Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

kenyér és az a pohár, amellyel a hittestvérek bensőséges közösségében az Ur szent vacsorájának vételekor élünk, minket, evangélikus keresztyéneket valami oly meghitt, titokzatos mélységű, láthatatlan és széttéphetetlen szent kötelékkel fűz egymáshoz, amelyben szinte a mi lényünket megragadóan és örökre lebilincselően diadalmaskodik mi bennünk a mindnyájunkért kereszthalált halt Üdvözítő irántunk való véghetetlen szeretete. Tehát e pillanatban is egy testvérközösség ül örömünnepet. A magyarhoni evangélikus egyházegyetem legrégebben megszervezett, ám fájdalom, 4 évszázados dicsőséges mult után ma a legfájdalmasabban megtépázott, megcsonkított testvérközössége emelte ma Méltóságodat önmaga fölé, hogy legyen dicsőült elődei, áldott emlékű, hitbuzgó atyái példájának a nyomán a reábízott hatalomban a kormányzás és igazgatás, az ítélet és igazságkimondás, de nem kevésbé a hittestvérek lelki közösségével szemben tanúsított védő és oltalmazó szeretet, és, amit voltaképen minden egyébnek elébe kellett volna bocsátanom, legyen a Krisztusról való bizonyságtétel, az Ö érette való hűséges szolgálat terén példaadónk, követendő mesterünk, oltalmunk, erősségünk, vezérünk és büszkeségünk! Reménykedő szívvel, megingathatatlan meggyőződéssel és bizodalommal ajánlottuk fel Méltóságod magas személyiségének kivétel nélkül mindannyian a mi bizodalmas szeretetünket. Mert Méltóságod részéről boldog megnyugvással láttuk, hogy bármely egyházi közszolgálati polcra állította is Méltóságodat a hittestvéri közösség bizalma, úgy az egyházközségi, mint az egyházmegyei felügyelői tisztben, valamint az egyházi közélet egyéb munkaköreiben Méltóságod mindenkor egész erejét, egész kiváló tudását és bölcs tapasztalatait, egész érdeklődő szeretetét és hűséges támogatását belevitte tisztének a szolgálatába és tette ezt mindenkor oly nemes önzetlenséggel, oly lelkiismeretes buzgósággal és oly kimagasló kormányzati bölcsességgel, hogy amidőn az élet és halál Ura áldott emlékű elnöktársamat oly mindannyiunkat megdöbbentő, megrázó hirtelenséggel atyáihoz szólította, — a Zsedényiek, Péchiek, Szentiványiak, Meskó Lászlók, Zelenka Lajosok megárvult székének a betöltésében pillanatnyi kétely se támadt arra nézve, hogy ez a szék az áldott emlékű Lichtenstein József méltó fiát, Méltóságodat illeti. íme, így szövődik a nemes hagyomány és az egyház közjaváról való lelkiismeretes gondoskodás egybe a választási eredmény mindannyiunk által örömmel üdvözölt és e pillanatban is ünnepelt áldásában. És ha valamikor, úgy erre a megértő és egyben termékenyítő hittestvéri közösségi szellemre, amely egyházkerületi közéletünk egyik legféltettebb hagyománya, épen napjainkban nagy szükség van. Az előttünk álló súlyos fel-