Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-06-19 / 140. szám

Í95Í JUNTOS fff 3 Vádirat Gross József és társai elleni bűnügyben dett valutákkal, amelyeket zugárfo­lyamon Ü2Íetszerűleg értékesített. Y a. Endrédy Vendel vádlott 1945-től kezdve kémkedett az egyik imperia­lista állam követsége részére. Kémje­lentéseinek egyes adatait nyomozati vallomásában a 3—4. oldalon a, (f) pontok alatt részletezte. 1948 őszen Minds zenty József utasítására a Va tikánba utazott. Itt a Mindszenty ál tál összeállított titkos adatokat jelen­tette. Visszatérve, Mindszentynek és Grősznek a kapott utasításokat át­adta. Romai tárgyalásairól a további­akban ezt vallotta: „Római tartózkodásom alatt felkészültem arra is, hogy letar­tóztathatnak. Ezért nyilaíkoza tot hagytam hátra, hogy minden vallomásom, kijelentésem és alá­írásom érvénytelen.“ Endrédy Vendel irányította Papp Ervin volt kispap és társai „Magyar ’a"0'árf front e'nevezésű összees. küvö csoportját. Ez a csoport fasiszta ropcéduiakal terjesztett és szabotázs­akciókat szervezett. Papp Ervin ké­sőbb Bozsik Pál vádlottal is közvet­len kapcsolatot létesített. Grősz József irányítása alapján Endrédy volt egyik vezeiöje a volt szerzetesek illegális megszervezésé­nek. Több volt szerzetesnek az ország­ból való kiszökését szervezte meg cs támogatta anyagilag, Hagyó-Kovács Gyula, VII. r. vádlot­tat, legközvetlenebb munkatársát uta. sította, hogy az egyik imperialista ál­lam budapesti követségén és más uta­kon becsempészett valutát ne belvez- ze letétbe, hanem azt zugárfolyamon értékesítse. Utasítására Hagvó-Kovács vádlott inzulinnal és szesszel üzérke­dett. VII Hogyó-Kovács Gyula vádlott a hor­thysta felsőház volt tagja, mint jószág. kormányzó az elöszállási 30.000 holdas uradalom vezetője volt. Teljhatalmú ura volt 3200 íöldnélküli cselédnek. Az általa vezetett uradalomban a. cse­lédség évi fizetése pénzben 40 pengő volt, az intézők a cselédekkel a leg- durvábban bántak, az öntudatosokat csendörkézre adták, mini pl. Szenczi Jánost, Vadócz Györgyöt és másokat. Utasítására történt, hogy dr Zalai Kálmán azért, hogy a cselédek gyer­mekei a tóban ne fürödhessenek, an­nak fenekét vasvíMákkal, ócskavasak­kal szóratta tele. Ennek következté­ben az egyik aratómuökás 12 éves gyermekét egy villa felnyársalta. A gyermek halála ügyében az eljárás le. folytatását Hagyó-Kovács Gyula meg­akadályozta. A felszabadulás után Endrédy Ven­del utasítására több, mini 32,000 USA do*árt zugárfolyamon értékesített, A kormányzattól folyósított összegekkel ugyanígy árdrágító üzérkedést folyta­tott. így többek között egy inzulin- üzleten több, mint 60.000 forint tör­vénytelen nyereséget ért el néhány hét alatt. Ő továbbította Endrédy Vendel tit­kos jelentéseit az egyik nyugati or­szág követségéhez. Vili. Cseldár István Jenő vádlott a pi- losrend volt főnöke, a Gellért-hegyi sziklakolostorban a körözött bűntet­tesek egész sorát rejtegette. Bujtatta a letartóztatás elől többek között a gyilkosság miatt körözött Tóth Illés kulákot. Schulkovszky Alfréd, „her­ceg“ bujkáló horthysta katonatisztet és, két társát, Karácsonyi Guidó nép­ellenes bűnöst, Szijjártó Henrik kö­rözött és álnéven elö