Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-01-10 / 7. szám
2 N R fi I á Vimmsmkij eirtárs besaeétte us É$SZ közgyűlés politikui hisuttsúgúbun Bárig (TASZSZ)' Visinszkij- eivlárs m ügyÁevézett. „knlle'k'.ív intézkedő • #©k“ kérdésével kapcsolatban elmondott beszéde beveze.ősében megállapít ioita, bogy a vsia eredményekén. rá kell múlatni arra; Egész sor küldöli- . ség tagadó álláspontra helyezkedett «.z-zal 3 javaslat ni szemben:, melye lí áHam, az USA küldőit »égével az él***, terjesztett a Biztonsági Tannes elé. Mim különösen jelentős tényezőt, Columbia, Mexiko, Chile és Argentina megaiariását emelt« ki Visinszkij elviére. E-ssk álla iá ban bű amerikaiesatfős küldöttek nem tndták lep* lesni eiégedelletiíségükeí a hatnro- ^áttervezettel szemben. A küldő ti! ságek soraiban uralkodó zavart bizonyítják a határozattervezethez benyújtott módosító indítványok is. Az a sietség pedig, amellyel a határozattervezet szerzői elfogadták ezeket a módosító indítványokat, jellemző volt arra a törekvésükre, hogy ezzel is mentsék helyzetüket. Visinszkij elvtárs megállapította, hogy az úgynevezett kollektív intézkedések kérdése az elfog adott módosító indítványok hatására teljesen megbukott. Ez azt jelenti, hogy az USA-nak az ». szándéka, hogy rákényszerítse a közgyűlésre az úgynevezett „.kollektív intézkedések“ tervéi, meghiúsul', mert erélyes ellenálllással találkozók nemcsak az arab és ázsiai országok, bésaem néhány latin-amerikai ország készéről is. Vfefeszkij elvtárs ezután különleges figyelmet szentelt Peru képviselője felszólalásának, akinek szavai szériát a kollektív intézke stéséfc hteottsága jelentései elfogadásának -.megvan a maga vésze ive/4 A továbbiakban Visinszkij elvtárs Franciaország képviselőjének felszólalásával foglalkozott, aki egynéhány kollégájával egy üli azt próbába bizonyítani, hogy a „kollektív intézkedéseikről“ szóló javaslat nem mond client az alapokmány elveinek, sőt Fran eiao-rszág képviselője azt is állította, hogy az alapokmányban előforduló hézagok és hiányosságok pótlását célozza. Ezzel kapcsolatban Visinszkij elv- társ feltette azt az. etlivi jelentőségű kérdést, hogy hogyan felelhet meg az e.la.pokmány szellemének az az intézkedés, amely a Biztonsági Tanács és ■a mellette működő katonai vezérkari bizottság hatásköré'!! az ENSZ közgyűlésére és a vezérkari bizottság ■megkerülésére alakított „Végrehajtó katonai szervre“ akarja ruházni. „Vájjon nem világos-e, hogy ilyen ,v*8-rv megá'.lakításával és a Biztonsági Tanács hatáskörének ráruházával a Biztonsági Tanácsot egyszerűen levéltárba helyezik, megfosztják attól a lehetőségtől, hogy cselekedjék és teljesítse az alapokmány által ráruházok kötelezettségét? — kérdezte Visinszkij elvtárs, majd rámutatott, bogy a határozati javaslat szerzőinek pe! igazi célja a Riztojaaági f&uáes megbénítása- Olyan helyzetbe akarják hozni, hogy ne tudja Ivet ölteni hivatását, a felelősséget pedig »X úgynevezett .,réto“-r« hárítják. A továbbiakban Visinszkij elv-társ Idákkal bizony!lőtte, hogy a hala- rozaltervczet szerzői közül, igen sokan lelkes hívei az egyhangúság elvének akkor, ha az. Atlanti .Szerződés vagy más, nekik kedves alkalomból vau erről szó. Idézte Duties 1960-bén megjeleni könyvéből azokat a részeket, ahol Dulles kijelenti; Mindeddig ügy történ'!, hogy a Biztonsági Tanácsban a többség barátságos vöd az USA iránt, tehát érdekeink védelmére nem volt. szükségünk vétónkra. De lehet, hogy ez nem lesz mindig így és ha nem így Itesz, természetesen az USA rendelkezni szeretne a vétóval“. Mint további bizonyítékot emüfterie meg Visinszkij elv,társ, hogy az Európa Tanács statútuma 20-ik cikkelye szerint ..a miniszterek bizottsága — a leadok', szavazatok egyhangúsága esetén határozatokat hoz a kormányokhoz intézet! javaslatokról*'. Az Atiant/i Szövetség Tanácsában és a Schuman-tervvel kapcsolatban j« az egyhangúság hívei azok, akik mos' tiltakoznak a vé!ó elten — állapította meg Visinszkij elvtárs. aki végül Schuman, francia külügyminiszter .január 4-én elmondott képviselőházi beszédéből az európai védeLmi egyesülés miniszteri bizottságával kapcsolatos kijelentését idézte: ,,A nrini&z: éri bizottságban az egyhangúság e.iyé1 minden fontos kérdésben előírták." Ezután Visinszkij eh-társ a határozat’ 1 ámogatóinak azzal a törekvésével foglalkozok, hogy az Egyesül’ Nemzetek Szervezetének alapokmányát .megkerüljék anélkül, hogy’ '«tógái az alapokmányt megváifc-z-laínák. Erre pedig az atepokmánv maga módot nyújt. „Ezzel a lehetőséggel azon ban nem akarnak élni, inkább mechanikus többségük felhasználásával megkerülik az alapokmányt, a törvényes szervekk 1 párhuzamos és konkuráló jogtalan szervek létesítésével és ezekre a jogtalan szervekre ruházzák más, törvényes szervek hatáskörét“. Visinszkij elrtárs rámútetol",,. hogy a „kollektív intézkedések“ „védelmezőit az az állítás sem ingatta meg, hogy ezek az intézkedések agresszív célokat szolgálnak. Maga a bizottság is beismerte jelentésében, hogy az általa ajánlott gazdasági intézkedéseknek már a napóleoni háborúban is lényeges szerepük volt. „Az angol küldött ezzel kapcsolatban egv halom rágalmat szőrt felénk, ki jelien", ve, hogy a kontinent'.ális blokádot Napoleon I. Alékszandr segít ségével valósította meg •— möndoti'a. ■— Llöyd, urnák azonban tudnia kei lene, hogy először is az 1917 évi győzelmes februári forradalom, melynek fő mozgató erői országunk munkásai és parasztjai váltak, végzett míndtenfé!« cári politikával. másodszor pedig a .Nagy Októberi Forradalom. végied Kerem-zkij rend szerével. . , Mi mást akar Lloyd úr. ha néni rágalmazni, amikor Napoleon ős Alekszaiidr cár szöve’iségéré' hivatko zott és szovjet államférfiak nev.ét em- ÜtoWe meg Napokon és Ribbenlroj) neve mellet!? Sokkal okosabb lenne, ha Lloyd úr néni. keverné Napoleon és Ribberürop közé a szovjet állam- férfiakajt, és ha akkor, amikor a világuralomra törőkről beszél, az USA vezette északatlanti tábor néhány más figurájáról emlékezne meg, akik — mint ismeretes —r eszéfős világűr a Imi célokat k övetnek ‘ ‘. Több. a Szovjetuniót rágalmazó felszólalással kapcsolatban Visinszkij elv 'árs a köv.kézőket jelen-tette ki: „Haszontalannak 'Itartom az időt arra fecsérelni. hogy ezekkel az urakkal polemizáljak. Ezek ar nrak azt gondolják, hogyha „Amerika hangja“ különböző ostobaságait ismételgetik, ezzel már el is végezték a feladatot...