Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-08-12 / 187. szám
NAPLÓ 3 1951 AUGUSZTUS 12 A III• Világifjúsági Találkozó hírei Bérli* ÍMT!)í Péntekem délben baráti 6aűA]ko®óm : jöttefe össz^, több, mint 90 orszÁg ifjú bátfc©a,Láíxásgryiirtődmek legjobbjai. A bascátt találkozón megjelent Wilheflm Piecjc elvtArs, közrtiársaeági e.'mök. A raegbemjélAfift vezeti Enrico Ber- Krngoer, a többd köteVtt « következő., kert mondta: — Az események fejlődése szükségessé teszi, hogy még erőteljesebben folytassuk akciónkat az őt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötése érdekében. Az imperialisták háborús terved, a nagyarányú fegyverkezés, Japán és Nyugat-Németország remdlitarizálósa veszéllyel fenyegeti a népeket. A gyűlés réRzyevfil felhívással for_du:ífti&L: s. világ ifjúságához, amelyben megáiilap ftj ék., hogy a földkerekség mindéin tájáról csaknem száz küldöttség gyűlt, össze augusztus 10-én Berlinben, hogy kicseréljék tap asztalatei„Több, mtot egy-mtlió német fiatal tűntet majd augusztus 12-én a világ békeszerető ifjúsága előtt az újrafel- fegyverzés estien és a német békeszer. zödés 1951 évi megkötéséért — hangáik többek között a felhívás. I kait, «melyeiket a béke fenntartásáért, ó’etük megmentéséért és jólétük meg. teremtéséért folyó csatában szerezlek. A mad helyzetben nem szabad félreismernünk a békét fenyegető veszedelmet. Az öt nagyhatalom., az USA, Nagybritannia Franciaország, a Népi Kína és ft Szovjetunió közötti békó- egyérmény döntő jelentőségű eszl<öz a nemzetközi feszültség megszüntetésére, Ez az egyezmény biztosítaná a világ valamennyi népének békéjét és boldog jövőjét. . Ezért felszólítjuk a világ ifja.it, s mindazokat, akik biztosítani akarják a békét, saját jövőjüket és országuk jövőjét, hogy az eddiginél nagyobb erőfeszítéssel gyűjtsék a békealáírások újabb millióit. Azt <r szen-t kötelezettséget vállaljuk magunkra, hogy a Béke Vifágtanács berlini felhívásával kapcsolatos aláírásgyűjtést minden erőnk megfeszítésével folytatjuk a béke ügyének teljes győzelméig.“ Augusztus 12-én este a Marx— EngeLs-téren ünnepélyes keretiek között kitüntetik a nagy Sztálin tiszteletére indított műnk avers emyek győzteseit. Ebben a fed,emelő órában, melynek minden fiatal békehaffcos örömmel és várakozással tekint elébe, a békeszerető német ifjúság forró üdvözletét küldi Ioszif Vísszatíotk: vi cs Sztálinnak_ a béke és haladás zászlóvivőjének az egész világon, és megfogadja, a német fiatalok az egységes, bélceszeretó, demokratikus Németország tevékeny építői lesznek'1 — fejeződik be a fölhívás. A Daily Worker az angol VIT-küldotteket ért súlyos bántalmazásokról A Daily Worker tudósító je JeCienfl Innsbruckból: Az amerikai katonáik Saa-rfeldon. állomáson tez-a/varták a vonatról az angol küldötteket, majd a pályaudvar perronján puskakissel és szuronyokkal yaszigáiták őket. ColíLn Sweet, a londoni közgazdasági egyetem hallgatója kijelentette a tudósítónak: az áItomáson ötven fegyveres amerikai katom szuronyt szegezve körülfogott bennünloet és szuronyokkal fcaszigáll/baik, áii’ámdóan szitkozódtak és fenyegetőztek. Egy tiszt, akiinél tiltakoztam e bánásmód ellen, puska/tussial az arcomba ütött, mire összeestem. Társaim követelték, hogy vigyenek kórházba, de az amerikaiak csak annyit tettek, hogy átadtak egy kórházi küldöttnek aki nyolc öltéssel varrta be a sebet a szemem alatt. A fiafal német békeharcoeok találkozója alkalmából a Szabad Német Ifjúság központi tanácsa felhívással fordult minden német fiatalhoz Pénz- és iparcikkutalvány-jutalmat kapnak a jól teljesítő cséplőmunkások Aki meggondolatlanul elhagyja a gépet, nem kap őrletési engedélyt A földművelésügyi miniszter rendeletét adott ki a csépLés munkájának meggyorsítása érdekében. A rendelet bevezetőül hangoztatja, hogy a csép- lési munkálatok tervszerű végzését sok helyen akadályozza egyes munkavállalók fegyelmezetlensége, a munkahely önkényes elhagyása, a munkaidő rossz kihasználása. A miniszter elrendeli, hogy a cséplés munkáját lassító, meg- okolatlan követelésekkel zavart- keltő, fegyelmezetlen cséplömun kasokkal szemben erélyesen fel kell lépni A cséplőgép önkényes elhagyásáról a elefős vezetőnek minden esetben ráshaín kell értesítenie a helyi tanács ünökét, aki behívja a munkavállalót i tanácshoz s közli vele, hogy enseaoyfben vállait kötelezettségit megszegi a a munkahelyre sem tér vissza, nem kaphat érlelési engedélyt, A eséplési munkálatok során tőbb- seer munkacsapat lépett egymással rersenyre, s különösen a Bredjuk- nődszerreí dolgozó munkacsapatok irtek et kiváló eredményeket. A nunkaverseny Lendületének fokozása vdekében az előírt teljesitményeket elérő, vagy azokat túlteljesítő munkacsapatokat, gépkezelőket a minisztérium megjutalmazza. A jutalmazá.s pénzben és iparcikk vásárlásra jogosító utalványok formájában történik. A pénzbeli jntalom 500 —800 forintig, a Bredjuk-módszerrel dolgozó munkacsapatoknál 1000— 1600 . forintig, az iparcikkutalvány forintértéke 2000—3200 forintig, illetőleg a Bredjuk- módszerrel dolgozó munkacsapatoknál 4000—6400 forintig terjed. A rendelet két táblázatit is közöl, amelyek feltüntetik a még hátralévő eséplési idő alatt a jutalmazáshoz szükséges napi átlagteljesítményeket és a különböző teljesítmények jutalmazásának mértékét. Napi 12 órás átlagteljesítmény esetén például az 1100 mm dobszélessé-gü gépeknél a 182 mázsát csépelő munkacsapat 800 forint pénz- és 3200 forint értékű iparcíkkutatvány-jutaLomban részesül. Á gépkezelő 80 forintot és 160 forintos ipar cikkutalványt kap, a segédgépkezelő 48 forintot és ugyancsak 160 forintos iparcikkutiaiványt. Külön táblázat ismerteti a Bredjuk-módszerrel elért magas teljesítmények jutalmazását: így például 1100-as dobszélességű géppel 273 mázsát cséplő munkacsapat 1600 forint pénzjutalmat, 6400 forint értékű iparcikk-utalványt kap, a 'gépkezelő 160 forintot, segédgép- kezelője 96 foirntot, s mindketten 250—250 forintos iparcikk-utalványt. Kisüzemben dolgozó cséplőgépeknél 20 százalékkal alacsonyabb teljesítmény után járnak & táblázatban felsorolt jutalmak. Ha & Bredjuk-mód- szerrel dolgozó munkacsapat nem éri el a részére előírt követélményeket, úgy kell jutalmazni, mint a rendes eséplési módszerrel dolgozókat. A szemveszteség nem lehet több a csép- lésí rendeletben előírtnál: magasabb szemvesuteség kizárja a munkacsapatot a jutalmazásból. A munkacsapatokon belül a jutalmat a dolgozók közt egyenlően osztják el, A megyei tanácsok végrehajt óbizottsági elnökeit a rendelet felhívja, gondoskodjanak területükön a munkacsapatok jutalmazásáról, s a jutalmazás feltételeit haladék tatamii hozzák a megye összes munkacsapatainak tudomására, A jutalmazásnak a cséplés befejeztével azonnal meg kell történnie, s az nem érinti a cséplő-munkacsapatok megyei és járási versenyét s a versenyben első és második helyezést elért munkacsapatoknak külön jutalmazását. Továbbra is IMcs-Kfslran vezet a megyék begyűjtési versenyében Hz élelmezés! minisztérium jelentése zerint a cséplés és begyűjtés a múlt élen i.s tovább fokozódott. Országos állagban elértük a napi tízezer vágón gabona clcséplését. Idei nagy termésünknek azonban még a felét sem csépeltük cl idáig, agfontosabb feladat most — a közégj begyűjtési tervek határidőre törté- ő teljesítésének is egyik alapvelő felétel e , hogy a cséplést minden renéLkezésre álló eszközzel meggyorsit- uk. A megyék nagyobbik részében a sült. héten is erőteljesen és kielégítő sértőkben fokozódod a begyűjtés len- ulete. Országos átlagban augusztus —8 között tizenöt százalékkal emel- edett az évi gabonabegyüjtési terv télesítés«. A begyűjtött gabonamennyisé- ok aránya az élcsépelt mennyiséghez ,épest harmincöt százalékra nőit az Iőző heti 23.3 százalékkal szemben. A megyék versenyében az augusztus ,-i állapotnak megfelelően kialakult angsor a ’következő: Évi tervheti tel jesf.CR ' 5.3-1% emelkedés 1. Báes Klskún 21 */o 2. Pest 45.7 „ 20.2 3. Csongrádi 42.8 * 18.1 ., 4. Baranya 39 * 18 „ ö. Szolnok 35.2 * 17.5 fi. Békés 34 7 „ 15.5 „ 7. Szabolcs 34.4 „ 10.8 8, Hajdú-Bihar 34.2 „ 14.7 „ 9. Tolna 34.1 * 117 „ 0. Heves 34 „ 18.3 I, Fejév 29.1 „ 11-7 „ 2. Győr 28.4 „ 13 3. Somogy 28 * 11.9 „ 4, Vas 2fi „ 15.3 „ 5. Komárom 25.2 „ 10,3 ., H, 7n}» 24.7 ., 12.6 ., 7. Nógrád 24.7 „ 13 9 „ 8. Borsod 24.4 „ 13.1 „ i. Veszprém 20.1* 12.3 4 Az országos begyűjtésben élenjáró három megye Bács-Kiskún, Pest és Csongrád e héten is meg!ártotta az élelmezési minisztérium versenyzászlaját. Feltört a megyék versenyében Békés is, amély a múlt héten minden nap háromszáz vágón felett teljesített. Hátrábbszorult a megyék rangsorában Szabolcs, Szalmár és Hajdú-Bihar, ahol az uíóbbi napokban elbizakodottság és nem kielégítő munka következtében visszaesett a begyűjtött gabona mennyisége. A múlt héten e két megye alig tíz- tizennégy százalékkal tudta csak növelni évi tervének teljesítését, összesen tizenegy azoknak a megyéknek a száma — Szabolcs, Szalmár, Hajdú-Bihar, Tolna, Fejér, Győr, Sopron, Somogy, Komárom, Zala, Nógrád, Borsod és Veszprém —, amelyek mull heti be- gyüjlési teljesítménye alulmaradt az országos átlagnak. Á „C,“-gabona felvásárlása terén legjobban elmaradt megyék: Fejér, Tolna, Veszprém, Szabolcs, Szatmár és Nógrád. E megyékben a felvásárolt ,,C“-gabona aránya az összes begyűjtött gabonamennyiséghez viszonyítva még mindig alul van a tíz százalékon. A járások versenyében az elmúlt héten a kLskúnféiegyházat járás évi tervének hatvankét százalékos teljesítésével