Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-03-16 / 64. szám

i 1052 MÁRCIUS 16 LEVELEZŐ mii JFlFATIKi Felajánlása’nk leliesítése után a versenyt továbbvisszük április 4-re Tenn szócsoportunk tagsága Ráko- 8i ©Ívtárs születésnapjára felajánlást tett. hogy az összes gazdasági fel szereléssinkct megjavítja. A brigá­doknak. valamint a munkacsapatok­nak jegyzőkönyvileg átadjuk azokat. Válla'tűk a háromszori fejes beveze­téséi, valamint a tavaszi árpa elve­tését.. Ezeket a felajánlásainkat már­A Sícmontornyai Bőrgyárban a már «au® 9-i versenyszakaszban a vállalá­sok teljesítésében a dolgozók komoly eredményekéi ériek e-. A dolgozók legnagyobb része vállalását tűlteljesí. tette. Az újítók is .kiteltek magukért. A már dús 9-i versen yszakas z so­rán 32 újítást nyújtottak be, mely­nek előkalkulációban több, mint 2 millió forint az értéke. Üzemünk újítói vállalásukat Rákosi elvtárs születésnapjára becsülettel tel jesítetiék, megmutatták, hogy meny­nyire szeretik Rákosi elvtársit és amennyire szívükön viselik azt, hogy a munkát újításokkal, észszerüsítések kel megkönnyit ék, meggyorsítsák. A pártvezetőség ellenőrzi minden 'üzemrésznek a munkáját és tanácsot Jcius 9e helyett február 29-re teljesí­tettük, vagyis február 29 re elve'et- tiink 20 hold tavaszi árpát. Felaján lásaink teljesítés? után azon igyek­szünk, hogy a kibontakozott versenyt továbbvigyük /április 4. tiszteletére. Bálint Lnjo-­Báta, Vörös Zászló tszcs. I * ad a verseny lendületének továbbfo- kozására. De az üzemi bizottság is nagyban segíti a dolgozók nrünkáját. biztosítja az eredmények nyilvános ság.ra hozása!,, sőt a kimagasló ered menyeket azonnal közük az ' üzend hangösbeszél&n. Mindennapos mű­sort ad a csaszíuska brigád is. Dolgo­zóink örömmel várják műsorukat, hisz ők vidám strófáikkal felvidítják üzemünk dolgozóit és ezek mellet! azt is megének-ik, akik szép Teljesít- nfényt érlek el, vagy aki a tervét nem tudja teljesíteni. A hosszúlejáratú verseny-szerződést már megkötöttük január 1-én, most újabb szocialista kötelezettséget vállalunk április 4-re. felszabadulásunk 7, évfordulójára. Deli György II begyűjtési versenyben a gyönki járás a negyedik helyről sí első helyre keruit A legutóbbi begyűjtési verseny ki értékelésénél a globális terv teljesí. fősében a tamási járás volt az első Azonban a legújabb kiértékelés szeriül a globális terv teljesítésében a gyönki járás negyedik helyről az első helyre küzdött« fel ma­gát. A tamási járás pedig az első helyről a másodikra keni1). A szekszárdi já fás 5. helyről a harmadik helyre ke­rült fel. A versenyek során I he'yen áll a dombóvári, majd 5. a paksi és a sereghajtó szerepet a paksi járás tói átvette a bonyhádi járás. A gyönki járás annak ellenére, hogy az első helyen van, javítania kell a sertés és zsirbeadási tervének végrehajtásában, hogy az első helyet meg tudja tartani. SERTÉSBE ADÁSNÁL 1. a tamási, 2. a dombóvári, 3. a szék szárdi, 4. a paksi, 5 a gyönki, fi. a bonyhádi járás. MARHABEADÁSNÁL 1, a dombóvári, 2. a gyönki, S. a bonyhádi, 4. a szekszárdi, 5. a tamási, 6. a paksi járás. BOIUUBEADÄSBAN t. a bonyhádi, 2. a paksi, 3. a szek­szárdi, 4. a evőnk!, és a dombóvári, 5. a .tamási járás. BAROMFIBEADÁSBAN 1. a gyönki, 2. a szekszárdi, 3. a dom­bóvári 4. a tamási, 5. a paksi, G. 3 bonyhádi járás. tojásbeadAsnái. 1. a gyövnki, 2. a szekszárdi, 3. a dom­bóvári, 4. a tamási,- 5. a paksi, 6. a bonyhádi járás. TEJBE ADÁSNÁL 1. a tamási, 2. a gyönki, 3, a szék szárdi, 4. a paksi, 5. a dombóvári, 6. a bonyhádi járás. ZSÍR BEADÁSBAN 1, a tamási 2. a bonyhádi, 3. a paksi. 4. a szekszárdi, 5, .a gyönki, fi. a dóm bóvári járás. A versenyben lemaradt járások ipar kódjának lemaradásukat behozni és zárkózzanak * fel az első járások so raiba. Ennek elérése végett tokozzák a begyűjtési rendelet ismertetéséi és a begyűjtést készítsék jól elő népne­velő és agiiációs munkával, mutassa­nak rá a bejjyüj'és fon'nc.fóvóra. Un~v mit jeleni ez úgy népgazdaságunk, mint a dolgozó nép szániára. Ehhez a nmkához sokkal nagyobb lertdü. lettél fogjanak hozzá tanácsaink, párl- szervezeteink pedig ellenőrizzék le a tanácsokat, nyújtsanak megfelelő tá­mogatást a begvüjtési terv sikeres vég rehajtásához. Ha ez megtörténik, nem fordulhat elő az, mint a paksi járás' tanácsnál, hogynem ellenőrzik a be. gyűjtési terv végrehajtását és még maga a tanács sincs tisztában a be­gyűjtés menetével. fógotalts* mököffpsét Bnnviiá!! kszs^Nn a Fstoptépítn MM 200-as épílásvezaföséps „Kovefeljilk m leleplezett fekete vágók megbüntetését»* Félévi tojásbeadásunkat teljesítjük április 4-re Március 8 án este ml ]s nagy lel­kesedéssel ünnepeltük szeretett verA. rünk, Rákosi elvtars születésének 60. évfordulóiét. A nagy nap tiszteletére tett feüa'ánlésaiinkat teljesítettük és óiabb fe'aiánlást tettünk, hogy fel­szabadulásunk 7. évfordulóiét ápri Lis 4-ét is méltőkéimen megünnepel­jük. Erre az alkalomra vállaltuk, hoqv félévi tolásibeadási kötelezed sé­minket teljesítjük Fe’aján'ásunkban szerepel csoportunk baromfiállomá­I nyáriak létesítése is, amit úgy fogunk ! megoldani, hogy minden családtag , egv-egy kotlóalia csirkét fog beadni ■ a közös gazdálkodásba, hogy ezen keresztül biztosítani tudjuk beadási kötelezettségünket. Ezek mellett a fel ajánlások me’letf a tavaszi munkála­tokat is határidő előtt elvégezzük. Koda Gyula Kisszékely, Fel-szabadulás- • tszcs. Mi, a zombai zetor iskola hal gatói nagy lelkesedéssé,! ünnepe.tűk már­cius 9.ét. A felvonuláson három ze- torral vettünk részt, amo’.v olyanná tette a lelkesedést, ami Zomba köz­ségben méq felsizabadu ásunk óta nem volt. Nagy lelkesedéssel ünnepelt Zomba község, melyhez nngyban hoz­zájárult az is. hogy e nagy nap tisz­teltére tett felajánlásokat maradék, talanul teljesítették. Mi, az isko a haililgatói is teljesítettük felajánlás- inkát, amely megmutatkozott a fe­j gyelem, a tisztaság, de nem utolsó ; sorban a tanulás terén is, A verseny lendülete nem fog lankadni az isko­la' hallgatói között. Továbbfokozzuk azt március 15 tiszteletére, majd áp­rilis 4-re, felszabadulásunk 7. évfor­dulójának ünnepére. Minden igyeke­zetünkké! azon leszünk, hogy a ta­nulás me’ ett kultúrműsorral szórakoz. lassúk a község dolgozóit, íotvíes Tuiianna Zomba., ze tor-iskola hallga­tója. Újítóink teljesítenék vállalásukul,8.* A'z uj'ífáeck írU'fce ící b, mint kétmillió forint — írta levelezőnk a Simonlornyai Bőrgyárból mondja Biró Albert alsónyéké dolgosa paraszt Az utóbbi időben a feketevágók ©illeni bírósági ítéletek helyeslésre ta. ♦Attak dolgozó parasztságunk körében. Bíró Albert alsónyéki 9 holdas dol­gozó paraszt azt mondotta: — Köve teljük a leleplezett feketevágók meg­büntetését, mert ha le kell adni a its irt, tegye minden dolgozó köteles­ségének és a levágott sertések után teljesítse zsrTleadását. Nem engedhe ió meg az, hogy amíg a tisztességes dolgozó parasztság leadja kötelezett­ségét, addig egy-ket spekuláns ki akar bújni te jesítése alól és el akar ja feketézői, el akarja vonni doigou zó népünktől. Ahol a tanácsok ismertetőik a be­gyűjtés fontosságát., ott kevés a fe ketevágás