fasisztát. Utasí­tására Pécsett bujtatták a sikkasztás miatt körözött Horváth Istvánt. A sziklakápolnában rejtegette és hamis okmányok kiállításával szökni segítet­te Vezér Ferenc vádlottat, akit gyil­kosság és gyilkosságra felbujtás miait köröztek. Egyik nyugati követségen keresztül kapcsolatot tartott a kémkedés miatt kiut’asított Zembrzusky Mihály volt pálos rendfönökkcl, akitől az illegáli­san tevékenykedő szerzetesek kiszök* tetősére és spekulációs célokra több­ezer dollárt kapott, amit zugárfolya­mon értékesít éti, Valutamanipulációit Endrédy Vendellel közösen bonyolí­totta le. Endrédy utasításai alapján szervezte meg volt rendtársainak il­legális tevékenységét. A kanott utasL tások szerint Rauch, Bolvári és Vincz* volt szerzetesek kiszöktetését előké­szítette és költségeikre 35.000 forintok adott. IX, Vezér Ferenc vádlott 1944-től a szentkuti pálosrendház főnöke volt, Endre László, később kivégzett há* borús bűnös utasítására kozvetlenul'a felszabadulás után kulákokbó! és más népellenes elemekből terroralakulatot szervezett. Feleskette őket, hogy gyil­kosságokat követnek el a felszabadító Szovjet Hadsereg katonái ellen. Uszí­tására és rendszeres felbujtására több szovjet katonát meggyilkoltak. Vezér Ferenc maga is fegyveresen járt ban­dája tagjaival, mint vallotta: „orosz- vadászatra“ a pálosszentkuti ta.nyavi. lágban. A gyilkosságok közül egyet személyesen hajtott végre: 1944 de­cember közepén egy szovjet katonát orvul lelőtt. Vezér Ferenc az ellene indult eljárás elöl megszökött. Bujká­lásában Grősz József és társai akik tudomással bírtak gyilkosságai­ról — segítették. * A vád a vádlottak beismerésével, az iratokhoz csaíoli cs a tárgyaláson ismertetendő okmányokkal és okira­tokkal, a megküldött tárgyi bűnjelek­kel bizonyítva van, A vádat minden­ben igazolják azok a tanuk, akiknek megídézésére indítványt tettem. A bűnügy tárgyalására a budapesti megyei bíróság' tanácsa az illetékes és hatásköre van. (1950 : 46. tvr. 9, paragrafus.) A vádlottak előzetes letartóztatásá­nak meghosszabbítását indítványozom. Dr Alapy Gyula s. k, ügyészségi elnök. * A budapesti megyei bíróság dr Ölti Vilmos elnöklete alatt működő bünte­tő tanácsa a tárgyalást folyó hó 22-én, pénteken reggeb fél 9 órára kitűzte­jugoszláv hazafiak a nép hóhérai eilen fordítják fegyvereik! Ä demokratikus állam rend eílleni tjsszeesküvés vezetésének büntette és más büntetitek miatt Grősz József és . társai elleni bűnügyben a nyomozás iratait a következő vádirat benyu j- á- sa mellett küldöm meg. Vádat emelek : az előzetes letartóztatásban lévő: 1. Grősz József vádlóit ellen, aki 1887 december 9-én Halblurnban szü­letett, kalocsai érsek; Az 194(5. VII. tv. 1. §. 1. bekezdésé­be ütköző, a deniokraíiku.s államrencl megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, az 1950:30. tvr. 57. §. a. és b. pont­jaiba ütköző és az 58. §. 3. bekezdés szerint minősülő valutaüzérkedés bün­tette, az 1918. XLV1II. tv. 18. §. 4. bekez­désébe ütköző külföldre szökteíés bün- teltc, valamint az 1915:VII. tv. 1. §., illetve az 1140/1945. M. E. rendelet 12. § 6. pontjában meghatározott, bűnpártolás­sal elkövetett népcilenes büivetl miatt, 2. Dr. Bozsik Pál vádlott ellen, aki 18S4 január 26-án Gyöngyösön szüle­tett. volt pest hidegkúti plébános, va­lamint 3. Dr. Farkas Endre vádlott ellen, aki 1S8G november 26-án Csobolyán született, szentszéki ügyész: Az 1946. VII. Tv. 1. §. 1. bek. ütkö­ző, a demokratikus államrend meg­döntésére irányuló szervezkedés veze­tésének büntette, Az 1930. 111. tv. 60. §. 1. pontjába ütköző és a 61. §. 3. bekezdése szerin! min&sülő kémkedés büntette 4. Dr. Hévey László vádlott ellen, aki 1902 április 3-án Győrszigeten szü­letet’!, voll miniszteri osztályfőnök. Az 1945ATI. tv. 1. §. ilb az 1440/ 1945. M. E. rendele! 10. §. 5. pontjába ütköző ncpellert.es bűntett, az 1946AT1. tv. 1. §. 1. bekezdésébe ütköző, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, 5. Dr. Pongrácz Alajos vádlott ellen, aki 1909 juníus 5-én Budapesten szü- Leieit, volt követségi tisztviselő, az 1946ATI. tv. 1. §. 2. bekezdésébe üköző, a demokratikus, államrend megdöntésére irányuló szervezkedés­ben való részvétéi hűsítőbe az 193fl:Tn. tv. 60. §. 3. pontjába ül. feözö és a 61- §• 3. bekezdése szerint minősülő folytatólagosan elkövetcll icmkedés biintet’íe, az 1950:30. tvr. 57. §. a. cs h. pont­jaiba ütköző és az 58. §. 2. bekezdése izerint minősülő valutaüzérkedés bűn­ei te, 6. Endrédy Vendel vádlott ellen, aki [895 január 19-én Feriőehdréden szü- .ete'.t, volt ,zirci apát. az 1946ATI. tv. 1. §. 1. bekezdésébe üköző, a demokratikus álliamrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezelésének büntette, az 1930:111. tv. 60. §. 3. pontjába üt­köző és a 61. §, 3. bekezdése szerint minősülő kémkedés büntette, az 1950:30. tvr. 57. §. a. és b. pont­jaiba ütköző és az 58. §. 3. bekezdése szerint minősülő valutaüzérkedés bün- setle és az 1948:XLVIII. tv. 48. §. 4. bekezdé­sébe ütköző külföldre szökteíés bün­:€!■' c, 7. Hagyó-Kovács Gyula vádlott ellen, iki 1-888 márciu-s 14-cn Sa jnvnrkonv- >an született, volt jószágkormányzó ' Az 1945AT1. tv. 1. §. ill. _ az 1440/ 945, M, E. rendelet 10. §. 6. pontjai ián meghatározott, foly'a'dlagosan el­követett népcilenes bűntett. az 1946ATI. tv. 1. §. 2. bekezdésében neghalározott, a demokrarikus állam­ién d megdőli'cséré irányuló szervezke- iésben valló részvétel büntette, az 1950:30. fvjr. 57. §. a. és h. póri­saiba 'ütköző és a 58. §. 3. bekezdése izerint minősülő valutaüzérkedés bűn­jellé, . a 8.800/1946. M. E. rendelet 1. §. 3. Janijába ütköző és a 9. §. 2. és 3. vonlja szerint minősülő árdrágító izérkedés büntette, 8. Csellár István Jenő vádlott ellen, tki 1911 július 7-én, Váckisújfalun .zü'etet't. volt pálosrendi rendfőnök. az 1945ATÍ. tv. 1. §. ill. az 1440/ 945. M. É, rendelet 12. §. 6. pontjába üköző, bűnpártolás-sál elkövetett nép. dlen.es bűntett, Egyrendhéíi a 7.15-0/1916. M. E. ren- lelet 2. §. ütköző fegyverrejtegetés van-'ette, az 1950:30. tvr. 57. §. a. és b. pont­jaiba ütköző és az 58. §. 3. bekezdése izerint minősülő valhitaüzérkedés bűn­eit e; • az 1948:XLVin. tv. 48. §. 4. hekez- Jésébe ütköző • külföldre szöktetés jüntette, a P>TK. 400. §. első bekezdésébe üt­köző közokirat hamisítás büntette, 9. Vezér Ferenc vádlott ellen, aki [911 március 24-én Szaniszlóban szü­letett, volt pálosrendi perjel; a B f K. 278. §. ütköző gyilkosság bűn'ette, a B TK. 278. §. ütköző többrendbeli Síkosságra való felbujtás bünielte és az 1945ATI. tv. 1. §. ill. az 1440/ PU5. M. E. rendelet 8. §. 