Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1930. szeptember

- 20 ­tekintettel arra, hogy az építkezési kölcsönök annuitásaival szemben azt mégsem lehetett keresztülvinni, egyes, főkép kö­zépiskolai és tanítóképezdei címleteken a leszállítás eléri a v. javaslat. 10—15 százalékot is. Javaslom, méltóztassék ezen, az egy­ház és iskolánk életét súlyosan érintő, megbénító intézkedés ellen az egyetemes egyházhoz s ennek az útján a magas kor­mányhoz oly értelmű felterjesztéssel élni, hogy a földi javak­kal igen szerény mértékben megáldott protestáns egyházakkal szemben ez a leszállítás nélkülözi az osztó igazság szempont­jának az alkalmazását, s azért azt annál is inkább kérjük meg­változtatni, mert az eddigi államsegély sem közelítette meg az egyházi céljainkra a békebeli időben juttatott segélyt, to­vábbá, mert az 1848. XX. t-c. kifejezett rendelkezései értelmé­ben, mielőtt e téren a kormány ilyen jelentősen hátrányos vál­toztatásba akarna belemenni, meg kell hallgatnia egyházunk képviseletét — s végül, mert megvagyunk győződve róla, hogy a kormánynak olyirányu elhatározása, hogy a végeredmény­ben utolsó fillérig a magyar közművelődés előmozdítására fordított prot. államsegélyekkel szemben nem szándékozik élni a leszállítással, az egész magyar közvélemény osztatlan helyes­lésével és támogatásával találkoznék. — Reánk nézve jelentős határozata az egyet, közgyűlésnek, hogy Komádit a mi egyház­kerületünk területéhez tartozónak ismerte el és gondozásunkba átadta. Az átvételről és annak folyamányairól alább leszek bátor beszámolni. — Elfogadta az egyetemes közgyűlés azon ja­vaslatunkat, amely az érvényben lévő szabályrendeletek ösz­szegyüjtésére és kiadására irányult. A címadományozás tekin­tetében Duszik Lajos egyházkerületi főjegyzőnk indítványa kap­csán a zsinat intézkedéséig átmenetileg szabályozta az eljárást, elvileg elfogadva a címekkel való kitüntetés gondolatát. A ta­karékossági napnak okt. 31-érői más időpontra való áthelye­zése érdekében felterjesztéssel fordul a kormányhoz. A liturgia egységesítése tárgyában kimondotta, hogy egyelőre egyház­kerületenként kellene összegyűjteni a tényleges gyakorlatot feltáró adatokat és kidolgozni egy egységes javaslatot, azután ezeket összegyűjteni és megszerkeszteni az egyetemesen köte­lező eljárást, — a gyakorlati életben való keresztülvitele meg­könnyítése érdekében pedig — a tiszai kerület felterjesztésének elfogadásával kimondotta, hogy az egyetemesen kötelező agen­da, énekes- és chorálkönyv kiadását munkába veszi. Kimon­dotta az egyetemes közgyűlés a Kis Luther-naptár kiadását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom