Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930
1928. május, szeptember
- 14 legium ősi pártfogósága között 1891-ben kötött kétoldalú szerződés értelmében a jogakadémia társfentartó hatósága az ősi pártfogóság is, amelynek az egyházkerülethez való viszonya a trianoni rendelkezések óta tisztázást még nem nyert, ennélfogva az egyházkerület fenti határozatának alaki jogi szempontból való végleges érvényességére való tekintettel mellőzhetlennek látja a két társfenntartó hatóság közötti jogviszony megállapítását esetleg tehát a társfentartónak meghallgatását is, mely célból a közgyűlés az elnökség vezetése alatt Duszik Lajos, Dr. Mikler Károly és Dr. Bruckner Győző közgy. tagokból álló bizottságot küld ki azzal az utasítással, hogy a f. évi rendes egyházkerületi közgyűlésnek az ősi pártfogóság miként való egybehivása és esetleges meghallgatása céljából tegyen javaslatot. Ezen határozatnak az egyetemes egyházi és iskolai felügyelő úrral, valamint a társegyházkerületekkel való közlésével az elnökség megbizatik. 3. Püspök bemutatja a felemelt s időközben a ker.-i pénztárba kiutalt adó-alapi segélynek az Elnökség által megállapított felosztását, mely szerint 1. Abaujszántó 2. Kisvárda ... 3. Fancsal 4. Sátoraljaújhely 5. Tokaj 6. Érpatak 7. Hernádvécse 8. Tállya 9. Diósgyőr 10. Jákfalva 11. Kölese 400 Pengőt 400 400 400 400 200 200 200 200 200 100