“ A továbbiakban Visinszkij elvárs azt a harcot vázolta, amelyet' a Szovjetunió küldöttsége Litvinov elvtárs vezetésével folytatok! a népszövetségben. Emlékeztetett azokra a javaslatokra, amelyeke! a Szovjetunió terjesztet1! elő a kollektív biztonság megszilárdítására s amely javaslatokat a Népszövetség irattáraiban elástak. „Vájjon, nem köztudomású mindez? Vájjon nem ismeretes-e, hogy Ang.ia és Franciaország, a Népszövetség akkori' vezetői lemondtak a néni©’ agresszió elleni kollektív ellenállásról? .... és pedig azért mondtek le. mert ez akadályozta őket akkori ,.ú.j• politikájuk“ folytatásában. a nemei agresszió megbékítése, a hitlerista agressziónak tép engedmények politikájának folyatásában. Nem akartak lemondani erről a hibás és a békére veszélyes poH- Ükájnkról. arra törekedtek, ..hogy az agresszív támadást előkészítő hitleristákat a Szovjetunió ellen ngrasszák és annak a volt szenátornak — akiből később elnök lett — nézetéhez 'ártották magukat, aki kijelentette: „Ha azt látjuk, hogy Németország nyer, akkor Némc'.prszáguak keli segíte- I nünk, hadd pusztítsák egymást, minél jobban.“ Ezek a valódi történelmi tények, melyeket a törten elerwharn isüók előszeretettel elhallgatni ak — mondotta Visinszkij elvtárs. A francia kormányt a nép filtakesé mozgalma buk ottá meg Moszkva: Jurij Zsukov, a Pravda párisi tudósítója a francia kormányválsággá] -'foglalkozó cikkében a’ következőkét, írja: Január 7-én este' lemondott a: Pie- ven.kormány. amely oly nagy nehéz- régek árán alakult meg és mindössze öt hónapig működött. * Pleven kormánya az eléje tűzött feladatok közül egyetlen'egyet sem tudott megoldani. Zsukov ezután rámutat arra, hogy magán a kormányon belül is nézet- eltérések merültek fel azzal kapcsolatban, milyen összegeket utaljanak ki a háborús , előkészületek céljaira. Végül js Plevennek sikerült egy vérszegény kompromisszumra jutnia- . a minisztereivel: elhatározták, hogy „egyelőre“ csupán a két hónapra szóló ideiglenes had.Műtéteket hagyják jóvá, Jamiárban és februárban 130 milliárd frankot szándékoznak költeni azzal, hogy a további hitelek kérdésében az Atlanti Tömb tanácsé, nak februári • lisszaboni ülésszaka után döntenek. Egyidejűleg 330 milliárd frank értékű hitelt hagytak jóvá, - a vietnami nép ellen folytatott szennyes háború céljaira. Felmerül azonba,-, a kérdés: honnan, vegyék a pénzt ezekhez a hatalmas kiadásokhoz? A kormány drákói rendszabályok, egész sorozatát követelte a parlamenttől: többszázmilliárd frankos adóemelést, ..reform", végrehajtását gr, állami tuíajdonban lévő Hfrefe a színjei emberekről A szovjet küldöttség lelkes fogadtatása Szicíliában Kóma- íTASZSZ): Az a szovjet kűl- dSttaég, amely Olaszország árvízkárosult lakosságának átadta a szovjet nsép adományait folytatja országos körútját, Szicília szigetén, Messina és Siracusa kikötővárosban a küldöttsé- •get hatalmas tömeg fogadta. Messiná- bom a pályaudvaron és a pályaudvar előtti téren többezer dolgozó jelent meg a küldöttek fogadtatására. A kül döttséget Siracusa között a.z útbaeső városok dolgozói is lelkesen üdvözöl fék. Siracusában a szovjet küldöttek tömeggyűlésen vettek részt.. ^ gyűlés az olasz és a szovjet nép bafá-tsága jegyében folyt le. Szovjet halászhajók meleg fogadtatása Port Saidban Kairo (TASZSZ): A Vlagyivosztok télé tartó szovjet halászhajókat meleg fogadtatásban részesítette Port Said, ■“őbbezer lakosa. Január 7-én este a teakadó eső ellenére, jóval * hajók érkezése előtt a kikötőben gyűltek össze a város lakói, hogy baráti jelszavakkal üdvözöljék a szovjet matrózokat. .4 budapesti államügyészség a ^munkafegyelem súlyos megsértése miste január 9-én négy vádlottat ál!