Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-03-20 / 66. szám
MÁRCIUS 20 NAPLÓ 8 Földi Ádám nagy tormási fejős februárban 330 forint prémiumot kapott 'A „szocialista bérezés“ irányelv még nagyobbinértékű kidomboríiása érdekében a 'léi Folyamán az állami gazdaságainkban is rendezték a nornvi- kal. Voltak olyan normák, mélyeket könnyen leheléit teljesíteni és fgv a dolgozók sok esetben meg nem érdemelt keresethez jutottak. A laza normák melleit voltak Olyan normák is, tn elveket nehéz munkával is alig lehetett teljesíteni. A normarendezéssel jobban kifejleszt el tűk és megerősítettük a ..mindenkinek munkája szerin'/' bérezési elvei, Éppen ezért fogadták a dolgozók mindenütt nagy .örömmel és megelégedéssel az új normákat. Meg kell azonban azl is átiapíla- roink, hogy kezdetben támadói is voltak az új normáknak. Egyesek azt mondták, hogy uem lehet megfelelően keresni és a régi normák jobbak voltak. Ezek a hangok az ellenségtől származtak, akiknek nem érdekük a dolgozók életszínvonalának emeükedé se, mert tudják, hogy a a szocializmus erősödését jelenti. Ezt mond iák azok is. akik a munka helyett kiiát’ «zással próbálták a magasabb teljesítményekül elérni és a mennyiség mellett nem törekedlek a minőség megjavítására. Az új normák kiterjednek a mennyiségi követelmények mellet! a minőségi követelményekre is ,és éppen ezért aki minőségileg is jobb munkát- végez, többet keres, min! az aki csak mennyiségileg ért el jó ered menyeket. 'A normák rendezésé' maguk a dolgozók is kérték, ezért Ivatott oda Pártunk, a DEFOSZ és a normarendező bizottság segítségével, hogy a dolgozók érdekeit a normarendezésen ke resztül ás képviselje. A dolgozók keresetével párhuzamosan emelkedik a termellés is, ami a szocializmusunk építésének egyik szerves tartozéka. A normarendezésen keresztül tehát öb ■ éves tervünk sikerét segítettük e'lő. A no'rmarendezés nagy jelentőségéi maguk a konkrét tények támasztják alá. Olyan helyen, ahol a dolgozók nem ülték fel az ellenség hangjának és magukévá tették a normák rendezésé ne'k szükségességét, általában jobb •* dolgozók munkához való viszonya, nagyobb az átlagkereset és nagyobb a versenymozgalom is. A .nagytormási állatni gazdaság állatenyésztőinél is ez tapasztalható. Földi Ádám, a gazdaság legjobb fejőse így nyilatkozón erről: Azért helyeslem a normarénde- •lést, mert többet keresek é.s nemzetgazdaságunk fejlődését is jobban elősegítem. .’Most sokkal jobban versenyezünk, hogy többet termelhessünk. A juhél állami gazdaság állattenyésztői kihívtak bennünket versenyre. Eddig a versenyekre nem fektettünk kellő súlyt Sok' esetben csak papíron volt meg, de mos! mái- ellenőrizni is fogjuk őket. Nem sajnálom a fáradságot, hogy ái- menjek a juhéi állami gazdaságiin. Id. Pia 1T Lipólot kihívtam tisztasági versenyre egész évre. Földi Ádám február hónapban 350 forint prémiumot kapott. Ha összelessziik ezt a fizetésével, a havi keresete jóval több. min! 600 forintot tesz ki. Földi Ádám leválasztott februárban egy 210 kilogrammos borjúi is. ami egyben bizonyíték arra, hogy becsülettel elvégzi a munkáját és nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is nagy gondol fordí1. De nemcsak Földi Ádám.. hanem a többi dolgozók is elérték jó munkájukkal, hogy többszáz forint prémiumot kaptak egy hónapra. Lengyel József fejős is 212 forintot kapott pro. mininként a fejes és a borjúk felnevelése terén elért jó eredményéért. Urlik János 254 forintot, Éppel Márton 222 forintot, Kaufman Já nos 213 forint. Kovács Pál 2t1 forint, Pfaff Lipót 159 forint prémiumot kaptak. A nagytormási állami gazdaság álla! tenyésztői jó munkájukkal meg is érdemelték magas keresetüket. Az istálló ragyog a tisztaságtól és az állataikat is a legnagyobb rendben (ártják. A jelek azt mutatják, hogy nemcsak eg vés ail kai ma kkor tisztogatják az állataikat, hanem állandóan nagy súlyt fektetnek a tisztaságra. Tudják a dolgozók, hogy a tisztaság elősegíti a fejlődést és az állatok egészségi át laposának megvédését. Nemcsak az. á IC a Hen y és z tő kn él találunk nagy tisztaságot. A gazdaság kör nyékét is a (legnagyobb rendeben tartják. A szerszámok nem hevernek el szórva, hanem mind a számára készített helyen vau. A takarmány és szalma sincs elszórva, mint egyes helyeken lapász Lalii a! juk. A kovács, bognár é.s szerelőműhelyekben is hasonló tisztaságot lajüllünk. A kovácsműhely- ben a „muukavérsennyel a szocializmusért“ felirat is hirdeti a verseny- mozgalom állandó szélesedését. A verseny eredménye'az is,■ hogy Hirt József, aki Ladányi Józseffel áll párosvcesenyhén, 170 százalékot teljesített a kongresszusi versenyben. Ladánvi .József is 160 százalékra le- j esi te! le a normáját. Mindezek az eredmények arra kelj, hogy felhívják a dolgozók figyelmét, hogy az eredményeíknál nem szabad megállniok. Kövessék továbbra is Pártunk útmutatását és ezáltal továbbra js példaképül áldhatnak megyénk állami-gazdaságai előtt. A kongresszusi versenyek során elnyert zászló állandóan lebegjen elől Iáik. Bizonyítsá k be. hogy méltók rá és a kongresszusi eredményeiket tovább is tudják fokozni. 53.000 forint értékű fe’ajánlást teltek o szekszárdi Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivaíai dolgozói A szekszárdi Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal dolgozói a Kongresszus tiszteletére tett felajánlások teljesítésével és .túlteljesítésével szép eredményeket értek el és hatalmas összegeket takarítottak meg. Jó munkájuk következménye, hogy az ország 12 hivatala közül a harmadik helyre kerültek, megelőzve több nagyvárost és nagyobb üzemet. Az eredmények azonban nem teszik elbiza- kodptlá a dolgozókat. Még nagyobb lendülettel, fokozottabb lelkesedéssel, a kongresszusi verseny tapasztalatainak felhasználásával készülnek felszabadulásunk 6. évfordulója nagyr ünnepére. A versenymozgalom továbbszé- lesítésével, újabb kötelezettségvállalásaikkal lesznek hitet a Szovjetunió iránti ragaszkodás és békeszeretetük mellett. A gátőrök már megtették felajánA filmvetítések nagymértékben elősegítik dolgozó parasztságunk kulturális felemelkedését A ,.Szabad Föld Téli Esték“ megrendezésében és nívójának emelésében hatalmas segítséget nyújtott eddig is számunkra a „Dia“ filmvetítő-gépek használata. Ez a lény különösen falusi viszonylatban nagyjelentőségű. A régi reakciós világ tőkései nem törődtek faivainkkal és dolgozó népünk miivé’ lfidéséveí, sőt tudatosan igyekeztek azt elnyomni. Legelőször is nem adtak rá lehetőséget. Felszabadulásunk után azonban megváltozott a helyzet. Pártunk meglátta ezt a hiányosságot, és azonnal segített, mert tudta, hogy felemelkedésünk útján a kultúra fegyverével felszerelve könnyebben haladhatunk. Pártunk kezdeményezésére Tolna megye .községeiben eddig 19 helyen volt ,.Di,a“-filmvetílő-gép. Ezeket a gépeket azonban, két három községbe is elvitték, niért kevés volt. Pedig éppen sz utóbbi szovjet filmhéten is, döntően megmutat kozott Iszcs-ink fejlődésében, a film nagy nevelő hatása. Bizonyíték Pártunk és népi dem r ki "áciánk gondoskodására, hogv nieOlvasd a minden számát. Elméleti fejlődésedet segíti elő! gvénk most újabb 30 ,,Dia“-fMmvelílö- gépei kapott. Nagy segítség, hogy a gépek közölt 