Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-07-06 / 155. szám

4 N1PI 195! JULIUS 9 tolnemémedi és a kisszékely! dolgozó parasztok versenyben végzik az aratást Na-piröl-fwepra fokozódó .lendülcíteli folyik megyos-zcrte az ar-atás, Egymás atáfi Türrrtók cl az álló gabona táblák «s helyükön dús kalózoktól tömött keresztek sorakoznak. Az ; ösziárpa aratását .már teljes egészében bele lesték megyénk dolgozói. Ezen a té- - tMn is példát mutatnak teraielöcso- port iáink az egyéni dolgozó parasz- dokn-aik- A búza és a rozs aratását is legtöbb helyen a tennelöcsoportos kezdték meg elsőnek és ezzel na^iy- memmségü szemet takarítottak meg a kiperg'estol. Megy ei viszonylatban első he- iyen a szekszárdi járás terme; főcsoportjai állnak az aratási munkálatoknál. A július 2-i jelentések alapján több mint 140 hold búza aratását vé­gezték el. azt jelenti, bogy százalékos arány­ban is az első helyen állnak, A rozs­nak is több. mint 20 százalékát le­aratták és megkezdték a zab aratását 'is, A paksi járás termelőcsoportjai mintegy 70 hold búza aratását fejez­nék be július 2-ig). A rozsnak csak­nem 50 százalékát learatták. lemaradás mutatkozik a dom­bóvári járás iermelőesoport- jálnál, ahol búzából és rozs­ból alig arattak le 15 holdat a július 2-i jelentések alap­ján. A szekszárdi „Gőgös Ignác” tér­tin el élcsoportnál is jól halad az aratás. A rozs aratását befejezték és a bú­zának is mintegy 25 százalékát learat­ták hétfő estig, emeleti elkezdték a «-ab aratását is. At -egyéniek közül is a szekszárdi tárás dolgozó parasztjai értek el leg­jobb er ©diné nyékét, A búza aratását több, mint 2.000 “holdon, a rozs ara­tását pedig majdnem 2.000 holdor «égiezték el. A rozs .aratása terén a paksi járás egyéni dolgozói értek el Jég jobb eredmények et. Az egész területüknek már több, mint 50 százalékán elvé­gezték az aratást,. Jói halad a búza aratása is a paksi iéras egyéni dolgozói körében, mert á hétfő esti jelentések szerint több,’ mint 1500 holdon sorakoztak keresz­tek. Lemaradás itt is a dombóvári já­rásban mutatkozik, ahol sem. búza, eem a roz-s learatott területe nem ha­ladta meg a 300 holdat. Községeink közül jól halad az ara-, tás Tolnanémedi községben is, (ahol a dolgozó parasztok versenyben vég­sőig az aratási munkálataikat. Hall­gattak Pártunk 'szavára, mert tud­tak. hogy az mindig az eredmények1 fokozásához segíti a dolgozókat. Kiss Lajos 7 holdas dolgozó paraszt ver­senyben áll Dane János 6 holdas dol­gozó paraszttal. Kiss Lajos gabonájának már »0 százalékát learatta és így Dane János kissé lemaradt a versenyben. Versenyük kiterjed a behordásí, íar- lóháatáíó munkálatok mielőbbi elvég­zésére. valamint beadási kötelezettsé­gük teljesítésére is. Faragó János 13 holdas. Ács Antal 13 holdas dolgozó paraszttal áll párosversenyben. Mind­ketten SO százaléknál tartottak a leg­utóbbi értékelésnél az aratási munká­latok elvégzésében. I olnanémedin nem­csak az egyének állnak párosverseny- ben, hanem az utcák is versenyben állnak egymással. Arany János-utca, a Petőfi- uteával, a Sétál in-utca, a Kos- snth Lajos utcával. Battya- utca, a Széchenyi-utcával áll­nak párosversenyben, hogy melyik utca fejezi be 8-ára az aratását. Ezek az utcák