Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952

1943. szeptember

- 12 ­Az egyház kerület i "köz gyűl é s 1.az előterjesztett püspöki jelentést tudomá­sul veszi,az abban foglalt intézkedéseket jóvá­hagyja s elrendeli, hogy a püspöki jelentést minden egyházközség presbitériumában részlete­sen ismertessék? 2. köszönet et mmnd mindazért a támogatásért, melyet akár az állam, akár az egyház egy etem, akár más közületek,vagy egyenek ré szérői az elmúlt közigazgatási évben az egyházkerület munkájához kapott s kéri a jövőre is mindezek támogató sze­retetét; 3.köszönettel és elismeréssel adózik mindazok­nak a munkásoknak, leikés zoknek, felügyelőknek, tanároknak, tanit óknak, pre sbiter eknek,diekonisz~ száknak, akik az egyházkerület elmúlt esz tender j ében hűséges szolgálattal állottak őrhelyükön, s őket nehéz időkben további hűségre serkenti; 4. kegyele ttcl áll meg azoknak sir j a mellett, akik az elmúlt közigazgatási évben a munkások sorából kidőltek,- hálával eddigi szolgálatai­nkért azok mellett, akik szolgálataikat letették s az uj munkaerőkot szeretottel és bizalommal köszöntve, munkájukra Isten áldását kéri. 6* Szobor Pál egyházkerületi világi jegyző jelenti, hogy az egyházkerületi presbitérium az elmúlt közigazga­tási évben csupán egy alkalomma1,augusztus hó 31-én Kasr sán "ülésezett, amikor is a kerületi közgyűlés tárgysoror zatán szereplő ügyokot készitette elő és a folyó ügyeket tárgyalta meg. Ez alkalommal jelentette be az elnökség Vargha Sándor mul t évbon bohivott póttag lemondását és Br. Nemes Géza behívását. Az egyházkerületi közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. 7. Az egyetemes közgyűlésre képvisolőkül kiküldi a közgyűlés mogbizólovéllol,szavazati joggal az ET.II. tc. 63. §-a alapján a lelkészek közül :Marcsek Já­nos,Túrmezei Sándor,Dr.Weiszer Elek, más tagok közül: Heinczelmann Béla,Margócsy Emil,Dr.Vácz Elemér közgyűlési tagokat, a középiskolák két kiküldöttjeként-: Dr. Kárpáti Edét és Zsolnai Vil­most, mint népiskolai tanitót: Kemény Pétert; jegyzőkönyvi kivonattal,tanácskozási jog­gal a lelkészek közül: Tavassy Zoltán,Csákó Gyu­la, Máczay L aj os,Dr. Vető Laj os , Turcsány i László, Szivák Emil lelkészeket,- más tagok közül: Szo­bor Pál jMolitor Gusz táv ,Aradványi Endre ,Weisz es Gyula,Dr.Förster Lajos,ír.Szontagh Vilmos,Gérecz István ,Pazár István közgyűlési tagokat. Előadó beterjeszti jelentését az egyházegyetem 1941.évi-számadásáról. Tudomásul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom