Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-11-14 / 265. szám

nap i»o 1051 NOVEMBER 14 A *tagy«*ékelyi Dózsa megelőzte versenytársát a gyönki Vörös Csillagot A snodaiintmts építéséhez ivem ígé­retekre, nem szavakra van szükség %l>en Mért az olyan varsenyvállalás- jjjqv) csak szóbeszéd marad, lunej jelentősége. Hiába vállalja valamelyik fcermrföcsoport, hogy egy bizonyos Wőre végez a* őst.i munkálal!aiva>, ha a felajánlását nem teljseíti. Az Ilye», vállalással a tagság becsapja saját magát. A vállalások teljesítése terén napa a legjobb példát mutatja a gyönki Vörös Csillag termelőszövetkezet sem. Még szeptemberben verseny­re bivt* a nagyszékelyi Dózsa termelőszövetkezetet, A versenyki­hívásban vállalta a többi között, hogy az őszi vetési munkálatokat október 15-re elvégzi és addigra végez a betakarítási munkálatok' kai is. Ezt a vállalását nem telje­sítette, mert még október végén is i vetett a Vörös Csillag tagsága és 5 a betakarítással sem végzett. Az őszi munkálatokban való lema­radásnak nagyban okozója, hogy az ősz folyamán belépett új tagokat nem vonják be kellően a munkálatokba. Nagy hiányosságok vannak a meglé­vő munkaerővel való gazdálkodás te­rén is. Megtörtént, hogy a környező iskolák DISZ fiataljai felajánláskép­pen resztvettek a szövetkezét gyapot- szedési munkálataiban, ugyanakkor a Vörös Csillag tagságának egy részp pihenőt tartott. A Vörös Csillag tag­jai körében az utóbbi időkben bizo­nyos önelégültség lett úrrá. Nem hangzanak el ezek a jelszavak: „Min­den erőnkkel harcolunk a még na­gyobb eredmények eléréséért.“ Ami még ennél is károsabb, szá­mos tag a saját érdekei mellett háttérbe szorítja a közügyeket, nem azt nézik, hogy minél na gyobb ütemben növekedjen a kö­zös vagyon. Egyesek azt mond­ják: „Megvan a fejadagom, meg ruházatra is kerül, mert azt meg­kerestem a nyáron, így minek dol­gozzam többet.“ Az ilyen hangok akkor hangzanak el, amikor a szövetkezet lemaradt a soronlevő munkálatok elvégzésében A Vörös Csillag a nyár folyamán fejlődésnek indult. Ha az üzemi párt- szervezet és a szövetkezt igazgatósága nem gondoskodik sürgősen ezeknek a hibáknak a kiküszöböléséről, a szö­vetkezet gazdasági fejlődése nemcsak megáll, hanem visszaesik. A jó ered­mények elérésére már az ősszel le­rakták a Vörös Csillag tagjai az ala­pokat, amikor megszervezték: feltér­képezték a brigádteriile'eket, tehá! megteremtették az alapokat a szilárd munkafegyelemnek és a minőségi munkának. A szövetkezet vezetőségé­nek mos. az a feladata, hogy gondos­kodjon a szilárd munkaszervezetek be’srtásáról és a meglévő erő munká­ba való állításáról. Helyes lenne, hogy a gyönki Vörös Csillag és a nagyszékeíyi Dózsa ter­melőszövetkezetek — mint verseny­társak — tapasztalatcserét rendezné­nek egymással. Mindkét szövetkezet szervezzen kél-három tagú küldött­séget, amelyeknek az legyen a fel­adata, hogy ellenőrizzék versenytár­saik eredményeit és elsajátítsák egy­más jó tapasztalatait. így a gyönki Vörös Csillag igen értékes segítséghez jut. A gyön- kiek elsajátíthatnák a Dózsa Népe munkaszervezési módszereit és megtudnák, bogy a nagyszéke- lyíek hogyan tudták már október lö-re befejezni az őszi vetést. A nagyszékelyiek még a vetés meg­kezdése előtt