Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952
1947. október
- 18 V Nyíregyházi evang.Geduly Henrik leánygimnázium. . Az 1946/47.tanévben négy általános iskolai A-Vl pár"huzvr.cs/ és hat gimnáziumi osztály működött. Osztályzatot nverő ; 53 tenulo, A tanulóknak 51" Aa evang., .58 őí-a ref. és 11 /-a más vallású. A tanítás az egész tanév folyamán zavartalan volt, "Érettségi vizsgálatot júniusban tartott az • . intézet. Állami beosztott-tanárként működött Marké Edit és Bankó Kornélia, 1347.március 1-én nyugalombavonult Szenészi Gyula tanár. Az igazgató tanács a tanév folyamán rendes tanárrá választotta Lovas Kovács Andrásné Debreceni Márta és Reményi Gusztáv tanárokat. Á közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. A nyugalomba vonult Szenészi Gyula tanár további életére -Isten áldását kéri. Szeretettel köszönti Lovas Kovács Andrásné és Reményi Gusztáv tanárokat s egyben a megválasztásukat . . , jóváhagyja. ' ; c/ Miskolci evangélikus tanítóképző-intézet. Az 1946/47.tanév folyamán ünnepe J te až intézet 100 éves fennállását. Az 1947.július xartott nagyszabású ünnepségre az ország minden részéből gyűlekeüek a'volt tanítványok , akik a szegény sor s u tanítottak sen 1-/ezé s ér e segitő szervezetet létesiíetxek. Az 1946/47.tanévben a gyakorin általános iskolának-108 tanulója /ebből 60 evang ,/V a líceumnak 181 /ebből 21 eváng./, a tanítóképző-intézetnek 56 /'ebből 23 evang./ tanul u ja volt. Működöt f a dolgozók tanítóképzője is 149 ./ebből 6 eväng./ tanulóval. - A Eábnrus károk rendbehozatala tekintetében az intézet elismerésre méltó e-' redményt mutat fel. tfllami beosztott tanárként működött dr. Domokos Jó zs e f né d r „Dóka Etelka és Zétényi Er-"re. Meli tor Gusztáv igazgató 1947„február l~veľ nyugälc da von ,It melyébe Becht József eddig megbízott Igazgatót vb 1 a;- ztot d-i mag a felügyelő bizottság. Gyakorló iskolai tanítókká választattak: Gimesi István, ás Szebeni Győző« A közgyűlés a jelentést tudomásul ves szi. Bucsut vesz Moliíor Gusztáv nyugalombavonult igazgatótól ós szeretettel köszönti Becht József megválasztott igazgatót. Becht József igazgató, továbbá Gimesi István és Szebcni Győző gyakorlat iskolai tanítók megválasztását jóváhagyja. 19. Előadó jelenti,hogy a Szent Ivány sajógömöri evangélikus nevelési alap 13,520,14 pengőt kitevő készpénzvagyona elértéktelenedett. Nyíregyháza megszállása alkalmával elégett 08.879 számú 1.000 P névértékű járadékkölcsönkötvényt a budapesti Ítélőtábla,mint Irülönbiroság, az J 947.április' 30-ón kelt B.P. 1".VI.2413/1946/5.sz. végzésével semmisnek nyilvánította. Tudomásul szolgál. 20. Előadó beterjeszti jelentését az egyházkerület népiskolái, i Liefve általános iskoláiról.