í- fott, e budapesti Központi Járásbíró. rág elé. A bíróság elé állítottak közül Kelemen István, a Gép és Ra- díátorgyár segédmunkása, 1951. júliusában önkényesen elhagyta az 5. fitt- autójavító vállalatot, majd rövid ideig Sztáiinvárosban dolgozott. és onnét, novemberben, ugyancsak hozzájárulás né.kül, kilépeti. November 23 ófa dolgozik jelenlegi munkahelyén és. ez alatt 13 munkanapot igazolat- fenül mulasztott. A bíróság Kelemen, fetvant arra kötelezte, hogy jelenleg) munkahelyén, öt hónapig 25 százalék. Seal csökkentett munkabér mellett ja- . ytó-nevelő munkát végezzen. Nagy Mihály, ugyancsak a Vegyipari. Gép és Radiátorgyár segédmunkása, november 2 óta összesen 10 napig munkahelyéről igazolatlanul távolt Tolt- A bíróság Nagy Mihályt USA-kémkö/pontokal létesítenek Nyuíyat-Nénjetországban Becs: Az österreichische Volksstimme közli, hogy a7 amerikaiak Nyugat-NémetoTszágban 15 kémközpont létesítését vették tervbe. Az első kémközpont a majnafrankfurti USA főkonzulátus mellett már megkezdte működését. Drew Middleton, a New York Times bonni különtudósító ja kijelentette, hogv a Nyugat-Németországba.n tervbevett. kémközpontok a legnagyobbak lesznek azok között, amelyeket a., Egyesült Államok valaha is idegen országban létesített. Budapestre érkezik 3 „Mazcvsze“ lei®! népi ének- és tánsegyüttes Január 14-én, hétfőn érkezik Budapestre a ..Mazovsze'h 140 tagú lengyel népi én,elv- és táncegyüttes. Kőt heti tartózkodása alatt Budapesten és vidéken fogja bemutatni művészétét. Páris (MTI): Vincent Auriol, francia köztársasági elnök kedden délben, a Francia Kommunista Párt küldöttségét fogadta. Jacques Duclos elvtárs, az E.ysée- palotából jövet kijelentette az újságíróknak, hogy a hétfőn megkezdődött kormányválság az amerikai megszállók követelései és a irancia nép létérdekei között fennálló és egyre növekvő ellentmondás eredménye. Az újabb hata.mas katonai kiadások új adóic kivetését teszik szükségessé. valamint olyan antiszociális intézkedések foganatosítását, amelyek elsősorban a vasutasokat és a társadalombiztosító tagjait végeredményben azonban valamennyi dolgozót érintenek. A Francia Kommunista Párt felelőssége tudatában, úgy véli, hogy az ország érdekeinek és akara tónak megh baráti országok biológusainak iátogalása Hermann Otto-oii kísérleti ieiep tudományos intézeteiben A Magyar Mikrobiológiai Társaság I. kongresszusa alkalmából hazánkba érkezett külfö.di biológusok egy csoportja kedden délután meglátogatta a Hermann Ottó-úti kutatóintézeteket. Koreai részről Han Hjon Gi, a Kim ír Szén egyetem tanára, Kim Djong Kuk talajmikrobiológus, csehszlovák részről du Jaroslav Vintíka és Ivan Malek, a prágai Központi Biológiai. Intézet vezetője, lengyel részről Maria Jakubows-ka professzor és elf. Jan ■Kovács baktero.