2. bekezdé­séi)«' ütköző, a népek háború utáni' bé- íés együttélésének megbomlására irá- Jviiió bűntett miatt mert Grősz József és bűntársai össze- “^küy/'st szerveitek és vezettek, amely­ik ‘ ­nek célja a demokratikus államrend megdöntése és a Habsburgok trunra- juttalásával a királyság visszaállítása volt. Ennek érdekében a Magyar Nép­köztársaság ellen szerteágazó szerve. •zet't aknamunkát fejtettek ki. I. Grősz József vádlottat 1948 novem­berében Mindszenty József magához rendelte és bizalmasan közölte, hogy a köztársaság megdöntésére összeeskü­vést szervez és vezet. Részletezte, hogy háború esetén, vagy ha az összeeskü­vés kirobbantására nregfelelő helyzet alakul ki. kormányt alakít és kiált­ványt bocsát ki. Erről Grősz József beismerte: „Mindszenty azért hivott, mert számítva őrizetbe vételére, tájé­koztatni akart arról, hogy megbí­zást adott dr. Bozsik Pálnak a rendszer megdöntésére irányuló szervezel kiépítésére és kormány­program kidolgozására. Megbízott, hogv őrizetbevétele esetén vegyem át helyette a vezetést.“ Mindszenty József letartózfa«tása és cl it élése után Grősz József az összees. kiivés vezetését átvette. Dr. Bozsik Pál és dr. Farkas Endre vádlóitak több «titkos összejövetelen leszögezték, u. n. „jogfolytonossági elvüket“, amely sze­rint Mindszenty József akadályoztatása miatt a király visszatértéig Grősz Jó­zsef az ideiglenes államfő. Erről Grősz József vádlott beismerte, hogy össze­esküvő társai közvetítésével 1950 jú­lius 5-én az alábbi Írásbeli nyilatko­zatot küldte el az egyik imperialista állam budapesti követségére: ..Az ősi magyar tömények sze­rint a király távollétében és a her­cegprímás akadályoztatása folytán, mint Magyarország homo regiusa vállalom az államfői tisztség be­töltését és átmeneti kormány ki­nevezését.“ Dr. Bozsik Pál és dr. Farkas Endre összeesküvő társaikból össze is állítot­ták a kormánylistát, amelyet Grősz Jó­zsef jóváhagyása után jelentettek egyik imperialista követségnek. A népellenes kormány összeállításával kapcsolatban Grősz József többizben tárgyalt Payr Hugó voll gyáros, királypárti politi­kussal is. Tárgyalásaik alapján Grősz úgy döntőit, hogy az eredetileg jelölt miniszterelnök dr. Bozsik Pál helyeit a kormány elnöke dr. Friedrich István a horthysta ellenforradalom első mi­niszterelnöke legyen. Friedrich a „ki­nevezési“ elfogadta. Grősz József vádlottnak dr. Farkas Endre rendszeresen jelentést tett az összeesküvés szervezésének előrehala­dásáról. A bűnjelek közötl elfekvő tervezetek szerint föcélkitüzésük voll, hogy a nagybirtokrendszert visszaál­lítsák, a gyárakat és bányákat vissza­adják a tőkéseknek. A népi demokratikus rendszer meg­döntésére irányuló szervezkedéssel kapcsolatban Grősz József a követke­zőket vallja: „Beismerem, hogy az általam veze­tett összeesküvés megkezdte fegyveres csoportok szervezéséi, amelyek felada­ta volt a népköztársaság megdöntése és a hatalom átvétele.“ Grősz József kapcsolatot épített ki több imperialista állam budapesti kö­vetségeivel. amelyek bizalmas anvago. , kai közvetítettek a Vatikán és Grősz közötl. Grősz jelentései, amelyeket az imperialista követségeknek adott át, titkos gazdasági és politikai kémada­tokat tartalmaztak (Tárgyi bizoníié- kok kötete: Eredeti okmányok I.) Grősz József mindent elkövetett, hogy minél több, számukra megbízható népei_ lenes elemet tartson közvetlen irányí­tása alatt. Ezért gyilkosokat és más körözött bűnözőké' segített a hatósá­gok elöli bujkálásukban. A háborús bűntetteiért körözött Irá­nyi Endrét segítette szökésében és anyagi támogatást küldött részére — dollárban ■— búvóhelyére, a hűvös­völgyi múzeumba cs rendházba. A gyil­kosság miatt körözött Vezér Ferenc 9, vádlott, volt pálos szerzetesnek hamis igazoló iratokat állított ki, másokat pedig felelősségre vonásuk elől kül­földre szökésükben segített, A szerzetesek illegális továbhműkö- désének támogatására bizalmas kör- iratot bocsátót! ki. (Tárgyi bizonyíté­kok köíete: Eredeti okmányok II./13.) Az összeesküvés anyagi fedezetét el­sősorban a kalocsai érsekségen Grősz József által irányítóit valula- és aranv- üz ér kedés biztosította. A megtartott házkutatás során a nyomozó halósá­gok ebből 2.500 dollárt, 120 angol fen. tot, 1.100 svájci frankot és más kül­földi fizetési eszközöket. Napoleon aranyakat és nagymennyiségű tört­aranyat lefoglallak (Tárgyi bűnjelek i. csomagja A. (F.) borítékjaiban meg- küldfem). A kalocsai érsekség könyvtárában őrzött, nagy nemzeti értékei képviselő kulturális műkincsei, az u. n. „kalo­csai kódexei“ és 10 drb. nemzetközileg nyilvántartotl ősnyomtatványt külföld­re csempésztetet'! és az ér'iik kapót', miíüegv fel millió forint értékű valutái külföldön letétbe helyeztet''e. Folyto­nosan kapóit külföldről csempészuton többszázezer forintnvj összeget, nme­ivel n kiszökött Zágon Endre, volt i v győri kanonok küldött. Ebből a pénz- I bői főbbek között Endrédy Vendel vádlottnak ötvenezer forintot adott tft. Dr Bozsik Pál vád'ott, aki 1918.tói a gyöngyösi ellenforradalmi elemek vezetője, majd a horthysta parlament képviselője volt, a felszabadulás után Mindszenty József bizalmas politikai tanácsadója és összeesküvő társa lett. Mindszenty letartóztatása után össze esküvő tevékenységét Grősz József irányítása alatt folytatta. Ö dolgozta ki dr Farkas Endre vádlottal együtt az összeesküvés programját. Összees. küvö társa, dr Pongrácz Alajos segít­ségével a programot egyik imperia­lista követség útján Spelhnann new- yorki érseknek, Montini vatikáni ál­lamtitkárnak és Habsburg Ottónak megküldötte. Az általa b eszervezett és iparügyi miniszternek jelölt dr Hévey Lászlói azzal bízta meg, hogy volt osztenbur- gista különítményesekből és volt horthysta katonatisztekből álló fegy­veres csoportokat szervezzen. Dr Bozsik Pál irányította Balázsi Sándoron keresztül azt a vasúti sza­botázs-csoportot, amely vagonok ki- siklatásával, a szerelvények hibás összeállításával a szállítások rendjét szabotálta. Rendszeres kém jelentéseket tett az említett követség részére titkos bel­politikai és gazdasági adatokról, ame­lyeket maga és összeesküvő társai szereztek meg. iii. Dr Farkas Endre vádlott 1919-től számos fasiszta egyesületnek és párt­nak volt vezetőségi tagja. A felszaba dulás után ügyvédi tevékenységet folytatott és szentszéki ügyésszé ne­vezték ki. Dr Farkas Endre rendsze résén, személyes jelentést tett Grősz. nek az összeesküvő tevékenység rész­leteiről. Dr Farkas Endre és Bozsik vádlott dolgozták ki az összeesküvés ú. n. „jogfolytonossági elvét". Farkas Endre vádlott irányította a volt hor­thysta katonatisztek és rendőrtisztek beszervezését az összeesküvés fegyve rés csoportjaiba. Az összeesküvéssel kapcsolatot tar­tó egyik imperialista követségnek gazdasági és politikai kémadatokaf szolgáltatott ki rendszeresen. IV. Dr Hévey László vádlott a jezsuita rend támogatásával külföldön végezte tanulmányait. Utasítása az volt, hogv a támogatás fejében, a. baloldali emigránsok tevékenységét a horthys­ta követség útján jelentse. Besúgó je­lentéseit folyamatosan megtette. En­nek okmányait becsatolom. (Tárgyi bizonyítékok kötete: eredeti okmá. nyok II. 36—51.) Besúgó tevékenységét külföldről visszatérve rendszeresen folytatta. Mint kassai tanár a VKF/2 fasiszta katonai elhárító szervnek közvetle­nül. tette meg besúgójelentéseit. A felszabadulás után feloszlatott királypárti egyesületek volt: vezetői­vel, a volt osztenburg-különítményhez tartozó katonatisztekkel, eltávolított tisztviselőkkel és fasiszta díákokrkal rendszeresen titkos összejöveteleket tartott, Az összeesküvésben Bozsik vádlottól azt a feladatot kapta, hogy fegyveres csoportokat szervezzen. Be­szervezte Mészáros Iván volt csendőr, ezredest, az osztenburgisták elismert vezetőjét, aki kidolgozta a fegyveres csoportok szabotázs- és terrorterveit. A terrorakcióhoz szükséges fegyvere!-« és lőszerek dr Przibislawsky Ferenc­nél voltak elrejtve. A legfoglalt több mint 50 lőfegyvert és több, mint 100 csomag lőszert, stb. megküldöm. (Tár­gyi bűnjelek csomagjai 3—7.) Hévey utasításairól Przibislawsky Ferenc ta­nú így vallott: „Hévey kihangsúlyozta, hogy a mi feladatunk rombolások és az állam vezetői elleni merényletek végrehajtása, íegyverraktárak meg­támadása a fegyverek kiegészíté­se végett. Közölte Hévey, hogy komoly segítséget kapunk maid nyugatról és Jugoszláviából, ahol ielf egy vérzett magyar fasiszta csapatok állnak készenlétben,“ Y. Dr Pongrácz Alajos vádlott a fasisz­ta VKF/2. kém elhárító besúgója volt. Amikor ez 1946-ban kiderült és emiatt tanári állásából elbocsátották, az- egyik imperialista hatalom követ­ségének tisztviselője lett. Kémszolgá- latra szervezték be és' rendszeres kémjelentéseket adott. az ország bel oplitikai, gazdasági, kulturális, oktatá. si és más titkos adatairól. Megbízást kapott, hogv tartsa a kapcsolatot a Grősz József által ve­zetett összeesküvéssel. A követség napúján és írógénén ö állította ki azo­kat az okmányokat, amelyeket Grősz József írt alá. Az ös«zeenkíivé--- veze. tőitől származó kémielentéseket ál cfte és továbbított a 1946-tól kezdve rendszeres üzénke­Á jugoszláv nép a Tájékoztató Iro da határozata óta hadban áld a Tifco- bandával. Kezdetben a jugoszláv do­gozók csak kisebb, főleg gazdasági jellegű megmozdulásokban vettek részit. Később ez a harc egyre szer­vezetebbé és erőtel jesebbé vált. A ju­goszláv dolgozók felismerték, hogy csak úgy szabadulhatnak meg gyű. kos elnyomóikból, ha szervezeti. po_ litikai küzdelmet folytainak ellenük. A. harcnak ebben a szakaszában kezdtek alakulni az illegális kommu­nista pártszervezetek és a partizán­csoportok. Jugoszlávia hegyeiben és erdőiben ismét felhangzott a partizá­nok harci indulója, amelytől éveken át annyira, rettegtek a náci megszál­lók. Ma viszont a Tito-banda reszket' a jugoszláv nép pariázámcsoportjaitól. A partizánosztagok harcosai munká­sok, dolgozó parasztok és a népi ér­telmiség 'legjobbjai, akik fegyvert ragadtak a gyalázatos elnyomókkal szemben. Ezfck d h6s p-dirtizjá.iioszta.^ok — az illegális kommunista pártszer­vezetek vezetésével — már számtalan súlyos csapást mértek a titoista hadi- gépezetre. Menskülnek az uöbások Voks faluban napok óta raboltak, garázdálkodnak az UDB különítmé­nyek. A titoista gonosztevőit még a gyilkosságtól sem rettentek vissza. Megölték az egyik voksi családot apát. anyát és két gyereket • mert menteni próbálták ingóságaikat a titois- ta tolvajoktól. A falu lakossága megtudta, hogy a közelben lévő erdőben partizáncsopor­tok tartózkodnak. Est«' hírvivőt küld tek a partizánokhoz. A. hírvivő elmond­ta. hogy u dbások gará.’.dáircodr.ak Voksban. Még aznap éjjel elindult a psrtizán- kü'önítménv. Óvatosan megközelít «ették j «> falut. Előszűr' kéri ’répát ■’áport zúdí I toltak az udbások teherautóira, azután megtámadták a házakban meghúzódott gonosztevőket. Egész éjjel folyt a tűz­harc. s hajnalban az udbások hányái* homlok menekültek. A gépkocsikat nem tudták használ­ni, így hát a futáshoz folyamodtak. A partizánok méltóképpen büntették meg a garázdálkodó titoistákat., Sztálin nevével — s Tito-banda eltsn A jugoszláv hadsereg 179. ezredének banjalukai helyőrségéből pemrégibon egy egész szakasz szökött meg. A kato­nákat Makics Nikola főhadnagy vezet' te. A hegyekbe vonultak, magukkal vit­ték fegyvereiket, sőt néhány nehézfegy­vert is zsákmányoltak. Mielőtt elvonul­tak. rengeteg katonai felszerelést tettek tönkre a laktanyában, a folyosón pe. dig a következő üzenetet bagvták hátra a titoistáknak; ..Elmentünk. hogy ezen­túl a nép hóhérai ellen ferdítsük fegy- vereinket- Sokan közülünk fontharcosok voltak a háborúban, a Szovjetunió olda. Ián harcoltak a fasiszták ellen. Ma is Sztálin nevével az ajkunkon küzdünk a Tito-banda végső pusztulásáig." Makacs főhadnagy partizáncsoportját azóta sokszor megemlegettík a titoiéta gonosztevők .. . MivataSos totoeredmények Ezen a héten ketten értek el 12 ta­lálatot. A nyereményösszeg egyenként 24.836 forin'. 11 találatos volt 38 drh. egyenként 1.302 forint, 10 találatos 538 drb. egyenként 185 for.int nyere­séggel. A TOTÓ (2 TALÁLATOS SZELVÉNYE Az t.. 2. és 10. számú mérkőzést töröl­ték. 3. B|> Építők—III. kor. 1, 1:0, i. Elzott—M. A fél 2. '. Ó Szákra—Sínn­el a rd 2. 0:1. 6. V. f.ok.—P. Petőfi s. 2:2 Cellőömö'k—Sz. Honvéd \. 1:1. S. Sz Dózsa—Sz. IVstas 1. 2:1. 0. Hmvhely— Du rozsma 1. 2:0. II. Sz. Dózsa—Bp Kinizs 2. 4:6. 12. Eger—Bp Lokomotiv I 6:3. (3 1' Honvéd—Mszabolcs . 1. 3:3. .14 Na gv kőrös I — ('s. Ántógy. 1.. 4:1, 15. Emerge—Kőbánya Lokomoüv x, 2:2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom