Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1916. augusztus

— 25 talán nem utolsó érv az is, hogy ha pedig ez a drágaság hosszabb időre állandósul, akkor legfőbb ideje és halaszthatatlan kötelesség, hogy az egyházi tisztviselők javadalma az egész vonalon sürgősen rendeztessék. A helyzet valóban tarthatatlan. Immár évek óta igen sok napszámosnak is több a bére és keresete, mint Isten igéje sok felkent hirdetőjének! És még a magasabb dotációban részesülő lelkészi alkalmaztatásu egyének sem rendezhetik be életmódjukat, táplálhatják és ruházhatják gyermekeiket úgy, mint kisgazdák és kisiparosok tíz- és százezrei! Az egyházközségek hívekből állanak, a hívek pedig túlnyomórészt rendkívüli keresethez jutott tagokból. Ha van erkölcsi kötelesség ezen a világon, úgy akkor az valóban azok közé tartozik, hogy az ekként rohamosan gazdagodó hívek gondoljanak a nélkülözés kínjai között vergődő lelkészeikre és tanítóikra. Nagy az örömem, hogy sok egyházban megértették a szavam és tudomásom van egyházközségi határozatokról, jiol a lelkész javadalmát a háború tartamára évi 1200-600 terjedő felemelésben részesítették és megemlékeztek egyéb egyházi alkalmazottaiktól is. Nagy örömmel értesültem arról is, hogy a magas kormány 125000 K-t bocsátott rendelkezésére az egyetemes egyháznak, hogy abból a lelkészek számára háborús segélyt folyósítson. Idevonatkozóig irodámban épen most folynak az adatösszegező munkálatok. Hát mindez nagyon szép és valóban hálára kötelez. De felmerül a kérdés: quid hoc ad tantam sitim? Könnyű kiszámítani, hogy egy-egy lelkészre ez összegből, most, a háború második évének a végén, körülbelül 170 korona jut... épen tizedrészannyi, amit ezen idő alatt egyes tanítóképző-intézeti vagy főgimnáziumi tanárok és negyedrészannyi, mint amit az állami pénztárból a tanítók kaptak. Ha pedig nem egyenlő arányban osztjuk meg az összeget a lelkészek között: hol lesz a határ és miért lesz határ, hogy egyesek ne részesüljenek háborús segélyben s mi lesz a szétosztási kulcs ? Valóban, nehéz kérdés, amelyen csak az alkalmazó egyházi testületek erélyes, bölcs és szeretetteljes elhatározása segíthet úgy, hogy a medicina ne legyen t

ipeior morbo. Itt említem meg azon mozgalmat is, mely ugyancsak a felette nyomasztó gazdasági helyzet nyomása alatt egyes esperességekben a congrua és korpótlék 20%-al való emelése, nemkülönben a nyugés kegydijas lelkészek és lelkészözvegyek járandóságainak átmenetileg leendő felemelése iránt indult meg. Nem habozom kijelenteni, hogy az előbb említett törekvést a lehető legidőszerűbbnek és igen szerénynek, az utóbb emiitettet pedig felette méltányosnak tartom, úgy, hogy nézetem szerint a m. t. közgyűlés is szép és nemes