Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-01-26 / 21. szám

NAPLÓ 6 í 651 JANUAR 2b Erdőgazdaságaink dolgozói a szeriaki hozatal emelésével és többtermeléssel készülnek Pártunk kongresszusára """.vrtrs A tolnameg} ei erdőgazdasági egye­sülés szekszárdi központjának dolgo­zói tisztában vannak azzal, bogy a megye erdészete a feladatát csak úgy i.udja megvalósítani, ba minden Iá* uíogai.ást megadnak az erdőgazdasági dolgozóknak, illetve teljesítik azt a feladatukat, amellyel Pártunk őket megbízta.. A megyei központ is mun­kája megjavításával készül a kon­gresszusra . ■\ központ vezetője Kiss János elv társ, az egyesülés vezetője vállal­ta: bogy az adminisztrációs munkáin felül leellenőrzi a megye' területén lévő összes üzemegységek munka- esapatszervezcsi, tervfelbontási és ál­talában a termeléssel kapcsolatos munkáikat. Sas Ernő könyvelő vállalta, hogy sí adminisztrációs munkakörön felül, ami eddig is minden munkaidejét le­kötötte, január 1 - töl kezdődően át­veszi az egyesülés teljes könyvelését. Balogh F. Árpád, műszaki rajzoló felajánlotta, hogy a megyei erdőgaz­dasági egyesülés területén bárhol tá­rolt építési anyagokat február 24-ig az — anyagszámadási naplóba — be­vételezi, hogy ezáltal a rendelkezé­sére álló új és használt építési anyag­készletről pontos képet nyerjenek. Ezenkívül felajánlotta, hogy a Tolna megyei beruházási csoport által je­lenlegi munkafelajánlás keretében el­készített építési költségvetésekhez a műszaki rajzokat a kongresszusig el­készíti. Göbölös István technikus vállalta, hogy az !.951-es évre előirányzott kü­lönféle építkezési munkák költség­vetéseit elkészíti február ,24-re: Ernyei László vállalta, hogy a munkáján felül elkészíti a Tolna me­gyei Erdőgazdasági Egyesülés terüle­tére vonatkoztatva a 4 éves műszaki fejlesztési tervet. Ezzel azt akarja elérni, hogy a náluk is nagyobb mér­tékben megvalósuljon a szocializmus építésének az alapja: a tervszerű munka. Sebők Miklós gépkocsivezető vál­lalta. hogy a gépkocsin előforduló üzemzavarokat házi javításokkal ki­küszöböli és az üzemanyagfogyasztást * területi viszonyoknak megfelelően a minimumra csökkenti. Vállalta, hogy a motorkerékpárt használó kar- társakat a szakszerű kezelésre bétá­éit ja. Vida Julianna és Szűcs Irén gyors és gépíró nők vállalták, hogy a ki­adott gépeléseket a lehető leggyor­sabb idő alatt legépelik és ezzel is elősegítik, hogy a többi kartársak a vállalásukat maradéktalanul teljesíte­ni tudják. Vállalták a papírral való takarékosság lehető legnagyobb mér­tékben való fokozását. Lipták Mária vállalta, hogv meg­javítja munkamódszerét, a szakmai tovább képzésénél és főleg a kollek­tív munkaszellemnél fennálló hiá­nyosságait kiküszöböli és az anyag­takarékosságra nagy súlyt fog fek­tetni. A felajánlási mozgalom továbbra is fokozódik az üzemegységekben, arai azt bizonyítja, hogy a dolgozók egy­re nagyobb mértékben éreznek együtt Párlunkakl, aki hozzásegítette dolgozó népünket az eddigi hatalmas eredmé­nyeihez és a továbbiakban is foko­zott mértékben harcol dolgozó né­pünk ügyének, a béke megvédésének és szocializmusunk építésének érde­kében. A kistápéi üzemegység dolgozói terv-értekezleten tették meg a kon­gresszusi felajánlásaikat, Horváth La­SZABAD IF3USÁG FILMSZÍNHÁZ. N/EKMZÁKD. O.UL1I-TÉK 1. TELEFON : 2:2.33. !0* SZOVJET FILMMEL A BÉKÉÉRT! 8 8 Szovjet filmhét 21 -28-ig i, Tílkoü megbiiafös ■ | című magyarul beszélő szovjet film az amerikai diplomaták és német fasiszták szövetségé­ről Előadások.: hétköznap 6—8. va­sár- és ünnepnap 4—6—8 kor Póri z tár nyítús: hétköznap 4. vj-ár é-s ünnepnap 11 -tő! 1 ic;. * é.s il élű lén 3 órától Íj jos ölfavágó munkacsapatvezető a csoportja nevében vállalta, hogy a.z 1951, év első negyedévi tervüket március 30 he­lyett február 24-re teljesítik. Vállalták, hogy a szerfakihozatalt 6 százalékkal -növelik, Horváth Lajos munkacsapata ezek szerint a szem­pontok szerint versenyre hívta ki a németkéri üzemegység összes ölfavá­gó dolgozóit. A kistápéi üzemegység tengelíc csemetekerti dolgozói vállalták, hogy a fenyöcsemete iskolázásánál a 154 százalékos teljesítményüket 165 százalékra emelik a kongresszus tiszteletére, Pákoic Er­zsébet munkacsapatvezető a csoport nevében versenyre hívta ki Szilágyi Erzsébet munkacsapatát a vállalt 165 százalék minél nagyobb százalékkal való túlteljesítésére. Horváth Anna munkacsapata ugyanezek alapján ver­senyre hívta ki Németh Anna munka­csapatát. A mázai üzemegység dolgozói a kő­vetkező munkafelajánlásokat tették: Amret János munkacsapata vállalta, hogy a február havi előirányzatukat február 23-ra teljesítik és szeríaki- hozatalulcat 5 százalékkal emelik. Versenyre hívták ki Medlager Ferenc munkacsapatát. Ugyanezeknek a szempontoknak az alapján ifjú Schilá- ger József csapata, Neubauer Antal csapatát, Heim Antal csapata Ébert János csapatát, Kiss János csapata Virxgb János csapatát hívta ki ver­senyre. Garai István 9 tagú munkacsapata a norma teljesítése mellett vállalta, hogv a szerfakihozatalt legalább 3 százalékkal növeli és a tüskök eddig hagyot magasságát 5 centiméterrel csökkenti. Vállalták, hogy mint kez­dő famunkások a gyakorlott famunká­sok tapasztalatait minél előbb és mi­nél nagyobb mértékben átveszik. Am­JANUÁR 26. PÉNTEK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Zalai gvógyszertár. — NÉVNAP: Paula. — ' IDÖJÁRÁSJELENTÉS; Várható időjárás péntek estig: Erő­sen felhős, ködös, párás idő, sokfelé havazás, délnyugaton havasesö, eső. Mérsékelt délkecti, déli szél, Kele­ten még tart a fagy, nyugaton a hő mérséklet fokozatosan emelkedik. Máza községben a dolgozó pa­rasztság t elismerte a Szabad Föld Téli Esték nagy jelentőségé': és az elő­adásokra pontosan jelenik meg. Ez az eredmény úgy jött létre, hogy a he­lyi népművelési ügyvezető és a többi népnevelő a dolgozó parasztság kö­zöli felvilágosító munkát végzett, aminek az eredménye, hogy a dol­gozó parasztság is látja a kidlúrmun- ka jelentőségéi. A Bonyhádi Zománcgyár párt­szervezet, földmű vess zövf keze:. Könyvi erjesztő Vállalat é.s a pénzügyi dolgozók szakszervezete a járási ktii- tÁrversenyekre versenydíjaUat aján­lottak fel, vagyis a versenydijnkat ök állítják elő. Ezeket a versenydíjakat az,ok a kul'túrcsoportok kapják, ame­lyek a kuliúrmunkábaíi kiváló ered­ményi fiúinak felmutatni­A bonyhádi járásban Zárod köz­ség jár az élen a kullúrmunkában. Vagyis ebben a községben a népműve­lési ügyvezető nem áll meg az elért eredményen., hanem eredményeit to­vább fokozza. A Szabad Eöld Téli Es­téket is jól előkészítik úgy, hogy dol­gozó parasztságunk örömmel vesz részt a Szabad Föld Téli Es ék elő­adásain. Ez a község is benevezett a járási ku ft ú rvcr.se nyék re és a verseny elölt komoly ímmkáknl tudnak lei­mül a In i. Kisdorog község népművelési ügyvezetője álérezte a járási kultúr* verseny nagy jelentőségét. A kultúr- csoport tagjainak megmagyarázta a járási k 1111 ú r v e r .se u y jelent o s é gé!. Ezek a kullúrcsoporl lagjai li.szlán látják a járási kuli árverseny jelen lő* .ség ét és minden akadályt leküzdve azon fáradoznak, bogy eredipénves munkát tudjanak végezni a járási be­in íj la lóm reí János csapata az üzemegység összes fabasználatban, lévő csapatát versenyre hívta ki minél magasabb szerfakiliozatal és minél magasabb százalékos teljesítmény elérésére. A németkén üzemegység dolgozói vállalták, hogy a szerfaszázaiékukat a' tervbe be­ütemezett 48 szazaékrót 60 száza­lékra emelik, Amrózai Lajos' munkacsapata ver­senyre hívta Rodenbrücher Mihály munkacsapatát, A versenykihívásban vállalta, hogy a szerfakibozatalukat 65 százalékra emelik 48 százalékról és a munkacsapatának előirányzott fa* mennyiségét február 14-r.e kitermelik, Rexeiser János munkacsapata ver­senyre hívta a danaföldvári brigád összes munakcsapatút a szerfaszázalék 18 százalékról 68 százalékra való emelésére. Vállalták, hogy a csapa­tuknak előirányzott famennyiséget 5 napal a kongresszus előtt kitermelik, Az erdősítésnél dolgozó Bauer Éva munkacsapata felajánlotta, hogy a kongresszus méltó megünneplésére a ltO százalékos eredményüket 130 százalékra emelik és versenyre hívták a németkéri üzemegységnél dolgozó összes erdő­sítő munkásokat. Zsígmond Béla brígádvezető vállal­ta, hogy a szerfaszázalékot 70 száza­lékra fogja emelni és versenyre hívta ezzel kapcsolatban Bereg József bri- gádvezetö erdészt- Németh Sándor brígádvezető felajánlotta, hogy az erdősítési munkálatokat 100 százalékról 130 százalékra fogiák teljesíteni, az erdőápolási munkálatokat pedig 150 százalékra fogják teljesíteni. Er­dősítési versenyre hívta ki Bereg József brigádvezetőt, a megeredési százalék 60 százalékról, 90 százalékra való emelésére, amit szakszerű mtm- kavezetésse! kíván elérni. A mórágyi DlSZ-szervezet kui- lúrcsoportja járási kullúrvcrscnyen ..öröm, boldogság ma fiatalnak, lenni'' című színdarabot mutatja be. Ezek a DISZTiatalok nemcsak a szervezési munkában végeztek jó munkát, ha­nem a kullúnnmikát is eredményre viszik, vagyis kultúrműsorral szóra- koztaíják a dolgozó parasztságot. r— (icrjeii község kiiltúrcsoporí ját "i járási kub'úrvrrscny bemutatóra gépkocsival fogják szállítani a járási székhelyre. Ebben a községben a nép­művelési ügyvezető gondoskodott ar­ról. hogy a kullúrcsoporl tagjai valami módon bejussanak a kuli árversenyre. — Csuhák Gyulánc bálaszéki lakos', a szekszárdi járásbíróság becsületsér­tésért bűnösnek mondta ki és 200 fo­rint. pénzbüntetésre ítélte. — Kisvejkc község a járási kultúr- versenyre ..A pán cél von ab* című szín­darabba! készül, A kui,hírcsoport lúg­jai nagy lelkesedéssel várják azt a napot, araikor a bírálóbizo'.'íság előtt mutatják be mimikájukat. Duaafőldvár, Dunákömlőd és Du- naszentgyörgy községek kultúrcso­portjai népitánccal és énekkarral ké­szülnek a járási bemutatóra. Ezek a kultúrcscportok a járási székhelyek­re gépkocsival lesznek szállítva. Ezek a kul'túrcsoportok átérzik a kultúr­in unka nagy feladatát és azon fára­doznak, hogy községükben a kultúra legmagasabb színvonalát tudják ad­ni. Bonyhádi járási és községi ta­nács a Pártkongresszus jelentőségét átérezte és vállalásokat tettek a Pártkongresszusra. Vállalták, hogy a villanyenergia fogyasztását 10 száza­lékra csökkentik és az írószereknél is 10 százalék megtakarítást fognak el­végezni. Ez a tanács megértette a minisztertanács takarékossági hatá­rozatát és példát mutat a többi dol­gozó parasztságnak. Heves pénzzel sokai nyerhet^ nő-ért tippelhet a TOTO N Az új vezetőségtől vériák a dunaföídváriak sporfegyesületük fejlődését Tolna megye északi csücskében fekszik PunaföIcLvár nagyközség, mely megyénk legélénkebb községe. Tolna, és Pest megyét merészen ívelő híd kötötte össze, mely hídon köz­ös vasúti forgalom bonyolódott le, de a fasiszták, mint annyi hidah ezt is .aj levegőbe röpítették. Most már csak néhány hónap és újra. állam fog a. magyar munkás­kéz által felépített . még nagyobb és szebb híd. Több hónapon át ós lehe­tő Legnehezebb körülmények ellenére is legteljesebb pontossággal végezték dolgozóink a roncsok kiszedését, majd a hidiábak újjáépítéséhez fog­tak. Most már estele is készen varrnak fi következik a, • további munka, az utolsó fejezet, maga a híd átjáró ré­szének megépítése. A part. mindkét oldalán különböző alakú vasalkatrészek bevernek s eb­ből fog összetevődni szocializmusunk! újabb romeke; a dunaföldvári köz­ős vasúti forgalmi híd. • A Duna innenső oldalán. » hídtól északra fekszik megyénk Legkisebb futballpályája. A Dunától és a dom­boktól nem lehetett, nagyobb pályát építeni és így kénytelenek voltak több évtizedig a földváriak ebben a kis gyufás-skatulyában sportolni. Most várják a dunaföídváriak régi vágyuk beteljesedését, egy korszerű, normál mórét ü sporttelepet, mert a. régi pályát. gazdasági fejlődésünk nagyobbodása által más célra igény­beveszik. A írvár végén a földváriak Legna­gyobb gondja az volt, hogy az új pályát hova építsék- hol kezdjék meg az első kapavágást.. A helyi vezető­ség úgy határozott, hogy a malom­tól délre, kiesé ]apályoa helyen, csak­nem megfelelő nagyságú területen lé­tesítik az új sporttelepet A község- vezetői ezzel megmutatták a sport, szeretett!kel. és még 7 ezer forint összeget: juttattak az egyesületnek a földmunkák megkezdésére. A sport- egyesület pedig 4 ezer forintnyi ősz- szeget és több munkanapot dolgozott a sportoló ifjúság. Az új pálya kör­vonalai már kezdenek kialakulni, bár hozzá nem értő semmit, sem Iát. vagy nem vesz 'észre sokat. Az új pálya területe nem teljesen kifogástalan, de mivel Dunaföldvár hepe-bupáe hely. ennél jobb és, megfelelőbb helyet nem igen találni. Az új sporttelepen a pálya körül futópályát is terveznek, sőt, föld ki­^.j,tiltásával még cdzópátyáL \z 1a. hetim építeni. Van hely röplabda, és kosárlabdapályák elkészitécérd n ele­gendő. Dnnaföldváron élénk sportélet van. Több;szakosztály működik, bár baj nőkeágbau esők a. labdarúgók játszót Lak. A csapat, az L. osztályban vet* részt és ott a 2, helyet foglalta el. Fugara?!. edző, aki egyben “játékos is. jő szellemben nevelte és oktatta já- ■1 é kos társait. Van csapata mag a DféZ.nek. Útépítőknek, Kendergyár. nak és a Honvédségnek. Ezek a oso- patok csak barátságom mérkőzést ját szottgk a nyár folyamán helyben é* vidéken, Röplabdaosapat 11 van és egytnár között, játszottak bajnokságot. Ebből 7 férfi és 4 női csapat van. Az asztalitenisz élet. igen nagy. Csaknem 70 aktív játékos van, kik különböző üzemekben játszanak. Kü­lönösen jók a Beton, és Hídépítők. Cipész- Szöv. KIOSZ es a DDSK esa patai. Három tekepálya, van a, községben, csak az a kár, hogy mind nyáron ve. hőtök igénybe. A csapatok között , a nyáron meg volt a bajnokság, 5 csa­pat vett részt. így' csaknem 100 ver­senyző vett részt o nemos vetélke­désben. V Ökölvívókat Is találunk Dunaföld- váron. Már a pestiekkel is verse­nyeztek a nyáron, Papp László ohm- piai bajnok ós 10 versenyző vendég­szerepelt itt. E sportágban a megyei bajnokságban részt, akarnak venni. Sakk-élet szépen fejlődik, kb. 2f> versenyző van a községben, bajnok­ságot ebben a sportágban is rendez­tek. A Dunaföldvári Dolgozók Sport Köre t943..ben alakult. A felszabadu­lás előtt az ifjúság csak a hírhedi Levente és MOVE egyesületekben sport oldatott. A .sportegycsületben a jövő hónap­ban lesz az új vezetőség megválasz­tása. amelytől várják az egyesüld nagyobb előrehaladását, mely veze­tőség hivatva lesz, hogy a szocialis­ta sportunk egyik pillére legyen Duna,földvár sport egyesülete. Hiba van itt is, még pedig.a legnagyobb az, hogy a vezetésre hivatottak nem értik meg egymást száz százalékosan. Népi demokráciák sporthírei DEMOKRATIKUS NÉMETORSZÁG. VERSENYFELHÍVÁS. Ki lesz a legjobb német üzemi sport egyesület november 1-én? A Demokratikus Sportmozgalom béke- felhívásának' megvalósítására a ..Trak­tor" Moesal sportolói a MAS sport­egyesületeit és a népi üzemek spor­tolóit versenyre hívták ki. A verseny ,,Mindent a békearatás maradéktalan betakarításáért, és a világbéke bizto­sításáért1'' jelszó alatt 14 pontban ősz szefogialt feltételeket tartalmazza. A NÉPI LENGYELORSZÁG ÉLSPORTOLÓKAT TÜNTET KI Lengyelország Központi Sportbi­zottságának elnöksége elsőmben ado­mányozta 15 legjobb sportolójának a Sport érdemes mestere" címet. A következő sportolókat tüntették ki: Je.dwiga Jedrzeiowska. egyike a. leg­jobb teniszjátékosnöknek, Jadwiga Clazswska, diszkoszvető bajnoknő, Stanislaw Marusarz, Lengyelország legjobb sispor tolója, Roger A^ercy, evezős bajnok, Antony Moronczyk, legöregebb aktív atléta, jelenleg edző, Helena Rákoczy, tornái/: vüágbajnok- nö, Zdobvslaw Stawiczyk. atléta. Szymvra, nehézsúlyú ökölvívó, God- fride Grcmlowski, úszó, Adamczyk, távolugró főiskolai világbajnok, Fokt, legjobb lengyel