ógus, német részről Heinrich Borús professzor és Ervin Piachy professzor vettek részt:'-a látogatáson.. Magyar tiílakozás a washingtoni magyar köveiség ellen elkövetett provokáció miatt A külügyminisztérium tájékoztatási főosztálya közli: A Magyar Népköztársaság washingtoni követsége folyó hó 8-án az alábbi jegyzéket juttatta el az Egyesült Államok külügyminisztériumának: „A Magyar Népköztársaság követsége közli, hogy január 5-e és 6-a között, éjjel a követségi épület bejáratáról leszerelték és elvitték a követség tábláját. A követség felhívja a. külügyminisztérium figyelmét arra, hogy az elkövetett erőszakos cselekedet annak a Magyar Népköztársaság elleni uszításnak és rágalomhadjáratnak következménye, ajnely di USA kormányköreinek tudomásával és részvételével folyik és így a féle. lősség az elkövetett cselekményekért: is az USA kormányára hárul, A követség követeli, hogy az Egyesült Államok illetékes hatáságai haladéktalanul vizsgálják ki ezt a mo gyár köveiség biztonsága'és normális működése ellen elkövetett bűncselekményt és, hogy a tetteseket példásan büntessék meg. A követség várja az Egyesült Államok kormánya, nak értesítését az ebben az ügyben foganatosított, intézkedésekről.*' A jugoszláv munkásosztály szervezeti karra a Tito-fasiszták ellen négyhónapi javító-nevelő munkára hé.te, 20 százalékkal csökkented bér mejíett. Mákká Ambrus, a Cement áruig a rí Vállalatnál volt alkalmazva .mint segédmunkás és a7 utolsó két hónapban hat napot, igazolatlanul mulasztott. Márton László, ugyancsak a Cementipari Vállalat segédmunkása november 26 óla összesen 1.1 munkanapot mulasztott igazolatlanul. A bíróság nevezetteket, fejenként négy-négy hónapi javító-nevelő munkára ítélte azzal, hogy Marion László munkabérét erre az időre 25 százalékkal, Mákká Ambrus munkabérét pedig 20 százalékkal kell csökkenteni. A javító-nevelőmunkának a törvényben meghatározott szabályai szerint, ha a javító-nevelő munkára kötelezőit továbbra is megsérti a munka- fegyelmet, a bíróság az ügyészség in. állványára a javító-nevelőmunka hátralévő részét börtön-büntetésre változtathatja át. Iugnszlávia munkásosztálya az illegális Kommunista Párt vezetésével egy re el-szántabban, s z érv ez ell ebben és egységesebben haléul a Tito fasiszták ellen, mind szorosabbra zárja so rait és, felkészül a nyílt, tömeges támadásra. A haditermelés és a fegy oerbchozatal fokozása, az ország és a nép kifosztása megmutatta, hogy a fasiszta Tito banda ellen folyó mindennapi harc megszervezése cs fokozása minden dolgozó létérdeke. Zenica. Varosa, Lyubija munkásai jól tudják, hogy amikor szervezetien bojkottól jók 0 termelési, a nép békéjéért, kenyeréért és szabadságáért küzdenek. A dolgozók 42 százaléka ezért marad távol nap. mint nap a .man kahclyétol. Ezért csökken- fcfUE a havi széniermr.lésl 30.000 tonnával Szer bia és 57.000 tonnával Hor vátország bányászai. A nagy ipari központokban, Kr'agujevacban, Borban, Bclgrádban, Nisbcnés az egész országban az egy re súlyosabb életkörülmények, a munkaidő meghosz- szabbilása és a haditermelés ellen tiltakoznak az illegális forradalmi sajtó terjesztésével is. A békeharc• jegyében csökkentették 25 százalékkal a termelést 0 szénipari vcdlalatoknál es sztrájkolt az elmúlt hóna pókban 20.000 rakodómul: kás az adriai kikötőkben. A Tito-Rankomcs banda hiába, igyekszik a munkásság harcát, a besúgó- és provokátor hálózat kiszélesítésével, letart óz fai ásókkal és nyílt tárgyalásokon hozott Ítéletekkel elnyomni, nem képes elgáncsolni a munkásosztály egységes cs szervezett ellenállását■ A jugoszláv munkásosztályt semmiféle terrorral nemi liftet megfélemlíteni. A foko zódó kizsákmányolás es. elnyomás csak meggyorsítja a felszabadító harc kifejlö dését, a kipróbált és az új harci módszerek alkalmazását. A titoisiák mesterkedései és provokációi fokozzák a munkásosztály fasizmus elleni gyűlöletét és forradalmi éberségét. A bori es trepcsai bányászok lelát- tóztatása és tárgyalása idején, 1951 szeptemberében Kreka bányászai 54 százalékkal, Bor bányászai pedig 30 százalékkal csökkentet lék a termelést. A jugoszláv munkásosztály szolidaritása, — . a". egységes akció előfeltétele, —• egyre általánosabbá és erőteljesebbé válik. A tiiáisták építkezési tér veit. álig .50 százalékra teljesít ették* Horvátország faipara, amely /948'höd képest 50 százalékkal csők kent, csőd előtt áll. 4 muri ká&ok léptcn-nyomorr szab*: Ialják a termelést. A faki termelő területeken a szállítást végző vasútvonalak 78 százalékát megsemmisítették.. a teherautók és j traktorok zömét megron gálták. Kétszáz gőzftirés: . közül 197-ct használhatót tanná lettek. Az illegális Kommunista j Párt által vezetett fugo- I szláv munkásosztály, amely \ fel van vértezve a marxis- [ mus-lcninizmus fegyverével, legyőzhetetlen erővé vált. j olyan erővé', amely a Tito- fasiszták elleni győzelmes j karcban képes maga magé sorakoztatni Jagoszláiüa egész népét. I éstcent Auriol a jobboldali szocialista Pineau-nab adóit ..int jckozodúsi*' meghívást telelő olYan kormdnv megalakulására kell törekedni, amelyben a nemzeti függetlenség visszaállítására és' a béke megvédésére kész emberek vennének részt. A köztársasági elnök fogadta ked ■ dOn a Gaulleista párt küldöttségét is... Vincent, Auriol köztársasági, elnök,, este Pineaut, a jobboldali Szocialista^ Párt vezetőinek egyikét fogadta; “kit. felkért hogy vállaljon „tájékozódási' megbízást. A United Press jelenti, hogy ■ a- francia kormányválság híre Washingtonban „megdöbbenést“ keltett. A Pleven-kormány lemondása/ rendkívül kellemetlenül érintette a .honin kormányköröket is. E^ek a körök, fel + teszik a kérdést, vaj.fpn Pleven lemondása nem . jelent-e fenyegetést at i.Schurnán.-tervre és az úgyrieVez.eUf európai hadsereg tervére.’ : ' ve=utak tekintetében. társadaloinbtó- tositáai /reformot,“.:. .... ... A „drákói rendszabályok1; úírér«- .végkép betelt', a mérték —- elfogyott a francia dolgozók türelme. Az ország minden részében egyre maga* sabbva csapott a tiltakozás hulláma- A ri-é'ptömegek követelték, hogy vessenek véget annak a végzetes politikának,, amellyel Franciaországot amerikai-.rabigába- hajtják. Ez a politika végső pusztulás felé sodorja az országot. Pleven mindenképpen kényéi törésre akarta vinni a dolgot és azért telve, tette á - .bizalmi kérdést. A kormány nemzetei]enes politikája elleni tiltakozás azonban annyira erőteljes- vg.it hogy még a reakciós pártok sem merték támogatni Pleven „reformját“.: A hétfőn megtartott szavazás -olyan eredményt hozott, amely előre látható volt: amint az első kérdést,.— a vasutak „reformjáról“ szóló kérdést —’ szavazásra tették fel, a Pleven- kormány összeomlott. A kormánynak mindössze- 243 képviselő szavazott bizalmat, ellene 341 szavazatot adtaidé. A mostani franciaországi kormány, válság — hangsúlyozza Zsukov.- ”, akárcsak az eddigiek, semmiképpen sem erősíti az uralkodó réteg pozícióját. Amint a Ce Soir méltán - megállapította: „A kormányt a nép tiltakozó mozgalma buktatta ' meg." ítéletek a munkafegyelem megsértése miatt