Ott azonban ahol ke- vésbbé foglalkoznak ezekkel a kér. «lésekkel, sorozatos az engedélynél leüli feketevágás. Ha megnézzük a paksi járást, 1951 július 1-től össze­sen 52 darab feketevágás történt, amit a rendőrség leleplezett, A lelep leeett feketevágókat a bíróság szi­gorúan bünteti és a levágott sertés húsát elkobozza. ^ bonyhádi járás­ban is sok feketevágót találunk. Ben 'dek János nagymányoki l-akos 1 da- nb sertést vágott feketén, a sertés húsát elkobozták és 4 hővflni bor. tönre, 1300 forint pénzbüntetésre ítélte a népbíróság, — Ugyan­Olvasd a Társadalmi Szemle 8K33® ym- Düico/OK yÁrtTXiAÁK' Tudományos »oiyqüatä csak Guih M’ibá yné Nagymányokon i darab sertést vágott engedély nél­kül, akitől a húst elkobozták és 1500 forint pénzbüntetést kapott. Bonyhá. dón Kari Gusztáv, volt gyáitulajdo nos, 1 darab• sertést vágott engedély nélkül, sertését elkobozták, 8 hónapi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre., 2000 forint értékű vagyonelkobzásra és 3 évi közügyek tő’ való eltiltásra ítéltek. Zomba községben Újvári Mi­hály X darab sertésvágási engedély- lyel két darab sertést vágott le, a húst elkobozták, 4 hónapi börtönre, 1.500 forint pénzbüntetésre ítélték. — Kő József györei lakos 1 darab ser tés feketevágásáért.-2000 forint pénz­büntetést, a hús elkobzását, 2 évi közügy éktől való eltitást kapott bűn. tettéért. Vág János leveli volt kocs miárost 1 darab sertés ’ feketevágásá­ért 3000 forint pénzbüntetést. négy hónapi börtönbüntetést kapott, a sertés húsát pedig elkobozták. Ezek­nek a fekete-vágóknak büntetése pól daképül keli, hogy szolgáljon min, denki előtt. Ténylegesen a munkálatokat fel) ruá.r 20 án már elkezdték és most már szemmelláthatóan bő vük növek­szik a 63-as út, épülő szocia’izmusunk egyik újabb alkotása. A vállalat Kn- kasdió! pécsig építi az utat, ami me svénk területén halad végig Hidasig, ahol áttér Baranya megyébe. Már az eddigi napokban is naponként telje sitik a tervet és a vállalat vezetősége hízik abban, ha lesz megfelelő szám­ban munkaerő, akkor a tervet határ­idő előtt teljesíteni tudják szeptember ló-re, az eredeti december 31 I határ idővel szemben. Eddák; még csak egv nehézséggel küzdenek, mégpedig az zal. hogy a vállalat dolgozóit nem tudják kellő megfelelő helyre elszál­lásolni. Éppen ezért a bonyhádi köz ségi tanácsnak többet keil fog alkozni a Betonúlépílő Vállalattal, meg keli találni arra a módot, hogy azt a mini egy 400 dolgozót megfelelő helyre el­szállásolhassák. Bonyhád község határában hären? hatalmas földgyalugép dolgozik, ké szí tik a betonút alapját. A közeljövő­ben újabb nyolc nagyíe'jestlménvű szovjet földmunkáló gép érkezik, majd ezt követően újabb hatalmas útépítő gépek érkeznek a bonyhádi építésvezetőségre. minden számát. Elméleti fejlődésedet segíti elől Ötéves Tervkiítcsőn II7. sorsolása MISKOLCON, a Nemzeti Színházban március 20-án, d, u. fél 3 órakor, ünnepé­lyes megnyitó, márc.us 21-én d, u. fél 3 órától, március 22-én d, u. lel 3 órától, március 23-án d. e. 0 órától. SZABAD BELÉPÉS! Németkeren az MNDSZ asszonyok példája nyomán javítson munkáján a DISZ és a Békehízc« • í$ Németkér község fejlődését bizo­nyítja az, hogy már alig Vannak negyvenen, akik egyénileg gazdál­kodnak. Megmutatkozott ez a fejlő­dés már a Rákosi elvfár=< születésnap, jén megtartott felvonuláson is, mert az ünnepélyes le vonulás allka’mával soha nem látott tömeg vonult fel Németkéren. Több, mint 600 dolgozó ünnepelte a magyar nép nagy vezéré nek, Rákosi elvtársiak 60. születés, napját. A község területén igen. gyenge munkái végez * CISZ Kiszely István a DISZ titkára nem foglalkozik kellően a DlSZ-szervezet- te:, nem fogja össze, aminek eredmé­nye, hogy a szervezet nem veszi ki részét az oktatásból, sem a kulturális megmozdulásokból Azonban a DISZ szervezeten belül megtalálhatjuk mindazokat a szórakozásokat, ame­lyek egyáltalán nem segítik e'ő a DISZ-szervezet fejlődését, kártyáznak és csupán i yen és hasonló száraké zásból telik ki idejük. Ezt mutatta meg az is, amikor március 9-én az ünnepély színességét a DISZ azzal hátráltatta, hogy a vállalt műsort nem játszotta le. A DISZ szervezetnek sür­gősen ki kell javítani hiányosságait és aktívabban be kell kapcsolódnia az oktatás és a kulturális megmozdulá­sokba. Azonban a DISZ-szervezet munká­ja mellett jjtví’sa ismer; men''álít u bekcbliot tag is mely szintén semmi tevékenységet nem fejlett ki- Németkér község la, kosai között nincsen kezdeményezés, nincs példamutatása, amivel bebizo­nyít hatná a békebizottsáq a béke iránti szeleteiét és vágyát. Pedig a békebizottság titkára, Tokár Antal, áiérezhe'né a héke jelentőségét és fontosságé/, amikor fia. mint néphad seregünk tisztje tesz bizonyságot a béke megvédéséről. Tokár Antal elv- társnuk is segíteni kell példás maga- tartással és az eredmények telmuic. fásával a békemozgalmat. Külön meg kell említenünk jó munkájáért a2 MNDSZ asszonyokat, akik a!ctívan kapcsolódnak be min­den megmozdulásba és kiveszik ré­szüket a néDnevelőmunkából is. Ax M^')SZ asszonyok kbeiűad sokat innának állandóan szorgalmazzák a község ba. gyű késéi és ezzel is e ősegíiik, hogy vállalásukat; dunaszerdgyörgyi asz- szonyok toiás- és baromfibeadását túl- i teljesíthessék, A németkéri pártszer­vezetnek és tanácsnak oda kell hat­ni, hogv az eddiginél nagyobb támo­gatást nyújtsanak az MNDSZ-asszo- nyok munkájához. De ehhez a munkához támogatást keM nyújtani minden egyes dolgozó, nak, hogy eredményesen teljesíthes­sék a rájuk eső feladatokat a kijön, böző szervek. A bonyhádi Dózsa Népe 1*2 literrel emelte a fejési átlagot Termelőszövetkezetünk szeretett ve­zérünk, Rákosi elvtárs 60. születés­napjára nem is adhatott, volna szebb ajándékot, mint munkafelajánlásait. Azonban tudtuk azt is hogy felaján­lásunk csak akkor lesz igazán érté­kes, ha azokat teljesíteni is fogjuk Tagságunk úgy fogott munkához, hogy határidő előtt teljesítse válla­lását s ezt meg- is valósította. A kertészeti brigád százszázalékban teljesítette felajánlását már március elsejére. A fogatosbrigád három tagja is teljesítette erre a?, időre feájánlá- sát. .4 legjobb eredményt a tehe­nészbrigád érte el, mert vállalták, hogy egy literrel emelik a fejési át­lagot, azonban másfél literes emelke­dést értek el. Március 1 re teljesítet­te felajánlását az erdőritkító brigád is. Kivette részét a munkákból az iparosbrigád is, különösen Rácz Jó- 7sef és Fazekas János kovácsok, mert kijavítottak 12 ekekaoát, 2 aratágé. pet, egy fükasaálógépet, azonkívül 6 vetőgépet. Emellett végeztek kisebb I munkákat, mint a kocsik javítását, ló­patkolást. A tavaszi munkák megszervezése még nem kie'ógítő, mert a területek nincsenek kimérve sem a brigádok,, nak, sem a munkacsapatoknak, ami pedig hátráltatja a tavaszi munkák beindítását Itt a vezetőség lanyha munkáját látom, mert a csoportérte. kezicten, még januárban jóvá lett hagyva és még mindig nem történt meg. Ezt abban is kereshetjük, hogy a pártszervezet is gyengén működik, A párttitkár sem jár élen- o munká­ban, ritkán dolgozik, a juttatásokból pedig neki mindig jut, s ez visszatet­szést kelt a csoport tagjaiban Ha valaki bírálja munkáját, megsértődik és durván visszaveri a bírálatot. — Ezért a do;gozók nem is merik bírál­ni munkáját. Már pedig most a tava­szi munkák megkezdésétől nagyban függ az egész évi munkák elvégzése és ezen keresztül a szövetkezet to­vábbi .fejlődése is. Lászlai József Bonyhád, Dózsa Népe ATafcirozó Vállalat hosszúle-iáratá versenyében. ■d simontornyai építésvezető-ég került az é re A Tolnamegyei Tatarozó és Építő ipari Vállalat sknontornyai, szeles-zár di és a tolnai építésvezetőség raktári dolgozói között hosszúlejára!u pá- rosverspny folyik. A március 9-i versenyszakaszban kiértékelték a dől. gozók eléri eredményeit. Az értékelő bizottság a következő sorrendet ál lapította meg a verseny eddigi szaka szán. Első leit ti simontornyai építés- vezetőség, 2. a tolnai vertikális* 3. helyezést pedig a szekszárdi raktári dolgozók érték el. A paksi építésvezetőségnél s brigá­dok között nemes versengés alakult ki, úgy, hogy az első napokban ne. héz lett vo'na megállapítani, hogy melyik brigád kerül az élre a páros versenyben. A téglagyári munkahelyeit dolgozó Hiezer József kőműves brigádja és a Hegy esi sertésfiazí&tóo dolgozó Erdős kőműves-brigád közötti pá­rosversenyből az Erdős-brigád ke­rült la győztesen. Irsai József és Grósz János ács bri­gádjai közölt folyó hosszúlejáratú pá­rosversenyben a kjért. kelés szerint a Grósz brigád került az ÖTe. Rákosi elvté.cs 60. születésnapjának megünneplésére a Tolnainegyei Tata. rozó Vállalat minden építésvezetősége bekapcsolódott a tisztasági versenybe. Március 9-én kiértékelték az 1 elírt eredményeket, így került a simoníor nyai építésvezetőség az első helyre. 2. a dombóvári. 3. a szekszárdi, 4. a báíaszéki, 5. a to'nai, 6. a paksi épí­tésvezetőség. Gyertek dolgozni a Betonútépítő Vállalathoz! Az Ötéves tervben hatalmas felada­tokat keli megvalósítanunk. L'j gyá rak, lakóházak, egészségházak és is­kolák ezrei mellett műutakat is épí tünk az ország minden részén A ha­talmas építkezésekhez az új munká sok tízezreire van szükség, A Betonútépítő Váliaiat keres munkavállalókat a bonyhádi já­rásban, ahed a ■obo.j'zók március 13-tól április 10 lg toboroznak. Sebet náluk jelentkezni vagy a községi tanácsnál. A Betonútépítő Vállalatnál sokféle munka van. Aki földmunkán dolgozik és normáját 100 százalékig teljesíti, óránként 3.15 forintot keres. Egyéb segédmunkánál 100 százalékos telje sífés esetén 2.49 forintot k'eres. Ter­mészetesen a fizetés a teljesítmény emelkedésével emelkedik. A vállalat biztosít a dolgozóknak Hapi háromszori étkezést csekély térítéssel, azonkívül minden dol­gozó részért szálláshelyet biztosit teljesen díjmentesen. Munka után minden dolgozónak biz­tosítva van a szórakozási lehetőség- Minden dolgozó szakmailag iovább- képezheti magát, az átképzési idő 6 hónap. Ezalatt az idő alatt megelőző 3 havi keresetének átlagos órabérét kapja. Kéthetenként minden dolgozó hazautazását a vál alat 80 százalékos utazási kedvezménnyel biztosítja. Szerződés esetén a leszerződött dol­gozók ha 1 évre szerződik. 240. ha félévre, akkor 120 forint juta! ómban részesül. A Betonútépítő Vaiialafnál nagy számban dolgoznak nők. a felté­telek a női munkává Halókra is egy arán! vonatkoznak. A szociális jutta­tás terén külön szállás és tisztálko­dási lehetőség biztosítva, Jelentkezz munkára a Betonútépítő Vállalatnál! Je-eníkezni lehet a köz. ségi tanácsnál és a vállalat:- ->b-v?ó- aáL A zombai traktorosiskola hallgatói felajánlásukat teljesítettek

Next

/
Oldalképek
Tartalom