőségépek, s külö­nösen most az új szovjet, techni­kai tapasztalatok felhasználásában jár éden, \ tavaszi vetések nagv- részet ő végzi. Példás munkái vé­gez traktorával, mar eddig is több mint 70 hold tavaszit vetett el ke- resztsorosan. Az új faital traktoré- j sok nevelésében is példát mutat. Pék elvtárs igyekszik átadni mun­katársainak legjobb tapasztalatait, j megérti, hogy ennek milyen nagy 1 j*4eT}.iSs6ge vau, különösen most. gyen. Ennek a laza munkának az is oka. hogy a pártszervezet sem ka­rolja fel kellően a fiatalokat, nem ad nekik megbízatást, nem segíti szervező és egyéb munkájukat. Vegyenek példát a zománc­gyári fiatalok és maga a pártszervezet is a szek­szárdi l é.'.gcs Ignác tsz fiataljaitól, i pártszervezet-'-tol. Kövessék példá­jukat. nyújtsanak minél nagyobb segítségét munkájukhoz. A tsz párt­szerv ezete ellenőrzi, beszámoltatja a fiatalokat, így valósítják meg vál­lalásaikat. így érnek el kimagasló eredményt. Jaciná Erzsébet DISZ titkár példát mutat: 116 munkaegy­séget teljesített ezideig. Koleszár János, uz ifjú brigád kocsisa négy és fél hold árpát vetőit el egy nap alatt. De így sorolhatnák az ered­ményeket. amelyek bizonyítják, hogy a pártszervezet kézbeu tartja n fia ín Tolva t. támaszkodik rájuk és úgy kezeli őket. mint fi párt arünv­o K FIABÁN LÁSZLÓ, a bölcskei ‘d DISZ szcrve&t titkára .azt írja levelében, hogy a. bölcskei DISZ fiata tok is felajánlásokkal készülnek meg ünnepelni április 4-ét. —■ Felajánlásu­kat, mint írja, már teljesiiették is már­cius 23-án és 30 án elültették a vállalt facsemete mennyiséget, sőt vállalásu­kat túl is teljesitették: 5000 helyett 8000 facsemetét ültettek el. Felajánlá­suk teljesítése mellett nagy lelkesedés­sel készülnek az ünnepélyre, melyen spar‘ bemutatókkal fogják szórakozta t­ni a dolgozókul. ,4 BIKÁCSJ PETŐFI lemmlőeso- pori tagságának április 4. tisz­teletére tett felajánlásáról ifj. Antal István számolt be szerkesztőségünk nek. Levelében azt írja, hogy & cső port tagsága nagy lelkesedéssel végzi a tavaszi munkálatokat, elvetették a lucernát, napraforgót és befejezés előtt áll a zab *% a baltacím vetése is. Nagyban folynak a további talajelő­készítő munkálatok is. szántás, tár­csázás, fogasolás és simítózás. A gya­pot vetése alá is előkészítették a ta­lajt, •? A PINCEHELYI ■földművosszövct- kezet dolgozóinak április 4 re való készülődéséről Bukovszki Katalin számolt be levelében. Amint írja — üzemi értekezletet tartottak, ahol egy­mást párosversenyre, hívták ki. A föld­művesszövetkezet dolgozói tudják, hogy a munkaversennyel fokozottabb mér‘ fékben segítik a szocializmus építését. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai hosszúlejáratú versenyk 'híváso­kat tettek. I EVETEMBEN termelő csupor, tünk tavaszi munkájának me­netéről számolok be‘ — írja Gáspár Istváuné felsőnyék! levelezőnk a Vö­rös Csillag termelöesoportból. — „El­vetetünk 3 hóid mákot. 7 hold tavaszi árpát kereszfcoros vetéssel, 20 bold habot, 10 hold borsót, 20 hold lucer­nát, G hold cukorrépái és két höld burgonyát. Ezeken kívül felajánlottak még április 4. tiszteletére 8 hold gn mipitypang, 5 hold ricinus és 10 bold rostkender elvetését is. Eddigi ered menyeiket annak köszönhetik — írja levelében — hogy a földterületeket felosztották munkacsapatokra, mely­nek elvégzésénél felelőssé tették azo­kat. Ez az intézkedésük nagyban se­gíti a munkafegyelem megszilárdítá­sát is, mert mindenki igyekszik e sa­ját munkáját elvégezni határidő előtt, T) ODA GYULA, kisszékelyi ieveltr zőnk arról ir, hogy a Felszaba­dulási termelőcsoport a korai tavasziak vetését befejezte és elkészítette a ta­lajt a gyapotvetéshez, az őszieket pe­dig láncboronával megporkanyósltot- tak. A termelőcsoport tagsága a tava­szi munka időbeni elvégzése mellett az I. negyedévi föjásbeadását 's 100 szá­zalékig teljesítette és rövidesen telje síteni fogja a //. negyedévit is. j V dicsőség a lejükbe szállt J Kreutz Erzsébet, Meggyes Éva. I Veszprémi Maria, Röttár Róbert, j Kutast Béla, Hartmann Béla és még ! j cue bán van nein, tartották érdemes- 1 nek, hogy a DlSZ-munkából ki­vegyék részüket. Ezek között a fia­talok közölt igen sok párttag van, j akiknek különösen példát kellene jmutatni, de nem »ártják érdemes- jnek, hogy a DISZ munkáját segír- j sók. ) ia kérik a segítségüket (hivatkoznak, h 'pa H ban végeznek munkát ; Megfeledkeznek e/ek az. elv társak ' arról, hogy mint párttagok és fiat a- l.ok elsősorban a DISZ munkáját kellene támogatniuk. Erre a támo­gatásra a zotnáncgyári I.)fSZ-?zerve­zet nek igen nagy szüksége volna. Veszprémi Mária elvtársitő párttag, az édesapja az. üzemi pártszervezet titkára és mégsem mutat semmi ér deklődést'a DISZ munkája iránt. Ezekután a rossz példák után, ho­gyan számi ihat az üzemi'szervezet arra, hogy H szervezeten kívüli fia­talokat be tudja vonni soraiba. Pé Here Hyugaiiiémeiorszáoliaü sz egységes demokralfkus Németországért Majna Frankfurt (MTI): A Ném& Kommunista Part hesseni tartomány• vezetősége a küszöbön álló hesseni községi választással, valamint a Bii- dingen-Friedberg választ-kerületi pót­választással kapcsolatban közös je­löltet; állítását ajánlotta a Nemet Szocialista Párt hesseni tartományi vezetőségének nos. Novák Ferenc és Tóth Sáruftr, 'egyaránt 110 százalékot értek el. A-bar . omUheadás terén Driiszler Ádámnt 200, Novák Ferenc pedig 400 százalé­kos eredményt ért el. A tavaszi mező­gazdasági munkálatoknál mindenben példamutatóan az élen halad az Előre tszcs, amely Németh János elvtárs elnök jó irányításával, százszázalékos tervszerűséggel végzi a munkáját. De a dolgozó parasztok legjobbjai követik a példájukat. Guth János. Klemm Jó­zsef, Kissuri János, Kovács Lajos. Versed István és H oilman a Mátyás munkája első a faluban. Munkánkban u párt nagyon sokat segít cs irányt mutat előre. Azonban meg kell még azt mondanom, hogy hiba van az ál­landóbizottságaink körül, így a mező­gazdasági .egészségügyi, pénzügyi bi­zottságokkal, amelyeknek egyes tagjai csak papíron vannak meg, gyakorlati­lag kiértékelhető munkát nem véges­nek. Must pártszervezetünk segítségé­vel orra törekedünk, hogy minden bi­zottsági ingnak jól megvilágítsuk azo­kat. a fontos feladatokat, amelyeket az j illető bizottságban a dolgozó nép bi­zalmából kell végeznie. . — Pártunkat szeretik a nagy many okn dolgozók, tőle tanácsot és segítséget kérnek iigycs-bajos dolgaik intézésében és a pártszervezet, a tömegszervezetek munkáját és segítségét felhasználva arra törekszik, hogy a tavaszi munkák sorén folyó versenyszakaszban az el­sők között végezzenek. Eddigi jó man bájuk eredményeképpen erre meg is van a lehetőség A tavaszi munkálatoknak itt a dan­dárja és a becsületes falusi dolgozók mindenütt szívvei leiekkel dolgoznak azért, hogy községük, csoportjuk le­hessen az első a nemes versenyben. Wirth János elvtárs, a nagymányoki falusi pártszervezet- titkára is minden erejével azon van, hogy községé dere­kasan megállja helyéi a versenyben. Otthonosan berendezett dolgozószobá­jában beszélgetünk Wirth elvtárssal, a falusi- pártszervezet munkájáról és a tavaszi munkálatok állásáról. —- Köz­ségünk dolgozó parasztjai, élükön az Előre tszcs dolgozóival mindent meg­tesznek. hogy mind a begyűjtési, mind d tavaszi munka terén becsülettel sze­repeljenek. .Ezen a téren, noha eddig bizonyos hiányosságok is voltak, ma már jelentősen megjavult a helyzet. Munkánk ■ megjavításához igénybevet­tük akLívahálózatunkat és -mind a kommunista, mind a párlqnkíviili nép nevelők komoly és értékes felvilágo­sító munkát végezlek. Kitűnt jó aktivi­tásával a falusi DISZ szervezet, az MNDSZ és a földművessz-Ővethezet, akiknek, aktívái jó felvilágosíto mun­kájukkal segítették a párt és a tanács munkáját. De, hogy miképpen is dol­gozunk, azt legjobb lenne magától a tanácstól megkérdezni. . . A tanács vb. titkárhelyettese Kin­cses Ádárn elvtárs szívesen tájékoztat ja a Tólnál Naplót a nagymányoki „hadi-helyzetről". — Mind a begyiij tcs, mind a tavaszi munkálatok szaka­szán vannak szép eredményeink, így < példán! tojásbegyiijlésben Guth Já j lg- y dolgozik a nagymányoki falud párttitkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom