Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-10 / 7. szám
Ki R P L O »51 JANUÁR J» fr Ä T©1kcs! Te»»ilgyár kommunistái ■ munkáink megjavításával készülnek Póriunk V. Kongresszusára A tolnai Textilgyárban is megtartották a küldöttvá.lasz*tó Párttatg&yű- iést. Az elnökség megválasztása után Grélinger Mihály párttitkár tartott beszámolót. Ismerteti a Központi Vezetőség október 27 i határozatát, melynek értelmében 1951 február 24. én összeül Pártunk V. Kongresszusa. A Kongresszus és annak előkészítése nagy lendületet ad Pártunknak, valamennyi feladatának megoldásában •— mondotta bevezetőben. A kommunista pártok kongreszsusai mindig igen nagy jelentőségűek különösen akkor, ha a munkásosztály már hatalomra jutott. Pártunk V. Kon.gresz- szus-a, Pántunk nehéz küzdelmes, de egyben győzelmes útjának, jelentős állomása. Az elmúlt 6 esztendő alatt hatalmas változások mentek végbe az országban; A Szovjet Hadsereg kezünkbe adta a szabadságot és annak lehetőségét, hogy magunk intézzük sorsúnkat. A dolgozó nép é:t is ezzel a lehetőséggel, mert kivívta és meg is szilárdította a munkásosztály hatalmát- F-z azonban nem ment magától, pántunk volt az, amely vezette és vezeti a magyar népet a szocializmusért vívott harcában. A Párt és Rákosi fclvtárs vezetésével, az osztályehenség ellen vívott szakadat'an harc során 'jutottunk el eddig, hog yma szabad hazaban dolgozhatunk, alkothatunk. A Kongreszus tehát nem csak a Párt íigve, hanem az egész magyar dolgozó népé is. — A Párt e harcokban, a béke megvédésében szorosan egybeforrt a nép. pel. A Kongresszus is nem csak a Pártnak, hanem az egész ország dolgozó népének számol be és mutat további utat. A Pártkongresszus össze hívása igen éles és feszült nemzetközi helyzetben történik. Ezért kell nekünk megértenünk a békéért folytatott harc fontosságát. A béke megvédése építő munkánk védelme, eddigi eredményeinek biztosítása. Ezért híircoljunk még jobb munkával, de ha kell minden módon és eszközzel. — Erősítenünk kell fegyelmünket az állammal szemben, de elsősorban a pártfegyelmet kell megsziládítanunk, Az elvtársakat áldozatvállalásra, a nehézségek leküzdésére kell nevelni, hogy fokozzuk a bátor, és jó példával való kiállást. Meg kell vizsgálnunk elsősorban az üzemünkben a termelés kérdését. Kétségtelen, hogy dolgo- r.óink ezen a téren értek el komoly eredményt. Az ötéves terv első tervevét globálisan már november 14.én, részleteiben pedig december 6-én fejeztük be. Az üzem termelése méterben is nagy emelkedést mutat. Vannak azonban hibák is. A versenymozgalom az üzemben egy bizonyos fejlődést mutatott rz utóbbi hónapban. Azonban az ősz ízes dolgozók 70 százaléka van csak még versenyben. Ennél a kérdésnél kritikát kell gyakorolni az üzemi bizottság felé, mely teljesen kiengedte kezéből a munkaverseny kérdését annak ellenére, hogy a pártszervezettől már támogatást kapott. — Komoly irányt kell venni ennek kijavítására és az új tervév kezdetén a műszakiak, különösen a művezetők bevonásával 1951 évre hosszúlejáratú, versenyszerződéseket kell kötni, nem csak 70, hanem 100 százalékos részvétellel, A szerződésekben a tervteljesítése, mennyiségileg és minőségileg, valamint az anyag takarékosság legyenek a fő szempontok. A norma teljesítéssel is hiba van. A dolgozók 26 százaléka teljesíti csak normáját Ennek kijavításának módja, a verseny-mozgalom helyes, a műszakiak bevonásával tör. ténő megszervezése é sa. helyes munkamódszerek bevezetése és átadása. — Már néhány napja folyik a mun- kamócLszerátadás Kovaljov szovjet mérnök útmutatása alapján. Itt nagy hibát követtünk el, mert nem ismer tettük, ennek óriási jelentőségét és nem készítettük elő kellően politikai, lag. Ennek eredménye, hogy dolgozóink bizonyos ellenszenvvel fogadták. Ezt a hibát már most kezdjük pótolni. Ennek a módszerátadásnak a termelésben komoly előnyei lesznek. A mozgalmat ki fogjuk még jobban szélesíteni. A szocializmus építésében rejlő és elmulasztott lehetőségeket kihasználjuk, azokat alkalmazzuk, ko moly és további fejlődést tudunk biz. 6osít ani termelésünkben. — A pártvezetőség megvalósította legutóbbi határozatát az üzemi DISZ szervezet vezetőségét megválasztották. Pártunk tartalékcsapata most új vezetőséggel komoly munkát ke II, hogy végezzen, úgy a termelés, mint a nevelés terén. Ezen hibák kijavításával készülünk az V. Pártkongresszusra. A tag- és tagjelöltfelvételek fokozódó száma bizonyítja, hogy a dolgozók Párthoz való viszonya megjavult és bizonyítja a Magyar Dolgozók Partja erősödését, — fejezte be beszámolóját Grélinger Mihály üzemi párttitkár elvtárs. A. hozzászólások során Engrich János elmondja, hogy az eredményesség feltétele a közös munka. A maga és az új terem nevében felajánlja, hogy a Kongresszus tiszteletére váltáskor egy gép sem fog leállni, mint eddig 3—5 percig, ami nagy munkakiesést jelentett. A KongreszsUs tiszteletére felajánlja, hogy egy újfajta irezőanyaggal 100 százalékon felüli láncokat készítenek, mely a termelést is elősegíti és . a szövők munkáját is megkönnyíti. A válasz megadása után megválasztják a küldötteket, majd a tagos" tagjelölt felvételeket tárgyalják. —- Boros Hona megköszöni, hogy taggyűlés jelöltnek elfogadta és felajánlást tesz az V. Pártkongresszus tiszteletére. Vállalja, hogy eddigi 107 százalékos teljesítményét 115-re emeli, A tolnai Textilgyár üzemi pártszervezete a hibák kijavításával készül a Kongreszsusra. A munka fokozása, az eredmények növelésével zárkóznak fel a békeíábor hatalmas seregéhez és harcot indítanak a béke biztosítása, a szocializmus megteremtése érdekében. Éberség ss MK<t*ksseai-.r<lf városi DÍiZ'bizottságnál A szekszárdi, városi DISZ-bizottság megfeledkezik arról, hogy ellenségemk minden módon igyekeznek ártani dolgozó né.pünknenk. Ezt bizonyítja az is, hogy a szervezet valamennyi helyiségét tárva-nyitva hagyják naphosszat, anélkül, hogy bárki is tartózkodna az irodákban. Őrizetlenül hever a szervezet bélyegzője, az erősítő berendezés, és egyéb más jelentős anyagi értéket jelentő felszerelés. Arra mutat az a felületesség, nemtörődömség, hogy a szekszárdi DISZ- sz er vezet elhanyagolja a legelemibb éberséget is és tág teret enged az ellenségnek arra. hogy baférkőzve ártson Pártunk ifjúsági szervezetének, lejárassa, vagy esetleg visszaéljen a bélyegzőadta lehetőségekkel. Ez a példa arra kell, hogy intse a fiatalokat, sokkal nagyobb súlyt fekte-, senek az éberségre. Zárják le a nyifvabagyott fiókokat, ajtókat. Ne engedjék nyitva a legkisebb rést sem az ellenség előtt. Az ellenség úg,yis meg keres minden rést, ne nyissanak a DISZ-ben még ajtót is neki. Áz állattenyésztési tanácskozás részvevői értékes felajánlásokat tettek a Pártkongresszus tiszteletére A földművelésügyi minisztérium és a DÉFOSZ a múlt héten az állattenyésztés és takarmánytermesztés fej" lesztéséről szóló minisztertanácsi határozat megtárgyalására országos értekezletre hívta össze az állami gazdaságok és, termelöcsoportok legjobb dolgozóit, valamint a termelésben kitűnt egyénileg gazdálkodó dolgozó pa_ rasztokat. Az értekezleten felszólaló dolgozó parasztok valamennyien hangsúlyozták, hogy eddig elért eredményeiket elsősorban a Párt segítségének köszönhetik, s ezért egymásután tettek értékes felajánlásokat a Magyar Dolgozók Pártja Kongresszusának tiszteletére. Szojka György, a hajdudorogi Rákosi termelőcsoport juhásza eddig 120 anya után 143 bárányt nevelt fel, 5— 15 kilós gyapjúátlagot ért el és a 120 anyától 90 nap alatt 2,900 liter tejet fejt. Ezeket az eredményeket a párt- kongresszus tiszteletére 1951-ben 10 százalékkal túlteljesíti. t Gergely József a szőkepusztai állami gazdaság dolgozója vállalta, hogy a tehenek fejési átlagát egy literrel felemeli. Jakab János a garai állami gazdaság tehenésze vállalta, hogy a kezelésében lévő 18 tehén fejési átlagát 16.5 literről 18 literre emeli. Ovics Géza, a győrmegyeí állami gazdaságok állattenyésztési előadója vállalta, hogy a megyei tervben előirányzott 3.100 kilós átlagos tejtermelést 3150 kilóra emelik. Makkos Vilmos, a nagyszentjánosí állami gazdaság dolgozója versenyre hívta ki Tóth Jánost, az alsóleperdi állami gazdaság dolgozóját, vállalva, hogy a rájabízott csikókat gondos ápolással 85 százalékban hibamentesen neveli. Mezőgusdasáfri híradó „fi zsírbegyiijtés biztosítása érdekében versenyre hívjuk a járás valamennyi tanácsát Helyi tanácsaink jó munkájukkal bi. zónyítják be, hogy valóban érdemesek dolgozó népünk bizalmára. Kötelességük teljesítésével igyekeznek elősegíteni dolgozó népünk terveinek megvalósítását, békénk megvédését. Tudják, hogy a tanácsválasztás hatalmas csapás volt az ellenségre, a tanácsok további jó működése pedig újabb még hatalmasabb csapást jelent. Zz a tudat készteti őket a rájuk háruló feladatok megvalósítására. A faddi tanács elhatározta, hogy a zsírbegyüjtés fokozásával is be fogja bizonyítani, hogy fokozottabb mértékben állja meg helyét kötelessége teljesítése terén. Versenyre hívta ki a zsírbegyüjtés gyors befejezése érdekében a szekszárdi járás valamennyi tanácsát. A versenykihívás a következőképpen, hangzik; ,,A békéért vívott harc, a béke megvédése ma az emberek millióinak eltökélt szándéka és legszentebb feladata. Fadd tanácsa úgy érzi, hogy a béke megvédéséhez járul hozzá, ha a zsírbegyüjtés 100 százalékos gyors befejezésére a járás minden dolgozóját mozgósítja. A begyűjtés lendülete járuljon hozzá ötéves tervünk diadalmas befejezéséhez. Munkánkban vezessen bennünket a Párt és szeretett vezérünk, Rákosi Mátyás elvtárs. Ha mi az ő iránymutatását megértjük munkánk eredményesebb és győzedelmesebb lesz. M?, faífdí Mozik válfajuk: 1. A feketevágást teljesen kiküszöböljük. 2. A sertésvágást követő napon a zsírbeszolgáltatást 100 százalékban teljesítjük. 3 A begyűjtési versenyt megszervezzük a legjobb népnevelők bevonásával. 4, A zsírbegyüjtést hétről-hétre kiértékeljük és a hibák kiküszöbölése érdekében azonnal intézkedünk. Azonkívül Fadd. tanácsa végrehajtó- bizottsága Pártunk V. országos kongresszusára elhatározta, hogy a szerződéskötést január 15-re 100 százalékban befejezi. Er, dt elérése érdekében a tömegszervezelekkel karöltve, a legjobb népnevelők bevonásával, a dolgozó parasztságunk körében felvilágosító munkát végzünk, hogy a termelés frontján tovább erősítsük a békefront ! erejét és megmutassuk, hogy a faddi tanács dolgozói is követik a szocializmusunk építésében 100 százalékot elért. községek példáját. Munkánk megjavítása érdekék Ígérjük a járási tanácsnak, hogy minden jelentésünket a megadott határidőre beküidjük. Míhalkovícs Ferenc Fodor György VB elnök. Föld. szöv. ügyv. Hermann Józsefaé MDP-titkár. Január 15-én lesz a juhépusztai állami gazdaságban a vándorzászló átadás. Ezt a vándorzászlót a második félévben a növény- és állattenyésztési munkálatok terén megyei viszonylatban a legjobb eredmény eléréséért kapják. Az átadás ünnepélyes keretek között történik, melyen résztvesznek a környező állami gazdaságok, termelőszövetkezeti csoportok képviselői és egyéni dolgozó parasztok, akiknek a figyelmük egyre nagyobb mértékben terelődik a nagyüzemi gazdálkodás felé. .4 konyhakerti növények szerződése terén megyénk községeiben szép ered. ményt cetek el a népnevelők. Szakáig községben példán! előirányzatukat 230 százalékra teljesítették. Varsád és Várdomb községekben 160 százalékot érlek el az előirányzott szerződéses növények kihelyezése terén. A községek dolgozó parasztjai felismerték, hogy a leszerződött konyhakerti növények termesztésével sokkal nagyobb jövedelmet tudnak biztosítani. A népnevelőmunka nyomán felismerték, hogy a szerződéses konyhakerti növények termesztésével saját anyagi előnyeik biztosítása mellett elősegítik azt is, hogy a Zöldségkereskedelmi Vállalat zavartalanul tudja biztosítani az ellátatlanok szükségletét. * Jól teljesítette a beadási kötelezettségét Adorján Antal paksi dolgozó paraszt■ Előirányzatát kenyérgabonánál 190 százalékra takarmánygabonánál 150 százalékra, burgonyánál 107 százalékra, szénabeadási kötelezettségét pedig HO százalékra teljesítette. Tordai elvtárs, a Gőzkatlan-gyár új, párttitkára sokáig nem. is akart hinni a szemének, olyan dolgokat lapasztalt ebben az üzemben. Kezdve onnan, amikor megismerkedett Mócsing Benővel, az igazgatóval. A dolog úgy történt, hogy az ..Igazgatóság" feliratéi táblával ellátott ajtón át. bekerüli egy elég egyszerűen, csőbút or okkal berendezett szobába, mélynél,: jóformán egyetlen dísze a nagy. süppedő perzsaszöhyeg volt. Az íróasztal mögött barátságos, idősebb ember üldögélt', kissé kopottas ruhában és újságot olvasott. Mellette több telelőn, a háto megett pedig nagy, világvevő rádió. ~~ Tordai János vagyok ■—• mutatkozott be — az új párUilkár — mondta és elővett egy igazolást. ~ Igen, köszönöm, — mondta az elvtárs és letette az újságot. Egy darabig álltak némán és nézték egymást, majd Tordai elvtárs nem kérette magát, hanem leült.. —- Tessék bemenni — mondta erre a másik. — Tessék, be lehet menni. Hát nem ön az igazgató? — kérdezte Tordai el vlárs. Nem kérem, én az altiszt vagyok — válaszolta és visszaült az újságja mellé. Tordai elvlárs pedig egy szobával arrébb ment. A következő szoba már sokkal csinosabban volt berendezve. Zeueszekrény is volt benne. Ili két fiatalabb nő ült. míg végre egy párnázott j ajtó után nagyobb szoba következett. 111 egy fiatalabb ember az íróasztalnál kettőt csengetett, majd megkérdezte a látogatói, hogy hogy hívják. — Tordai János vágyói:, az új párttitkár. A fiatalember beszólt a telefonbt? és ezután végre íellárullak Tordai dőlt a párnázott ajtók. Belépett egy nagy ablakos terembe, aho/ nagy bőrgarnitúra terpeszkedett. Az első pillanatban, nem látta, hogy hol a Mócsing. majd észrevette, hogy a szobából még hárommá sik nyílik, de közialak nélkül, mindössze csak gipsz, oszlopot: határolják. A három szobán túl egy nagy .ásztól mögött állt valaki. Nekiindult hát bokáig szőnyegben és odagyalogoli. hol telefonoktól és csengőktől körülvéve napóleoni pózban állt Mócsing Benő, az. igazgató. így kezdődött, de folytatódott az osztályvezetői irodák lény ütésén. „Ja kérem, reprezentálni is kell" — mondta Ghéczy osztályvezető. ..Minden évben vásárolóul: egyel és mást és végeredményben már húsz. éve vagyok ill..“ Egy másik osztál yvezető felháborodott hangú fali- újságcikkel írt . meri nem kapott n is diófa Íróasztalt. ■ liál ez. a fejlődés?" — kérdezte yúnyosan a cikke i végén Az üzemben már korántsem volt olyan nagy' « luxus, de azért pazarolni itt is pazaroltak. Fel is cm. Éltették az elviársak egy pártnapon, hogy sok munkásnál: hiába szólnak, ha elhagyja a munkahelyét, oltsa el a. villanyt, vagy azért, hogy ne menjen mindig a raktárba új anyagért, amíg nem nézi meg. hogy a régit fel lehel-e használni. A válasz ilyenkor az volt: ,.És ez igazgató neoncsöve éghet délelőtt is?" vagy: ,.Az igazgatónak miért nem jó a tavalyi autó?“ Erre azután a népnevelők sem tudtak mit válaszolni hirtelenében. Tordai elvlárs nem hagyta annyiban a dolgot és a mikor lát la már, hogy mj a helyzet, beszélt az igazgatóval a pazarlásról. — Én már elég áldozatot hoztam — mondta Mócsing — és ha úgy adódna, fegyverrel a kézben küz.de- nék utolsó lehelelemig, de a külsőségeket meg . kell őrizni, hogy lássa■ mindenki, mennyire mentünk előre. Tudod, hogy hogyan sárgul az ellenség, hogy én. Mó. csing Benő, az egykori egyszerű ember, ma ilyen körülmények között vagyok. Nem baj, hadd pukkadjanak, nem sajnálom őket! Dehogy pukkadnak — mondta Tordai elvlárs,— inkább szívből örülnek, hogy te elpolgáiiasodiál. — Mit?! Én?! Hát ez tévedés! Húsz százalékkal tértem túl csak a költségkeretet és ez a pár forint nem számít a szocializmus építésének ilyen fokán. Nem mondom, 1945-ben, az más... De mosf? Nem verhetjük 'ennyire fogunkhoz a garast. Külön kell választani az', ami kell és ami nem kell. Ezért nem engedtem, megvenni a múltkor azl a kéksz.ínü fényszórói. . . és... Tordai elvlárs nem vitatkozott tovább, de elintéz'^ azl. hogy a következő fizetésnél ..tévedésből“ vonjanak le Mócsing Benőtől 40 forintot és ugyancsak ..véletlenül" éppen ott tartózkodott, amikor meghozták a fizr. ' lésborítékot. Mócsing felordított, egyszerre lenyomta valóra eny.. nyi csengőgombol és belekiabált a telefonba: .-Mégis csal: disznóság! Micsoda levonás ez?! Hat lopom én - pénzt, hogy csak úgy negyven forintokat lecsípjenek? Az is pénz, de mennyire, manapság az. embernek mind-:", fillér számít! — kiabálta. — Az embernek fogúimz kell verni minden garast!“ Pár nap telt el és megjelent a minisztertanács r ék osság i rendeleté és ezt mondja többek közöl': „A minisztertanács a miniszterei:, a hivatalvezetők és a helyi tanácsol: elnökeinek kötelességévé teszi, hogy n takarékosság ellen velőkkel szemben érvényesítsék a fegyelmi és anyagi felelősségei, szigorúan és gyors-n sújtsanak le a pazarlókra." Lehel, hogy Mócsing P Ciyon a lógóihoz. Leli