Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-10-06 / 233. szám
Épífsd a ccp országát, védd a magyar függetlenséget, oltalmazd a Héltél: {egyezz hétrétölcsőnfl Dolgozó parasztok újabb és újabb százezrei csatlakoztak a békekölcsőnjegyzőV táborához Az üzemekben a Második Bckeköl ©sön-jegyzés már befejezés előtt áll A falvakban, a legtávolabbi tanyákon is, az üzemi munkások, a gépállomá (►ok és állami gazdaságok dolgozóimé példáját követve, a termelőszövetkezeti tagok és egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok újabb és újabb százezrei csatlakoznak a köl- csönjegyzök táborához. Növekszik azoknak a dolgozó parasztoknak száma, akik — miután jegyzésükkel eleget tettek hazafias kötelességüknek — maguk kérik, hogy a békebizottsági tagok, népnevelők felvilágosító munkájába bekapcsolódva, elmondhassák dolgozó paraszt- /»torsaiknak: miért jegyeztek békekölcsönt? Példájuk nyomán egyre szé lesedik, egyre lendületesebbé válik a jegyzésgyüjtők versenye ezzel a jelszóval: „Minden dolgozó paraszt jegyezzen békekölcsönt!“ A MEGYÉK VERSENYÉBEN & pénteki nap eredményei alapján a következő a sorrend: első Hajdú, második Pest, harma dík Zala, negyedik Veszprém, ötödik Vas, hatodik Nógrád, hetedik Heves, nyolcadik Szabolcs, kilencedik Csongrád, tizedik Borsod, tizenegyedik Baranya, tizenkettedik Győr, tizenharmadik Fejér, tize.’negyedik Komárom, tizenötödik Békés, tizenhatodik Somogy* tizenhetedik. Szolnok, ti- rennyoícadik Bács és a tizenkilencedik Tolna megye. A körmendi járásban a községek Közti versenyben Kisrákos község vezet, ahol már csak hét dolgozó pa ras'zt van, aki még nem jegyzett békekölcsönt. Ezt az eredményt úgy érték el, hogy a jól jegyzőket bevonlak a népnevelőmunkába. Acsádon Csákvári Ernő tízhoMas középparasni, akinek öttagú családja van, kijelentette: Ö tudja mit adó t fiz ötéves 'terv’. Most vett 2500 forintért rádiót.. Leánya távirdász léit a vasútnál. Ezért is jegyez szívesen 500 forintot. Voller Károly pinkamindszenli két és fé.Ihőldas kisparaszi kétszáz forintot jegyzett és -a következők©' mondta: ..Örömmel jegyzek. mert látom, hogy Pártunk támogatja a dolgozd parasztságot. Nálunk a nyár folyamán a jég elverte a gabonát Államunk biztosította számunkra a szükséges velőmagot, én is kap, fám 81 kilót. Ezt annak köszönhetjük, hogy a mai államunk a nép állama. Azon leszek, hogy az agitációs munkába bekapcsolódjak és dolgozó par aszálúrsainuna.i jegyezi.essek békekölcsön f. Nekünk, pinka mindszentieknek vetőmagot is adott a 'tavalyi békekölcsön. Ezzel biztosítva van a jövő évi kenyerünk, magasabb termésünk. A minisztertanács illése A min’sztertanács Dobi István eb pök etével pénteken délelőtt ülést tartott. Az igazságügyminiszteT előterjesztésére a minisztertanács az Elnöki Tanács elé terjes,ztendő törvényerejű rendeletterveziet-et fogadott el a. külföldön tartózkodó magyar állampolgárok résziére az 1950. évi. 9. számú törvényerejű rendelet alapján adható közkegyelem határidejének 1952. évi április hó 4. napjáig tei’jedö meghosszabbításáról. A minisztertanács a továbbiakban folyó ügyeket tárgyalt. Japán-amerikai bizottság alakult a katonai egyezmény végrehajtására Sanghaj (TASzSz). Közös japán- amerikai bizottság alakult az USA és Japán között kötött katonai egyezmény végrehajtására, a bizottságot az USA japáni nagykövete vezeti. A Tokio Simbun című lap jelentése szerint a bizottság hatásköre jelentős mértékben nagyobb lesz,, mint ahogy eredetileg feltételezték. JOSIDA CSAK A PARLAMENTI BIZOTTSÁGOKBAN AKARJA „MEGMAGYARÁZNI“ A JAPÁN-AMERIKAI KATONAI EGYEZMÉNYT A japán munkás-paraszt párt tiltakozott a sanfrancistkói japán különbékeszierződés ellen. A Jos*ida-kormány, hogy eltitkolja a nép előtt az amer lka L japán katonai egyezmény agresszív jellegét, kulisszák mögötti parlamenti mesterkedésekhez folyamodott. Az Aszahi című lap Maszudának, a Liberális Párt főtitkárának nyilatkozatára hivatkozva azt írja, hogy a kormány az említett katonai egyezmény ,.magyarázataival “ neon a parlament teljes ülésén akar előállni, hanem a parlamenti bizottságok ülésein. Ezeket a kom. munista képviselők kizárásával titokban tartják. Kétéves a Német Demokratikus Köztársaság Két évvel ezelőtt, J949 október 7-én alakult meg a Német Demokratikus Köztársaság, mely főfeladaitának az egységes, békeszcrctő Németország megteremtését tűzte ki maga ele. Hatalmas építkezések is bizonyítják a demokratikus Németország békeakaratát. A Teltow-csatornán például új rasuti hidat építenek, melyet a német dolgozók lelkes munkája eredményeként jóval a határidő előtt adhatnak át a forgalomnak. fl francia hóhérok elviselhetetlen kínzása következtében Reghalt Hpen Iji Kuk, bős vietnami leány Sanghaj (TASZSZ) A „Vietnam hangja" rádióállomás beszámolt arról, hogy Nguen Tji Kuk, hős vietnami leány, a francia hóhérok kínzásai következtében meghalt- A 23 éves Nguen Tji Kuk Észak- Víetnam Kuen Trung falujában a nőszervezet vezetője volt. Nguen Tji Kuk hőstettet vitt végbe hazája dicsőségére, az ellenség elfogta és kegyetlenül kínozta. A hős leány azon- zan semmit sem mondott el tevékenységéről, nem árulta el honfitársait. Nguen Tji Kuk az elviselhetetlen kínoktól haldokolva utolsó erejét ösz- szedve, így kiáltott : „Éljen a független Vietnam!" „Éljen Ho Sí Minh elnök!" A munkások ereje A bécsi vásár spanyol pavilonjára a szociáldemokrata városi tanács kitűzte Franco zászlóját, A bécsi munkások eltávolították a fasiszta zászlót és kitűzték helyette a spanyol köztársasági lobogót, A hatóságok nem merték víssza- tenní Franco zászlóját és mindvégig a köztársasági lobogó volt felvonva. Kim Ir-Sxen és Peng Teh-Huai tábornok október 3-án válaszolt Ridgwaynek Ph énjén (Uj-Kína). Kim ír Szén tábornok, a koreai néphadsereg főparancsnoka és Peng Teh-Huai tábornok, a kínai népi ön- I ként-esek parancsnoka október 3-án válaszolt Ridgway szeptember 27-i válaszüzenetére. Kim Ir-Szen és Peng Teh.Huaá tábornok válaszának szövege a következő: „M. B. Ridgwaynek. .az ENSZ fegyveres erői főparancsnokának. Szeptember 27-i válaszát megkaptuk. Válaszában ön isméi azt követeli, hogy változtassuk meg a konferencia színhelyét. Ezt követeiig ön szép- j tember 6-i üzenetében s ezt mi szép- ■ fernher IJ-'i üzenetünkbe^ elutasítót. * luk. Véleményünk szerint ez a köve le7és maridén észszerűé éget nélkülöz, j ön beleegyezett abba., hogy Koszon . legyen a tárgyalások színhelye és' július 13-án ön javasolta, hogy nyilvánítsuk Köszönt semleges övezetnek. amA kölcsönös megbeszélések ufón elhatároztunk. Azóta, eltekintve az augusztus 4-i incidenstől — amelyet rni az. önök kifejezett megc1é- gedéséte gyorsan és felelősségtőlje- sert rendeztünk ön semilyen panaszt nem tett a keszoni övezet semlegességével, kapcsolatban. \ fegyverszüneti tárgyalások augusztus 22-én történt, felfüggesztését kizárólag a?, okozta, hogy önök megsértették a koszom semleges övezetei, ami le- heteilenné tette a tárgyalások előre- haladását.. Ezért: mihelyt az ENSZ parancsnokság beismerte, hogy az ENSZ leg-)'veres erői szeptember lh-én megsértették a keszoni semleges övezetet és kifejezte hajlandóságai, hogy felelősségteljesen foglalkozik ezzel a kérdéssel, rni haladék- talanul javasoltuk a tárgyalások folytatását. Most arról van szó. hogy haladéktalanul folytassuk a keszoni fegyverszüneti tárgyalásokat és pontosa n meghatározott egyezményt kössünk a keszoni övezet semlegességéről. Az egyezménynek biztosítékot kell nyújtania arra. hogy a. jövőben nem, fordulnak többé elő az egyez- , meny hasonló megsértései. Semmi ! esetre sem arab ad a kérdést azzal bonyolítani, hogy felvetjük a tárgyalások színhelyének megváltoztatását. Mindenki világosan láthatja, önök olyan messze mentek el. hogy kény ük-kedvükre sorozatosan megsértették a keszoni övezet sajátmaguk által javasolt semlegességét. Ha — eleget téve az önök követe'ésének — megváltoztatjuk a tárgyalások színhelyét, mi biztosítékunk van arra, hogy önök — ha fel akarják íüggcsz_ teni. vagy meg akarják szakítani a tárgyalásokat — sem sértik ismét meg azt? Vagy mi biztosítékunk van arra. hogy nem rosszabbodnak lovább a tárgyalások körülményei? Ezért: az önök észsz.erütlen követelésének nyilvánvalóa,, az a célja — ha ugyan ez a követelés nem akar fenyegetés lenni — hogy újabb jogcímet szolgáltasson a tárgyalások további halogatására. Az egész világ jól, ismerj a tárgyalásokkal kapcsolatban tanúsított őszinte és felclös- ségtc'jes magatartásunkat. Mi egyedül nem határozhatjuk meg azonban, hogy haladéktalanul folytatni lehet.e a tárgyalásokat és hogy azok símán eredményre vezetnek-e. Ezészen nyilvánvaló: fia önök — hozzánk hasonlóan — őszinte és felelősségteljes magatartást tanúsítanak a tárgyalásokkal, kapcsolatban és mellékkérdé- sek felvetésével nem teszik, bonyolulttá az ügyet, akkor nem lesz nehéz. hogy a tárgyalások olyan észszerű eredményekhez vezessenek, amelyeket a háborúba;n résztvevő különböző országok népej őszintén várnak. Ismét javasoljuk tehát, önnek: a két fél küldöttsége haladéktalanul folytassa tárgyalásait Keszonban és — az első ülésen — hozzon létre megfelelő szervezetet a keszoni övezet semlegességéről, szóló egyezmény megteremtésére és megtartásának biztosítására, úgy hogy az a fegyverszüneti tárgyalások előrehaladását megkönnyítse. Mihelyt önök a fenti javaslatot elfogadják, összekötő lisztjeink tanácskozni fognak az önök összekötőtiszt, jeivel a keszoni tárgyalások folytatásának kérdéséről. KIM IR-SZEN a koreaj néphadsereg főparancsnoka. PENG TEH-HUAl a kínai népi önkéntesek parancsnokai1 A Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának második évfordulójára koreai néphadsereg töparancsnokségának hadijeientése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága október 4-én közölte, hogy a koreai néphadsereg alakulatai, szoros együttműködésben a kínai népi önkétesek egységeivel, valamennyi arcvonalon továbbra is visszaverik az amerikai-angol beavatkozók és a líszinmanísta hadsereg elkeseredett támadásait és emberben, valamint hadianyagban nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek. A középső és r keleti arcvonalon a néphadsereg alakulatai sikeresen visszaverték az ellenségnek Csholvon ‘ól délre és Incszsétol északra a néphadsereg védelmi vonalának éttőré a céljából indított támadásait, mí- ' őzben megsemmisítettek öt 155 milliméteres ágyút, két repülőgépet és 11 gépkocsit, A nép bosszúállóinak az ország déli részében az amerikai-angol beavatkozóktól megszállt területen tevékenykedő partizánosztagai fokozott harcot vívnak az agresszorok ellen. Annak a partizánosztagnak egységei, amely az utóbbi időben felszabadította a DélCsolla tartományban lévő Csa- nhín körzetét, folytatja Csanhin körzet területén a líszinmaní rendőrosztagok megsemmisítését. Október 4-én a néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek lelőttek öt. ellenséges repülőtféoet, amely előzőleg Vomszan, Szarivon, Szonmia és Hvancsu város békés la kosságát barbár módon bombázta és géppuskázta. Két évvel ezelőtt, a Német Népi Tanács Berlinben kihirdette á Német Demokratikus Köztársaság megalakulását. Ez a tény — mint Sztálin elvtárs Wilhelm Pieckhez. a Köztársaság elnökéhez és Otto Grotewohl miniszter- elnökhöz intézett levelében kifejtette — forduló pontot jelentett Európa történetében. Hiszen — Sztálin elvtárs szavai szerint — „a békeszcrctő demokratikus Németország fennállása a békeszerető Szovjetunió fennállása mellett. kizárja új európai háborúk lehetőségét, véget vet a vérontásnak Európában és lehetetlenné teszi, hogy a világ imperialistái bilincsbe verjék az európai országokat A hatalom Németországban a második világháború befejezéséig évszázadokon keresztül a kizsákmányoló osztályok l'egagresszívabb elemeinek kezében volt. A monopóltő- kéiseik és junkerek, az áruló szociáldemokrata vezetők segítségével 1933-ban Hitler véres, reakciós uralmát zúdították Németországra. Németország reakciós vezetői, akik az elmúlt száz évben számos háborút robbantottak ki, 1941 nyarán orvul megtámadták a Szovjetuniót. A német reakció legutóbbi véres kalandja sok- millió emberáldozatot követelt. A Szovjet Hadsereg Németország fölött aratott ragyogó győzelme végre a német nép előtt is megnyitotta a békéhez, szabadsághoz és demokráciához vezető utat Ezt az utat egyengeti tovább a Német Demokratikus Köztársaság békeszerető kormánya. Németország békés, demokratikus állammá való átalakításának élvét az 1945-ös potsdami egyezményben állapították meg, mely kimondja, hogy' Németország megszállásának cclija a teljes lefegyverzés, a fasizmus gyökeres kiirtása, a német politikai és gazdasági élet demokratikus alapon való átszervezésének előkészítése, valamint az egységes, békés Németország nemzetközi életbe való bekapcsolása. TJ' zekét a demokratikus elveket azonban csak Németország szovjet megszállási övezetében követték változatlanul, ahol mélyreható demokratikus átalakítást hajtottak végre. A szovjet kormány arra törekszik, hogy mielőbb kössék meg Németországgal a békeszerződést és alakítsák meg az össznémet demokratikus kormányt, ami legjobb biztosítéka Némeíxirszág demokratikus továbbfejlődésének. Ez a politika azonban az USA, Anglia és Franciaország heves ellenzésével találkozik, Íriszen ők gyarmatukká és katonai támaszpontjukká akarják tenni az országot. Ezért hiúsították meg övezetükben a földreform végrehajtását, ezért támogatják a német monopóliumokat, ezért engedik szabadon a náci hadvezetőség tagjait és adnak újból fegyvert a .fasiszták kezébe. Németország keltészakítását is azért szorgalmazták, hogy legalább a nyugati megszállási övezetben megteremtsék reakciós, háborús politikájuk előfeltételeit Ennek a politikának szolgai végrehaj tója a bonni bábkormány, mely az imperialisták cs