Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-09-28 / 226. szám

NAPLÓ 1851 SZEPTEMBER 28 Ahol az ellenség ill a tanácsban s rosszul megy a begyűjtés is Bejj'röjfrési tervünk sikeres teljesí lésének érdekében szükséges, hogy községi tanácsaink szorosan együtt mii köd jenek pártszervezeteinkkel a tömegszervezetek kel. Erre példa Bátaszck község, ahol a gabonabe szolgáltatást A- és B-vonalon 16C százalékra teljesítették. A begyűjtés lendületét tovább vitték a kukorica és egyéb ter­mények begyűjtésére is. Az ered­mény meg is mutatkozik, mert a község a kukorícabegyüjtési tér vét több, mint 200 százalékra teljesítette. Nem sír sem a községi tanács, sem az egyéni dolgozó parasztság, hogy magas a terv és nem lehet teljesíte ni. Örömmel mondják: — Bő a ter­més és futja beadási kötelezettségük túlteljesítésére. Vannak községek, ahol komoly hiányosság mutatkozik a begyűjtés térén, így Dunaszentgyörgy, ahol a községi tanács apparátusába sikerüli beíérközni az ellenségnek, aki rábírta az elnököt egyszerű rész­letmunkák elvégzésére. A helyettesét pedig járlatlevél-iktatásra állították be, míg ők a kulá,kokkal tárgyaltak egy asztalnál. Nézzük meg közelebb­ről, kik voltak ezek a tanácsba be­furakodott ellenségek? A legnagyobb aknamunkát Lóránt Imre nyilvántartó végezte, melyet Rófusz Mihály tit­kár, mint „régi tisztviselő", azzal igyekezett elősegíteni, hogy az elnö­köt és helyettesét olyan feladatokkal bizta meg, hogy azoknak ellenőrzés­re ne legyen idejük és ő maga is be­hunyta a szemét, amikor Lóránt Imre a kuLákokkal tárgyalt. Mi sem bizonyítja jobban Lóránt aljas munkáját, a kulákokkal való „címboraságot", mint az, hogy szeptember léén még egyetlen kuliknak sem volt felemelve be­adási kötelezettségének hátraléka, pedig Dunaszentgyörgyön is van jó egy néhány beadásban hátralévő ku- iák, Az egyéni dolgozó parasztok megbírságolásáról atzonban nem fe­ledkezett meg. 25 dolgozó paraszt­nak emelte meg a hátralékát. Lóránt és Rófusz tudatos ellenségei voltjpk a dolgozó parasztságnak és ez okoz­ta, hogv Dünaszentgyörgyöíi a gabo- nabegyüjtés is csak 71 százalékos. Az elszámoltatásnál, a bizottsági ülésen úgy ismertették a tagsággal a kormányrendeletet, hogy 22 kulákból dolgozó paraszt lett. Hátralék egy kuliknál sincs feltün­tetve sem idei, sem tavalyi. Ilyen dolgozó paraszt id. Dömötör Gábor, aki jelenleg is mezőgazdasági járulé­kot fizet és 1949-ben földjének ka- taszteri tiszta jövedelme 465 arany­korona volt. A nevezett a helyi párt- szervezet tagja, mivel a tagság még a mai napig sem ismerte fel benne az ellenséget és Lóránték arra hivat­koztak, ha megbírságolják a nevezet­tet, Pártunk parasztpolitikáját fogják súlyosan megsérteni. Ök inkább azzal igyekeznek megsérteni Pártunk pa- rásztpof itikáját, hogy az ellenséget jó kommunistának nyilvánítják. Ilyen körülmények között lett dolgozó paraszt Fodor Sándor 26 hol­das .kulák is, aki ez év június 3-án adott le az államnak 6 holdat. Nála azért merült fel á „parasztpolítíka" megvédése, mert a nevezett tanács­tag. Nem egy esetben meg lehet ta­lálni Lóránt módszerét a kulákok felmentése terén. Ez megmutatkozik abban a formában is, bogy a 70 éves apa lehet kóláik, de a fia, vagy vejc, mivel 25—-30 éves, már dolgozó pa­raszt. Gabonalapot és beadási köny­vet is mindenkinek adott, aki csak kért. így kapott Oláh Sándorné nagy­bácsija is, aki a múltban detek­tívfelügyelő volt és jelenleg Bu­dapestről ki van telepítve, Két-három hold földet munkáltak, amire aizért van szüksége, hogy min­den évben biztosítva legyen számára az őstermelői fejadag. Nem csodálkozunk tehát, hogy Dunaszentgyörgy a gabonabcadási kötelezettségét csak 71 százalékra tudta teljesíteni, amikor tíz ellenség irányílottü a begyűjtést. Ami jó munka megmutátkozik a ta­nács adminisztrációs munkájában, az legnagyobbrészt Hajdú ÉVa adminisz­trátor jó munkájának az eredménye. Ha L órántot kérdezték, hogyan oszt­ja meg a munkát Hajdú Évával, azt a választ adta: — Azt nem lehet megmondani, mert sok a munka, hol ezt, hol azt kell végeznem. —; A dunaszentgyörgyí eset legyen példa-, képe dolgozó parasztságunknak, lep­lezze le Pártunk segítségével a ta­nácsba befurakodott ellenséget, hogy azok ne vezessék félre a dolgozókat és ne akadályozzák ötéves tervünk sikeres megvalósítását és a béke megvédését. Iránból kiutasították az iráni szolgálatot megtagadó angol szakembereket Teherán (TASZSZ). Moszadi'k iráni miniszterelnök szep­tember 25-én utasítást adott, hogy az iráni olajipar államosításáról szóló törvény megvalósítására alakult ve­gyesbizottság határozata értelmében azok az angol szakemberek, akik nem kiváhnak az iráíii nemzeti olajtársa­ság szolgálatéba lépni, szeptember 27- 151 számítva egy héten belül hagyják el Iránt. Egyidejűleg utasította a rendőri és határvédelmi hatóságokat, hogy gon­doskodjanak a rendelkezés végrehaj­tásáról. Bonyhád II. az első járási A) bajnok Mórágy játszik osetályozőt a megyei bajnokságba való jutáéért Változatos küzdelmek tarkították a járási A. bajnokságok elméik vasárna­pi fordulóját. Szoros eredmények és nagy győzelmek váltakozóik, de mind­két eredmény a bajnoki talbeliák ér­dekes alakulását hozta; A bonyhádi csoport ba jnoksága egy' mél'kőzé- híján •mát • be- is fejeződön, mert eredeti lég is mindössze 6 csapát gyért beosztási ebbe a csoportba, abból is kivált Zom­ba. Bár itt is' vissza vafl még egy mérkőzés, a bajnokság sorsa már eb­ben a fordulóban eldőlt. Mi úgy vél­nénk. hogy az 1952. labdarúgó évadra a bonyhádi csoportot! meg kellene szüntetni. és,.á lobbi csoportok létszá­múit kellene ennek ’megfelelően emelni, amely körülmény kétségkívül haszná­ra lenne ,á. megyei ImjnokHig utánpót­lásának. Az. égvés csoportok eredmé­nyeiről. a tabellák alakulásáról ez alábbiakban számolunk be: Hőgyész nehezen, Tamási fölényesen nyert a tamási csoportban. A 23-i forduló csonka volt a tamási csoportban. Spartákiád miatt közös megegyezés folytán elmaradt a D. Lo­komotív—Sknontornya mérkőzés, a D. Postás pedig nem utazott el Tolíiáné- inedire, mert nem kapott értesítést a mérkőzés megrendezéséről. A TSR mindkét mérkőzésnek későbbi idő­pontban történő lejátszását .rendelte el. Hogy észen rangadó volt és á ha­zai csapat,csak egyetlen . góllal 'ludia a mérkőzést a maga javára eldönteni. Tamási viszont fölényesen győzőit, ezúttal Szakos ellen. Eredmények: Hőgyész—-IregsZemcse 1:0, Tamási— Szakos 8:1. A tabella állása az V, for­duló után: 1. Tamási 5 3 — 2 C, 32:8 2. Simonlornya 4 3 — 1 6 19:6 3. Hőgyész 3 3 — — 6 5:3 4. D. Lokomotiv 4 2 — 2 4 4:1 5. Szakos 5 2-— a a ct-ia 6. [regszemcse 5 2 —- 3 4 5:8 7. D. Postás 4 1 — .3 2 2:14 S. Toínanémedi .3 — — 3 — 3:24 A hátralévő 2 fordulóban, valamint az elmaradt mérkőzések lejátszása után előreláthatólag Hőgyész nyeri meg a bajnokságot és Tamási játszik majd osztályozó! a megyei bajnokság­ba való jutásért. Hátreíévő ellenfelék: Tamási: Simonlornya, D. Lokomo­tív.. Simonlornya: Simonlornya, Tolna- némedi, Szakos és D. Postás. 1) Lokomotív: Simonlornya, Ta­mási, Toínanémedi. Szakos: Hőgyész, D Poslás. Iregszemcse; Toínanémedi, D. Pos­tás, D. Postás: Iregszemcse, Szakos, Tol- nanémedi. Toínanémedi: Hőgyész, D. Lokomo­tív, D, Postás, Iregszemcse. Megyei tűzoltóverseny Szekszárdon Szeptember 23-án már a kora reg­geli órákban nagy mozgolódás volt szekszárdi Sztálin-téreti. Megyénk községeiből az ünnepélyre érkezett tűzoltó bajtársak gyülekeztek a városi tanács előtt. A gyülekezés után a Belügyminisztérium kiküldöttjének je- enlétében szemlét tartottak. A szem- e után a volt megyeháza udvarára vonultak, ahol ünnepélyes díszgyűlést tartottak. Somogyi László elvtárs a Megyei Pártbizottság kiküldöttje tar_ tóttá az ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy a íelszabadulás óta lényegesen még javult tűzoltóink helyzete, a tűzoltó laktanya, ami Szekszárdon épül az is tűzoltóink élet- színvonalának emelkedését Szö7grfí/d: Tűzoltóink segítsége mégmutatkozik a termelőszövetkezeti mozgalomban is, mert számos kööségben tűzoltóink fel- világosító munkája során hatalmas eredményeket mutathatnak fel a ter­melőszövetkezet fejlesztése terén. Csoha Lajos elvtárs elmondotta, hogy a Belügyminisztérium is nagy­ban elősegítette tűzoltóink politikai é-s szakmai fejlődését. Ez megmutatkozik abban is, hogy .itt Szekszárdon a tűz; oltó parancsnoki tanfolyamon több, mint 200 községi tűzöltó parancsnok vett részt. A sportpályán tartott versenyen nagy sikerrel mutatták be a tűzoltó bajtársnők is fejlődésüket* A csapat- versenyt üzemi tűzoltóink közül a nagymányoki szénbánya női tűzoltói nyerték el. A győztesnek a Megyei Pártbizottság zászlaját Somogyi elv­társ adta át. Ezenkívül a nagymányo_ ki tűzoltók egy rádiót is kaptak ju­talmul jó munkájukért. A községek közül első dijat nyert az őcsényi községi tűzoitócsapat. Öcsény község tűzoltósága az Orszá­gos Tűzoltó Egyesület tiszieletdíját és a Megyei Tűzoltó Egyesület rádióját nyerte meg. De jól szerepeltek Zom­ba, Bála, a Toínanémedi Kendergyár a Paksi Konzervgyár tűzoltói is. Ki kell, hogv emeljük a Paksi Konzerv­gyár női tűzoltóit, akik nem riadnak vissza a nehézségektől, jó és lelkes gyakorlataikkal bizonyították be, hogy alaposan felkészültek a megyei fűz­ei lóversenyre. A bonyhádi csoportban a nagyobb fígyeLem a bonyhádi pályán sorra- került Bonyhád—Mórágy összecsa­pást kísérte. A hazai csapat biztosan szerezte meg ezen a mérkőzésen a bajnoksághoz szükséges pontokat. Váralja ezúttal is alulmaradt és így különösen helyes, hogy Mórágy vísz- szakapta a TSB-től a zöld asztal meLlett elvesztett pontokat, különben az a csapat játszott volna osztályo- zót, amelyik zöld gyepen minden mérkőzését elvesztette. Részletes eredmények: Bonyhád—Mórágy 5:2, Bátaszék—Váralja 2:1. A bajnoki ta­bella 1 mérkőzés hijján tehát a bony­hádi csoportban a következőképpen alakult: 1. Bonyhád 3 3-----16: 5 6 2. Mórágy 4 2 11 14: 9 5 3. Bátaszék 4 112 7:19 3 4. Nagymányok 3 1 — 2 7: 7 2 5. Váralja 4 1 — 3 4: 8 2 Hátra van még a Bonyhád—Nagy­mányok mérkőzés. A Meteor tartalékcsapata vezet a sá rközi csoportban, 2, Öcsény, 3. Alsónána PÉNTEK, SZEPTEMBER 28 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: tl/l. sz. Áll. gvögvszertár. NÉVNAP: Vencel. — IDŐJÁRÁSJELENTESi Várható időjárás péntek estig: To­vábbra is felhős, esős idő, mérsékelt szél, a hőmérséklet alig változik. Vár- hátó hőmérsékleti értékek az ország területére péntek reggel nyugaton 10 —13, keleten 12~—15, délben nyugaton 15—18, keleten 17—20 fok között. — A Simon tornyai Bőrgyár Szabad­ságharcos tagjai és a dunaföldvári vá­rosi alapszervezet szeptember 29-én tartják meg a Szabadságharcos napol. Erre a napra meghívják a szerveze­ten kívülálló dolgozókat is, hogy meg­ismertessék a Szabadságharcos Sző vétség jelentőségét. — Lukács Sándor 60 holdas decs kulák 10 hold földjén a tarló lián Iád munkálatoka’! nem végezte el. A szék szárúi járásbíróság luim’elő tanácsa köz érdekeit veszélyezlelő bűn miatt 5 hónapi börtönre, 2500 forint pénzei nyelésre és 3 évi köziigyekiöl való eltiltásra íléíte. Amíg a megyei bajnokságban játszó Meteor igen sok bosszúságot okoz híveinek, addig a fiatal tanulókból álló tartalékcsapat vasárnayról-vasár- napra aratja győzelmeit és lelkes já­tékkal, szép gólokkal honorálja a közönség tapsait. Helyes utat válasz­tott a Meteor. Ha ezek a fiatalok felnőnek, 1—2 éven belül erősség»! lesznek az egyesületnek és vissza­szerezhetik az egyesület megtépázott nimbuszát. Az elmúlt vasárnap a másik diákcsapat, Palánk volt az el­lenfél. A palánki technikum tanulói­ból álló csapat nem játszott olyan alárendelt szerepet, mint azt a gól­arány mutatja, azonban védelme igen lyukas volt. Őcsényben a két rivális, csakúgy, mint tavasszal, ismét meg­osztoztak a pontokon, sőt talán Agárd állt közelebb a győzelemhez, hiszen 11-est is hibázott. Az I. félidő­ben a hazaiak, a II. félidőben a ven­dégek nyerhettek volna. Decs megsze­rezte első győzelmét a Kendergyár ellen és így a csoportban a kender- gyáriak kiesésével lehet számolni, Alsónána az Építők ellen bizonyítot­ta be, hogy vele is számolnunk kelL Nagy küzdelem után az Építők elle­nében is otthontarlotta a bajnoki pontokat. Részletes eredmények: Sz. Meteor—Palánk 7:1, Őcsény—Sió- agárd 1:1, Decs—Kendergyár 4:1, Alsónána—Sz. Építők 2:1. A bajnoki tabella állása az V. forduló után a: következő: 1. Sz. Meteor 5 4 1 0 9 21: 4' 2. öcsényj Törekvés 5 4 1 0 9 10: 3 3. Alsónána 5 3 0 2 6 12:11 4. Sióagárd 3 2 1 0 5 15: 5 5. Sz. Építők 4 1 1 2 3 9: 4 6. Decs 5 1 0 4 2 6:17 7. Palánk 5 1 0 4 2 6:17 8. Kenderen-ír 4 0 0 4 0 2:15 KÍNAI FILMHÉT MEC/YÉNKBEN Szeptember 29-től október 5-ig A Kínai Népköztáraság kikáltásának második évfordulóján megyénk is megrendezi a Kínai Filmhetet. Ezen a kínai filmművészet legkiválóbb al­kotásai kerülnek bemutatásra. Elénk tárják a kínai nép múltbeli elnyoma­tását, hősi harcait és a inai építő íen- d íi letét. A Filmhét legnagyobb eseménye a „Kína lánya“ című hatalmas filmalko­tás. Cselekménye a japánellenes há­ború éveiben játszódik. Egyszerű pa­raszt asszony a film hőse, akinek a férjét a japánok vadállati módon meg- gyjjíkoilják. Az asszony kétségbeesése és férje gyilkosai elleni gyűlölete a néphadsereg • táborába vezeti. Méltán kapta a tavalyi Karlovy-Vary-i a leg- nagvobb kitüntetési: „Szabadságáért vívott harc díját“. Ezenkívül több ki­váló kínai fiiímet láthattunk, mint a „Szikrák“ című ti.m. melv arról szól, hogyan fér vissza az élet egv kínai városba, a munkásosztály áldozatos munkája nyoman. A Filmhét jelentősége annál na­gyobb, meri beindulása pontosan egy­beesik Néphadseregünk napjával. E napon ünnepeljük első ízbén a Nép­hadsereg Napját, néphadseregünk és dolgozó népünk egységének ünnepéi, a magyar szabadságharc és forradalom együk jelentős győzelmének évforduló­ját. A Filmhét sikerével alátámasztott Néphadseregünk Napja pedig erősíti a kínai és a magyar nép közti barát­ságot, elmélyíti népünkben a szerele­tet Mao-Ce-Tung népe iránt. Megyénk dolgozói és filmszínházai is lelkes hangulatiban készülnek e ket­tős nagy nap méltó megünneplésére. Szekszárdon is ünnepélyes díszelő­adással indul be a Kínai Filmhét. Du- naszcn.tgyörgyíin két díszelőadás is lesz, de nagy ünnepélyre készülnek Bogyiszlói! is. Ha az elmúlt megyei filmhetek jó tapasztalatait igyekszünk felhasználni, akkor a mostani Kínai FI lm bél még ha'almösább lréketiintc- tés lesz megyénk dolgozói részéről. A Kínai Filmhét nem egyszerű filmcsemény. Megbecsülésünket és szerelőiünket fejezzük ki Mrt-o-Ce-Tung hős népe, a Koreában harcoló kínai önkéntesek iránit'. A hazaszeretetre, be­csületre. munkára, az ellenség oíIha­tatlan gyűlöletére nevelő kínai fil­mek nekünk éppép most Néphadsere­günk Napjára való készülődésben nagy segítséget jelöniének. Megrázó művészi erejükkel még jobban meg­acéloznak bennünket, országépítő, bé­kát védő munkánkban. Fogadjuk őkel igaz szóróit-! lel és második békeköl­csönünk túljegyzésével is tegyük ün­nepélyesebbé ezt a napot, legyük dol­gozó népünk harci ünnepévé. A szek­szárdi díszelőadáson, ahol a „Kínai cirkusz" című színes filmet mutatják lie, már ne legyeit olyan, mini Nagy- inányokon, ahol egy 65 éves öreg néni azt mondja, hogy nem volt még mo­ziban, de sokkal több legyen olyan, aki azt mondja, min1! ez a néniké: — ha 'tudtam volna, hogy ilyen sokat le­het tanulni a filmekből, nem marad­tam volna el egy előadásról sem. egyen tippszeivényt, hogy részt vehessen a Toto szeptember luivi tárgy nye­remény sorsolásán. EI UZÁ S K E 1)1)EIN (ok 16be r 2-án) délután 4 érni kor, a Jé»/,séf Atiila-ii. 2-4 sz. alatt. A tolnai csoportban szereplő csapa­tok is éles küzdelmet vívnak a baj­nokságért és a kiesés elkerüléséért. Az elmúlt vasárnap inkább a kiesés szempontjából bírt érdekességgel. Paks ezúttal sem tudott pontot sze­rezni és ha vasárnap is alulmarad Pacidon, akkor 6 lesz a csoport kieső­je. Kajdacs újabb értékes pontokai szerzett Fadd legyőzésével, míg a III. mérkőzésen a Dózsa biztos győzelmet aratod -Tolnasziget ellen, amely igen jól tartottá magát az első félidőben és a vezetest is ő szerezte meg a Dó­zsa ellenében. A Dózsa ezúttal halvá­nyabb teljesítményt nyújtott a szo­kottnál. Részletes eredmények: Sz. Dózsa—Tolnasziget 7:1, Kajdacs— — Dani János 40 holdas decsi ku- lák 3 hold földjén a ta-rlóhánlási mun­ka latokul nem végezte el és ezáltal áz ő-ziárpa vélésé't sem tudta a ha­táridőre elvégezni. így akarta a nép­gazdaságunk fejlődését és a felemel' ötéves tervünk sikeres végrehajtásul megakadályozni. A szekszárdi járásbí­róság büntető tanácsa a közellálás ér­dekéi veszélyeztető bűntett minit 6 hónapi börtönre. 1000 forint pénzbün­tetésre és 1500 forint értékű vagyonú nak elkobzására ítéltei — .Hárninhúnnpi börtönre ítélte n megyei bíróság felleblivileli büntető tanácsa Kincses Adám budafoki la­kost. mert Nagyszékely községben, mini lejszövelkezel pénztárosa 864 fo­rint hiánnyal nem tudod elszámolni. Fadd 4:1, Bogyisz'ó—Paks 4:3. Ä ta­bella állása az V. forduló után a kö­vetkező: 1. Sz. Dózsa 2. Tolna 3. Bogyiszló 4. Tolnasziget 5. Kajdacs 6. Fadd 7. Paks 4 4 0 0 8 25: 4 43016 27: 8 3210510: 3 5 2 0 3 4 12:15 4 2 0 0 4 12:22 4 0 13 1 8:23 40040 3:17 A MOZI MŰSORA: Szabad Ifjúság: ÖRDOÖSZAK AÖgk. Akciós jegy érvényes! Előadások vasár- éí ünnepnap lel 5, fél 7, fél 9. Hétköznap: tél ?. fél 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: PÁLINKÁS GYÖRGY Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőséi; telefonszáma: 22-IÖ. Kiadóhivatal telefonsziSinn: 20-10. M. N H. LjryszAmlnszáiÚÍ 936.9?!—lé «» Flóiizetésí dtir havi II — forint. Péeíi I rn nyomda Pór*, Munkai-' MiliAlv-tilea 10, ■», Tétet oh: 20-27 A nyomdáért faléit GaKüüSI JÓZSEF, I S K O L A 15 U 11 A K, () S Z I-, I É L I K A !í Á T 0 K unity választékban. A Sz. Dózsa a tolnai csoport legkomolyabb bajnokjelöltje 5 Bonyhád nyerte a rangadót, Váralja utolsó mérkőzését is elvesztette

Next

/
Oldalképek
Tartalom