Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-08-09 / 184. szám

NAPLÓ Imi augusztus * PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS A legutóbb’ taggyűlések tapasztalatai A taggyűlések tapasztalad1 azt bi­zonyítják, hogy azokban a pártszer­vezetekben sikerültek, ahol az elő­készítő munka során népnevelőnk el­végezték feladatukat. Nem sikerülhe' hetett a taggyűlés azokon a helye­ken, ahol a népnevelő munkát lebe­csülték. elhanyagolták. Taggyűlésein­ket jól előkészíteni csak úgy tudjuk, ha erre a munkára mozgósítjuk a pártszervezet legjobbjait, a pártbi­zalmiakat, a népnevelőket. A zombai népnevelő elvársak fel­ismerték munkájuk fontosságát, leg­jobb erőiket felhasználva végezték el a taggyűlések előkészítését. Termé­szetes, hogy a taggyűlés jól sikerült. A Vörös Csillag termelőszövetke­zetben a tagság 99 százaléka je­len volt, a cséplőgéptől egyene­se« a taggyűlésre mentek a dol­gozók, A szekszárdi Magasépítő Vállalat­nál jó volt a titkári beszámoló, jó kérdéseket vetett fel és bírált. Csak az volt a baj, hogy a bírálatnál nem vetette fel például a taggyűlés meg­szervezését. A tagságnak csak egy- harmad része volt jelen, a többi elv­társak vidéken volíak, azért, meri nem tudják, hogy lesz taggyűlés, töb­bek meg úgy gondolták, van annál fontosabb dolog is, A jfnlaji Új Barázda termelőszövetkezet a taggyűlésen döntően a termelőszövetkezet mun­kájának megjavításával foglalkozott. Határozatot hoztak, hogy augusztus 15-re a csépléssel egyidejűleg befeje­zik 5 begyűjtést és a munkafegyel­met. megjavítják. Gyengén foglalko­zik a györkönyí Dózsa termelőszö­vetkezet partszervezete a gazdasági és politikai élettel, a titkár elvtárs nem készült fel a beszámolóra, nem tartanak vagy másfél hónapja veze­tőségi ülést, Dunakömlödön a Sza­badság termelőszövetkezetben már­ciusban tartottak legutóbb taggyűlést és most sem törekedtek arra, hogy jól megszervezzék. hogy a taggyűlés nem felelt meg a kitűzött céljának, nem hozott olyan eredményt, mint amilyent joggal várt a pártszervezet minden tagja. Nem tárta fel a hiányosságokat a rosszul szervezett taggyűlés és nem mutatott utat a hibák kijavítására. A népneve­lő munkát nem szabad elhanyagolni, hanem az eddiginél sokkal magasabb színvonalra kell emelni, hogy a tag­gyűlések valójában a kritika-önkriti­ka szellemében, a hibák kijavításá­nak szellemében folyjanak le. A tag­ság bevonása, a párt vezetése, nem­csak, hogy szükséges, hanem minden pártvezető kötelessége is. A termelő munka területén is nö­velni tudjuk szervezeteink, párttag­ságunk aktivitását, részvételét, ha jó népnevelő munkával, felvilágosítással tudatosítjuk bennük a pártszervezet a párttagság feladatait, kötelességeit., a pártmunka, a termelés, a szocializ­mus építésé területén. Párton belül is párton kívül is meg kell magyaráz­nunk, hogy az előrehaladásnak elő­feltétele a jól dolgozó ,éber, harcos kommunista pártszervezet, a nehéz­ségek leküzdésében bátran helytálló, szilárd pártyezetőség. Járási pártbizottságaink adjanak több segítséget a taggyűlés előkészületeiben, Az ed­digi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy jó népnevelő munka nélkül el­képzelhetetlenek a jó eredmények. Ahol a pártvezetőség felismerte a politikai munka fontosságát, ahol ez­zel maga a párttitkár is foglalkozik, ott a pártszervezet gyorsan kijavítja az eddigi hiányosságokat és ott gyors fejlődés tapasztalható. Mindezek azt bizonyítják, hogy nem elégedhetünk meg eddigi eredményeinkkel, nem ül­hetünk babérainkon, hanem folytat­nunk kell a népnevelő, mozgósító, felvilágosító munkát szakadatlanul. Fülöp Kimagasló eredményekkel harcolnak a szakcsi Úi Élet dolgozó asszonyai Az a hatalmas lelkesedés, mellyel dolgozó népünk a békearatás fontos munkáját elvégezte, most a . cséplés- begyüjtés harci feladatát is egyre nagyobb eredménnyel oldja meg. Számta’an példa mutatja, hogy mind- jobban felismerik dolgozó parasztja­ink, hogy a béke megvédése szorosan összefügg a begyűjtés döntő felada­tnak megoldásával. Férfi és nő, ifjú és öreg vállvetve harcol megyénk­ben is azért hogy eredményeik nö­velésével a. háborús uszítókra és bel­földi csatlósaikra csapást csapás u'.an mérjen. De nagyon jól tudják azt is, hogy békebegyűjtés hatalmas feladatai mellett nem szabad elfeledkezni a töb­bi fontos feladatok elvégzéséről sem. Nagyon jól tudják a szakcsi Uj Élet termelőcsoport gyapot-brigádjának (asszonyai, hogy munkájuk gyümöl­Nem is lehet csodálkozni ezekután, * cseként népünk állama egyre több és Kovács István 112 4 százalékra teljesítette cséplési tervét LEGJOBB GÉPÁLLOMÁSOK: SÁRPILIS ÉS PINCEHELY. Legnagyobb a lemaradás: Nagrdorogon és Dunaszcntgyörgvön. A LEGJOBB CSÉPLÖBRIGÁDOK ^ teljesítés üzemanyagfogyaszíás Bonyhádi gépállomás „Petőfi“ 75 százalék 97 százalék Mözsi gépállomás „Táncsics“ 36 százalék 102 százalék A LEGJOBB TRAKTOROSOK: Kovács István Mözs 112.4 százalék 101 százalék Vadász Pál Sárpilis 103.5 százalék 100 százalék Sziber Ádám Bonyhád 100 százalék 97 százalék Juhász Pál Dalmand 100 százalék 92 százalék r _ Elüsem lett a szekszárdi MÁVAUT Az alkotmány ünnepének közeled­tével mindjobban szélesedik a ver­seny a. minisztertanács által felaján­lott vándorzászló elnyeréséért. a szekszárdi MÁVAUT kirendeltségének dolgozói ís halai, más lendülettel dolgoznak a verseny Során a nagyobb eredmények elérésé­ért. A dolgozók 100 százalékosán let­tek felajánlást alkotmányunk méltó megünneplésére. Párosverscnyben vannak a kaposvári, mohácsi kiren­deltség dolgozóival. A második ne­gyedévi kiértékelésnél az országos versenyben a közle­kedési vállalatok közül a szek­szárdi kirendeltség dolgozói ke­rüllek ki elsőnek és elnyernék az élüzem címet. A jó eredmény nem született magától. Kommunista példamutatással járt élen a munkamódszer átadásban Tóbiás Ist­ván műszaki vezető, akj tudásával aegítj. elő a nagyobb eredmények el­érését. a 100 ezer kilométeres moz­galomban Péter András gépkocsive­zető alkotmányunk ünnepére vállal­ta, hogv 120 ezer kilométert, fesz meg főjavítás nélkül, teljesített 118.893 kilométert. Nazarova-mozgalomban Neszvecskó Károiy GM 378-as számú koc-ii ^vezetője példamutatóan végzi munkáját, üzemanyag megtakarítás­ban legnagyobb eredményt Garbac Mjhdiy GM 623-as sz.ámú kocsi veze­tője érte el. 10 százalékos anyagmeg- takarítást vállal* és 116 százalékos eredményt ért el. Norma alatt 169 li­ter benzinrnegtakarításl ért el. A szerrló-krigáti jó munkával segíti elő a koc.-ik za­var a la h menetét. Haás/. Márton aájk portycze'ő elmondja a jó munkáHE az c.öfeiíéjeleit. ,,— A. brigádomon jobb minőségű textilárut tud juttatn népünknek. Ezért írják a- következő két: ,.Mi, szakcsi dolgozó asszonyok a gyapot'munkában kemény elhatáro­zással dolgozunk, vem kímélve fá­radtságot. mert tudjuk, hogy ezzel a szép gyapottal is népi demokrácián­kat erősítjük. — 15 dolgozó asszony tagja van a szakcsi Uj Elet tszcs -nH működő gyapotös brigádnak akik mindnyájan kiváló eredményeket ér­lek el. Különösen kiemelkedő ered­ményeket értek el: Kirá\ Jánosné 300, Nemes Imréné ’ 290. Erezik Já- nosné 280, Tobak József né 270 száza­lékot, értek el. De a többiek is mész- sze túlteljesítik normájukat.“ Emellett még a cséplőgépnél is segítenek, mert tudják, hogy minden szem búzával a békét védik. Továb­bá hozzánk küldött levelükben a kő­vetkezőket írják: — Szeretnénk, ha így dolgoznának a többi munkaié,r- sak is. mert csak így tudjuk erősíte­ni édes hazánkat így tudjuk mell­védem a békét. Döntő jelentőségű­nek tartják emellett a jó eredmények elérését a csoport felfejlesztésének érdekében is. Amint írják, ilyen ered­ményekkel várják csoportjukba a kí­vülállókat. Mindnyájunk számára példamutató a meglátásuk, melyet így fejeznek kj: Rákosi elvtárs útmutatása leoog előttünk munka közben és ezért tu­dunk jó eredményeket elérni. To -rób. bj jó munkával harcolunk az ötéves terv mielőbbi befejezéséért és a bé­kéért. Sz E. CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 9 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: U/l. sz. Ali, gvóg.vszerlár. NÉVNAP* Illés. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS} Várható időjárás csütörtök estig; Mér­sékeli, a Dunántúlon időnként élén- kebb délkeleti, déli, majd délnyugati, nyugati széllel, felhős idő. Eső a Du­nántúlon több helyen. A hőmérséklet nyugaton kissé csökken, másul! alig változik. nagy érdeklődéssel vájják a dolgozók a nyereményből'étkőn evek első sor­solását, amelyre augusztus 11-én, szombaton délután kerül sor. Á sorsolásról a rádió szombatesti hangos újságjában ad közvetítést. A lermelószövgfkezetemk közölt, ezidáig a fcngelici Petőfi termelőszö­vetkezet vezetett a begyűjtési ver­senyben, mert a cséplőgéptől a be­szolgáltatás! kötelezettségét 262 szá­zalékra teljesítette. Az elmúlt na­pokban azonban erősen lemaradt, mert az alsónyéki Világszabadság termelőszövetkezet 375 százalékra teljesíiette beadási kötelezettségét a cséplőgép alól. Előirányzata 229 mázsa gabona volt ,ezzel szemben beadott. 859 mázsa gabonát. A dunalöldvári Alkotmány ter- melöcsoport gabonabeadási kötele zettségét 160 százalékra teljesítette. A . terraolöcsoport 227 mázsa kenyér- gabona helyett 320 mázsát adott be a földnjüvesszövetkezet raktárába. A MOZI MŰSORA: Sioba-I fljiKéjr: F Z fi F \ E ('"LI HŐS Vkri'V. je* < érveivé.!-! F.'liGtbisok: vasár- ér ünnepnap fél (cl ”, fél 9. Hétköznap: tél 7, fél 9 érakor. Erről beszéljenek népnevelőink! A vombai Vörö» Csillag termelőszövetkezet kultúrtermet avat. ”Á termelőszövetkezet tagsága és az egyéni dolgozó parasztok között, hogy elmélyüljön és megszilárduljon a kapcsolat a kultúrterem avatására meg­hívják a község élenjáró gazdáit. A termelőszövetkezetben most válik, be, hogy sikerre tudják-e vinni az új kenyér csatáját? A cséplésnél.lariyha- ság és vontatottság volt tapasztalható a zombai Vörös Csillag tsz-ben. Úgy gondolták egyes dolgozók, hogy alckor kezdik a munkát, amikor nekik tetszik. Így a késések akadályoztálc a cséplés zavartalan menetét. Hogy ezt a hibát kiküszöböljék, villámon keresztül bírálják a munkából clké- sőket. * ' Nagytormáson az állami gazdaságban a cséplőgépek közti versenyt kiszélesítik. Versenyzászjót állítanak >>./, a legjobb cséplöbrigád elmeri. A versenyszellem kialakulása és a cséplés meggyorsulása érdekében poli­tikai felelőst választanak mindén cséplőgépnél, aki aztán felelősséggel tartozik mindenért, ami a cséplőgépnél történik. Választanak- még sajtó- íelelőst is, eleinek ieiadala, hogy a sajtó rendszeresen megjelenjen a cséplőgépnél, feladata a sajtóolvasás, a sajtókiértékeléseknek a megszer­vezése. Feladata még a sajtófelelősnek, hogy a cséplőgépek közti ver­seny eredményeit állandóan ismertesse a dolgozókkal, állandó kapcsolatot tartson íenv a cséplőgépek versenyló'elösével, hogy a rendszeres verseny­kiértékelés előrelendítse a munka menetét. # Am eredmények előfeltétele : a kommunisták, a vezet,ők prerom-r­tatása. A fejlődés ma már ott tart, hogy párttagjainktól, mint minimumot, meg kell követelnünk, hogy támogassák e téren Pártunk politikáját. .,A termelőszövetkezet, létrejöttének vagy fejlődésének sok helyen az a legko. molyabb gátja, hogy a helyi kommunisták egy része, vagy vezetői kívül maradnak.“ A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a párttagok jó példával járnak, elől, ott az eredmény azonnal megmutatkozik. Az értényj Takács János elvtárs ne íeledje el, hogy neki, de minden kommunistának képvi­selniük kell a dolgozó parasztok egész népünk érdekeit. Nem elég csak « nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről beszélni, ha elsősorban ő és a lobbi kommunisták nem követik a fejlődés útját. Öf órakor kezdődik Tolnán a Szakszervezeti Válogatott rosfamérkőzés A Bányászválógáíotl—Szakszervezeti Válogatoll mérkőzé-sre készülődő Szak- szervezeti Válogatod csapat ma dél­után 5 órai kezdettel a tolnai sport­telepen háromharmados edzőmérkőzést játszik Tolna csapatával. A szakszer­vezeti válogatott csapat összeállítása tekintetében még csak jóslásokba sem leliet bocsátkozni, meri a jelöllek egy tekintélyes része sérült, illetve más ok miatt nem állhat rendelkezésre. A MTSB a kővetkező játékosok részié felére, számit: Kapusok: Schmidt (Toi na), Ásvány (Bonyhádi. Hátvédek: Horváth (Bonyhád), G. Kiss ID. Loko­motiv), Fehér (Építők), Géresdi .(Bála- szék). Fedezetek: Darnai (Paks), Csá. szár (Dunaföldvár), Forró (Bonyhádi. Csatárok: Joósz, (Bonyhád), Lépő (Építők), Bánhelyi (D. Postás), Szigeü (Dunaföldvár), Zsoldos (Épílőkl. Szent- pali (Tamási), Gazsó (Dunaföldvár). Tamási Dózsa—Szekszárdi Építők 3:2 (2:1) 500 néző. Vezette: Teierling. Góllő- vők: Szenlpáíi (3), illetve Zsoldos (2). Tamási Dózsa: Klein — Schufzbach, (Kúszik), Szabó, Sió Németh, Ma- gocs — Zsolnai. Kersák, Gebhardt, Gyugyi, Szentpáli. Szekszárdi Építők; Vitner — Korsós. Fehér, Korányi — Baka, Víg— Ellermann, Lépő, Lehel­vári, Dióíási, (Mozolán), Zsoldos. A Szekszárdi Építők kezd és nyom­ban támadásba lendül. A 2. percben Zsoldos szabadrúgása 20 méterről min­taszerűen száll a Tamási Dózsa kapu­jának bal felső sarkába. 1:0 az Epíiők javára. Kezdés után isméi a vendég­csapat támad és az 5. percig Tamási szóhoz sem jut. Ekkor jön fel először a helyi csapat, de Zsolnai gyors kapu­ra törését még időben megakasztják a szekszárdi védők. A 7. percben ismét Zsolnai fut el a labdával, szépen ad be és a ráfutó Szentpáli a vendégek háló­jába vágja a labdái. 1:1. Ezután isméi többet támadnak az Építők, de a !a- másiak csatársora veszélyesebb. A 15. percben Szentpáli csaknem középről kiugrik, a szekszárdi védők nem érik be és nagy gólt lő. 2:l-re vezet a he­lyi csapa!. Kezdés után a vendégcsapat támad cs fölénye csaknem állandósul. Szép és veszélyes lövések sorozata megy a helyiek kapujára, de a kapus szépen védi azokat. A közönség lelke­sen tapsolja a kapus védéseit. A 30. percig úgyszólván állandó nyomás utalt van a Dózsa kapuja, majd kezd alábbhagyni az Építők lendülete és egyre több támadásba kezd a helyi csapat. A csatársor gyors támadásai ellen lesiakiikáva! védekeznek a szék. szárdi védők. Tamási támadásai sorír za'osan lesen akadnak meg. Szép, 'ál­dozatos játék folyik a félidő régéig, az eredmény nem változik. A H. félidőben Tamási kezel, de ha­marosan a szekszárdiak támadása bon­takozik ki. Zsoldos erős lövése kapu­fát talál. Egy ideig váltakozó támadá­sok folynak. A 9. percben Klein sze­rencsével véd egy lövést, majd a 10, percben a szekszárdi védők mentenek szerencsésen. Ezután a szekszárdiak fölénye fokozatosan állandósul. Szép csapa'játékot folytatnak- A tamási vé­dők nágv küzdelemmel harcolnak a szekszárdiak eilen. A 16. percben Ta­mási cseré!. Sió helyére Kúszik megy be. de 2 perc múlva Schulzbach lesé­ről és helyére visszamegy Sió. Szók szárd fölénye a 22. percben válik ered­ményessé, amikor Zsoldos éles (lövése a lainási kapu jobb alsó sarkába vá­gódik, 2:2. Az egyenlítés ulán még né­hány percig larl a vendégcsapal fölé­nye, majd fokozatosan kezd alább­hagyni. egyre inkább feljön Tamási. A csatársor gyors és veszélyes táma­dásai egyre gyakrabban vpszé.lüeztetik az Építők kapuját, és az utolsó perc­ben sikerű’ Korpák és Szentpáli akció- iával a és egyben a mérkőzés sorsát eldöntő gólt megszerezni. Már lényegesebb megmozdulásra se.m vol: idő. BÍRÁLAT: Általában a mérkőzés a legsporlszcrűbben folyt le. Végig erős. iramú és izgalmas volt. Mindkét csa- pal játéka dicsérhető. Az Építők csa- pattcchnikája jobb, mint a tamási együttesé, hiba az, hogy lendülete hul­lámzó, 10—20 perces erős iram után visszaesett és a tamási csatársor ilyen­kor jól ki tudta használni a helyzete­ket. A Tamási Dózsa csapatmunkája szorul javításra. Középre szálló labdák megszerzését az összekötők éls fedeze­tek elhanyagolták, a szekszárdiak igen sokszor zavartalanul szerezhették meg és így több támadás indítására volt módjuk. Jók a Tamási Dózsában: Klein, Szentpáli. Gebhardt, Németh, Szabó, a Szekszárdi Építőknél: Zsol­dos, Fehér Lépő, Korányi, Leli elv ári. A játékvezető a mérkőzést jól vezette, BÁTASZÉK1 LOKOMOTIV—BAJ AJ HONVÉD 9:4 (7:1). Bálaszék, barátságos. Bátaszék; Erei _ Gcresdi, Fábik, Horváth — Krasz­nai, Németh — Szabó, Horváth T. Schiit'. Kalász, Kiss. (Csere: Kiss II.) B. Honvéd: Szép — Engelliart, Lk S'ár, Sándor — Ipák, Miliők — A arg-», Tó it. Gömöri. Mózes, Totyi. Vasárnap a bá'.aszékiek újra bajai csapattal ját­szónak barátságos mérkőzést. A veze­tést a Honvéd szerez',e meg már az első félidő 1. percében. Majd a hazai­ak kezdenek mindjobban támadni és a félidőben már 7:l-re vegeinek. A szünet u'.án a vendégek- is többször feljönnek és sorjában érik el góljaikat. BÍRÁLAT: A Lokomotiv játékosai az első félidőben jól játszottak, a má­sodik félidőben már nem volt oly jő, a kondícióval még baj van, nem bír­ták végig az Iramot. Az eredmény így is igazságosnak mondható. TOLNAI NAPlO Felelős szerkesztő: GÁL PÁL Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőséj; telefonszáma: 22-10. Kiadóbirats! telefonszáma: 20-10. M N B. I'.fryszámlaszátn: 0%.'»71 — 1® *« Előfizetési díj; lio»t II — forint Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihálv.utca l0. Telefon: 20 27. A nyomdáért felel; GARDOSf frtZSEF. Váltsa be n y ári nozibérlet­szelvényét belül az elvtársakikal mindig átbeszél­jük a problémáinkat, és a munkához csak azután fogunk hozzá. Alkotmá­nyunk ünnepére tett felajánlásainkat i« előre megbeszéltük. Csoportomban azért tettük a felajánlást, mert tudjuk, hogy az alkotmány biztosít számunk­ra jogokat, a munkához való lehető­séget. A múltban is volt jogunk, de csak a papíron. Csoportommal vállal­tuk, hogy az üzemképes kocsi futásának megállapított 88 százalékos nor­máját növeljük 90 százalékra. A teljesítményünket már 99 száza­lékra emeltük. Karbantartási köűségek kilométeren, ként. 11 fillér, vállaltunk 10 fülért és ’ecsökkentettük 7 fillérre. A menet­rendszerinti'"indulásokat. az atíyágta- ka rákossá got a leg messzebbmenői eg vállaljuk.“ Haász-brigádban ki­tűnik a munkával Gulyás Mihálv sze­relő, aki az üzemi bérfelelős. Munká­ját kitűnően v-égz-i. Az anyagié!., használás terén kimagasló eredménye­ket ér el. A kalauznök is helytállnak a terv teljesítésében. Kitűnt közü­lük a termelésben Takács István­ná 103.5 és Bukorszy Erzsébet, aki 104.5 százalékra teljesítette normáiét. Ezek a jó eredmények a jó politi­kai felvilágosító munkának köszön­hetők. Élenjártak Ma fák Lajos üzemi párt-titkár. Aszala.i János 'üB-titkár e,vlárs és egyben versenylelei'ős, aki i'endsziciresen . értékeli az eredménye­ket. A vállalatvezető elvtárs jó mun­kájával nagyban elősegítette a mun­ka menetét. A szekszárdi MÁVAUT.' kirendeltség dolgozói még nagyobb lendülettel dobozzanak a termelés vonalán, köve-sék Pártunk utrriulaUj- j M* ás mint él üzem mérj inhban elő- j segítsék sz.<>cialirtnysunk építésének I mecrrvorsitását és a békéért, folyó harcol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom