Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

35 kelt átiratával az iránt is keresett meg, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság által, a tiszai ág. hitv. ev. egyházkerületnek mindenkori püspöke javadalmazására juttatott vanyarci (Nógrádmegye) mintegy 580 k. hold ki­terjedésű földbirtokra, első helyen leendő bekebelezés feltétele mellett felveendő 100.000 pengőt kitevő törlesz­téses kölcsönre nézve előterjesztést tegyek, mely kölcsön a földbirtoknak házi kezelésbe vétele esetére, annak be­instruálására szükségeltetik s amely kölcsön a jelenlegi gazdasági viszonyok számbavételével a legkedvezőbben a Protestáns Központi Hiteliroda utján volna nézetem sze­rint előnyösen biztositható." < „E megbízatásnak kötelességszerűen eleget teendő, mindenekelőtt megállapítom, hogy értesülés szerint a Protestáns Központi Hiteliroda, melynek élén Dr. Balthazár Dezső ref. püspök és Dr. Kováts J. István ref. theologiai igazgató urak állanak, a folyó év elején kezdte meg köz­érdekű mőködését s állítólag sikerült oly előnyös és bő­séges amerikai hitelforrást biztosítania a magyar református és ág. hitv. ev. egyházak részére, amellyel állításuk sze­rint egyetlen hazai hitelforrás sem versenyezhet. „A szóbanforgó amerikai pénzcsoport, amellyel össze­köttetésben áll az iroda 3.000.000 dollár,' kb. 18.000.000 pengőben állapította meg azt a minimális összeget, amely­nél kevesebbet nem hajlandó rendelkezésére bocsájtani a magyar protestáns egyházaknak, ezen összeg a hitel­iroda tudósítása szerint rövid 3 hét alatt tuljegyeztetett. Egy 30 év alatt törlesztendő amortizációs kölcsönt az iroda, a ma szokásos 90—92 0/ o-os árfolyam helyett hajlandó vagy minden levonás nélkül 100 ,/ p-os kibocsá­tás mellett, az összes költségeket magában foglaló 8'8— 8'9 n°-os annuitással, vagy 92 0 f-os leszámolás alapján 8" / p-os annuitás mellett engedélyezni és azon reménynek ad kifejezést, hogy az amerikai kiküldöttekkel a folyó

Next

/
Oldalképek
Tartalom