Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-03-17 / 64. szám
2 NAPLÓ itol BíARCIÜS 17 A jn^oixiáT ifjúság: hősiesen harcol a liálpoi*n és a Tito>fasixmns ellen . belgrádi fasiszta klikk, amélv a háború előkészítésének útjára pett, mindéül elkövet, hogy kezébe kaparintsa az ifjúságot és ágyú tői télé > kér gyúrjon beiőle. Az elemi iskola tói az egyetemig az ország va.lameny- nvi tanintézetében kegyet énül szigorú kaszárnvarendszerl és katonai, fegyelmet vezetnek be. -4 gimnáziumi tanulók 14 éves koruktól olyan köte- . lező katonai oktatáson mennek ál amely megfelel az altisztképzés programjának. Még a hétéves gyermekeket is, akik alig lépték ál az iskola küszöbét, erőszakkal katonai jellegű csapatokba kényszeri tik, A (éli és a nyári szünetek alatt gimnáziumokat és az egyetemi hallgatókat külön erre a célra létesített táborokba terelik. A kimerítő katonai meneteléseket a repülőterek, a határ- menti erődítmények, kizárólag kato Ziai-sztmtégiai- jelentőségű müut-ak és vasutak építésén végzett kényszer- munkával tetézik. A fasiszta Jugoszlávia egész ifjúságát mi!itariz alják. A városi és falusi ifjúságot fegyverekkel hajszolják in gyen es kényszermunkára a szén- és az ércbányákba, erdőkitermelésre és szöges drótkerítéssel körülvett kaszárnyákban takarják. A munkabrigádjaik rendszere katonai ostorfegyelmen alapul. Az ifjak és leányok munkából és munkára csak zárt alakulatokban jö- hetnek-mehetnek. 12 14 órai kényszermunka után arra kényszerítik őket', hogy tanulják a katonai dolgokat, éjszakai menetelésekre küldik, reggel pedig pihenés nélkül újra munkára hajtják őket. A belgrádi. fasiszta főkolomposok erőszakosan militarizáljáfc az ifjúságot- és nyíltan meg rí mondják, hogy mi a célja ..nevelő“ munkájuknak. Nemrég Milijan Neorecsics, • a Tito- féle ifjúsági szövetség vezére. Bel- grádban beszédet mondott és többek közt kijelentette: Egész tevékenységünknek kapcsolatban kell lennie a háborús előkészületekkel, függetlenül attól, lesz-e. vagy nem. háborúi:' A Tito-féle ifjúsági szervezetek vehetői, akik az ifjak és leányok miii- tarjzólósáva-1 foglalkoznak, szoros kapcsolatot tartanak Rankovics rendőrségével. Ezek a fasiszta, legények állnak élén az úgynevezett ..fekete hármasoknak“, amelyek a tanintézetek. állami hivatalok és - jortegyesü- lagjai közül kiseprűailc a „nem• e lemeket"' • és a ..megbízha>ék propagandája, amely el * i. i i á a ■ a t n; a y i f j ú c ág éb er-, fecg-ét. egyre hangosabban hirdeti az v mar lkai-angol imperialisták ..béke- szeretetét“. Az ifjak és leányok öntudatát megfertőzik a sovinizmus és nacionalizmus, az amerikai n-eofasiz- tnus embertelen ideológiájának mérgével. Mindez egyetlen célt szolgál: hogy kiöljék az ifjúságból a fasiszta rendszerrel szembeni ellenállás szellemét, ki akarják ■ irtani Jugoszláviában a tengerentúli gyarmatosítók leigázásával ’ -szembeni ellenállást és az imperialista agresszorok számára megbízható katonákat alkarnak nevel ni. A jugoszláv ifjúság határozottan harcbaszúH a véres terror-rendszer és gyarmati elnyomás, a háborúi és a fasizmus elten. Ez az ifjúság leleplezi a fasiszta kormánykörök militarista politikáját. A városi és a fatu&i ifjúság a kegyetlen megtorlások ellenére .is szembeszáll a háborús készülődésekkel, a kíméletlen kizsákmányolással, megtagadja a kényszermunkát, és a katonai fegyelmezést.' Horvátországban például a Tito-féle ifjúsági szervezetek vezetőinek 1950-ben 39.750 ember helyett; csak nagynehezen sikerült 1.500 ifjút és leányt, mozgósítani a m-unkaosztagokba. Bőr ércbányáiból, ahol, színesfémeket termelnek az imperialista háborús gyújtogatok részére, csupán öl nap alatt, 5.670 fiatal munkás szökött, meg. Titoék sem megtorlással, sem pénz- büntetésekkel nem tudják arra kényszeríteni az ifjúságot, hogy részt vegyen az előzetes katonai kiképzésben. Az ,, Ifjúság" nevű fasiszta szennylap beismerése szerint Szlovénia városaiban és falvaiban az ifjúság egyszerűen megtagadja a katonait leképzésben való részvételt. Az ifjak! a fokozott agitáció ellenére sem hajlandók belépni a katonai tanintézetekbe. A diákok az összes főiskolákon meghiúsítják. a katonai tárgyú vizsgákat. Az ifjúság bojkott-álja azokat a sportszervezeteket, amelyeket Tjio- ék militxt rí zárlak. Zágrábban 11.000 főiskolás és- 30.000 főnyi tanulóifjúság van, de a sport egyesüld ekben mindössze 250 ifjú és leány vesz részt. A fasiszta klikket szembeszáll a hadsereg ifjúsága is. A katonák Micsunovics titoista. tábornok beismerése szerint megrongálják a fegyvereket és a hadianyagot, a hadsereg ifjabb parancsnoki karának 90 százaiéira követeli leszerelését. A kaszái nyákban a falakon egyre gyakrabban, jelennek meg jelmondatok, amelyeke, fiatal hazafiak írnak fel: Elvtársak, a fegyver a mi kezünkben vau! Soha nem fordítjuk népünk és felszaba- dilónk', a Szovjetunió ellen, a béke és demokrácia tábora eüen!'‘ A jugoszláviai fiatal hazafiak egyre növekvő, egyre aktívabb ellenálló sónak erejéről tanúskodik az is. hogy o belgrádi fasiszta urak a terror egyre szélsőségesebb eszközeit alkalmazzák ellene. Titoék külön koncentrá dós táborokat szerveznek, ahova leigázhataflan ifjúságot kínzásra hurcolják. De semmiféle erő nem tudja megtörni a szabadságszerető jugo szláv ifjúságot, amely a fasiszta, zsarnokság ellen és hazája függetlenségéért harcol! Á magyar kormány tiltakozása újabb titoista határsértések ellen A külügyminisztérium tájékoztatásl főosztálya közli: A magyar kormány ismételt tiltakozásai ellenére, jugoszláv részről rendszeresen folytatják a Magyar Népköztársaság területe ellen irányuló halársérléseket. A magyar külügyminisztérium a budapesti jugoszláv követségnek március 16 án újból tiltakozó jegyzéket nyújtott át. amelyben 12 olyan batársértést sorol fel. mélyekéi a jugoszláv határszervek január 20-a és február 19-c közölt követtek el. A magyar külügyminisztérium jegyzékében a leghatározottabban tiltakozik a jugoszláv liatárszerveknck a a magyar-jugoszláv határon továbbra is folytatott provokatív jellegű ellenséges tevékenysége ellen és niegálla pílja, hogy ez a tevékenység a jugoszláv köztársaság kormányának agresszív politikáján alapszik. A jegyzék leszögezi, hogy a határmenti provokációkért, valamint azok minden következményéért a magyar kormány a jugoszláv kormányi tekinti felelősnek. A diósgyőri martinászok Amoszov útmutatásai alapján márciusban terven leiül száz tonna acélt gyártanak Va-szilij Amoszov, Lenin-rendes szovjet olvasztár látogatása után tartott értekezleten a diósgyőri kohászati fiz emeli Martin-üzemének dolgozói elhatározták, hogy Ainoszovtó' szerzett tapasztalatok felhasználásával száz tonna acélt termelnek terven felül márciusban. Vállalták azt' rí. hogy a selejtet 25. a költségéé ferroman- gán felhasználását pedig 20 százalékkal csökkentik, amivel sok 10.000 forintot takarítanak meg. nyugati hatalmak nem akarják napirendre fűzni a fegyverkezés csökkentését A külügyminiszter helyettesek értekezletén az imperialisták nem fogadták el a Szovjetunió javaslatait Párrí tTASZSZ) A négy nagyhatalom kül ügymin ríz t erhely ette*, cinek előzetes értekezlete március 15-én tartotta 10. ülését. Mint ismeretes, a szovjet küldöttség figyelembe vette a nyugati hatalmak képviselőinek a szovjet napirendi tervezet több szakasza ellen emelt kifogását — noha a vita során rámutatott ezeknek a kifogásoknak az alaptalanságára és a tegnapi ülésen egész sor módosítási eszközölt javaslatain. \ március 15-i ülésen azonban a nyugati hatalmak képviselői a szovjet javaslatok új megfogalmaz ásó val mentben is tagad 6 oltás pontra hat géz. kerfiek. Jessup, az USA képviselője azt próbálta bizonygatni, hogy nein keU felvetni a négy hatalom jegyre, rés erői csökkentéséinél: kérdését. Azt állította, hogy a központi kérdés ,.A fegyverkezés jelenlegi színvonalának“ kérdése kHl legyen. Jessup ellenezte azt a szovjet javallatot, amely a következőképpen hapgzik: ..A Ncmetorsezáír dcmilita- rizáíásáró! szóló potsdami egyezmény ' egreha.jlasa a négy hatalom által", holta Mentet ország d'-,militarize !á:sa a 11 - £ f o 111 os a b b kötő:*; /. e 11 * é g o k k <; % é tartozik. Jessup felszólalásából az Iát«zott, hogy orz VSA fél <■ kötele. z> tt né ff eh végrehajtása 'kérdésénél; v i eg tárgy ufó-só / 61. •Jessup a három nyug/tíi hatalom fiái döf,tségéufík neréhrv új javasló!, szöveget terjesztett. rt.ö *. Szovjetunió küldöl Isóge javaslatának helyeitcsíté- sérc. Ez a kél; szovjet javaslat először * Németország demilitarizehrí:i- rot szoló potsdami egyezmény végrehajtására és másodszor a négy lia- 1 ^ -om fegv veres erői esők ken tótiére vonatkozik. Az új szöveg a következőképpen hangzik: .,A jelenlegi európai nemzetközi feszültség okainak .és a Szovjetunió, valamint az USA-, az Egyesült Királyság és Franciaország közötti viszony igazi és tartós megjavításának biztosításához szükséges intézkedések megvizsgálása, olyanoké, mint: a fegyverkezés jelenlegi színvonala és annak Németország dem Ui I arizá lása kérdésére gyakorolt befolyása, Valamint a fegyverkezés csökkentésének ellenőrzéséhez szükséges eszközök, intézkedések az agressziótól való félelem megszüntetésére. a fennálló szerződéses kötelezettségek teljesítése/' A Jessup Után felszólaló brit küldött azt pórbálta bizonygatni, hogy a három hatalom Jessup által*ismertetett új javaslata nemcsak a nyugati hatalmak, hanem a Szovjetunió kívánságát is • szem előtt tartja. Gvomiko. a Szovjetunió képviselő]''' bírálta a nyugati hatalmak képviselőinek a szovjet javaslatokkal kapcsolatos kifogásait.; Kérdezzük mondotta melyik felad (A konkrétabb: a. fegyverkezés színvonalának megállapítása, vagy pedig a négy hatalom fegyveres erői csökkentése kérdésének felülvizsgálása? A szovjet küldöttség, meggyőződése, hogy a négy hatalom fegyveres erőt esők ke ütése kérdésének felülvizsgálása konkrét, időszerű és sürgető feladat. Jcssupnak ős Davicsnek a Xéinet- onszág doniilit a Hzálása k crdtríének peiiilvizsgálására irányuló szovjet javaslat elleni kifogásait érintve. Groin iko újból hangsúlyozta. hogy <1 szovjet, küldöttség nem tekintheti ki. efégítőnck a külügyminiszterek taná- afainak olyan napirendjét, amely nem fogja tartalmazni X é/nclország detnili- /nrizáfásának kérdését. Groniiko a három hataiorn Jestsup által felolvasott új javaslatszövegével s kapcsolatban több előzetes megjegyzést tett. Megjegyezte, hogy a három hatalom javaslatának új •szövege arra irányuló kísérlet, hogy a szovjet küldöttség által felvetett nagy fontosságú kérdéseket tu rial mall an és kétérjff- nu'í formtdúzásokkal helyettesítse. A következő ülést március 16-án tartották. Vizsgálja meg az ENSZ a Béke Hívei Világkongresszusa felhívásának pontjait Jolioí-Curie levele az ENSZ főtitkárához Paris (MTI) A Béke Vílágtanács ä következő közleményt adta ki: Joliot-Curie, a Béke Világtanács elnöke levelet intézett az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárához, akit arra kér, fogadja a Béke Világtanács legutóbbi ülésszakán kijelölt küldöttséget. A Béke Vílágtanács határozatának megfelelően a küldöttség feladata felhívni az ENSZ-et, hogy 1. vizsgálja meg a Béke Híve: Világkongresszusa felhívásának különböző pontjait és a Béke Világtanács különböző határozatait és fejtse ki véleményét ezekkel kapcsolatban; 2. térjen vissza ahhoz a szerepéhez, »melyet az alapokmány részére előírt, hogy az ENSZ a kormányok közötti megegyezések szervévé, nem pedig valamelyik uralkodó csoport eszközévé váljék. Március vég;én tori jók meg, a 1 ervkölesön második sorsolását Az elmúlt évben megtartón első ter-vkö 1 csön-sorsolás után népi demo- kraíikus államunk továbbra is az előre tervezett ütem szerint, fizeti vissza a dolgozóktól kapott kölcsönt. A második sorsolást március 29. és április 1, között rendezik meg. A sorsolással kapcsolatban Olt Károly pénzügyminiszter pénteken délben sajtófogadáson számolt be a nyereménv búzás előkészületeiről és lebonyolításáról. Elmondotta, hogy a tervkölesőrt első sorsolásakor 76.331 nyereményt 30613.900 forintos értékben húzlak ki A nyeremények 11 1.777 nyerő közöl! oszlottak meg. __— Most kerül sor — folytatta Olt Károly •— a tervkolcsön második sorsolására, amikor 30,782.200 forint összegben 76.816 nyeremény kerül kihúzásra. A sorsolást március 29-30-31 és április 1-én tartják meg a Zeneakadémia nagytermében. Naponta mintegy 20.000 nyereményt sorsolunk ki és április 1-én, vasárnap, a sorsolás utolsó napján húzzák ki a 100.(XX) forintos főnyereményt. .— Az állam kölcsönök kibocsátása és jegyzése igen nagy segítséget jelenléti népgazdaságunk számára. A tervkolcsön-jegyzésnek kitűnő eredménye jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az ötéves terv első évének terveit és eredményeit, ütés lakásépítési programját klszé- 'kiteltük. A békekölcsön lehetővé tette, az ötéves terv célkitűzéseinek még gyorsabb végrehajtását. A tervkolcsön első húzását is óriási érdeklődéssel figyelte az egész ország és bizonyára ugyanilyen nagy érdeklődés fogja kísérni most a második sorsolási is. —- A tervkolcsön második húzását ünnepélyes keretek között rendezzük meg. A nyerőkkel együtt fog örülni egész dolgozó népünk, mert az állam kölcsönök az egész ország felemelkedéséhez járulnak hozzá. Közös lesz ez az öröm és még jobhan összeforra.szlja majd dolgozóinkat a nép államával. Pártunkkal és szeretett Piákosi elv társunkkal. A mözsi kom« és a neme-ke színját-zók fellépése a budapesti kuluirhét első napján A budapesti kultúr héten résztvevő falusi kultúresoportok első bemutató előadása csütörtökön . este volt az Ifjúsági Színházban. Az előadáson megjelent Horváth Márton, az MDF Politikai Bizottságának tagja és Jánosi Ferenc, a népművelési miniszter első helyettese rí. Megnyitóbeszédet Erdei Sándor, népművelési miniszter- helyettes mondott. Beszéde után a mözsi (Tolna megye) 1.20 tagú énekkar korusszámái- val kezdődött a műsor, amelyben fellépett a buzsáki. a hátai, a farádi és madoesai tánc-csoport, valamint a nemeskei színjátszócsoport és a sárpi- Iríi énekkar. Sztrájkolnak a francia közlekedési alkalmazottak és diákok A párisi közlekedési dolgozók mind a négy szakszervezete. csütörtökön egységesen elhatározta, hogy péntektől kezdve a párisi közúti vasutak és autóbuszok dolgozói határidő nélküli sztrájkba lépnek, meri a kormány ismételten kitér! bér- követeléseik teljesítése elől. A párisi közlekedési müvek dolgozói teljes számban csatlakozlak a szakszervezetek sztrájkfelhívásához. A francia kormány a diákjóléti előirányzatok megbírálásáta készül. ezérí csütörtökön egész Franciaország bau sztrájkba léptek a diákok. A délután folyamán hatalmas tüntetés zajlott le Parisban. A rendőrség megtámadta a diáktüníetőket, több sebesülés történt. A DISZ távirala Barcelona forradalmi ifjúságához A Dolgozó If júság Szövetsége Központi Vezetősége . távíróiban üdvözölte Barcelona hős ifjúságát, amely résztvesz a spanyol nép elszántságát és békeakaratát tükröző hatalmas sztrájkban. A táviratban többel; között ez áll: — Barcelona arra figyelmezteti a háborús uszitóknt és a spanyol nép vérével kereskedő ügynökökéi, hogy Spanyolországban él a köztársaság hős harcosainak szelleme, hogy n. spanyol nép mór nem tűri sokáig a fasiszta zsarnokságot, a nyomort, az éhséget, nem. adja oda magot ágyú töltelékül egy új háborúban az amerikai háborús gyujtogatóknak. — Biztosak vagyunk abban, hogy Franco pribékjének uralmi már nem lesz hosszú életű, hogy nincs már /nesszé a spanyol nép győzelmének no.pju. A koreai néphadsereg fö} >a r a ncsnők ságá n a k h ad i jel e ti lése CSAK EűYMOMDAT l’lieiijaii (TANZSZ). A Koreai Népi lit mokratikiis Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közli: Március 15-én a néphadsereg egységei a kínai önkéntes egységekkel szorosan együttműködve valamennyi fronton folytatták védelmi harcaikul az ellenség eilen. Különösen kémén;, harcok bontakoztak ki Szöul körzetében. V Szöul térségében folyó harcok során az ellenség támadó egységeinek sikerült átkelniük a Han folyón es észak felé e.lőnyoniulniok. A front ki»- zépső szakaszán a néphadsereg egységei a Janphen (Ifohei)-től és Ke szón (Odz.io)-töl északra fekvő von» Ion védelmi harcokul vívnak. A gekenkirch?di ...Goethe“ elemi ríkola 1.300 tanulója a •szülök kívánságára - - kedden négynapos sztrájk, ba lépett, amivel a bombák által erősen megrongált iskola épületének helyreállítását akarják kikényszeríteni. A hagyományos ló HumanUé mezei futóversenyre március l,j-én Moszkvából Borisba re. pült a szűrjél atléták csapata. t Dzsaípur indiai városban tiltakozó tüntetés volt az élelmíszer- belyzet romlása ellea. A tüntetésben 60.000 dolgozó veti részt. A zürichi Yolk-sreclU megállapítása szerint Adenauer olyan embereket dolgoztat a kíil- i i g yminisz tó r i u m b an. akik a jobboldalhoz számítanak és akik kü zül nem kevesen Hih. bontrop alatt is •szolgállak. , * Morrison angol kül ügy miniszter és Sforza olasz ki/lügymimszt': r csütörtökön este Londonból Fázisba utazott. Az amerikai szenátac törvényjavaslatot hagyott jóvá, amely lehetővé teszi, hogy a volt náci és fasiszta szervezetek tagjai az USA- ban telepedjenek te. Trumanék ezeket a fasiszta elemeket sztrájktörőkként szándékosnak felhasználni. Vincent Aunol. a Francia Köztársaság jobboldali szociálist» elnöke március 20-án indul az Egyesült Álla mokba az ,.I!e De Fvar ce“ nevű hajón —-