vívó, Tobola, birkó­zó, Grzochowiak, válogatott kosár- labdajátékos, Jurovicz és Cicslik vá­logatott labdarugó játékosok. A Lengvcl ökölvívó Szövetség ülé­sén összeállították a lengyel ökölví­vók őszi versenyműsorát. Ezek sze­rint: szeptember 17-én. Becs Varsó közötti találkozóra kerül sor, októ­ber 8-án pedig a finn. ökölvívókkal mérkőzik meg a lengyel csapat. A lengyel országos ifjúsági ököl­vívóbajnokság során igen érdekes és figyelemreméltó újítást vezet be a Lengyel Ökölvívó Szövetség. Minden egyes mérkőzésen a menetek után nyilvánosságra hozzák a pontozás eredményét. Ezáltal nagyfokú javu­lásra lehet számítani a versenyzés és közönségnevelés terén. Walter Artur, lengyel labdarugó edző, aki háború alatt Magyarorszá­gon tartózkodott, mint menekült, hosszú szakcikket irt a lengyel lab­da rúgásról. Az edző cikkében főleg azt bizonyítja, hogy nem kizárólago­san az edzőket terheli a felelősség azért, hogy a lengyel labdarúgás az utóbbi időben fejlődésében megállt. Javasolja és egyben leszögezi, hogy a lengyel edzőknek szükségül? van arra, hogy a Szovjetunióba, Magyar- országra és Csehszlovákiába tanul­mányútra mehessenek. A külföldi ed zök meghívása tekint étében viszont véleménye szerint az a helyes út, ha a külföldi edzőket nem csapatokhoz hívják meg, hanem az Edző Testülel az 6 résztvételükkcl és irányításukkal edzötanfolyamot indítana, Ilyen for­mában általános fejlődés indulna meg a lengyel edzők körében és az egye­temes lengyel labdarúgásnak is na­gyobb haszna lenne, Lengyelországban a kézilabda sport annak ellenére, hogy színvonalbeli visszaesés következett be, évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend. A lengyel kézilabda sport fejlődése ad­dig nincsen biztosivá, amíg nem lesz­nek nemzetközi találkozók. A lengyel csapatok eddig nem ját­szottak külföldi. ellenfelekkel, ig- nem látják a fejlődés újabb eredmé­nyeit, taktikai és technikai előreha­ladását. Rokosowski marsall nyilatkozata a sportról: A testnevelésnek és a sportnak a nemzeti életben hatalmas jelentősége van, A szocializmusban és a népi de­mokráciákban a sport már nem a ki­váltságosok szórakozása, hanem a tő niegek pótolhatatlan jelentőségű ne volési eszköze. Különösen vonatkozik az ifjúságra. A sport pihenést, fel­üdülést nyújt a munka után, a spuri a nemzet egészségének és testi ké­pességeinek leghühb tükre, egyetlen igazi mérlege. Ahhoz, hogy a testne velés és a sport a nevelés és a nép egészségének fokozása terén a kitti zött nagy feladatokat végre tudja hajtani, feltétlenül szükség van a tő megek, korra és nemre való tekinte* nélküli bevonására. Egy nem/.e* egészsége é.s testi épsége hatalmas eszköz minden akadály leküzdése ben. A sport a fejlődés motorja a béke idején, a győzelem alapja húbo rú esetén." TOLNAI. NAPLÓ Kdel&s szerkesztő; H A l> O IS T V A ff Felelős kiadó: KIHALT L A S 2 l O Szerkesztőséi? 6» kiadólnv.Malj fizekszúrd. Széchenvl-uica S'—'t) lel.t. éí’-l* Postatakarékpénztárt epekkszánabizám: Előfizetési díj: lián M— toriul . Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. »» Teleim»: UO-í? A Jrtat; CUKDOSt JO&áE».

Next

/
Oldalképek
Tartalom