Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1916. augusztus
- 52 Batizfalván a lelkészt az apostoli lelkület vezérli, tanításbari, feddésben, felvilágosításban, vigasztalás, példaadás és a szentségek kiszolgáltatásában. Iskoláiban gondosan ellenőrzi a tanítást. Gyermekistentiszteletek és a vasárnapi iskolák helyett 8—10 héten át szokta tanítani a lelkész konfirmándusait; Szent Háromság utáni vasárnaptól kezdve egész nyáron át pedig a vasárnapi d. u. istentiszteletek alkalmával a gyülekezet jelenlétében szokta tartani a katechisátiót, melyet a mind a két nembeli fiatalság szívesen látogat. A háború kitörése óta a mai napig, a lelkész az esti órákban hetenként 2-szer háborús istentiszteleteket tart, melyeket különösen a női egyháztagok tömegesen látogatnak. Kassa I. A belmissiói munka terén mint újabb mozzanat csak az emelhető ki, hogy február hava óta vasárnaponként vasárnapi iskolát tartanak, a mely órára a lelkész készíti elő a vezetőket, a tárgyalandó bibliai rész tüzetes magyarázata által. Ez irányú munkájukkal még csak a kezdetnek kezdetén állanak. Az érdeklődés iránta még nem nagy. Az egyház a legutóbbi hadikölcsönből 50.000 koronát jegyzett. Összes eddigi jegyzéseinek értéke: 135.000 korona. Kassa II. A háborúval kapcsolatos — lelki és anyagi ügyek, katonaságnál és az itthon maradt híveknél egyaránt képezik állandóan azon kört, melyben egyházi tevékenységük, — bár két év óta a pihenés nélküli szakadatlan munkásságtól elfáradva, de nem lankadó buzgalommal folyik. A lelkész a katonák között 1915. évben 3500 drb. valláserkölcsi könyvet, iratot osztott ki, ez évben már eddig 696 darabot. 394 katonának, főleg kórházakban, úrvacsorát szolgáltatott ki. A kórházakat múlt évben is rendszeresen látogatta. A katonaság állandóan zsúfolva látogatja a templomi istentiszteleteket. Mint a Vöröskereszt egylet Kassa városi választmányának pénztárnoka a lelkész 23 év óta, fizetés nélkül működik és ezen minőségében 1915. évben 7 millió kor., a háború óta 10 millió kor. pénztári forgalmat bonyolított le. A katonaságnak és híveinknek minden ügyes-bajos dolgaiban állandóan rendelkezésre áll, hadbavonult híveivel a távolból is összeköttetésben van. A hadikölcsön jegyzésében is tevékeny részt vett. Csak Rás és Benyék községek nagyobbrészt ev. vallású lakói a négy hadikölcsönnél körülbelül 150.000 koronát jegyeztek. Sajógömörön a lelkész belmissziói munkássága az anyaegyház, Lökös leány- és Tornaija fiók-egyházon kivül 11 szórvány híveire terjed ki s nagy akadályokba és nehézségekbe ütközik, a melyeket a jelentés szerint, sajnos, jórészt a testvér