számba vették, hogy mennyi munkaerőre és munkanapra van szükség. Eszerint osztották be a fogatokat. A helyes munkamegszerve­zésben döntő szerepe van Kozák Pál brigádvezetőnek, aki egyben párttit­kár is volt és jó munkája eredmé­nyeképpen most ő lett a község füg­getlenített párttitkára. A gyönkiek a lemaradás okát főleg a tagosítással magyarázzák. Ugyanúgy tagosítás volt a nagyszékely; Dózsa termelőszövetkezetben is. Lemaradást azonban még sem okozott a Dózsá-nál a -tagosítás, mert a tagokat, a lelkese­dés, a nagyobb eredmények eléréséért vívott harc serkentette. Mindebből az a tanulság, hogy a szívós munka a nehézségek mellett is meghozza a maga eredményét. A II. tervjelentés adatai szentit összesítésben Tolna megye az utolsó a megyék: versenyében Az új tagkonyv összeforrasztja a tagságot... Megyénk DISZ-szervezeteiben fo­lyik a régi tagkönyvek kicserélése új. egységes DISZ tagsága könyviekre Nagy örömmel fogadták a DISZ tag­jai és funkcionáriusai a tagkönyv- cserére szóló határozatot. Megértet­ték azit is, hogy a tagkönyvcsere egy­úttal szervezetük további megerősítő sét, töm eg'b e f oly ás uk kiszélesítését is szolgálja a me Ifiét t, hogy erőteljeseb­ben be kell kapcsolódniok ezután fel­emelt ötéves tervünk, a béke tervé­nek sikeres, időelőtt való megva’ósí (ásóba. Ez a lelkes akarat és felelősségér­zet csendül ki Len,gyei Zsuzsanna, a Paksi Konzervgyár DISZ-fiatalja szia, vaából is, amikor a gyűlésen a követ, kezőket mondja: ~ „Az új tagkönyv összeforrassza az egész tagságot még jobban, hogy ezentúl mint egy nagy család, közös erővel dolgozhassunk a terv teljesítésén, illetve túlteljesíté sén.“ — Érzik a felelősséget és tud­ják, hogy ez nagy tisztességet jelent minden fiattal számára. Nyitarai Má­ria könnyes szemmel vette át a tag­könyvét. Horváth Mária tűzoltó, aki nagy igyekezettel tanítja a fiatalo­kat a népi táncokra, elsők között kap­ta meg új tagkönyvét a paksi Kon­zervgyárban és megígérte, hogy ezen. túl még jobb munkát fog végezni. — „Az új lagkönyv — mondotta Ledneczki Katalin., — arra kötelez bennünket, hogy a termelés területén mind mennyiségileg, mint minőségileg még sokkal jobb eredményeket ér­iünk el, ugyanakkor szervezetünk megerősítése terén is“. — De a többi hozzászólásokból is, valamint az egész gyűlés előkészítésén, levezetésén meg­látszott az, hogy ezek a fiatalok alig várták már, hogy megkapják az új tagsági könyveket és érzik annak je­lentőségét. VáuilalMsotk is történtek. Többek között Heiszier János, a Nagy Oklóbe;* Szocialista Forradalom tisz­teleté re tett 150 százalékos munka- felajánlását vállalttá, hogy a7 új tag- könyv tiiisz telet éré 160 százalékra emeli. Megái lapíthatjuk, hogy ennél a. szer­vezetnél nem „irodai munkának“ te­kintették a tagikönyvcserét. Nem be­csülték le ezt a hatalmas feladatot és a hozzászólások megmutatták, hogy a tagság jó e őre volt értesítve, vagyis komolyan átbeszélték a tagikönyvcse- révej kapcsolatos kérdéseket, felada­tokat. Most csak arra keHl venni az hányt, hogy a tett vállalások és ígé­retek valóra is váljanak és különö­sen a szervezet megerősítése terén, Ez a szép és na.gy feladat, amint a taggyűlés is mutatta, sikerülni is fog, ha a helyi pártszervezet is az eddigieknél nagyobb segítséget ad pártunk aranytartalékának. Itt ugyan, is hiányosságképpen Lehet elkönyvel­ni hogy a pártszervezet részéről nem volt oibt senki. Az nem tehet mentség, hogy a titkár elv társ beteg, mert a vezetőségnek több tagja is van. Na. gyobb figyelmet szenteljenek a fia­taloknak, nemcsak a vezetőségi ta­gok, hanem a többi párttagok is. Ve­gyenek példát párttagjaink ebben a munkában a hatalmas Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának tag­jaitól, ahol minden egye? kommunis­ta saját, egyéni ügyének is tekinti az ifjúság harcos nevelését. HÍREK SZERDA, NOVEMBER Í4 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: ll/l. sz. Áll. gyÓRvszerfár. NÉVNAP: Alfréd. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerda estig: Felhős idő, többfellé eső. Mérsékelt, a Dunán­túlon megélénkülő déli-délnyugati szél. A hőmérséklet fokozatosan csök­ken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szerdán reggel: 7— 10, délben 12—15 fok között. Novem­ber 14-éu a várható napi közephő- mérséklet az ország egész területén 4 Celsius fok fölött lesz. — Növekszik a lengyel termelőszö­vetkezetek és gépállomások száma. Az állami gazdasági tervbizottság leg­utóbbi jelentése szerint az ez évi kö­zös aratásban 2725 termelőszövetke­zet vett részt. 1951 október 30-án azonban már az újonnan alakulókkal együtt közel 3075 termelőszöve!keze­iét tartottak nyilván. Sokat fejlődtek az állami gazdaságok is. A multévi helyzethez viszonyítva, a szarvasmar- ha-állománv 22 százalékkal, sertés­állományuk pedig 15 százalékkal szaporodott. — A bonyhádvarasdi MNDSZ-szer- vezet tagjai vállalták október 29-én, hogy november 7-re egv új MNDSZ csoportot alakítanak. Vállalásukat tel­jesítették is, mert egy új csoportot mintegy 15 taggal megalakítoltak. SZTAHANOVISTA BEMUTATÓ SZEKSZÁRDON ii -r & _ A 1:1.---'__'1 mi , - , . Má r ,a.z áldomásról lehet látni a TextiInagyker esk e d ell m j Vállalat ralc- tárépítkeaesieit. Ahogv befordulunk az építkezésbe* vezető úton, látod lehet, amint a szorgalmas munkáskezek óyor^ iramba^ rakják a téglasoro- A Tatarozó Vállalat szekszárdi építkezésének dolgozói dolgoznak itt. Jo; van megszervezve a munka. A növekvő falakról jobbról is. balról is egy méternyi távolságban van a tég­la és a habarcs, November 10, nagy nap e.z a mai to^tkezíés dolgozóinak számára Ma rzervezték meg a Toliriatmegyei Ta­to nozó pártszervezete és a megyei ta­Tekintse meg a Népboltban rendezet! NfiGY mm VÁSÁRI. November I2-Í«ií IBH-igr, nács építési osztálya, hogy bemutas­sák az építkezésen a. Szovjetuniótól átvett gyorsfalazása módszert. Me. gyáruk területén lemaradás mutatko­zik a7 építkezés terén. Ezért ez a be­mutató azt a célt szolgálja, hogy mi­nél több építkezésen megismerjék és bevezessék a Maximenko-féle gyors- fal ázása m ó dsz ért. Sokan eljöttek a bemutatóra, a Ta­tarozó Vállalat sztahánovisíái és leg­jobb dolgozói, hogy tanúi tehessenek ennek a nagyjelentőségű esemény, mr-k. A dolgozók itt, ezen a7 ép.ítke zésen eddig átlagosan csak 120 szá- z«..ékot teljesítetlek, «, Ieg.’kiemelke­dőbb teljesítmény is csak 207 száza­lék volt. Mos! fog eldőlni, hogy a Maximenko-fél-e falazás! módszer be­vezetésével milyen eredményeket, fog­nék elérni. Gyorsa-^ megy a. munka, nőnek a sorok, itt dolgozik Susák lm 1') jelvénye.? sztahanovista négy se godippnkásipaJL. A körülötte állók fe­szül figyelemmel kísérik minden moz­dulatát, minden fogását. A segédmun- Ciiisok gyorsan adogatják a téglákat nnók a habarcsot a méter magasságú tcura. Telnek a percek, nőnek a falak az Izgalom. _ Vájjon, mii ven eredményt érnek el? — kérdezik ogycsek. Jól beváillt módszer ez. alapítják meg mások, — hiszen a Szovjetuniótól vettük át. Letelt az első 33 perc, izgatottan néznek össze az időmérők, s mint hatalmas üdv­rivalgás, tör ki belőlük: 650 százaiéit az eredmény! A falazásnál újításokat is alkalmaz­tak, többek között Susák és Fodor elvfársak sarok vas újítása tieszi lehe tővé., hogy nem kell függőzna a sa-r. kokat. sarok vas 5—7 méteres vas­rúd, amelyet 8—8 centiméteres távol­ságban átfúrnak, szegek segítségéve] zsinórt feszítenek ki a -két sarok kö­zött. Ezaell az oldalfalak egyen essé­gét biztosát jak. Nagyon jól sikerült ez a be­írni tálé — mondja Paeh József, » paksi építésvezetőség jelvény es szta­hanovista kőművese. — Ha hazame­gyek — mondja, — ezzel a Maxi., menko-féle gyorsfaíazási módszerrel fogok dolgozni. — Szűcs József, a Ta­tarozó Vállalat igazgatója is elmon­dotta, hogy Tolna megye területén al­kalmazni lógják a Maximenko-féle falazása módszert. Szép eredményt érték ér ezen a be­mutatón a Tatarozó Vállalat dolgo­zói. Ha e-at a falazása módszert állam, dúsítani fogják, biztos«,-, el fogják óini, hog.y ezt az építkezést, melynek határideje december 31,__jóval ha­tári dő elöli befejezették. Ax OTSB a MTSB-éktől, valamint a BTS3-től a szeptember hó 30.i állapotnak megfelelően beérkezett jelentéseket kiérté­kelte és megállapította a megyék köziig sor­rendet a sportfejleeztési terv teljesítésében. Tolna menye a aportkörök számának nőve lésében elért eredmdnvtől eltekintve igen rosszul áll és ez a körülmény végered­ményben az összesítésben az utolsó helyet juttatja számára. A sportkörök fejlesztésé­nek versenyében Tolna megye a 9. helyet foglalja el 87.9%-os teljesítmcnnvel. Azon­ban a sportolók számának növelésében az utolsó 3é.i%-kal. A minősített sportolók szá mának versenyében ugyancsak utolsó Tolna megye 10%-kal. A pályaépítések versenyé­ben ugyan 82.9%-os teljesítményt ért el a megye, amely eredmény figyelemmel arra a körülményre, hogy végeredményben még 3 hónap viseze van az évből, feltétlenül jónak mondható, minthogy azonban a többi megyék ebben a versenyben is lényegesen jobb eredményeket produkáltak, itt is az ntolsó előtti helyre szorult a megye. A társadalmi aktívák versenyében 22%-os tel­jesítménnyel a megyének a 17. hely jutott. Az összesítésbe Tolna 50.2%-kal az utolsó helyre került. Ez ügyben kérdéssel fordultunk s megyei TSB-hez, ahonnan azt a felvilágosítást kap­tuk. hogv az OTSB adatai megfelelnek » MTSB által szolgáltatott adatoknak, azon bán ez a körülmény még nem jelenti azt. hogy a való helyzetet tükrözik. Ugyani* *z a helyzet, hogy a sportkörök nőm Küldöttek jelentést a MTSB-nek és az MTSB a me gyére vonatkozó jelentését a hiányos ada tok alapján szolgáltatta. A MTSB felvilágo­sítása szerint a minősítési adat megfelel a való ténveknek is, a többi azonban lénye­gesen jobb. Ilogy ez a terv jelentésben is kifejezésre is juthasson, ehhez az szűk séges, hogy az egyes sportköröktől időben beérkezzenek a pontos adatok. Az évbői még van hátra 2 hónap. Ezt az időt a* egyesületek használják fel. arra. hogy a spórtfejlesztéui tervben előírt eredményeket igvekezzenek elérni vagy legalább megkö­zelíteni és az utolsó negyedévről pontos adatok szolgáltatásával segítsék hozzá a me­gyét ahhoz, hogy az utolsó helyről elkr rülhessen. Itt hívjuk fel az egyesületeket arra is, sportolóik minősítését sürgősen kérjék, mert a terv teljesítésében a megye szerfelett lemaradt. Itt jegyezzük meg. hogy a jövő évben minősítés nélküli sportolok neai szerepeltethetők. Szekszárdi Dózsa—Mórágyi DISZ 7:0 (4:0) Kezdés után mindjárt a Dózsa vezet tá­madásokat a mórágyi kapu ellen, s már fiz 5. percben komoly helyzet nvilik a lilák balszélsője előtt, de eliigyetlenkedi a jó helyzetet. A ló percben Kovács szögletrú­gása érintetlenül csavarodik a sarokba, 1 dl. Az előre húzódó Sclilarb Géczit kiugratja, a középcsatár nagy lövése a bal felső sa­rokba köt ki, 2:0. Állandósul a nyomás, Mórágy térfelén folyik a játék, a Dózsa bal- fedezet vjszi fel a labdát, majd 20 méter­ről lövésre szánja magát s nagy lövése a bal felső sarokba köt ki. 3:0. Továbbra is gyors és veszélyes támadásokat vezetnek a Dózsa csatárok, Marosi Géczit ugrasztja, akinek lövése nyomán 4:0. A II. félidőben a Dózsa lép fel támadó­lag. de a néha kiszabaduló mórágyi csapat támadásait a csatárok elügye.tíenkódik. Most már állandósul a Dózsa nvomás és felőrli ellenfele erejét. A 10. percben Bib­iing szép gólt lő, 5:0. Kezdés utón Géczi lefutja a védelmet, lövése nyomán 0:0 Schlarb keresztlabdájával Ribling elfut, be­adását. Marosi juttatja a hálóba, 7:0’ Kezdés után Mórágy támadása következik, majd a jó-oson Kővári kezel, a büntetőt a mórá­gyi középcsatár nagy erővel lövi, de Angyal jó érzékkel, biztosan véd. BÍRÁLAT. Jó iramú, szép mérkőzés volt A Dózsa győztelmét megérdemelte, tervsze­rű játékával, azonban a csatárok néha a helyzeteket túlkomhinálják. Lelkesedésben es sportszerűségben a mörágyiak sem marad­tak alul. Jók: Brandt. Kővári. Schild. Angyal, illetve a kapus a 7 gól ellenére b-. Ezen­kívül a középfedezet, a kiizépcsatnr es a jobbszé'ső mutatott jó játékot. Reméljük, hogy ezek a - hiányosságok a legközelebbi mérkőzésig ki lesznek küszö­bölve és a csapat jobb eredményeket fog elérni. A Szekszárdi Dózsa ökölvívói pedig többet edzenek, mert velük a vezetőség tö­rődik és versenyeket biztosít számukra, ami előfeltétele annak, hogy a szekszárdi csapat még szép jövő elé tekinthet. Hőgyész győzelmével a 2. he’yre töri fel Az osztályozó mérkőzések TV. fordulója a hőgyésziek további előretörése jegyében zajlott le. A hőgyészi csapat rossz kezdet nláu a IV. fordulóban riválisa, a sioagár- riiak felett aratott győzelmével a 2. helyre tört fel és így minden reménv megvan ar­ra. hogv a hátralévő 2 mérkőzésen megsze­rezze a megyei bajnokságba való jutáshoz niég szükséges bajnoki pontokat. Az 1. fél­időben még ellenállt a sióagárdi csapat, de a második félidőben már nem bírta a mér kőzés iramát úgy. mint ellenfele és vég­eredményben ' vereségét szenvedett. Szckszúrdon a Dózsa és a mörágyiak küz­delme teljesen egyoldalú volt. Á Dózsa nem is erőltette a játékot, sőt könnyel­műnek mondható játék után is fölényesen gvőzött. Hqgyész gvőzelme után érdekes­nek ígérkezik a jövő vasárnapi Dózsa — llögvész összecsapás, amikor két feljutó jelöltet láthat a szekszárdi közönség egv- nuís ellen küzdeni. Részletes eredmények: Sz. Dózsa—Mórágy 7:0 (5:0), Hőgyészi AMt > —Sióagárdi DISZ 3:i (1:1). A tabella állása a IV. forduló után a következő: t. Sz. Dózsa 4 3 1 — 21:3 7 2. ílőgvészi .4MG 4 12 1 6:4 4 3. Sióagárdi DteZ 4 112 9:10. 3 4. Mórágyi DISZ 4 1—5 2:21 7 A Sz. Építők nyerték Tolna megye 1951. évi férfi kosárlabdabajnokságát A labdarúgóbajnokság befejezése után be­fejeződtek a megyei kosárlabdabajnokság küzdelmei is. Mint várható volt, a férfi bajnokságot a Sz. Építők csapata fölénye sen nyerte meg az ugyancsak szekszárdi Dózsa előtt. A D. Lokomotiv végzett a 3. helyen. A 4. és 5. helyet a Bátaszéki Lo­komotiv és a Paksi ÁG foglalja el, A Bonyhádi Vasas visszalépett a bajoo-kságiój. A tabella körülbelül hűen fejezi ki az erő­viszonyokat, Kár, hogy az amúgy is gyér mezőnyből a Bonyhádi Vasas visszalépett. A visszalépés okúul ugyan a játékoshinn'yt jelölte meg. azonban az a körülmény, hogy a visszalépés után nyugodtan játszotta ba­rátságos mérkőzéseit, arra enged következ­tetni, hogy a visszalépés tulajdonképpeni oka mégsem a játékoshiány volt Visszatekintve az elmúlt bajnoki évre. sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a kosárlabdabajnokság mérkőzései közül, noha mindössze 6 csapat szerepelt, több mérkő­zés elmaradt és ez a körülmény nagyban hátráltatta nemcsak a reális eredmény ki­alakulását. de a megye ko«árlahdasporf já- t>ak fejlődését is. Az egyes sportkörök még mindig a labdarúgáson keresztül látják csak a sportot és a más sportágak fejlődéséhez szükséges anyagiakat nem biztosítják kellő mértékben. Ezen a helyzeten a spórtkörök­, nek feltétlenül változtatniok kell és kell liatniok, hogy a sportkör mennél több szakosztály fenntartásáról gondoskodjék, mert csak így erlietö el az, hogy mennél több do'gozói bevonjunk az aktív sporto­lásba. A bajnokságban résztvevő csapatok élenjárói a szíikreszabott bajnoki idényre érdekes barátságos mérkőzésekről gondos­kodtak. Hiányoljuk azonban azt. hogy a 1 SB nem ejtette módját megyék közli vá­logatott mérkőzések megrendezésének, amply minden bizonnyal előbbrevitte, volna a ko­sárlabdasport fejlődését Bízunk abban, hogy a sportkörök az 1072. évi bajnokság­ban több csapatot fognak henevezni, mint ezerben és a kisorsol) mérkőzések pontos lejátszásával eiő fogják mozdítani a megye kosa rlabdaéletének fellendülését. Ezután is felhívjuk n bajnokságban résztvett csapa- tokát, hogy játékosaik minősítését kérjék, mert a jövő évi bajnokságban minősítés nélküli játékosok nem szerepelhetnek. Tolna megye löst, évi férli kosárlabda- bajnokságának végeredmén ve a következő: t. S/. ftpítők 0 R — t 7:7:280 16 2. Sz. Dózsa 0 ti — 3 3t)7:308 12 3. Dombóvári Lók. 0 4 1 4 3*S:2 >4 0 4. Bátaszéki Lók. 0 3 — 6 200:47« (t 7. Paksi Áll. Gazd. 9 1 1 7 260:387 5 6. Bonyhádi Vasas Visszalépett Ntvüiiilier 17—18-án hat városban kerülnek sorra az országos kosáriabdabajnekságok küzdelmei Szerte a megyékben és Budapesten is be­fejeződtek a kosárlabdabajnokságok küz­delmei. Az OTSB a középdöntői 6 csoport­ban. 0 különböző városban rendezi meg és a középdöntők győztesei mérkőznek majd meg a Magyar Népköztársaság 1931. évi baj­nokának a ríméért. Tolna megye bajnokai "elég nehéz sorsolást kaptak. Az a vélemé­nyünk. hogy a középdöntőn való részvétel­nek elsősorban a tanulást kell szem e1 o11 tartani, mert arra egyik csapatunknak sin­csen reménye, hogy a döntőbe való jutást kiharcolja. A női csapat Budapesten játssza le mérkőzéseit. Egy csoportba kerül Bara­nya. ( songrád és Zala megy bajnokával 4 férfi csapatnak Sopronba kell utaznia, abu' Budapest 3. helyezettje. Pest é- Sorao?' megye, bajnoka lesz az ellenfele. Ha csapa­taink ezeknek a mérkőzéseknek a tanulsá­gait felhasználják, minden bizonnyal újabb lökést ad majd ez a körülmény a megye kosárlabdasportja fejlődésének. Már az is siker lenne szoriniiirik, ha 1--2 mérkőzést a két csapat valamelyikének sikerülne meg­nyerniük. O KO LVI S Szdiszárdi Dózsn-Boinliátlí Vasas ! 1:9 A fiatal Dózsa ökölvívóosnpata, mely ér­öv lsen kezdte meg szerepléséi a Bonyhádi Vasas csapatát, barátságos mérkőzés kereté­ben megérdemelten győzte, le. Az előkillók a szekszárdi versenyzők. Kappel—Görbe dón • tétlen. Budai- Albert, gs óz Budai három menetben pontozással: Kató-László, Káló pontozással győz; Szakra—Borda, Szarka g'óz pontozással; Tokai—Dohsi döntetlen! Kasz.asz-S/.őes, Szót s a második menetben kiütéssel győ/.! Dobó—Aszrmisz. Aszmiisz, az első menetben kiütötte ellenfelét: Tö­rök Oláh döntotlon; Skaczer—Daradics, Skaezer vállrándlilása miatt az első menet­ben feladta, a mérkőzést. A mérkőzés végig izgalmasak roilak. n győzteseknek meg kellőit küzdőn" a pontok­ért. A Xománegyár kullúrlerméber. folytak le a mérkőzések körülbelül 500 néző előtt, de ugyanennyi néző maradt kint még az ideán, akik a terem befogadóképessége miatt kiszorultak. A mérkőzések végig Izgalmasak voltak, a hiányosságok mutatkoztok a rosszul IVI erősített szorító, valamint az, hogy kpBö időben az egycsülfl nem gondoskodóit bi­okról sem. LJgy k. hogy a /.oinnne.­gvári vezetőség r-. i. , Inthalíal lürődik és az ük öl v í vassíi I, anioi v ne.k fejlesztése hon­veded mi szempontból igen fontos, iiemigen (midik, ami bizonyítja az is, hogy a ver senv az edzőn kívül más vezetőt nem te­hetett látni. Nagyon helyes lpt1 volna, ha legalább a mérkőzés után, amikor a vendégcsapatot va­csorára vendégül hálták, a vezetőség tag­jai közül valaki egvpár jn szóval megem­lékezett volna a versenyzők hősies küzdei mérői. Ila a zománcgyári v ,-zHőség jobban bele­nézne az ökölvívók életéhe és tudomást szerezne arról is, liogv milyen hatalmas közönségé van ennek a sportnak, akkor nem fordulna elő az. hogv a legjobb ver senyzőjiikef. heteken keresztül nem engedik el edzésre. TOLNAI NAPLÓ Pelelös szerkesztő. PÁLINKÁS GYÖRGY Felelős kiadó: KIRÁLY LASHO Szerkesztőség telefonszám«: 2'2-tfl Kiadóhivatal telefonszámn: 20-10 M. N. B. egyszámlaszái,-« 936.571-39 Előfizetési díj: havi M _forint. Pé csi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Miliály-otca 10 »r. Telefont 70 27, A nyomdáért felel: MELLES RE7S«

Next

/
Oldalképek
Tartalom