6 darab olyan is van,- amelyeket pelróTeumos gázlámpák ka 1 világítanak meg. Igv azokban a köz ségekberi is tudnak Diafi Irrtet vetíteni, ahol még nincs villany. A vetítőgépeket elsősorban azok a községek kapják, ahol eredményes munkát végeztek a szocializmus építése terén: termelőszövetkezeti községeink Kurd. Csi lírák, és azok a puszták, a hoi a szövetkezeti mozgalom jó! halad. M'uesi községben, ahoi eddig még egyszer sem volt vetítés, kapott gépe’. Fejlődésükön hamarosan meg fog látszani a segítség. Az eddig bemutatok filmek például: ..A növények élete". „Képek a Szovjetunióról''. ..Mii iá toll a magyar paraszlküldöítség a Szovjetunióba“, nagy tetszést ára kill a dolgozó parasztság körében. A gyermekek részére, „Mese az arany kukásról“, valamint a „Cár és a Madár című filmeket vethetlek. Ezért Mue.si község dolgozói cgvre jobban megszeretik a felszabadító .hatalmas Szovjetuniói és nagy Pártunkat, akiknek ezt. köszönhetik. Eredményeik túlteljesítéséhez példát vesznek a filmen keresztül a kiváló szovje kolhozokról és sikeresen já ru' ha Ina 1: hozzá a szocializmus építéséhez, bé kénk ci ősi 1 őséhez. lásaikat az elmúlt héten. Minden gátőr löbbszázméter kerékvágó behúzását válalta április 4-re. Nyúl Sándor válalta egy észszerűsítési javaslat benyújtását, továbbá,' hogy az észszerűsít és bevezetésével a munkálatokat legalább 110 százalek- -a teljesíti. László István gátőr ugyancsak egy észszerűsítési javaslat benyújtását vállalta. Géppé László főmérnök a Sió terv-tár átszervezését’ vállalta április 15. helyett április 4-re. Kaján Sándor főmérnök április 4. tiszteletére egy újítás bevezetését vállalta. Morvái György, Szűcs János, Regényei István technikusok, szakaszfel- ügyelök vállalják, hogy az ,új munkásokat kioktatják, a munkamódszereiket átadják. Vállalják, hogy az ő szakaszukon 100 százalékon alul teljesítő nem lesz. Barcs Lajos technikus a gátsorompóval kapcsolatos újítása bevezetését vállalja április 4-re. Gombkötő Sándor irodakezelő vállalja, hogy az ügykezeléssel kapcsolatos észszeriiutésí eljárást ad be. Borsi Imre hivatalsegéd felajánlotta, hogy a több éve összegyűlt szénporból, a még használható szenet rendes munkáján kívül kiválogatja és a szénport megfelelő eljárással a rendes fűtőanyaggal együtt tüzeli el. Szűcs János technikus, az előbbi vállalásán kívül, felajánlja, hogy a töltéserősítési tervet április 15. helyett április 4-re elkészíti. Huszárik János egy észszerűsítési javaslat benyújtását vállalja. Török János április 4. tiszteletére egy újítási javaslat benyújtását vállalja, Geppel László -és Kajári Sándor főmérnökök előbbi vállalásukon kívül felajánlják, hogy a szakaszaikon dolgozók,, termelési tervüket 110 százalékra teljesítik és az előirányzott munkaórákat n.em lépik túl. A komplex-brigádokkal kapcsolatos felajánlások értéke 23.700 forint. A vállalat min dec dolgozója tett felajánlást 30.278 forint értékben. Ezek a vállalások teljesítésre várnak. A dolgozók hatalmas lelkesedése arra mulat, hogy amit vállaltak, teljesítik is, A Pártnak adott szavuk va- lóraváltása minden dolgozónak hazafias kötelessége. Minden megtakarított forint, minden méter többet gyártott töltés hazánk fellendülését, ötéves tervünk sikerét és szocialista jövőnk megalapozását jelenti. Az ár- vízvédelmi dolgozók is tovább viszik következetes harcukat, a kongresszus határozatainak megvalósítása, a béke biztosítása érdekében. Szabadságharcos szervezeteink még jobb munkával készülnek a Szövetség Kongresszusára Szabadságiharcos bajtársaink lelke-1 sen készülnek szövetségünk kongresz- s~u?ára. Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, a nemzetközi helyzet kiélező döu szakaszában tartotta második kongresszusát. Megmutatta az utat hosszú időre a dolgozó magyar nép- nek.'de megmutatta az utat szabadság- harcosainknak is Pártunk Kongvesz- szusának határozata, mely a béke megvédéséről szólt. Megnövekedtek a feladatok a szabadságharcos bajtársainknak is. Ezért ül össze szövetségünk Országos Kongresszusa március 31-én, hogy megtárgyalja a Párttól kapóit feladatok végrehajtását. A kiéleződött nemzetközá helyzet paran- cso!óa.p követeli meg, hogy mégacé. lo-sabbá és szilárdabbá tegyük a békéi ront. reánk eső szakaszát és ezen túl az egész világ dolgozóinak összefogását. Pártunk Kongresszusa után szövetségünk aí-apszervezetei az egész országban hozzáfogtak a' Kongresszus előkészítéséhez. A megyében Kongresszusunk előkészítésére Szabadságharcos Napokat; kezdtünk meg, amely arra volt hivatva, hogy a dolgozó tömegeket közelebb hozzuk szövetségünk munkájához, új tagok nagyobb százalékát; vonjuk be. A Kongresszusra való készülődés azt kell hogy eredményezze, hogy papíron lé. vő tagjainktól a háborús uszílókkal szemben ..Állj:,-t. kiáltó szabadságharcosokat neveljünk. Eddig szövetségünk tagságának nagyrésze azt gondolta, különösen a városj szerveknél például Dombóvár. Bon.yhád, Szek- szárd és Dunaföldváron, hogy azzal eleget is tesznek a béke ügyének, ha a zsebükben hordják a tagsági könyvel. A Kongresszusra . való készülődés megerősíti alapszervezeink munkáját Minden szabadságharcos vezetőnek, tagnak, most alkalma; van bebizonyítani erejét és azt lemérheti munkája eredményein-. A lezajlott Szabadságharcos Napokon, le lehelet'!' mérni egy-egy szervezet erajér, a tagság és a vezetőségek odaadását, lelkesedését. Felszínre kerültek azok a vezetők és tagok, akik lebecsülték a szabadságharcos napok előkészítését. Példa •síre a bálaszéki vezetőség, ahol nemcsak, nem készítették elő a Szabadságharcos Napot, de még a Megye- bizottság értekezletére sem tartották érdemesnek bejönni. Világos, hogy így nem lehet készülni szövetségünk kongresszusára, így csak az ellenségei támogatjuk. Kitűntek a békét akarók és feltűntek az . áímodzók: akik csak kívánják a békéi, de a béke érdekében., a béke •'gyének a megszilárdításáért nem tesznek semmit. Csak néhány nap választ el bennünket szövetségünk Kongresszusától. Ezekben a napokba-n a küldöliválasztó taggyűléseken minden egyes baj'iárs bebizonyíthatja Pártunk és Rákosi olvtársunk előtt, hogy a Pártkongresszus határozatának végrehajtáaálioz komolyan k i vesszük részünket a béke megvédésében. Elől. tünk van Pártunk és Rákosi eivlárs szövetségünk I. Kongresszusán megadott útmutatása. „A Magyar Szabadságharcos Szövetség őrizze meg a harcos szelleméi, legyen továbbra- is mindenütt az első sorbon, ahol áldozatkészség, vagy meg nem ailaivó lelkesedéssel kell, hogy gyökerében kipuszütsa a régi úri rendet és sziklaszilárd alapját vesse meg a demokráciánknál,'." A Kongresszus előkészítésében. Ilyen lelkesedésre, odaadásra van szükség, ami biztosítja a Kongresszus sikerét-. Ez a lelkesedés nyilvánult meg a Bonyhádi Zománcgyár alapszervünknél. Itj. Kovács András bajtárs a Kongresszus tiszteletére vállalta, hogy 124 százalékos átlagteljesítményéi 8 százalékkal emeli,, a selejtez, egy és fél százalékkal csökkenti. Ambrus Pál baj- társ vállalta, hogy 142 százalékos eredményét W százalékkal növeli és elíogadja Kovács bajtárs versenykihívását. Tau'h Magda bajtársnő versenyre hívta ki Körper. Anna baj társnőt a lövészetben való jobb eredmény eléréséért. A taggyűlés elhatározta, hogy versenyre hívja ki a megye összes alapszórvpi't és lövészköreit az alábbiak szerint: 1. Az áj lúgok beszervezése. 2. A fegyelem megszilárdítása. 3. Szakaszok lemorzsolódásának- kiküszöbölése. 4. Minden baj társ a lövészetben megfelelő szint elérése. 5. A termelő mwikábm\ való részvétel, százalék emvlése. 6. A politikái nevelő munka íokozalos megjavítása. Baj társaink meg értődők Pártunk hivó szavát, harcos kiállással készülnek a Szövetségük Kongresszusára. Bonyhád— Tstvánmajorban ünnepélyessé telték baj társaink a küldőit* választó taggyűlési, vérvörös virággal, vörös drapériával díszítették a termet, amely jelképezte a szovjet harcosok, elesett szovjet hősök győzelmi lobogójának emlékét. A szovjet hősök, akik hullatták értünk drága ’szent vérüket és elhozták legdrágább kincsünket, a szabadságot! Ezt a szabadságot soha többé oda nem adjuk senkinek! Ezért készülnek bajtársaink szövetségünk II. Kongiesz- szusára, még nagyobb odaadással, még harcosabb kiállással. Fajtársaink a Kongresszus tiszteletére egy lövész, kör beindítását vállábák, hogy soha többé a múlt vissza ne jöhessen. Déli halárainkon túl, ott ólálkodik az imperial! is{ák sötét szándékú, mindenre elszánt', elvetemült gyilkosa; Tito bandája. Ezek a gyilkosok újból sokezer özvegyet és árvát akarnak hajléktalanná Lenni. S nem utolsó sorban drága szép hazánkat, épülő gyárainkat, városainkat, falva inkát, akarják tönkre tenni. Mi ezt nem fogjuk megengedni, mert vezet bennünket a hatalmas Szovjetunió, velünk van a Párt és. szereteti, vezérünk, Rákosi eivlárs. Fajtársak! Váltsuk valóra Rákosi elvtárs szavait. Ne felejtsük ei soha, hogy a mi munkánk eredményessóge, a béke biztosításának egyik láncszeme. Éljen és viruljon a Magyar Szabadságharcos Szövetség II. Kongresszusa? Előre baj társak. Szövetségünk Kon. gresszusának sikeréért! Oláh Sándor MSZHSZ in. káderes. 1 íjílfüű^i kuliiírclőíi«Irts a szekszárdi liuSliíruKlioiihuii Szekszárdon, a városi kultúrbelyi- íégben a Magyar-Szovjet Barátsági Hónap méltó megünneplése keretében ifjúságunk, iskoláink úttörő csapata és a József Attila gyermekotthon növendékei is aktívan bekapcsolódtak. Megnyilvánulása ez annak a szeretetnek, amely ifjúságunkat is eltölti Pártunk és a hatalmas Szovjetunió iránt. Éppen ezért járultak hozzá kultúrelőadás formájában, példái véve ezzel is a dicső Komszomolról és a szovjet pionérekről. Az ünnepséget a Köztársasági Induló eléneklésével kezdtek. A műsor első számaként a Garai-téri fiúiskola énekkara mozgalmi dalokal énekelt nagy sikerrel, a második szám Gyuri- ca Mária úttörő szavalata volt „Béke" címmel. Ezután a szovjet pionér- mozgalomról és a Komszomolról tartott előadást Fertöszegi József tanár. Hangoztatta, hogy a mi fiatalságunk is odaadással követi a kitűnő szovjet . fiatalokat. Rácz Lajos úttörő „Komszomol" című szavalata is nagy tetszést aratott. A leányiskola tanulópótló osztályának növendékei orosz, népi táncokat adtak elő úgyszintén a „József Attila" gyermekotthon növendékei is. „Sztálin", „Béke katonái“ és „Beszélgetés Lenin elvtárssal" című szavalatok is megerősítették a Szovjetunió szeretőiét. Kiemelték a . tanulás fontosságát a „Tanulj tovább“ című jelenetben. Pártunk és szereteti vezérünk, Rákosi elvtárs iránti nagy szereletet mélyítette el az „Ismét Rákosi beszélt" című vers, amelyet Takler Júlia szavalt. A közel, 300 hallgató megjelenése bizonyíték arra, hogy lelkesedésünk nem lankad, hanem egyre fokozódik, hogy a Szovjetunió és Pártunk ünnepléséről vagy a példákból való tanulásról van szó. Az ünne; ég az filter- Jnacionálé eléneklésével crl véget.