Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-01-14 / 11. szám

a NAPLÓ 1951 JANITAR 14 Kik jogosultak nehéz testi munkájuk és vezető munkakörük alapján a pótjegyekre? A belkereskedelmi miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rende­let« közli azokat a munkaköröket, amelyben .dolgozók a cukor- és finom- liv’f.eUátás szsernpontjából magasabb fejadagra jogosultak. A rendeletben iparáganként megál­lapított nehéz ties ti .munkát végző dol­gozók, valamint a rendeletben megne. vezett műszaki, gazdasági és igazgatá­si vezetők havi cukorfejadagja Buda­pesten cs a rendeletben felsorolt vá­rosokban 1.20 kiló, az ország többi ré. szén egy kiló, a havi finomliszt fej­adagja pedig az ország egész területén egységesen két kiló negyven deka. A rendelet értelmében az az állami üzemben, nehéz testi munkát végző dolgozó jogosult a negyvenöt dkg-os cukor és 1,20 kilós lisztpótjegyekre, akik az alábbi munkakörök egyikében hetenként legalább 48 órán át dolgoz­nak, BÁNYÁSZÁT ÉS KOHÁSZAT; 1. Az összes földalatti dolgozó bányá­szok és külszíni rakodásban és szállí­tásban foglalkoztatottak. 2, A kohászatban és hengerműnél foglalkoztatottak (nem értendő bele a nem ipari csoport). VAS- FÉM ÉS GÉPIPAR: 1. Gép­formázó, 2. Magformázó, 3. Vas- és fémöntök, csapolok, formaszállító és kemencekezelök, homokfuvók, homok- előkészítők, öntvénytisztítók, daruke- zelök, edzők, hőkezelők, 4. fémcsíszo- lók, 5. fémnyomók, 6. kézi erővel dol­gozó kazánfűtők és kazáptisztítók, 7. hegesztők (poníhegesztök kivételével), S. kézi- és gépkovácsok, 9. lemezlaka- tosok. 10, szegecselő lakatosok, 11, hajőls hatosok, kötélpálya lakatosok, Hídrzerelő lakatosok, kazánlakatosok, 12 rés? elő vágók és reszclővágóknál foglalkoztatott köszörűsök, 13. edzők, hőkezelők. 14. pácolok. 15. zománc- őgetök, égetősegítők; 16. transzformá­tor-szerelők, (1000 Kwatt-nál nagyobb transzformátor szerelésénél), 17. va­cuum kemencés, 18. faragók. ÉPÍTŐIPAR.; 1. kőművesek, ácsok, vasbetonszerelők, állványozók az építőiparban, telepített és előgyártó iparban alkalmazott betanított munka, sok (a nem termelő munkán dolgozók nem értendők ide), 2. mélyfúró mun­kások, 3. süllyesztő szekrényben dol­gozó munkások (Caisson), 4, folyam­kotrási munkások, 5. kőfaragók, kö­vezek, 6. útburkolők. 7. búvárok, 8. kubikusok, 9. műkükészítők, KÖ, FÖLD, AGYAG, TÉGLA, CSE­RÉP, MÉSZ, CEMENT: 1. Agyagbá­nyász, 2. fúró és robbantó agyagbá­nyász, 3. csillések, 4. tégla és cserép présetetők, 5. tégla- és cserépvágó és szedő, íéglalerakó, 6. téglagyárban foglalkoztatott szak-, betanított mun­kások (nem termelő munkások kivéte­lével), 7. égető, mészkiszedő, vagón- rakó, zsáktöltő és hordó munkások, 8. kőfejtők, fúró, kőfaragó, vájár, bun- kozó és pakoló munkások, 9. mész- és cementiparban betanított munkások, 10. behordó, 11. kihordó, 12. mészki- szedö. ÜVEGIPAR: 1. Üvegolvasztó, 2. üveghúzó, üvegfúvó és üveghengerlő. KERÁMIAIPAR: 1. égető, csiszoló, korongos és kemencemunkás, 2. masz. szaelökészítő munkások. ÉLELMEZÉSI CIKKEK GYÁRTÁSA: 1. Molnár, 2. sütőipari munkások (nem termelő munkában részvevő ki­vételével, 3. vágóhídon dolgozó vágó- és fejtöraunkások, 4. bélipari munká­sok. FAIPAR: 1. Rönktéri anyagmozgató, 2. 350 mm-es átlagon felüli fűrészen dolgozó munkások, 3- kádár. FONÓ- ÉS SZÖVŐIPAR: 1. Nedves és száraz appreturával dolgozó mun­kások. BŐRIPAR: 1. Cseres és meszes mű. helyben nagy állati bőrökkel dolgozó munkások, 2. cipőgépkalapáló munká­sok, 3. oíkker, kézipréselő munkások. VEGYÉSZETI IPAR: 1. Klórral, klór- szulfonsavval, technikai gázokkal (oxi­gén és hidrogén kivételével) kénnel, kénsavval, salétromsavval, lúgokkal, szalmiákszesszel, ólommal és nikotin­nal dolgozó munkások, 2. füstnélkülí lőpor gyártásánál nitroglicerinnel dol­gozó munkások. 3. robbanószer és lő­szergyári munkások, 4. ólom- és hor- ganyfesíékgyávi munkások, 5. zúzó és őrlő, munkások, 6. izzón folyó elektro­lízisnél (alumínium) alkalmazott mun­kások, 7. gázgyári retortákná! alkal­mazott munkások,' 8. toronyszerelő. GUMIIPAR: 1, Guminemü és gumi­henger keverő munkások, 2, bemérők, 3. szitáló, 4. vulkanizáló. SZÁLLÍTÓ MUNKÁSOK: 1, Dokk­munkások, 2. állandó vágón-, uszály— és tehergépkocsikírakó és zsákoló munkások, 3, állandóan nehéz munka­darabot és anyagot szállító munkások. KÖZLEKEDÉS: 1. Mozdonyvezetők, mozdonyfűtők, 2. budapesti közúti autóbuszvezetők, 3. távírdái munká­sok, vonalépítők, 4. kábelfektetők, 5, kábelforrasztók, VILLAMOSENERGIA: 1. Oszlopo. kon dolgozó villanyszerelők, 2, sala­kosok. Az állami üzemek, vállalatok, in­tézmények, intézetek hatóságok és hi­vatalok, továbbá társadalmi és egyéb közületi szerveknek a következő mű­szaki, gazdasági és igazgatási vezetőit illeti meg a magasabb fejadag: 1. Hivatalvezetők, hivatalvezető he­lyettesek, főosztályvezetők, íőosztály- vezetöhelyettesek, önálló osztályok ve­zetői, országos gyorsiroda vezetője és helyettese. 2. Megyei és a budapesti városi ta­nács végrehajtóbizottságának elnöke, elnökhelyettesei, titkára, osztályveze­tői és ezek helyettesei. 3. Legalább száz munkavállalóval dolgozó állami vállalatok (központok, egyesülések, gazdasági irodák) veze­tői, vezelőhelyetteseí, főosztályveze­tői, önálló osztályok vezetői. 4. Legalább száz munkavállalóval dolgozó állami vállalatoknál az üzem. ágak vezető főmérnökei. A pótjegyre való jogosultságot a szakszervezeti bizottság láttamozása mellett a rendelet előírásai szerint az üzem, hivatal, stb. vezetője állapítja meg. t Ápoljuk gyümölcsfáinkat Komoly fejlődés tapasztalható mezőgazdaságunk minden üzem- ágában, ugyanakkor a gyümölcs- termaésnél elmaradás van. Főleg az idősebb gyümölcsfákkal nem tö­rődnek, .holott éppen ezek bizto­sítják az egyenletes, jó termése­kéi. Most van az ideje annak, hogy a nyugalmi állapotban szükséges ápolási munkákat elvégezzük. Leg­fontosabb ezen a téren a fatiszto­gatás. Ez az alapja az okszerű gyü- mölcsf a védelemnek: gyérítjük vele á fán felelő kártevőket és ugyan­akkor a szükséges permetezések­nek az alapját is biztosítjuk. A lombhullás és rügyfakndá-s kö- ~öt.Li időszakban a fakoronából minden elszáradt, beteg, odvas. szú­ette, nagy ráksebeket vise'ő ágat, gallyt.. vesszőt tőben le kell vágni Csonkot hagyni nem szabad, mert idővel az bekorhad és a fa életét veszélyezteti. A lúisűrű fakorona kedves a kártevők elszaporodásá­nak és a. termés minőségét is ká? rosan befolyásolja. Az ágakat mindig éles fűrésszel vágjuk le és a fűrészelést először mindig alul kezdjük, nehogy be­szakadás álljon elő. Feltétlenül tá­volítsuk el a vadhajtásokat- .és a fattyúhajtásokat, éles ágol lóval (metszöolló), A bevágott ágakat, és gallyakat, hajtásokat tavaszig éges­sük el, hogy a kártevőket ezáltal megsemmistísük. A fakó rónáról le keli! szedni és elégetni a téli her- nyófészkeket, vagyis az őszi lomb­hulláskor 1c nem hullott, száraz leveleket. Ugyancsak meg kell semmisíteni o, gq/ümölcsmiimiákat, míg a fák törzseit és vastagabb ágait kéregka.paróval meg kell tisz­títani. Nyúl rágás ellen legjobb a tüskés gally, ‘nád, vagy napraforgószár. A fák töveit jó mélyen fe] kcíl ásni, hogy a téli csapadékot elraktároz­hassuk. Ezek elvégzésével biztosít­hatjuk a jó termést. Megyei Tanács VB Mezögazd. osztálya hisz annaó — Ozora községben, a DlSZ-szer- vezet vezetőségválasztó taggyűlése jó hangulatban zajlott le. A beszélgetés során felszínre került az ifik lelkes munkája. A legjobb munkához sorol­hatjuk a tagtoborzást. Az egész tag­toborzás ideje alatt 100 fiatalt szer­veztek be szervezetükbe. Ebből T. Kovács Teréz másodmagával 48 fia­talt szervezett be. Ebben a község­ben a plébános hiába akarta az ifi­ket lebeszélni, ez nem sikerült, mert az ifjúság a Párt vezetésével egyént agitációval végzett jó munkát és jól felvilá gosítotla a dolgozó parasztság fiait, hogy nekik a DISZ-ben a he­lyük. Ezek a fiatalok a Párttal kar­öltve dolgozlak a tagtoborzás ideje alatt. Ebben a szervezetben maguk a tagok is látják a tagtoborzás nagy jelentőségét és ezért történtek ilyen szép egyéni eredmények. Tamási területi DISZ szervezete ízléses dekorálással készüli a DISZ vezetöségválasztó taggyűlésre. A tag­gyűlés megkezdése előtt az ifjúság mozgalmi dalokat énekelt. A titkár megnyitotta a gyűlést cs az eredmé­nyeket mondotta el. Többek közt el­mondta, hogy az eredményekhez so­rolhatjuk a lelkes tagtoborzást, vagy: is annak a 70 ifinek beszervezését, amit mi végeztünk. — A szekszárdi területi DISZ fia­talok munkája a vezetőségválasztó taggyűlés után megváltozott, az éber­ség. kérdését nem utolsórendű kér­désnek veszik. A kufúrmunkára is fokozod gondol fordítanak, vagyis megértették a kid túrmunka nagy feladatát., és komolyan készülnek a városi kidtúrversenyre. PÁRTHIREK Értesítjük a felsőfokú káderoktatás­ban résztvevő elvtársakat, hogy ré­szükre folyó hó 15-én (kétfŐD) dél­előtt 9 órakor konferenciát tartunk a Pártoktatók házában. A konferencia anyaga: ,,A szocialista iparosítás elvi kérdései“. Jegyzeteit minden elvtárs hozza magával. MDP Tolnamegyei Pártbizottság Oktatási alosztály. * A középfokú káderoktatásban részt­vevők tanulócsoport vezetői részére kedden, 16-án délelőtt 9 órakor meg­beszélést tartunk. Szerdán, 17-én dél­után 17 órakor a középfokú káder- oktatásban résztvevők részére tan­csoport megbeszélést tartunk a Párt­oktatók házában. MDP Tolnamegyei Pártbizottság Oktatási alosztály. Ve Kommunista magatartás, igaz háza- iíság címmel előadást rendez a Párt­oktatók háza január 15-én a közép­es alapfokú politikai iskolák vezetői részére. Előadó: Prantner József elv­társ. MDP Tolnamegyei Pártbizottság Oktatási alosztály. — Sáregres községben a legutóbbi Szabad böki Teli Est előadása „a ko­reai háború" volt. Az előadás után hozzászólások voltak. Özv. Halmos Jánosné dolgozó parasztasszony mon­dotta, hogy — a koreai harc a mi harcunk is. Koreában a nyugati impe­rialisták olyan terrort végeznek, mint, nálunk a német fasiszták. - - Vállalta, hogy a következő Szabad Föld Teli Estéken többször hozá fog szólni. Az előadás után diafilm-vetítés szórakoz. tatla a dolgozó parasztságot. HIRDETMÉNY! belhívom a. lakosság figyelmét, hogy a 402.500/1950 13. M. számú rendelet értelmében a tizennyolcadik életév elérésének bejelentését 1951 cs azt követő években, az utóbbi évektől el. törően, január 1. cs 31. napja között kell teljesíteni. A bejelentéseket az állandó lakás­ból a férfiak és a nők állandó laká­sának bejelentésére szolgáló bejelen­tőlapon kell teljesíteni. Ä bejelentke­zésre kötelezettek mindazok, akik az 1951. évben a IS-ik életévüket betöl­tik. A bejelentkezés elmulasztása ki­hágás. Szekszárdi városi és járási rendőrkapitányság­I TOLNAI NAPLÓ TAPASZTALATCSERE ROVATA A hogyőszi állami gazdaságban Csurgai István mag-táros olyan mérlege ési újítást vezetett be, aminek alkalmazásával, egy ember végzi el azt a munkát, amit azelőtt ugyanannyi idő alatt öt ember tu­dott elvégezni. Az újítás abban áll, hogy három kanalas fe'vorió .ké­szülőié egy malomszerű garatból tetszés szerinti emeletre szállítja a gabonát. Mérlegelés alkalmává: a mázsára szeréit ládába eresztik a gabonát, melynek űrtartalma több, mint három, mázsa. Ennek megtöl­tése, mérlegelése és kiürítése egy embertől három perc időt vesz igénybe. Nagy jelentősége az újí­tásnak az. hogy újítás nélkül órán- kint 35 mázsa gabonát tudtak le­mérni. Az újítás alkalmazásával óránként 80 mázsa .gabonát mér­nek. le és szállítanak az emeletre. Nagy gazdasági jelentősége van az önköltségcsökkentés terén is. Míg újítás nélkül egy mázsa ga­bona mérlegelése belekerült 0.28 lórin ib a, az újítás alkalmazásával nem kerül csak 0.02 forintba.'Ez egy 240 vagonos magfúrnál egyszerű mérlegelés alkalmával több, mint 5000 forint önköltségcsökkentést je­leni. Ennek hatalmas nemzetgazda­sági jelentősége van, mert orszá­giunkban számos, kisebb és nagyobb magtár van. aha] hiányzik az ilyen mónegeiés és ezáltal sok ezer fo­rintot fizet ki népgazdaságunk fö­löslegesen. De nemcsak hatol mis önköltségcsökkentést jelent orszá­gos viszonylatban, hanom sok em­bert felszabadít a zsákolás nehéz munkájától is. akik addig egyéb . géppel nem végezhető munkát tud­nak végezni. Csurgei István újí­tásáért, meg fogja- kapni jutalmát. addig is 100 forint újítási ebleget kapott. . <yi kit könyvel A Szikra könyvkiadó új könyvei; Marx-—Engels: Művészetről—iro dai óm­ról 244 oldal, 6 Ft, Sztálin: A káder, munkáról 2. kiadás 76 oldal 2 Ft., Csernisévszkij: Válogatott esztétikai tanulmányok 382 oldal 12 Ft fűzve, 18 Ft kötve, Zsdánov: Módosítások a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja szervezeti szabályzatán 2. kiad 8 6 oldal, 1.50 Ft., Babsijev: A Bol­sevik Párt centralizmusa és demo­kratizmusa 2. kiadás 96 oldal, 2 Ft, Haszhaesih: A világ megismerhetősé­géről 144 oldal. 4.50 Ft, Desaníi: Titoék arca és álarca 2, kiadás 160 oldal. 4.50 Ft. Parvules- cu—Brumarü: A proletárertkölcsről 84 oldal, 2 50 Ft, Milov: Irán a máso­dik világháború alatt é$ után 72 ol­dal. 1.50 Ft, Fekete Sándor: A már­ciusi fiatalok 246 oldal fűzve 9 Ft. kötve 15 forint. Szépirodalom könyvkiadó könyvei: Horváth Mihály: Tatár Péter (regény) 136 oldal 8 Ft fűzve. Nagy László: A tüzér és a rozs (versek) 60 oldal, 7 Ft fűzve, Földes Mihály: Mélyszántás (színmű) 100 oldal 9 pt fűzve, Tömörkényi István: Kétkezi munkások (elbeszélések) 194 oldal 19 Ft kötve, Konwiczki; Vasútépítők (regény) 88 oldal 7.50 Ft fűzve, Km czkowski: Ur és paraszt (regény) 262 oldal, 16.50 (űzve. Volositi: Kuznycc ki föld. Sztálin díjas regény 332 o! dal 19 Ft kötve, Kralt; Rideg part regény) 160 oldal 13 Ft kötve, Blp.j- man—Bolsincov — Ermler: A nagy ha zaii (irodalmi forgatókönyv) 144 oldal, 6.50 Ft fűzve, Szobko: lavoii front regény) 128 oldal 6 Ft fűzve.. Müveit Nép Könyvkiadó Lebegyin szkij: A csillagok világában 3. kiadás 40 oldal, 1,20 Ft fűzve. A dolgozó parasztság a földműves- szövetkezeteknél új süidönevelési ak­cióra köthet szerződést. Az első süidönevelési akcióban a már bebúgatofct, vagy már elellett kocákra lehet szerződést kötni. A szerződés aláírásától számítva hat­hét hónap közötti időben a lekötött kocánként két. darab hizlalásra alkal­mas uegyvenöt-hetven kiló között} süldőt kell átadni a földművesszövet, kezeteknek. A földmüvesszövetkezet minden lekötött koca után a szerző, dés aláírásakor 200 forint kamatmen­tes előleget fizet ki a szerződő gaz­dának. A süldő átvételekor vagy a napi árat fizetik ki a szerződőnek vagy — ha közben az ár csökken —- a szerződéskötéskor érvényben volt árat, ós ezenfelül minden átadott, hiz­lalásra alkalmas süldő után még ki­lónként 40 fillér prémiumot is fixek nek, ha azt az előírt időben szállít­ják le. A második süidönevelési akcióban csak előhasi, vagy be nem húgatott kocákra lehet szerződést kötni, A szerződés aláírásától számított fiz -s tizennégy hónap közűi időben min­den koca után két darab 45-—70 kiló közti súlyú, hizlalásra alkalmas sül­dőt kell átadni a íöldmíivesszövetke. zeteknek ugyanolyan feltételekkel, mint az első akcióban. JANUÁR 14. VASÁRNAP ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: Zalai gyógyszertár. — NÉVNAP: Bódog. — IDŐJÁRÁS: Várható idő­járás vasárnap estig: Felhős, párás, helyenként ködös idő. Kisebb felhő- átvonulások, főként az ország nyu­gati és déli megyéiben. Mérsékelt délkeleti, déli szél, a hőmr""midet alig változik. A Népművelési alosztály kiér lékel le a legutóbbi hét keskeny, filmlálógatoilságút. Arra a megálló pí- lásru jutott, bogy a látogatottság a keskeny filmnél óriásit emelke­dett. A dolgozók mind jobbon sze­retik és kedvelik a szórakozási le­hetőséget. A filmek közül legjob­ban a szovjet filmeket szeretik, mert abból sokat lehet tanulni. Közismert. Hím a ■■Szovjet falvak élete”. Ezt a filmet azért kedvelik, mert. az ö problémájukkal foglal- koz'k. A fii movefiles után olyan egészséges hozzászólások voltak,' hogy az előadó is sokat tanulhatott, belőle. Azokban a községekben, ahol a kultúr munkát csak felületesen ke­zelték, ott a fejlődés nem is mutat­kozik, például Szedres községben a keske nyfil mvetí lés I á tógától tsúga csökkent. — A szekszárdi MNDSÜ 1951 ja­nuár 15-én este 7 órai kezdettel mű­sorral egybekötött nőnapot tart, a Széchenyí-úí 62, szám alatti helyisé­gében, melyre szeretettel meghívja a vezetőség az asszonytársakat. — Benczc István iehergépkocsive- zető Dunaföldvár községben a tanács­ház előtt álló Németh Ferenc dun3* földvári lakos motorkerékpárját te­hergépkocsival elgázolta. A • kár kb. 1000 forint. A fenlncvezett gépkocsi­vezető hanyagsága, hogy az álló mo­torkerékpárt elgázolta. — Medina községben a körzeti kes- kcnyfilm szombaton a „Szerencsés hajózás“ című szovjet filmet mutatja be. Ezt a filmet a dolgozó parasztság nagy örömmel fogadta, mert ebből a filmből a szovjet fiatalok hősie:;sége és nevelése tűnik ki. A dolgozó pa­rasztság sokat tanulhatott ebből a filmből és fiaikat a szovjet fiatalok példáján nevelik. — Gcrjen községben a Szabad Föld Téli Esték előadása után diafilm-vefités szórakoztatta és tanította a dolgozo parasztságot. A film címe a „Faekc- től a traktorig". Ezen a filmen a dol­gozó parasztság tisztán láthatta a fej­lődés nagy feladatát. Azt is láthatta, hogy semmi szerszám nem örökké va­ló, mert a fejlődés folyamán átalakul AZ ÁLLAMI Biztosító Intézet jö­vedelmező munkaalkalmai nyújt szor­galmas dolgozóknak. Jelentkezés 15- én, a kirendeltség Széchenyi-u. 20. sz. helyiségében. TOLNAI NAPLÓ telelői szerkesztős IUUO | S I V *. N telelés kiadói KIHAL? LASZtO .Szerkesztőség és kiadóhivatalt V.eksjárd; Széebcnyl-afea «—39 lel.; .>2.»« I'ostalnkarékpénzlári esek kszá atlaszára! áfKMOS Llűfizetési diji bavl tt.— toriul Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály-utca 10. u Telefon: 20-27 A njonidJfrf felaii GAHDOS] JOISM5 Uj süldőnevelési akció

Next

/
Oldalképek
Tartalom