elhódította az első helyet a derecskéi járástól. A járások versenyeredményének további rangsora a következő: 2. Derecskéi, 3. Ceglédi, 4. Szegedi, 5. Bak- talorándházal, R. Nyírbátori, 7. Kiskőrösi, 8. Nagyléíai, 9. Kecskeméti, 10. Villányi járás. Elhódították az élelmezési miniszlé- rium vándorzászlaját a nagykállöi já- rástól, amely az elmúlt héten a 11. helyre szorult vissza és a mohácsi járástól, amely r;saJk. a 31. helyet tud:a elérni, A járások versenyében n legelmaradottabb a lelenyei járás két százalékos, a rétségi 5.8 százalékos és a kőszegi járás hatszázalékos tervteűjesí- tésével. A városok közötti begyűjtési versenyben Budapest főváros vezet 72.3 százalékos terv-teljesítéssel. Nyomon követi Kecskemét 70 százalékos, Győr 68.2 százalékos, Szeged 54.8 százalékos és Debrecen 50 százalékos teljesítéssel. Legutolsó Nagykanizsa évi tervének háromszázalékos teljesítésével. A községek párosverseuyében továbbra is Kelebia vezet 250 százalékos túlteljesítéssel, a múlt héten azonban csak tíz .százalékkal tudta növelni íerv- teljesílését, nyomába zárkózott a Haj- dú-biharmegvei Józsa község 239.5 százalékos teljesítésével. Bnlatouarac.s 173 százalékos teljesítéssel kiszorította Kismarost a 3. helyről. Az elmúlt hét további rangsora: 4. Bajatonrendes 169 százalék, 5, Tab 161, 6. Kömpöc 151, 7. Biri 144.7, 8. Szamostatár- falva 139 8, 9. Udvar 137.3, 10. I.iptőd 133.7, 11, Kismaros 130.7, 12. Csóivospálos 129, 13. Ócsárd 124, 14. Tömörkény 122.8, 15. Hegymagos 117 százalék. A termelőszövetkezetek beadási versenyében az első helyet továbbra is a nyirbogáti Kossuth termelőszöve'kezet tartja Í046 százalékos teljesítéssel. A 2. helyet a miháüyi termelőszövetkezet vívta ki 800 százalékos teljesítéssel. A 3. a kőrösladánvi Zalka Máté 605 százalékkal. a 4. a zalaegerszegi Dicsőség .:<Szlái'innak 513 százalékkal, az 5. a berkenyéi Petőfi tszcs 505 százalékos teljesítéssel. A földművesszövetkezetek lerménv- begvüjtési versenyében Biri, Örményes és Ötlömös kerültek az első helyre. Ötezer új bányászt küldjétek! A tatabányai bányászok felhívása as orsz % dolgosót hős fVtéves tervünk sikeres végrehajtásába* jegyre több szenet kell adnunk az országnak. Ehhez több bányász, több munkáskéz kell. Ezért mi, tatabányai bányászok felhívjuk elsősorban a falu dolgozóit és a fiatalokat: jelentkezzetek bányásznak! ötezer új bányászna van szüksége az országnak! Minden hazáját szerető dolgozó, minden lelkes fiatal legyen büszke arra, hogy az ötezer között leköt. Velünk vállvetve táplálja majd szénnel * vasútat, erőműveinket, virágzó iparunkat, ötéves tervünket, erős, szabad hazánkat. A bányászmunka szép mesterség, a hazafias kötelességfeJjesítés nagyszerű feladata naponta leszállni a föld mélyébe, harcolni a természettel, felhozni a fekete kineset, a szenet, amely életet ad az iparnak, fényt a városoknak és a lakásokba, amelyből gépeket hajtó áramot, ipari nyersanyagokat, gyógyszereket készítenek s amely meghitt meleget ad télen a dolgozók otthonába. Hazánk gyorsabb erősödése, gazdagodása függ attól, hogy minél többen jelentkezzetek kibányászni azt a szenet, amely működésbe hozza majd ötéves tervünk nagyszerű alkotásait, a Dunai Vasművet, az Inotai Erőművet, amely több traktort ad, fényt visz a legkisebb falvakba is, kulturáltabbá, boldogabbá, erősebbé teszi egész népünket. Nagy raegtisztcletést, megbecsülést jelent bányásznak lenni. Az egész ország népe figyeli és megbecsüli a bányászok munkáját. A megbecsülést bizonyítja az Is, hogy szeptember első vasárnapját bányásznappá nyilvánították, a mi ünnepünkké. Százakat tüntettek ki közülünk sztahánovista jelvénnyel, munkaérdemrenddei, vagy más állami kitüntetéssel. Nemcsak a bányászok, hanem az egész ország büszke az olyan kiváló tatabányai bányászokra, mint Tajkov András sztahánovisla vájár, a Kossafb-díjas Varga Barnabás, Szilágyi Imre és Kónya László sztahánwvLsta vájárok. Akik nap, mint nap magasan túlteljesítik normájukat Anyagilag Is megbecsülik munkánkat. A* a bányász, aki fegyelmezetlen elvégzi munkáját, teljesíti tervét, jót megél családjával a fizetésből. A terv túileíjftsítésével a bányász keresete nagymértékben emelkedik. Az állam nagyösszegű hűségjutalmakat ad azoknak a bányászoknak, akik meghatározott időt töltenek a bányában. Ingyen ruhát, csizmát kapnak azok, akik nem hiányoznak igazolatlanul munkájukból. Itt, Tatabányán és más bányák körül is százával épülnek a szebbnél-szcbh lakóházak, legényszállások, a jó mun«, kát végző -bányászok számára. Nyitva áll az út előttetek, tanulhattok és a jól végzett munka után szórakozást, pihenést is biztosítanak számotokra. Mi az elmúlt hónapban adósai maradtunk az országnak: kevesebb szenet termeltünk, mint amennyit az ötéves terv előír számunkra. Hibák voltak és vannak nálunk a munka meg- szervezése^ a munkafegyelem és a munkaverseny körül. Megfogadjuk, hogy ezeket a hibákat minél előbb kijavítjuk. Mindent megteszünk tervünk teljesítéséért, hogy felemelt fejjel ünnepelhessük alkolmúnyunk ünnepét és a bányásznapot. Megfogadjuk azt is, hogy minden támogatást megadunk nektek, akik a hányába jöttök dolgozni. Gondoskodunk arról, hogy a legrövidebb időn belül megtanuljátok és megszeressétek a bányászmnnkát. A széntermelés az egész nemzet ügye. Valamennyi bányásztestvérünk, az ország összes bányászai nevében kérjük népünket — küldjön ötezer dolgozót a szénbányákba! Teljesítsük hazafias kötelességünket közösen: adjunk több szenet az országnak, a béke védelmére, a szocializmus építésére. A Vasutasnap alkalmából kormánykitüníeíést kaptak a termelésben élen járó vasutas dolgozók A’ Vasurfasmap «fikáiméiból népkőz- társaságanik kormánya a legjobb vasutas dolgozóknak kitüntetéseiket adományozott a kitüntetési ünnepségein, melyet szóm Iraton délbe7, Budapest^ tartottak meg, megjelent Dobi István, a mmisstiertaná cs elnöke és Bebrite Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter. Eljöttek az ünnepségre a Vasutosreapra hazánkba érkezett szovjet és csehszlovák küldötteik. Bebrits mindszter méltatta az első magyar vasutas nap jelentőségét, majd rámutatott, hogy a minden évben augusztus második vasárnapján megrendezendő vasutas nap Pártunknak és koonmányunjkrnak a vasutas dolgozók irániin megbecsülésének jee. Felhívta ezután a figyeltaet a vasút, néil még meglévő hiányosságokra és kérte eu, ünnepségen megjelent kiváló vasutas dolgozókat, hogy továbbra is a (Szovjet sztahanovista mozgalmak fejlesztésével, új, haladó technika bevezetésével harcoljanak a,z idei nagy öszá forgatom sikeres tebonyo]kásáért Ä Magyar Munka Érdemrend ezüst fokozatát és az azzal járó 3000 forint pénzjut állmát kapott: Morgós György pályafenntediásii lakatos, domb óvári osztáíymérnökség. Vezérigazgatói elismerést és ötszáz forint pénzjutalmat kaptak: Berta Pál tolatásvezető, Dombóvár, Tóth József igazgatóhelyettes Pécs. Az Országos Takarékpénztár megkezdi a békekölcsönkötvények kiosztását Tíz hónappá ezelőtt es mániszter- tanáos felhívására egyemberként mozdult meg dolgozó népünk, hogy a bé_ ketábor erősítését az ötéves terv sikerét előmozdító békekölcsön jegyzésében részt vegyem. A dolgozók néhány nap alatt jóval többet jegyeztek, a kölcsön előirányzott összegénél. Azóta a jegyzett összegekből1 új űzetnek, iskolák, lakások, bölcsődék: épült tele. Ebben a hónapban fizették be a békekölcsön utolsó részletét. Az Or„ szagos Takarékpénztár a jövő héten kezdi meg a kötvények kiosztását. A. kölcs'ömjegyzésben élenjáró üzemeik dolgozói a hét folyamán ünnepélyes keretek között kapják meg a Békekölcsön kötvényeiket. A koreai néphadsereg főparancsnokságának fiadijeleniése Phenjan (TASZSZ): A Koreai Népi Derookratíkns Köztársaság néphadseregér.ek főparancsnoksága augusztus 10-én közölte, hoff * koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesek egységeivel, sikeresen visszaverték az ellenség támadásait. Á koreai fegyverszüneti értekezlet 20. ülése Az Uj-Kína tudósítójával a koreai arcvonal főhadiszállásán közölték: A koreai fegyverszüneti értekezlet 20. ülése ötnapos szünet után pénteken 12.30 órakor kezdődött. A szünetet az ENSZ'erők részéről felvetett kisebb kérdések okozták, amelyek nem voltak kapcsolatban a napirend főbb pontjaival. Az ülés 16.35 órakor ért véget. A következő ülést augusztus 11-én, délelőtt 10 órakor kezdik. A pénteki ülésen Nam ír tábornok, a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek küldöttségének vezetője megismételte a pii részünkről már elhangzott igazságos és észszerű javaslatot, hogy a két fél kő zötti katonai demarkációs vonalat a 38. szélességi fok mentén jelöljék ki. Ugyanakkor ünnepélyesen visszautasította a másik- fél észszerűben követelését, amely arra irányult, hogy ennek a javaslatnak megvitatását ek halásszák. Tekintettel arra, hogy az ENSZ erői augusztus 7-én kétszer tnegsét' tették a megegyezést .először tüzelve a semleges övezetben lévő Panmerf- t’iemre, másodszor repülőgépről gép* puskázva küldöttségünk egy tehergépkocsiját, a mi küldöttségünk augusztus 10-én 20.20 órakor újból írásos tiltakozással fordult a másik félhez, amelyben megállapítja, hogy a másik fél augusztus 9-én kelt vála-. sza egyáltalán nem kielégítő. Küldöttségünk rámutat arra, hogy az ellenfél a megegyezés ismételt megsértése után rágalmazó nyilatkozatokat lett. Ez azt a gyanút kelti, hogy a/ ellenfél cselekményeit nem lehet a véletlennek magyarázni. Az ellenfél eddig nem adóit közvetlen választ küldöttségünk augusztus 10-i nyilatkozatára«