Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-03-13 / 61. szám
£ ■M p i. O ■in utiiHmm1952 MÁRCIUS IS A Szovjetunió jegyzékének visszhangja Be'/in (MTI) A Német Demokratikus Köztársaság valamennyi rádió- áCiémása többször közölte a Szovjetunió kormányának, jegyzékét é^'a -né tóét békeszerződés tervezetét.. •’A- nemzeti a re vonal pártjainak va!a- jftennyi pai ai.neidi, tartomáuy gyűlési és „községi képviselője a Nőm ej. Dómokra tik us Köztársaság üzemeiben, hivatalaiban és iskoláiban ismerteti a' szói jel -jegyzéket és méltatni a siovje. korain n\ kezdcinényerése.nek j^’öh tőségét. ' Az Széniek ■ dolgozói röpgj ülései t ken háiatelf szívvel mondanak .1. köszönetét a Szovjetunió kormá- Í iij inak amely a következetes sztiibn’ '< 'Uepoiitika szellemében mim!« irgresz a német béke szerződés létrehozása és Aéwet ország egységének megteremtése érdekében. A Nemet DeüiokruUkus Köztársaság népi kamarája. március 14-én, pénteken ülést tart és állást foglal a . pyu gáti nagybataí.mak kormányaihoz intézett szovjet jegyzék, valamint a jegyzékhez csatolt békeszerződésterve- zct ügyében. Kedden valamennyi kelet- és nyu. gatberlini esti lap első oldalon ismertette a szovjet jegyzéket. A bonni kormány rendkívüli minis zl er tanácsra fogoiálkozoti a Szovjetunió jegyzékével és a békeszerződés tervezetével. Bonni kormánykörök egyelőre nem nyilvánítottak véleményt a kérdésről. harisban is stagy Jig* yel met szentelnek o ssoviet Jegyzettnek ■’árpolitikái körökben nagy havasi ' keltett a Szovjetuniónak a három’ rtyugái; nagyhatalomhoz intézett yé-o zöke. A szovjet jegyzék, annyira megfej! •* n-cpek óba iának, hogy- még ■a jól-hoíldali’ fránria. politikai körök ifi kényieíe-nek’ vele- foglalkozni. ■. -tlaiequos Bariloux. a nemzetgyűlés- A.kfjliisyi bizo-ttságán-ak elnöke kj~ t<>Íentette, hogy a szövetségesek nem háríthatják d a szovjet ja- va s iátó l Coste Floret MRP képviSeiő. voll miniszter kijelentette; Franciaország csak helyeselhet iriin- den olyan kezdeményezést, amely csökkent-heti a nemzetközi feszültséget. A Páris Presse szerint a szovjet jegyzék „rendkívül nagy jelentőségű“. 'A' Uj Kína hírügynökség külön-tudósítója az amerikaiak halogató taktikájáról Koszon. Az Uj Kinő hírügynökség iäk'örf* udösíló ju ji íenti: — Lihbv élíen!engérnagy hál nap óta rr-tn • hallás:dó a 4.. rmpiron'di pont kérdésében három hónapja zsákutca, ha jutóit fpgyVárszüiKóIárnyalásokat elöreiéndiieiu unnak a javaslatnak e'.t'ögadá:rf5v:iamelyet a koreai kínai küldöttség beterjesztett. Li Szán Csu •tábornok megmutatta a kivezető utat, amikor javasolta: mondják ki az összes hadifoglyok szalúidonboesátásániák és hazate- lépítésének elvét azoknak az «daloknak alapján, amelyeket a két fél a hadifoglyokra vonatkozóan utár kölcsönösen kicserélt. '■bv javaslat ''elfogadásával a nyolc hónapja folyó fegyverszüneti tárgya . iások nagy lépéssel haladnának előre, á*'-fegyverszüneti egyezmény megkötő--' se félé; ó Libby azt óyitja. -hogy üem érti a koreai-kínai küldöttség - javaslatát, ho- • Ött a javaslat napnál világosabb min denk; számára, kivéve Libby ellenien-* geniagvnt. Az amerikaiak halogató laRiiká- , jártak nyilvánvaló oka: időt akar- : oak nyerni arra, hogy a Kuoinm- tán« 'és Li Sün Man nagyszámú ügynöke a hadifoglyok megtelem ~ IjHéséve) megrendezhesse az ,,ön- . k-éu-tes hßza tele pül és-‘ vagy más szóval „a mellnek szegezett szuronnyal végbemenő politikai választás“' tréfáját, Libby arcátlanul ..az ember: jogait- ; róC“ igyekszik fecsegni,; jUikőzben kuomintagista • ügynökök és- amerikai ák kommun:síae:lenes jelszavakat te. TÓválnak a hadifoglyok (estére és arra akarják őket kényszeríteni, hogy tá- •mogassák,a. ,,ncm.. kötelező hazatelepülés” elvét. , Libby az albizottság ülésének új boíi megkezdése óta egyik túlhaladott mellékes' kérdést a másik után vetetté fel, hogy .megakadályozza a fegyverszüneti egyezmény megkötését és amikor már kifogyott a mellékes kér. elésekből és -fantasztikus állításokból, fenyegetésekhez folyamodott, és azzal heivenkedeti, hogy „otthagyja a tárgyalóasztal!.“. Ezzel bizonyítja be. hogy nem akarja rendezni a 4. napi rendi pontot, A koreai-kínai küldöttség kém i sídül megmutatták a zsákutcából kivezető utat és mod az amerikaikon a sor, hogy eldöntsék, vájjon akrrják-e a koreai fegyverszünet mielőbbi megkötéséi. á koreai nrpNsereg leporancsnolfsáffánek Míjeíentése Phenjan (TASZSZ) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nephadse regének főparancsnoksága jelenti március 11-éu. hogy a ír on ton jelentős változás nem történt. V néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek március ll.én lelőtték az ellenség négy vadászrepülőgépéi. ß tpiiovel nép merOnüepel'e népíisöserepe meptepitssanait üyo’cad év'oníulfiá! Varsó (MTI): Ibit március lí-én asakult át a Szovjetunióban a len gyei hadtest az 1. lengyel hadsereggé, amely a Szovjet Hadsereg oldalán vívott hősi harcokban ' edződve 2 képezte a lengyel néphadsereg alapját. Március il ón egész -Lengyelország, hun, az üzemekben, intézményeknél, katonai alakulatoknál :és a falvaikban gyűléseken emlékeztek meg a néphadsereg megalapításának 8. évíor. dúló járói. A 1-eégye! sajtó külön cikkeket szentelt a-/ évfordulónak.. iSŰemeRt Gotfwáld iá»osr«íása WiShe.m Picéknél Berin/ri (MTI)* A B^r’iinben 'tartóz-' k-oao ivmaent. Got tw aid, a. -Gaehsz o vák Köztársaság elnöke,■ a csehországi fooirmLmyfcüIdöl.t-égigiel együtt kedden . délután látogatást tétit Wií-hölm Piedcncl, a Német Demokratikus Kö&- társasúg minőkénél. ; Az elhangzott üdvözlő bőszé(lekben '. mindkét államfő hangsúlyozta, hogy in4nd ,a Csehszlovák Köztársaság, mind a Német Demokratikus Közifársaság szilárdan áll a nagy Szov- jetuuió-vjpzette béketáborban. Egyben azt a. meggyőződésüket fejezték ki hogy a Csehszlovák Köztársaság elnökének bertiná látogatása Wilhelm Pieck Prágában tett látogatásához lia sohlóan hozzájárul a. csehszlovák és a német nép baatétságánpk további megerősödéséhez. ß? Egyesüli Államok íegfe so bírósága kél üä fasiszta ieliegíi iieiarozaloi bozstt Newyork (TASZSZ): Az A merited Egyesült Államok Legfelső bírósága március 10-én két olyan határozatot hozott, amely újabb merény'etet je. lent a nép döraokrafikus jogar euleaL Az első határozat értőimében ki kell utasítani az országból azokat a személyeket,, akik tagjai voltak va-gy jelenleg is tagjai a Kommunista Párt nak és nem az Egyesüli Á'kunok áh íámpc'lgárai. •A második haifározat állapján a ki utasítás hatálya alá eső. személyeket a kaucióval történő sz-abadonbocsátás joga nélkül börtönbe lehet zárni, ha az