Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

— 89 — megnyugvással, zúgolódás nélkül hordozzák a háborús viszonyok nyomasztó terheit s mily erőfeszítéssel hozzák meg áldozataikat a győzelem s a jobb jövő kiküzdése céljából. Sok helyütt behozattak a háborús istentiszteletek, melyeken a nép buzgó áhítattal vesz részt. Kiemelendő a népes Klenóc egyházközségről szóló lelkészi jelentésből, hogy az eddig hadbavonúlt 741 harcos közül egy vas­keresztet, 4 vitézségi érmet, 54 előléptetést kapott, 31 elesett, 59 fogságba jútott, 28 eltűnt és valamennyien lelkesedve indúltak vérüket és életüket áldozni a hazáért. A lelkészek fokozottabb buzgalommal folytatták munkásságu­kat és gyakorolták a háború folytán különös módon fontossá és kívánatossá lett cura pastorálist. Rimafűrészen a jelentés szerint, a háború lecsendesítette az ottani baptista mozgalmat s Hacsón egyik szóvivőjük halálos ágyán kifejezett kívánságához képest egyházilag a lelkész által temettetett el. Sajnos mozzanatként említendő, hogy Klenóczon az ottani köl­csönös segélyző szövetkezet csődje következtében hitsorsainkat érzékeny anyagi kár érte, sőt maga az egyházközség is 14078 korona betétet veszített. Irodalmi munkásság. Dzurányi Dezső cserepesi lelkész harc­téri tapasztalatairól az evang. Őrállóban több cikket közölt. Ke­mény Lajos osgyáni lelkész háborús imádságokat és költemé­nyeket írt. Liptói egyházmegye. Egyházlátogatást a háborús állapotok miatt a főesperes nem végzett. Ünnepélyek. Azon szörnyű merénylet alkalmából, a melynek az 1914. évi június hó 28-án Serajevóban áldozatul esett a magyar királyi és az osztrák császári korona örököse, Ferencz Ferdinánd és neje Hohenberg Zsófia hercegnő ő fenségeik, az egyházmegye valamennyi egyházában az 1914. évi julius hó 5-ik napján a szent­háromság utáni IV-ik vasárnapon gyászistentisztelet volt, a melyen a helyi viszonyok szerint a helybeli, községi, városi, járási, megyei elöljáróságok, hivatalok és különféle testületek is részt vettek. A szokásos reformatiói emlékünnepélyt szintén valamennyi egyház megtartotta. Ezenkívül : Hybbén az esperes a katonai parancsnokság megkeresésére a kivonult katonaság és községi elöljáróság jelenlétében az 1914. évi október hó 4-ik napján, apostoli királyunk ő felségének neve­napja alkalmából istentiszteletet tartott. Nagypalugyán. Az egyház másodfelügyelője : Kutlik Tivadar nyugalmazott lelkész és neje Kratochvil Anna, 1914. évi junius hó

Next

/
Oldalképek
Tartalom