Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-06 / 4. szám
2 NAPLÓ 1951 JANUÁR 6 Angliában és Franciaországban erősödik a tiltakozás a brüsszeli határozatok ellen étken .szavaztak és a tiltakozást . a gyár . német nemzetiségű dolgozói is. aláírták. Nievre megye béketanácsa január 7-én tiltakozó napot tart az újrafeifegyverzés e'Iem Clamecy városában a tiltakozást összekapcsolják a város nagy fiának! ■ Romain Rolland-nák emlékére tartandó ünnepéllyel. /■ * Az izraeli haladó nők szervezete nevében jeruzsálemi nőküldöttség kereste fet az izraeli parlamentet, és követelte, hogy a parlament tiltakozzék a nyugatnémetországi hadsereg feltámasztásáról. Nyugat- Németország, újrafegyverzésérői. szóló brüsszeli határozat el leír. Jeruzsálemben az egyetemi hallgatók gyűlésén határozatot, hoztak, amelyben tiltakoznak a brüsszeli határozatok e'len. és támogatják a Béke Hívei. II. Világkongresszusán a béke védelmében hozott határozatokat, A jugoszláv nép passzív ellenállását helyenkint már nyílt fegyveres ellenállás váltja fel N. Nyikitövics a Szovjetunióban éű jugoszlá.vok hetilapjában, a Hzlaveljaneba.n megállapítja. hogy Titoék féktelen terrorja a jugoszláv hazafiak egyre szervezettebb ellenállását váltja ki.. A passzív • élten-'’ állást helyenkini már. a nyílt fegyveres ellenállás vádja fel. A nép ej-lenál fását- mint a német megszállás alatt, most, is a munkásosztály legjobb fiai vezetik. Egyre szaporodnak a sztrájkok is, A munkások tömegesen hagyják el a vállalatokat, bányákat. A „Tisza” szövőüzemben 1500 helyett csak 300—500 munkás dolgozik. A vasútil munkások is ■ teljes, erővel har- co'nak Tilo-zRankovics fasiszta bandája ellen. Rongálják a mozdonyokat és vasúti kocsikat.' holtvágányra irányítják az- exportvonatokat, aláaknáznak és felrobbantanak hidakat, alagutakat. Ezzel akadályozzák a stratégiai nyersanyag szállítását. A vagonok oldalán gyakran : lehet ilyen . feliratot látni: „Ne rakjátok ki! Ez a szállítmány a háborús uszílóknak. megy!’’ Fokozta harcát a. gyilkos Tito- banda ellen a jugoszláv parasztság is. A Borba című fasiszta szennylap, kény íeen volt beismerni, hogy a. Vajdaságban sok dolgozó paraszt egy szem gabonát sern adott be. A kegyetlen rekvirálások egyre erősebb ellenállást váltanak ki. Szerbia. Bosznia és Hercegovina, valamint Horvátország egyes,kerületeiben már fegyveres össze Tízesek is voltak. Az imperialista sajtó is kénytelen már megemlékezni a jugoszláviai ..zavargásokról”. A New York Herald Tribune megírja. hogy a plitvicei tavak környékén a parasztok fellázadtak és a hegyek közé menekülve folytat jók a. harcot Titoék ellen.. Megérkeztek a SZŐ VOSZ küldöttgyűlésén résztvevő szovjet vendégek Pénteken délben megérkeztek Budapestre a Szovjetunió szövetkezeti mozga.l'má.na.k képviselői. T). Sz. Timofei ea, M. I. Gerelovszkája és ff. A. Bokov. akik résztvesznek a szövetkezetek országos szövetsége II. or_ #zágr*s küldöttgyűlésén. A szovjet vendégek fogadására a ferihegyi repülőtéren megjelentek Dogéi Imre. a S/.ÖVOSZ elnöke. Degen Imre főtitkár és Rugó Antal, a belkereskedelmi minisztérium szövetkézét.]’ főosztályának a vezetője. A Volga—Doni hajózható csatorna '*V ítése és a rosztovi és sztálingrádi terület földjeinek öntözése a sztálini természetátalakító terv egyik legfontosabb láncszeme. Zsuravljov, a Volgodonsztroj helyettes vezetője az Izvesztijában beszámolt az új, hatalmas építkezésekről. A Volgodonsztroj az építkezési munkáknál a legmodernebb nagyteljesítményű gépeket alkalmazza. A földmunkákat hernyótalpas száraz, kotrógépekkel, lapátos kotrógépekkel 10 köbméteres tartállyal rendelkező tala jgyalukkal és olyan szívó-kotróA szovjet küldötteket a. SZÖVOSZ nevében Dögéi Imre üdvözölte, majd a szovjet küldöttség nevében Timo. fejev válaszolt az üdvözlésre. A szövetkezetek országos s-zövetsé. gépek II. országos’ küldöttközgyűléséről a rádió hangképekét közvetít január 7-én. vasárnap este 10.00— 10.30-ig a Kossuth.rádión. Felhívjál; a földművesszövetkezelek figyelmét, hogy szervezzél:, meg ebből -az alkalomból a csoportos hallgatást. gépekkel végzik, amelyek óránként 300—500 köbméter földet termelnek ki. A beton elkészítését a betonüze mek végzik 400—1200 liter befogadóképességű betonkeverőkkel. A Volgodonsztroj már befejezte az előkészítő munkát. Már felépültek: három javítóüzem, 11 nagy gépmű hely, 7 automatizált betonüzem. a kő törő üzemek, ezenfelül másfélmillió négyzetméter lakóház és középület. A kötörő üzemek évenként 1,600.000 köbméter zúzott kavicsot termelnek ki. harcával, melyei szabadságáé rl és függetlenségéért vív. A tudósílók megállapítják, hogy az amerikai hódítók rémuralma alól fel szabadított koreai városok falvak lakosai mindenütt kitörő örömmel fogadják a kínai önkénteseket. Az. utak mentén, ahol a kínai önkénlesek elvonulnak, a lakosság asztalokat ál- lít fel meleg étellel. A parasztok élelmiszerekéi és gyógyszereket küldenek a kínai önkénteseknek. 1 ültetle&ítette 1950. évi tervéi a posta A posta 1950-ben 134 százalékra teljesítette beruházási tervét. Két egyenként százkilowa.ttos adó épült Dióson, 4" 4000 állomás,sál - bővült a Teréz, József és Krisztina központ és új távbeszélő központot kapott Szolnok. Szeged, Debrecen és Kecskemét. A tervbevett 340 helyett 562 községben szereltek fel telefont. •— lQ19.hez viszonyítva 1950 ben 15 százalékkal több levelet és csomagot kézbesítettek. 28.7 százalékkal több a távbeszélő előfizető és 12.4 százalékkal magasabb a rádióelőfizetők száma, mint 1949-ben volt. TanácüStosfnak a Kóborát« gy u jfogatói« Mint az AFP jelenti, Eisenhower tábornok, az ,.atlanti hadsereg” fő- parancsnoka csütörtökön megbeszélést folytatott Acheson külügyminiszterrel. Bonni jelentés szerint Montgomery tábornagy, a nyugati Unió főparancsnoka csütörtökön megbeszélést folytatott Adenauer nyugatnémet kancellárral. Csütörtökön aste Montgomery felkereste Mac Cloy amerikai főbiztost. Szovjet-Moldovában megtízszereződik a gyapot- termő föJdek területe A Moldva Szovjet Szocialista Köztársaság déli kerületeinek kolhozai 1950-ben termesztettek első ízben nagy területen gyapotot. Jó munkájuk eredményeképpen az előirányzatnál másfélszer több termést gyűjtöttek be. Idén a gyapottermö földek területe megtízszereződik. Félórás általános sztrájk volt Rómában a százszázalékos lakbéremelés ellen Róma valamennyi üzemének és intézményének dolgozói csütörtökön reggel félórára megszakították a munkát, tiltakozásul a január 1-én él elbeléptetett közel százszázalékos lakbéremelés ellen. A városi közlekedés is megszakadt. Az általános sztrájkot Róma tartomány szakszervezeti tanácsának döntése alapján határozták el és a római munkakamara vezetése alatt bonyolították le. A sztrájkhoz sok kiskereskedő és, kisiparos is csatlakozott. A 125 éves férfiak és nők bej e!r illése A 18 éves. férfiak és nők szokásos évi bejelentését a belügyminiszter rendel ete szerint — az utóbbi évek gyakorlatától eltérően —- nem március hónapban, hanem január hó 1-. és 31. napja között kell teljesíteni. 1951 január 1—31. napja között tehát, bé kell jelenteni mindazokat a magyar állampolgár férfiakat és nőket, akik 1951. évben töltik be 18. életévüket (1933. évben születtek) tekintet nélkül arra, hogy ezideig külön bejelentőlapon -be voltak-e jelentve. A bejelentéseket a férfiak és nők állandó lakásának bejelentésére szolgáló 1.. illetőleg 2. számú bejelentőlapon kell teljesíteni. A bejelentés pontos teljesítésének elmulasztása büntetést von maga után. A bejelentéskor visszakapott igazo ó- szelvény az állandó lakás bejelentését igazolja és ezt a lakásból való elköltözés alkalmával a kijelentőlaphoz kell csatolni. r A koreai néphadsereg: effrségrei nz égés* arcvonalon a 38. szélességi foktól 20-30 kilométerre nyomultak előre Szamos várost és több fontos helységet jvsnbadítotlak fel A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága jelenli január 4-én, hogy a népi hadsereg egységei és a kínai ön. feéntcsek valamennyi frontszakaszon folytatták támadásukat. A népi hadsereg egységei a 58. szélességi fok egész vonatán megtörték az ellenség védelmét és dél felé nyomulnak előre, A január 3-i helyzet szerint a népi hadsereg egységei az egész are vonal on a 38. szélességi foktól hűsz-harmine kilométerre nyomul-, lak előre. A népi hadseregnek a nyugati front- Szahaszon harcoló egységei, folytatva A% a in er il;ai és liszinot an ist a bundáit 500.000 polgárt öltek meg 'Az Uj Kína hírügynökség koreai tudósítója beszámol az északkoreai polgári lakosság tömeges pusztításáról, az amerikai és 1iszinmanisla katonák kegyetlenkedéseiről, amelyeket Észak-Korea ideiglenes megszállása A Prarflu n boreal néphadsereg harcosai és a kínai önkéntesek fcgyverbaráiságáról Kornyilov és Csurilnov, a Pravda tudósítói a koreai néphadsereg har cosa.i és a kínai önkéntesek fegyverbarátságáról számolnak be. Hangsúlyozzál:, hogy a kínai és koreai nép barátsága hosszú malira tekint visz- sza. Majd rámutat arra, hoyy napjainkban a kínai nép ismét testvéri segítőkezel nyújt a koreai népnek. Nincs Kínának egyetlen egy városa és faluja sem. ahol a lakosság ne fejezte volna ki együttérzését a koreai nép A Volga-Doni hajózható csatornánál már másfélmillió négyzetméter lakóház és középület épült fel támadásukat, felszabadították .Ionján (Enjan), Csandan (Jolán) és Munszan (Bunszan) helységeket és a környékbeli falvakat, A népi hadseregnek a fő fronts/» kaszon támadó egységei felszabadították Donducsen és Jiesionhu (Gi.szeifu) városokat Szöultól északnyugatra. va_ lamint több más helységet. A ( simeskon (Szinuszén) térségében támadó egységek felszabadították Kaplien (Katiéi), Csuneshontót (Sziuu- szrn) délkeletre fekvő fontos helységeket. A felszabadított területeken újból megkezdik tevékenységüket a népi hatalom szervei. alatt kövellek el. Mintegy 500.0000 azoknak a bélés koreai lalrosoknak a száma, akiket az amerikai megszállók és liszinmanisia segítőtársaik megöllek vagy agyőnk!_ nozlak. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya fogadást adott Pieck elvtárs 75. születésnapja alkalmából A Német Demokratikus Köztársaság kormánya csütörtök este fogadást. rendezett Wilhelm Pieck elvtárs. ’75., születésnapja alkalmából Otto Grotewohl miniszterelnök üdvözölte az elnököt a kormány nevében. A fogadáson resztvettek a kormány tagjai, valamint a külfö'di kormányküldöttségek és azok a vendégek, akik Berlinbe érkeztek Pieck elnök 75. születésnapjára, élükön Kuznyec ov.va l. a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tágjánál. Pieck elvtárs születésnapja alkalmából a Berlinben tartózkodó szow jet küldöttség és a németországi szovjet ellenőrző bizottság ájándékkérit átnyújtotta, az elnöknek, a ..V. I. Lenin és 1. V. Sztálin Gorkijban” című festményt, amelyet Geraszimov, az ismert szovjet festőművész, az akadémia tagja az elnök 75. születésnapjára, készíteti.. A W7i helm Piecknek, a Német Demokratikus Köztársaság elnökének 75. születésnapja alkalmából Berlinben időző szovjet kormány- küldöttség — élén V. V. Kuznye- covval, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága szervezőbizottságának tagjával — csütörtökön megkoszorúzta Ber.in-Trepiowban a szovjet hősök emlékművét. A magyar írókü'döttség találkozása a leningrádi írókkal Január 4-én a leningrádi írók Majakovszkijról elnevezett házában estélyt rendeztek a Szovjetunióban tartózkodó magyar írók tiszteletére. Anatolij Csiva’ihin, a szovjet írószövetség leningrádi tagozatának ügyvezető titkára üdvözöl te a vendégeket és megismertette a magyar írókat a leningrádA írók tevékenységével. A küldöttség nevében Darvas József író. a Magyar Népköztársaság vallás- és közoktatásügyi minisztere szólalt fel. — Számunkra — mondotta — különös örömet jelent leningrádi tartózkodásunk. Szerdán megtekintel- tűk az Aurora cirkálót és beírtuk nevünket a vendégkönyvbe. Beírtuk, hogy az Aurora lövegei a magyar nép számára is a szabadság korszakát hirdették. A nagy október győzelme részünkre is szabad, boldog életet biztosított. I Január 4-én este a magyar írók I Leningrádból Moszkvába utaztak. Hat éve, hogy megalakult a vietnami néphadsereg, amely az ország területének kilenctized részéről elűzte az imperialistákat 1950. decemberében múlt hat éve, hogy megalakult a vietnami néphadsereg. Azok a ragyogó győzelmek, amelyeket ez a hadsereg az utóbbi hónapok folyamán a. francia imperialisták és az amerikai beavatkozók ellen aratott, ékesszólóan bizonyítják Ho Si-Minh elnök és Vo Ngujen Zia.p főparancsnok vezetésének kiválóságát. A vietnami néphadsereg magva a_z az első fegyveres csoport volt, amely 1944 december 22-én Észak- Vietnam határterületén alakult, hogy szembeszálljon a japán megszálló erőkkel. Ho Si-Minh elnök a csoport megszervezésekor mondotta: ,,Ti vagytok a megalakítandó néphadsereg első egysége. Bár ez az egység még kicsi, a mozgalom ki fog terjedni az egész országra!" A vietnami néphadsereg azóta az ország területének kilenctized részéről elűzte, az imperialistákat. A vietnami néphadsereg a harcok tűzében növekedett és szakadatlanul erősödik azokban a. győzelmekben. amelyeket a francia imperialisták és az amerikai beavatkozók e len arat. A vietnami néphadsereg részese a béke és demokrácia egyre erősödő táborának, amelynek één a Szovjetunió áll. CSAK EGY MO ('.sobSzlovákia inni 11 évi ■izéulennelésc 46 millió tonn a voll, csuk nem két ér. I'é mill ió tonnával több mint 1949-ben. * Van Re eh téren-Limburg grófot Hollandia eddigi e.ggiptomi köveié! f-ran- co-spdntjolországi követ- lé nevezték ki- * Az Abház Autonom Szovjet Szocialista Köztársaság ocsamcsirei kerületében a milliomos kolhozok száma már eléri a huszonhármat. December "O-én egyez, menyi írlak alá Prágában Csehszlovákia és a N é met De í nők r a ti k u s Küzl.árs.a.siáig közöli a kedvezm é tvyezcll vasúti ál ir.cn ö f o r g a lomról- * Harminc amerikai olaj- monopolium múlt évi profitja több, mint másfél mill’ árú dollár, 18.3 százalékkal több. mint 1949-ben. * A .nyomda- és papíripari dolgozók 60 százaléka vesz részi az egyéni versenyben, a brigádok száma pedig 948-ra emel. kedett. A fíörörf kormány betiltotta az egyetlen demokratikus újságot, a Demokratikoszt. A lap szerkesztőséget rendör- osztají támadta mcí, amely elkobozta a szerkesztőség archivumát. * A: USA újonnan választott — nyolcvankét- tedik — kongresszusa január 3-án megkezdte munkáját. .4 képiüselő- ház ismét Ragburnt. a szél s ő s égésén reá k ci ó s ..demokratát “ választott a meg elnökévé. A Pravda tudósítója arról számai be, hogy Angliában egyre erősödik, a tiltakozó mozga'om a kormány nemzetáruló politikája ellen. Az angol reakció egész propagandagépezete mozgásba jött, hogy megbénítsa az angol nép cselekvési akaratát. Milliós példányszámban a legaljasabb rágalmakat terjesztik a Szovjetunióról, a népi demokratikus országokról és mindenkiről, aki a békéért folyó harc szent zászlaja alá áll. A napokban jelentették be Angliában, hogy kétszázezer tartalékost kiképzésre hívnak be. Mire váló mindez e— teszi fej a kérdést a Daily Worker. — . A' valóságban a behívás nem Nagybritannia védelmi előkészületeit, hanem az ágreszszív háború előkészületeit szolgálja az angol és amerikai monopol isták érdekében. A nyugatnémet fasiszta hadsereg újjászületésének és az új háborúnak veszélye mélységesen nyugtalanítja Anglia egyszerű embereit. Az ango' társadalom egyre szélesebb rétegei .tiltakoznak Nyugvó t-Németország újraf el f egy vérzésének politikája ellen — állapítja meg a Pravda tudósítója. A párisi és páriskörnyéki munkátok áIíá»fog alása Eisenhower Párisim cukezéoe eilen jegyre rono parisa es pariskor- nyéki gyár csatlakozik Eisenhowei Páriába érkezése ellen irányuló tiltakozó mozgalomhoz — jelenti a Cc Boir. Tovább erősödik a tiltakozó moz galom Nyuga t-Néhiétörszág felfegyverzése ellen is. Számos párisi és peremvárosi gyár munkásai kivétel nélkül aláírták a tiltakozást. Egyik nagy lyoni gépgyár dolgozói ■ is Nyugat-Németország felfegyverzése