Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930
1928. május, szeptember
- 10 akadályozásával, Ujcsanálos 4 esetben áttérés biztosításával, Kölese 2 viszálykodó házaspár kibékitésével, ugyanezzel Nyíregyháza 5 esetben, továbbá 14 esetben reversalis adás meggátlásával, S-A.-Lljhely egy áttérési eset biztosításával, Tokaj egy vadházasságban élő pár jobb útra térítésével stb. stb. 22. Feltűnőbb bűnözési hajlamok eseteit észleli Diósgyőrvasgyár és Tállya, hol az egyke jelei kezdenek mutatkozni, és Debrecen, ahol 1-2 alkoholistát még mindig nem sikerűit jobb útra téríteni. 23. A szektárius mozgalmak visszafejlődését állapítja meg Abaujszántó, Sajóarnót, Diósgyőr, Miskolc, Ujcsanálos, S. A. Ujhelv, az egyházra nézve még mindig veszélyes voltát Nyíregyháza, mig a többi egyházakban eddig Istennek hála, semmiféle veszély nincs, dacára annak, hogy Ózdon, Sajókazán, Tállyán és Tokajban magában a politikai községben erősebben dolgoznak a vándorapostolok. 24- Az egyházi fegyelem terén a lelkészek jelentései általában kielégítő állapotról szólnak, csupán Miskolc teszi meg azt az észrevételt, hogy az egyházi fegyelem okszerű gyakorlásának alapjai még megépítésre várnak, és Fancsal nehézményezi azt, hogy a tanitó nagyfokú lelkészellenes magatartása megbontja a belső békét és ártalmára van az egyház tekintélyének. Egyébként a belső fegyelemgyakorlás intenzivebb kifejlesztésétől sokan jó eredményeket várnak. 25. Az egyházi adófizetés a jelentések szerint kívánni valót hagy fenn Abaujszántón, Fancsalnak főként a szórványaiban, ahol nagy a panasz az adóterhek nagysága miatt, Miskolcon és Nyíregyházán, hol sok a hátrálék, az önkéntes áldozatkészség pedig, kivéve Diósgyőr-vasgyárt és Debrecent, a súlyos gazdasági viszonyok miatt a legtöbb helyen mintha visszafejlődnék, sőt megdermedt volna. 26. Uj intézményekről és alkotásokról számol be Diósgyőrvasgyár, hol a perecesi bányatelepen a református testvérekkel közös használatra imaterem, Ózd, hol a somsályi bányatelepen az iskolateremben oltár, Kurittyán, hol a tanitólak mellett melléképület, Tállya, hol Kossuth-szobor létesült és Kálmánháza, amely harmóniumot szerzett. 27. A nemzeti és egyházi ünnepek, ifjúsági ünnepélyek megtartása minden egyházközség kedves gondját képezte. 28. A hitoktatást kizárólag lelkészek látják el Abaujszántón, Diósgyőrben, Diósgyőr-vasgyárban, Hernádvécsén,