monopolisták érdekeinek megóvásáért kész újabb véres háborúba küldeni a németeket, a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen. Csakhogy hiba csúszott az imperialisták és Adenauorék terveibe, mert kihagyták számításukból a német népet, mely békében kívánja építeni egységes, független, demokratikus hazáját. A demokrácia és a béke erői megerősödtek és egyre tovább erősödnek, nemcsak a Német Demokratikus Köztársaságban, de az imperialisták járma alatt nyögő Nyugat-Német,ország- ban is. Ennek bizonyítéka- a Stockholmi Felhívás után összegyűjtött 17 millió aláírás, s a Békeegyezmény megkötését követelő és Németország újrafel- fegyverzése ellen tiltakozó békenépszavazás, mellyel már a német nép jelentős többsége állt ki a béke megvédése érdekében. A Német Demokratikus Köztársa- ság megalakulása döntő lépés volt a német nép országának egyesi- tűséért és demokratizálásáért folyó küzdelemben. A német nép ezzel a harcával kivívta a békeszerető népek bizalmát és támogatását Erről tanúskodik a szovjet és lengyel kormány határozata, mely felére csökkentette Németország jóvátétel! tartozásának összegét és a törlesztés határidejét 15 évben állapította meg. A szocializmus tábora ezzel is elő akarja segíteni a békés Németország gazdasági fejlődé sét. A Német Demokratikus Köztársaság gazdasági sikerei lehetővé teszik a lakosság életszínvonalának szüntelen emelését, s az új német kultúra rohamos fejlődését. A Német Szocialista Egységpárt III. kongresszusa által jóváhagyott s a kormány által elfogadott öléves népgazdasági terv a termelés átlagos évi növelésének olyan ütemét írja elő. mely kapitalista országokban elképzelhetetlen. A Német Demokratikus Köztársaság 1951—1955-ig, a nagy Szovjetunió és a népi demokratikus országok támogatásával nemcsak eléri, de meg is kétszerezi háborúelötti ipari termelését. Ezek a sikerek az egész német népnek meg fogják mutatni, hogyan lehet a nép érdekeinek megfelelően megoldani Németország minden életkérdését. i^Tyugat-Némeíország lakosságának ^ egyre szélesebb réteged tekintik a gazdasági és kulturális élet. rohamos fejlődésének útján haladó Német Demokratikus ' Köztársaságot a német egységért s az imperializmus jármából való megszabadulásért vívott harcuk fontos támaszának. Ä Német Demokratikus Köztársaság útja a béke egyik legfontosabb európai tényezőjének, az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megalakulásához vezet. A Scbuman-tervet kiegészítő ,,Zoeld pool6s-1 készít elő a francia reakció Paris (TASZSZ). A francia reakciós körök az USA utasítására most egy sajátos kiegészítési! dolgoznak ki a Schuman-'.ervhez. A kiegészítés célja, hogy a nyugatén ropni országok gazdaságúi! még jobban alárendeljék a háborúi előkészílő politikának. Ez a terv a nyugat-európai országok mezőgazdaságának „egyesítésé!“ célozza. Franciaországban e terv leglelkesebb híve Pflimlin kére k ©eléírni miniszter (az MRP tagja), aki az előző kormányban a mezőgazdasági miniszter tisztségét löl* tői le be. A lerv szerint a „Zoe.Id pool", azaz a különböző nyugateurópai országok „egyesült1“ mezőgazdaságának igazgatása egy különleges „nemztek fölött.’ szerv“ kezében lesz. E szervnek joga lesz megállapítani, minden ország mezőgazdasági termelésének jellegé* és .színvonalát. Más szóval: Ez a szert tijásílja majd a francia parasztokat) hogy mit és milyen mennyiségben len melljenek, a termésű' pedig Nyugat-N4f mekországba fogják szállítani.