Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-11-24 / 274. szám

eoxjsas Vf llő fifíöl ETA RJA t EGYESÜLJETEK! r A MAI SZÁMBAN: A «orf<*t kormány Jegyzéke közép- és kőzelkdcti álla­mokhoz. (2. o.) — A nemzetközi békeharc hírei. [2. o.) — Az amerikaiak háborús építkezései Jugoszláviában, [2. ol — Dolgozóink készülnek a járási oáriérlekezletre. (3. o 1 _ Koreai ^yipobtermclők között ÜzbGwsziánban. (3 o ) Ki sdorog község teljesítette szerződéskötési tervét. Í3. o ] — A íó >apasztalrlók {elhasználásával az őszi idenytervek ^____ túlteljesítéséért! (4. o.) Me gyénk sztahanovistái a terv teljesítéséért . Üzemeinkben, vállalatoknál fo lozódó lendülettel folyik a harc z 1951- évi terv teljesítéséért es últeljesítéséért. Alig bat hét van nég az év végéig a harc döntő sza_ ászának hetei. A harmadik ne­gyedévi terv végrehajtásának ered. aényei és a negyedik negyedév elői­rányzatai egyaránt figyelmeztetnek ima bennünket, mennyire megnö­vekedtek feladataink. Komoly erő_ eszítésre van szükségünk, ha sike- esen akarjuk befejezni, sőt túl ckarjuk szárnyalni 1951.es évi ter­vünket, Ilyen körülmények között íülőnösen nagy jelentősége van a ermelés egyik erős motorjának, a teiahánov-mozgalomnak s különö­sen nagy jelentőségük van a sztahá- i&oistáknak. A sztahánovisták az első sorok- «n vesznek részt abban a küzde. em£>en( amelyet a termelés front- in vívtunk a szocializmus megvá­ltásáért, a béke védelméért. Pár. auk, munkásosztályunk, egész ioigoizó népünk büszkén tekint sztabánervistáinkra. Ahogyan Rá- :osi elvtárs mondotta a sztaháno- risták első országos tanácskozá- rán- pyA magyar nép hálás ennek íz élcsapatnak, mely, mint a moz- iony a vonatot, ragadja előre egész termelésünket és ezzel emeli gaz_ iasági és kulturális színvonalun­kat.“1 Az évi terv maradéktalan tel. lesítéséért folyó termelési küzde­lem kitűnő alkalom arra, hogy ijabb, nagyobb lépéssel vigyük ©lö­se hazánkban, korunk mélyen for- -adalmi, legyőzhetetlen mozgalmát, a. Sztahánov-mozgalmat. Ugyan­akkor nagyszerű alkalom arra is, nogy személyes példamutatásukkal, munkahőstetteikkel magukkal ra­gadják a tömegeket a termelés emeléséért, a terv végrehajtására, mint például a Dunaföldvári Ken­dergyár sztahanovistája, Piroska Tamásné. aki kommunista példa, mutatással 3 hónapon keresztül 195 százalékot teljesített, így elnyerte az ország legjobb tilolósa címét ° november 7-i munkaversenyben. A Magasépítő Vállalatnál Pru- zsina János sztahanovista kőműves brigádja május 18-í tervén dolgo­zik, de a brigád vállalta, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára 1952-es évi augusztus havi tervét teljesíti. Köllő István elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára, 28. szoros újító, aki fáradtságot nem ismerve, mindig azon dolgozik, minél jobban elősegítse, hogy ter­vüket ne csak globálisan, hanem részleteiben js befejezzék idő előtt. Gyenge János sztahanovista már rz 1952-es évi tervén dolgozik. A dombóvári vasútállomásnál Mor- gós György sztahanovista esztergá. lyos 615 százalékot teljesített. A szekszárdi Tatarozó Vállalat­nál 31 sztahánovista segíti a határ­idős építkezések idő előtti befeje­zését. Köztük Susák Imre sztahá- novista kőműves, aki a Maximenko, féie gyorsfalazási módszer bemuta­tásánál 4 segédmunkással 33 pere alatt 650 százalékot teljesített. In- hoff István sztahánovista kőműves, aki 190 százalékot teljesített, mun­kamódszerét átadta brigádjának, akik a munkamódszer átvétele után ugyancsak 190 százalékot teljesítet­tek. A Bonyhádi Cipőgyárban Landherr Mária az ország e-éyik legjobb tüzőnője 190 százalékos teljesítményével harcol r.zért, hogy Rákosi elvtársnak tett fogadalmu­kat maradéktalanul megvalósítsák. A Furkópusztaí Kendergyároan Papp András sztahánovista tilo.ó 163 százalékot teljesített, vállvet­e harcol mellette Braun Mihály sztahánovista tilolós 150 százalé­kos teljesítménnyel, az évi terv maradéktalan teljesítéséért. Minden nagyszerű sztahánovista teljesít­mény csattanós válasz a tervben kételkedőknek és lelkesítő példa- kép a terv maradéktalan végrehaj­tása és annak túlteljesítéséért küz­dő dolgozóknak. Megyénkben az elmúlt 2 év alatt hatalmas mértékben szélesedett a Sztahánov-mozgalom. Az első út­törők a sztálini versenyben kitűnt sztahánovisták mellé százak és ez­rek sorakoztak fel. Most az évi terv teljesítéséért folyó verseny egyik nagy eredménye, hogy • a Sztahánov-mozgalom ismét új len­dületet kapott. De a mozgalom fej­lődése jóval gyorsabb lehetne, ha nem tornyosulnának akadályok, ha kiküszöbölnék a ma még jócskán megtalálható hiányosságokat. A leggyakoribb és talán legtöbb kárt okozó ak°dály a bürokrácia. Mi a legfontosabb a Sztahánov-mozga- lomban? A legfontosabb, hogy leg. haladottabb munkások olyan új, kezdeményezéssel, észszerűsítéssel új munkamódszerrel lépjenek elő amely ugrásszerű forradalmi emel­kedést hoz a termelésben és a ter­melés színvonalában. Nem elég azonban megelégedni az eddigi sztahánovistóinkkal, to­vább kell fejleszteni a sztahánovis­ta mozgalmat, nem úgy, mint a Tolnai Textilgyárban, ahol még egy sztahánovista sincs az üzemben, pe. dig számos olyan dolgozó van, aki szép eredményt ért el több hónapon keresztül. Ilyen helyeken pártszer­vezeteink, szakszervezeteink fog­lalkozzanak szeretettel és odaadás­sal az élenjárókkal. A termelés ve­zetői ismerjék lel milyen hata.mas segítséget nyújtanak a sztahánovis­ták a terv teljesítésében. A sztahánovisták mutassanak példát a fegyelmezett munkában, legyen a sztahánovista a munkafe­gyelem megtestesítője, aki nemcsak maga dolgozik fegyelmezetten, de keményen fel is lép minden rend­bontás, a terv minden akadályozó­jával szemben: akire támaszkodni lehet a munkafegyelem megszilár­dításában, Mutassanak példát a harcosságban, gyűrjenek le bátran, áldozatkészen minden nehézséget, szálljanak szembe élesen minien siránkozó hanggal. MindennnDÍ munkájukat hassa át a mélységes szeretet és felelősségérzet a dolgo­zó nép, a béketábor iránt. Válja­nak a sztahánovistáink a terv vég­rehajtásának öntudatos, lelkes ro­hamcsapatává. Vonják felelősségre mindazokat, akik begyűjtési hátralékukat nem teljesítik Rakasd község dolgozó parasztsága a járási tanácson keresztül kéri a mtnlsztertanácsot, hogy a hátralékot nem teljesítő dolgozó parasztokat a helyszínen számol­tassák ci és kötelezzék őket a hátralékuk beadásának teljesítésére. Mi, azok a dolgozó parasztok, akik beadásunkat teljesítettük, tűrhetetlennek tartjuk uzt nz állapotot, hogy a beadásukat nem teljesítők arra várjanak, hogy a köz ség a járás utolsó községei közé tartozzon. Itt Kakasd községben megvannak a lehetőségek, hogy mindenki be­adását teljesíthesse. Elítélünk minden olyan dolgozó pa rasztot, aki beadását nem teljesíti. Minősítsék azt »z el­járási szabotázsnak és vonják felelősségre mindazokat, akik hátralékukat nem teljesítik. Mi tudjuk annak előnyét, amennyiben a község tel­jesíti tervelőirányzatát, a község szabadpiaci forgalmat, kap, tehát akik beadásukat nem teljesítették eddig, azok csak arra várnak, hogy a község dolgozó parasztságának nagyobb része teljesítse beadását, hogy azután ők, akik nem teljesítették beadásukat, a készleteiket szabadpiaci forgalomban adhassák el. Juhász Barabásáé Sebestyén Dénes Szabó Géza Molnár Fábián János Márton Csíki András Tóth Károly Sebestyén Ambrus Sak Antal Kovács Ambrus Fenyő Gergely Palkó Ferenc Sebestyén József Sebestyén Ferenc Mátyás László Molnár József Kozma József Sebestyén György A Magasépítő Vállalat dolgozói újabb felajánlást tettek Sztálin elvtárs 72. születésnapjára Fruzsina János sztahánovista kőmivesbrigádjának átadták a SZÓI verseny zászlaját Még mindig Paks és Dunaföldvár a paksi járás hátráltatói a begyűjtésben Járásunkban a begyűjtés üteme az előző versenykiérlékelés óta vissza­esett. A kenyér és takarmánygabona begyűjtése alig mulat emelkedést. A beadási kötelezettségét Dunaföldvár 172 százalékra teljesítette, burgonyá­ból, a többi terményféleségeknél pe­dig hátul kullog. így a járás területén búr gon yá­Eredményeinknél nem állunk meg 1951 november 17-én elkészült évi munkánk eredményének mérlege:, a zárszámadás. Most, amikor a zárszá­madás során papírra vetettünk min­den eredményt, rájönnek a kételke­dők, hogy 'a termelőcsoportban érvé­nyesül a szocializmus alapelve: „Min­denki képességei szerint, mindenki munkája szerintA nyár folyamán kiadott minisztertanácsi határozat, mely kimondja a természetbeni ré­szesedést, új munkakedvet adott a tszcs tagoknak munkájuk elvégzésé­hez. Aki jól doÜgozott, megkapta az el­végzett munka jutalmát. Juhász Jó. zsei, negyed magával 786 munkaegy­séget ért el, teljesítményük után 31 mázsa búzát, 707 kiló rozsot, 18 má­zsa kukoricát, 12.5 mázsa árpát és 6716.53 forint pénzelőleget kapott. Domonkos Gábor másodmagával 355 munkaegységet teljesített és 14.5 má­zsa búzát, 3.19 mázsa rozsot, 6 má­zsa kukoricát, 4 mázsa árpát és 2.493 forint pénzelőleget kapott. Ágoston Ferenc harmadmagával 552 munkaegy­séget ért el és 22.66 mázsa búzát, 5 mázsa rozsot, 13 mázsa kukoricát, 9 mázsa árpát és 3732 forint pénzelő­leget kapott. Szőke Lajos elnök 350 munkaegységet ért el, 17 mázsa bú­zát, 4 mázsa rozsot, 6 mázsa kukori­cát, 8 mázsa árpát, 3.407.32 forintot kapott. Mészáros József né hadiözvegy egyedül 248 egységet teljesített. Mun­kájának jutalmául a tszcs-tagság Lilla­füredre küldte kéthetes üdülésre. A munkaegységeiért 10.40 mázsa búzát, 2.23 mázsa rozsot, 6 mázsa kukoricát, 4 mázsa árpát és 1.917 forint előleget kapott. Mi, tszcs.tagok tudjuk és érezzük, hogy valóban miénk az ország. Ered­ményeinknél azonban nem állunk meg, még többet termelünk, ezáltal követ­jük pártunk, Rákosi elvtárs útmuta­tását, amely a szocializmushoz vezet. Szabó Lajos levelező bikácsi Petőfi tszcs. ból Dunaföldvár az első, második Pusztahcncsc 160.7 százalékkal, harmadik Györköny 137.8 száza- 1 lékkai. Ezen félül még van négy községünk, amelyik 100, vagy azon felül telje­sítette évi tervét. A leggyengébb köz­ségünk a burgonya terén Paks, amely 76.7 százaléknál áll. A többi közsé­geink 8—100 százalék között mozog­nak. A járásunkban a burgonyabe- gyüjlési lervet 102.2 százalékban tel­jesítettük. Napraforgóbegyüjtésben a legjobb község Gerjen 136.1 százalékkal, utá­na következik Dunászéntgyörgv 115 százalékkal, a harmadik Madocsa 97 százalékkal. A járásunk területén a napraforgó begyűjtési tervet 77.4 szá­zalékra teljesítettük. A kiikorieabegyüjtés terén a já­rás területén 6 községben érliik el a 100 vagy azon felüli százalékot. Paks eddig mindössze 58 százalékra teljesítette évi begyűjtési tervét. Van két községünk, Györköny és Kajdacs, amelyek egy-két nap múlva szintén elérik a 100 száza­lékot. Kukoricabegyüjtési tervün­ket ezldcig 81 százalékra teljesí­tettük. A most folyó kuiákok helyszíni el­számoltatásánál bebizonyosodott, hogy a kuiákok a dolgozó nép legnagyobb ellenségei. Az elszámoltató bizottság Szinger János paksi kuláknál 80 kiló szappant talált elrejtve a padláson. Becker kuláktestvéreknól, akik szin­tén paksi lakosok, a bizottság az el" számoltatás alkalmával 13 mázsa al­mát talált. Az egyik dunaföldvári kuláknál a bizottság a kukorieaszáron ta­lálta meg a kukoricát. A kukorica­szár ie volt vágva, össze volt rakva kúpokba és a kukorica nem volt róla leszedve. A lesze­dett kukoricája pedig a kúp bel­sejében volt elrejtve. Mindezekből láthatjuk, hogy amíg dolgozó parasztságunk becsületesen eleget tesz beadási kötelezettségének' és így építi a dolgozók országát, erő­síti a béketábort, addig a kulákság mindent megtesz, hogy a béketábor erejét gyengítse. A dolgozó nép ökle minden esetben és mindenhol lesúlyt ezekre a kulákokra, min! a dolgozó nép ellenségeire. Fehér Imre begyűjtési csoportvezető, paksi járás. A Szekszárdi Magasépítő Vállalat ’ gyapotegronáló raktárépítkezésén 1 megszólal a csengő, s jelzi, hogy vé- ' ge a mai munkának. A dolgozók gondosan összeszedik szerszámaikat 1 és gyülekeznek az étkezdében. Ter- 1 melési értekezlet lesz ma — mond- * ják — nem akar innen elmaradn ’ senki sem, minden dolgozó részt akai ■ venni az értekezleten, ahol megt'ír- 1 gyálják, hogyan tudják előbb befejez­ni az építkezést amelyre fogadalmat : tettek szeretett vezérünknek, Rákosi í elvtársnak, hogy december 15 re be. fejezik. Percek alatt zsúfolásig megtelik az ' étkezde, a munkától kipirult arcú dol­gozókkal. Egyik másik helyen még ie hét hallani, amint ezeket mondogai- ' ják: Én 150 százalékot ajánlok lel , Sztálin elvtárs 72. születésnapjára. Lassan elhalkul a beszélgetés, s Éber Vilmos építésvezető megtartja beszá­molóját. Foglalkozott a munka átszer­vezésének fontosságával, hogy egyet. . len ember se álldogáljon a munkaidő alatt. Rámutatott a verseny kiszélesi­■ tésének fontosságára és a munkafe- ; gyelem megszilárdítására. Az anyag­takarékosság terén pedig javaslatot tett_ hogy minden szerdán tartsanak 10 perces takarítási rohammunkát, hogy összeszedhessenek minden hul­ladékot és azt felhasználhassák. Éber elvtárs beszámolója után Ká­roly József igazgató emelkedett szó­lásra. — Ha az elmúlt néhány hétre i visszatekintünk, kétségkívül megálla_ ■ pilhatjuk, hogy vállalatunk dolgozói szép eredményeket hoztalc felszínre, ami mutatja, dolgozóink megértették pártunk szavát és teljesítették fel­ajánlásaikat. — Foglalkozott az eddig elért eredményekkel, de foglalkozott azzal is hogy hatalmas feladatok áll- ' nak még előttük, hogy ezeket mind megvalósíthassák, kell a dolgozók lelkesedése, akik nem riadnak vissza semmi nehézségtől sem. A termelési értekezleten átadták az építkezés legjobb brigádjának, Fruzsina János sztahánovista kőmű­ves brigádjának a Szakszervezetek Megyei Tanácsának gyönyörű zászla­ját. Pruzsina János, brigádvezető bol­dog, mosolygós arccal vette át a zászlót és felolvasta a brigád levelét, amelyet szeretett vezérünknek, Rá­kosi elvtársnak írtak: Megfogadja a brigád, hogy Sztálin elvtárs 72. szü­letésnapjára 1952-es augusztusi havi tervét teljesíti. Lelkes taps fogadta a fogadalmat, majd egymásután emelkedtek szó.ás- ra a dolgozók, hogy megtegyék >el~ ajánlásaikat Sztálin elvtárs 72. szü­letésnapjára. Szilágyi Sándor kőmű­ves felajánlja, hogy 110 százalékot teljesít. Orbán Mária DfSZ.lUkár a kőműves tanulók nevében elmond a, hogy a tanulóbrigád a Maximenko- féle gyorsfalazási módszerrel akar dolgozni ezután. — A mi brigádunk felajánlja Sztálin elvtárs születésnap­jára, hogy 150 százalékot teljesít. ~~ Maries Sándor DISZ-Iiata] tanulóbri­gádja nevében 110 százalékot ajánl fel. Kovács Sándor ácstanuló brigád­ja nevében ajánlja fel, hogy 70 sz í_ zalékot teljesítenek és 1000 forintot takarítanak meg. Magó Gyula. f<-l- ajánlja, hogy az anyag takarékosság terén 100 százalékot teljesít és javas­latot tesz, hogyan lehetne még ered­ményesebb munkát végezni Javasol* ja, hogy a szerszámról gondoskodj nak rendszeresen. Máté János kubikrs brigádja 230 százalékot vállalt.- Pirgi József javaslatot lesz arra, hogy- ' állítsanak üzembe gépet, hogy ezzel t is meggyorsíthassák a termelést. Sár- e közi Sándor kőművestanuló brigád­vezető brigádja nevében 110 százaié­- kot ajánl fel és vállalják a munkafe­gyelem megszilárdítását. A lelkes felajánlások után a dolga„ zók boldogan indultak haza, közben beszélgettek a felajánlások és a tel­jesítések fontosságáról, hogy a gya- oofegronáló építkezését határidő elolt be fogják fejezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom