Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-06-05 / 128. szám
I I LAG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! TOLNAI NAPLÓ A MAI SZAMBÁM: A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata a takarékossági mozgatom fellendítéséről (2. o.) — V'asárnap megkezdődött a Német Demokratikus Köztársaságban a Nyugat-Németország remilitarizálása ellen irányuló cs a békeszerződés 1951-bcn való megkötését követelő népszavazás (2. o.) Egyre növekedik a ju goszláv dolgozók ellenállása a Tito-banda terrorjává! szemben (2. o 1 Építőipari pártszervezetek feladatai Felemelt ötéves tervünk idő előtt való teljesítésében döntően fontos feladata van építőiparunknak is. Ahhoz, hogy a szocializmust még nagyobb ütemben tudjuk építeni, még nagyobb mértékben tudjuk a dolgozók életszínvonalát emelni, szükséges, hogy gyáraink és üzemeink, különösen építőiparunk termelékenységét és önköltségcsökkentését még jobban fokozza. Annál is inkább, mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy aránylag magasabb költséggel dolgoznak. mint iparunk más ágai. E feladatnak elvégzése kemény, szívós harcot igényel. Rá kell mutatnunk arra a rengeteg nehézségre és hibára, amelyek ezen a téren még tapasztalhatók. Meg kell említenünk. hogy egyes helyeken hiba van a munkafegyelemmel, hiányosság van az állampolgári fegyelem betartása körül és nem kevésbbé hátráltatja a jó munkát az indokolatlanul nagy munkásvándorlás. Hogy ez mennyire akadályozza a terv teljesítését, arra csak egy példát jeell említeni. Például a szekszárdi Magasépítő Vállalat. Tavaly másodrendű feladatnak tekintették a takarékosság feladatát, mert megtörtént, hogy a fa- és téglaanyagokat a munkahelyen sárba- taposták. Meg is látszott az évvégi eredményen a munka helytelen megszervezése, mert tervüket nem tudták teljesíteni. Pártunk felfigyelt ezekre a hibákra és amikor rámutatott a kijavítás módjára, itt is javulás mutatkozott. Azonban nem kielégítő ez a fejlődés, mikor a béke megvédéséről van szó. Még jobban meg kell szilárdítani a munkafegyelmet, még inkább kell törekedni az önköltségcsökkentésre. Nagyobb súlyt kell helyezni a szakmunkás káderek képzésére. Ne tör. ténjen meg az, mint ami. Mórágyon megtörtént a Tolnamegyei Tatarozó Vállalat részéről. A tanácsház építkezéseinél egy kéményt például kétszer kellett felrakni, mert először ferdére sikerült. Fia kiszámítjuk azt, hogy itt is hány munkaóra ment veszendőbe, amit pedig jobban fel lehetett volna használni, hogy az építkezés ott is kész legyen időben, képet kapunk arról, mit jelent a szakmunkás képzés. • Pedig a vállalaton belül minden lehetőség megvan erre. Nincs hi: ány kitűnő, öntudatos, a szocializmus építésének fontosságától áthatott munkásokban sem. Mohai Mihály brigád ja 247, Novak István brigádja 242. Kovács János brigádja 210, Pingi Ferencné 206 százalékos eredményeket érnek el, tervük teljesitésében. Tudják, hogy felemelt ötéves tervünk sikere az ő tervük túlteljesítésével lehetséges. De vannak egyénileg kiemelkedő eredmények is, sőt a Csapai Sarolta női brigád is- bizonyít ja 150 százalékos eredményével, hogy harc°s tagjai annak a hatalmas béke tábornak. amelyet a Szovjetunió és Pártánk vezet. Pártunk II. Kongresszusán Rákosi elvtárs beszédében mindezekre n hiány0sságokra világosan rámutatott. Ennek szellemében fokozni kell mind a politikai, mind a szakmai felvilágosító munkát, mert amint Gerö elvtárs kongresz. szusi beszédében mondotta: ,.Az ötéves tervidőszak második évére, tehát a folyó évre megállapított terv megvalósítása sokkal nagyobb erőfeszítést, magasabb fokú szervezettséget, az összes rendelkezésünkre álló eszközök céltudatosabb, tervszerűbb telhaszriálásdt követeli meg, mint amit az elmúlt évben teljesítettünk. Megköveteli a szocialista munkaverseny, az újító-, a Sztahá- nov-mozgatom további kifejlesztését." Ha ez párosul az önköltség- csökkentés, a takarékosság maradéktalan megvalósításával és a munkafegyelem megszilárdításával, akkor ez az év a Magasépítő Vállalat számára is meghozza a szocialista munka didalát, mert tervüket túl fogják teljesíteni. A Tolnai Betonútépítő Vállalat pártszervezeté már megindította a küzdelmet a termelés emeléséért. Kizárta a nem oda való ellenséges elemet. Erre is a legnagyobb gondot kell fordítani vállalatainknak és ahogy valami rendellenesség mutató kozik, azonnal az ellenség kezét kell megkeresni és kíméletlenül le kell leplezni. Nagyobb mértékben foglalkozzanak a vállalaton belül pártszervezeteink a DISZ-ifjósággal is. A férrígyüjtési hét lelkes munkája megmutatta, hogy az ifjúság jó megszervezése hatalmas lüktető erővé válik szocialista építésünkben. Építővállalatainkná! pártszervezeteinknek az ifjúsággal, nőkkel megerősödve kell az élei, a termelés motorjaivá válni. Kommunista példamutatással, áldozatvállalással a kötelesség teljesítésében kell élenjárni a munkában. Éberen ügyeljenek pártszervezeteink az ellenség hangjára és verjék vissza, mert nem közömbös számunkra is, Hogy hogyan vesszük ki részünket a termelés, mind minőségi ,mind mennyiségi emelésén keresztül a békeharcból, Meg kell honosodni nálunk is, mint a Szovjetunióban, hogy ünnepeinket jobb, fokozottabb munka végzésével ünnepeljük. Tehát nem ünnep-e számunkra, hogy a hős koreai néppel szemben mi a nyugodt, békés termelőmunkanapjait élhetjük? Ezért kell fokoznunk az ő példájuk nyomán is harcunkat és ebben Pártunk tagjainak kell példamutatóan élenjárva mozgósítani egész dolgozó népünket. Minden munkánkban Rákosi elvtársunk kongresszusi szavai legyenek számunkra iránymutatóak: ,.Megnövekedett s új feladatok állanak tehát Pártunk előtt, melyek megoldása csak úgy sikerül, ha megerősítjük pártszervezetein két, emeljük fegyelmüket, tudásukat, kapcsolataikat a dolgozó tömegek legszélesebb rétegeivel.’' LEVÉL KOREÁBA KOREAI PAJTÁSOK! Én, magyar úttörő, tudom már, hogy tizenegy hónapja a békéért harcoltok az imperialistákkal szemben. De ne léljétek, meri veletek harcot szabad* adtokért a 800 milliós béketábor. álén a halai ma s Szovjetunióval Én. ki* úttörő, tudom, hogy sokat éheztek, szenvedlek, nem jártok iskolába. Azért mi, magyar pajtások\ szeretgtcsomugokat küldünk nektek és további harcra biztatunk benneteket a győzelemig. Nekünk egész más mar az ételünk azóta, hogy a hős szovjet katonák felszabadítottál* bennünket. Mi békében élhetünk és iskolába, járhatunk, nemcsak az általános iskolába, hanem az egyetemek, iöiskofúk kapuja is nyitva áll elöltünk'. Most tiszta szívből Kívánok kitartást és erőt, további harcai okhoz. Ul ióiö köszöntéssel egy magyar úttörő. APACZÉLLER JÓZSEF W. Oszt. tanuló. Tamási. \ FELHÍVÁS! DOUiOZé PARASZTOK! ISSZO'UOK! ITITVLOKI Dolgozó parasztságunk jó munkája és a kedvező időjárás eredményeképpen tavaszi vetéseink kikeltek és szépen fejlődtek. Ebben az évben minden kilátásunk meg van arra, hogy kitűnő termést takarítsunk be, felemelt ötéves tervünk ezévi előirányzatát túlteljesíthetjük és különösen bőségesen gondoskodhatunk fejlődő állatállományunk takarmány sziikle- tének a biztosításáról.' Növényeink kedvező fejlődésével együtt azonban megszaporodtak a tennivalóink is. A növényápolás minden munkáját, sarabo- Iási, kapálást, gyomlálást, egye- lést, valamint a széna betakarítását a most következő néhány napon belül el kell végeznünk, ha biztosítani akarjuk, hogy valóban nagy terelést érjünk el. Ezért a következő napokban mezőgazdaságunk dolgozóinak minden erejét és minden mozgósítható tartalékéról munkába kell állítanunk, hogy a növényápolás soronkövetkező sürgős és egy részében már elkésett munkáit elvégezhessük. A béke megvédését, felemelt . ötDISZ MEGYEBIZOTTSÁG Bíró Mihály éves tervünk maradéktalan teljesítését, dolgozó népünk jólétét szolgálja a még nagyobb termés- eredmény. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a növényápolást, a szénakaszálást időben, maradéktalanul elvégezzük. Dolgozó parasztok! Ne nézzétek tétlenül, hogy egyes állami gazdaságainkban munkaerő hiányában a gyapot és a többi kapásnövény egy része gazban áll. Saját munkátok jól elvégzése mellett, legyetek segítségére állami gazdaságainknak a gyapotkapálás munkájában. Mozduljon meg a íalu apra- ja-nagyja a gyapotkapálás, szénakaszálás minél előbbi elvégzése érdekében. Ezzel segítitek a béke megvédését, győzelemre segítitek békeharcunk egyik jelentős csatáját. Asszonyok! Dolgozó nők! A háztartási munka elvégzése mellett vegyetek részt a termelőmunkában. Szabad időtökben segítsetek állami gazdaságainknak a növényápolási munkákban. Vállaljátok, hogy saját munkátok elvégzése mellett hetenként három-négy naMNDSZ MEGYEI TITKÁRSÁG Prantner Józseíné DÉFOSZ MEGYEI TITKÁRSÁG Kocs Árpád pót dolgoztok állami gazdaságainkban, résztveszlek a most folyó nagyjelentőségű növényápolási munkában. Ezzel segítitek ötéves tervünk teljesítését, kedvezményes áru textilt vásárolhaltok és egyben anyagi jövedelmet is j jeleni számotokra. Dolgozó és tanuló fiatalok! Bizonyítsátok be, hogy Pártunk, dolgozó népünk bizton számíthat rátok. Alakítsatok fűkaszáló és gyapotápoló brigádot, vegyétek ki részeteket az idei még hagyobb termés betakarításának biztosításából; a növényápolásból. DISZ- tagok, leányok és fiuk, minden szabad időtöket használjátok fel arra, hogy a hős lenini Komszo- mól példáját követve, részt kérjelek nagy országépítő munkánkból. Vonjátok be a még szervezeten kívül álló fiatalokat is ebbe a munkába. Legyetek harcos, cselekvő tagjai a növényápolás sikeréért folyó küzdelemben. Előre a béke megvédéséért, a növényápolást munkák sikeres elvégzéséért! MÉSZÖV Balogh Ernő Községeink versenyben a többterraésérí Egyéni p'cltl a rí utatás a legjobb agitáció Szocializiruii unk építése és öióvs érvünk büjésitése megköveteli dolgozó laraszlságunktól is. hogy az ipari nunkások példája! követve emeljék armelési állagukat, mert dolgozó parasztságunk termésátlagának emelése adja biz i osí la ni kellően dolgozó nejünk kenyérellátását és segíti elő' öt- íves tervünk sikeres megvalósítását. Dolgozó parasztságunk a jé) politikai 'élvilágosító munka hatására egyre ragyobb mértékben kezdi felismerni ?zi a fontos feladatát, ez megmutat komit' a tavaszi vetések időbeni elvégzésénél és a kikelt növények ápolásánál s. Különösen jó eredményi éri el dolgozó parasztságunk azokban a községekben, ahol pártszervezeteink, a an ácsok és tömegszervezetek megégették dolgozó parasztságunkkal a nö- cénvápoiási munkálatok időben: elvégzésének f o n I o s S A gáy --és—«d. sze m é - vés példamutatásukkal is a Iá Iá ifin. szólták. Medina köz$r^ lolgozó parasztsága j is megtsdetle a növényápolási ni jubilálok időrnTTi eb ág~~á ii'iiiiili fmffosságát és a falusi pár!titkát. Halfajlovies Milán jó példáját követve cukorrépájukat kiegyellék és ké'.szef, megkapállák. k napraforgó' kapálása 1 égvelését, a burgonya kapálását és ja dohány küldetésé! 100 százalékig befejezték, lucerna kaszálásuk is befejezés elölt ál!, a rét kaszálása is' több mint 000 százalékra van elvégezve, most a kukwrié? kapálása vkn folyamatban. A község ■dolgozói közül az élenjárók közé tartoznak még lakács István és Kiiflor István. Eredményeik eléréséhez nagyban segítene őket a niunkaverseny megszervezése. A verseny ellenőrzésé a tizes bizalmiak és a mezőőrök végzik :< tanácséin ök szeniéivé* példamutalá >óva!. A növényápolás) • munkák mellet! nem feledkeztek meg a betakarítás és a cséplőgéphez a munkások hizlo-i'á- sáröl sem, A gépállomástól a község részére biztosítót! kél cséplőgéphez í \ munkaerő már csaknem teljes egészében biztosítva van. Azonkívül vari egy magángépjük. £ munkaerő toborzása ehhez is folyamaiban van. Harc könséjí Zoiubávtti áll versenyben Harc község dolgozó parasztsága is megfogadta Pártunk iránymutatását és a növényápolási munkálatok során a napraforgót 100 százalékig, a burgonyái több mint 90 százalékig, a cukorrépa egyelését és sarabolásáí 100 százalékig, a kukorica kapálását közei 00 százalékra fejezték be. A .szénakaszálás azonban most van folyamaiban. A község dolgozó parasztsága Zornbá. val áll párosversenyben és a legutóbbi kiértékelés szerint Zomba község dolgozó parasztságánál! 30 százalékos téma ra dás mutatkozott. Decscn jól dolgoznak az állandó bizottsági tagok, az ellenőrzésükre bízott határrészen kiépítenék az ak'ívahálözat ukal és egymást hívták ki versenyre a „növényápolási munkákat legjobban végző határrész''"- címért. A győztes határrész 10 legjobb dolgozója oklevél ki- lüntelésben lesz részesítve. Az e.ldigi kiértékelések során a legjobb eredményeket Nagy István 14 holdas. Szarvas Péter 7 holdas, Szabó Mátyás !* holdas, Vihiska István 10 holdas. Horváth János. fi holdas kis- és középpw- rasztok érték el. akik már a naprafrgó és kukorica második kapálását és a burgonya töltő- gelését is befejezték cs a szénntermésü- ket betakarították. A községben működő Alkotmány tér. melőszöve!kezeli csoport vállalást lel! hogy a cukorrépából 200. burgonyából 70. kukoricából 35 mázsás átlagtermést fog- elérni és versenyre hív a a Ráta községi Vörös Zászló terme (ö- csoportof. Ezek az eredmények azt mulatják, hogy dolgozó parasztságunk megérti a versenymozgalom kiszélesítésének fontosságát; tudja azt. hogy a versenymozgalom kiszélesítésén keresztül sokkal jobb munkát tud végezni, ami a íöbblermés elérését biztosítja cs népgazdaságunkat erősíti. Ki maga sió ered m ények a szekszárdi nyomdában „A magyar munkásosztály most már minden téren kezdi követni mintaképének, a Szovjetunió munkásosztályának példáját s a magyar viszonyokba ülteti át- a Szovjetunióban szerzett szociális'* a termelési lapaszta. latok egyre jelentősebb részéi” mondotta Rákosi eívtárs kongresszusi beszédében. A szocialista munka verseny az újító . a Sz-iahánov-rnozg-a 1 om elterjedése és további kiszélesedése is annak köszönhető, hogy a nagy Sztálin 70. születésnapjára tett munkaié.ajánlások lendülete magával ra gadta a dolgozókat és szabaddá tette mindazokat a módszereikmelyeknek a Szovjetunió annyi sikeréi köszönheti. Dolgozóink a versenyek kampány- szerűségéi legyőzve ma már hosszúiéi árát ú verseny** erzödésak kötésével harcolnak a nagyobb termeié?! ered- mén vek eléréséért Ennek tudatában végezik a szekszárdi nyomda dolgozót is munká jukat versenyben. hosszú ''"‘járatú versenyszerződés eredményé, ró! május 11-től. 20-ig kiértékelve, jó eredményeket' hozott. Haász Jakab gépmester 183 százalékot. Kovács Mária herakónő 133 százalékot. Fodor Erzsébet és Reo- kovics Jánoené 135 százalékot értek el. De sorolhatnánk tovább a többiekét is, akik mind legjobb erejüket adják azért, hogy munkájuk jó elvégzésével hazafias kötelességük tudatában elősegítsék a szocializmus építését, a béke megvédését. Füstös József, mint újítási felelős, a napokban az Athenaeum nyomdában egy újítást vek át. Mint újítási felelős, jól megállja a helyéi csinos* a táblabeütés gépi újításán dolgozik. Ez is nagvban hozza fog járulni, hogy a kövíefcezö ki étékelés még hatat, masabb eredményeket fog mutatni ‘ az üzemben