Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-06-23 / 144. szám
1951 JUNIUS 23 N* A ?. O * t wtiaítsi I. típusú tszcs vegyen példát a Icctyf I. típnsii tsz« es működéséről Pártánk rámutatott arra, hogy mi Íren helytelen volt az, amikor egye helyeken mindenáron a III. típusú csoportokba akarták erőltetni a dolgozó parasztokat. Pártunk útmutatásának eredményeként sorra alakultak az I. típusú termelőcsopqrtok. Ráléptek a dolgozó parasztok a nagyüzemi gazdálkodás fejlődésének első fokozatára. A. tél folyamán megalakult termelőcsoportok nagyrésze hatalmas fejlődésen ment keresztül. Fiatal cső portjaink jórcsze teljes egészében az alapszabályzat szerint működik. Ezek. ben á csoportokban alkalma nyílik a tagságnak megismerni a nagyüzemi gazdálkodás minden előnyét. Vannak azonban olyan újonnan alakult I. típusú termelöcsoporíok is, amelyek még nem szervezetten működnek, inkább csak papíron ván meg a működésük. Az I. típusúak legtöbbje már a növényápolásnál is kihasználta a közös munka előnyeit és most az aratási és behordási munkálatok előtt szintén az alapszabályzat szerint tervezik feladataik közös elvégzését. is készülődik a soronlévő munkálato elvégzésére. A csoport egyes tagj; már megkezdték az aratást is. Illés János nemcsak a községben kezdte meg elsőnek, hanem a megyében is, az elsők között aratta le ősziárpáját Munkájukat úgy szervezték meg, hogy 3—4 tagú brigádokra osztották a csoportot, A brigádok tagjai kölcsönösen segítenek egymásnak, A csoport elnöke elmondotta, hogy o! vanko’'. amikor az egyik tagnak több a földje, vagy munkája, akkor is segítik a többieknek teljesen elvégezni. Amennyi- vei valamelyik többet segített, azt az a csoporttag megtéríti, — Közösen fogják végezni az aratást, behordást, de még a terménybeadást is. Minden héten tartanak intézőbizottsági ' gyűlést. A gyűléseken megbeszélik a feladatokat, kiértékelik a, csoport előző heti munkáját, versenyeredményeit. A brigádok versenyben állnak egvmással és a brigádodon belül is folyik a verseny. Taggyűlésen elhatározták azt is, hogy már a cséplőgéptől teljesítik beadási kötelezettségüket. A cséplőgéptől egyenesen a földművesszövetkezet magtárába száL lítják terményüket. A közös munka jó megszervezése nem mondható el a nuicsj I. típusú termefocsoporíróL Mintegy 6-—8 hold földjük van, amit közösen is müveinek. A csoport tagsága azonban még azt sem határozta el, hogy mire fordítják a közösen művelt földterület jövedelmét. Taggyűlést csak nagyritkán tartanak. Ilyenkor is csak kevés szó esik a soron- lévő feladatokról. Még mindig nem szervezték meg a közös munkát, pedig főleg most az aratás, behordás ideje alatt nagy szükség lenne erre. Ha a dolgozó parasztok összefognának a kétyiek példája nyomán, a szemveszteséget is ki tudnák küszöbölni, mert amikor beérett egy 2—3 holdas tábla, azonnal le tudnák aratni. Az előnyök egész sora mutatkozna a behordásnál is. Helytelen a cső. port tagjainak az a felfogása, hogv majd tagosítás után megszervezzük a közös munkát, Nagy hiányosság a csoport életében, hogy a tagság munkálatait nem értékeli ki a vezetőség. Az elnök legfeljebb a saját elvégzett munkáját tartja nyilván, de a tagokét már nem. Nincs közösen megszervezett munka és így n:ncs me»' a -•ersen','mozgalom sem a csoport életében. A csoport egyes tagjai lettek ugyan versenykihívást, de nem mint csoportlapok, hanem, mint egyén; dolgozó parasztok a csoporton kívül. Még az elérkezett aratás sem mozgósította a csoport vezetőségét a közös munka megszervezésére. Híányossápat siirtiösen javítsa ki a mucsí Béke termelőcsoport. Szervez zék meg a közös munkát és ezáltal mutassák meg a még egyénileg dől. gozó parasztoknak a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. Legnagyobb feladat az üzemi pártszervezetre hárul. Az üzemi pártszervezet feladata észre, venni a hiányosságokat és felhívni azok kijavítására a csoport vezetőségének figyelmét. A kétyiek és a többi jól működő I. típusú termelőcsoportok példája nyomán szervezzék meg a brigádokat, beszéljék át cso- porttaggyűlésen az aratás és a be szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos feladataikat. Szélesítsék ki a verseny, mozgalmat is, mert így tudnak nagyobb terméseredményeket elérni és így tudnak maguk a tagok is még nagyobb mértékben meggyőződni a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről, A BEKEHARC HÍRE Szálkái István 285 százalékot ért el a dombóvári MÁV szertárnál Az ötéves terv teljesítése, nagy feladatok elé állította dolgozóinkat. Ezeket a feladatokat valósítják meg lelkes és kitartó munkával, a termelékenység emelésén, a rnunkaver.scny kiszélesítésén kérésziül'.-Ez a harc számtalan kimagasló 'eredmény1, új munkahősöket hozott felszínre. Az ipar. kereskedelem és közlekedés dolgozói egv célért küzdve, tervük teljesítésén, a takarékosság és az eredmények fokozásán keresztül viszik békehareukat, a szocializmus építésének meggyorsítását sikerre. A Dombóvári MÄV szertár dolgozói is szorgalmas munkával végzik felad«. Inka'.. az anyagellátás zavartalan biztosításé'*. A május 1-i versenyben országos másodikak lettek a szertár dolgozói. A legjobb szertár címért folyó versenyben kimagasló eredményeké! értek eh Vállalták 18.063 forint megtakarítást, teljesítettek 18.570 forintot. A szertár május havi tervét 110 száza lókra teljesítette. A brigádok közül e legjobb eredményt a Dózsa brigád ér te el Illés István szíáhánovisla vezet sével. A szénkirakásban 160 százaié kot teljesítettek. A Sztálin brigác Buczkó László sztahanovista vezetésé vei 134 százalékot ért el. Kiemelkedő : egyéni teljesítést ér! el Szálkái István raktári munkás 285, Krasznai János 153 százalékos eredménnyel. Lakos Mihály (őrmester a ki-berakás átlagidejének 1.64 órára való csökkentésével ért el jó eredményt. A dombóvári szertár dolgozói értekezleten beszélik meg versenyük fokozását és versenyszerzlődéseik ki bővít é- ! sével készülnek alkotmányunk ünne- j pére. A pécsi és nagykanizsai szertár- I rat vannak párosversenyben. Az országos versenyben a Landler Jenő budapesti szertárral bóvlik ki a vállalások pontjait. Minden dolgozót verseny- , be szerveznek és minden dolgozó köt | hosszúlejáratú versenyszerződést. Az j eredmények elérésében jelentős szerepük van a sztahanovistáknak, akik ! munkamódszerük átadásával segítik a gyengébb dolgozókat, A verseny nyilvános ellenőrzése is segí'i a lendületet és buzdít a lemaradások behozására. 14 nő dolgozik a szertárnál és jól megállják helyüket a legnehezebb munkában is. Az eredmények fokozása, a terv teljesítése, a takarékosság ' növelése, a legfontosabb pontok a verseny-szerződésben, amelyeket kibő* ■ vflenek a dolgozók és vállalásuk de- I cember 31-ig szól. NEMZETKOZíKERDESEK Áffyútöltelék kerestetik Az amerikai tábornokok az utóbbi időben rendkívül nagy tevékenységet fejtenek ki az Egyesült Államok határain túl. Eisenhower tábornok, az Atlanti Blokk hadseregének főparancsnoka, aki szemleuíakat tesz a ny ugateuró~ai országokban, nagy létszámú vezérkarával a párisi Astoria-hotelben telepedett le. Május végén Európába érkezett Collins tábornok, az USA szárazföldi csapatainak vezérkari főnöke. Június elején befutott Bradley tábornok is, aki az USA vezérkari főnökei egyesített csoportjának elnöke. Június 6-án Parisba érkezett Vandenberg tábornok, az amerikai légi haderő vezérkari főnöke, A „Daily Mirror“ című angol újság azt írta, hogy „Bradley tábornok párisi utazásának íőeredménye a francia fegyverkezési tervek ütemének általános meggyorsulása.“ Collins, Bradley és Vandenberg, Truman kongresszusi üzenetének nyilvánosságra hozatala után érkezett Nyugat-Európába. Truman ebben az üzenetében 8.5 milliárd dollár kiutalását követelte a küiállamoknak nyújtandó katonai „segítség“ céljaira. Az amerikai sítjtó Truman üzenetével kapcsolatban megállapította, hogy a Marshall-terv már túlélte önmagát és „ódivatú“ lett. A „Christian Science Monitor“ jelentése szerint az USA külügyminisztériuma még ez év februárjában memorandumot küldött a nyugateurópai országok külügyminisztereinek; a memorandum rámutatott arra, hogy „a tisztán gazdasági segítség periódusa végétért“ és ezentúl csak azok az országok részesülnek „segítségben“, amelyek „megfelelő erőfeszítéseket tesznek a honvédelem terén.“ A Marshall-terv, amely most harmadosztályú temetést kapott, sohasem volt „tisztán gazdasági terv“ Mindig egy új világháború előkészítésének terve volt. Ezt a célját aionban elködösítették, „amerikai jótékonyságról“ szóló frázisokkal leplezték. Az amerikai uralkodó körök most már sutba dobták az álarcot és a nyugat- európai országoknak nyújtott „segítséget“ nviltan kapcsolják egybe agresszív háborús terveikkel, Már a múlt nyarán kiderült, bogy az USA nyíltan irányt vett a háborúra, amikor az amerikai uralkodó körök az új háború előkészítéséről Távol-Keleten áttértek a nvilt agresszióra. Azóta az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánya nyíltan hirdettek Nvugat-Német- ország újrafeliegyverzésének politikáját. Most lázas se gitséggel igyekeznek agresszív háború céljaira minél több ágyútölteiékef összevásárolni. Joseph Harsh, a „Christian Science Monitor“ amerikai reakciós újság politikai megfigyelője május 25-én uyíltan megírta: „Az utóbbi időben Washingtonban egyre gyakrabban lehet hallani a „pótkatona“ kifejezést, E kifejezés lényege, hogy vannak olyan vidékek a világon, ahol „pótkatonát“ dollárban kifejezve olcsóbban lehet találni, mint az Egyesült Államokban. A török „pótkaíona“ 200 dollárunkba kerülne .., amerikai „pől- katona“ 10 ezer dollárunkba kerül. Törökországon kívül a legolcsóbb ágyútöltelék-forrás, Washington véleménye szerint, Görögország és Jugoszlávia. A hitlerista vezérkolomposok, akiket a Szöyjet Had. sereg alaposan elvert, már kezdik kídülieszteni mellüket és igyekeznek minél többet kicsikarni az ágyútöltelék amerikai vevőitől. Nemrég érkezett Bonnból a jelentés, hogy Kasselben gyűlést tartott a „Grossdeutschland“ hit lerísta páncéloshadosztály 800 tagja. Az egybegyűltek kijelentették, hogy fenntartás nélkül elismerik Adenauer kormányát és hajlandók „a legtöbb katonai hagyományok szellemében szolgálni a köztársaságot.“ „A legtöbb katonai hagyományok“ emlegetése nem véletlen, A hitleristák nyílván nőnél több oénzt szeretnének kapni az amerikai rabszolgakereskedőktől. Hiszen a hitlerista „katonai hagyományok“ közé tartozik annak a vereségnek az emléke is, amelyet a hitleristák az Ardennekbeo 1945 elején Eisenhower tábornok hadseregére mértek, amikor csak a Szovjet Hadsereg mentette meg Eisen, howert a teljes megsemmisüléstől. A nyugatnémetországi sajtó megállapította, hogy az Adenauer „kormánya“ és az amerikai parancsnokság közt lefolyt tárgyalások eredményeképpen tervet dolgoztak ki, amelvnek plan'-''” Nvi gat-Németországban már legközelebb 12 hadosrtáfvt ál lítanak f«l (Folytatjuk,) PARI ÉS PARTÉ A politikai iskolák záróvizsgái ..Aki a szocialista munkának szén. teli magát, az küzd, alkot átalakítja az életei, eltörli a régit és újat hoz léire, 4 Szovjetunió minden do’go zó jónak, minden íiatal munkásnak és kolhozparasztnak megadja azt a lehetőséget, hogy tehetségét és képességeit a legnagyobb mértékben fejlessze. Prlhclő ennél fogva, hogy az emberiség történél méhen még soha sem volt ilye/1 érdek feszítő korszak! Ezzel szemben az Októberi Forrada lomig az egész é'et puszta harc volt. a száraz kenyérért; egy kisszámú gazdag réteg uralkodott a dolgozók milliói felett. A szocialista építő- munkához müveit emberekre van szükség. Műveltnek nem az számit, aki sokat olvas, hanem az, aki beham loan foglalkozik a materialista filozófiává’, magáévá teszi a tudomány kincseit, gondolkodik az olvasotla kon és össze tudja kapcsolni a forradalmi elméletet^ a forradalmi gya_ korlattal— (M, 1. Kalinin) A marxizmus-leninizrnus tanulmányozása elősegíti a mindennapi mun kártk elvégzésében felmerült akadá. lyoik helyes megoldását. Az idei pártok látási év befejezése fontos esemény. Pari szervezeteinknek most el kell bírálni, hogy a párttagság elméleti képzése mennyire segítette elő a Párt munkáját. Az oktatás eredményeit, sikerét, az egész pártmunka, a termelés eredményei mutatják. Á politikai iskolák összefoglalója megmutatja, hogy milyen mértékben tudták al. ka1’mazfti a hal-lga-tók a marxizmus leninizrnus elméleti tanításait. gya koriad, mindennapi munkájukban. Ennek alapján 'lehet eldönteni, hogy fejlettségéhez mérten hogyan érdemli meg és milyen fokú ok-töíásba kell részesíteni a következő oktatási év. ben a hallgatót. Az összefoglaló képet ad arról, hogy a pártoktatás a kommunista, áldozatkészséget növel te-e a hallgatóságban.. A szekszárdi Útfenntartó Vállalat, nál az alapfokú politikai iskola ha1'?, gátéinak összefoglaló szemináriuma jó eredménnyel végződött. A DISZ' fiatalok szépen fel dekorálták a termet, sok-sok piros rózsacsokor dí. szí tette az asztalokat. Ezek az előkészületek bizonyították, hogy készültek erre a napra és tudták azt is, hogy á megérdemelt, bírálatot ezután kapják meg, alki jól és szorgalmasan tanult, dicséretet várhatott, aki pe_ dig hanyagolta a tanulást, számítha. tolt az építő bírálatra. 18 hallgató jelent meg az összefoglalón, mert. időközben 4 lemorzsolódás volt, akiket később ki is zártak a tanfolyamról. Jó eredménnyel végeztek DeH Júlia, Berki József, Fehér László, Varga József. Bencze Ferenc. Vozdeczki Mihály, Szajkovics Gyula, Baka Imre és Harka Katalin. Szép hozzászólásuk bizonyítéka annak, hogy nemcsak az összefoglaló napra készültek, hanem az oktatási év egész ideje alatt foglalkoztak az anyaggal. Külön dicséretet érdemeinek a DISZ-fiatalok. akik pártonkívüiisk, vagy tagjelöltek és csak később vet. tek részt, az alapfokú oktatáson, azonban mindvégig a legszorgalmasabb tanulók maradtak. Példát vehetnek DISZ-fiataljaink valamennyien Mútéii, Kerecsényi, Takács, Szondi, Gosztonyi. Farkas és Légtádi D1SZ- fiataloktól. Pártunk a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Parijától ta_ nulva neveli a fiatalságot, előkészíti a Párt új tagjait, a fiatalok leg jobbjaiból. „A komßzomolista — mondotta Sztálin elvtárs — mentes minden régi tehertől. s könnyebben feszi- magáévá a lenini eszméket, mint bár. ki más. S éppen ezért, mert az ifjúság könnyebben teszi magáévá a lenini eszméket, mini bárki más. éppen azért van hivatva arra. hogy az elmaradókat és ingadozókat .előrevi. gye. Igaz, nincs e ég tudása. De a tudás olyan dolog, amit meg lehet szerezni. Ma nincs meg. holnap meg lesz. Ezért a feladat: lapulni, és megint csak tanulni, elsajátítani, a leni, niz.must “ A mi DlSZ-fiatal iáinknak ős ebben az Útfenntartó Vállalat fiataljainak is követni kell Sztálin elv társ tanítása alapján példaképét a hős lenini Komszomolt. Az elén éredmények- kel nem szabad megelégedni, fokob.ni kél- tovább. A felőletek után bírálat is hangzott el. Berki elvtárs felvetnie az előadó *]'r társnak, hogy a tanfolyam elején csak a jelien kérő elvtársikat felel telte ez .assan kiküszöbölődött, azonban nem teljes egészében. Igv a hal-gat óság nem tudott, egyformán fe jlőd ni ö gyengébbeknek több bátorítást ke.iett vo’na adnj a hozzászólásokban. Berki elvtáTS megköszönte a Pártunknak, hogy .ehetővé váíi számukra a marxilenini elmélet kismértékbeni eiwajáti tása, mely nélkülözhetetlen a mindennapi. munkájukban, a DISZ-f:a- talók i= köszönetét mondtak és 'ígéretet lenek, hogy elért eredményeik- kel nem állnak meg, hanem po’itikái tudásukat késze esi tik és fejlesztik továbbra is. Jó volt a szeminárium- vezetés. az előadó elvtárs összefogóba a feleleteket, megbírálta a hiányosságokat, kiegészítette, a jókat pedig megdicsérte. Az eredményes munka lehetővé részi, hogy a hahga. lók a következő oktatási évadban magasabb fokú ok látásban is részivé- hetnek, tanulnak azért, hogy majd ők is. másokat tani!hassanak. Ro88z példát mutatóit Tamásiban az alapf okú összefogd a'ó szeminárium, ahol 23 hallgató közül csak 10 je.ent meg. A szemináriumvezető Kardos eivtárs. községi tanácselnök az. oktatás egész ideje alatl, gyakran nem jóién-; meg a min' den héten megtartott szemináriumon, sok ese'.ben egyik, vagy másik hallgatónak keloet't megtartani, előadó hiányában. Kardos elvtárs sokszori hiányzását nagyr e’foglaltságára hivatkozva igyekezett megmagyaráz:;;. Nem mutatott jópéldát, a hallgatóság előtt, így a. fegyelem nagyon meglazult. A szemináriumot a tanácshá- zán saját irodaiában szokta megtartani, mert így is saját kén verni ét biztosította. A kérdéseket a vizsga napján, délután kiidte ki a hallgatóknak, hogy készüljenek fél rá, pedig ő már a járási pártbizottságtól előtte négy nappal megkapta. ^ hallgatókat úgy instruálta, hogy egv kérdésre készüljenek fel és abbó.. feleinek majd az összefog álon. Ö ma. g-a sem készült fel a kérdésekre, a hallgatók közül többen úgy olvasták fel a feleletet vagy más kérdés; kaptak, mint amire készültek és nem tudtak rá felelni. Nem fogalta össze a kérdéseket, nem bírálta meg a feleleteket, nem mondta meg> mi, volt benne a jő. és mi volt benne a hiányosság, Nem egészítette ki, nem javította ki é hibás, he.yteien hozzászólásokat. Rányomta bélyegét az összefoglaló szemináriumra az, hogy Kardos elv'ár3 nem fogta komolyan az oktatás kérdését. nem készült fel lelkiismeretesen és ezért a hallgatóság nem tudott eléggé fejlődni. járási páribtío-- ság kiküldöttje, Tárnok elvtárs nem nyújtott segítséget ;t szemináriumvezetőnek. hanem több esetben - kivé e a vezetést és ő kérdezte az elytársa- kal. Ennek az lett a köVettkezmánvé. hogy hiányérzettel men; ei sok hallgató. mert a kérdések nagy része tisztázatlan maradt. -Disséretben részesített mindenkit Kardos él.vtárs, megállapította, hogy mindenki jól felkészült és sokat fejlődött. A- hibák következménye, hogy a tamási alap- szervezet hallgatói nem tudták eléggé elsajátítani a marxista-leninistái cLmé- l-etef, mely biztosítja Pártunk élen. járó szerepét. VALTSOA TZEKSZÁRDON DOMBÓVÁRON BONYHÁDON. Kapható a tömegszervj és üzemi f i 1 mp ro p ag a n di-stá n ál. fl Kéiyi Uj Éíe! I. típusú iermslacsooori