igazságíigyminiszter úgy dönt,- hogy kaució méltetti szabadonbocsá- bás-uk „kárt okozhat-4 az Egyesít't Államoknak. A Legfelső Bíróság egyik tagja, Black, beismerte, hogy ezek az alapvető jogok „megidöbbento semmibe, vevését" jelentik. Ebben az évben csaknem Inúrom^zuz k ii I ön bözö főiskolai íuüköuyvct adnak ki a Szovieluuióban Moszkva (TASZSZ): Ebben az évben ' csaknem háromszáz különböző: tankönyvet adnak ki -a szovjet főis. kolások számára. Különösen nagy figyelmet fordítanak a nyelvtudományra. Vilrtor Vinogradov akadémikus szerkesztésében m,eg jelenik „A nyelvtudomány kérdései J. V. Sztálin műveinek megvi’á- g-ífásában.“ ' - a „Modem orosz nyelv“ című kötet. Tankönyvet adnak kj az orosz, irodalmi nyelv történetéről valamint egy kötetet ..Bevezetés a nyelvtudományba“ és egy másikat „ÁRatóri-os nyuivtudomány“ címmel. Az'' idegennyelvü irodalmi könyvkiadó kü’önböző sz-lávnye!veken tan. könyvsorozat kiadását verte tervbe Kínái és mongol nyelvkönyvet, valamint cseh nyelvtankönyve t ís kiad. nak. ÍU adta el Jugoszláviát a Tüa~bandu Egyesült Államokba. Ott megegyez-et: a Pentagonnal a jugoszláv hadsereg fegyverzetének kicseréléséről. Wash fngiíónból visszafelé jövet'- Popovics Londonban is időzött, ahol szintén targya-lásdkat folytatott magasrangú katonai sze inélydség.ek.ke!. Ma;do«’iu az időben járt Londonban ős Parisban '--Ránkoi vies, Iránból vipsza-t-érőben ul iá toga totó Belgrádba Harrimah. Truman sze mélye» képviselők). John Edelsten tengernagy, a. íöMköziienger-i angol hadi fen g'-tó ■rtó ; -,'Vl- r - mnom-T.' ..udvarias bari látogatást“, tett Tito- U#L E-cfolsíon zász'ósbaióia, a Livor pool, éppen a jugufe lúv ha di'en go részét hadgyakorlatai ideién .érkeze (ü. tugoszdáy partókhöfc. OI lóbérbe,, Coi- rnns tábornok, az amerikai had-meg vezérkari főnöke járt Jugoszláviában.. Megtekiaitotte a jugoszláv hadsereget 0» személyesen vezeti:' a Szarajevó, környéki hadgyakorlatokat. •Végű-., n-cra is olya., végűn, december 17 föl sM .i;j Jip, viáb-m járt Ciardwr e leiitengernamv' a VI. ume rikad f'ot-fcu parmacs-ncke. Amint a borba című beurádi lap közülié. Gardner. tató'Áoz-j! 1 Tlmva:. Popu- viec&ai é-i Jerke vices d. a íi-.óisü: ;k;~ '.'L-.'r-.-uíi; ró-zet íó; h>r;u> cs-nekáv«:). t. u.i ö.uu-guLvi eeki'V: *,: • ri::’.-:i.' I--,If ö 1 öI órf i) a!Óíj V úru . a 7. á só - r: r k ó 1 ó: Ú na;ly lenényséqo pedig ok’otó fokul. 1:ozáso-kat vezeeít iu Huniéi kikötőben. A tHgyverszálkt;'.--; op-ve/ményi [érienuében rövidesen amerikai . katonai . misszió érkezését várják Bel gxádban. Juva«'>'ávía gazdasági, és poiití kai éleiében, akárcsak kulturális fejlődésében, amerikai rend uralkodik, amerikai erkölcsök, amerikai szokások ’honosod Hűk meg. A belgrádi vezetők ... miért, miiért nem -T- szocia li stáknak híviák ezt u render. Süt, A moszkvéii ri^m/etkö'.i püidntapi koaferencia magyar eiőké^ítő bf ?oíistának arikH]a A moszkvai nemzetközi gazdasági konferencia ftutgyar előkészítő bizottsága, kedden délután a, Tudományos Akadémia nagytermében, ankétot rendezett.- . Áz ónkétat Ölt Károly pénzügyminiszter nyitotta meg. Olt Károly megnyitója után Húy László, a külkereskedelmi miT<r/.ier első helyettese tartottá meg referátumát: A 'moszkvai nemzetközi gazdásági konferencia magyar .előkészítő bizottsága azért hívta össze a mai értekez: letet —- mondotta . Háy elviárs, — hogy mérlegeljük a moszkvai konferencia jelentőségét és megbeszéljük azt a kérdést, hogy az április első felében megtartandó összejövetelnek mi a jelentősége Magyarországra nézve.'.- ' A szocialista és kapitalista rendszer la üstötíi It«»üti hsegeli Háy László a továbbiakban a szocialista és kapitalista gazdasági rendszer közötti különbségről beszé’-f, hangsúlyozva, hogy Lenin és Sztálin elgondolása szerint ia két gazdasági rendszer: — a szocialista és a tőkés rendszer — egy egész történeti periódus folyamán egymás mellett fog fennállni, és a két rendszer között a gazdasági kapcsolatok ki fejlesztése lehetséges és szükséges. Ennek az elgondolásnak természetes folyománya, ha , egy olyan tanácskozás jön létre, amely a két rendszer gazdasági együttműködését konkrét javaslatok formájában kívánja meg tárgyalni. Uj a .dologban azonban az, hogy ez a tanácskozás most nen zM közi méretben valósul meg és hogy Moszkvában jön létre. Ez azéri lehet séges, mert ennek az elgondolásnak vannak hívei a nyugati országokban is, .amit az, bizonyít, hogy a legkülön bözőbb országokból jnduít ki a kés deményezés a konferencia »Összehívására és a legkülönbözőbb oldalról merüli fel a javaslat, hogy a konferencia Moszkvában legyen. A moszkvai összejövetel azért vált továbbá lehetségessé, mert a Szovjetunió ipari nagyhatalom lett, mert a második világháború óta eltelt években gazdaságilag rendkívül megerősödött, mert ina már 800 millió ember, vagyis a föld kerekség lakóinak egyharmada a szocializmust építi. Vagyis a két rendszer együttműködésének az előfeltétele megerősödött, minthogy a, világgazdaság szocialista része hatalmasan mégnövekedeth Ezután Háy' László .ismertéUe a konferencián résztvevő államok gazdasági helyzetét, majd a magyarországi gazdasági viszonyokkal foglalkozva többek között ezeket mondotta: Felmerül a kérdés, hogy miért nem veszünk önellátásra irányt, vagyis, hogy miért nem törekszünk a iK'liozntalt feleslegessé tenni. 1 érmé szelesen olyan ki> ország, mint Magyarország, nem lehet öneijátó, de azon a hatalmas területen, amely n Német Demokratikus Köztársaságtól Kína délkeleti haláráig terjed, viszonylag igen rövid idő alatt e" lehet ne érni, hogy másfelől importra nem volna szükség. Ezen a hatalmas területen megtalálható mindenféle nyers anyag, nines olyan bonyolult gép. vagy műszer, amit ezeknek az orszá goknak az ipara, elsősorban a Szov-' jelunió ipara nem tudna gyártani. Ennek ellenére nem vagyunk ?.z önéi. látásra való törekvés hívei. \z önellá íottságra való törekvés egyértelmű volna az elzárkózással, tehát azoknak az elemeknek a malmára hajtaná a vizet, amelyek éppen a két rendszer egymástól való gazdasági elszigetelő sere törekszenek, hogy ezáltal az er lenségeskedés, a háború szelleméi szíthassák. Ötéves tervünk folyamán — folytai, ta — külkereskedelmi forgalmunk csaknem megduplázódik, tehát arneC- 'ett, hogy a tervszerű gazdálkodást folytató országokk al évről év re egyre szorosabban együttműködünk, gazdasági téren még bőséges lehetőség van . arra. hogy kereskedelmi forgalmunkat a többi országokkal is szélesítsük. Természetesen az árucserének r.z a fejlesztése uetu öncél, hanem ennek az a feladata, hogy gaz dasági fejlődésünket meggyorsítsa, hogy terveink végrehajtását meg könnyítse. /I moszkvai konferencia olyan időben ül össse? amikor már kiderült, hogy a Szovjet unió és a népi demokratikus országok ellen irányúié gazdasági rendszabályok azokra az országokra üt. nek vissza, amelyek azokat alkalmaz zák. Kiderült továbbá, hogy a fegyverkezés csak a tőkések egy kis cső portjának igazán jó üzlet. És egyre inkább, terjed üzleti, körökben az a meggyőződés, hogy sokkal állandóbb hasznot biztosítanak a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal való keres kedeimi kapcsolatok, mint a hadiszállítások. Tehát a tőkés országok üzleti körei azért érdeklődnek a moszkvai nemzetközi gazdasági konferencia iránt, mert attól hasznot várnak, vagyis a konferencia tárgyalásai reális érdekekből indulnak ki. ‘A moszkvai konferenciát különböző társadalmi szervezetekből alakult nemzetközi .előkészítő bizottság hívta ö.sz- sze, vagyis a konferenciát nem egyes kormányok szervezik és így a kon ferencián nem is kormányküidöítek vesznek részt, hanem o'yan gazdasági téren dolgozó emberek, tudósok, szak szervezeti és szövetkezeti vezetők akik helyesnek találják a nemzetközi kapcsolatok erősítését. Ebből az következik, hogy a moszkvai tanácskozástól mm? lehet; várni államközi egyezmények létrehozását, hanem a kölcsönös érdekékéi: felépülő üzleti megállapodásokat, vagy ilyen megállapodások előkészítését. Mi ast v ár fűk a mosshwt.fi li onfcrenciáiólf hogy egész konkrét üzleti lehetőségeket fog feltárni, és ezen az alapon meg fogjuk javítani kapcsolatainkat Nyugat Európával, ame'yek az utóbb: két évben erősén m^gromíottak. A moszkvai konferencia csaltanós cáfolatot fog adni a háborús élőké szülétek haszonélvezőinek arra a félrevezető állítására, amely szerint a világ úgy kettészakadt, hogy a különböző országok, rendszerek együttműködése lehetetlen. # A moszkvai gazdasági konferencia nem fog politikai kérdésekkel foglalkozni, hiszen résztvevői rendkívül különböző politikai be állítottságn és világnézetű cmhe rek lesznek. De meg vagyunk győződve arról hogy olyan gazdasági eredményekéi fog hozni, amelyek megkönnyítik st béke fenntartására irányuló törekvéseket —- fejezte be referátumát Iláy László. Kivel nyolcvanrai'liő forintot sorsolnak ki a 1 er\ kölesonkö?venvek oeayed.k húzásán A sorsoBs meaeireüdle A húzás harmadik u-apjáu m i óbb, a titó-islák szemrebbenés né’il-: Ü ’ d zt 4’iHtiák iioqv JuooszlaV ira V • cxt »-((v»tor :.vZOOÍát''i^f. on a A 1': i’.- v .viadt ír..’ i ■ kűe: 'i'C4Á/l ÍÍ.52. évi aszta.; napi bari 13:oz.c idíir Maszlarics, az egyik 11to: - ‘ - t ürbtompos ezt írja: . k i go ndo’.t volna víz év ve ezcto;t ,a.rr:. hogy a. ’.ná-oci vi'ághá ború u i; / 1, a fasizmus iölök aratott győz o-em után or-záguif, marad az egye f en szociális!a áiiaru a vllág on.” i Ez azt mi igazim isteni szinjárúk! Egyé [ ocsr bitéi i 1 fit.t i.-: a 'Zooí,a.ii.zmusró: E V v i p- vóh h n^p'őm ««»•ek ,; f-}JU iv'iik íeiháb.’Ridússa; a Tito ... ovic : k lasisziá.' áruló pofiti kti j-a ’ . A jugoszláv liazafiuk önl'éiúido'/só har lo.;yUi»lmik a fasiszta, j ven eb zer oXöiféiéévt, azért, hozfy Ju. j aüS'ik i via vi.-i-zatárhesson a béke. a l ii i mokrác a„ és a, s/oc’.iafíy.uwis l.úbo A7 Országos Ta-kairékpénztár összeállította n torvkölcsönikölvények sor soiásának részletes tor vezetet.. A húzásokat a miskolci Nemzeti Színház u'árchis 20 -ár •.: \i (örökön d‘4. után 14.80 órakor kezdik A húzás Gso a-ipján kisorsolnak három darab ö'-viMi-ezer forintos ~‘5 darab 25 ezer, lö ezer és 5 ezer forintos, iŐOO dl: n>00 forintos, 2500 forintos és J4 800 db háromszáz ■ forintos nyereményt Ezenikivü-1 50 ezer db kötvényt kél- száz forint névértékűén törlesztésre rorsolnak ki. A húzás első napján kis-orsqh nyeremények és .tör osztó •sek ötszög:• 17.8 mil.iö- forint i.csz. Máséi u- 21_éo, iníubú-un ugyancsak 14.80 órai kezdettél kisor soi-ásra keríil: három 50 ezer forin. to-s, 75 darab 25. 10 és 5' ezer fojitt- los, 15(1.) darab lüü.) forintos, húrom- ezer daruit 5:)0 forintos és 2''.íSt)í> darálj háromszáz tonnt.es nyeremény. Nyolcvanezer darab kötvényt, sorsol . tűik lei ezen a napon kétszáz forint névórtókben, törlesztésre. Március 2.1 én, összesen 27.5' millió forint értékű nyereményt. y törlesztést *ors;-!nak ki március 32-én, szombaton dó után fél három órai kezdettel három db 50 ezer forintok. 5 : da-iub 25', l-ö 5 ezer forintod 1ÄOO daxa-b -ezer forintos,-S86Ü darab 500 forintos és kilencezer darab 80!) forintos nyereményt, 89400 darab kötvényt pedig 200 forint név - értékben törlesztésre, sorsolnak ki. Szombaton a kisorsolt nyeremények és törlesztéseik, összege 24 nai-jlió forint lesz. vasárnap, március 2.5-áíi reggel 9 órai kezdettől sorsolják ki a százezer forintos főnyereményt. *— Ezenkívül három darab ötvenezer fo. rinto-, 1.09 darab 25, 10 és 5 ezei forintos, 10.400 darab 800 forintom nyereményt és mintegy 18.650 kamatozó kötvényt sorséinak ki 200 fo virít névértékűén tör e’sztésre. (\ ne j gyodik húzás! napon miniegy 10 1 millió forint összegű nyereményt ér? bir’.esztést sorsolnak ki. I Négy nap alatt összesen közel 80 unölió forintot sorsotoak kj a terv- I üö’csöükötvóny-ek negyedik búzásáuv rába. J«írü«3!fáv/i--» -gen gazdag termó- özeti kincsekben. Földje bőven tar- tálniaa:. vas- és. rézércet, szenet, kő- dájat, higanyt, cinket, ólmot, krómot, aranyat. Végeláthatarian erdőséged vannak, \dzienerg rak észleled is óriá. 'fjsbk.' A fasásÉta Tito-k’i'kk mindezt ái gazdagságot; az amerikai háború-1? gyű j tóga tok rendelkezésére bocsá'ot fa. Utasításukra a. titóisták liemond. rak az iparosításról, beLyétte ameri k-iii 'hadászati támaszponttá és u.z Ecvesült Államok háborús gazdaság -.-pa.nrak hyersamyacr függ’/énvevé +et- tók r,:z oruzágor.. Tito az egyik küi- íöldi laptudósi tó va-i- folytatott besrzél. ^•bősében megnyugtattüfc amerikai ke. ílvóradóit, hogy Jugoszlávia csakis «éolkat. az iparágakat fogja 'fej’eszte- ri,' -- amelyek lehetővé teszik az ncív-esüát Al.i»-»n-o,k,r»-;>!t- és a nyugati ‘világnak - szükséges stratégiai iivers amyagfoxrás-ok hathatósabb kiaknázár'i3 o, v-A j-ug.oi'7/áv gázdasúgi élét ;-kc-n '«raésérn 19<>l-ben Richard Alfán vézr- yé.»evel gazdai.g.; mi-s-zió érkezel: PiCig.-rádba. Ez a misszió kü-önleges íjglKdasági osztályt alakított a bekjiá-: 'amerikai kövcls-'g kere.iábun ' és á’-gyaikoa-fu.íban á-tvetfo a Tilo-kLIkk o^iZ’das-ágipo - í t ikú j.ánu! :: ú n vt á sá:. ’S'lííűl bon .» "amerikai dmj'-riüüislák *rs jugoszláv ki ve őseik küic-uösK-ui gyakran látogatták egymást. 1551 májusában Kocsa Papó vies, Tito had. -.cregének xeexirknrl fönfik**-utazott a? 1