csatlakoztak a „csép­lőgéptől azonnal teljesítjük kötele­zettségiünket'1 mozgalomhoz is. Kússzék elvben is tűrjed a verseny­mozgalom és segíti az eredmények fokozását. Agocs György 12 holdas, Ta-dler Sándor 10 holdas. Farkas Já­nos 16 holdas., Varga János 12 hol, das, Valii Sándor 7 holdas, Vince Mihály 6 holdas és Ferenc Péter 14 holdas, Gsepregí Antal 12 holdas dol­gozó parasztokkal kötöttek páro*- versesnyszerzödést az aratási, cséplési. tarlóháintási és begyűjtési munkálatok eilvégzésére. Megyénkben már számtalan olyan dolgozó paraszt van. aki már nem­csak az ösziárpa. hanem a búza és a rozs -aratását i* teljes egészében be­fejezte. Bese Albert 12 holdas be- Icce lkai dolgozó paraszt is elvégezte aratását. Hogy ilyen jó eredményt tu­dott elérni, nagyban hozzájárult ez is, versenyben állott Kontár Lőrinccel. Jó munkájukkal elérték, hogy keve­sebb lett a szemYosz l eség és így több a föld jövedelme. De nagy mértékben járultak hozzá a békeharchoz, ame­lyet a terméseredmények fokozásával is folytatunk. A FALU KÖNYVEI Szabó Fúl: ISTEN MALMAI : Uj kiadásban, szép ünnepi köntös­ben. látott napvilágot ismét Szabó Pál nagy regénye, „Isten malmai”. Az új kiadás rangját és jelentőségét az adja meg, hogy nemrég tüntették ki a ktmyó íróját., a Kossuth-díjjal s ahogy a Kossuth-dij indokolása, is mondja: Különösen a felszabadult föld” című forgató-könyvéért-. A ..Fel­szabadult föld” pedig az „Isten mal­mai'-' című regényből készült. Ez a könyv az első hiteles híradás volt — 1949 kö.nyvnapján jeleni meg — a ma­gyar parasztság életének a felszaba­dulás óla bekövetkezett nagy válto­zásairól. A munka hit elles. hű. művé­szi. Az ító nemcsak a falu életében bekövetkezett változásokat jegyezte fel, hanem képet nyújtott arról a bel­ső harcról is, amelyen dolgozó p-a­A íisyJossttlá* után iij úton indult el a Bonyhádi Hulladékgyűjtő Vállalat Felemelt 5 éves tervünk sikeres megvalósításának, annak, hogy orszá­gunk valóban a vas- és acél országá­vá váljék, nagy szerepe van az egész ország területén, működő Mellékter­mék és Hulladékgyűjtő Vállalatok­nak. Megyénkben, Bonyhádon van ilyen Vállalat. A Vállalat régi veze­tőségének gyengesége miatt a reakció minden válfaja, minden képviselője meghúzódott a vállalat keretén belül, akik a Vállalatot saját érd ekei knek meg.fe)élőén, öncélúan vezették. Ez a helyzet, volt mindaddig, míg a MÉHES központi vezetősége Makó József éüvtárs fezeméiyében új igaz­gatót nem nevezett ki, Makó elv társ kinevezésével ‘döntő fordulat állott be a Vállalat életében. Erős kézzel és erélyesen nyúlt bele a „dzsungelbe” és rövid működése nyomán első fel­adatként a nyílt ellenség eltávolítá­sa volt az első eredmiény. Csongrádi Vilmost a „fémhét” bonyhádi városi szervezőjét távolította el, mert a reá bízott javakkal nem jól gazdálkodott. A társadalom tulajdonát képező ben­zinnel nem takarékoskodott és végül elbocsájfása pillanatában 20 liter ben­zin hiánya volt. Ugyancsak az elbo­csáj tás sorsára jutott Lörinczy Artur- né, aki a békekölcsönöket, a dolgo­zók szociális jólétét és a vállalat biz­tosította előnyöket szabotálta. Klein Konráúot a felsonánai kulák-hentest, aki a résri ve­zetőség; hibájából kerüli a vállalatin)/« ugyancsak e 1 bo­csa j tolták. A politikai fe.lvilágosító munka' a kö­zel 60 munkavállalót számláló v-ála- a-tnál milyen alacsony fokon állt, leg jellemzőbb erre az. hogy eddig még a Szabad Nép félórák sem voltak meg tartva, holott a volt vállal átvezető eivlárs a bonyhádi MDP szervezetnek vezetőségi tagja. Ma már egészen más a helyzet. Ezt mutatja a legutóbb megtartott ér­tekezlet. melynek egyik pozitívuma az volt, hogy kivétel nélkül minden egyes •dolgozó hozzászólt -,a termelést és a munka versenyt érintő problémákhoz. Alkotmányunk ünnepére komoly mnnkafelajánlánok történtek. És a felajánlásokban maga a-z igaz­gató eivlárs járt élen, midőn többek között a következő felajánlásokat tet- ,,Központi kérdésnek tartom mun­katársaim politikai és szakmai tovább- képzését. Énnek érdekében versenyre hívom ki a Kony­hád területén lévő összes ke­reskedelmi vállalat vezetőjét, hogy beosztott munkavállaló­ink közül a MÉH vállalat dol­gozói lesznek — jó felvilágo­sító munka hatására — a lcgp nagyobb számban résztvevői • a pártnapoknak, természet­tudományos előadásoknak”. De nemcsak ő, hanem a vállalat legtöbb dolgozója a politikai tovább­képzést tar ja fontos felajánlásának a termelési felajánlások mellett. Bak- csy Gábor főkönyvelő a vállalat köny- ve 1 öit vezető könyvelői • teendők ellá­tására oktatja ki. A kereskedelmi osztály vezetője Dornai Bálint ver­senyre hívja ki a baranyamegyei tag­vállalatot az összes cikkek begyűjtő sének jobb, terven f-clüli teljesítésére. Születtek párosversenyek, is. Ábi hamson Frigyes eivlárs versenyre hív­ta ki Varsányi ■ Jánost, hogy hivatali erődjeik 2 hónapos restanciáját július 10-re naprakész állapotba hozza. K. Szabó Lajos a baranyamegyei tagvál­lalatot hívja ki verseny a tollfelvá­sárlásra minőségi és mennyiségi szem­pontok szeüint. Fröhlich Tibor vas­es fém-felelős a haszonvas 150 száza- Icko'S begyűjtését vállalja. Farkas János és Rohr István a vagon be- és kirakás határidőn belüli elvégzését vállalják párosverseny kihívással. Egri József újításokat és eszszerüsí- téseket jelentett be. Vállalatunknál természetesen vannak Böleske dolgozó parasztjai ünneppé teszil az aratás-cseplés, begyűjtés harcos napjait rZ járási tudósítónktól.) A’ paksi járás területén is teljes «Tővel megkezdődött az aratás. Bölcs- ke község ^ dobozó parasztjai elvé­geztek az árpa és a rozs aratását, hozzáfogtak a búzához. A búza ara­tásában első volt Varga János dolgo­zó paraszt. Az eddigi hiányosságokat egyre inkább kiküszöbölve, Saracz elvtárs. a VB elnöke -erélyeset! neki­látott hogy a bőségesnek ígérkező teTmés minél hamarabb szemveszteség nélkül legyen betakarítva. Közel »100 hold búzái arattak le eddig Bölcske községben. Ezt úgy érték el, hogy a csőszök, « hetes és állandó bizottsági tagok fi- gve ík a határban, érő gabonákat, és akik még nem vágják, azokat, azon­nal figyelmeztetik az aratás fontos-á­gára. Megmagyarázzák nekik, hogy minden szem betakarított gabonával hazánkat erősítik és a7 ellenséget gyengítik. Jó példával járnak elöl ' a kommunisták a versenymozgalomban Saracz elvtárs versenyben áll az égé*/ évi munkák elvégzésében, Fazekas József ^ és Molnár Lajos dolgozó parasztokkal. Várai Mihály élvtárs Zsiros Sándor­ral, Süveg« Mátyás Kérészié.- András* wil áll versenyben. Éberen ügyelnek az olyanokra, mint Bujdosó Péter ku.á-k, aki most jött meg a börtönből, mert szabotálta a vetési tervet. Amellett nem hanya­golják el a többi fontos feladatokat sem. A pénzügyi állandó bizottság jó! szervezte meg a község dolgozói nevében az adófizetést. Ennek kö­szönhető, hogy az előirányzott első félévi ütemterv 250 ezer forintjával szembeni teljesülés 265 ezm forint. Ez teszi lehetővé országunk még na- gyobbfokú építését és mezőgazdasá­gunk minél előbbi szocialista átszer-' vezését. ._ . A jó eredmények melléit azonban hibák is. Főleg, a munka helyes meg­szervezése körül, még előfordul ka- punkívülí munkanélküliség. A kollek­tív szeüenianel is baj van. de minden remény meg van aura, hogy a felvi­lágosító munka nyomán a hibák el­tűnnek és a munka zavartalan lesz. Meg van a remény, hogy a Mellékter­mék és Hulladékgyűjtő Vállalat be­váltsa a hozzáfűzött reményeket és egyik biztos bázisa lesz a ..va-- és acél országát” építő népi demokrá­ciánknak. (A. F.) PA RTHlilFK Július ft-én, helfen este. 8 ómkor Szekszárdim n Párlokla'óL Mázában ...A spanyol munkások basics harca a Franco - f a-sis irta rendszer ellen’* cím - mrl Somogyi László elvtárs tart clő- adasá. PártxezelÖM’gi tagok, káder képző tanfolyam hallgatói, népnevelő felelősök, gazdasági ó-s töttiegszrrvc- zrti fit«keionáriusok részére. PÉNTEK, JULIES fi ÜGYELETES GVÉKÁSZEÚTAR: U/l. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP; Tamás. — IDOJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás péntek estig: Ma sokfelé, bednap már kevesebb bel ven záporcső, zivatar. Élénk, időnkén! erős nyugati, észak nyuga'i szél. A liönrcrsöktet főleg keleten csökken. Várható hőmérsékleti értékek az or. szag terű Ifiére: pén-lcktM.i-rrgge.l 14— 17, délben 22—25 fok között. V — Raffajlovies Frankó medinai dny gozó partaszl az ösziárpa beszolgálta­tását rjíidáig 100 százalékig teljes 8- le Je. I*?adási kötetezei.Lségé! a lőgéplől szálútól! :a be, nie volt az/Wl, hogy sokkal nye van \gv a beszolgálíatásn ha előbb Xlakására szállít bonál. _______-— Lojiia Isfváuné'baiaszéki 6 hol das dolgozó paraszt az egész község dolgozóit1 kihívta aratás, béhordás, csépi és és begyűjtési versenyre. rasztságunk k-eresteülment * * A Á 4 ~ A; iéma a iegkevésbbé sem egysze­rű. Az 1944. év zűrzavarából és a fel- szabadulást követő - lázas időkről írni n«wi kis feladat. Szabó Pál biztos kéz­zel ragadja ki az események halma- zá-bó! a tipikusát, a fontosat, a jel­lemzőt. Az író mesteriét! ábrázolja a nagybirtokkal küzdő falut és a nagy­birtokosok fejvesztettségét akkor, ami­kor nyilvánvalóan kezd már kicsúsz­ni lábuk alól a talaj.' Felvonulnak előttünk a pólitikai szélkakasok, a- talusi kispolgárok is, akik hol a né­met. hol az angol rádió szavai szerint hajladoznák. Á.mi azután történik, az mér a felszabadulás reális képe, amelyben a nép sokszor már nem is tudja, mi is történt voltaképpen és mit . kel! tennie. De lassa-n megismer­kedik a falu a demokrácia fogalmával, a többi új, ismeretlen fogalommá- együtt, s a *nép — ha tapogatózva is — megindul ezen az úton. A könyv legszebb részei a földosz­tást, a falu történelmi megmozdulását mutatja be. A Nemzeti Bizottság iga­zolásaiért tülekedő reakciósok isme­rős alakok. A szovjet' kalóriák ábrá­zolása csak néhány epizódon keresz­tül történik, de ezek jól mutatják a felszabadítók lelki nagyságát és em­berségét. A könyv őszinteségében és realista ábrázolási módjában nem egyszer a nagy szovjet regényekre emlékeztet. Nem idealizált, nem íisziára söpört falut mutat be, hanem é ő valóságot. Hősei nem ünneplőbe öltözött müpa- rasziok, hanem élő. változó, sokszor hibáikba is belegabalyodó emberek. A könyv hiányossága az. hogy a kommunistákat, a fejlődés ..motorjait” nem eléggé életteljesen ábrázolja. Ugyanez vonatkozik az illeg« is kom­munisták és a pórt titkár alakjára is. Kijár«* infl ti ti a Sfaboiáló | «alakok ellen Újabb szabotáló kulákokat leplezett !_e dolgozó parasztságunk, akik szabo­tálták úgy az aratás, mint a növény- ápolási munkákat. Addig, amíg a dol­gozó nép békés, boldog országát épí­ti, ugyanakkor a kulákok minden esz­közzé1 megpróbálják, a dolgozó nép államát gyengíteni és a növényápo­lásban. vagy pedig a csépi és ben sza­botálni. Oláh Pál decsi kufák cukor­répájának a megmunkálását elkésve végezte el, amivel 30 százalékos ter­méseredményhiány mutatkozik meg. A tengerijét, tudatosan késön kapálva azért, hogy a ta ajból a nedvesség elszánjon és ezen kérésziül a növény fej ödését akadályozza. Az fit melled a füvet nem kaszálta le. mondván, hogy -sohasem szokta lékaszélni. Pe­dig össze lehetett volna takarítani a fö dje mellett lévő úton nem keve­sebb, mint egy nagy kocsi szénát. Ugyancsak Lukács Sándor, decs! leukik, elszabotálta 1 envetését. 1000 öl lent vetett el és azt a kártevőktől nem védte meg, pedig a földműves szövetkezeinél a védőszer biztosítva volt minden szerződött vetésre. A gazt nem takarította ki a lenföldrő] és ezért a len 100 százalékban ki­pusztult. a kukorica kapálását olyan felületesen végezte, hogy most a ré­szes munkások, akik kukoricekapálást vállallak tőle. dupla munkát végez­hetnek a hanyag ekekapálás miatt. A népi demokrácia gondoskodni fog arról, hogy ezek a kulákok méltó bün­tetésüket elnyerjék. Tolnai Vcrüs lobogó—Sinontornyai BTC 4.: 1(3:0) élenjárók népszerüsílését, amivel serkentik a lemaradókat és kim élet­teliül kipellengérezik ;< szabotálóköt Reméljük, hogy vasárnap Madoc.-ú- val való verseny kiértékeléséle 'indu­ló öttagú bizottság már a tagság se­gítségévei kijavított eredményekkel megnyeri a versenyt Bölcsk0 község dolgozó parasztsága, egyúttal erősíti dolgozó népünk eredményeit, a béké- harcöt. (Sz~E) JÓSLATAINK \ VASÁRNAPI TOTO-RA: tannak még in!tvo§ It iá ti r osságok Például a tojás-, baromfi- és széna- begyüjlés terén, melyeknek jó elvég­zése mozgalmas elöljáróinak kell len­ni a többi begyüjlésnek. Fel kell hagyni Saracz elvtársnak-véglegesen a hibák megmagyarázával. A hatal- mas. Szovjetunió Bolsevik Pártjának történetét és Pártunk tanításait tanul­mányozva igyekezzen, a párfépííés fontos munkáját már otthon elkez­deni. Felemelt ölé-ves tervünk sikeres, idő előtt való teljesítése mindnyá­junktól nem tél, hanem egész munkát kíván. Tehál az egyre erősödő.tanács ap­parátusa Saracz elvtáissal az élen, a most meginduló örvendetesen lendü­letesebb harcol, fokozza tovább, hogy ne csak az aratás munkái haladjanak rendben, hanem a többi feladatok is maradéklhiul teljesítve legyenek, örömmel halloltuk a nagyszabású ter- vezgetést, amellyel ünnepélyesebbé akarják tenni az uralás, rséplés. majd' a begyűjtés harcos napjail.. Három díszkapu építését tervezik. íariaga- szökaf készítenek, feldíszítik a íöjri- nni vessző vetkezel begyűjtési helyisé-' gét,-a tanácsházal, és biztosítják az| tpíiok: 1!|>. (I várépítők 1>p. Kiéire: Ü, I. — Bp. Gyúrépítük- Bp Időre félidő: \. 2. —• Váci V őrös I -oltnjt«— (Villu^hcpryi Vörös lobogó: !■ I. - \ úri \iiriis LoIjo{ró—CsilliiglK’syi Viirits Lobogó félidő: 1. x. — -Szikra Gáz- Mimek Bp. Potiiás; 2. x. — Szikra G ii'űvrk- -Kp. Postas félidő: x. 2. —- Kp: Szikra- l\. kor. \ iiiiis Lobogó (volt KDShii -- L Bp. Szikra -IV. kér. \ iirírs |.obngó írd idő; \. 2. — Lenmfrnbli Olaamó—Leiti'i- ffiúdi Zonű: 2. L .Széki'sfebérvári Vasas - Székosleliőrviíri Építők: 2. x. ZolaegXM- s/Ojii 1 öriis Meleor- •/.nluejrerszejfi Éndók- L L \npyba jomi Lidópazdasáfr Kapos­Vtiri \ «Vos: 2. 2. Pódné-rkőzcsék: \i sz piénd I «knmpljv- l'(|zl'ói P.isLa: 2. 2 Szegedi Ilon véd II.--Doro/spia: I. I. S,i<ój'.ii|aúfkel \ t Petőfi •• Miskolci Fr«hb> l- i. • Kislírrnici Bduv«>z—áolgótajjáni I. Tolna. 800 néző, vezette: Majoros A IS. forduló egyik meglepetését is­méi a tolnai csapat szolgáltává, mert jó játékkal megérdemelten győzte l a második helyen álló simontor nyaiaka'í. Gyors tolnai támadásokká kezdődik a mérkőzés és sorozatos tá­madások után előbb Yu.s.s. majd Is giirn lőtt gólt, 2:0. A gólok ulán vál toz.a'i'os játék alakult ki. Különösen i> bőrösök vezefnek szép támadásoka a lolnaj kapu ellen. ele a védelem Schmidt kapussal az élen minden! meni. A félidő légeiévé Bizony lesz eredményes. 3:0. A IT. félidőben erősebb lesz az iram. Simonlorpva nehezen hídja el. viselni a vereségei és kemény jár'ék- ha kezd. A já lék vezető, hogy a dur. vaságnak elejét vegye, a kiállítás esz­közéhez nyúl, mindkét csapatból cgv- egy jálékosl kiálillt. Majd ismételi' durya jálék miaM niég egy simonfor- nyai játékos kerül le a pályáról. A kemény játék niirt'l romlik a játék képe és esapkmlövá válik. ligy egx gólt ér el miodkéi csapat és így vég­eredményben 4:1 .re győzött a hazai csapol. BÍRÁLAT: Az első félidőben .szép, vá)l<iZHto.s játék alakult ki. A kiegé­szüli tolnai csatársor támadásai a ve- szívesebbek és ennek eredménye roll a 3 gól gyors elérése. A bőrösök is szép támadásokat vezetlek, de a tol­nai védelem, élén Sctamidttel, imádén veszély« ^HiáriteW. A «vésődik fél­időben Simoniornya lúlkcmétiy ji- lékha kezd és ez a játék szépségének rovására megy. VEGYEN RÉSZT A TOTO TÁ RG Y N YEKEM ÉN Y. SORSOLÁSÁN! 3 FI 30 fillérért az eddig: szó kásos nyereményeken felül CSEPEL MOTOKKEKÉKPÁKT IS NYERHET­Igazolószelvényei! a húzásig: őrizze meg:. TOtNAI N AllO Felelős szerkesztő: GAL PÁL Felelős kiadó: KIRÁLY LAS/-LO S/.erkevztöséR tclefonszőmaj 22-10. Kindóhh'aiat It'ldúuszúrna: 2t)-!fl. M. N. B. L{rvszriml«S/ám: 9sh.57l-~.AS *» ¥!lőli*elésl djjt 11.^- forint. Péeí, Munkácsy M‘bsly-őtr» 10. ««, Pécsi Srikr» «•eunri* f elefoo = 20-27. A nyomdáéit Web GaKDÜSI jO£Sf.F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom