Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

Sajnos, a lelkészi kongruát eddig még nem sikerült kieszkö­zölni s így az anyásodási akció még egyelőre befejezetlen., i) Egyrészről a debreceni egyházközség, illetve annakegyes tagjai, másrészről Dr. Dómján Elek főesperes által egymás ellen kölcsönösen tett panaszfeljelentéseket a két fél egyidejű­leg adott nyilatkozattal visszavonta s így áz évek óta húzódó ügy, hála Margócsy Emil nyíregyházi egyházfelügyelő közve­títő fáradozásának és az egy ideig egymással szemben állott felek evangéliumi szellemű jobb meggyőződésének, az egyház javára megnyugtató békés befejezést nyert. k) A kornádi egyházközség anyagi zavaraiból való kibonta­kozás céljából a főesperes fáradhatatlanul folytatja a hitelező pénzintézet és az érdekelt egyháztagok közötti tárgyalásokat. Van reá remény, hogy azok megnyugtató befejezéshez jut­nak. Ugyanezen egyházközségnek az ottani ref. egyházközség­gel szemben felmerült sérelmei ügyében a vegyes bizottság még mindig nem jött össze tárgyalásra, dacára annak, hogy részünkről* megtörténtek a megfelelő kezdeményező lépések. A mai helyzet képe egyébként reményt nyújt arra, hogy ez a sérelmi anyag rövidesen lekerülhet közgyűléseink napirendjéről. 1) Értekezletet tartottam a nyíregyházi két középiskola ta­nári karával a középiskolai törvény tárgyában, — a nyíregy­házi leánygimnázium tanári karával az egységes testületi szellem biztosítása érdekében, a nyíregyházi egyház lelkészi karával és diakonisszáival, ez utóbbiak munkabeosztása kérdésében, — a a délszabolcsi misszió érdekelt tényezőivel és a főesperessel a missziói munkaterületek közelebbi elhatárolása ügyében, — a miskolci és diósgyőri egyház lelkészeivel és vallástanáraival a vallástanítási feladatoknak területi megosztása érdekében stb. A inult évi egyházkerületi közgyűlésnek azon határozatait azon­ban, hogy a szórványterületek újabb felosztása és a presbiteri és ifjúsági konferenciák rendszeresítése tárgyában értekezletet tartsunk és javaslatainkat az ez évi közgyűlés elé terjesszük, elnöktársam elhalálozása és közbejött hosszas betegségem miatt teljesíteni nem tudtam s így a teljesítésre kérem a jövő évi közgyűlésig szíves halasztás engedélyezését. ! m) Az egyetemes felügyelő kérelmére kifejtettem vélemé­nyemet az evangélikus középiskolákban működő ref. tanerők jogi helyzete, — a Prot. Tanítói Internátusok Alapjából, a svéd és dán hittestvérek adományából kiosztandó segélyek, a her­cegprímás házasságügyi törvénytervezete, a közoktatásügyi igaz­gatás rendezéséről szóló törvényjavaslat, az új középiskolai törvény végrehajtási utasítás tervezete, végül a segédlelkészi és segédlelkésztartási kongruasegélyek kiosztásának új alapokra való fektetése tárgyában. n) Néhány személyi természetű, közérdekű mozzanatot em­lítek fel a 'következőkben: 1. A tiszántúli ref. egyházkerület közgyűlése jegyzőkönyvi kivonaton fejezte ki részvétét Dr. Zelenka Lajos egyházkerületi felügyelő elhunyta alkalmából. 2. Dr. Mayer Endre ny. theol. dékán köszönetet nyilvánított a

Next

/
Oldalképek
Tartalom