Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-05-11 / 108. szám

VIL ÁG PHOLEl 4HJ44 LG YL'sÜLJt, I LK! T0KNA3 !N Ä. J?I-0 r i A MÁJ SZÁMBAN; A Bék« Világlanács irodája május 7 i határozata (2. o.,’ — Megkezdte tanácskozását a Nemzetközi Újságíró Szö­vetség végrehajtó bizottsága (2. o.) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának tiltakozása (2 o,) — Lelkes hangulatban tárgyalta a megyei MNDSZ nagyaktíva « koreai gyermekek megsegítését (3. o.) — Kísgyülésekeo vitatják meg a begyűjtést a tevelí dol­gozó parasztok (4. o.) QLNAMEGYEI PARTBIZOTT.SÄGANAK LAPJA Vili. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM AFA SO FILLÉR PÉNTEK, 1 «51 MÁJUS II „Mi szembeszállunk azokkal, akik azt mondják, hogy az örök béke utópia .. Mega lokult a tolna megyei papok bék ebi zott sása Erősítsük békebizottságainkat Dolgozó népünk a berlini Béke Világtanács felhívására teljes erő­vel hozzáfogott, hogy maradékta­lanul végrehajtsa, A hadjárat so­rán a békebizottságok ezreit alakí­tották meg, amelyekben aktív részt vettek párttagok, pártonkivüliek, nők, férfiak, ifjak és öregek. Hatal. más lelkesedés hatott át minden egyes békebizottsági tagot és az ő lendületük átragadt a sok tízezer agitátorra. Népnevelőink jó mun­kával és kemény, szívós akarattal milliókat állítottak a békeharc tá­borába. Nehéz szavakat találni azokra a mély érzelmi és gyakorlati meg­nyilvánulások ismertetésére, ame Ivek nap, mint nap, felszínre jöt­tek és fényesen bizonyították dol­gozó népünk elszánt békeakaratát. Megmutatták azt a gyűlöletet, amit érzünk a háborús uszító imperia­listák eilen. Nyomában sorozatosan leplezték le a háborús gyújtogatok itthoni ügynökeit. A jó felvilágosí­tó gyűléseken és házi agitáciykon keresztül megértették, hogy a béke- aláírások sikere akkor igazi értékű, ha a termelés fokozásával támaszt­juk alá, valamint kíméletlenül har­colunk a kizsákmányolok marad­ványai ellen, Babérainkon azonban nem pi­henhetünk meg, tovább kell vinni a harcol, mert a cél: a béke megőrzé­se. Most, amikor a kegyetlen, embe­ri formájukból kivetkőzött fene­vadak, még inkább igyekeznek a Háborút kirobbantani, mert érzik vesztüket, jobban meg kell erösíte. ni békebizottságainkat és egész népünk összefogását, mint valaha. Most, amikor a hatalmas Szovjet­unió és a világ haladó emberisége növekvő táborral és a békeügy igazának rendíthetetlen tudatában egyre nagyobb eredményeket érnek el, nekünk is hazafias kötelessé­günk minden erőt harcunk szolgá­latába állítani, Látnunk kell, hogy a tőkés or­szágok munkássága az elnyomatás alatt is kitartóan, megalkuvás nél­kül nyoihorúságos viszonyok kö­zött is harcol és nem enged egy vonalnyit sem abból, hogy a béke ellenségeinek terveit megnehezítse, akadályozza. Mennyivel könnyebb a mi helyzetünk, szabad, független hazában, a Szovjetunió gazdag ta­pasztalatait felhasználva, a Magyar Dolgozók Pártja biztos vezetése mellett építhetjük szebbé a dolgo­zók szabad országát, a béke erős bástyájává. Kötelez bennünket az is, hogy nekünk nem kell közvet­len véres ütközetekben szembe­szállni az agresszorokkal, mint a hős koreaiaknak. Mi békés viszo­nyok között életszínvonalunk és műveltségűnk állandó emelése mel­lett védhetjük meg a békét. Hős- itetteik buzdítsanak bennünket még nagyobb erőfeszítésre, még hatal­masabb eredmények elérésére. Erő. sítsenek bennünket abban, hogyha kell, fegyverrel a kezünkben mi is egy emberként kiálljunk jobb életünk, a béke megvédéséért. Hatalmas feladat ez és még több és jobb. hívebb munkát, nagyobb áldozatvállalást jelent békebizott­ságaink számára, szívösabb harcot agitátoraink munkájának és egysé­gesebb, erősebb kiállást népünk ré­szére, Pártszervezeteink vezetésével az összes dolgozók bevonásával ki kell szélesíteni békebizottságainkat, növelni kell a népnevelők számát, hogy békemozgalmunk ne álljon meg az elért eredményeken, hanem egyre feljebb ívelő lendülettel vi­gye tovább azt az ügyet, amelyért százmilliók, a hatalmas Szovjet, unió vezetésével haladnak a végső győzelem felé. Megyénk falvai és városai is nagy többségben megértették ennek a kérdésnek döntő fontosságát, Szélesítik a béketábor harcosait szerte az országban. így Pálfán, ahol egy békebizottság volt és an­nak csak 6 tagja, most 14 békebi zottság működik és 52 tag viszi to vríbb a békeharc fáklyáját. Vagy Bi- kácson, ahol eddig 1 békebizottság 9 taggal működött, ma 9 békebi­zottság, 45 taggal biztosítja azt, hogy ez a harc a mi harcunk is. Meg kell említenünk Sárpílis köz­séget is, ahol a kultúrforradalom terén országos viszonylatban is ki. magasló eredményeket értek el, a béke munkában sem akarnak lema­radni. Az eddigi 18 tagú békebi­zottság éppen a kultúra terén elért kimagasló eredmények segítségével is megnövekedett, mert ma már 7 békebizottság 35 taggal igyekszik valóra váltani mindnyájunk vágyát — a békét! Ezekből a példákból is láthatjuk, hogy dolgozó népünk a teremtő akaratnak hatalmas tárházát rejti magában, amelyből agitátoraink, mint hogy a példák is mutatják, bátran meríthetnek és kovácsolhat­ják még keményebbé a magyar bé­keharcosok frontját. Keressék fel újra azokat is, akik már aláírták a békeívet és nyerjék meg őket az új feladatok végrehajtására. Itt van például a koreai gyermekek meg­segítésének mozgalma, továbbá a mezőgazdasági munkák jó elvégző, sének problémája, majd ötéves ter­vünk teljesítésének egyik fontos követelménye a begyűjtési terv ma­radéktalan végrehajtása, melyekkel békénket erősíthetjük. Minden al­kalmat meg kell ragadnunk, hogy a sikert biztosíthassuk, meg kell szív. lelnünk Rákosi elvtárs kongresszusi beszámolójában mondott szavait: ,,Hadat kell üzennünk a megalku­vás. a gyáva magatartás minden megnyilvánulásának/“ A kuli árverseny megyei döntője élé ga^'Sa. Tolna megyében ez a papi bé­kebizottság' megalakulása az első gya­korlati lépé£. Több, fels.zó>l :s után Czeber Ár­pád. a megyei tanács elnökhelyettese az egyház es áz. állam együttműködé­séről beszélt. — Tolna megye katoli­kus papsága előtt nagy feladató/: má­nál:, — mondotta többek között — az eddigi merev elzárkózottságból kitép­ve, folyjon bele a mindennapi ételbe, a békéért vivőit harcba. Foglaljanak, állast a háború ellen, mei't ez az ál­lásfoglalás megyénkben is hozzájár al­hat ahhoz, hogy a legkülönbözőbb politikai és vallási világnézetek egye- süljenek a bekéért vívott küzdelem­ben. Akadályozzák meg. hogy az egy ház szavát köntösül használják tel, hogy az egyház szervezete az impe­rialista háboríts politika eszközévé váljon. Balogh htván r. U. pap, országgvíílesi Képviselő válaszolt a felmerült kérdésekre, majd hang­súlyozta: — Gondoljunk azokra a szerencsétlen papokra, akiknek kor­mányuk ellenére kell kiállni a béke mellett. A mi kormány unk kéri tő­lünkhogy a békéért harcolja»!:. Es mégis rumiak közöttünk. akik ezt visszautasította/:. Beszélt a Béke Világtanács felhí­vásának hatalmas visszhangjáról, de elítélte a békeív aláírását megtagadó püspököket. A megalakult békebizottság- hatá­rozatot hozott, amelyben kimondják: „Mint állam polgárok, helyeseljük és minden erőnkből támogat jut: ■népi demokráciánk nagy célkitűzéseit az ötéves terv és a szövetkezeti mozga­lom terén. Teljes szívvel és lélekkel tevőlegesen csatlakozunk a világbéke mozgalomhoz úgy. amint azt a berlini Béke Világtanács elhatározta. Fiit él­jük ..a modern kuliura, feltalál la, pusz­tító és emberieden fegyvereket", az atomháborúi. Elítéljük és megvetjük a háborús uszitókat és azol: akimnun­káját és érthetetlen előliünk azon ol­tár testvéreink, állásfoglalása, akik a békeívet nem írjál: alá. Törlieiellmül állunk kormányunk békepolü i/:á ja nu detl.“ A tolnamegyei papok a határozat­ba'. köszöneittket fejezik ki az állam­nak. hegy a kongnia felemeléséve) lényegesen segített, az alsópap-ág anyagi helyzetén. A határozati javas­lat egyhangú elfogadása után megvá­lasztották a békebizottság tisztikarát Gábor István és Fűz kő László dalmandi traktorosok között íolyik a harc az elsőségért A dunasxenigvörgyi és regölyi gépállomúsok még mindig erősen lemaradlak Gépállomásaink a tavaszi munkák si­keres elvégzése terén nap. mint nap újabb eredményeket érnek el. A ver­senyben a 17. bérhét után is a dal­mandi gépállomás halad az élen Idénytervé! 131.2 százalékra teljesítet­te 95 százalékos üzemanyagfogyasztás­sal. A versenyben a második helyet a hőgyészi gépállomás foglalta el 116.2 százalékos teljesítéssel és 124 ’százalékos itzeinanyagfogyaszlással. A harmadik helyet a nagykónyi gép­állomás foglalta el, idénytervét 104 4 százalékra teljesítette, üzemanvagfo- 'gyász'ása 90.3 százalék. Az iregszem­cséi gépállomás is 101 százaiétól ért el idénytervének teljesítésében és 72.5 százalék üzemanyagot fogyasztott. A varsáéi gépállomás az ötödik helyen áll, 97.8 százalékra teljesítette idényter­vét, 118 százalékos üzemanyagfogyasz­tással. Gépállomásainknak egy része alig érte el az 50 százalékot, söl egyes gép állomások még azon is alul teljesítették idény'.erviiket. A szedresi gépállomás 54.6 százalékra teljesítette idénytervét, üzemanyagfogyasztása 136 százalék. A bölcskei gépállomás idénytervéi 53.2 százalékra teljesítene, iizeman yagfo. gvasztása 116 százalék. A bonyhádi gépállomás 50.7 százalékot ért el idény- tervének teljesítésében, üzemanya gfo- gvaszlása 128,6 százalék. A dorogi gép­állomás 50 százalékra teljesítette e'.ó- iránvzatát. üzemanyag-fogyasztása az Megyei kultúrverseny Szekszárdim május 13-án és 14-én egész közt a lemagasabb, 144 százalék. Az utolsók között találjuk a regölyi gépállomást is, amely idénytervét 471 százalékra teljesítette, üzemanyagfo- gvaszlása 63 9 százalék. A duuaszentgyörgji gépállomás zárja be a hátul kullogok sorai, idénylervének 40.8 százalékos tel­jesítésével. üzemanyagfogyasztása 135 százalék. A sereghajtó gépállomások úgy látszik nem tartják szem előtt azt, hogy ter­vük nem teljesítésével népgazdaságunk fejlődését akadályozzák és nem tudják betölteni azt a feladatot, amit Pártunk Kongresszusa kijelölt számukra. A brigádok versenyében a dalinan- di gépállomás Dózsa brigádja érte el a legjobb eredményt. Idénytervének 184.2 százalékos telje­sítésével messze felülmúlja a többi brigádokat. A verseny során a nagy­kónyi Béke brigád 114, az iregszemcsei Gvocsi brigád 106. a nagykónyi Ifjú Gárda brigád 97, a szedresi Ifi brigád 96, az iregszemcsei Morei brigád 92, a varsádi Ifjú Gárda brigád 80 száza­lékra teljesítették idénytervüket. Az egyéni versenyben Gábor István dalmandi traktoros halad az élen, aki 315.2 százalékra teljesítette idény ten ét Melléje szorosan felzárkózik Tűzkő László ugyancsak dalmandi traktoros 300 százalékos idénylerv teljesítéssel. Ha a kultúrverseny járási bemuta­tóján elmondhattuk csoportjainkról, hogy az első körzeti bemutató ó'.a el­telt időt nem töltötték túl lenül, akkor ez most többszörösen áll arra a szor­galmas, lelkes készülődésre, mely a verseny megyei döntőjét előzte meg. üzemi ktiliúrmunkánknák. mely sok helyen csal> papíron volt meg, a kulítír- verseny hozta meg a lendületet, amely­nek eredményei naprói-napra szebben bontakoznak ki és az elért eredmények további jó munkára ösztönzik a cso­portokat, melyek megszívlelték a döntő bizottság tanácsát s a hibák kiküszö­bölésével, új tagok toborzásával ké­szülnek a döntőre, ahonnan jó mun­kájuk elismeréséül az országos beírni, tatóra kerülhetlek. .\ Mezőkéi'! tánccsoporl ja .elfogadta j * kritikái, leány népi táucésoporlj.iI j férfi táncosok bevonásáváI bővíti, A Tolnai Te.vlilgyárhan, a siker hatására új darab betanulását vállalták, a Kór­ház színjátszó csoportja nemcsak szín­vonalában javította munkáját, hanem új tagok toborzásával tanulta meg rö­vid idő alatt a jeleneteket. Az eredmé­nyek melle'.! beszélni kell a hiányossá­gokról is. Csoportjaink elhanyagolják a teljesítmény-versenyt. Nem tartják szükségesnek az aktívák politikai ne­velését. Többségében nem értékelték ki Révai • elvtárs kongresszusi beszédéi és politikai cikkek megtárgyalását nem tekintik napi feladatnak. A hátralévő idő! a csoportjaink még hasznosíthatják és a kultúrák1 ívűk példamutatással, a termelésben, nép- gazdasági >!er\üuk túlteljesítésével já­ruljanak' hozzá népünk anyagi és kul­turális felemelkedéséhez. Szekszárdon » megyei tanács termé­ben megtartották a tolnámegyoi kato­likus papok békebizottságának ala* kuíó ülését. Megjelent Balog István r. k. pap. országgyűlési képviselő. Széesy Antal, a budapesti katolikus papok békebizottságának elnöke, ér­seki tanácsos. Kiss Zoltán, az Orszá­gos Békebizottság titkára, valamint Parragi György, a Magyar Nemzet szerkesztője is. Az ülést Solymár Gábor esperes, dunakönilödi plébános nyitotta meg. Megnyitójában hangsúlyozta: ...1 lost a mi hazánk, mely a három- és öt­éves tervével eltakarította a romokat, épít, és alkot, soha nem gondolt, el sem képzelt nagyszerű müveket, a püspöki karral történt megegyezés ér­telmében, azt túl nem lépve, közremű­ködésünket kéri ebben a mindnyájan kát érintő kérdésben, álékor habozás nélkül oda kell állnunk a hatalmas béketábor mellé és követelni a meg­egyezést, <j bél:ét. S*éc*i Aulai ér*clii ianár§o8 szólalt fel A világtörténelemből sorolt fel pél­dákat a háború pusztításairól, majd felteszi a kérdést. — Valóban lehetsé­ges, hogy az egész világtörténelem ne legyen más, mint végnélküli bikavia- dal? Paradicsom helyett már kétszer óriási temetőt készítettünk Európában, melynek tömegsírjaiban nem egyszer átölelve fekszenek azok, akik. egymást megölték. Mi szembeszáll-nnk azokkal, akik azt hirdetik, hogy az örök béke utópia és lehetetlenség. Mi azt han­goztatjuk, hogy az örök béke lehet­séges. — Végül felhívja a megjelent papokat: — „Vegyük ki részünket ebből a mozgalomból. mert a jövő bennünket fog igazolni." A nagy tetszéssel fogadott beszéd titán Parragi György szólalt fel. Be­széde során elmondotta: — Tudnunk kell. hogy most. nem lehet három utat választani. Nincsen az. hogy el lehet rejtőzni a vidéki plébániákon, vagy könyvtárszobákban. A tömegek akar­ják a békét, nemcsak a Szovjetunió népei és a sokat szenvedett magyar nép, de a francia, az angol, a kínai és talán legjobban a ‘vérző koreai nép. de akarja az amerikai nép na­gyobb többsége is. Csak azok nem akarjál: a békét, akik eddig sem akar­ták a történelem során, akik a titkos diplomácia politikáját űzték, akik a párisi külügyminiszterhelyettesi érte­kezleten kilenc hét óta tárgyalnak és még egy napirendi pontban sem tud­tak megegyezni. — Mi nem akarunk hazánkból és az egész világból sivatagot teremteni. Mi olyan békét akarunk, amelyben az emberek boldogok. Ehhez azonban béke kell és ahogy nem lehet, min­dennapi kenyerünket imádsággal meg­szerezni., épp úgy nem Lehet - csupán jószándékkal a bekét meg védeni. Felszólalt Bátor Károly felsőnyéki plébános is. Hangsúlyozta, hogy az állammal kötött megállapodás nem­csak a ptipsököket. dé az alsópapsá­got is kötelezi arra. hogy a béke meg­védésére .törekvő mozgalmat támo­A megyei kultúrverseny rendező bi­zottság Szekszárdon 1951. évi május hó 13-án és 14-én a volt megyeháza udvarán, szabadtéri előadásban üzemi me­gyei kuliúrvrpseiiyt rendez délelőtt 9 órai kezdettel, a járási kuk túrverseu\ekru legjobb helyezés) el­ért ktiHúicsupor ok kó/l. A megyei bcmutalón a megye leg­jobb 18 színjátszó. 11 énekkari és 16 lánccsoportja vesz részt. Ezenkívül vendégszerepelni fognak az országos ‘éli falusi kultúrverseny győztes cso­portjai is. Kullúrforradalmunk nagy megnyilvánulása lesz a kétnapos kui- túrverseny az imperialisták ellen: harc és a béke ügye mellett. Bogárdi István nagykónyi traktoros 269, Ángyán József pincehelyi 257.7, Rodai János pincehelyi 250, Keppel Ferenc dalmandi 241. Baka István tol. int 238. Balogh Gyula sárpitis 228. és Simon Lajos sárpilisi traktoros 200 •zúzalékot értek el idéiryjervük telje­sítésében. T öbb. mini 70 traktoros van, aki 100 és 200 százalék között icijesí- lelték idénytervüket és munkájukkal bebizonyítot'ák. ivog'y megértet lék a tavaszi munkák sikeres belcjezcsének fontosságát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom